Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-10-14 / 41. szám

XXL évfolyam. 41; szári Nyíregyháza, 1900. október 14. SZABOLCSVARMEGYE HIVATALOS LAPJA A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és A SZABOLCSMEGYEI ÁLTALiNOS TANÍTÓEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik hetenkin

t egryszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 8 korona. F<1 évre 4 „ Negyed évre 2 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak négy korona. Egy szám ára 20 flllér. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő Ciime al itt kér t i-k hekiüdeoi. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak P . A kéziratok csak világos kivánatra s az illető kö tsé^ér- küldetnek vusz i. Hirdetési dijak: Minden négy&xer hasábozott petit sor egyszer közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 fii. A nyílt-téri köílemények dija soronkint 60 flllér. Apr) bird<tés»k 10 sz Mg 40 fii., minden további sző 1 fi . V.stag betűvel sz'dett k tsieressn siimit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére akiadó-hivatalban (II. kerület iskoL-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V.. Eckstein Bernát és Altalános Tudósití altal Budapesten, Haasenstein es Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn &. Comp által Hamburgban. Hivatalos rész. 121

6. f. i. 1900. Szabolcsvármegye főispánjától. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bizott Szabolcsvánnegye törvényhatóságánál évi 1050 korona törzsfizetés és 120 korona lakpénzzel rendszeresített közigazgatási gyakornoki állásra ezennel pályázatot nyitok. A pályázni kívánókat felhívom, hogy törvényes minősitvényüket, valamint eddigi alkalmaztatásukat és életkorukat igazoló okmányaikkal felszerelt kérvényüket hozzám folyó évi október hó 25-ig, mint záros határidőig nyújtsák be. Nyíregyházán, 1900. évi szeptember hó 27-én. Báró Fcilitzsch Berthold, főispán. Az „Árvaház" Reflexió a „Nyirvidék" 40. számra. Szép lélek, jó szív, nemesen gondolkodó fó nyilatkozik meg a „Nyírvidék" 40-ik számának .Árvaház" czimü vezérczikkében. Már maga az a tény, hogy az árvákkal és azoknak növelési kérdésével valaki foglalkozik a nyilvánosság előtt, benső örömre hangol és e téren égy szebb jövőre nyújt kilátást, reményt? köszönet érette! • Az árvaság, elhagyatottság, legszomorúbb állapot e világon; az árvák, elhagyottak megmentése, a társadalom hasznos munkásaivá való felnevelése pedig a legnemesebb feladat. Ezen magasztos érzelem tömöritette egyletté e város derék asszonyait egy félszázi 1 előtt; a mit 'egyes ember nem volt képes elérni, azt az egyesülés által, válvetett munkával, fáradsággal bár, elérte az emberszeretet. A .NYIRVIDÉK'

4 TARCZÁJA. Beszélő keresztek. Nem is olyan régen, . . . még csak a mult éven, Egy falu határán, Viharlét tövében, Rozoga, szuette nagy fakereszt állott, Nem csoda, évekig sok vihart kiállott; Krisztus képét róla, le mosta az idő, Keritésnélküli az egész temető. És ez a fakereszt, — „épült itten helyben" — Ez volt bele vésve, szépen magyar nyelven ; Alatta a lábtul pihent öreg papja, Körülte a falu apraja meg nagyja : A többi apró hant, gyermek hadat fedte, Keresztre nevöket, a mesterök véste : Itt nyugszik a Misu, Palkó meg a Borka, Angyalok körében, mindnek jól megy dolga : Mind magyar az írás — isten adta tótja, Ugy tudja szent Péter, e nyelven szólítja ; S tótul ha povedál magyart kever belé, Azt gondolja másként, tán meg sem értené, Kicsiny fa temploma, ha imára hívja, Magyarok hazáját, imájába fogja. Történt pedig nem rég, a mint elébb mondám, Kidőlt a fa kereszt — ... s egy kis idő multán, Falu népe véne, uj keresztet állit, — Ifjú papja hozzá, ősi tölgyet szállít; — Áll a kereszt . . . rajta — uj a krisztus képe, De már az aljára, — nincs magyar szó vésve, Hijába volt a szó, vének akarata, A régi szeretet igy lett ott megbontva. Orosz nyelven cyril betűk ékesítik, Erre azt felelik, egyikök sem értik. Ezóta az anyák, ha gyermeket altatnak, Beszélő keresztek mezejéről szólnak. Estenden meséli, kint a temetőben, Mi történt a korhadt fakereszt tövében — Szól' a mese ekép — hallgasd fiam Janó, Már e temetőbe, nyugodni sem való, De ama körülmény, hogy ma már az árvák jó lelkű barátai, a nyilvánosság előtt is készek síkra szál 1 ni a szentügy előbbrevitele érdekében, késztet épen arra, hogy a jótékouy nőegylet eddigi működéséről, félszázados életéről, egy pár sorban megemlékezzem, s a menuyiben e félszázadból közel huszouhét éven át nekem is kijutott egy „kis rész" abból a szeretettel teljesített foglalkozásból, mely az árvák gondozására irányult, talán egyéni nézetemnek és elhatározásomnak is kifejezést adhas-ak. A most is működő jótékony nőegylet még 1851-ben alakult. Abban a szomorú időkben, melyekben a szó, érzelem és hazafias cselekedet rabszolgaságban sinylett; jól esett a csekély társadalmu nyiregyházi nőknek egyesülni egy concret czél szolgálatára; hiszen a legdurvább absolutismus sem lehetett oly kegy tlen. hogy eltiltsa a jó cselekedet, gyakorlását, bár a megyefőnöknek félévenként referált a kinevezett hatóság a társulattá alakult nők működéséről és rendszeriut arról tett jelentést, miszerint működésük a „boldogító törvényeken" léreloiel nem ejt. —""" Szegény volt a társadalom, kevés számú: de lelkes kitartó Az egylet eleinte bérházbau gondozta ápoltjait. Majd a politikai hajnalhasadáskor vidám tánczra perdült, dalolt és magyar színdarabokat adott elő, hol a kistermü vendégfogadóban, hol az ovodában. Egy farsangi mulatsággal hozta létre azt a kis összeget, melyen egy nádfedelü viskót vásárolhatott, Milyen boldogság volt az! Saját házában látni el a szegény árvákat. AlaMig az öreg kereszt, ott állott magába, Addig itt édesbb volt, őseidnek álma. Foly a mese tovább, köny ül ki a szemre, S le pereg csókok közt, a Janó fejére. Ugy éjfél tájban csillagtalan éjjel, Mikor a sötétség terjeszkedik széjjel, Tizenkét órakor, az apró keresztek, Egymás közt édesen, magyarul beszéltek, S össze jöttek sorba, apraja meg nagyja, Oda egymás mellé, hol nyugodott papja, Az öregek elől, az ifjabja hátul, Zúgott a temető a sok kereszt fátul: „Áldja meg az Isten, áldja meg e földet, Testvéri szeretett tart össze minket," Igy beszélt a régi, tótul, magyar szívvel, Mig az orosz kereszt nem rebbenté széjjel. Csendes a temető — éjfélkor is néma, A keresztek többé, nem állanak szóba. Elpusztult a régi — nem értik az ujat, Megérteni fiam. nem kívánom tudjad . . . S mire bevégzi, elalszik a gyermek, S szövi tovább álmait a haza szeretet: Az anya fesóhajt Rákóczynak lelke Papunkat javítani, mi felénk is térjbe. Knssay. Az ellenállhatatlan. Guy de Maupassant. — No lám, Miliaul ur! — kiáltott fel valaki. Szemlélőre vettem a jelzett férfit, mert már rég vágytam ezt a Don Jüant megismerni. Nem volt már fiatal. Megszürkült haja némileg hasonlított ama szőrmekucsmákhoz, melyet az észak egynémely népei viselnek és finom szálú, hosszú szakájában, mely leért a melléig, itt-ott már ezüstös szálak fehérlettek. H lk hangon beszélgetett egy asszonnyal, gyöngéd tekintettel nézvén reá, tiszteletteljesen és alázatosan. Ismertem az élete folyását vagy legalább azt, mi abból ismeretes volt. Többször