Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

Hivatalos melléklet a „IVyirvidék" 1900. SO-ik számához. 29100—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községi elöljáróknak. Ungvárraegye alispánjának 12500—900. szám alatt kelt körözvényét szabályszerű nyomozás és intézkedés végett közlöm. Nevezettek feltalálása esetében a kihallgatásukról felvett jegyzőkönyv hozzám lesz beterjesztendő. Nyíregyházán, 1900. deczember 7. Mikecz János, alispán. (Másolat.) Ungvármegye alispánjától. 1259 — 1900. kih. szám. Szabolcsvármegye tekintetes alispánjának Nyíregyháza. A szabolcsvármegyei .özkorházban az 1897. évi szeptember, október hóban ápolás alatt volt Makai vagy Nagy Mihály 30 éves gulyás bojtárnak, valamint nevezeit szüleinek Makai vagy Nagy Jánosnak és T. Nagy Borbálának illetőségük megállapítása czéljá­ból kihallgattatásuk okvetlenül szükséges, fölkérem ennél­fogva czimet, hogy nevezetteket hatósága területén nyo­moztatni, feltalálásuk esetén illetőségükre vonatkozólag tüzetesen kihallgattatni s a kihallgatásról felvett jegyző­könyvet, illetőleg a nyomozás eredményét velem sürgő­sen közölni szíveskedjék. Ungvártt, 1900. évi november bó 22-én. Kende s. k. 29249 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Nagy-Kálló községben Kassai Nándor kárára 1 darab sertés sertés-orbáncz miatt el­hullott s ez okból a nevezett udvarában levő sertések xár alá helyeztettek. ­Nyíregyházán, 1900. deczember hó 8-án. Mikecz János, alispán. 29260—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Biri községben Erényi Sándor kárára 10 darab sertés sertésvész miatt elhullott s ez okból a községben levő sertés-állomány zár alá helyez­tetett. Nyíregyházán, 1900. deczember 8. Mikecz János, alispán. 29166—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi október hó 25-én kelt 25232. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Kenézlő községben fellépett sertésvész folylán elren­delt zár folyó évi deczember hó 5-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. deczember 8. Mikecz János, alispán. 29165—1900. K. Szabolcsvárrnegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi szeptember hó 30-án kelt 23292. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Vencsellő községben fellépett sertés vész folytán elren­delt zár folyó évi deczember hó 5-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. deczember 8. Mikecz János, alispán. A kisvárdai járás főszolgabirája. 1002—1900. Kih. Körözés. Erdei kihágással vádolt Balog Nándor és Balog Mihály n.-kövesdi (Zemplén m.) illetőségű kóbor czigá­nyok ismeretlen helyre eltávoztak. Felkéretnek az összes hazai hatóságok, hogy neve­zetteket nyomoztatni s feltalálás esetén hivatalomat sürgősen értesíteni szíveskedjenek. Kisvárda, 1900. deczember 6. Virányi, szolgabíró. A kisvárdai járás főszolgabirája. 13587—1900. K. Körözés. Kondás János kanyári lakos folyó évi deczember hó 6-án este a pátrohai állomástól hazajövet a kanyári határban levő érparton egy körülbelől 4 hónapos szőke szőrű hegyes fülű kocza sertést fogott fel bitangságban. Igazolt tulajdonosa átveheti Kanyár község elöljáró­ságánál. Ki nem sajátitás esetén Kanyár községházánál 1900. évi deczember hó 24-én délelőtt 9 órakor tar­tandó nyilvános árverésen mint gazdátlan jószág elfog adatni. Kisvárda, 1900. deczember 11. Simák, főszolgabíró. 29151—1900. K Szabolcsvármegye alispánjától. A községek elöljáróinak. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 95501—900. számú rendeletét tudomásul vétel és mihez tartás végett másolatban közlöm. Nyíregyháza, 1900. deczember 8-án. Mikecz János, alispán. (Másolat.) M. kir. földmivelésügyi m. kir. miniszter 95501—900.