Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-17 / 46. szám

N T 1 B V I D E K 0 hó 1-éu életbelépett dijszibás érvényen kivül helyeztetik, a magy. kir. államvasutak díjszabás elárusító irodájában (Budapest, Ciengery-utcza 33. sz.) 20 fillérért kapható — Közvetlen forgalom Ausztria-Magyarország, Szerbia, Bulgária, és Törökország között. A fanu közvetlen áruforgalomban 1898. évi május hó 1-tól érvényét II. rétz 1. füzetben, ós anoak I -III. pótlékában a cs. kir. osztrák államvasutak Bregenz, Buchs, Liadiu, Paisau, St.-lfargarethen, és Simbach állomásaira nézve az osztályáru-dijszabárakban foglalt, 4a a folyó óvi májúi hó 14-éa kelt 69449. sz hirdetménynyel hatályon kivűl helyezett díjtételek folyó évi november hó 1-tól kezdve további intézkedésig ismát hitálybi helyeztetnek. — A Magyar Könyvtárnak most jelent mrg októberi sorozata, ujabb érdekes ós becses füzetekkel gyarapítva a Radó Antaltól annyi sikerrel szerkeszteti vállalatot. A 252. szám először mutatja be magyar nyelven összegyűjtve Maxim Gorkij-nak, a legtjibb oroiz irodalom legjelentekenyebb írójának néhány művét, Csudra Makar és egyéb történetek czimmel. Négy elbeszélés van ebben a füzetben, mindegyik valóságos kis remekmű. Ambrozovics DJZSŐ jeles fordításában. A 253. szám a Franczia Elbeszélők Tárá-t folya ja, C ippíe Maizeroy ésBanville egy-egy elbeszélését közölve Mirq'Ui Géza kitűnő magyaritásábiu. Et a ftlset IV sorozata már a modern franczia elbeszélők e tárgynak. A 255—256 számú kettős füzet Schiller örökszép drámája, Tel Vilmos,. Varadi Antalnak a Nemzeti Színház számára készült' kiváló átültetésében. A 254. szám Jú'tai Mór néhány gyönyörű elbeszélését teszi hozzáférhetővé olcsó kiadásban, Népvilág czimmel; az iskolák számára készült e füzetet Sziunyei Ferencz látta el bevezetéssel és jegyzetekkel. — A M»gyar Könyvtár teljes jegyzéke minden könyvkereskedésben ingyen kapható. Egyes számok, valamint az eddig megjelent számok egyszerre, résziéi fizetésre, megrendelhetők Lampel Róbert (Wodi aner F. és Fiai) könyvkereskedésében, Budapest, VI., Andrássy-ut 21. — Czimbalmozók figyelmébe. A „Czimbalom Szalon* folyóirat október és november havi számai különös érdekes tartalommal jelent meg. Az október havi szám tartalma: 1. Rég megmondtam, 2. Édességem, boldogságom, 3. Boldog vagyok, ha lathatlak, 4. Én vagyok a falu rossza, 5. Huzad czigány, magyar dalok, 6. Rubinstein Acrá műdal és 7. A patak csevegése szalon darab. — November havi szám tartalma: 1. Ne töltsetek poharamba, 2 Ne higyj neki, 3. Hej de bús a lelkem, 4. Várhatsz babám elvárhatsz, 5. Jaj be magas magyar dalok, 6. Mariska csárdás és 7. Álmok dal keringős. Ily gazdag választékát és legújabb műveket találja meg a czimbalmozó közönség a .Czimbalom Szalon* minden füzetében. Előfizetési ára a most folyó október-deczember negyedre 3 korona. Előfizethetni a .Cziinbalom Szalon* kiadóhivatalában Budapest, Károlykórút 8. szám. — A magy. kir. államvasutak igazgatósága érlesiti a szállító közönséget, hogy a hajóközlekedésnek az előrehaladt idény miatt való beszüntetése folytán a Pozsony-Pássaun át irányúló vasúti és hajózási forgalomban a vasúti állomások árukat bezárólag csak f. évi november hó i5-ig vesznek fel. Csarnok. Három éves történet. Folytatás. Diák vagy magyarosabban ünnepi követ voltain, ha ez nem vagyok körülbelől mis szint ölt a