Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)
1900-10-21 / 42. szám
számú határozatában czélba vette, a midőn az egyes községi közlekedési (viczinális) kö/.ulak kiépítésének "segélyezésére a vármegye alispánja által már eddig is közel 1Ü000 korona állapíttatott meg; s a midőn a Tisza Polgár-t.-löki volt törvényhatósági közút egy része az 1891—95-dik években 40 ezer korona költséggel Tisza poronddal kiépíttetett : egyáltalában nem kívánható az, hogy ezen járás érdekei, más közlekedési viszonyaiban eddig kevésbbó segített járások rovására indokolatlanul istápolásban részesittessenek; annál is inkább, mert a törvényhatóság a T.-Polgár-nyíregyházi h. é. vasút segélyezésére felvett 500000 koronás kölcsön évi törlesztési részletének fede/.ésére évenként és még hosszú időn át 27220 kor. 82 fillért, tehát a dadai alsó járás községei által fizetett törvényhatósági útadóval csaknem egyenlő összeget fordit s mert végül a költségvetés öszeállitásra a kereskedelemügyi m. kir. miniszter 21892|90 számú rendeletén alapul, s annak minden egyes bevételi és kiadási tétele kellőleg indokolva illesztetett bo. Az útadó százalék és minimumok felemelésével az útadó kivetési kulcsnak is változás alá esni kelletvén: ezennel határozatilag kimondatik az is, hogy az 1901 — 1902 években: 1.) Százalék szerinti útadók lesznek kötelesek fizetni azok, kik igavonó állattal bírnak és 60 koronánál több adot fizetnek; továbbá kik igavonó állattal nem bírnak, de 30 koronánál több adót fizetnek; 2.) Igás minimumot tartoznak fizetni azok, kik igavonó állattal bírnak, azinban 60 korinánál kevesebb adót fizetnek ; 3.) kézi minimum fizetése alá fognak esni azok : a.) kik igás jószággal nem bírnak és 30 koronánál kevesebb adót fizetnek. b.) kik adót egyáltalában nem fizetnek, de 18-ik életévöket meghaladták és 60-ik életévüket még el nem érték. A költségvetés elfogadása tárgyában hozott ezen halározat az 1890. I. t. cz. 22 § értelmében szabályszerűen közhírré tétetni s ennek megtörténte után, az esetleg beadandó felebbezésekkel és a közhirré tételt igazoló bizonylatokkal a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz felterjesztetni rendeletik; s ebez képest a járási főszolgabírók, Nyíregyháza város polgármestere és a községek csőijárói felhívatnak, hogy e határozat közhírré tételét a 447j95 Bgy. sz. szabályrendeletben megjelölt módon eszközöljek; s az enn k megtörténtét igazoló községi bizonylatokat a községek elöljárói illetekes járási főszolgubiráik utján, Nyíregyháza varos polgármestere pedig közvetlenül a vármegye alispánjához 8 nap alatt felterjesszék. Miről a vármegye alispánja, a járási főszolgabírók, Nyíregyháza város polgármestere és a községek elöljárói, az utóbbiak a „Nyirvidék" hivatalos lap utján, végül Komis Ferencz bizottsági tag T.-Bűdön jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. Kelt mint feni. Kiadta: Sipos Béla, t. b. főjegyző. Szabolcsvármegye közönségének báró Feilitzsch Berthold cs. és kir. kamarás főispán elnöklete alatt, Nyíregyházán 1900. évi október hó 10-én tartott rendes közgyűléséről felvett jegyzőkönyv kivonata. 506. Bgy. 23546. K. Tárgyalás alá vétetett az alispinnak a választott bizottsági tagok sorában a jelen ev folyamán megüresedett helyek betöltésére vonatkozó előterjesztése. Határozat. A thassi választókerületben gr. Vay Olivér elhalálozásával megüresedett, s az 190t-ik év végéig terjedő megbízatással biró. A nyir-bélteki választókerületben Baksay Zoltán elhalálozásával megüresed tt s az 1906-ik év végéig terjedő megbízatással biró, végül a nagykállói választókerületben dr. Bleuer Miklós elhalálozásával megüresedett és az 1901 -ik év végéig terjedő megbízatással biró tagsági helyeknek betöltése czéljából az 1886-ík évi XXI. t. cz. 29-ik és következő §-aiban előirt módon foganatosítandó