Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-30 / 52. szám

4, NYIRVIDÉK Ezekből az adományokból és a múltkor meg­köszönt 91 korona gyűjtésből került ki az a gyönyörű karácsonyfa, a melyhez foghatót még nem állított a nőegylet kis védenczeinek. Az ünnepélyen megjelent uruók csomagokai, kosa­rakat hoztak magukkal, megható volt az a gondoskodás a mivel az árvákat a nemesszivü vendégek elhalmozták. Hogy milyen általános volt az érdeklődés az árvák iránf, eléggé illusztrálja az is, hogy a gazdaközön­ség jótékonyczé^ bálja jövedelméből Kovács András a gazdikör elnöke 10 koronát küldött a uőegyletuek. A leégett árvaház berendezéséhez szükséges vas­ágyacskák Ugye is előbb mozdult a karácsonyi ajándé­kozások alkalmából, mert a uőegylet az utólagosan kxpitt adományokat erre a czélra fogja forditaui. Jóba Elekné urnő külön 4 koronát adott a vaságyacskák be­szerzési költségeire, örömmel köszönjük meg szives ajándékát és reméljük, hogy a szép példa követőkre talál és igy apróbb adományokból is kikerül egy pár kis ágy költsége. Ismételten igaz örömmel köszöui a nőegylet a nemes szivü adomáuyozók ajátdékait és nemes czélja eléréséhez ezu'ánra is kéri a n gyközön«ég jóakaratát és pártfogást. % Páfrány. ÚJDONSÁGOK. Boldog újévet kivárniuk előfizetőink­nek, munkatársainknak és lapunk minden jó barátjának. — Kinevezések. A nyiregyházi kir. ügyészséghez kir. ügyészé dr. Várady Sándor pe >tvidéki kir ügyész­ségi alügyész neveztetett ki. — Mikecz János alispán a vármegyei Erzsébet közkórháznál rendszeresitetL irnoki állásra ideiglenes minőségben Istványi Iiczsö számvevőségi dijnokot nevezte ki. — Báró Feilitzsch Borthold főispán e hó 28-an, a vármegye alispánja, a tiszli főügyész, árvaszéki elnök és a főszámvevő közreműködésével megvizsgálta a varme­gyei pénztári hivatalt s azt teljesen rendben találta. — Választás a zsidó hitközségnél. A helybeli stalusquo izraelita hitközség karácsony első napján választotta meg az uj elnökét, alelnökét, az előljárósági és a képviseleti tagokat. A választás eredménye a követ­kező : elnök: Klár Gusztáv, alelnök: Friedmann Sándor, elöljáróság: dr. Flegmám Jenő, Morgenstern Dezső, Kun Mátyás, Burger Móricz, Grosz L. H., Sclnvarcz Isidor, Silberstein László, képviseleti tagok: Ebrenrcich Sámuel, Halasi János, Fried Dániel, Rosenthal Ferencz, dr llofrmann Mór, Hass Ignácz, Zucker Henrik, Kohn Jeremiás, dr. Rosenberg Emil, Pollatsek_Simon, dr. Vadász Leo, Spilz Ferencz, Ungár Lajos, Ilerskovits Gyula, Wcisz Farkas, Klein Bertalan, Stark Éliás, Kelner Lajos, id. Klein Adolf, Rottmann Jakab, Lefkovics Mátyás, Bleucr Lajos, Britz Miksa, Lichtmann Alajos, Feldheim Emánuel, Klein József, Reich Adolf, Kelner Ede, Grünfeld Mór, Ilartstein Antal, Menczel Dávid, Goldstein Hermán, Frenkel József, Engel Adolf — Akadémiai kitüntetés. Dr Vietórisz Józsefet, a helybeli á. h. e. főgimnázium Datal tudós tanárát, ki Vergilius fordításával régebben foglalkozik, szép kitüntetés érte. Az általa fordított Vergilius Eklógáit a magyar tud. akadémia elfogadta és a saját kiadványai közé fölvette. A szép munka nemsokára megjelenik az akadémia által kiadott ,görög és latin remek irók" sorozatában. — Távozó