Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-24 / 25. szám

MP XII, évfolyam. 25. száir. Nyíregyháza, 1900. junius 24. VEGYES TARTALMÚ HETI LAP SZABOLCSVARMEGYE HIVATALOS LAPJA A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE M'-i-j.'l.mik hetenkint egyszer, vasárnapon. ítea Hirdetési dijuk: Előfizetési feltételek; — DOötán vagy helyben házhoz 'hordva • Az el

ö^etési pénzek, megrendelések s a A szellemi részét képező küldemények, Egész évre . ' 8 korona. l

aP szétküldése tárgyában leendő /eto'- a 8zerkeMt0 C

i"

n

e "Utt kér-tu-k beküldeni. , KSr^. :: ::::::: i : ^t^JtL^t^Z — A községi jegyző és tanító uraknak egész évre ÍJánÓSzkv há/1 intP7Pnr1rít ' •„ A Siratok csak világos kívánatra s az csak négy korona. Egy szám ára 20 fillér

. (Janoszs

y nazj íntezendök. I illető költségére küldetnek vi»bZi. Kincstári bélyegdíj fejében uhudén «..,«•. t,irdetés ut tu 60 fii ér fizettetik. A nyilt-tén közlemények dija loroukia 60 fillér.—.— * i ........IB uu uuir Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére akiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: ^be