választás határidejéül folyó évi november hó 9-ik napja tűzetik ki Thass, Nyir-Béltek és Nagy-Kalló községek mint választási székhelyek községházához és a választási eljárás vezetésére I. A thassi választókerületben elnökül gróf Xay Tibor, helyetles elnökül Hajós Ferencz. II. A nyírbélteki választókerületben elnökül Bory Béla, helyettes elnökül ifj. Várady István. III. A nagykállói választókerületben elnökül Berethöy János, helyetles elnökül Lévay Sándor, bizottsági tagok megválasztatnak s a kijelölt elnököknek a kerülethez tartozó községek nevét feltüntető kimutatás, az országgyűlési kepviselőválas^tók 1900. évre érvényes névjegyzéke, a választási jegyzőkönyv mintája oly felhívással küldetik ki, hogy a választási eljárás vezetésénél az 1886. évi XXI. t.-cz. 39. §-ának azon rendelkezésére, mely szerint a választás reggeli 9 órakor megkezdendő, délután 4 órakor pedig befejezendő, továbbá a bizalmi férfiak alkalmazására vonatkozó 38-ik, a szavazók nevének és lakhelyének feljegyzésére vonatkozó 37-ik §-aiban foglaltakra kiváló figyelmet fordítsanak. Az alispán feljogosittatik, hogy a megbízatást el nem vállaló elnökök és alelnökök helyébe a bizottsági tagok sorából másokat nevezzen ki. A fentebbi választókerületekhez tartozó községek elöljárói utasíttatnak, hogy a választás határidejét több izben, de különösen a közvetlenül megelőző napokban a válaszlóközönségnek a szokásos kihirdetési uton hozzák tudomására. Miről Mikecz János alispán, a fent megválasztott elnökök a megjelölt iratokkal és helyettes elnökök, a kisvárdai, nyírbátori, nagykállói járások főszolgabírói Thass, Patroha, G igény, Berkesz, Nyir-B^ltek, Pilis Piricse, Nyir-Lugos, Encsencs, P.-Banháza, Nagy-Kálló, Kis-Kálló községek elöljárói, végül a Nyirvidék utján a többi ..özségek elöljárói jegyzőkönyvi kivonaton értesittel nek. Kelt mint fent. Kiadta: Mikecz Dezső, főjegyző. 24379—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Hivatkozva a folyó évi augusztus hó 8-án kelt 19079. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy az Öfehértó községben fellépett sertésvész folylán elrendelt zár folyó évi október hó 7-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. október hó 13-án. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 24243—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Tisza-Lök községben Pál József kárára 1 darab üsző borjú lépfene miatt elhullott s ez okból a nevezettnek 1 darab szarvasmarhája zár alá helyeztetett. Nyíregyházán, 1900. október hó 13-án. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 24222—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Nyíregyházán Steványik Mihály kárára 1 darab ló lépfene miatt elhullott, s ez okból a nevezettnek udvara zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1900. október hó 13-án. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 24191— I'JOO. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy a Nyir-Lugos községben a sertésvész járványszerüleg fellépett, s ez okból a községben levő sertés-állomány zár alá helyeztetett. Nyíregyházán, 1900. október 12-én. Ali spán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 24000 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi szeptember 13-dikán kelt 1936. számú érlesitésemre, tudomására hozom, hogy a Vasmegyer községben felmerült sertés-orbáncz elhullási eset folytán elrendelt zár folyó évi október hó 6 dikán feloldatott. Nyíregyháza, 1900. október 11-én. Mikecz János, alispán. 23909 -1900. K. Szabolesrármegye alispánjától. Értesilem, hogy Berezel községhez tartozó Horváth J. fele lányán 2 darab sertés sertésvész miatt elhullott s ez okból a községben és tanyán levő sertés-állomány zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1900. október 11-én. Mikecz János, alispán. 