Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

hogy az azokra előirányzott fentartási költségeket minden közelebbi vizsgálódás nélkül 50%-kal leszállítja. Ám lássa a tanács, vagy a polgármester, miként tudja azokat félannyiból fentartani mint eddig. Ilyen gyökeres érvágásokkal sikerült elérni, hogy a hiány mintegy 30000 koronával apadt s a községi pótadó csak (?) 58% lesz. Nyiregyháza tehát 58%-os községi pótadóval éli át az 1901 -ik esztendőt s ezt is nagy küzdelmek, erőszakos költségvetési redukcziók révén! Hol vannak azok a boldog idők, mikor a községi pótadó 20—25°/. között mozgott s akkor azt is soknak találták? Tempi passati! És talán örökre! Tagadhatlan igaz, hogy Nyiregyháza város a legutóbbi 15 év alatt sok és nagy összegeket felemésztő beruházási kiadást tett. Ott van a nagy laktanya, a honvéd laktanya, a katonai gyakorlótér, a Korona vendéglő, a vasúti ut, a Draskóczy-féle s legújabban a Dietl-féle birtok. Csak az ezekbe befektetett összegek megközelítik a négy millió koronát. Másfél évtized alatt négy millió korona befektetés! Az első pillanatra igazolni látszik a községi pótadó megkétszereződését, A második pillanatbau azonban már az a kérdés merül fel: hát ez a befektetés mind elhibázott? Mind olyan, amire a város ráfizet ? Es a harmadik pillanatbau, aki a város ügyeit csak távolabbról szemléli is, reá jön, hogy — legalább a költségvetési adatok tanúságaként — közülök csak a laktanyák ilyenek. A honvédlaktanya még kevésbbé, csupán a két millióba került nagy laktanya jövedelmez csak 8000 koronát, tehát 4°o-ot, amelyre eként a vároa 1'liVot ráfizet. A többi beruházás mind kifizeti magát a hivatalos adatok szerint, — honnan van tehát mégis, hogy a községi pótadó a 15 év előttinek több mint kétszeresse, sót majdnem háromszorossá ? A város egyéb jövedelmei csökkentek-e, avagy egyéb kiadásai emelkedtek? Egy véletlenül kezünkbe akadt 1883-iki költségvetéssel hasonlítottuk össze az 1901. évi költségvetést. Az 1832-iki költségvetés 20° o községi pótadóval fedezte a 20545 frtuyi hiáuyt, mert az adóalap csak 100034 frt. volt. Most az adialap 292000 korona, 1 lüOOO forint s ennek 58°/«-a szükséges a hiáuy fedezésére. Az 1883 évre szóló költségvetés szerint az összes bevétel 225000 frt, vagyis 45000 korona. Az 1901. év költségvetés szerint a bevétel 660,000 korona. A bevétel tehát nem hogy csókkent, de egy harmadrésszel növekedett. A kiadás 1883-ban 215000 forint—490000 korona, 190I-re 814000 korona van előirányozva. Ezekből a végeredményt mutató számokból azonban csak az nyer igazolást, hogy a kiadás tetemesen nagyobb ősszeggel növekedett, úgyannyira, hogy ugyanolyau adólap mellett Most jöa ám a kemény mogyoró; őszi bareczk magjáuak is megjárná! — Kutágasra szállott a sas Engem rózsám ne csalogass. Ezt editáltam a múltkor mikor a Yikár ur munkáját a magam mulattatására magam választotta példával akartam szemlélteLni. Hát most ezért k'kapok. Ugyanis azt mondtam, mellőzvealegendát, Davidson, Thoms és Mayer urak tudományát a coníe-okat, meg az eztmoudjik azf.moadjákot a maga mesze után indulva, hogy a mint a pusztai kútágas, — mely tudvalevőleg nagy hitáron egyedüli kimagasló hely — csalogatja piheDésre a sast, ugy vonzza a legény szivét is a szerelem — minden egyhangúságból magasan kiemelkedő erejével — a csalogató leány. Erre azt mondja ám Vikár ur, hogy a sai nem pihenni száll a ku'ágasra, hanem azért, hogy tyúkot lupjon. Ugyan, ugyan! Hil látott Vikár ur a pusztai ku'ágaB körül tyúkot? A ménes kőrüluyart?alássza, a gu'ya körUihtverészi, a gulyás, vagy juhász kutyája körüllebzseli, de bizony a tauyasásokból nem merészkedik olyan messzire a tyúk* Csak pusztai kutágasról lehet pedig szó, mert a tanyai kutgémre ciak kivételképen merészkedik a sas, ez a kivétel (a mit udvariasságból engedek meg) ezóba sem jöhet. L.het, hogy a lopás tervét itt foralja a nemes madár az ágason. Megengedem, hogy a sa", melynek tekintete messzebbre hord, mint a Mannlicher, a kútágas* ról ellát a tauyák szemétdombjáig is, de azt állítom min den oruithológuaok szent nevében, hogy a a:.s ha éhes, mondjuk ha tyúkot akar lopui, nem ül hanem repül. Fenn magasan, a hol az áldozat, nem sejtheti, be kóvályogja a vidéket és a felhók közül zuhiotja magát prédájára, mondjuk a tyúkra. IV Y 1 lt Y I U K K 1901-re nem is 5S, hanem 85 °j„ lenne a községi pótadó. Itt tehát a költségvetések bensőbb részleteiben rejlik a titoK magyarázata. Rejlik pedig ott és abban, hogy hosszú éveken keresztül törzsvagyont fordított a város évi rendes kiadásának fedezésére. Az 18S3-iki költségvetésben például a pázsiti jogföldek vételárának tőke törlesztésére fizetett részletekből 17000 forint rendes bevétel volt előirányozva, pedig ennek rendeltetése az lett volna, hogy belőle az osztrák földhitelintézettől felvett kölcsön fizettessék vissza. Igy, ilyen bevétel felhasználásával természetesen könnyű volt 20—25 %-os költségvetéseket összeállítani! Könnyű volna például ma is eladni a város császárszállási birtokát — mondjuk — két millió korouáért, tiz évi törlesztésre, az évenként befolyó részleteket a költségvetésbe előirányozni: 10 évig 1 községi pótadója sem volna Nyíregyházának! Igaz ugyan, hogy 10 év múlva aztán jóval felül haladná a 100 %-ot! Igy gazdálkodott a város 17 év előtt. Így gazdálkodott azután is jó ideig, sót legutóbb a törvényszéki épületre a kincstárnak kölcsön adott pénz visszafizetésére kapott törlesztési részleteket is igy költötte el. tízen a rendszeren kell segíteni, ilyeneket nem szabad megtörténni engednie a képviselőtestületnek, miut ahogy nem lett volna szabad megtörténnie a múltban sem. A múltnak immár helyrehozliatlan hibáit és mulasztásait szenvedi most a város adózó közönsége és fogja ínég szenvedni sósáig, igen sokáig, mindaddig, míg fen maradt, tna is fennálló torlesztéses kölcsön tartozásait a felemelt községi pótadóból le nem törleszti! Ahhoz pedig kell egy pár évtized! Lesz még iimiop ezen a világon...! Vörösmarty Mihály emlekezete. A uuról a költő jós lelke sok évtizedekkel 'x-jiőtt a.wudjtt, íme beteljesült. L u is üjnep, ha uum is a uagy világuu, de iz:u a un caját kulOu edus világuukou, a mi szop Magyar urszaguukou. Es Csodás! Az üuaeples a köitul illeti, a ki megjóso.a, liu^y ,'esz meg Uuutp ezen a világou!" Üumpeiui fogjuk azt a köitót a ki cp.u száz ev elölt született, a ki a XlX-ik század magyar kóltúiuek elismert királya es a ki megmarad örökké, a ki tul eli e uemzet eletét. Pedig mi, a magyar nemzet eletét viiag vegezteig tartónak hisszük és valljuk. Vörösmarty Mihályt, a költőt üuuepli most az egész Mtgyarország, születőiének