Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-17 / 11. szám

a Az ünnepély lefolyásáról adjuk a kővetkező tudósítást: A közönség a városház téren gyülekezett s a különböző testületek és egyesültek zászlóik alatt. Innen vonult a menet a szénapiaczra, a városi színházba, mely pár perez alatt zsúfolásig megtelt közönséggel. A dalárda éneke után, Leffler Sámuel tanár nyitotta meg az ünnepelyt, a következő, igaz lelkesedéssel elmondott szép beszéddel: Ünnepli gyülekezeti Tisztelt Polgártársak\ Ha van egy nap az esztendő folyásában, melyen e haza gyermekeinek szive együttesen megdobban a legszentebb érzelem hevületében: akkor ez a nap a dicsőséggel teljes szabadságharezunk örökemlékü kezdőnapba az 1818-ik évi márczius 15-nek évfordulója lehet egyedül! Ennek megszentelését nem zavarhatja meg a politikai torzsalkodás átka; nem vegyülhet ünnepi zsolozsmájába a faj- és vallásgyülölség fanatismusinak kirívó hangja; nem háborgathatja a társadalmi rendet felbontani törekvő esztelen ábrándozok vérszomjas dühe: hiszen a jogegyenlőség, a szólás és sajtószabadság nagy ünnepén csupán csak a hála és kegyelet töltheti be lelkeinket! Hála, Isten iránt; a ki egy ezredéven át őrködött hazánk és nemzetünk felett, s felhozta ránk e napot is, mely a letűnt század legnagyobb politikai és társadalmi vívmányaival ajándékozta meg a magyar nemzetet; kegyelet ama hősök emléke iránt, kik egy nemzet életéért, alkotmányáért, legszentebb jogaiért... sőt többért ... az ,emberméltóság

m legmagasztosabb eszményeért hullatták vérüket ádáz küzdelmek tusájában! A magyar nemzet márczius 15-nek évfordulóját mindig kegyelettel ünnepelte meg, — elzárkózva bár — még a legszomorúbb absolut hatalom alatt is! S ha nem tette volna, nem tenné ma, s nem cselekednék hasonlóan valamely satnya ivadék, az idők végéig: nem lenne méltó arra, hogy csontjai az anya kebelén pihenjenek, s a hősök szent poraival összevegyüljenek! . . . Ünnepet ülni gyűltünk egybe ma mi is T. Polgártársak 1 Boldogitó örömérzés hatja át keblemet e perezben, mert látom, tudom, hogy a hazaszeretetnek szelíden világító éa jótékonyan melegítő Vesta tüzét fogja ápolni emez ünneplésünk is! Igaz! Ápolni kell e világot, hogy ki ne aludjék soha ! Mert a Szabadságnak netn elég csupán megszületni, annak nőni is kell az idők folyamán! A szabadság munkáját mindennap el kell végeznünk, hogy áldást hozó legyen! Mert a szabadság a népnek nem puszta ünnepe, hanem mindennapi kenyere; akkor boldogít, akkor tart fenn bennünket, ha azt fáradsággal megkeressük, megszerezzük és megbecsüljük . . . ') Ezért, és ilyen érzelemmel üdvözlőm én ma mély tisztelettel Nyíregyháza város hazafias polgárságát! Boldognak érzem magamat, hogy t. polgártársaim megtisztelő bizalmából, én adhatok annak az érzésnek először kifejezést ma, a mivel mindnyájunk szive tele van, hogy az ég árrasszon áldást Szeretett hazánkra, annak minden becsületes törvény- és alkotmány tisztelő hűséges fiára; árasszon áldást a törvény- és alkotmány tiszteletben legelőijáró, legelső inagyar emberre: a Szent koronát viselő királyra! Midőn még egyszer üdvözlőm ez ünneplő gyülekezetet, arra kérem véssük sziveinkbe a költő szavait: „Magyarok esküdjünk, Szentül megfogadjuk: Nyelvünket, hazánkat, Soha cl ne hagyjuk!* >) Éljen a haza! Éljen a király! >) „Budapesti Hírlap' ISS9. évfolyam 71. szám. ') Ábrányi Emil ,EskQ* refrainja ez. A legszebb urilányok teljesítették a pinczérnó szerepót. Sürögtek, forogtak a vendégek közt, osztották a hideg sültet ós a meleg pillantásokat, mig tele nem gylllt pénzzel a fehér kötényke zsebp, vagy a karc-u derekukra akasztott omonier, a mit aztán boldogan Uri tettek a nőegylet pénztárába. Szól a keringő zenéje, vig zajjal ven tele a levegő, a párok szilaj gyorsasággal suhannak végig a teruen. Az egyik pinczér kisasszonyhoz egy hosszú hosszú ifjú közelit. Igen el van fogódva a szelíd fiatal ember, mikor a kisasszony eló ér. Az a kis leány a legjobb táoczosnője a vármegyének, olyan kecsesen és annyi tüuel sem a gésák, sem az almék nem lejtik tánczukat mint az a villogó barna szemű kis lány a csárdást. Mi még sem tánezol szívesen. Most nem a tánczban akar ki ünni. Kapott azért már úgyis ezernyi bó kot, most a vendégek körül sflrög forog nagy kedvvel, hogy az ő árulása legyen a legtöbb. Valóságos szeeve délylyel folytatják a kis fehérköténye.