24278 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi szeptember hó 9-én 21658. számú érlesitésemre tudomására hozom, hogy a NagyKálló községben felmerült lépfene elhullási eset folylán elrendelt zár folyó évi október hó 9-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. október 13-án. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyzp. 24 127—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a fólyó évi julius hó 24-én kelt 17937. K. sz. értesítésemre tudomására hozom, hogy a Biri községben fellépett serlés vész folytán elrendelt zár folyó évi októ er hó 7-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. október 12-én Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 24057—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesilem, hogy Mihálydi községben 1 drb. kutya veszettség miatt kiirtatott s ez okból a községben levő kutyák kötve tartása elrendeltetett. Nyíregyházán, 1900. október 12-én. Alispán helyeit: Mikecz Dezső, főjegyző. 23962—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A nyiregyházi kir. törvényszék 6677/900. P. sz. hirdetményét, szabályszerű közhirré tétel végett másolatban kiadom. Nyíregyházán, 1900. év október hó 8-án. Mikecz János, alispán. (Másolat.)6677 900. P. Hirdetmény. A nyiregyházi kir. tszék közhirré teszi, miszerint a Veresmarton 1876. és márczius 17-én született Liszkai Sándor eperjeskei lakos kiskorúsága a 6677|900. P. sz. ítélettel meghoszszabbiltatott. Kelt Nyíregyházán, a kir. tszéknél 1900. évi julius hó 13-án., Megyery Géza elnök, Bajdiíh, t. jegyző, (p. h.) 23035—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A földmivelésügyi magy. kir. miniszter 73822. és 75342—900. számú rendeleteinek másolatát közhirré tétel és alkalmazkodás végeit közlöm. Nyíregyházán, 1900. szeptember 27. Mikecz János, alispán. (Misolal.) Magyar kir. földmivelésügyi miniszter 73822. szám III.—I.-900. Valamennyi törvényhatóságnak. A budapesti helyi érdekű vasutak Haraszti-Ricz keve vonalán Pest-Pilis Solt-Kiskun vármegye területén fekvő Sziget-Szent-Miklós állomást marharakodó állomásul engedélyezvén, felhívom a törvényhatóságot, utasilsa a területén lévő marharakodó állomásokhoz kirendelt szakértőket, hogy a folyó evre engedélyezeit marharakodó állomásokról szóló ós mult évi deczember hó 19-dikén 99352. szám alatt kelt leiratommal megküldött jegyzék 19. és 63. lapján .Pest" vármegye „VI." rovat alatt pótlólag vegyék jegyzékbe. Budapesten, 1900. szeptember hó 18-án. A miniszter megbízásából: Lestyánszky s. k. (Másolat.) Magyar kir. földmivelésügyi miniszter 75342. szám. III—2. Valamennyi vármegye alispánjának és valamennyi törvényhalósági joggal felruházott város tanácsának. Folyó évi szeptember hó 13-án kelt 74347. számú rendeletemmel megküldött 486. számú állategészségügyi értesítő kapcsán közlő n, hogy a cs. kir osztrák belügyminiszter ur folyó évi szeptember hó .5-én kelt 5£ü tfl mU r e" deletével a sertésvésznek Ausztriaba történt behurczolása miatt azonnal kezdődő érvényesseggel a serléseknek Ausztriába való beyitelét ujabban meg a következő területekről tiltotta meg: - Csanádvarmegye battonyai, kovácsházai, központi és nagylaki jarasaibol es Makó r. t. városból: Aradvármegye pécskai jarasabol es Bekesvármegye orosházai járásából. BudaP e! 'J i r SZ6p e m, ber hó 2 4' é n- A miniszter meghagyásából: Lestyánszky s. k. 23961 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjálól. A járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza ráró. polgármesterének és a községek elöljáróinak. A nyiregyházi kir. törvényszék 7492/900. P. számú hirdelmenyet szabályszerű közhírre tétel végett közlöm. Nyíregyháza, 1900. október hó 7. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 7492. P. 1900. Hirdetmény. A nyíregyházai kir. törvényszék közhirré teszi, miszerint Varga Józsefné szül. Orbán Julianna t. sz. mártoni illetőségű, 30 éves, a 3064/900. P. f Ítélettel az 1877. XX. t. cz. 28. §-anak a.) pontja alapján gondnokság alá helyeztetett. Kelt Nyíregyházán, a kir. Ivszéknél 1900. szept. 18. Bátory, kir. albiró. 20653 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A in. kir. belügyminiszter ur 82840—900. számú körrendeletének másolatát oly meghagyással közlöm, miszerint hassanak oia, hogy a talált és elhagyott gyermekek a lehetőségig a rendeletben nevezett fiók intézetben helyeztessenek el. Nyíregyházán, 1900. év augusztus 29. Mikecz János, alispán. (Másolat.) M. kir. belügyminiszter. 82840—VU.-a. Körrendelet valamennyi torvényhatóságnak. A .Fehér kereszt* országos lelenczház egyesület a hét éven alóli elhagyott gyermekek gondozására Munkácson fiók intézetet létesített, melyben a talált és elhagyott gyermekek felvétele akadálytalanul történhetik. Erről a törvényhatóságot a 7 éven alóli gyermekek gondozásáról mult évi május hó 19-én 50000. szám alatt kelt körrendeletemmel kiadott szabályrendelet II-ik fejezete 19. §-ának 2-ik bekezdése kapcsán tudomás és miheztartás végett oly felhívással értesítem, hogy megfelelő uton és módon hasson oda, hogy az országos betegápolási alap terhére gondozandó gyermekek lehetőségig ezen líókintézetbe helyeztessenek el. Megjegyzem, hogy amennyiben az elhelyezendő gyermekek ezen intézetbe vasúton szállitandók, a gyermek és kísérője számára az illető intézet igazgatóságánál ingyenes vasúti jegyek állnak rendelkezésre. Budapest, 1900. évi augusztus hó 8-án. A miniszter helyett: Gulner, államtitkár. 23625—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A nyíregyházai kir. törvényszék 7566 900. P. számú hirdetményét szabályszerű közhirré létei végett másolatban közlőm. Nyíregyháza, 1900. október 4. Alispán helyett: Mlkeez Dezső, főjegyző. (Másolat.) 7566/900. P. Hirdetmény. A nyiregyházi kir. törvényszék közhirré teszi, hogy Vágó Mihály nagykállói születésű és illetőségű ev. ref. vallású 13 eves asztalos tanuló az 1909 évi szeptember hó 26-ik napjától kezdődő joghatályai elme betegség indokából a 3636/1900. Pf. Ítélettel gondnokság alá helyeztetett. Kelt Nyíregyházán a kir. törvényszéknél 1900. szeptember 20. Szabó László, s. t. kir. törvényszéki Diró. sz. (P. h.) 23409 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Uj fehértó községben Veínberger Farkas kárára 1 drb. tehén lépfene miatt elhullott s ez okból a nevezettnek 1 drb. szarvasmarhája zár alá helyeztetett. Nyíregyházán, 1900. október hó 8-án. Mikecz János, alispán. 23410—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesítem, hogy Hugyaj községhez tartozó Zsindelyes tanyán Kupferstein Jakab kárára 8 drb. sertés vész miatt elhullott s ez okból a községben és tanyán levő sertés állomány zár alá helyeztetett. Nyíregyházán, 1900. október 8. Mikecz János, alispán23447 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi szeptember hó 16-án kelt 22247 számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Nyíregyházán felmerült lépfene elhullási eset folytán elrendelt zár folyó évi szeptember hó 29-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. október 2. Mikecz János, alispán. 23903—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi augusztus bó 13-án kelt 19530 számú értesiténeinre tudomására hozom, hogy a Viss községben fellépett sertés vész folytán elrendelt zár folyó évi október hó 4-én feloldatott. Nyíregyházán, 1900. október hó 8-án. Mikecz János, alispán. 23445—1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi szeptember hó 15 én kelt 22123 sz. értesítésemre tudomására hozom, hogy az Ujfehertó községben felmerült lépfene elhullási eset folytán elrendelt zár folyó évi szeptember hó 29-én feloldatott. Nyíregyháza, 1900. október hó 2-án. Mikecz János, alispán.