századik évfordulója alkalmából. Ki volt Vörösmarty? Hát — ki nem tudja azt ma? Hát vau még Magyarországon élő leoy, a ki uem ismeri azt a fenséges hatású sz-p imát, a mely igy kezdődik; „Hizáduak rendületlenül, légy híve Oh nugyar " Ezt a szent költeményt Vörösmarty Mihály irta és ha nem irt volna soha többé semmit, sokkal remekebbeket, óh, még akkor is ismerni kell minden igaz A nép tudja ezt és a pihenő, gjö'<intő sast nem vádolja dalában a lopás bűi.cselekméuyéuek még c-ak előre való megfontolásával sem, mikor a puszták büszke madarát, száz határ bekós/álása után, a kut ágasou vagy gémen pihenni látja.. Sasnak beszélek a sasról. Vikár ur, mint minden olyan író, kinek homlokát Mnemosyne leányai csókja illette — sas. Kiterjesztett szárnyakkal ússza a fenséges magasságot a halhatatlanság felé, de az mégis tény, állításával igazolja, hogy sas létére tyúk fogásban mág nem sántikált. Viszont engem se vádoljou azért, mert — nem vagyok sas — hogy én meg a tyúk fogásban vayyok járatos . . . huhu . . . de rosz viczcz, na kiszaladt ez a Birsszem Jankóba való furaság a tollamból. Feltétlenül helytelen volna az ilyen könnyű hang alkalmazása olyau nagy emberrel pzemheu, mint Vikár Béla, de feljogosít erre a megfeledkezésre a czikke végén emlegetett — bie ület védéssel. A népdal bicsüle'ót védi én ellenem, a ki lelkem minden igazával, véremmel szeretem a népet. Ismerem, mert közte nőttem fel. Megfigyeltem muukában mulatságban. Ilillottara lelke virágszálait nyiladozni, a pusztai szflbeu, hallottam dalait kalákákban, fonókbau, tengeri morzsolásnál, lakodalomban. Ne vádoljou Vikár úr! E vád miatt mertem talán illetlenül könnyű hangon irni a nagybtcsü szavakra válaszolv. Tollának erejével v^gig suhintott r.tj'am (igaztnlanul) e váddal Vikár B^la, de megérdemlem e suhintást, miért háborgatom a nagyokat! Páfrány. (Szabó Lajos.) magyarnak ezt az Istentől nekünk ajándékozott nagy szivü apostolt, ki megtanította egy század mt guju ó több nemzedékét arra, hogy nagy világon c kivtll N'ii.csen számodra hely, Áldjoa vagy verjen sor» keze, Ut élned 8 halnod kell lc Áldott legyen a szent perez, a melyben a „Szózai* gondolata megfogamzott a nagy költő agyában. l«teu nagysága nyilatkozott meg abban és megfeg az nyilatkozni késő századokig, mig egy magyar él a Buda Mohács, Nándornál elfu'ó Duna partján, mert ez a föld az, a melynek minden rögéhez szent emlék csatol minden tisztességes magyart, a földhöz, mely ápol H majdan eltakar. Nemzeti bu^ulásunk sötét idi jeben világító torony volt ez a költemény s nem érdemelné-e meg, a ki alkotá; a nemzeti nagy megünuepelést. .. DJ sokat,nagyot étörökbecsütalkotott. Irodalmi nkuak végtelen időkig büszkesége marad ó, kinek érdemei iránt Csak most, elenyészéséDek uegyveuötödik évé ben kezdjük luróvui olyan, a milyen hálánkat. .. . . . Es most egy nagyon, de uagyou kínos kérdést kell fölvetni. S;>k százezer ajakon zendül föl nemzeti jellegű Uum.p-.egek alkalmából a .Hazádnak rendületlenül kezdetű nemzeti énekünk. Es becsületbeli kötelességnek tartjuk ezt nem ülve, de állva elénekelui. A mint a kálvinista templomodban szokás az Isten segítségét hívó első éueket elénekelni. . . N is, a ki ezt a szivünkhöz nőtt szent éneket hagyta uéküuk örökü', ismeri-e a uemztt kellően? Olvassák e ugy müveit, amint az angoloknál S k«zpirt, a németeknél Sillert, vagy tettünk e érte auuyn, a mennyit Petőfiért tuttüuk, a ki pedig viszonylagosan utm Lbebb vala. . .? Üuuepel-e Magyarországon a tnép

