Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

4, N y f R V I D É H A gazdag programmu estély méltó befejezése volt u irodalmi szakválasztmány möködéáének, amelyért így az igazgató választmány, valamint az egész kör neleg hálája méltán jut osztályrészéül. Az irodalmiszakválasztmány általrendezett estélyek ismertetése után kötelességet rovunk le, midőn a m. t. k. gy. élőit inditváuyt teszünk az iránt, hogy az estélyek szereplőinek fejezze ki elismerését és köszönetét. Áttérve ezek után a kör beléletére, tisztelettel jelentjük, hogy az igazgató választmány tagjai közül Elek Emil és Haas Mór urak elhaláloztak. Mindketten odaadó buzgalommal vettek részt körünk munkásságá ban, s megérdemlik, hogy emlékezetüket e helyütt is fájdalmas érzéssel örökítsük meg. Az ekként megüresedett két tagsági helyre az 1900. évi junius 1-ső napján tartott igazgató választmány Popini Albert dr. és Balla Jenő urakat ajánlja a m. t. k. gy.-nek megválasztásra, s miután néh. Elek Emil ur az irodalmi szakválasztmánynak is tagja volt, helye dr. Popini Albert úrral lenne betöltendő, mint aki eddig is kiváló tevékenységet fejtett ki az irodalmi szakválasztmány működési körében. A tisztikarban és a szakválasztmányokban egyébb változás nem fordult elő. A kör tagjai közül az elmúlt év folyamán elhaltak: Bányász Sándor Tisza-Polgáron, Grüuberger Endre Nyír­egyházán, Pazár Istvánné Nyíregyházán, Bartholomaeidesz János Nyiregyházáu. A kör tagjairól a következő kimutatás ad számot: A mult évben volt: 1. Alapitó tag 12. 2. Rendes tag 252, 3. Család tag 80, összesen 344. A folyó évben felvétetett: 1. Rendes tag 28. 2. Család tag 32, összesen 60. Ehhez képest a tagok száma kitett: 1. Alapitó tat, 12. 2. Rendes tag 280. 3. Család tag 112, ösz­szesen 404. A kör tagjai részint elhalálozás, részint elköltözés és kilépés okából megszűntek lenni: 1. rendes tag 9. 2. Család tag 2, összesen 11. Vagyis jelenleg a kör tagjainak száma 393. Szaporulat 49. Az előterjesztett számadatokból meggyőződést meri het a t. közgyűlés arról, hogy a kör tagjiinak száma folytouosan növekedőben van, jeléül aunak, hogy a vármegye közönsége körünk iránt éber figyelemmel viseltetik, s elismerését jobbau ős jobban sikerül ki vívnia. IV. Ezek után m. t. k. gy. szíves engedelmével áttér­hetünk évi jelentésünk utolsó szakára, a kör gazdasági életének rövid ismertetésére. Körünknek az 1899. évben következő jövedelmei voltak. 1. Tagdijakból befolyt 1302 korona. 2. Postai költség megtérítésből 8 kor. 60 fillér. 3. Eitélyek bevétele 455 kor. 4 Betétek kamataiból 87 kor. 50 fill. 5. Mult évi pénztári maradvány 1732 kor. 22 fillér összesen 3585 korona 32 fillér. Ehhez jött a folyó évben mintegy 1300 korona a mai napig összes bevétel 4885 korona 32 fillér. Kiadás. 1. Az 1899. évben 1928. kor. 32 fillér 2. Az 1900. évben 1700. korona, pssszesen 3628 kor. 2 fillér. P-ínztáii készlet jelenleg mintegy 1200 korona. