Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-07 / 14. szám

NYÍR VIDÉK 3 vitelére, vagy nem vállalkoznak 5Vt-ra kapott, 7'lt százalékon adott pénzen ennek megvalósítására, meg kell kisérelni gazdák és iparosok között aláírás utján szerezni szövetkezeti tagokat és tókét. Ha pedig a szövetkezet és tőke igy összehozható nem volna, amiben legyen szabad kételkednem, akkor hátra van a helyi és országos kormányzat által ily czélra nyújtani szokott segélyezés. Ha végül igy sem lehetne a szükséges pénzt összehozni, akkor a kiállított árukra felveendő kölcsön pénzen kell és lehet, esetleg az iparpártoió bizottság egyetemleges jótállása mellett a tervet megvalósítani. SImitska Endre. * * * Az értekezlet. A nyíregyházi kaszinó-egylet választmánya indította meg azt a mozgalmat, amelynek czélja Nyíregyházán a magyar ipar pártolásának előmozdítása. A kaszinó választmánya egy szükebbkörü bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására s ezen küldöttség megbízásában eljárván, a kaszinó elnöke dr. Meskó Lástló orsz. képviselő, a mult vasárnap délután 3 órára külön meghívókkal, és falragaszok utján nagy gyűlésre hivta össze a város polgárságát a városháza nagytermébe. A gyűlés lefolyásáról számol be a következő tudósításunk. Bár a tárgy melegebb és nagyobb érdeklődésre is méltán számot tarthatott volna, közönyéből nehezen fölrázható polgárságunk és iparosaink elég tekintélyes számban gyűltek össze a nagy gyűlésre. Dr. Meskó László, mint a kaszinó és az előkészítő bizottság elnöke, megszokott ékesszólásával ismertette a gyűlés előzményeit és tárgyát. Összetartásra, czéltudatos tevékenységre buzdította a megjelenteket. .Legyen mindannyiunk háza, családja egy-egy kis önálló vámterület,* úgymond, amelynek sorompóin ne bocsássuk be az idegen ipartermékeket, és amelynek védő korlátai közölt adjuk meg a lehetőséget a saját hazai iparunk kifejlődésére. Az előkészítő bizottság már eddig is meggyőződést szerzett arról, hogy igen sok hazai iparczikk teljesen kiállja a versenyt a külföld termékeivel, de a biza lom hiányzik a fogyasztó, vásárló közönségből, amelynek szemében jobbnak tűnik fel az idegen. Ne maradjunk meg a hazai ipar pártolásának lelkes hangoztatásánál, hanem lépjünk a tettek terére, tényleg pártoljuk a magyar ipart !* Utána dr. Vietórisz József, a kaszinó és az előkészítő bizollság titkára olvasta fel lelkes hangú előterjesztését az előkészítő bizottságnak, melynek indítványa az, hogy a gyakorlati kivitel kérdéseinek megállapítása és keresztülvitele czéljából egy állandó iparpártoló bizottság alakittassék. Az előterjesztés a következő: A XIX. századnak sokat hangoztatott, de tökéletes magvalósulásra máig sem jutott uralkodó eszméi drága örökségül szálltak át reánk, hogy jobb idők hajnalán, kedvezőbb körülmények kőzött, nagyobb siker reményében fogjunk eddigi mulasztásaink pótlásához. Volt idő, mikor a szabadság, egyenlőség és testvériség igéje pusztában elhangzó, bár eléggé felkapott és divatos jelszó vala; később aztán lassan-lassan átment a nemzet lelkébe és vérébe, hogy onnan mint hangos jajkiáltás és követelő szózat törjön az ég felé; elkövetkezett az a dicsőséges korszak is, mikor a lélek ezen drága kincseinek megóvására olcsó volt a vér, játék az élet, mikor a nemzet, mint egy test állott fel, hogy legszentebb áldozatát tegye le a haza oltárára. Es aztán ?. .. Alfréd: Ej tudja Isten, különös Dolgok jutnak az embernek eszébe ... (hirtelen hevességgel) Igaz! ígérted, hogy megfmutatod Arczképét ama nőnek! Róbert: (gyanakodva) Nem tudom, Nálam van-é még?.. Mégis... Nem hiszem... Otthon felejtém... Alfréd: (kitörve) Éj, add hát ide! Róbert: (meglepetve nézi; nyugodtan) Kivánod? Itt van! [Ez az. (átadja a képet) Alfréd: (rápillant a képre, megtántorodik, majd eröltetten [felkaczag Sokat ittam !... Szemem káprázik .. (kitörve) Hazugság!.. Csalás! (újból felveszi a képet) De mégis!.. Oh ! (felzokog) Róbert: Mi leli, kedves barátom ? Alfréd: (Róbertre veti magát) Gazember! Aljas, nyomorult [gazember! Róbert: (fuldokolva) Bocsáss!.. az égre... Megfúlok... [Ereszsz !.. _ Albert: (magánkívül) Saját véredbe fojtalak nyomorult, Undok szivedbe mártom körmömet!.. Dögölj meg álnok himpcllér! (ütésre emeli karját, majd hirtelen mintegy feleszmélve elbocsátja Róbertet s megtörten, látható erőlködéssel beszél) De [nem!.. Bocsás meg... én... ugy van! A nő mint hitszegő! Róbert: Egy szót sem értek! Alfréd: (a képre mutatva) Hitvesem ez asszony. Róbert: Megölhetsz... Alfréd: (keserű gunynyal) Ej no! És ugyan miért ? .Megölné bárki azt az idegent, Kinek kezéből ételt elfogad Kutyája ? — Nem!• — Magad mondád e szókat. (kitörd fájdalommal) Oh ember, ember, tudod, [mit tevéi? Másodszor halt ineg énnékem ez asszony, Ki merné állítani, hogy a vérbe fojtott küzdelem elfojtotta a lelket is, hogy a tétlenségre kárhoztatott nemzet örökre lemondott istentől nyert természetes jogairól, hogy csupán azért, mert szárnyait levágták, testét agyon kínozták, sőt sirba is temették, e népektől körülvett siron tul nincs újjászületés, nincsen feltámadás?! Félre a kishitúséggel, különösen ma, mikor a multat sirató könyeink felszáradtával tisztább szemmel nézhetünk a bizonytalan jöven lőbe; de félre a megelégedés öntudatával is mindaddig, míg agyunknak és karunknak tágabb téren bemutatható munkájával nem biztosítjuk a jövőt! Mert az aratáshoz nem elég a magvetés; a nem lőlünk függő, de mindennapi imádságunkba foglalt istenáldáson kivúl bosszú idők fáradságos munkája és küzdelme szükséges ahoz, hogy mosolygó virágzásnak és boldogító gyümölcsnek örvendhessünk. A munka tesz bennünket testvérekké, egyenlőkké és szabadokká, A munka függetlenít, a munka megbecsülése nemesit. Az a nemzet, mely nem becsüli meg a munkát, nem érdemli meg a szabadságot! Ám ha ebben egyetértünk, a mint hogy mindnyájunknak egyet kell értenünk, le kell vonnunk ez alaptételnek minden következményét; nem elég megállanunk az elv magaslatán, hanem le kell szállanunk a gyakorlat széles mezej re is. És ha valahol, úgy itt érvényesül azon állítás igazsága, hogy minden szónál ékesebben beszél a cselekedet. A nemzet testében, annak minden részében rejlő ezer meg ezerféle erő kiszlmithatatian; ez erők felismerése, helyes alkalmazása és javunkra fordítása pedig megbecsülhetetlen. Keressük fel, becsüljük meg és fordítsuk hasznunkra azl a munkaerőt is, mely magyar ipartermékek és fogyasztási czikkek előállításával nemzetgazdasági szempontból fontos hivatást teljesítvén, teljes figyelmünkre méltán számithat s minden áldozatunkat joggal követelheti. Pártoljuk a magyar ipart, és pedig pártoljuk ne csak a hirtelen fellobbanó s mindent könnyen megígérő hazafiúi érzés lelkes szózatával, hanem a komoly megfontoláson és számításon alapuló s a czél érdekében áldozatokra is hajlandó meggyőződés vaskitartásával és következetességével. Áldozatot említettem? Helytelenül választottam meg a szót ; mert voltaképen az az ötszáz miliő koronát jóval meghaladó összeg volt az igazi áldozat, melylyel külföldi iparczikkek behozatala révén évenként kedveskedtünk nem mindenkor és nem mindenben érdemes szomszédainknak ! Ha ez ősszegnek csak egy századrészét is képesek leszünk saját véreink számára és javára becsületes munkájoknak nem is jutalmául, csupán csak dijául visszatartani, eléggé nem méltányolható hazafias kötelességet teljesítettünk. Vegyük hozzá még, hogy a mit a hazafiúi kötelesség parancsol, ugyanazt az eszélyesség is javasolja, mert csak