Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-05 / 18. szám

N Y í « T I n fc K ÚJDONSÁGOK. — Kitüntetés, ő felsége a király, Vay Péter kis­várdai kir. járásbirónak, a kir. táblai czimet és jelleget adományozta. — Katonai kinevezések, ő felsége a király Pokorny Hermán altábornagyot, a kassai hadtest parancsnokát, táborszernagypyá, Csicsery Oéza alezredest, a kassai 5. honvéd huszár ezred parancsnokát pedig ezredessé nevezte ki. — Dr. Korányi Frigyes egyetemi tanárt és a magy. orsz. gyűlés felső házának tagját a megye és a város területéről számosan üdvözölték ötven éves orvosi működésének a mult hó 30-án megtartóit jubileuma alkalmából mint mtgyénk szülöttjét, a mire a következő válasz érkezett le: „A szűkebb hazamból érkezett nagy­becsű szerencsekivánatokért fogadd hálás köszönetemet és kérlek add át mindazoknak, kik rólam megemlékezni szívesek voltak. Korányi Frigyes — Kinevezés. Báró Feilitzsch Berthold főispán úr őméltósága, a vármegyénél megüresedett írnoki állásra ilj. Vay Péter szolgabírói végrehajtót nevezte ki. — A vármegye közigazgatási bizottsága e havi rendes ülését lci-dikán fogja megtartani. — Mllléniuml évforduló ünnep a főgimnázi­umban. Ismeretes, hogy Szabolcsvármegye hazaíias kö­zönsége, milléniumi közgyűlése alkalmából elhat irozla, hogy a megye területén levő iskolák és főgimnázium fenntartó hatóságait megkeresi az iránt, hogy a milléni­umi nagy ünnep évfordulóját évenként, május 10-dikén megünnepeljek. A nyíregyházi ág. hitv. ev. főgimnázium kormányzó tanácsa hazalias örömmel hódolt e felhívásnak ; évenként ünnepelt. Ez évben ugyancsak május hó 10-én reggeli 8 orakor fogja megtartani az ünnepélyt a főgim­názium dísztermében, az összes tanuló ifjúság jelen­létében. Az ünnepi beszédet Leffler Sámuel főgimnáziumi tanár tartja meg: ugyan ő szónokolt s lelkesítette az ifjúságot a nemzet páratlan nagy ünnepén. Úgy érte­sülünk, hogy az ünnepélyre külön személyes meghívókat az igazgatóság nem küld szét, de reméljük és hiszük, hogy úgy a szülők, valamint az iskolák kormányzó tes­tületei, a fenntartó egyház, a városi hatóság és különösen az ünnepélyt inauguráló Szabolcsvármegye tisztikara s a törvényhatóság itteni, tagjai, az ifjúság előtti jó példa­adással, készséggel vesznek ma d részt az ünnepélyen. Támogassuk a derék tanári kart hazafias működésében. — A Szabolcsincgyei Általános Tanitó egyesület nyíregyházi jarásköra fólyo 1901. evi junius hó 5 en szerdán d. e. 9 órakor Nyíregyházán az ág. h. ev. köz­ponti elemi iskola dísztermében tavaszi rendes gyűlé­sét tartja. — Az eddig összeállított tárgysorozat a kővetkező: 1. E uöki megnyitó és jelentések. 2. A köz­ségi faisko.ák elhanyagolásának s mi feladat vár e tekintetben a vármegyék törvényhatóságára. Vitatétel, kidolgozta és felolvasta : P~-trikovics Pal nyíregyházi tanitó. Hozzá szólók: Dömöör Ferenci napkori és Macsánszky Laj >s nyíregyházi tanítók. 3. A tnásik vita­tétel: Az V.—Ví-ik elemi osztályban egy számtan tani tási leczkének bemutatása oly módon, hogy olt a mér. tan tanításának fukozata is kitűnjék, — kidolgozás alatt van. 4 Emlékbeszéd Fried Ármin nyíregyházai tauitó felett tartja Bónis Menyhért nyíregyház «i tanitó. 