Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)
1900-10-21 / 42. szám
Hivatalos melléklet a „TXyirvidék" 1900. 42-ik számához. 22 110— 24180. K. 1900. Szabolcsvármegye alispánja. A kir. államépitészeti hivalal a debreczen — ungvári törvényhatósági közút pázony — turai, továbbá berkeszi és thassi szakaszán levő három rozzant áteresz kijavítási költségeit feltüntető előméret költségvetés bemutatván, ezen munkálatok sürgős végrehajtásának elrendelésé iránt előterjésztést tesz. '••_•<>.. Határozat. A kir. államépitészeti hivatal által 911—UOO. v. szám alatt tett előterjesztésének hely adatik, s a bemutatott előméret és költségvetés elfogadása melleit a fönt jelzett törvényhatósági uton levő 3 darab áteresz kijavítási munkálata a 2397 korona 59 fillérnyi előirányzott ősszeg keretén belül nyil vános árlejtés utján bizlositlatni rendeltatetik, ez okból a vállalkozni kivánók felhivatnak, hogy a folyó évi november hó 2-án d. e. 9 órakor a vármegyeháza kistermében megtartandó árlejtésre ajánlataikat ezen napon fél 9-ig a fenti összeg 5*7„-át képező bánatpénzzel felszerelve annál is inkább benyújtsák, mert a később beérkező ajánlatuk figyelembe vétetni nem fognak. A hidak felépítésére vonatkozó előméret és kőltségetés a hivatalos órák alalt a kir. államépitészeti hivatalban meglckinthetők. Miről a vármegyei g.izdasági bizottság tagjai és kir. államépitészeti hivatal a jóváhagyott költségelőirányzat visszaadása mellett, végül a „Nyirvidék" kiadóhivatala ezen határozat közzététele végett a jelen határozaton értesíttetik. Nyiregyháza, 1900. október 12. Mikecz János, alispán. 239G0—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyiregyháza város polgármesterének és a községi elöljáróknak. A nyíregyházai kir. törvényszék 4699/900. számú hirdetményét szabályszerű közhírré tétel végeit közlöm. Nyiregyháza, 1900. október hó 8. Mikccz János, alispán. (Másolat.) 4699/900. P. Hirdetmény. A nyíregyházai kir. tőrvényszék közhirré teszi, miszerint nyiracsádi illetőségű Földi György 40 éves 4699/900. P. számú végzéssel az 1877. évi XX. t.-czikk 28. §-ának b) pontja alapján gondnokság alá helyeztetett. Nyíregyházán a kir. törvényszéknél, 1900. junius 22. Falaticz, s. k. h. elnök. Janousch, s. k. t. jegyző. (P. h.) 23773—1900. K. Szabolcsvárniegye alispánjától. A községi elöljáróságoknak. Hivatkozva a f. évi május hó 28-án 12345. K. sz. a. kiadott intézkedésemre, a magyar királyi belügyminiszter 103425/Vl-a. számú rendeletének másolatát tudomásul vétel, alkalmazkodás és a legszélesebb körben leendő közhírré tétel végett kiadom. Nyíregyháza, 1900. október hó 13-án. x„ Mikccz János, alispán. (Másolat.) Magy. kir. belügyminiszter. 103425/Vl-a. Körrendelet valamennyi tőrvényhalóságnak. A kereskedelemügyi magy. kir. miniszter úr f. évi szeptember hó. 26-án 69527. szám alatt kelt körrendeletével a pénzügyi és földmivelésügyi miniszter urakkal, veletn, valamint az osztrák cs. kir. kormánynyal egyelértőleg, az Egyptomból származó némely árú és tárgyra nézve f. évi május hó„ 7-én 33551. sz. alalt kelt rendeletével közzétett s a törvényhalósággal f. évi május hó 12-án 50027. sz. a. kelt körrendeletemmel közölt behozatali és átviteli tilalmat kiterjesztette Glasgowra, minthogy ezen angol kikötő városban a pestis jelenléte megállapittatott és az angol kormány részéről hivatalosan is notificáltatott. Midőn ezt altörvényhatósággal tudomás Vétel és mihez tartás végett közlöm, egyúttal felhívom, hogy a Glasgowból netalán törvényhatósága területére érkező utasokat, Glasgowból történt elutazásoktól számilott 10 napig megfigyelés alatt tartsa. Ezen megfigyelés foganatosításának módozataira, az esetleg felmerülő pestis — gyanús eset bejelentésére, valamint a betegség tovább terjedésének meggátlására szolgáló teendőkre nézve mult évi junius hó 6-án 61330. sz. a., mult évi november 15-én 112391. sz. a. valamint már hivatkozott f. évi május hó 12-én 50027. sz. alalt kelt körrendeletemben foglalt rendelkezések irányadók, melyeknek szigorú szem előtt tartására a törvényhalóság figyelmét ez úttal is felhívom. Budapesten, 1900. szept. 