beleszerettek az örülésig csony földes szobák, parányi ablakok, primitív berendezés, s/.erény ellátás, semmi igény. Soha nem kérdezték azt, milyen vallású, hol született a kis árva. Elég volt az. hogy árva, és felnevelték. A parányi gyermekből jól kifejlett hajadon lormáludott; lett belőle cseléd, vagy feleség. Igen, iparos polgár is akadt uem egy, aki boldogságát találta lel és családjának oszlopát látta beune. Jobbak, szigorúbbak voltak a közerkölcsök, maga a társadalom őrködött felettök s elzüllésnek nem volt kitéve a felnevelt szegény árva leány gyermek. Ily működési körben találtam éu a mi jótékony nőegylétünkét 1874. márcz 24-én, a mikor is azzal tisztelt meg, hogy az akkori főjegyző mellé második jegyzőül megválasztattam. A munka minden részében csakhamar ifjú váltaimra nehezült. Mert akkor is volt ára munka elég, hiszen az egylet a társadalmi erők tőkéjéből tartotta fel magát s ezen tőkének ügyes kihasználása — főleg a dolog elején — nem csekély feladatot rótt az egylet lelkes hölgyeire A jólelkű Kovács Mihályné majd a ragyogó érdemű Bodnár lstváuné úrnők egész lette odaadásukkal anyuyit érhettek el a társadalmi kis tőke kamatoztatásával, hogy épen csak táplálhattuk és ruházhattuk, meg jó erkölcsben nevelhettük a mi kis árváinkat. Ha kifáradt egyik elnök a munkában.jött utána a másik, harmadik és . . . hetedik; Mindenik dolgozott, küzdött, mindenik mellett kitartottam, vagy helyesebben szólva, szívesen látták, hogy munkatársukká szegődtem és uem kérettem magamat soha, sót boldog voltara egy igaz és becsületes ügy szolgálatában, melyért a a dámák. Ugy beszéltek róla, mint egy nagyon csábító, ellenállhatlan vonzerejű férfiról. Hölgyektől, kik leginkább zengték dicsénekét, kérdezvén, honnan hatalma felettük egy kis habozással mindig ezt felelték: — Nem tudom . . . bűvölet. Bizonyára, nem volt szép. Semmi se volt rajit, abból az elegáncziából, melyet »z asszonyszivek megigézőinéi keresni szoktunk. Érdeklődéssel tudakozódtam arról is hogy mi csábítása lényege? Sulleme? . . Soha sem czitálták előttem mondásait, sem intelligencziáját nem hirlelték. A tekintete? . . . Talán . . . Vigy a hangja ? . . . Bizonyos tények hangjában van valami ellenálhatlan gráczia, olyan, mint a finom ize ínyes ételeknek. Vadsággal éhezünk rájok ós a szavaik csengése oly élvezetet szerez, mint egy Ízletes falat elköltése. Egy barátom ment el mellettem. Kérdettem: — Ismered Milian' urai ? — Igen. — Mutass be neki. Pár perez multán megszorítottuk egymás kezét éa elcsevegtünk. Értelmesen beszélt, nagyon kellemes volt hallani, a mit mondott, a nélkü', hogy annak valami különös tartalma lett volna. Csakugyan szép hangja volt, szelíd zenei, de hallottam már sok megnyerőbb, megigézőbb hangot is. É vezettel hillgatta az ember, mint a hogy egy szép forrás tükrét nézzük. Nem kellett a szellemet valami nagyon me«eróltetni, bogy gondolatmenetét követni lehessen Társalgása nem .élesztette szükségét válasznak vagy ellentmondásnak avagy elragadtatott jóváhagyásnak. -.un Ép oly könnyű dolog volt felelni neki, mint hallgatni őt. A válasz önként tolult az ember ajkain, a mikor szavait bevégezte. Csakhamar megkapott a refl-xió. Egy negyed órája, hogy ismerem B olyan, mintha régi jó barátom volna, mintha minden, a mi rajta van, már rég ismerős lenne előttem : alakja, gusztusai, hangja, eszméi A társalgás első pár percze alatt befurakodni látszott intimitásomba. Teljesen megnyíltunk egymás előtt és ón talán neki, ha kívánj», oly bizalmas közléseket teszek, minőket csak legrégibb pajtása előtt tesz az ember. Mai as&monb ÍO oldalra terjed.