u, az a uép, a uely sokszor éneali, hogy bölcsőd ez a föld és majdan sírod is ! Hat mért nem is ismertetik meg vele. . . ? A király, bizonyosan jó értesülésre, ötezer koronát adott, hogy létesítsen a magyar nemzet egy Vorösmartj -zobrot, közadakozásból fóvárosuukba. I^eu, mert Vörösmartynak nincs még ez ideig kierdemeit íz.'bra. A nemzetet n-.nhigyU ő elaludni, meghalni t-kkor, a mikor halálos ágyán feküdi s a nemzitnek most jutott eszébe, bogy a fővárosban, a nemzet szivébiu szobra legyen auuak, a ki megtanította hinni, remelui és fzsretui a hizát. . . . . . A ki örökhagyónak tett meg minden igaz magyart — uégy szóval: ,A haza mindenek előtt'.' Twitességes magyar ember! Deczeuib-r eisejéu goiido j Vörösmarty Mihályra! Rág megérdemli ós ne leledd, hogy örök ígus ma ad, a mit ő mondott hazádró

l» hogy : »\ nagy világon e kívül Nincsen számodra h<. ly ... Áldjon, vagy verjen sori ke«e Itt élued • halnod kelllc A községi elöljáróknak. A lolyó év deczember hó 1-én lesz 100-ik esztendeje, hogy hazánk lánglelkü költője, a szózat lialili italian szerzője Vörösmarty Mihály született; a hálás magyar nemzet siet áldozni dicső költője emlékének, de az emléke iránt érzett kegyelet csak ugy fog méltó kifejezésre jutni és ugy lesz valóban méltó a nemzethez, ha a Lovtl llirss/ein Jankóhoz. Mottó: Jaakól Csakugyan o vistid te azt a rff<<rídat. Kedves Jankó öcsém. Kelt levelem Nyíregyházán ellő fogyáskor. Legu:óbbi számod szerkosztói üzenetei közt megemlékeztél rólam, szürke vidéki bácsidról. Segítek kis üzenetednek czélja elérésében. Ismételem az egeszet betűről betűre, hadd olvassa az a közöuség a kinek a napszámosát kifiguráztad. íme: Az .Erd. Kírp E^y.' fonografos hangversenyéről szólva a helyben Nyrvdk : lelkes tudósítója uagy hevrdelmében (hej, hej, te kis hamis, ezért majd >zünidő alatt, ha le jösz bác ikádhoz, kap<z es;y baraczkot hubus fejee-kedre. Nagy hevedelem . . . hm, hm! ilyenek « mai gyerekek! Nj.n hevedelem az, hanem elfogadott sőt szükséges vidéki stílus a minek a hogyan ó< uuér jéhaz Jankó — maga — Tojás) igy ír a többi kö/ö t. (A többi? Homályosau beszélsz gyerek. A lap többi munkásai között, vagy a többi gúnyt érdemlő kif.'jezes között?) Az éneklő tömör szivh?z szóló hangjára, mintha millió apró ezüst éruiecskével telt volna be a l -venő és azok szelid kavirgásábau (jó ho^y uem változtatod kavargó kására) pendültek votna folyton folyvást össze. Ez ének hatása u. 1. (ucc<u lelkem, ugy látszik, uuod leirni) erősebb volt az Orfeusénál. Mi is a megjuhoíott, fmevad. (No, no, ne ijesztgess! Megjuhozott, talau megbárányozott ? A fenev d sem nem juhozik, sem uem báráoyozik, hanem kölykezik, de hát azt te még neiu tudod, mert gyerek vagy) ama repülő ezüs'p ln/ekbau megoldott ezüst valuta — kérdéshez képssi ? Az elmaradt leouini cullaghullásért szebb kárpótlást uem is kérhettek a nyíregyháziak. Ili a .tömör szívhez xzölú hang" lágy szívre is talált ott, a mi pedig ké stg'eleu, talán az arany vtluta szabályozáshoz is egy nagy lépéssel (egy nagy? Te kis germán!) közeledtüuk volna C<ik hogy a kollega ur nyilván — sxivbea szóló töuiör bjugut