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a f. évi tagdijak beszedése még folyamatban van, s a pénztári állapot csak javulásra tarthat igéDyt. Nem ragyogóan fényes a kép, amely-t Önök elé tártunk. A derűs színeket itt-ott borús hangulat váltja fel. De ezzel hűen adtuk vissza egy évnek történetét. A kép borús hangulata nem lankaszt, ellenben derü^ színei további tetterős munkára serkentenek. És hu önök azzal a szeretettel fognak bennünket követni a jövőben, amellyel mi készek vagyunk körünk kitűzött czéljaiórt munkálkodni: ugy a borús szinek mielőbb elfognak tűnni, hogy helyet adjanak a megvalósított feladatok nyomán támadt színes verőfénynek. Kérjük a t. közgyűlést, hogy jelentésünket tudo másul venni, s a tett indítványainkat elfogadni méltóz­tassék. Nyíregyházán, 1900. junius 17 én. Igazgató-választmány nevében: Dr. Prok Gyula, főtitkár. A pappi körjegyző állásától fellüggesztetvén, az így üresedésbe jött körjegyzői állást ideiglenesen helyet tesités utján fogom betölteni. Felhívom mindazon jegyzői képességi bizonylattal bíró urakat, kik a helyettességet elvállalni hajlandók, hogy kérvényöket képességi bizonylattal felszerelve ho .­zám azonnal adják be, esetleg személyesen jelentkezzenek. Kis-Várda, 1900. junius 27. Angyalossy Pál, főszolgabíró. Lapunk e száma első lévén az évnegyedben, tisztelettel kérjük az előfizeté­sek szíves megújítására. Hátralékos előfizetőinket s közöttük a községek t. elöljáróságait a hátralékos elő­fizetési dijak haladéktalan beküldésére tisztelettel kérjük. Nyíregyháza, 1900. junius hó 23. A „Nyirvidék" kiadó-hivatala. ÚJDONSÁGOK. Rendkívüli közgyűlés a vármegyénél, A vármegye közönségét báró Feilitzsch Berthold főispán e hó 14-ére rendkívüli közgyűlésre fogja összehívni. Ezen a közgyűlésen fog megtörténni a választás az újonnan rendszeresített szolgabírói állás betöltésére, valamint határozni fog a közgyűlés a telefon háló/.at létesitese kérdésében s a küzut-épitési prograinm felett. — A t.-es/.lári kitelepítés befejezése. A miniszter­elnök báró Feilitzsch B.-rthold fóUpint i t.-e^lári kj^ telepítési kormánybiztosi teendők alól — miután az ösz­szes kitelepítési ügyek teljesen befejeztettek — feltnen­tette, egyúttal ezen minőségében teljesített sikeres mű­ködéséért őszinte köszönetét nyilvánította. — A vármegye közigazgatási bizottsága e hav> rendes ülését e hó 12-én csütörtökön d. e. tartja meg a vármegyeháza kistermében, ugyanaz nap d. u. a közigaz­gatási bizottság fegyelmi választmánya is tart ülést. — Kinevezések. A vármegye főispánja az újonnan rendszeresített központi írnoki állásra Berkovits Mór dij­nokot nevezte ki. — Az igazságügy miniszter Benc János nyíregyházi törvényszéki telakkönyvi betétszerkesztő segéd­telekkönyvvezetőt betétszerkesztő telekkönyvvezetővé, Fehér Sándor telekkönyvi betétszerkesztő írnokot pedig betétszerkesztő segédtelekkönyvvezetővé nevezte ki. — Birtok vásárlás. A Császárszállást Okolicsányi, most Dietl-féle birtok megvás árlása ügyében Nyíregyháza város képviselőtestülete a mult hó 30-án d. u. 4 órakor köz­gyűlést tartott, amelyben fölhatalmazta a képviselet az ez ügyben idáig is eljárt küldöttséget (polgármester, t. ügyész és tícniczky Miksa), hogy utolsó és visszavon­hatatlan megállapodásképen ajánljanak föl a kérdéses birtokért a tulajdonos megbízottjának kis holdanként -60 frt vételárat s külön a birtokon levő épületekért 2000 frtot. E határozatában felhatalmazta a képviselet a küldöttséget arra is, hogy az adásvételi szerződést végérvényesen megköthesse. A hataroz.it csak birtokon kivül felebbezhető. — Köszönet nyilvánítás. Barzó Mihály ur50 koro nát, dr. Bodnár István ur 22 koronát, dr. Erdős Bertalan ur 10 koronát, dr. Kontliy Gyula ur 10 koronát, Stern Jenő ur 50 koronát, Jánószky Endre ur 1 korona 40 fillért., N. N. 1 koronát, N. N. 