calamitásom. Ünnep második napján a délutáni templomot elvégezvén, papom vizitelésre unszolt: megjegyzendő, hogy hívogató szavai nem épen kellemesen érintettek, mert ilyen magam forma emberek, mintha egy kicsit húzódoznának a lányoktól, — vízi nimphákat vélvén bennök — kiknek ha közelébe jut az ember menten veszve van. Ah! pedig azok a lányok ... a jövendőbeli boldogságnak, szerény tapasztatalom szerint egy kis szerencsétlenségnek is, melyet az ember sokszor oly szívesen visel: — hervadhatatlan bimbói. . . . Csak az'án bátran — szólt a pap — mert ám hamis lányka lesz ott. .Derült égből menykő csapás", jutottak eszembe önkénytelenül e szavak. No sebaj ha igy áll a dolog; nem kisebb drukkot állva, mint ilyen magam szőrű ember szokott mathematika órán. Útközben a családi állapotokról szereztem ludomást. Megtudtam, hogy a hová vizitelni megyünk: özvegy papné, .... — talán a tiszteletes uram szive se találta helyét, — továbbá, hogy van egy fia, ki már jogot végzett ember és két leánya: egy nagyobb és egy kisebb. Gondoltam magamban, nem is egy de kellő . . . azt se ludom majd, iiogy melyiknek mondjak szépeket ... ha talán valamelyik csakugyan képes volna szivemnek megjegeczedott jég burkait főlengeszleni. Hozzájok szólni csak csak, de mit ... az idő mivoltáról, ebből tehetségemnek és szórakozási képességemnek szűk körben való mozgolódását fogják megítélni : ez pedig reám nézve nagy szegénységi bizonyítvány volna. -Jóformán anyagot sem tudtam gyűjteni, hiába erőszakoltam, midőn papom megáll s igy szól : itt vagyunk legátus uram, menjen előre. Jó, jó — válaszolám — de aztán merre? melyik szobába? jobbra? balra? vizit szobába ? ebédlőbe ? Majd megmutatom — feleié - a pap: erre balra. Egy kissé hallgatózva . . . kopogta tunk. .Szabad* hallalszolt a szózat, mely lámpalázamat nem kis mértékben növelte. Beléptünk. Csupa nőből álló társaságot pillantánk meg, mely éppen ozsonnáját fogyasztá. Papom bemutogatott, ez magától értetődik. Mint még egy fel nem fedezett baczillus bámultam az elénk táruló uj világot, egy-egy pillantást vetve — sub rosa — az özvegy papnénak Ilona leányára; ah ! pedig ha rám pislantott ugy olvadoztam mint a koczka ezukor. . . . Minden mentegetődzósünk daczára is a díszes társaság tagjai közzé ékellek be bennünket ; papom az özvegy papné és a jegyzőné közzé lelte be magát, engemet pedig a lányok közzé spékeltck be, mint rossz küllőt az uj kerékbe. Külsőm a stoicisinus megtestesülésének ne továbbja volt ugyan, de helyemet nem találtam . . . szivem dobogott, egy kevés iga/itással (k) kopogott mini patkós csizma a nyiri homokba' nyárban ; arezom tüzelt mint egy ezred baka; agyam háborgott épen hogy térfogat változást nem szenvedett. A rózsa ajkak nyiladozni kezdtek körüliem. A ki-kiróppenő szócskák némelyike harmat csepp volt a keblemben szunnyadó csirára, némJyike pedig nem egyszer kerített kritikus helyzetek közzé. Hallgattam egész figyelemmel, bámultam egész odaadással s olykor-olykor a nyájas mosoljok sem hiányoztak arczomról . . . Furcsa dolog is — pláne fiatal embernek, — lányok körében, komor, tudósnak látszó arezot vágni, mert ez sokai levon a fiatal ember becséből: elöltök szinte nevetséges. Nem tagadóin, a találkozisnak illetve az ismerkedésnek első sládiumában ugy nézhettem ki, mint egy méh kőpü télbe', melyből az élei kihallnak látszik: nem adva semmi