5. Szemelvények tanUgyi kérdésekről felolvassa Lengyel József nyíregyházi tanitó. 6. Oly indúványok tárgya­lása, melyek a gyűlést megelőzőleg az elnökhöz adat­tak be. 7 Szabolcsvármegye kir. tanfelügyelője által egyleti elnökhöz küldött: terképes levelező lapok, rajzol tató földrajz, iskoM kézi szatyrok bemu'atása és ismertetése. 8 S offan Lijos önsegélyző egyleti eluök jelentése ax egylet 1900. évi működéséről. 9. Méhé­szeti előadás elméletileg és gyakorlatilag, torija.­Kun Bertalan piszabi tanitó H »zzá szólók: Schón Dániel és Prisztauka Lajos nyíregyházi tanítók Felkér­jük a járáskör tagjait, hogy a vitatételekről előre is gondolkozzanak, ismereteiket gyűjtsék össze. C,ak is ugy érjük el a kitűzött c«élt, ha kellően elké^űve szólhatunk a vitatétszekkez Jdezzük ez úttal, hogy a pilyatéteire: „A népiskolai tauu'ók emlékező tehetségé­nek fejlesztése* májú* l ig két pályamunka érkezettbe. A tanítók házára kibocsátott gyűjtő ivekre felhívjuk a tagok figyelmét. A járásköri gyű és alkalmával az egyesületi pénztáros átveszi a gyűjtött összeget; vagy pedig kérjük az iven jelzett edmre bekü'deui. Az el­nökség ujolag felszólította a hátrányos tagokat tag dijaiknak ^-fizetésére. Az eredmény ez ideig még, nem teszi lehetővé a tervezett 25 éves jubilleum megtartását. Kedves kartársak! Tegyük lehetővé a tagdijak befize­tése által, hogy e 25. éves jubileum — iz egylet életé­ben oly fontos mozzanat — megtartható legyen. Az .Eötvös-alapba" való belépésre újólag felhívjuk a kar­társakfigyelmét. Jelentkezhetni: Pazár Istviu helyi gyűjtőbizotttági elnökénél Nyíregyházán Szabolcsmegyé­nek még most is tok tanítója van, a kik az általános tauitó egyletnek nem tagjai. Felkérjük őket, sorakozz i­nak e szabad tanitó egyesület zászlaja alá. Az évi 2 kor. tagsági dij meghozza a kamatját. Nyíregyháza 1901, május hó 5 én. Hazafias üdvözlettel Kubacska litván elnök. Lengyel Józ-ef másod elnök. Farekas Jíno- j fgyző. — Epstein Karolina zongora tanárnő tanítványai­nak egyrészével saját vezetése alat ma május hó 5-dikén vasárnap délután 3 órakor az ipartestület dis/,1 ermében tanítvány hangversenyt rendez, a köveikezű műsorral: 1. Jelinek. Magyar népdalok, előadja Führer Olga. 2. Erney J. Uj zongora iskolájából Győrbiró Erzsike. 3. Bach. Preludium Hartstein Géza. 4. Haydn. Andante Harstein Károly. 5 Rohde. Öröm Glück Kornélia. 6, Schubert. Valse. noble Kellner Terka. 7. Lichner. Erdőn, mezőn Marsalkó Margit. 8. Mozart. Sonata Klein Grettchen 9. Beethoven Bagattele Schubert Schorzo Gyurcsány Erzsike. 10. Bátor Sz. Chopin A jó palóezok 1 számát, Mazurka Csapkay Katinka. 11. Hűmmel. Variatió Mikecz Juliska. 12. Beethoven. Prometheus 4 kézre Mikecz Juliska és Klein Grettchen. 13. Kullak Th. A diák életből Vadász Sándor. 14. Valkman R. Soliman Sarvay Elek. 15. Aggházy. Magyar Rapsódia Hibján Margit. 