1 koronát és özvegy Palitz Jánosné úrnő 50 koronát, volt szíves a nyíregyházi rendőri önsegélyző egy Itt jav.ira adományozni. Fogadják az adományozók a nemes czélu és közérdeket is szolgáló intézmény iránt tanúsított jó indulatu támogatásukért az egylet nevében ezennel kifejezett köszönetemet. Nyíregy­háza, 1900. junius 25. Kertész Bertalan, egyleti igazgató — Választások a városnál. Nyíregyháza város uj szervezkedési szabályrendelete tudvalevőleg több uj állást kreált a városnál, melyek már legközelebb, minden valószínűség szerint még s a mult hó folyamán fognak a kép­viselet állal betöltetni, a vármegye alispánja ultal meg­hirdetendő pályázat alapján. Ez állások a következők: főmérnök, évi fizetés 3000 korona, 600 korona lakbér, segédmérnök 2000 és 400 korona, gyámpénztári ellenőr­könyvelő 1600 és 400 korona, két adótiszti egyenkint 1200 és 200 korona, tollnokí 1200 és 200 korona, írnoki 1400 és 200 korona, vezető kézbesítő 1200 és 200 korona, és egy nyomdászi 900 k. fizetéssel. Ez állásokon kivül üresedésben vannak ez idő szerint a városnál egy árvaszéki ülnöki, a r.-tanácsos-alkapitányi és az utbiztosi állások, amelyek a fentebb elősorolt állásokkal egyidejűleg fognak a képviselő testület által betöltetni. A választás határnapját már legközelebb kitűzi a vár­megye alispánja. — 25 éves Jegyzői jubileum, igen szép ünnepély­nek volt színhelye szerdán, e hó 26-án Bogát. Kéky László volt az ünnepelt. Jegyzői működésének 25 éves évfordulója egybe esett névnapjával és ebből a kettős ünnep alkalmából sietett őt, az ünnepeltet felkeresni a jegyzői kar testületileg, összegyűlt őt üdvözölni a széles környékről az egész intelligentia. Délután 6 órakor községi képviseleti díszközgyűlés volt, a melyen Szilágyi István ev. ref. lelkész remek beszédben méltatta a jubiláló érdemeit. A gyönyörű beszéd hatása alatt az egész gyűlés zugó éljenzésben tört ki, a mely nemcsak az ünnepeltnek szólt, hanem a szépszavu szónoknak is. A képviselőtestület egy igen szép köves gyűrűvel és két gyönyörű gyertyatartóval, a bálori járás jegyzőikara pedig egy impozáns diszserleggel lepte meg Kéky Lászlót és tette einlekezetessé e szép ünnepélyt. Leövey Elek főszolgabíró ezután az alispán nevében zárt levélben átnyújtotta Mikecz Dezső főjegyzőnek, mint a távollevő alispán helyettesének üdvözletét, mely a következőleg szól: Tisztelt Jegyző úr! Véletlenül, magán értesülésből vettem tudomást arról, hogy Ön a jegyzői pályán 25 év óta működik, s hogy barátai és tisztelői a mai napot tűzték ki arra, hogy közszolgálatának negyedszázados évfordulóját meg­ünnepeljék. A törvényhatóság első tisztviselőjének, megyei köz­életünk törvényszerinti vezérének távollétével reám há­ramló súlyosabb kötelességek teljesítése bár meggátol abban, hogy az ünneplők soraiban személyesen reszt vegyek, de annál inkább kedves kötelességemmé teszi, hogy személyes jelenlétemet az alispáni teendők elvég­zése által reám rótt hatáskörben, tehát hivatalos minő­ségemben kiadott ezen üdvözlő soraim által pótoljam. Ha van valami, ami szervezetünket legerősebben megtámadja, a mi testi és szellemi erőinket legjobban igénybe veszi, akkor ezek közt a tényezők között legelső helyen kell említenem a helyhez kötött irodai munkát, amelynek elvégzése fárasztja a testet és szellemet egy­aránt, kárpótlásul pedig a jól végzett munka teljesítése után érzett