nem mutathat józan gondolkozásra az, hogy készakarva és szántszándékkal saját tulajdon érdekeink ellenére cselekedjünk: nemde nem úgy áll előttünk a mai helyzet, hogy hosszú időkőn át szerzett valamennyi tapasztalatunk" annak tarthatatlanságát igazolja ? ! Szakitanunk kell, és pedig az összes körülmények által indokolt erélylyel és gyorsan, azzal a hagyományos kényelemszeretettel és nemtörödéssel, mely száz eset közül kilenczvenben egyedüli oka volt e téren súlyos csapásként ránk nehezedő kiszámíthatatlan károsodásunknak. Sorakoznunk kell az egyértelmüleg szentnek ismert zászló alá, az egyakaratta! helyesnek talált tervszerű vezetés szerint, mert egyenként semmire se, együtt azonban mindenre képesek vagyunk. Fegyverkeznünk is kell, ha a szükség úgy hozza magával, elő kell keresnünk őseinknek kardját, nem azt a véreset, melyre a jogbitorlók keserves története van őrökre bevésve, hanem azt az önérzetet emelőt, szivet, lelket melegítőt, Midőn megtudtam, hogy hűtlen vala! Egy szent, egy isten volt ő hű szivemnek, Emléke volt az éltető napom És most... Hahahaha!. . Egy pereznyi kéjért Eladja mindenét a léha nő, Becsület, szerelem hűsége mind Az undok bűn rút fertőjébe ful ! És ezt szerettem... imádtam én, E semmi asszonyt!?... Róbert: Alfréd csillapulj! Alfréd: Eredj, Eredj! — Tőrt forgattál szivemben! Nem az fáj nékem, hogy becsületem ő általa beszeplősitve lett, Az fáj csupán, hogy nem szerethetem Többé e nőt!. .. Oh Isten ez a hála ! ? Meglettem érte mindent, mit tehettem, Azért, hogy légyen egy oly tiszta nő, A kit szivem joggal szerethet! És ő Jóságomat gúnyolva megcsal! (őrült dühhel) Oh Kivájnám testit sirja mélyiből S éhes kutyáknak dobnám tagjait ! Oh élne bárcsak! Önön kezeimmel Tépném ki szivét márványkebliből És eltipornám rut féreg gyanánt! Róbert: Hát ölj meg engem! Ertem csalt meg ő! Alfréd: (lecsillapulva) Ugyan miért ölnélek téged én meg? Hogy élvezéd amit a perez adott? Én is ugy tettem vón helyedben (küzködve) És ... [tudod... A nő pedig... — gyengének van teremtve . . . [(szünet) Igaz vedd vissza képét! Róbert: (komoran) Tartsd meg azt! Égessed el!.. Ne légyen semmi emlék! Alfréd: (egy ideig szótlanul áll) Égessem el? (hirtelen, [zokogva a képre borul) Nem!.. Nem!.. Hiszen ugy imádom, Bűnével együtt szeretem e nőt S fáj, hogy néki meg nem bocsáthatok ... melyen ez a büszke mondás száll szembe az idegennel: .Ne bántsd a magyart !* Ha már most azt a kérdést vetjük fel, hogy miképpen volna megvalósítható a magyar ipar pártolására vonatkozó mindennemű kötelességünk s a legtisztább szívből fakadó óhajlásunk: aligha találunk más feleletet, mint azl, hogy városunkban is alakítsunk állandó iparpártolási bizottságot, sőt tovább megyek, alakuljunk mindnyájan állandó iparpártolási egyesületté! Azt mondhatják erre sokan, s magam se merném állítani, hogy nincs igazságuk: pártolnám én a magyar ipart, meg is próbáltam, de oly szomorú tapasztalataim vannak, hogy az elkerülhetetlen bosszankodás és aránytalan károsodás minden kedvemet elvette hazafias érzületemnek ily módon való igazolásától. Napról-napra halljuk a panaszt: hiába minden törekvés, mert a magyar gyáripar majdnem valamennyi czikkre nézve verseny nélkül állvan, kizsákmányolja helyzetének előnyeit és búsás kamatot szed a magyar nemzetiség tőkéjétől. Tudomásunk van arról is, hogy az egyes gyárosok nem is képesek a szükséglet kielégítésére, a megrendeléseket lanyhán, vagy épen nem teljesitik, hitelt nagyon korlátolt mértékben s nagyon rövid időre nyújtanak s általában szinte szándékosan megnehezítik az üzleti érintkezést és összeköttetést. Ha ez igy van, a mint hogy valószínűleg sok tekintetben igy van, kétségtelenül nem jól van * ez a baj is gyökeres orvoslást igényel. Ez