főispáni titkár. A belügyminiszter Elek László főispáni titkár, belügyminiszteri fogalmazó részére, megrongált egészségének helyreállítására hosszabb szabadságot engedélyezvén, őt eddigi minőségében tel­jesített szolgálata alól egyidejűleg felmentette. — Az orvosi díjszabás Kedden jelent meg a hivatalos lapban a belügyminiszter szabályzata, a mely „a magánorvoslás díjazásának legkisebb mértékét" álla­pítja meg arra az esetre, ha a beteg és orvosa közölt kölcsönös megegyezés nem jött létre. A szabályzat az ország városait és községeit négy fokozatba osztja be és mindegyik fokozatban megállapítja az első látogatás, a konzultáció, a különböző műtétek dijait és a fog­orvosi díjszabást. A szabályzat megállapítja, hogy fuvar­pénz csak 2 kilométeren felül jár az orvosnak, továbbá hogy az orvos lakásán adott első tanácsért vagy rende­lésert az első fokozaton 4, a másodikon 3, a harmadi­kon 2, a negyediken 1 korona, minden további taná­csért 3, 2, 1.50 korona, a negyedik fokozatban 80 fillér jár. Jóval drágább ennél az orvosnak a beteg lakásán lett látogatása; ez nappal 6, 4, 3 és 2 korona, éjjel s, 6, 4 és 3 korona. Az orvosi konzultáció nappal 20, 15, 12 és 10, éjjel 30, 20, lö és 14 korona. A különböző műtétek dijai 1 és 500 korona közt váltakoznak. A fog­húzás Budapesten és a második fokozatban 4 korona, a 3-ik és 4-ik fokozatban 2 korona; a foglömés dija Budapesten (és a második fokozatú helyeken) G és 15 korona, egyéb helyeken 4 és 10 korona közöli váltako­zik; aranynyal azonban drágább: 12-től 30 koronáig Budapesten, 8-tól 20 koronáig a vidéken. Nyiregyháza a harmadik, a vármegye többi községei pedig a negye­dik fokozatba osztattak be. — A nőegylet mulatsága jinuár 5-én nagy­sikerrel kecsegtet. Dr. Sarvay Jánosné é.-, Dr. Flegmann Jenöné úrasszonyok elnöksége alatt széles körben folyik a mozgalom a jótékonycélu estély érdekében. A meg­hívókat szétküldte már a rendezőség, óhijijuk, hogy fáradozásuknak minél nagyobb sikere legyen. Szerkesztő­ségünk a következő meghívót kapta: A nyíregyházi jótékony nőegylet 1901. évi jinulr hó 5 én, a Korona szálloda dísztermében tánczczal és vacsorával egybe­kötö't estélyt tart. Bilépti dij: Személyenként 2 korona Családjegy 5 korona. Nigy páholy 20 korona. Kis páholy 15 korona. Kezdete este 8 órakor. Érdekes ujdonságképen megjegyezzük, hogy a vacsorát szelvé­nyekkel fizetheti a közönség. Erre a czélra 30 és 60 filléres, 1 ós 2 koronás szelvények állnak az él lap mellett a vendégek rendelkezésére, a külön pénztárnál. A szelvények jövedelme a nőegylet jótékony czéljait fogj* szolgálni. A felülfi/.etéseket köszönettel fogadjuk 6a elismerjük a hírlapokban. Tisztelettel kérjük hölgyeket, hogy minél egyszerűbb öltözékben jelenjenek meg. 0'c jó és fesztelen mulatsága lesz a fiatalságnak, de hát a gondos rendezésnek nem is lehet más gyümölcse. — Vadászat. Gróí ForgáchLászlómándokiuradalmá­ban e hó 20., 21. és 22-én tartatott meg a szokásos falka vadászat. Résztvettek: gróf Forgách László, báró Feilitzsch Berthold főispán, báró Sennyey Béla, István, Géza, gróf Péchy Kálmán, herczeg Odescalchy Zuárd, báró Vécsey Alfonz, Liptay Béla, Jármy Miklós, Angyalossy Pál, Petrovay János, Orosz György, Bodit/.ky Ágoston, stb. Elesett 621 nyul, 14 róka. — Meghívó. A nyiregyházi polg. olv.