jól eső megelégedésen s az egyesek és ható­ságok részéről nyújtható elösmerésen kivül anyagi jutalmazásban alig részesül. Készségesen elösmerem azt is, hogy az irodai munkához kötött foglalkozások között legfontosabb és egyik legnehezebb feladat a községi jegyző vállaira ne­hezül: fontos azért, mert az államot és polgárait ér­deklő ügyek kezdeményező, alapvető munkáját ő telje­siti, s nehéz, azért, mert a közhatóságok által követett teendők végzésére elegendő idővel és munkaerővel nem mindég rendelkezik. A jegyző ur 25 ével töltött el e nehéz pályán, községének anyagi és kulturális helyzete, a községi köz­igazgatás menete működése óta határozottan jobbra fordult s azt igazolja, hogy esküvel fogadott hivatali és honpolgári kötelességét híven, becsületesen, odaadó szor­galommal töltötte be, amidőn tehát e hosszan tartó közszolgálata alatt szerzett érdemeiért az altalam kep­viselt hatóság nevében elösmerésemet nyilvánítom, egy­idejűleg őszintén szívből eredőleg kívánom, hogy e jól betöltött tevékenysége körében további munkálkodását ép testtel és rugékony szellemi erővel sokáig folyta 1 hassa Isten áldása legyen azon a munkán, amelyet a közjó érdekében, mint a nép legközvetlenebb tanácsadója önzetlenül teljesít. Nyíregyházán, az 1900. junius hó 26-án. Szívélyes üdvözlettel: Mikecz Dezső, főjegyző. A vármegyét személyesen Leövey Miklós árvaszéki ülnök képviselte. Jelen voltak még dr. Leövey Elek fő­szolgabíró, llyés Gyula titkár a pénzügyigazgatóság képviselője, a bíróság részéről: Farkas Bertalan bátori járásbiró és még sokan, nagyon sokan a jubiláló kar­társai és jó barátai közül. Az első felköszöntőt a volt járási főszolgabíró Vay István mondotta természetesen az ünnepeltre. Utána dr. Leövey Elek főszolgabíró és még igen sokan éltették az ünnepeltet. — Eskiivők. Dr. Szmrecsányi László kisvárdai ügyvéd mult hó 26-án kedden délután tartotta esküvő­jét Kisvárdán Harsányi Sárika kisasszonynyal, Harsányi Menyhért ügyvéd és földbirtokos kedves leányával — Dr. Szabó Imre nyíregyházi kir. aljárásbiró es Lukács Ilonka kisasszony, néh. Lukács Ödön ev. ref. esperes kedves leányának esküvője a mult hó 28-án ment végbe, a polgári házasságkötés után a helybeli ev. ref. tem­plomban. — , Néhány szó a Icány-internátusokról* czimű lapunk mai számában körült aktuális értékű czikket a polgári leányiskola ez évi értesítőjéből vettük át. - Mulatság a Sóstón. A nyíregyházi kereskedő ifjak egylete vasárnap e hó 8-án tánczmulatságot rendez a Sóstón. A mulatság iránt széles körben nagy érdeklődés mutatkozik. — Felvétel a főgimnáziumba. Azon helybeli szülőket, kik fiaik számára a legközelebb megnyíló 1900.—1901. iskolai évben a főgimnázium alsó illetőleg I. és II. osztályaiban helyet akarnak biztosítani, ezennel figyelmeztetem, hogy fiaikat julius hó 2-án 3-án és 4-én a délelőtti órákban beírathatják. Julius hó 2-án kizárólag az á/. hitv. evang. tanulók vétetnek fel, 3-án a más felekezetűek. A jelentkező tanulók iskolai bizonyít­ványaikat s születési bizonyítványaikat tartoznak fel­mutatni. A felvételi dijaknak legalább fele a beiratáskor fizetendő. Martinyi József, főgimn. igazgató. — A Nőipariskola kiállítása, megnyílik f. hó 7-én '/, 10 órakor, s tekintettel az idő előrehaladottságára, csak 7. és 8-án lesz nyitva. Közönségünk a legnagyobb érdeklődéssel néz az intézet e vizsgaszerü kiállítása