Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

« NYÍRVIDÉH 2-szor. Hogy tudnak-e ezeknek a gyermekeknek a szülői magyarul: igenis tudnak a harmincz éven aluliaknak két harmada, a harmincz éven felülieknek alig tud fele. 3-szor. Hogy ha az anya nem tud magyarul, hogy milyen iskolába járt? Hát itt egyforma iskolába jártunk fiuk és lányok. Ahol lehetett kapni kibéreltek a szülőink egy üres házat (vagy inkább egy lyukat) és abba betuszkoltak 50—60 gyereket. Éa is ilyen iskolába jártam három esztendeig egy csizmadiához, megboldogult Kirtyán Mihályhoz, aki talán annyiból volt jó, hogy mikor a szimpla csizmám kifeslett, hát ő azt délen át vagy esténként megvarta, éa nagyon jól emlékszem, hogy a házunkhoz uj munkát is készített. Hogy tudott-e magyarul, nem tudom, mert nem hallottam tőle soha magyar szót? Nem igen tudhatott, mert arra szüksége se volt, mert semmiféle néven nevezendő magyar könyvünk uem volt. A feleségem járt egy asztaloshoz, azóta szintén megboldogult Estókhoz. Ilyen iskolába és ilyen tanítókhoz jártunk a hatvanas években a tanyákon, mert cjak azokról szólok. Mert a városon született és felnőtt gyermekeink csak ugy tudnak magyarul, mint bármelyik valláshoz tartozók. És ami a görög katholikus polgártársainkat illeti, az kérem tisztelt czikkiró ur mérvadónk nem lehet, mert akik közülök tót eredetűek kint laknak a tanyákon, ezek azok akiket az első pontban jeleztem. A városbeli igen kevés tót eredetű, de ha az is volna, hát ott nem hall tótul, hát csak magyarul tud. Akik meg a Sóskúti vagy a Daukó bokori tanyákon laknak, azokat már itt lelték 140 év előtt Szarvasról és Csabáról stb. jövő elődeink, mint magyarokat Későbben, a hetvenes évekbe apáink 5—6 tanya-bokorból álló kerületenként csináltak már arra való iskolákat, nagyobb tantermekkel és tanitói lakokkal. Ezen iskolákat az egyház a nyolczvanas években átvette, cs ahol kellett nagyobbította, sót többeket újonnan épitett, ugy annyira, hogy ma olyan tíz iskolánk van a tanyánko'i, hogy három sót uégy ezer forintba is került egy-egy épület, gondoskodott a szaktanítókról, eltörülte a tót tanítást, nincs tót könyv az iskolába, behozta a magyar tanítást, ugy annyira, bogy húsz éves gyermekeink, elolvassák ugyan még a tót éneket, de már a 16 évesek nem. Egy szóval vannak jó iskoláink, jó tanítóink s gyermekeink 12 éves korukban sikeres magyarsággal kerülnek ki az iskolából. De — itt szakad meg a további magyarosodásnak a fonala. Haza kerül, nem beszél többé magyarul, mert ahogy jelzem, a negyven éves szülője nem tud, tehát szépen elfelejti a mit tudott ugy, hogy majd mikor templombi kell neki menni már nem tud magyarul. Már itt kellene valamit tenni. Mert ha csak a templomban szüntetjük be a tót istenitiszteletet, és a tanyáinkon csak a jövőre bizzuk tót ajkú lutheránusainkat, akkor Életet ad a kihalt kertnek a czinegék víg lármája. Maradt még egy néhány madár. Eszembe jut a tarka barka stiglincz, a mint hullámos repüléssel vált át a bogácsos mezőről a bojtorjános kert alá, repülés közben minden hullám átszökése után dallamos csicsergését hallatva. Valahol a füzesekben, vagy a kecskerágó bokrok allj&n ott bujkál a taraj.is királyka is, narancssárga koronájával. Szegény kis bujdosó király, meg ne üssön egy hulló falevél, mert meghalsz, te gyenge kis moszat. A semfű-semfa bozótban berreg az ökörszem Künu a tanyák közt a szalma-kazlakon ott szedeget a sármány is. A száutáaokban el-el kiáltja magát siralmasan a búbos pacsirta — azi-szij-rij szijj 1 De kevé3 a vigasztalónk! A varjakról nem beszélek sötét fickók, mint egy temetkezési vállalat szolgái ugy ülnek a háztetőkön, a c unya nép. A