-egylet évi közgyűlését az 1001 -ik évi január hó 6-án délután 2'/, órakor tartja meg az egylet bérhelyiségében, melyre az egylet tagjai tisztelettel meghivatnak. Kelt Nyíregy­házán, 1900. évi deczember hó 17-én tartott választmányi ülésben és annak megbízásából közli: Rúzsa Endre, egyleti titkár. — Pavlovits Sándor verskö'cte tcchnikai aka dályok miatt csak jauuír hó elejin fog megjelenni. A szerző ez uton is kéri a szives gyűjtőket, hngy a gy Uj ö iveket hozzá beküldeui szíveskedjenek. — A vármegye közegészségügyi bizottsága január hó 5-én délelőtt 10 órakor a vármegyeháza kis­termében ülést tart. — Törvényhatósági ipartanács. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara a törvényhatósági ipartanácsba rendes tagokul Fest Lászlót és Stoller Ferenczet, pót­tagokul Csaplcay Jenőt és l'alaticz Jenőt választotta meg. A vármegyei közigazgatási bizottság részéről rendes tagokul Surányi István és Simkó József, póttagokul pedig Friedtnann Sándor és Sesztay l'ál válaszlaltak meg. — A nyíregyházi izr. jótékony nőegylet január hó 19-én a Korona szálloda dísztermében zártkörű lársas­estélyt rendez. — Fedeztetést állomások. A vármegye területén az 1901. évi fedeztetési idényre a kővetkező fedeztetési állomások létesítése liatározlalott el, u. ni. Balkány, Bczdéd, Szent-Míhály, Demecser, Dombrád, Eszcny. Gáva, Kemecse, Kisvárda, Nagy-Kálló, Nyíregyháza, Nyírbakta, Nyírbátor, Nyirbéllek, Plhrügy, Kikamaz, Tisza-Dada, Tisza-Esziár, Tisza Lök, Tisza-Polgár, IJjfehértö, Viss, Nyiracsád és Th iss községekben. — Névváltoztatás. Riczu Sándor kólaji gk. tanító vezetéknevét belügyminiszteri cngedélylyel .lladványi"-ra magyarosította. — Köszönet. A nyíregyházi gazdakör altal f. évi deczcmbcr hó 26-án tartott tanczmulalsig jövedelméből a Súlyán bok<>r tanyai iskola udvarán.ik rendezésére 60 koronát adományozott, fogadja a nemesen gondolkozó gazdakör ezen adományáért egyházam nevelten cz ulun is halas köszönetem nyilvánítását. yietóriss Dániel, ág. cv. gondnok, pénztárnok. — köszönet nyilvánítás. Bauuiun Gizella k. a. Török Gyula úrral folyó hó 25-én történt esküvője al­kalmából templomunkban 17 korouu 37 líllcr gyűjtetett nőegyletünk részére, a melyet bálás köszönettel nyugiá­zunk. A: izr. nőegylet elnöksége. — A kisvárdai polgári olvasókör január hó 6-án a nagy vendéglő termeiben, saját pénztára javára zártkörű lánczeslélyt rendez. Belépti dij: szcmélyjcgy 1 korona, családjegy •> korona. Kezdete vsli 8 cs fúl órakor. — ilyiucii. Fráter Zsigmond úr budapesti mérnök, eljegyezte néhai Klár Dezső leányát Rizsikit. — U) miiasíuiiil hangverseny Mini biztos kúl­lorrásból értesülünk, a nagykállói ni. kir. állami gymna­sium a jövő hó folyamán iljusáó'i segélyző egyesületének javára hangversenyt rendez. Az ünnepélyt igen szép és változatos műsor fogja kitölteni. Los/. ének, zene, szava­lat és szini előadás. Jo| esik tapasztalnunk, hogy az életre való tanintézet derék tanári kara oly lelkesedéssel csüng az ifjúság nevelésén, melyet nemcsak a tudomá­nyos ismeretek közlésé utján az elme kimüvelödésével, hanem a