orvosszerek feltalálása s a közönség érdekeinek e téren való biztosítása ennek az állandó iparpártolasi bizottságnak lesz feladata. Azt ugyan alig remélhetjük, hogy minden tekintetben versenyző magyar ipart máról holnapra teremtsünk ; de jegyezzük meg ismételten, hogy nem is erről van ma szó, hiszen e tekintetben akár másodperezre kiszámítható pontossággal fogja követni a kínálat a keresletet, hanem arról, hogy a magyar ipar termékeinek vásárlására kész fogyasztó közönségről gondoskodjunk. Ez a fogyasztó közönség mi vagyunk, illetőleg mi leszünk, ha egyelőre a már is versenyképes, fokról-fokra pedig lehetőleg valamennyi, kizárólag magyar fogyasztási és iparczikk vételére kötelezzük magunkat a helyett, hogy velük szemben a lesújtó kicsinylés kritikáját gyakoroljuk. Az állandó iparpártolási bizottság, mint ezen hazafias mozgalom informáló és végrehajtó szerve, meg fog győződni arról, hogy kölcsönös felvilágosítás, kölcsönös jóakarat és mindenek felelt kölcsönös garancziák alapján az eladó és vevő felek részéről, mert e nélkül akár egy lépést se tegyünk, az iparpártolási actió nemcsak nem agyrém, hanem egyenesen fényes erkölcsi és anyagi sikerrel biztató vállalat, melynek haszna tulajdon testvéreinket fogja boldogítani, fénye pedig mindnyájunkra fog sugárzani. Mindenesetre kötelessége lesz e bizottságnak, hogy részletes kimutatást állítson össze a magyar ipari termelés összes czikkeiről, állandó összeköttetésben álljon az országos iparegyesülettel, megkívánja, sőt minden morális kényszerrel megkövetelje a helyi kereskedőktől, ho^y minden versenyképes czikket, s a mennyiben lehetséges, kizárólag ilyet, raktáron tartsanak, a mire nézve egyébiránt már is készséggel vállalkoztak tekintélyesebb iparosaink és kereskedőink. Kötelessége továbbá odahatni és közreműködni, hogy valamennyi közhivatal, intézet és egyesület összes szükségleteit a magyar ipar termékeiből állítsa elő s hogy erre nézve az érdekelt tisztviselők és hivatalnokok mint magánemberek is példát mutassanak. Állandó hölgybizottságot is kell létesítenie, sőt nem tudom, nem a legjobb volna-e épen ezen kezdenie, mikor mindnyájan tudjuk, hogy a háztartás, berendezés és ruházkodás ezer meg ezer czikkeinek megválasztása és megvásárlása is javarészben az ő ízlésüktől függ, sőt talán épen az ő hatáskörükbe tartozik, az ő kezükbe van letéve. Róbert: Ehj gyönge vagy! (felkapja a képet, széttépi s [darabjait a földre dobja) Alfréd: (dühvel) Gazember! Mit tevéi? Róbect: (nyugodtan) Hallgass reám! Én nem védem magam És hogyha tetszik azonnal megölhetsz De lásd, barátként megszerettelek, Fogadd el hát szerény tanácsomat. Alfréd: Beszélj! Róbert: Montad: másodszor halt meg hitvesed. Való igaz. Mert a becsülete Ezek árán előtted már halott. De hogyha holt, hagyd akkor őt nyugodni, Ha elfelejted, megbocsátsz neki. Alfréd: (keserűen) Igen! felejtsem el! Bolondos agy Vesd ki magadból szent oltárodat S épits helyébe mulatóhelyet, (erőltetett vígsággal) Hát elfelejtem!... Nem volt hitvesem!... Nem is szerettem őt soha ... nem én! (keserű fájdalommal) Nem is hivém, hogy igy [tudok hazudnit Róbert: Oh jer velem!. . Mulassuk át az éjet! Tudod. . Goletténél ... fogsz felejteni I., Tied az élet! Hagyj békét a pornak, A vétkes asszony most már úgyis az! Alfréd (egy ideig komoran hallgat, majd felkaczagva, eröl[tetett vígsággal igazad van ! Jerünk no hát Colettéhez... Fogunk mulatni... kéjelegni ott... És egy ... marék por . .. rám nem tartozik... (Mindketten felveszik bundáikat.) Alfréd: (öltözve) Hallod gyönyörű válla van Golettének (Indulnak) Alfréd: (az ajtóban visszafordul s meglátja az eltépett arczképetodarohan, térdre omtik és zokogva mondja) De e marék por kedvesebb nekem . .. (függöny)