16. Meyerbeer. Róbert ördög opera Gaal Ferencz. Album lap Török Anna. 17. Weber. Öröm nyitány Bodó Mártha. — Selyem-tenyésztés. Mint lapunkat értesitik a selyemtenyésztési iskola Berczelen, Gsőtöry Ró/.a taní­tónő vezetése alatt, 7 -i jelentkező vei s 40 iskolás gyerekkel — megnyílt. Bulyon (>8-an jelentkeztek a tanfolyamra és 20 iskolás gyermek, a tanfolyam itt is rövidesen megnyílik,az oda a szegzárdi szelyemtenyésztési felügyelő­ségtől kiküldendő tánitónő vezetése alatt. Halászban, Ibrányban és Paszabon most van a tanfolyam szervezés alatt. Az orsz. selyemtenyésztési igazgatóság a napokban értesítette Berezel község elöljáróságát, hog' amint ott a selyem-tenyésztés megkezdődik, a tenyésztők közölt való kiosztásra 2000 koronát fog küldeni. — A Só tó-íürdö megnyitása a mult vasárnap, szép időben s elég nagy közönség jelenlétében ment végbe. Előtte való délután a fürdő bérlője: Tolnay Sándor uzsonnát adott, melyre mintegy 20 tagból álló társaság, (a fürdő barátai) volt hivatalos Nagy hatást tett dr. Jósa An írásnak, tószt alakjában elmon lotl fejtegetése, hogy miként lehet a Sóstót azzá tenni, ami vizénél fogva kell, hogy legyen, t. i. gyógyfürdővé. L'gy tudjuk, hogy ebben az irányban rövid idő alatt meg­történik a kezdeményezés a városi képviselő testületben. — Meghívó. A szaboIc<megyei általáuos tanitó egyesület knvárdai jiráskőre álul fo yó hó 8 áa dé előtt 9 órakor Fényes Litkéa az ev. ref. iskolában tartandó gyű ésre. Tárgysorozat: 1. Einöki meguyitő. 2. A mult gjűés jegyzőkönyvének felolva.-ása és hitelt­sitése. 3. K>)i vitatetei, előadják : Var»a János kisvárdm és Ltszló Gyula bákai tanitók. 4 Az Eötvös Alap helyi gyüjióbizottság elnökének jelentésse. 5. A kivárdavidékt uépnevelési egyesü'et 60 koronás ju alomdija odaítélése. 6. Az idejébeu beérkezett indiiványok tárgyalása. 7. Tisztújítás. Kisvárdán, 1901. május 1. Balogh János jköri elnök. — A jótékony nőegylet, mult évben leégett árva­háza ujjabban felépülvén, annak berendezése ugyan csak igénybe veszi az egylet anyagi erejét. De mint rendesen történni szokott, a hol a szükség legnagyobb, ott az isteni gondviselés legközelebb. Egyesek nagylelkűsége nagyban megkönnyíti a vezetőség e nagy munkáját. Ujjabban e czélra adományoztak : G-ázik Péterné urnő 20 K. Bleuer Sámuelné, Dr. Flegmunn Jenöné, Mann Jozsefné, Dr. Kelemen Adolfné és Kunike Anna úrnők egy-egy lámpát voltak kegyesek adományozni. A midőn a jótékony nőegyle; elnöksége ez uton is kifejezni óhajtja hálás köszönetét, egyben felkéri a in. t. nagy közönsé­gét, miszerint bármi nemű ruha, ágynemű, vagy ház­berendezési dolgokkal, nemes tevékenységükben továbbra is támogatni keg)eskcdjék. Semmi sem elég csekély ahoz, hogy az árvák ügye állag előre ne segíthető le­gyen. Adjuk össze feleslegüuket, segítsük a szűkölködőket. — Hymen. Dr. Gara Géza meráni orvos fo yo hó 7 dikéu tartja esküvójet Meránban Pollák Róza kisasszonynyal, dr. Pollák Hugó meráni örves leáuyávai. — Az izr. nőegylet fcnállásáuak 40-ik évfordu­lója alkalmából disz közgyűlést tart f. évi május hó U -ik napján d.u. 3 orakor az izr. iskola nagy termében, a melyre a t. tagokat meghívja. Nyíregyháza, 1901. május 3-án. Az elnökség. — A nyíregyházai elemi iskolai tanulók együt tes tavaszi mulatsága a „Sóstón" május bó 21-én ked den, kedvezőtlen idő esetén május hó 22-én szerdán fog megtartatni A rendező bizottság tagjai: Elnök: Kubacska István; pénztáros; Sesztay János; gazda: Naudrásy Aurél és Schön Diuiel; Társrendezők: Gör gey István, V irga György, Kóhn Izsák. Játékrendezők; Suntzcr Ágoston, Fazekas Jlnos. Fábjáu Ferencz.