szépművészelek iránti fogékonyság ébresztése, a művészi érzék fejlesztése által a kedély, a sziv neme­sítésével is törekszik elérni. Örömmel látjuk, hogy vár­megyénk ez állami középiskolája didactikai és paedago­giai hivatásának valóban magas színvonalán áll. Az ily ifjúsági előadások kétségkívül művelő hatással vannak a fiatal növendékekre. Nyilvános szereplésük alkalmával leginkább megtanulnak helyesen s bátran mozogni, miközben kellő vezetéssel jó modort, természetes maga­viseletet, a testtartás bizonyos kellemességél, szabályos­ságát sajátíthatják el. E mellett hozzá szoknak az értel­mes, bátor és tiszta beszédhez, sőt lassankint némi ön­állóságra is tesznek szert, elsajátítják a szervezés, ren­dezés titkait. Igy főleg a művészi érzéket mintegy észre­vétlenül csepegtethetjük az ifjúságba. Hogy pedig a ne­velés és tanítás nehéz munkájánál, szóval a művelődésnél mily fonlos szerepe van a művészi érzéknek, azt monda­nunk sem kell. És még hozzá az ily iskolai nyilvános előadások kellő időben tartva, az egyhangú komoly iskolai életbe kellemes, tanulságos vállozatosságot, élve­zetes szórakozást, szellemi frisseséget is visznek be. Mindezeknél fogva csak helyeselni tudjuk a nagy-kállói állami gymnasium ez igazán élvezetesnek ígérkező hang­versenyét s megvagyunk róla győződre, hogy nemcsak a nagy-kállói szülők, hanem a tanügynek városunkban és vidékén is igaz barálai a legnagyobb érdeklődéssel viseltetnek a nagykállói középiskolai tanuló ifjúság e nemes czélu hangversenye iránt s szívből óhajtjuk, hogy azon minél nagyobb számú közönség legyen jelen. Az előadás napját és programmját jövő számunkban kö­zöljük. — Santal Eggcr név alatt dr. E/ger gyógyszerész, oly sikerült .specifikus szert hoz forgalomba, mely a hasonló külföldi készítményeket teljesen kiszori'ja. Ki­tűnő hatásánál fogva orvosok is rendelik oly bajokuál, hol Copiivát vagy Cubát javasolnak. Törvényileg védett .Tigrisfej" védjegygyei ellátott készítmény kérendő. Egy üveg 3 korona. Kapható a gyógyszertárakban. Főraktár Nádor gyógyszertár, Bpest, Váczi-körut 17. — Köhögés gyakran előhírnöke a tüdőbajnak, miért is uem ajánlható eléggé ilyen köhögés gyors megbüntetése. E czélra legmelegebben ajánlhatjuk a kitűnő izll és páratlan lulásii Rélby Béla h. csabai gyógyszerész által kékített pemetefü-ezukorkákat, mely minudennemü huratot, rekedtséget néhány uap alatt biztosan megszüntet. E közkedvelt ezukorkák mindenütt kaphatók dobozonkint 60 fillérért. — Megrendelések gyűjtése. A hivatalos lap mult heti száma a megrendelések gyűjtéséről alkotot törvények életbeléptetését teszi közzé. Az uj törvény szerint ugy a belföldi iparosok, kereskedők vagy azok megbízottjai az iparos vagy kereskedő lakhelyén kivül — mintával vagy minta nélkül — megrendelések gyűjtése végett csak oly iparosokat vagy kereskedőket kereshetnek fel, kik üzlet­körükben az illető áru eladásával vagy felhasználásával foglalkoznak. A kivételeket a miniszter a kereskedelmi­és iparkamara véleményének meghallgatásával engedélyezi. Már most a kereskedők testületén és a rendőrségen fog múlni, hogy a közönség a tolakodó vigéczek zaklatásától megóvassékésa sok becsapástól mentesittessék. Iparosaink