jelét a dolgos méhek. Ilyen méh köpü voltam hát egy darabig én is. Számból eredő mézes szivak nem zümmögték körül a lánykákat; hallgató álláspontra helyezkedtem, várva lőlök, hogy lelki világomról, a homályos l-'pell, mit a körülmények szőttek, lebbenlsék f I. Ellalaltak a szivein szándékát, mert lassan-lassau ... — mini Tisza partról a megszáradt lepedőt — ugy iminálták el a kedélyem felett lebegő ködös fátyolt . . . Ozsonna után, — mely bizony az én sóvárgó gyomi ócskámnak, annyi lótás — futás után nem esell rosszul — Ilonka tekintete, a szoba egyik sarkában lévő zongorára irányult. Meglopva tekintetét nyájas udvariassággal fordultam felé . . . hogy jálszsz k a kedvemért egy d<dt. .Játszanám nagyon szívesen, de nem vagyok biztos, . . . mindössze czak egy néhány, régi, elkopott nólát tudok", válaszotá Ilonka mosolygó arczcsal. . . . Tudja Lenke nagysád, már ón is kezdtem bele jönni; édeskés íatinériával rebegtem: .Akkor egy úton haladunk, mert én is csak azokat a szép, régi magyar nótákat szeretem hegedülni, azoknak melódiája mellett üdül fel lelkem, s legnagyobb gyönyörűségemet csak azokban találom ... A mamák, a tiszteletes ur s mindnyájunk unszolására leült s egy dalt játszolt. II. Már annyira mentem, bogy tekintet nélkül egy pár d:ssorisáns hangra m g bókoláshoz is fogtam. .Óh mi'v felséges volt, Ilonka nagysám! igazán nem találok szavakat, melyek méltóképen ecsetelnék azokat az érzelmeket, melyekel accordjai keblemben keltettek*. Ilonka tud itában a játékába tevedt pár dissonáns hangnak enyelegve mondá: ,Ns gúnyolódjék legátus ur, nincs nekünk arra alkalom, hogy nagyvilági hölgyek pótdíjára virtuózokká képezzük magunkat.* Bocsánat Ilonka nagysám ... a szerénykedés megvallom gyenge oldalam, mig az őszinteség kiváló tulajdonom, a gúnyolódás gondolatának pedig annyi időt sem engednék agyamban, mennyi idő alatt számon kiejthetném", válaszolám önérzelességgel. Zongora . . . zongora, ha az ember nem tapasztal, fogalmat sem alkothat magának arról, hogy minő szerepet játszhatik rokon szenves . . . keblekkel ékeskedő körben. Talán hogy hangja mellett a tánezra való hajlamnak nem kis vágya vesz erőt inainkon (?) a vagy lelkünket felvillanyozva magasabb légiókba emeli (?), korántsem, nálam ezek mind prózai dolgok, legfeljebb befejezésül kellemesek. Ilonka után a jegyző (M . . . s) leánya Annuska ült a zongora melle, hogy új nótával mulattassa a társaságot. Remekül játszott; tőle sem tagadhattam meg a dicséret nyilvánítást, mert ez a nőknek kedves, mellé még telszik: s nem ritkán ily némü nézet nyilvánítások, Íteletek, alapján merészlik értékünket mé legelni. A mamák a tiszteletes úrral az asztainál tárgyallak, a kisebb lányok ide-oda mászkálták, bámulva a falon levő képeket stb. Mi ketten . . . Ilonkával, a zongora körül levő foleulokb;n toglallunk helyet. Egész élvezettel halgaltunk; szivünk ugy kopogott, mint postán a telegráf billentyű s e kopogásokbol sejtetlük mit valósággal éreztünk . . . A szólás lappangó vágyának nem egyszer voll tanúja Ilonkának reám tévedett pislanlása, arczának zavart vonása ... a pír, mely még fenségesebbé varázso á őt. Istenein gondoltain magamban — béli kevésszer engeded megérnem, hogy ily földi angyalok körében szívjam a gondjaimat gyilkoio léget. Ah! de mit beszélek ? vo't is nékem eszembe gond; Csak láttam, liallotiain meg meg a mi főbb