-III.-2. szám. Valamennyi vármegye alispán­jának és valamennyi törvényhatósági joggal felruházott város tanácsának. Folyó évi november hó 19-én 92534. szám alatt kelt rendeleteim kapcsán tudomásvétel és miheztartás végett értesítem, hogy a cs. kir. osztrák belügyminiszter ur folyó évi deczember hó 1-én ,kelt 42910. számú hirdetményével a sertésvésznek Ausztriába történt behurczolása miatt azonnal kezdődő érvényes­séggel a sertéseknek Ausztriába való bevitelét ujabban még a következő területeidről tiltotta meg: Pest-Pilis­Solt-Kiskun vármegye monori és nagykálai járásából, valamint Gzegléd rendezett tanácsú városból. Egyidejű­leg a sertésorbáncz uralgása miatt azonnal kezdődő ér­vényességgel a sertéseknek Ausztriába való bevitelét az Ausztriával határos kővetkező területekről tiltotta meg­Nyitravármegye miavai és szakolczai járásaiból, valamint Szakolcza rendezett tanácsú városból. Vasvármegye kőszegi járásából és Kőszeg rendezett tanácsú városból. Viszont a sertésvésznek Ausztriába történt behurczolása miatt Zalavármegye csáktornyai és perlaki járásai, valamint a horvátországi Varasd önálló város ellen, végül a sertés­vésznek uralgása miatt Sárosvármegye Ausztriával hatá­ros makoviczai járása ellen érvényben volt sertésbeviteli tilalmakat hatályon kivül helyezte. Budapest, 1900. évi deczember hó 3-án. A miniszter megbízásából: Csabay s. k. 28850—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi szeptember hó 22-én kelt 22670. számú érsesitésemre tudomására hozom, hogy a Halász községben fellépett sertésvész folytán elrendelt zár folyó évi decz. hó 3-án feloldatott. Nyíregyházán, 1900. deczember 5. Mikecz János, alispán. 28996 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi okt. hó 12. kelt 24197. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Nyir­Lugos községben fellépett sertésvész folylán elrendelt zár folyó évi deczemember hó 5-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. deczember 6. Mikecz János, alispán. 29069 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Pthrügy községhez tartozó „Szőllő­májbát' tanyán Stein Sámuel kárára 30 drb. sertés sertésvész miatt beteg s ez okból a községben és tanyán levő sertés állomány zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1900. deczember 7. Mikecz János, alispán. 28849. —1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a szeptember hó 13-án kelt 21935. értesítésemre tudomására hozom, hogy a Beszterecz községben fellépett sertésvész folytán elrendelt zár folyó évi deczember hó 3-án feloldatott. Nyíregyházán, 1900. deczember 5. Mikecz János, alispán. 28873—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A nagy-kállói járás főszolgabirájának 15740/1900. szám alatt beterjesztett körözvényét szabályszerű kőz­hirrététel végett közlöm. Nyíregyházán, 1900. deczember hó 5-én. Mikecz János, alispán. 15740/900. Körözvény. Simon András ujfehértói lakos tulajdonát tevő, Vincze Miklós h. dorogi lakostól veit s 97037/900. tórvh. 4884|900. közs. szám alalt kiállított 1 drb koros pej kancza lovárol szóló járlatát elvesztette. Körözése el­rendeltetik. Nagy-Kálló, 1900. deczember 1-én. Zoltán, főszolgabíró. 29298—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A iárási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A nagy-kállói járás főszolgabirájának 13881—900. szám alatt beterjesztett körözvényét szabályszerű köz­hirré tétel végett közlöm. Nyíregyházán, 1900. deczember hó 10-én. Mikecz János, alispán. Ujfehértó község elöljárósága. 