Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-10 / 6. szám
IN T t R V I D É K S Vendéglő és korcsmahelyiség átadás. Az ezelőtt a HársfállO/, most ujabban a Zriliyihez czimzett vendéglóm és korcsmahelyiségem azonnal átadd, a bennók található összes felszerelésekkel együtt. Bővebbet ugyanott Herskovits Márton vendéglős. 82—3—2 Táncztanitási jelentés. Van szerencsém a helybeli és vidéki n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy táncztanitási óráimat az ág. ev. központi elem. népiskola dísztermében folyó évi uiárezlus hó 9-én megkezdem. Több évi működésem által, alkalmat nyújtottam arra a n. é. közönségnek, hogy lanmódszerem eredményteljes sikeréről meggyőződést szerezhessen, iparkodni fogok a bennem helyezett bizalmai ezután is megőrizni, és törekszem a korral mindég haladni. Nem létezik újdonság e téren melyet azonnal meg ne szerezzek. Ez évadban is három uj tánczot — Boston valzer, Mazur Variétés és Monlinets valzer — íogok leendő tanítványaimnak betanítani, melyek közzül a Boston valzerl mint legújabb báli tánczot bátorkodom a már bálozok I). figyelmébe is ajánlani; könnyen elsajátítható és bármely valzer zenére lanczolhaló. Magamat és iskolámat a n. é. közönség b. pártfogásába ajánlva, vagyok mély tisztelettel: Alföldy Károly, táncztanitó. Előjegyzések elfogadtatnak őnagysága Kálnay Erzsébet urnő által Egyház-utcza 2. szám. Árverési hirdetmény. 29. r, it. 1901. Alulírott kiküldött vé«rebajt'> a* 18«1. évi I-X. t.-cz. 102. §-a értelmebeu ezennel közhírré tesri, hogy a nyíregyházi kir. törvúovsivk 8i85. 19'X>. P. számú vé-zése altat a Szabolcsi HitelInuk végrebsjtatii javára Weisz Móricz piricaei lakói elleu, 260 koroua töke euoek 1900. ev rnijui hú Sl-ik napiától számítandó 6*/. kauiatai és eddig öiszeseu 95 koron t 88 fillér perkö tség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmival l.iröilag lefoglalt é« 700 koronára becsüli lovak, tehén és terméuyekl,öl álló ingóságok nyilvános árverés utjáu eladatnak. Mely árverésnek az 1900. V. 341/2. száinu kiküldést reudeló végzése folytán a helyimén vazyis Pincsén, alperesnek lakásáu l>-enil<3 eszközlésére |I901. évi február hó 19-IU uapjáuftk délelőtt VtlO órája határidőül kitüzetik éí ahboz a v«uui izáudékoxók • zeuuel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett iug< ságok ezen arverésm, az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében, a legtöbbet igérőuek becsáron alul is eladatni fognak. A* elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX t.-r«. 10S. Sj-abau megsllapitott feltételek szerint kitizeteudó. Kell Nyir-Hátor, 1901. évi feburar hó 4-ik napján. Papp Lajos, (71_1_1) íir. bírósági végrehajtó. Árlejtési hirdetmény. Szenl-György-Ábrány községben egy jegyzői lakást, anyakönyvi helyiséget és községházát magában foglaló épület emelése 870 Bgy/1900. 30117. K. 1900. sz. határozattal engedélyeztetvén, felhívatnak az építési vállalkozók, hogy ajánlataikat f. évi márczius hó 1-ének déli 12 órájáig annyival is inkább adják be, mivel a később érkező ajánlánlatok figyelembe vehetők nem lesznek Az ajánlatok feletti tanácskozás márczius 1-ének d. u. 2 órájakor tartandó képv. gyűlésen lesz. Vallalkozni szándékozók a jóváhagyott tervezetet és költségvetést alulírott körjegyző irodájaban megtekinthetik. 