szarka meg elfogyott már (mióta vendégbejelentésre adu a fejét puszti'ják nagyon, szegényedik a magyar nem szereti már ugy mint hajdan a vendégjárást.) Kevés a vigasztalónk, de legalább becsüljük meg ezeket. Rtzzátok ki kis gazdasszonyok az udvaron az abroszt ebéd után, hadd peregjeu tzét a morzsa róla f* késeket villákat nem muszáj kirázni.) Ti m9g édes, kedves, hiszootaUn, se.nmiházi ifjak ne lövöldözzétek halálra a kis tzárny isokat. A/.ou a pénzen a mit Fiauber töltésre költenétek vegyetek kendermagot hintegessétek el a deres földön, a havon, meglátjátok mennyi kis madaratok lesz, ü^yes, fürge eleven madárkák nem egy két hideg kis test a mire véresen csapzik a tarka toll. Te meg legifjabb nemzedék htzá-n reményi mamiknak büszkeségi, inkább fi os orrocikáítokkal fogjatok cziukét, mint kivájt lötökkel, bodzafa ketrec<czel 1 nem tettünk többet, mint ahogy azt egy tisztelt tanácstagunk mondotta, hogy dugaszoljunk be egy üveg vizet és eresszük egy hektoliter borba, hát az száz esztendő múlva is csak viz lesz. Itt már tenni kell valamit, tenni pedig azért is, mivel hogy a húsz éven alóli gyermekeink a tót könyvet el nem tudják olvasni, akkor kérdem, hogy tud a tót istenitisztoleten részt venni ! Már most fog bekövetkezni azon idó, hogy a fiatal nemzedék maga fogja kívánni sót talán követelni, hogy igenis legyen a számunkra, magyar istenitisztelet. Csakhogy ahhoz megint kell egy kis gyakorlat, hogy egy kicsit szokva legyen a magyar szóhoz, amivel tartozik is, annak az anyának, az édes hazának, amely őtet eltartja mindennapi kenyérrel. Itt elvitázhatatlan igazsága van a t. czikkiró úrnak. De hát már most hogy kezdjük. Hivatkozik az igeu t. czikkiró úr az egyházi tanácsra, (értem a presbyteriuinot) kiket lelünk ott. Ami igen tisztelt szüleinket, mert igen is ez a tisztség őket illeti, (bár szerintem talán lehetne ott egy pár fiatalabbnak is helyet adni) Ott találjuk ami igen tisztelt öreg iparosainkat és gazdáinkat, akiket ott találunk a tót istenitiszteleteu is, de a magyar istenitiszteleten soha. Hivatkozik a t czikkiró úr, a mi fiatal, szeretve tisztelt lelkészeinkre Hát ezektói mindég csak azt halljuk, hogy aunuk ók örülnének legjobban. De mert ők magok is azt hangoztatják, hogy ók csak szolgái az egyháznak, de mert én tnagam sem sz retném, hogy ami szeretett lelkészeink, ennek a nagy egyház népének bár mi kis töredékével is ellentétbe jussanak, tehát pressiót nem gyakorolnak. Már most hová forduljunk. Igenis a mi tiszteletre méltó egyházi felügyelőnkhöz, aki ezen a téreu majdnem három évtizeden keresztül lankadatlanul sokat, de nagyou sokat tett, de aki azt mégis, arait az ó elődjei száz esztendeig elmulasztottak, uem tudta helyre hozni, s ó egymaga nem is teheti. De hát gyerünk miuduyájan, akik szeretettel viseltetünk a magyar uyelv iránt (többek közt én is; mert valahol olvastam, hogy a közjónak, a közérdekűek bármi kis ember is tehet szolgálatot) keressük a módot, ennek a nagyon fontos ügynek a kibontakozására. Ezelőtt egy pir héttel olvastam a „Nyírvidékiben, ahol egy képviseleti tigtársam felhívja a t. polgármester úr figyelmét arra, hogy vun a városban 14 vagy 15 leány, akik 15 évüket betöltötték és akik már tovább iskolába nem mehetnek, mivel hogy olyau iskolánk nincs. Kéri tehát a t. polgármester urat, eszközölné ki a képviselőtestületnél, hogy az megszavazna erre a czélra éveute 2400 koronát. Nem szólnék ellene semmit, mivel hogy tanításról van szó, de mivel hogy ez taláu mégis egy kicsit sok. Majdnem 200 korona egy már ugy is szellemileg taláu gazdag leányra, mig a tauyákon lakó felnőtt kisgazda gyermekeiuket sötétségbe, tudatlanul