elé mely évről évre oly fényes sikert szokott elérni és a mely bizonyára ez évben is hű marad múltjához. — llymen. A napokban váltott jegy et Gottlieb Ik-rmann Tarczalról Polátsek Simon polgártár su nfc kedves leányával, Gizellával. — A tural 8. számú betét 1—8 sor és 4—11 helyrajzi szám alatt felvett belsőségeket egri érsek ő nagyméltósága népiskolai czélokra 8000 korona ösz­szegért megvásárolván, figyelmébe ajánltatik a m. t. közönségnek, hogy a díszbokrok, gyümölcsfák és dísz­csemeték elárusitása azon belsőségekről beszünlettetelt; valamint arról is tisztelettel értesíttetik a m. t. kőzönsjg, hogy a turai rk. iskola vagy egyház részére kéregetni vagy gyűjteni senki megbízva nincs. Egyházi felügyelőség. — Az utolsó község-jegyzöi vizsga. Mint az lapunk olvasói előtt is ismeretes, ez évi szeptember ha­vában az ország néhány nagyobb városában az állam jegyzői tanfolyamok ít fog nyitn az országgyűlés által most nem régen meghozott és már szentesítést nyert törvény rendelkezései értelmében. Ezzel a reformmal az eddigi jegyzői vizsgák megszűnnek. Átmeneti intézkedés­ként a belügyminiszter a vármegyéhez a napokban ér­kezett leirata szerint megengedte, hogy a varmegyék ez évi augusztus hó 31-ég még jegyzői vizsgákat tarthas­sanak. A miniszter e leirata alapján a vármegye alis­pánja augusztus hó folyamán még fog egy község jegy­zői vizsgát tartani. — Baptista temetés. Szűcs József tisza-dobi ember nemcsak a méhészetnek, de a baptistaságnak is vándorló apostola volt már évek hosszú sora óta, míg végre betegen az itteni Erzsébet kórházba került, ahol meg is halt. Onnan temették a mult hó 29-én baptista szertartás szerint, hitsorsosai nagy részvétele mellett. — Fábián Kornélia, a budapesti Nemzeti színház ösztöndíjas tagja, kinek — mint városunk szülöttének — fényesnek ígérkező és nagy reményekre jogosító pálya­futása iránt közönségünk bizonyára érdeklődik, művészi körúton van most egykori tanára Ujházy Ede, a Nemzeti színház kitűnő művésze tarsaságában. A fiatal művésznő legutóbb Komáromban lépett föl a „Czigány" Rózsi szerepében s mint a budapesti lapok egyértelmüleg konstatáljak nagy sikereket ért el. — Közgyűlés. A „Nyíregyházi Izr. Poel-Zedek Segélyzőegylet" folyó évi julius 1-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor a hitközség tanácstermében az alapszabályok módosítása tárgyában rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagokat ez uton is tisztelettel meghívja az elnökség. — „Száz zsidó egy sorba". Ezt az ismeretes nótát fújva állított be az elmúlt hét valamelyik csendes estéjén Amzel József helybeli korcsmáros, természetesen kapatos fővel, az itteni izr. orthodox hitközség Sip-utczai zsinagógájának udvarára, épen a kezdődő isteni tisztelet előtt. A rabbi és az udvaron lakó metsző teljes joggal és okkal megbotránkoztak a duhaj magaviselet fölött s elhatározták, hogy megfenyítik ezért Amzel Józsefet. S csakugyan másnap reggel, az isteni tisztelet után, amelyen az akkora kijózanodott korcsmáros is résztvett, a neki bőszített bócherek, lehettek vagy 30-an, rátámadtak Amzel Józsefre s bent a templomban olyan alaposan ellátták, hogy még ma is alig bírja a tagjait, amire egyébként rá szolgált. — Wasscriuann Sámuel helybeli jo nevű keres­kedőnek lapunk e számában közzétett hirdetményére e iielyen is fölhívjuk olvasóink figyelmét.

Next

/
Thumbnails
Contents