— E majális alkalmával mintegy 250 szegénysorsu tanuló részt sül ingyen ebédben jószivt emberbarátok adomá­nyaiból. A rendező bizottság ez uton is felkéri a ne­mes emberbarátokat és intézeteket, ne vonják meg ez évben sem adományaikat. — Nyilvános nyugtázás. A szabolcsmegyei álta láoos tanító-egyesület alta< a budapesti Ferencz József Tmitók-Házábaii létesítendő 4000 korobás szobaalapi'­ványi összeg törlesztésére Lischákné S effin Sarolta urnő gjűjtőivén jegyzettkegyesadományokat nevezetesen: Le.-chákué S'.off.n Sarolta 2 kor. 60 fill. Dr. Hoffnann Emil 2 kor. Késmárki Gilli Lajos 2 kor. Síl^boczk) Eruő 1 kor. Hoffuann Bála 50 fid. Santroch Alajos 1 kor. Jái ó<zky Gyula 50 fill. N. N. 20 fill. Barzóí'tváu 20 fin. Összesen 10, azaz: tiz koronát, a jelzett czélra mai nxptn köszönettel átvettem. Nyíregyházán, 1001 május 2-án. Szabó Endre egyesületi pénztáros. — Köszönet. Fried Dániel ur 10 kor. adományozott ujabban a helybeli néegyletnek, melyért fogadja szegé­nyeink nevében is köszönetünket. Az izr. nőegylet elnöksége. — Ne mulasszák el a köszvényes ós csúzos betegek a hírneves Zoltán féle kenőcsöt hasznáini, mert H páratlan kitűuő szer még oly betegeknél is, kik évek óta s-z.-nvednek és külöuböző szereket, gyógyfürdőket eredménytelenül használtak, pár nap alatt gyógyulást idéz elő. Kiphitó Zoltán Béla gyógyszertárában tivegen­kéut. 2 koronáért, Budapesten V. Sétatér utcza. — Azon hírrel szemben,hogy aBirnumés Bailey­féle nagy iatvauyosságnak csak egy töredéke látogat el hizzánk, nevezett vállalat intézőségétél a kővetkező helyr-igazitást vettük : mind eme híresztelés minden ala pot nélkülöz, s annak eredete csakis tudatlanságra vagy rosszakaratra vezethető vissza. A társulat saját kocsi­jával, egész terjedelmében, ép ugy mint Hiroburg, Birlin, L ;pcse, Drezda, Koln, München, Becs, Bu lapest és a cou­tiaens nagyobb városaiba, érkezik ide. Itt ugyanazon nagy sátor, ugyanazon gyönyő/ű pé dauyokb.su gazdag álla'sereglet, ós elefántcsorda, reudkivűl értékes léanyag lesz látható; a változatos gazdag nűsorban és a régi classiku-s versenyekben egy és ugyanszon művészi sze­mélyzet fog részt venni. Ezen hatalmas látványosság még sohasem osztatott fel, ós nem is fog sohasem fel­osztatni, mindenüvé a hová csak kerül, teljes nagysá­gában mutatkozik be. A kisebb városokban rövidebb, a nagyobbakban pedig hossaabb ideig tartózkodik. A tartózkodási idő a városok lakosainak nagysága szerint egy nap és 2 vagy több hőt kőzött váltakozik; minden esetben azonban az egész társulat jön e', és tekiutet nélkül arra, vájjon egy napig avagy 2, vagy több hó'ig időzik az estleges városh»D, a nűsoi teljességében adatik elő. E? a valódi tényállás, a melynekigaz