hagyjuk tapogatózni. H.»nem próbáljuk csak. Van a tanyákon tiz iakoláuk, létesítsünk oda ismétlő előadásokat. Tehát próbáljunk csak abból a bizonyos 2400 koronából egy ezret levonui és adjuk ezt oda 100 koronával annak a fiatal tiz tanítónak, hogy azért előadásokat tartsanak a fiatalságnak. Mert a hogy én hallottam, már ők ezért táu kopogtattak is, és tudok köztök olyat is, aki a nyári szünidő alatt elment gazdasági taufolyaraot hallgatni, hogy majd azzal szolgálatot tehessen a gazda fiuknak és a magyar társadalomnak. Nézzük csak, hogy nőtt fel a gazda fiu 12 éves korában, szép sikerrel bevégezte az iskolát, tudott irni, számolni, tudott szépen magyarul. De haza kerül; már sajnos uem a könyvet, de gazdasági szerszámot aduuk a kezébp, többé uincs hol gyakorolja magát, majd mikor elmegyen a piaezra, ott a kereskedő kartel 100 vagy 150 fillérrel olcsóbban veszi meg tőle a búzáját, mint amennyit ér, de — még azután is annyit fizet neki, amennyit akar, mivel hogy a gazda számolni nem tud. Ezért, és hogy ott kedvet kapna magyarul beszélni, üdvösnek találnám az ismétlő iskolákat. Aki tud, ajánljon jobbat, gyerünk és tegyünk! Nekem pedig engedje meg a t. olvasó, hogy én a tisztelt I. L. czikkiró úrral maradok egy véleményen: hogy itt már tenni kel 11 Nyíregyházán, 1900. évi november hó 8. A tekintetes Szerkesztő urnák alázatos szolgája, l'atilusz Márton, kisgazda. A szövetkezetek alakításának szükségességéről! Hogy előállott a szövetkezetek alakításának szüksége, azt nemcsak az úgynevezett agrárius, hanem a merkántilista is belátta nemcsak, hanem mindkettő pálczát tört a tisztességtelen verseny felett. Tisztességes verseny soha elégedetlenséget elő nem idézhet, rnert azon esetre a társadalmi tevekenység aránylagosan veszi ki fáradságának jutalmát, és ha esetleg valamely közgazdasági, avagy társadalmi retegben elógedclknség, pangás, avagy túlkapások fordulnának is elő, ezek azonnal orvosolhatok, a nélkül, hogy harezba kellene a társadalom egyes rétegeit vinni. Nálunk, Magyarországon annyira gyökeret vert az egészségtelen, megbízhatatlan és tisztességtelen versenygés a kereskedelmi közvetítés terén, hogy az által nemcsak a belföldi, hanem a külföldi piaezokon is a magyar árunak és terménynek teljesen megingott a hitele, é6 a legnagyobb bizalmatlanság ellen küzd. Vegyük csak röviden bonczkésre mai gazdasági helyzetünket a külföldi piaczokkal szemben és azonnal rájövünk, hogy ott a magyar termény minő lealázott szerepet visz, sőt legtöbb helyen, például Németországban — egyenesen el vau ítélve, és a megbízhatatlanság jellegével bemocskolva! És mi idézte ezt elő? Bizonyára nem a tisztességes, hanem a tisztességtelen és megbízhatatlan kereskedelmi összeköttetés, illetve egyenesen a lelketlen közvetítés! De ne menjünk messze, maradjnnk csak itthon. Nem kell-e minden lépten nyouiona tisztességtelen nyomással találkoznunk, legyen az a termelő, avagy a fogyasztó keretében. Nézzük csak a gazdát: nein a legnagyobb küzdelmek között keresi-e meg napi kenyerét, mert a munkája értekében aránytalan, noha azt a teherhez és alaptőkéhez mérten kellene megállapítani. A gazdának teherviselése nyílt, azt beburkolni lehetetlen, mert: az ingatlannak megvannak terhei, a nélkül, hogy annak értékét még csak tekintetbe is vennők, minden talpalatnyi földnek a megművelése, kihasználása egy bizonyos normál fokozatban megállapítható, vagyis a gazdának teherrovatai nyíltak, azt mindenki megösmerheti és ki is fürkészheti ; de jövedelem-rovataival senki sem akkar foglalkozni, még kevésbbé azokat biztosítani. Ma a termelő, ha nincsen abban a szerencsés helyzetben, hogy