éreztem . . . csakhogy most nem a zongora hangja keltelte fel bennem az érzelmek egesz sorozatai, hanem az a kipirult arcz, az a révedező tekintet . . . Kellenek é különb tényállások, hogy mindezeket a hadüzenetnek ne tekintsem? Annuska még mindig jálszoll neki tüzesedve, a billentyűket szinte csépelte úgy, hogy egy ósdi öreg üácsinak a Bach korszak némely mozzanatait . . . varázsolta volna emlékezetébe. Egy kissé gondolkozóba esve, . . . az önerzei, de meg a körülmények kezdették belem diktálni, hogy legyek a helyzet ura. Az eddigiek alapján alkalomszerűnek véltem, hogy tervszerű ostromhoz fogjak. Borzasztó meg mod is ha rágondolok az utójára, hogy minő hajótörést s'.envedett az én terv néiküli . . . tervszerű ostromlásom; ez több mint csapás,_sulya alatt egy érzekeny kebel kél ret görnyedve esdekelne egy uj ideál előtt. A körülményekéi szipolyozva ki alapossággal, ily módon reméltem biztos eredményi. Ah! de mindig csak végén csattan az ostor, kivelel nem volt most sem. Hiába . . . mentségemül, — inost már meghajlok — csak tapasztalatlanságomat hozhatom fel. Remegő kebellel fogtam az ostromhoz; Beethowen sonátái voltak a harczi riadók, s az érzelmes, melyek egyuiást csak ugy taszigdták keblemben mint kész patronok szerepeltek, eper ajkam mi lehetelt más mint puska -csővég mindezekhez a szó szoros értetmében még csak én kelletlem, hogy bánni tudjak velők. Bántam de nagyon is bántam mindenképen. A ruháján kezdettem legelősször is, hogy ezen kezdjem ennek lilkiiba egy nagyvilági hölgy avatott be. Azután dicsőileltem remek termetet, hajfürtjeit; magasztaltam mind azt, mi néki bájt kölcsönzött, vegre Phidias vésőjére érdemesitém. Elég ennyi is . . . — gondoltam magamban — gondolhat ő ebből sokat; mert ha oly szive van, mint az enyém, felényit se kellett volna mondanom, csakugya'i, ő gondolhatott, én remélhettem sokat. Midőn szerelmi érzelmeimnek ilyen részleges, hogy ugymondjam. ily naiv . . . módon adtam kifejezést, Annuska — lehet, hogy talán kezdett a szitán átlátni — egy talp a la való nótára kezdelt. Egy kis litkos hallgatás után önkénytelenül jöttek ajkamra e szavak: .Ejnye beh jó talp ala való . . . egyedüli vágyam most, magával lánczolni kedves Ilonka nagysám* e szavakat elható hangon susogtam füleioe, ne hogy legki-ebb gyanút keltsen. „Egyel gondoltunk, mit jelentsen ez" ? kérdé Ilonka meg elhalóbb hangon. .Nagyon jól" . . . s azonnal a 1-gjobbat igyekezleni belőle ki magyarázni. Ez remek . . . már még egyet is gondolunk, ez kezd jó lenni . . . Alig hogy elsusog'uk egymásnak gondolatainkat, az öregek már is nn gdőzlek. Tiszteletes uram az Ilonka edes anyját meg a jegyzönét derékon kapva, ritka ügyességgel lánczolta a magyar csárdást. ,L;galus uram ! mutassa meg, mit lud a pataki diák* szolott a pap. A helyzet reám nézve, édes kényszer kezdelt lenni. Szemérmes . . . pillantásokul vetve Ilonkára, kellő udvariassággal felkéltem. Kosárra egy világért sem gondolt. Ez is jó jel . . . Átfogtam karcsú derekát, magamból erőszakoltam a vig kedélyt s aztán tánczollunk rendületlenül. Annuska meg a kisebb Lmykák sóvár pillantásokat vetettek egy publikum számba menő tánezoló közönségre; de ncui sokara Annuska is velünk mulatott, mivel edes anyja ült a zongorához, egy lassú csárdást kezdve. Most alaposan kijutott nékem is a mulatságból; Ilonkát, Annuskut derékon fogva, mondhatom, hogy