79-2-1 Szent-Györgv-Ábrány, 1901. február l-én. Hegedűs Béla, Sziláaryi ''éter, körjegyző. főbíró. bika, 25 darab I és fél éves — vészen átment — kifejlett elsőrendű szőke lliailgalicza kan, bogáti Bogáthy József Szabolcsmegye Nyirbogáti (posta) gazdaságában. G8—3—1 Hazai ipar! -<—<«f WEIN KÁROLY és TÁRSAI wm~ szövőgyár. KÉSMÁRK elismert hírneves 3 darab 2 éves szép kifejlett elsőrendű magyar SZEPESSÉGI VÁSZON DAMASZT ÁRÚI (6*9 — 10-1O); minden nagyobb Üzletben kaphatók. Gyáraiból szár- ezen védjegymazó minden gyei van darab áru ellátva. >- Hazai ipar! Haszonbérlet. t. Zemplénmegyében a vasút mellett és a szerencsi czukorgyár szomszédságában egy 2650 holdas birtok (1200 • öli vei) kitűnő szántóföldek, rétek, legelök, elegendő és jó állapotban lévő épületekkel 1902. évi január 1-től; 2. Szabolcsmegyében, két vasúti állomástól 8—10 kilométer távolságra és jó köves úttal összekötve, egy 1945 holdas birtok (1200 • ölivel), kitűnő szántóföldek, rétek, legelök, 85 kat. hold dohánytermelési engedélylyel, elegendő és jó állapotban lévő épületekkel, azonnal is 12 évre haszonbérbe kiadandó. — A czim megtudható a kiadóhivatalban 77—3 — 1 Árverési hirdetmény. A uyiregyházi .Korona* épületében levő zálogkölcsön-intézet helyiségében f. évi február Iló 27-éil délután 3 órakor, a ki nem váltott és meg nem hosszabbított arany, ezüst és egyéb ingó zálogtárgyak — hivatalos közeg közbenjóttével — nyilvános árverés utjáu el fognak adatni. Miről ugy az érdekelt elzálogosítok, mint, az árverésen lésztvenni kívánók ezzel értesíttetnek. Nyíregyháza, 1901 február hó 8-án. Kerekes Pál, 87— 1 — 1 zálogház-tulajdonos. Eladó földbirtok. Tisza-Polgári határban (Szabolcsmegye), a vasúti állomástól 20 percznyire, egy tagban, kellő gazdasági épületekkel ellátott ta&r 750 magyar holdas birtok szabad kézből, előnyös fizetési teltételek mellett, eladó. Bóvebb felvilágosítást ad Munk Soma Alsó-Zsolczán és dr. Naményi Vilmos ügyvéd, Kassán. 56—5 Hirdetmény kivonat és azoknak kezesség mellett való pontos kivitelét átvesszük, szükségben lévő kereskedőktől, ingatlan és földbirtokosoktól; továbbá kieszközlűnk mindennemű kölcsönöket első helyre, valamint lebonyolítjuk birtokok és budapesti házak vételét, eladását és elcserélését, melyek nálunk nagy választékban vannak előjegyzésben. Birtok kölcsönök kieszközlésóhez kérjük a telekkönyvi kivonatot, a kataszteri birtokivet és az ingatlan részletes leírását beküldeni. Megkeresések intózendők Lipscher ós Horovitz kereskedelmi irodájához, Budapest V., Váczikörút 14. 541-5-5 Aprii Hirdetések felvétetnek kiaiKi-hivnta'unkbiu iskolanlcza S-dlk szám, tóval.Iiá Jakobovlts Fanny kis mony doh inytóz8dé|ében. Kis liird' téx után ingyen lapot uem adunk. 