^ek ezt a versenyt. A hosszú hosszú fiatal ember, hosszan hosszan néz a kisasszonyra, a kisasszony pedig, ni hogy ös?zeránczolta a szemöldökét. Mindjárt röviden, igen röviden kosarat fog adni. A fiatal ember mélyen meghajtja magát, aztán akadozva, zavarodva motyog. — Szabad kérnem nagysád, som som som tom tom tom. Azt a világon senki sem értheti meg mit betsél. Biztoaan a legválogatottabb sravak azok, de elenyésznek a zajban éa a hosszú ur igaz megilletódésébeo. A kisastzony arcza nem derül ám ki, nem a világért sem. Ob jaj mindjárt kosarat ad, boldogtalanná téve egy iQut örökre. A hosszú és leghosszabb fiatalemberek védszen'je azonban nem engedi, hogy a katasztrófa bekövetkezzék. Mielőtt a rideg elutasító szavak megkezdhetnék romboló munkájukat egy érző szívben, harago* pillrn'ások lOsnek a kisasszonyka felé. Vad pillantások, mérges pillantások, tigris pillantások. A kis kisasszony bátyja ara a ki a hosszú hosszú fiatal ember barátja ura, észre vette a veszed* lme», N T 1 R V I D ft K Balla Jenó, az ünnepi szónok következett ez után. Tartalmas beszédét itt közöljük: Mélyen tisztelt Ünneplő közönség! A sarkvidéki utazók csodás dolgokat regélnek az északi fény elragadó tüneményes voltáról. Mikor a téli időszak bekövetkezik, beáll a hetekig tartó éjszaka, a melyben csak a csillagok rezgő világánál és a hó fehérségében látják, vagy legalább is felismerik az ott tartózkodók a közelebb fekvő tárgyak körvonalait. Egyszer csak messze, messze éjszakon derengeni kezd. A keletkező szürkeség előbb kékes lilába, majd halvány rózsaszínbe megy át. Az embereket és allatokat valami sajátságos izgalom lepi meg és szeműk minduntalan odatéved, ahol történni készül valami. Egyszerre egy szempillantás alatt, mint az ágyúból kilőtt golyó, vakitó fénysugár szökik fel az ég zenithje felé. A szemkápráztató tünemény fénye egy pillanat alatt úrrá lesz a vak sötétségen. A szivárvány minden színében pompázó sugarak szaporodnak, elöntik, behálózzák az egész látóhatárt. Imádságos áhítat lepi meg a halandót, kinek megadatott a természet e remek játékában gyönyörködhetni ! Ilyen imádságos áhítat lepi meg a magyart, mikor az 1848-ik év márczius havának 15-ik napjára gondol. Mint az északi fény a sarkvidékek kietlen éjszakájában, ugy ragyogott fel a nap édes hazánk hosszú, nagyon hosszú sötét éjjelében! Egészen a gyászos emlékezetű mohácsi ütközetig kell visszatekintenünk hazánk történetében, ha e nap jelentősigét méltányolni akarjuk. Ez az ütközet és utánna a nemzet két pártra szakadása adta meg a régen várt alkalmat a Habsburg háznak arra, hogy többi koronáihoz a magyar királyi koronát is megszerezze. És habsburgi Ferdinándnak a magyar trónra lépte óta Bécsnek néha nyíltan bevallott, gyakran clburkolt, de mindig következetesen szem előtt tartott egyik főczélja az volt, hogy Magyarország ősi alkotmányát eltörölje, az országot a császárságba bekebelezze, annak egyik tartományává tegye. Hogy ez a törekvése az első 150 év alatt nem sikerült, az a törőkkel folytatott folytonos küzdelmek mellett a Bocskayakon, Bethleneken, Rákóczyakon mult. A becsi, linczi és niltolsburgi békekötések nemcsak a protestantizmusnak, de talán még sokkal inkább a magyar alkotmánynak voltak törvénybe iktatott biztosítékai ! Mikor aztán az ozmán felhold uralmának lehanyatlásával Buda vára visszakerült a pogány kézről, — az elszegényedett, kipusztult országot eleggé