fogyasztási, avagy tisztességes kereskedés góczpontjához közel legyen, teljesen kivan szolgáltatva, mert nem azt kérdik tőle: hogy mibe került elárusítandó terménye, ha nem adnak érte annyit, a mennyit akarnak. Itt a baj külforrása: nem jogos követelése-e a termelőnek az, a mi a kereskedőnek: hogy tőkéje bizonyos százalékot jövedelmezzen ? nem ép olyau üzlet-e a nyersterinclés, mint az értékesites, avagy a száraz tőkepénz pénzjátéka ? Ugyanaz, épen olyan, ha nem jogosult a megélhetésnek biztosítása. A mai társadalom bűnbakjai: a termelő és a fogyasztó! A fogyasztótól se kérdezik azt, hogy vájjon jogos és természetes-e a kiadási rovata ? Nézzük csak vájjon a liszt, illetve a felgyártott kenyér, zsemlye, kifli változo t-e arban, súlyban, akkor,a midőn a buza ára a 21 koronáról a 10 koronára apadt? Ugy-e nem? — Hát a többi élelmi czikkek, például a hús? Tudok olyan nyers huserteket, a mely a mai husértéknek megfelel; de ismét olyat is, a mely 50%-kal olcsóbb volt. Vajon tapasztaltunk árkülönbségét ? Nem. Mindezekből tehát az egészségtelen és természetellenes haszonaránytalanság tűnik ki, a mely a végtelenségig nem tarthatja fenn magát. Uzsora, kartel, ring, praemium, összejátszás és monopoliutnok azok, amelyek ökdóklő fegyverként grasszálnak, a nélkül, hogy törvényes uton eddig ellenök küzdeni lehetett volna. Mindaddig tehát, mig a mai helyzetet nem fogja a tisztességes verseny, az egymás iránti szeretet, tisztelet, és aránylagos megélhetés felváltani, nem szabad senkit elitélni, ha a jogos megélhetést magának biztosítja I Mindaddig, a mig a tőrvény védelme alá nem veszi az aránylagos szabályozást, szintén joga van a termelőnek és fogyasztónak — ott, a hol a fenti bajokkal ma küzdeni kell, — szövetkezésekkel segíteni. Csak a szövetkezetek képesek az egészséges természetes érlék aiányokat kikutatni és azokat általánosságban meghonosítani és a túlkapásokat és tisztességtelen lövekvéseket megakadályozni! Csak a szövetkezetek irthatják ki a kartell, ring, monopilium és összejátszásokat, mert azok sem magoktól, sem pedig törvények kreálásával gyökeresen ki nem irthatok! A tiszteséges termelő, kereskedő és fogyasztó fogjon kezet, mert itt az ideje a gyökeres megoldásnak, tovább halasztani ezt már nein lehet! A szövetkezetek alakítása nem bántja a tisztességes kereskedőt, mert szerintem azokat, a szövetkezetek megalakulása nem veszélyezteti, hanem törekvésükben elősegíti. Minden szövetkezés a tisztességes törekvéseket szolgálhatja csak, azok előmozdítása által szerezheti Immár vissza elvesztett becsületét és jó hírnevét a külföldön. Alakítsunk legelső helyen értékesítő szövetkezeteket, mert szerintem minden hiladás abban nyilvánulhat, ha többletterményeinket és gyártmányainkat a külföldön helyezhetjük el, a nemzeti vagyont ne csak a magunk, hanem más idegenek pénzével is igyekezzünk szaporítani, mert versenyt a termelés és gyártás terén csak akkor idézhetünk elő. Alakítsunk fogyasztási szövetkezeteket ott, ahol az aránytalanság harapódzott el, mert egészséges természetei és tisztességes piaczárakat csak u,'y lehet szabályozni és a tisztességes versenyt csak ugy fejleszthetjük vissza régi ágyába és medrébe. Szerintem csak harmadsorban jöhetnek létre • hitelszövetkezetek ugy, hogy azoknak valódi reális alapjuk legyen, mert mi, a kik a legelső fokozatban még csak a vagyon és forgalmi értékek növelésében találjuk magunkat, még nem nagyon érezzük a hitelszövetkezetek áldásos hatását; de nem is lehet még pénzel egyszerre helyzeteket és viszonyokat átváltoztatni, azok csak fokozatosan az érték és fogyasztási szövetkezetekkel lesznek hármonikus összhangba hozhatók. /