voltáról mindeuki könnyen meggyőződhetik, ha a vasútnál meg­tudakolja, hogy az eddig meglátogatott helységekben hány vasúti kocsival érkezett meg a látványosság, továbbá bizouyitja azon körülmény is, hogy az állam­vasutakkal megkötött egyezmény értelmében a társulat 4 különvonattal utazik. Birnum és Bxiley itt május hó 13 án d. u. 2 es este tarjt meg előadásait, e czélból saját e czélra épített 67 darabból álló 4 különvonatával május hó 13 áo reggel erkezik ide. Innen Katára megy, hogy ott e.óodásaú május hó 14 éu megkezdhesse. — Meghívó folyó 1901. évi május hó ll-dik^n, szombaton, Alfoldy Károly által a .Korona" szálloda díszes táücz ermeüeu rendezendő próba-bálra Belépő­d'j s/eméiyeukiut 2 korona. Nővendt k jegy 1 korona. Kezdete délu'án 5 órakor. Jegyek előre válthatók Rfvay János ü c ukrászditjAban és B umberg József úr divat kereskedéseben. — Reexpcdltloualls kedvezmény a kaposvári tárházak részére. Az .Országos raktárbazak részvény­társaság" aiial Kiposvár állomáson létesített és neve zett á Ion ássál vágáuyösszeköttetésbeu lévő nyilvános áruraktárokba vasubi. érkező es onnan vasúton továb­bítandó gabona,- hüvelyes,- olajmag,- olajpogácsa,­oisjp jgéc<aliszt és őrlemény küldeményekre nézve, tel jes kocsirakományokban való szállítás esetén, a Magyar ország és Au-ztria tárházaiba betárolt és azokból rei x pedialt áruk kezelésére és eli-zámolására 1899 evi jauuar hó.l tői érvényes, határozmányok fentariása mel tett, a mat-y. kir. államvasutak helyi forgalmában, vala­mint a magyar és magyar adriai vasu :i köteleki foi­galomban 1901. május hó 15-től kezdve a reexpeditio kedvezménye, vagyis az eredeti feladási állomástól, a végleges reudelteiési állomásig a továbbítás idején fen­áiló közvetlen díjtétel alkalmazása engedélyeztetik. E'.en kedvezmény oly viszonylatokban nyer alkaluaazásl, milyeknek forgalma a fennálló irányítási czabáiyok értelmében részben vagy egészben Kaposvár állomásou át vezettetik, de csak akkor, ha az illető küldemények a nevezett tárhá/i vállalatra c/.iuieztetnek és azok ál­tal a letárolás napjától számítandó 12 hónapon belül továbbítás czéljaból újból f -ladatuak. Meg vau engedve a fuvarleveleken azon czéget is megnevezni, mely a kü demények tulajdonosa, illetve közvetítője gyauáut szertpe 1. A reexpedilió kedvezményéből kivannak zárva oly küldemények, melyek u irány előírást tartalmuzó fuvarlevelekkel adatoak fel. A reexpedilió kedvezméuyo rendszerint a küldeményeknek a nevezett áruiaktáiak­ból való továbbítása alkalmával rovatoiás utján alkal­inaztati'C és pedig Kaposvár áll más által a küldemé­nyek beérkezése alkalmával kiállított rovatlap kivona­tok ak-pján, melyeknek az illető tárházak kezelősége részéről azon írásbeli megkereséssel kell ellátva lenniök hogy a kü demények közvetlen díjtételek alkalmazása mellett továbbittassanak. Ezen közvetlen díjtételeken kívül reexpe litiouális illeték gyanánt 100 kg. kint 3 fillér számíttatik. A küldemények betárolására, a Kiállí­tási dijak kiegyenlítésére valamint az itt fel nem em­lített egyéb módozatokra nézve az előlidézett