5536—1900. K. sz. Hirdetmény. Közhirré tétetik, hogy Ujfehértó község határában folyó évi november hó 24-én 1 darab hátulsó bal farán G. bélyeg koros, setét pej szőrű ló felfogatott. A tulajdonos folyó évi deczember hó 20-ig alulirt községi elöljárónál jelentkezhetik s tulajdonjogát beiga­zolhatja. Ha tulajdonjogát beigazolni képes tulajdonos a fenti határidő alatt nem jelentkezik, az állat mint gaz­gátlan jószág nyilvános árverésen elfog adatni. Ujfehértó község elöljáróságától, 1900. évi novem­ber hó 30-án. Balogh, főjegyző. Danes Imre, h. közs. biró. 29243—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A nagy-kállói járás főszolgabírójának 15880|900. szám alatt beterjesztett körözvényét szabályszerű közhirré tétel végett közlöm. Nyíregyházán, 1900. deczember hó 10-én. Mikecz János, alispán. Uj-Fehértó község elöljárósága. 5537. K. 1900. sz. Hirdetmény. Közhirré tetetik, hogy Uj-Fehértó község határában folyó évi november hó 29-én 1 darab 2 éves daru szőrű üsző fel fogatott. A tulajdonos folyó évi deczember hó 20-ig alulirt községi elöljárónál jelentkezhetik s tulajdonjogát be­igazolhatja. Ha tulajdonjogát beigazolni képes tulajdonos a fenti határidő alatt nem jelentkezik, az állat, mint gaz­dátlan jószág, nyilvános árverésen el fog adatni. Ujfehértó község elöljáróságától, 1900.£évi novem­ber hó 30-án. Balogh, lőjegyző. Danes Imre, h. közs. biró. 28878—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Uj-fehértó község elöljáróságának a község tulaj­donát képező vásárvámszedési jog bérbeadására vonat­kozó hirdetményét, szabályszerű közhirré tétel végett közlőm. Nyíregyházán, 1900. deczember hó 5-én. Mikecz János, alispán. 5518—1900. K. írverési liirdetméuy. Uj-fehértó község képviselő testületének 72/1900. Kgy. számú határozata alapján alulírott községi elöljáró­ság ezennel közhirré teszi, miként az Uj-fehértó község tulajdonát képező vásárvámszedési jog 1901 évi január hó 1-étől 1904 január 1-ső napjáig terjedő 3 évi idő­tartamra 639 korona kikiálllási ár mellett, melynek 10«/»­az utolso fizetési részletbe leendő betudás mellett bánom­penzul leteendő, a folyó 1900 év deczember hó 17-ik HTfc k V,' 1 0 , Órájakor uj­fehértó községházánál tartandó nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatni. Miről az érdeklődők azzal értesíttetnek, hoey az arveres egyébb itt nem közölt feltételei a községi jegyzői irodaban a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők'. Uj-fehértón, 1900. november 29. 55®f h> Szunyoghy Imre. főjegyző. főbíró. 28949-1900. K. "Szabol^ármegye alispánjától. A kisvárdai járás főszolgabirájának 13242 K. szám alatt kelt körözvényét szabályszerű nyomozás végett masolatban közlöm. Nyíregyháza, 1900. deczember 6. Mikecz János, alispán. Körözvény. Döghében a folyó évi november hó 29-én Nozd­roviczky György ur kerülője által 5 drb. csikó bitang­sagbol felfogatott, a csikók leírása a következő: 1 drb kancza sárga szőrű bóka fejű, 1 drb. kancza, sárga szőrű, csillagos homlokú, 1 drb. kancza, sárga szőrű, kis csillaggal, 1 drb. kancza pej szőrű csillagos homlokú, 1 drb kancza, sárga szőrű szopós 4 lába kesely lámpás feju. A négy első kora 2—3 év. Igazolt tulajdonosuk Döghe község elöljáróságánál a csíkok átvétele végett az 1901 évi január 7-ig annál is inkább jelentkezzék, mert ellen esetben a 105 §-a alapján nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek elfognak adatni 1901 évi január 8-án d. e. 10 órakor. Kelt Döghében, 1900. decz. 1. ölbey, körjegyző. Vasúti ügyek. A magy. kir államvasutak igazgatóságától. 