744Mk. 1901. ^^^^^^^^^^^^^^^ A nyíregyházi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a szabolcsi hitelbank végre hajlatónak Garay Lászlóné szúl. Kövér Mária végrehajtást szenvedett ellen 420 korona, annak 1899. évi április hó 30-ik napjától folyó 6*/, kamatai 7 korona 76 fillér óvási, '/•% vallódij, 116 korona 80 fillér eddigi s a még felmerülendő költségek behajtása iránt folyO végrehajtási ügyben, miután Dr. Edelstein Aladár vevő az alább felsorolt ingatlanok vételáraiba a bánompénzül befizeti 263 korona bánompénzen felül mit sem fizetett le, a szabolcsi hitelbank kérelme folytán a még hátralékos 3600 korona 50 fillér vételár részletek, annak árverés napjától vagyis 1900. évi julius 12-étól a befizetésig folyó 5*/, kamat, 7 korona 71 fillér kérvényi és a még leimerülendő költségek behajtása czéljából az 1881. évi LX. t. cz. 185. és 186. j-aí rendelkezéseihez képest, az az ezen kir. törvényszék területén fekvő következő ingatlanok, a) a berezeli 274. sztjkvben 296—7, 294—D/c, 511/4. hrsz. alatt foglalt ház, kert és gyeptelekből álló ingatlanság 142 korona becsertékben; b) a berezeli 303. sztjkvben 1073. hrsz alatt foglalt kaszáló 132 korona becsértékben ; c) a berezeli 303. sz. tjkvben 1227. hrsz. alatt foglalt szántó és kaszáló 696 korona becsértékben; d) a berezeli 303. sz. tjkvben 1242. hrsz. alatt foglalt nadas 30 korona becsértékben ; e) a berezeli 603. sz. tjkvbea 1762. hrsz. alatt foglalt közlegelőbeli illetőség 8 korona becsértékben; f) a berezeli 603. sz. tjkvben I254|l. hrsz. alatt foglal l nádas 14 korona becsértékben : g) a berezeli 610 sz. tjkvben 294-5|6 hrsz. alatt foglalt ház, udvar és kert 320 korona értékben; h) a berezeli 684 sz. tjkvben 964|2 hrsz. alatt foglalt szántó 616 korona becséri ékben; •) a berezeli 685 sz. tjkvben I207|3 hrsz. alatt foglalt kaszáló tul a tiszán 60 korona becsértékben; k) a berezeli 685 sz. tjkvben 1254|2 hrsz. alatt foglalt nádas 6 korona becsértékben; I) a berezeli 685. sz. tjkvben 911. 952. hrsz. alatt foglaló közlegelőbeli illetőség 14 korona becsértékben ; m) a berezeli 685. sz tkjkvben 1762 hrsz. alatt foglalt közlegelőbeli illetőség 12 korona becsértékben, és pedig a 271. 303. és 610 sz. tlkjkvi ingatlanok, az előző végrehajtató Szesztay Károly 300 frt. azaz 600 korona tőke, ennek 1893 évi márczius 1-től folyó 6*|„ kamatai, 13 frt. 80 krajezár. azaz 27 korona 60 fillér eddigi s a még felmerülendő költségek behajtása czéljából is 1901. évi mároztns hó 11-én délelőtt 10 órakor Berezel községházánál megtartandó nyilvános árverésen becsáron alul is elfog adatni. Az árverési feltételek következőleg állapittatnak meg. 1. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár. Bánompénz a becsár 10%-a. Kelt Nyíregyházán, a tszék tkvi osztályánál 1901. évi január hó 27-én. Borbély, kir. tszki biró. Nagyságos Liptay Béla ur ujfehértói birtoka szétparezellázva eladatott, az összes épületek és dohánypajták folyó hó 18-án reggeli 9 órakor a helyszínén nyilvános árverésen elfognak adatni, Ujfehértón, 1901. február 6 A megbízott. 6 9_,_ t Apró Hirdetések felvétetnek kiadt-hivUaluukban likolautcza 8-dik síim, továbbá Jakobovlts Faany kisasszony doháuytó idejében Otv.