érettnek találták arra, hogy ősi királyválasztó jogáról a Habsburg ház férfi, ága javára lemondjon. Ugy ís történt, alig egy évre rá! Sőt fel adta az aranybulla hires záradékát is! Még egyszer fennen lobogtatta ugyan a nemzeti önállóság, a szabadság zászlóját 11-ik Rákóczy Ferencz, — de bár a majtényi fegyverletételt kővető szathmári békekötés ujjólag törvényOe iktatta az ország alkotmányát, a XVIII-ik században Európa szerle általánossá lett dinasztikus törekvéseknek megfelelően, de egyszersmind az óvatosság követelményei szerint diplomacziai furfanggal követtek el minden lehetőt az ország alkotmányának megsemmisítésére. A felállított udvari kanczellária és királyi helytartó tanács mellett az országgyűlésnek csak a tanácskozási és panaszkodási szerep jutott. mely a jámbor kékszemű ifjút környékezte és sietett közbe lépni nem közbepillanUni, mielőtt a szerencsétlenség bekövetkezett volna. A kisasszonyka szerette a bátyja urát, meg félt is tőle, hát elnyomott sóhajtással odalepett a zavarban álló úrhoz és a valiára tette kacsóját — menjünk I A fiatal ember zavarral és megilletődve nézett a világ négy tája felé, de aztán ö szeszedte magát ős átkarolva tánezosnője derekát tánezra lendült. Itt megjegyzem, a mit minden tánezosnő rég megjegyzett magának, hogy a hosszú ur nagyon gyengén táncolt. Miután sikerült három urnák a lakkczipőjére lépni, két hö'gvet kifeszített könyökével hatalmasan meglökni, a taktust végleg elveszíteni, a jámbor kékszemű urnák, körülvitte táncosnőjét a termen egyezer. A boszus kisasszonyka összeharapott ajkakkal tánczolt és megkőnnyebülve sietett megköszönni a turt. A hosszú ur ám nem tágított, hanem sokkal mélyebben mint azt róla hihették, újtól meghajtotta magát es azt mondta akadozva, ijedezve: — Szabad esedeznem drriga kisasszony, som, som, som, tom, tom, tom Minden bizonynyal a legválogatottabb szavak voltak átok, de nem értette meg senki, a kis kisasszony legkevésbé. — Nem, nem, köszönöm, nem tánczolok. — De drága nagysám, som, som, som. — Nem, nem, engedjen meg, nem megyek hiszen látja, hogy senkivel sem táncolok, nem és nem. A kisasszonyka már igen haragos volt és elkeseredett is mit erőszakoskodik itt ez a hosszú, hosszú ur. A hosszú ur végtelen bánatosan nézett és fülig piru v.i, hebegve mentegetőzve hos-zu hoszu orral vissza vonult. OJa ment a hol a kisasszonyka rettenetes bátyja ült. És jött a bá'y\ E.yenesen a kisasszonvkához jött. Nem volt sem vad, íeia mérges, sem tigris. Inkább mosolygott — Édesem miért bántottad meg a hosszú hosszú urat. A kÍMMznnyka szeme mnat már felgyűlt könynyel. Hagyj békén, hát n-*ni elég a telhetetleunek, hogy egyszer kőrQl mentem vele. A pragmatika sanctió elfogadásával a Habsburg ház nőágának kihaltáig, tehát az akkori és mostani emberi számítás szerint örök időkre lemondott a nemzet a királyválasztás jogáról. Ill-ik Károlynak és Mária Teréziának majdnem 70 évig terjedő uralkodása alatt két generáczio váltotta fel egymást s a harmadikat Il-ik József már arra is kellőképen előkészitettnek találta, hogy minden alkotmányosság félretevésével többi népei módjára császári rendeletekkel kormányozza. Hogy az alkotmányosság utolsó sánczait is ledöntse, eltörölte a vármegyék önkormányzatát is, és az országot császári hivatalnokok vezetése alatt álló kerületekre osztotta fel. Ez időtájban azonban nagy rázkódások reszkettették meg a vén Európa fáradt tagjait. A francziák megunták királyaik önkényuralmát. Kiadták a hármas jelszót: Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Párizsban kiütött a forradalom, — és ennek az 1789-iki franczia forradalomnak köszönhette jórészt a magyar nemzet is, bogy a József után trónra lepett II. Lipót összehívta a hires 1790j91-iki országgyűlést, aiuely kimondotta, hogy Magyarország szabad és független ország, mely semmi más államnak alárendelve nincs és saját törvényei és szokásai