tárházi határozmányokbau foglaltak mérvadók. — A magy. kir. közlekedési muzoum Buda­pesten a Városligetben miut eddig, ugy a f. évben is május hó 2-tól október hó végéig minden hétfőn szer­dán és pénteken délelőtt 9—12 ig, délután 2—6 óráig, továbbá vasárnapon délelőtt 9—12 óráig lesz nyitva a közönség számára. Megnyitás május hó 2 án reggel 9 őri kor, a muzeum látogatása ingyenes. — Az epreskert-ntczal 13-ik számú háztelek ked­vező feltételek mellett eladó. — A madarak védelme. Diráoyi földmivelés­ügyi miniszter a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló törvény alapján rendeletet adott ki, mely népiea < s tudományos nevükön fölsorolja a mezőgazdaságra hasznos madarakat s kimondja, hogy ezentúl a rende­letben felsorolt madarakat nem szabad bántani. Ilyen például a csiz, rigó, pacsirta, fülemile, kenderike stb. Ezeket elfogni, avagy megölni és forgalomba hozni csakis hatósági engedelem alapján szabad és csakis igazoltan tudományos czélra. A védelem kiterjed a hasz­nos madarak fészkére és tojására is. Engedély kétheti érvénynyel legfeljebb tiz darab áilat fogására, tiz darab madárfészek elszedésére adható. Postán, vasu'on, hajón, kézben Vigy szekeren csakis szállítási engedelemmel lehet a madarakat forgalomba hozni. Az engedelmet kiadni kis- és nagyközségekben a főszolgabíró, rende­zett tanác-u városokban a polgármester, törvényható­sági városokban a tanács illetékes. A rendelet határoz­uiányai ellen vétők büntetés alá esnek. A miniszter meghagyta, hogy rendeletét minden községben hirdes­sék ki, a határozmáoyokra a mezőőröket külön oktas­sák ki s az ellenőrzés az erdőőrökuek és útfenntartók­uak is kötelességévé tétessék. — A mi földmivelési miniszterünk ezzel a gyöngéd érzésre valló rendelettel megmutatja, h gy az ő birodalmában még a madárra is kiterjed a gondos figyelme. Gondoskodik az ég mada­rairól, mert ugy áll a világ, hogy most már az Ur gondoskodása — nem elégséges. — Felhívjuk olvasó közönségünk figyelmét lapunk hirdetési rovatában találhatóWassermann Sámuel fűszer- és magkereskedő hirdetményére, akinél a legj'obb fajta permetezők gyári főraktára van. E permetező készü­lék valóban jótétemény a szőllő tulajdonosok részére. — Kereskedőink figyelmébe. Érdekes ügyben hozott minap hatarozatot a kereskedelmi miniszter. A szegedi kereskedelmi és iparkamara területén egy kereskedő olyan hirdetéssel ajánlotta a közönség figyel­mébe áruit, a meiy hirde:ésben ilyen kifejezések fog­laltattak .Hallatlan olcsóság, üzletfeloszlás miatt a készletben levő ruhák bámulatos olcsó áron árusictat­nak el." A kereskedelmi minisz'er e hirdetésért kihá­gás miatt 200 koronára büntette az illető kereskedőt és kötelezte vádlottat a fenti módon tőrtént eladás következteben befolyt összeg tizedrészének megfizeté­sére is. — .Gyermekáldás — Istenáldás." Ezt tartja egy régi közmondás. Már pedig a közmondások az élet­tapaszt lat példáiból keletkeznek. Es csakugyan bebizo­nyítja a miudeunapi élet, hogy ahol sok a gyerek, ott közel tvan Isten áldása s. E;y család ipával, kiuek kileuci

Next

/
Thumbnails
Contents