29-én. A miniszter helyett: Széli Ignácz, s. k. államtitkár. 21711 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Nyíregyháza város polgármesterének és a községi elöljáróknak. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 58144—1. számú leiratának másolatát tudomásul vétel, alkalmazkodás és közhírré tétel végett kiadom. Nyíregyházán, 1900. szeptember hó 18-án. Mikecz ános, alispán. (Másolat.) Kereskedelemügyi magy. kir. miniszter. 58144—I. szám. Valamennyi vármegye és önálló törvényhatósági joggal felruházott város közönségének, kivéve : Budapest székes fő- és Fiume városokat. Felmerült eset alkalmából kérdéssé vált, vájjon a körjegyző mint a bűnvádi perrendtartás végrehajtása tárgyában a m. kir. belügyminiszter ur által 130.000—1899. sz. a. kiadott utasítás értelmében bűnügyi nyomozással megbízott rendőrhatósági tag, az 1890. évi I. t.-cz. 99. §-ának 5. pontja alapján vámmentességre igényt tarthat-e, s következőleg, hogy részére az 1891. évi junius hó 12 dikén 35339. szám alatt kiadott itteni körrendelet alapján vámmentességi igazolvány kiállitható-é ? E részben a belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök és az igazságügyi miniszter urakkal egyetértőleg a következőket tudatom a közönséggel: Minthogy a bűnvádi perrendtartás 85. §-a, valamint az ennek végrehajtása tárgyában kiadott" fennebb idézett utasitás 7. és 211. § ai értelmében a községi és körjegyzők bűnügyi nyomozások teljesítése alatt rendőrhatósági köz igéknek tekintendők, nevezettek ezen minőségükben az 1890. évi I. t.-cz. 99. §-ának 5. pontja szerint vámmentességre igényt tarthatnak. Tekintettel azonban arra, hogy a fennebbiek szerint vámmentes községi és körjegyzőknek a most idézett törvényszakasz értelmében megfelelő hivatalos igazolványnyal kell birniok, a községi és közjegyzők, mint bűnügyi nyomozással megbízott rendőrhatósági tagok részére hatósági területekre, tehát községük, illetve községeik határán belül levő vámtárgyra, illetve vámtárgyakra szóló hivatali állásuk megtartásáig terjedő általános érvénynyel biró hivatalos igazolványok az 1891. évi junius hó 12-én 35329. szám alatt kiadott itteni körrendelet határozmányaihoz képest kiállitandók. Azon kivételes esetben pedig, amidőn az emiitett közegeknek bűnügyi nyomozást községük, illetve községeiknek lutárán tűi kell teljesiteniök, s ez alkalommal vámtárgyakat kénytelenek igénybe venni, részükre ugyancsak az idézett körrendelet értelmében esetről-eselre külön igazolyány állítandó ki. Megjegyzem, hogy ezen igazolványok alapján csak azon esetben vehetik igénybe a vámmentességet a községi jegyzők és körjegyzők, ha mint bűnügyi nyomozással megbízott rendőrhatósági közegek ily minőségükben használják a vámtárgyat. Ezen rendeletem a törvényhatóság egész területén szokott módon közhirré teendő és az 1890. évi I. t.-cz. 102. §-ban megjelölt halóságokkal külön is közlendő. Budapesten, 1900. augusztus hó 29-én. A miniszter helyett: Nayy, s. k. államtitkár. 23668 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyiregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A dadai alsó járás főszolgabirájának 72j900 kih. szám alalt beterjesztett körözvényét szabályszerű nyomozás és intézkedés végett közlöm. Nyiregyháza, 1900. október hó 10. Alispán helyeit: Mikecz Dczsö, főjegyző. A dadai alsó járás fő.=zolgabirájától. 