41709 III. szim. Pályázati felhívás. A m. kir. államvasutak budapait bilpmi üzlet­vezetósége a kez jlésére bizott vouaiak meutéu ueveze­tósen az állomásokon forgalmt főnökségeknél, órhazak­bau, fűtőházakban, szertárakban és műhelyekben elhely­ezett szolgalati órák javítására és jó karban tartására nyilvános pályázatot hirdet és peoig 1901 évi január hó 16-tól számított három évi időtartamra. Az üzletvezetóség szóbau levő vonalai e tekintet­ben két szakaszra osztatnak és pedig: I. szakasz. Érsekújvár (kizárólag). Mirchegg (ki­zárólag), Qizsony-Ujváros—Uj-Kimárom, Pozsony ren­dnzó—Szőlős, Pozsony fiók, Dávéuy-Ujfalu—Sz ik-> c<a, Déváuyó éá S omf i. Tót Megyer,—Privinye, Nagy-Surány Kis-T -p • ciány. Öjszesen 456 kilometer; a jókHrb:in tartaidó órák száma padig 552 II. szakasz. Pozsony (kizárólag), Uj-Ziolna, Tep i Trencsén, Teplicz, Oiarapass, Nagy-Szombat, Szeged, Nagy-Szombat, Küti broczkó határszél. Nyi'ra Siblouic/, Brezsva, Lipótvár, Üzbégh ésJLipótvár-Galáuta. Ö zrsrtii 373 kilometer; a jókarbau tartaudóórák száma pedig 465 Azon szakórások, a kik, a javítási munkák végzé­sére vállalkozni óhajtauak, felhivatnak, hogy iparkama­rai bizonyitváuyuyal felszerelt zárt ajánlatukat legkésőbb d é. diczember hó 18-áu deli 12-óráig az alulírott üzlet vezetóteg általános osztályához uyujtsák be a kővetkező Czim alatt: .Ajánlat, órák jó karban tartására es javí­tására 41709/III. számhoz." Egy-agy pályázó miudkét szakaszra is tehet ajáu latot. Az ajáulattevók kö'elesek f. é. deczember hó 17-éu déli 12 óráig ezeu üzletvezetóség gyüjtőpénztáránál 100 koroua bánatpénzt letenni, a pénztári elismervény azonbau uem csatolandó az ajáulathoz. A szerződési feltételek az üzletvezetóség forgalmi és kereskedelmi osztélyábau Bpest, Terézkörut 62 száin, I. emeiet. 12. ajtó) hétközuapou a reudes hivatalos órák alatt megtekinthetők, miért is az ajáulattevókról fel tételeztetik, hogy a feltételeket ismerik s kötelezőknek, elfogadják. Az üzletvezetóség fíutartja magának azt a jogot hogy az ajánlattevők közül szabadon válaszihasson, esetleg az ajánlatokból függetlenül intézkedhessek a/ urajavitási munkákra nézve. Budapest, 1900. november 22. Budapest-baldarti üzletvezetőiig. 42848 III. sz. Pályázati hirdetmény. A magyar királyi államvasutak Pozsony rendező állomás vendéglő üzlete 1901. évi február bó 1 tői számított három évi időtartamra ezennel nyilváuos pályázat hirdettetik. A vendéglőt bérbe venni óhajtók felhivatnak, hogy szabályszerűen bélyegzett, valamint kellő bizonyítékok• kai felszerelt ajánlatukat folyó évi deczember hó 29 én déli 12 óráig á budapesti balparti üzletvezetőség álta­lános osztályához a következő ezim aiatt nyújtsák be: .Ajánlat a Pozsony rendezi állomás vendéglő bérletére 42848 számhoz.' Az ajánlattevő köteles ugyanazon üzletvezetóség syUjtőp nztáránál f. évi december hó 28-án déli 12 óráig bánatpénz fejében 250 koronát készpénzben vagy silami letétre alkalmas értékpapírokban letétbe hely­ezni vagy oda posta u jáu kü'öu borítékban beküldeni. Bánatpénz letétele né.kül az ajánlat nem vétetik figyelembe A bánatpénzről nyert pénztári elismervény az ajánlathoz nem csatolandó. A bérletre vonatkozó feltételek a nevezett üzlet­vezetőség forgalmi ős kereskedelmi osztályába (Teréz­körát 62 szám, félemelet, ajtó 12) a hivatalos órák elatt megtekinthetők, miért is az ajánlattevőkről fei­tételeztetik, hegy a feltételeket ismerik és azokat miuukra nézve egész terjedelmükben kötelezőknek el­fogadjak. , , Budapesl-balparti üzletvezetoseg. \

Next

/
Thumbnails
Contents