szerint kormányzandó. De a mily üdvös hatása volt a franczia forradalomnak Magyarország ügyeire, ép oly karos hatása lett az azt követő napolconi háborúknak. A törvény csak irott malaszt maradt. Marlinovics és társai hiába vérzettek el a vérpadon, sőt példájuk elrémítette a többi cselekedni vágyó hazafiakat is. A franczia forradalommal felszínre vetődött nagy eszmék csak egyes iróink és költőink munkájában s néhány nemzeti alkotásban lalálnak viszliangra. Napóleon csillagának letűntével uj erőre kapott az önkény uralom. A magyar alkotmány formailag fennállott ugyan, de fenséges csarnokaiból lassanként egészen kiköltöztették a nemzetet. A haza jobbjai tűnődve s a multak emlékein merengve nézték az idők folyását. A mindenható Metternich és társai mind sűrűbbre szőlték azt a fátyolt, amelyet a nemzet önállóságának verő-fénye elé vontak. 1811-től 25-ig a: országgyűlést össze se hívták. Az ország — Széchényi szavai szerint — ,kóros álomban szendergett Ekkor tünt fel a magyarok istenének különös kedvezéséből e hazának az a két fia kiknek nevéhez fűződnek annak a kornak nemcsak gigászi küzdelmei, hanem a kivívott eredmények is. Vagyonos főúri családból származott az egyik, ki büszkén vallotta magát a wncmzet napszámosa'-nak, — szegény köznemesi családból a másik, kit hálából apjának fogadott a nemzet. Széchényi István gróf volt az egyik, a másik Kossuth Lajos. Gondolkozásuk, eszközeik, tevékenységi terűk külömbőző, • - de czéljuk egy : Magyarországnak nagygyá, hatalmassá, teljesen önállóvá tétele. Széchenyi gazdag külföldi tapasztalatai alapján közgazdasági téren akarta első sorban erőteljessé tenni nemzetét, — hogy aztán politikailag is önállóságra tehessen szert. Kossuth a politikai önállóságot tartolta időrendszerint elébbvalónak, hogy aztán közgazdaságilag is önállóvá fejlődhessék. Széchenyi társadalmi uton igyekezett megkedveltetni eszméit, — Kossuth az országgyűlésen is hírlapokban küzdött ideáljaiért! — Nem! Nem elég a hosszú, hosszú urnák. Ó nem tánezra kért hanem sonkáért esedezett és te megtagadtad a sonkát, inkább tái.czolni mentél vele. Na azép pinczér lány vagy. Eróuek erejével tánczolni akarsz. A kisasszony sírt. A tigris nevetett. II. A mit még senki sem látott. Az ezredirodából gyakran feljött hozzánk a harmadik emeletre egy szép arcú nagy fekete baj>zu trajber. Nem hitta senki, de nem volt terhünkre a jó képű fiu. E üldögélt estenden óra számra is a nagy gyalult, kecskelábú asztal mellett a nélkül, hogy megkérdezte volna tőle valaki, hogy mit akar. A njugodt viselkedéséből ugy látszott, hogy törzsvendége annak a helynek. Az előző évek önkénteseit ia szerencséltethette a látogatásával. Később megszoktuk. Wiesernek hívták. E'őre megtudta mondani, kinek jött hazulról csomagja, vagy utalványa, mert oda lenn as ezredirodában az ó kezén forgott a posta. A leveleinket hamarább megkap'uk mint más, mert Wioser mikor osztályozta az ezredhez érkező levéltömeget a századok szerint a mi szobánkba szólót kiválasztotta és behozta, a levelekből. Iutelligens legénynek bizonyult. Mint öreg katona sokszor kisegített a tanácsaival minket regrutákat. Aztáu nem volt tolakodó, ha segített rajtunk valami tanáccsal, olyan arccil tette, mintha ő lenne a mi lekötelezettünk a miért meghallgattuk. Hogy öreg katona volt azt láthatta a mellén dl zelgő piros szalagos jubileumi éremről mindenki. Az égési ezredben ó volt az egyedüli infanterista, a kinek jubileumi érme volt. A kik érem osc áakor szolgáltak, azok mint rezervisták csi'itotlák azóta odahaza a süvöltő csecsemő', ó meg még mindig itt másolta az agyvelő szárító Dienststück-öket, Personal-Nachweis-oktt. Még kérdeztem tőle, hogy mit jelent az az érem a mellén. A kérdésre elpirult, aztán erőltetett dévajsággal felelte: — Van annak a ki megszolgálta. — Öu talán aktiváltatta magát mint közgyalogos, feszegettem a kérdést kétkedő hangon.