72. kih. 1900. Körözvény. Állategészségügyi kihágással terhelt Gilner József volt szentmihályi lakos eddigi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre lávozán, felkérelnek a vármegye hatóságai, hogy nevezettet saját hatáskörük területén nyomoztatni s feltalálás esetén hivatalomat értesíteni szíveskedjenek. Kelt Tisza Lökön, 1900. október 1-én. Dobos, főszolgabíró. —— 23691 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A nyir-bátori járás főszolgabirájának 11296J900. szám alatt beterjesztett körözvényét szabályszerű közhirré tétel végeit közlöm. Nyíregyháza, 1900. október hó 10. Alispán helyett: Mikccz Dczsö, főjegyző. 11297 V.j 1900. Körözvény. Fülep Sándor nyir-bátori lakos f. év szeptember hó I5-én a pócsi utazásán egy ócska bőrtáskát talált melyben mintegy egy méter hosszú veres, guba szegő posztó volt. Nyir-Bátor, 1900. szeptember 30. Dr. Leövey Elek, főszolgabíró. 23691—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától A dadai alsó járás főszolgabirájának 6178j900 szám alalt beterjesztett körözvényét szabályszerű közhirré tétel végett közlöm. Nyiregyháza, 1900. október hó 10. Alispán helyett: Mikcz Dezső, főjegyző. A dadai alsó járás fcszolgabirájától. 6178 K. 1900. Körözvény. Csikai János t. ládányi lakos kárára, a Nyíregyházán f, év szeptember hó 3-án tartotl országos vásáron I drb. 7 hónapos rendes szőrű 36 koron i értékű üsző borjú elszaladt s azóta fel nem találta: Körözendő, feltalálálás esetén hivatalom értesilendő. Tisza-Lökön, 1900. október hó 2-án. Dobos, főszolgabíró. 23712 — 1900. K. Szabolcsvárm;gye alispánjától. Borsod vármegye alispánja 3522j909. IC. megkeresésére felhívom, miszerint Bágös Matyásné született Lankó Mária ápolt, ki Tóth-Szenl Keresztesen született és jelenleg 70 éves, hatósága területén nyomoztatni, s feltalálás esetén az ő valamint elhall férje illetőségi viszonyaira kihalgattassa és a felvett jegyzőkönyvet hozzám terjessze be. Jelentés csakis a nyomozás eredményes volta esetében teendő. Nyíregyházi, l'lOO. október hó 10. Alispán helyett: Mikccz Dczsö, főjegyző. 23902 — 1900. K. Szabolcsvárniegye alispánjától. A községek elöljáróinak. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 78482/900. sz. rendeletét kihirdetés, alkalmazkodás végeit közlöm. Nyiregyháza, IfiOO. október 8-án. Mikccz János, alispán. (Másolat 23102. K. számhoz.) M igy ir királyi földmivelésügyi miniszter. 78482,111-2. szám. Valamennyi vármegye alispánjának és valamennyi Ihj. f. város tanácsinak. Folyó évi szeptember hó 13-án 74347., valamint szeptember hó 24-én 75312. szám alatt kell és a 486. és 489. sz ima .Állategészségügyi Értesítők"-ben kőzze tett körrendeleteim kapcsán közlöm, hogy a cs. kir. osztrák belügyminiszter úr folyó évi október hó 1-en kelt 35179. sziinu rendeletével a sertésvésznek Ausztriába történt behurczolása miatt azonnal kezdődő érvényességgel a sertés iknek Ausztriába való bevitelét ujabban meg a következő horoít-szlawnorsníji területekről tiltotta meg: Varasdvármegye zlatiri j írás ihól, Zígrábvármegye taruobori járásából. Huiapest, 19)0. évi október ho 2-an. A miniszter megbízásából: Lestyánszky, s. k. Vasuti ügyek. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától.] 131827/1900. sz. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak igazgatósága az 1901 évbíu szükséges mintegy 500,000 drb" horgonyzott talpfa jelzoizeg. 5SOO mázsa sósav, UOO mázsa horganyuuiiadévagy 4700 oiázsa tömóuyhorganyhalvag illetőleg 23jO mázsa olvasztott horginy halvag szállítására ezennel nyilvinos pllyázatot hirdet. Az ivenként egy koronás bélyeggel ellátott ajántok lep ciételve legkésőbb 1900 évi október hó 31-éu dé.i 12 óráig a magv. kir. államvasutak anyag és leltárbeszerze.i szakosztá y inál benyújtandók. vagy postán odi kullendok Ugyanezen időpintig átadandók ugyauott a kőtelező minőségi minták is. Binatpínz gyanánt az ajinlt anyag értékének o-i legkésőbb 1900 évi október hó 30-in dőli 12 óriig a migy. kir. á lamva>u ak bmUpasti főpénztáránál leteend). Szállításra mérvadók és kötelezők a 122291/96. sz. általinos .szállítási és az illető auyagokra vonatkozó különleges feltételek. A szállításra voua'kozó egyébb pályázati feltételek, melyek a részletes módozatokat tart. tmazák az igazgatóság auyag és leltárbeszerzé>i szakosztályában valamint az űzleivizetóségekuél és a hazai kereskedelmi és ipnkamariknál megtekinthetők E'.eo részletes mód izatok leírása az ajánlatot tenni szándékozóknak a feutnevezett magy. kir. államvasu'i hivatal által adatik ki, vagy kívánságára postáu megküldetik. Budipest, 1900. szeptember hóban Az igazgatóság. 