és kereskedőink jól fognak tenni, ha minden mellék­körülményt félretéve a rendőri hatóságot ebbeli működésé ben hathatósan támogatják. — Az italmérési engedelem és az ételárusitás. A fennálló gyakorlat szerint a pénzügyi hatóságoktól italmérési engedelmet nyert korc<mik, sörházak, bor­és pálinkamérések s általában i'a mérési üzletek a uélkül, hogy ara kereskedői ip irigazolvány t vagy vendéglői iparengedelmet váltanak, iparszerdleg ételeket és élelmi­szereket is kiszolgáltatnak, illetve elárusítanak. Minthogy ez a gyakorlat számos visszaélésre ad alkalmat, a keres­kedelmi miniszter a hivalos lap teguapi azámaban ren­deletet tett közzé, me ybeu az italmérési engedelem alapján eszközölt ételáiudtást eltiltja és utasítja a'.okat, kik az élelmiszerek keresetszerü e'adásávil foglalkozni óhij anak, hogy e C'.élra külön ipirigazolváuyt vált sauak maguknak. A rendelet a kihirdetés n»pj*u HZ iuual batá :yba lép. — A huszadik század kezdete. A herczegprímás legújabb körlevele az uj század küszöbén az istentiszte­let rendjét igy állapítja ineg: Szilveszter éjjelén három­negyed 12 óratói háromnegyed I óráig harangzugás jelzi az uj századot. Éjfélkor misét mondanak, mely alalt a hívek megáldozhatnak. Az éjféli misét a Veni Suncte-val kell kezdeni s evangelium után az ünnepi hitvallást el­mondani. Mise ulán következik a felajánló ima Jézus szent szivéhez. A: ájtatosságot az oltári szentséggel adott áldás fejezi be. Megengedi továbbá a herezeg­primási körlevél, hogy az oltári szentségei az éjféli mise után reggelig, cselleg délig imidásra kiiegyék. — A gazdasági népkönyvtárosok újéve. Darányi földmivelésügyi miniszter 780 községben állított fel gaz­dasági népkönyvtárt. E könyvtárakat jobbára községi tanítók kezelik, még pedig ingyen. Ott, a hol a nép­könyvtárakat sikerült megkedveltetni, a könyvtár kezelése nem kis dolgot ad, főleg szombaton és vasárnap, és a könyvtárkezelők fáradságukért épen semmivel sc.u v Itak kárpótolva. A földmivelésügyi miniszter méltányolva sokaknak elismerésre méltó buzgalmát, elhatározta, hogy beszerezteti a népkönyvtárak forgalmáról va'ó adatokat és ama könyvtárkezelőknek, kik a könyvtárak szervezése, inegkedveltetése,rendes kezelése körül érdemeket szereztek, egy kétszáz, kel száz. és 30 ötven koronáé tiszteletdíjat fog elismeréseűl kiosztalni, jövőre pedig akképen fogja a népkönyvlárak kezelőit honorálni, hogy minden olyan kedvezményeknél, melyek a földinivelósőgyi miniszteri lárczához tartoznak (facsemeték, szőlővesszők, kaptárak, méhészeti eszközök, szőlőkarók, faj baromfi, szakkönyvek slb.), első sorban a könyvtárkezelők kérvényét fogja figyelembe venni. Piac/J árak. Nyíregyháza, 1900. évi deczember ü<> A nyiregybáii termónycsarnoknál bejegymett tarmeny árak. AÜ Arak 100 kilogrammonként, a uiínö.égi «üly bektoliterenként Nevezetesen Minőség PiftCíi ár legalant legfent | 0 1 1 69 —70 | 70—71 | 610 ; 620 Rozs 71—72 j 620 j 635 72 — 73 | 73—74 | 74—75 0 72—74 74—75 75—76 640 650 Buza 76-77 650 666 77—78 -1 78—79 J 79—80 80—81 0 59-60 5r0 520 Árpa 60—61 61—62 62—63 63-64 0 500 510 Zab 44—45 1 Tengeri 430 | 440 Köles | Szesz nyers 43, finomított 6.14

Next

/
Thumbnails
Contents