-n szón felül a lapot f«l áron adjuk. APRÓHIRDETÉSEK Apró Hirdetesek egyszeri köziéle 10 szóig 40 fillér, mind n tovtbbi szó 4 fillér. Az elad é« vastag betdvel szedett sz.vak kétszeresen számíttatnak. Hirdetések posta utjáu is beküldaetók, a közlési dij készpéuz vigy levélbélyegekbea melléklendő. Minden hirdetésről a kiadóhivatal ingyen ad f' világosítást. L tvélbeli felvilágosítás cstk a hirdetés s vilaszbélyeg beküldése mellett aduik lyen betűvel szedve 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 (III. Az első és vastag betűvel szedett szavak kétannyi. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér. Az első és vastag betűkkel szedett szavak kétszeresen számittatnak. Bo van bizonyítva, hogy a legjobb és legolcsóbb közvetítő az apró hirdetés marad A ki gyorsan és előnyösen házat, birtokot, üzletet árut venni vagy eladni akar, A ki bármiféle állást vagy foglalkozást keres, A ki bármit eladni vagy másképp értékesíteni kivan, A kl társat, pénzkölcsönt stb. keres, biztosan és leggyorsabban eléri czélját, ha igénybe veszi a „NYIRVIDÉK" Apro hirdetések rovatát, a hol uiindeu szó csuk 4 flU'W. A Szavas-utcza 14. számú ház szabad kézből eladó. — Értesítést nyújt Werner Wyula polg. isk. igazgató Kls-Várdán. 9-4—4 Biiia-trr «. és Tok Jt-ntcza 24. xzáinu hu s/abad kézbll eladó, értekezhetni C apkay Jenő tu'aJilonos«al. 20-1-? Buza-tóren Hudák' János féle emeleti 6 szobás lakás, pincze helyiség és 8 lóra való Istálóval niajus t-t»l kiadó, eddig még mindig katona tisztek bérelték, ezentúl is tiszti lakásnak vagy czivil uri lakásnak igen kéuveímes. — Értekezhetni Pintér Istvánnál 24-3-1 Jó házból való flo tanulóul felvétetik Schiller ékszerésznél. 22-3—t) A homoki borok legklválóbbja Zöld szilvául l liter 52 kr finom rizling I liter 46 kr kövidinka l liter 40 kr burgondi vörös l liter 50 kr kerti vinkó l liter :t6 kr HolTinann Adolf üzletében (Korona épület.) 21— 1—? • Egy bordó pusch garnitúra bútor eladó. Eötvös-utcza 17. 23-1-1 Farsang idény alatt batyu-bálhoz való finom torták szép kivitelben 2 koronától feljebb, sütemények továbbá lakodalmi, keresztelés! torták; végre mindennemű bonbonok, thea-sQtewéuyek legolcsóbb árszámitással kaphatók BátrayJ ezukrázdájaban. 14-P-2 Házeladás. Kisvárdán a tópiaezon a kereskedői világ legszebb és legalkalmasabb helyén fekvő ház bolthelyiséggel és raktárokkal együtt szabadkézből eladó. Komoly vevők forduljanak Sicberman Adolf Konczházai Ungmegyei lakoshoz. 19-2-2 Sauerbrunn Etner harisnya kötödéje vlz-utoza 24. szám, elvállal mindennemű uj es fejelés harisnyák készítését. Ugyancsak saját készitményü áruit, úgymint harisnyák és trikók Ruzsonyl Pál kereskedésében is kaphatók és megrendel he tök. Aki úgyszintén a saját Pamutját is dolgoztatja fel nála. 15-7-1 Alulírottnál 500 métermázsa répa jutányos árban kisebb részletekben is eladó. Xarsalkó Lajo<. 16—2—3 Ruzsonyl Pál ajánlja a farsangra szükséges összes divat czikkeit ugy a höl;y közönség, valamint urak számára czipő, keztyü stb., továbbá vadászathoz szükséges táskák, fegyverek s hó csizmáit. 1—2—?