talán örökre emlékezetessé tettük húsvét második napját. Csak ugy közbe legyen mondva, az önlözkődesből kifolyólag egy nem igen kedves emlék is fűz húsvét második nap ához, nevezetesen: egy üveg kancsót történi el az Ilonka ajakával összefüggésben, ugy hogy majd nem egy foga esett áldozatul a húsvéti önlözködésnek; különben nem voll semmi nagyobb baj . . . csak egy kis vér. Vigasztal az a ludat, hogy ő is oka volt. Tehát ily ii ódon mulattunk, lánczol unk mi e kellemes körben, egészen alkonyatig, ily módon fejezlüi be a húsvéti szent ünnepeket. De aztán szomorúan gondoltam azon időre, midőn majd üt a megválás órája s Ilonkát olt kell hagynom örökre. Kétségbe az rt nem estein, inert hát gondoltam hogy egy két levél vagy mis valami lesz m íjd, mely állal barátságunkat tovabbra is ápolgatni fogjuk a messze lávo'ból. A megválás órája ütött csakugyan. Kimondhatatlan az, mit az elválás pillanatában éreztem : .olyanná tett, mint a gyökereiről lev.igolt virág, melynek számára jövője nincs, csak a hervadás a puszta halai*. Ily tondolalokk.il hagytam el az Iionkáék szerény hajlékát. . . . Egy-egy kedves szava fülembe hangzott még ugyan, nyájas mosolygása, —T mely mindig lelki szemeim előtt lesz — néhány perezre mintha széloszlatta volna lelkem boruját, de hiá a . . . örökre elváltunk. — Nem kereshettem másban menedeket, mint a puszta ábrándozásban. S valóban ábrándozás volt éjjelem, nappalom. Midőn párnáimra Ivijtoílam fejemet, szün'clen csak véle tépelődtem, folyton lelki szemeim előli lebegett; kínos érzelmeim, melyek feldúlták keblemet, elrabolták nyugalmamat, min

1 ha nem e világból valók lettek volna. Semmiképen sem tudtam nyugodni, pedig az idő már előre halad. : éji egy óra volt. — Mint egy szellem a néma r'-js akán ágyamból kikelve, praedicationiat előkotorásztam, hogy üresen lévő, hátulsó lapjára megörökítsem szívem első dobbanását. Gondolataim luezat számra jöttek, de lázas állapotban azt sem tudtam, hogy melyiket tegyem papírra. Igy írtam egy verset .Sóhaj* czimmel, melyben nemi részben megörökítve látom azt az első pillanatot, a mikor érezni kezdtem. Hogy ne tegyam kíváncsivá, niogánuk imé elmondom: Lelkem egyensúlyát nem zavarta semmi, Mig az ábrándozás leplét elviselni Egykedvűen tudtam. Vidékem leányi lettek ideálim ; Hej ! bár messze tőlök, de rajtok csüngeni Soha meg nem szűntem. L Ifjúkori napom ábránd leple alatt, Háborítatlanul és csendesen haladt Mig még nem ereztem . . . Lelkem nyugodalmát dúlják zord viharok, Hogy ábrándom leple már széjjel foszladott Rövid idő alatt. Egy barna leánynak . . . fogságába estem; Szabadulnék tőle hej ! de az én lelkfm Nyugtot csak ott talál. Ifjúkori napom bánat árja alatt, Megháborítva és keservesen halad A mióta érzek . . . S enyém ő nem lehet. Megjegyzem, hugy lelki állapotomnak, sóhajaimnak igen szerény módon adtam kifejezést ebben, a minthogy hallhatta is — no meg egy kritikusnak is sok szí hozzá — de hát a mi azt iileti, nem hallja, eet a világ; nekem pedig ez is egy ír volt, k' nyujtotl egy-egy balzsam cseppet a fájó sebe! Meg egy negyed óra . . . s aztán egész vrh égő gyert>a mellett, asztalomnál Morpheus ka nyatloltam, úgy, hogy egy kis apotheosisnak « a szörnyű tusa után elszenderülésemet, midői letes uram, delejes álmomból felébresztett. Igazan, .. látta volna Lenke nagysád, hogy minő érdekes jelenet