17478. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetősége részére 1901. esetleg 1903 év végéig a kővetkező c oportokba sorozott anyagokból felmerülő tényleges szükségletnek szállítását biztositaui kívánván ezennel nyiiváuos pályázatot hirdet m. p. : I. Kőuemü anyagok. II. Téglák. III. Faggyú, gyertya és szappan. IV. Kályha és takaréktűzhely alkatrészek és fedéllemezek. V. Fjnemü anyagok. VI. Magvak szállítására. A kiírás tárgyát képjző egyes czikkeket feltüntető jegyzékek, — melyek egyszersmind ajánlati mintákul szolgálnak — valamiut a szi Iitásokra vonatkozó részletes pilyizati felhívás, valamennyi hazai kereskedelmi és iparkam iráuál megtekinthetők és a m. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetőig általános — I. — osztálya auyag és leltárbsszerzési csop írtjánál kaphatók, a hol bővebb felvilágosítások is adatnak. A szabályszerűen kiállított, s iveukint egy korouás m kir. okmiuybélyeggel ellátott ajlnlatok lepecsételve legkésőbb folyó évi november hó 15 ik napjáuak délelőtti 10 órájáig a szombathelyi üzletvezetőség általános — I — Oiz'álya auyig és leltár beszerzési c<oporijiban adandók át illetőleg posta u'ján oda küldendők ós azok boritéka ezen külczimmel látandók el: „Ajtulat 17478/900 számhoz" Később benyújtott ajáulaiok valamiut olyanok, melyek nem pontosan a részletes módozatok betartása mellett állíttatnak ki, nem vétetnek figyelembe. S.ombithely, 1900. október hóban. Az üzletvezetőség. 33595 sz. Pályázati hirdetmény. A m. kir- államvasutak bpíst-jobbparti üzletvezetősége, a vonalai részére 1901. évben szükségei pályafentartási fák szállítására nyilvános pályázatot hirdet. Az 1901. évi megközelítő szükséglet, mely a megrendelés alkalmával korlá lanul felemelhető, vagy leszállítható, alább van felsorolva, a végleges megrendelés, maly alkalommal az 1901. é»ben azállitaudó fák pontos mennyisége ét méretei fZillitóval közöltetni fognak, folyó évi deczember hó végéig fog m gtörténni. 150 köbméter erdei fenyő deszka, 166 köbméter jegenye feuyő deszka, 45 köbmHer luc. fenyő deszka, 6 köbméter jegenye fenyó deszka szélmetszetlen, 0.87 köbméter töUyfa deszka, 193 köbmé'er jegenye fenyő palló, 18 köbméter luez fenyő p illó, 8 köbméter vörös feuyő p illó, 11 köbméter jegenye fenyő pilló szélmetszetlen, 61 köbméter tölgyfa palló, 34 köbméter vágott luez fenyői i, 6 köiméter faragott vörös fenyőfa, 182 köbméter faragott puhafa, 109 köbméíer faragott tölgyfa, 31 kőbmáter firago t puha szálfa, 3 köbméter faragott IÖ "y I-ZÁ fa, 16000 folyó méter vágott puhafa lécz. 1G00 darab puhifa szildeszka, 159000 dirab fedő zsindely, 2170 dirab tö'.gyfaszüritési lécz, 6100 darab puha szüritési lécz és különféle keritési anyagok, úgymint oszlopok és rudak. A fik szállítása 1901. évi február hóuu kezdendő meg, s 1901. év ápri, hó végéig fejezendő be. A fák 2 csoportra osztott részletes méretjegyzékeit, melyek egyszersurud ajiulati űrlap>kat képaznek, a hozz i csatolt pl y íza'i és szállítási feltételekkel együtt a bpest j.bbpirti üzletvjzetőség (Badipast külsőkérepasi u- uyu'díj hízc <p>rt 2 szam anyag beszerzési osztálya szolgáltatja ki dijta'anul, esetleg küldi megmeg p >st:i u'jiu. A pilyizati bitételek értelmiben kiállítandó ajánlatok 1900. évi novimbír 16 in dili 12 óráig nyújtók be, a báoi»p5nz 1900 évi uovember 15-én dili u óriig teend í le. Bahpest, 1900. október hóbm. Az üzl tvezetöség. Folytatása a főlapon.