rger~A ~ EckTteiTB^

nt és Altaünn. r,,^ által Budapesten, Haasenste.n és Vog.er irodájában Bécsben, Pragában és Budapesten, valamint Németország és SveicTfö vtoL^élln l c,",. llÍl!tLi"^. Hivatalos rész. Szabolcsvármegye alispánjától. 14962. K. T900. Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A csatolt és a bosnyák-herczegovinai országos kormány pénzügyi szakában betöltendő pénzügyi fogalmazó segédi és fogalmazó gyakornoki állásra vonatkozó pályázati hirdetmény egy példányát közhírré tétel végett közlöm. Nyiregyháza, 1900. junius 17. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 816|900. f. i. sz. Hirdetmény. A bosnyák-herczegovinai országos kormány pénzügyi szolgálatában több rendbeli a X-dik díjosztályba sorozott 2200 K. fizetéssel és 400 K. pótlékkal — öszszesen tehát 2600 koronával díjazott pénzügyi fogalmazósegédi, továbbá több rendbeli 1600 koronával díjazott pénzügyi fogalmazó-gyakornoki állás kerül betöllésre. A kik ezen állásokra pályázni óhajtanak, kérvényüket, mely a keresztelő (születési) levéllel, az érettségi bizonyitványnyal, továbbá a jogi tanulmányok végzéséről, az államvizsgákról és a testi alkalmatosságról szóló bizonyitványoyal szerelendő fel és a melyben a pályázó nyelvismeretei feltüntetendők ; a bosnyák-herczegovinai országos kormányhoz Szarajevóban nyújtsák be. A már államszolgálatban levő pályázók kérvényüket az előljáró hatóság utján terjesszék be; ez esetben a kérvény mellékleteivel együtt a magyar bélyegilleték alá esik. Más pályázók tartoznak kérvényöket és mellékleteiket bosnyák-herczegovinai bélyegjegyekkel ellátni és pedig a kérvényre 80 f., a mellékletre ivenkint 20 f. bélyeg jár; a meg felelő magyar vagy osztrák bélyeggel már ellátott okmányok, bizonyítványok és hivatalos kiadmányokra mellékleti bélyeg nem szükséges. Bosnyák-herczogovinai bélyeg hiányában a megfelelő készpénzt lehet a kérvényhez mellékelni. Sarajevo, 1900. évi február hóban. A bosnyák-herczegovinai országos kormány. A „NYIRVIDÉK* TÁR0ZÁJA, Lakatgyártó János históriája. Debreczen legrégibb irott emlékei között olvasom, hogy nemes és nemzetes Lakatgyártó János uramnak ügyrédi irodája volt a Szent-Miklós utczában. Az iroda nem volt valami tágas, mert egy ablakos sárgaföldes szobácskából állott, melynek bútorzatát egy háromlábú asztal, egy rozoga szék és egy borzas végű lúdtoll képezte. Az irattár és a pörcsomók szépen megfértek a mestergerendán, mert akkor nem az irás volt a fő, hanem az igazság. Lakatgyártó János uram Budáról került Debrecenbe. Ott ugyanis nem jó idő járt a fiskálisokra, a debreczeniek meg váltig sóvárogtak egy fiatal fiskális után, mit midőn meghallott Lakatgyártó János, nyomban felhagyott ottani mesterségével és leköltözőtt Debreczen be. Néhány év múlva aztán nemcsak hogy 6 hizott meg a zairos pereken, hanem isebe is, ugy hogy már meg is házasodhatott, elvevén Szentpéteri ,János nyugalomba vonult fiskális egyetlen leányát, Juczikát. Mivel az öreg Szentpéteri nagyon öreg ember volt, Lakatgyártó János házassága után odaköltözött az apósa uri portájára, mely a czeglédi-utcza végén volt egy szép kert „közepette. Kanczelláriáját azonban meghagyta régi helyén, mert az Ügyes-bajos emberek már ide voltak szokva. Egy szép nyári délután Lakatgyártó János épen le akarta vastag füle mellől tenni a lúdtollat, midőn nyílott az ajtó ős belépett azon Nagy Pál, Debreczen város akkori nagyhatalmú főbírája, illő tisztességtudással köszöntve a fiskálist, ki a nem remélt látogasás láttám kissé meghökkent. De nem azért volt fiskális és tanult ember Lakatgyártó János uram, hogy hamarosan vissza ne uyerje hidegvérét, miért is nyomban felkelvén s letevén tapló üvegét s szolgálatát ajáulta a főbírónak. Finale. A szini saisonnak vége van! Egy kis nyír egyházi nagyzolással ezzel a szóval konstatálhatjuk "ugyanis azt a tényt, hogy a debreczeni szintársulat befejezte itt nálunk hat hétre terjedt működését. A saison elég jó volt. Egy-két kivétellel, mindé u este megtellett a szinház s a direktor úr bizonyára plusszal zárta le nálunk vezetett számadásait. Jó kedvvel távozhattak el tehát tőlünk, s valószínű, hogy a hat heti megszokás után mi is érezni fogjuk hiányukat s nélkülözni fogjuk azt a 2—3 órai szórakozást, melyet nekünk e hat hét alatt esténkiut a szinház nyújtott. Ha ugyan valamiféle czirkusz avagy orfeum meg nem neszeli ezt a nálunk bekövetkezett saison mortot s el nem jön hozzánk vigasztalónak. Például egy orfeum-társulat, mely mindenképen folytatása és pótlója lehet az elmaradt élvezeteknek. Az „Osztrigás Mir-zi", „Egyptom gyöngye", „Napoleon öcsém", „Báránykák", „Névtelen levelek", „Doktor szeleburdi" stbbi színházi kultusza után igazán nevetséges pruderia lenue, ha a mi leggondosabb családapáink s legerényesebb családanyáink valami különösebb ijedelemmel óvnák és féltenék felnőtt és serdülő leányaik s 15—17 éves fiaik érintetlen tisztaságát az orfeum levegőjétől, ha például egy ilyen orfeum aszinház tiszteletreméltó deszkáiról hirdetné az erkölcsöknek és jóizlésnek egy csöppet sem alábbvaló igéit. Mi vidéki — és különösen mi nyíregyházi publikum, akik az esztendő tizenegy hónapján Nagy Pál főbiró ur kiparancsolván az őt kisérő dárdást, ki még miudig a háta megett állt, megtörlé veritékes homlokát nagy, virágos zsebkendőjével és imigyen kezdte el beszédét: Megengedi uram Öcsém, hogy turbálom kanczelláriájában, de a causa, a mi ide hozott, nagyon fontos ós fiskális uram uri personáját is közelről érdekli. Rogo humillime arról a fundusról volna szó, mely az eklézsia mellett vagyon s a melyhez való jussomról fiskális uram is tud valamit. Erről a fundusról szeretnék pertraetálni uram öcsémmel, ha barátságos consensusra juthatnánk. A portára most Szentpéteri uram tette a kezét, de nincs neki ahhoz semmi jussa. Az ur igazságos ós becsületes ember, igazítsa hát el ezt a dolgot. Legyen a fundus azé, a kit megillet s ha elucescií, hogy uram öcsém apósáé az a porta ugy legyen, de ha nékem itéli az igazság, nyugodjék meg benne Szentpéteri uram is. Most már Likatgyártó János kezdte törülgetni a homlokát. Tetszett ugyan neki a főbiró tisztei megbízatása, a jó sallárium is kinézett a főbiró szemeiből, de másrészt már arra is gondolt Lakatgyártó, hogy mi lészeu, ha ő az apósa ellen pert vállal. Ezek a gondolatok kavarogtak a fiskális ur agyában, de mikor a főbiró husz fényes tallért olvasott le a háromlábú Íróasztalra, eltűnt Lakatgyártó minden aggodalma és kezet adott a per megkezdésére. Lakatgyártó János egy ideig titkolta a felvállalt pert, mert félt apósától, ki karakán ember hirében állott. Végre is azonban legyőzte az officium a félelmet és Lakatgyártó kirukkolt a kérdéses perrel apósa előtt, kivel egy nyári délután barátságosan poharaztak a borház hüs eresze alatt. Az öreg Szentpéteri, mikor vejének vallomását meghallotta, majd leszédült arról a széles fatönkről, melyen öreg teste megpihent. Az első pillanatban azt hitte, hogy a veje megbolondult, de mikor ez váltig erősítette, hogy a pert felvállalta, Bőt husz tallért fáradsága dija fejében már előzetesen fel is vett, Szentpéteri uram ugy földhöz vágta a félmeszelyes fakupát, hogy as izre-porrá tört a pincze kőfalán. V Mai számunk 8 oldalra terjed. ' át nem vagyunk részesei a színházi esték élvezeteinek, a szini irodalom és színpad erkölcsi és Ízlésbeli mai irányainak megítélésére sokkal fogékonyabbak és képesebbek vagyunk, mint például a fővárosi közönség, mely ez élvezet folytonosságában nem veheti észre a színműirodalom és sziupad erkölcsi ós ízlésbeli hanyatlásának rohamosságát. Hozzánk egyszer egy eszteudóben eljöu öthat hétre egy színész-direktor a társulatával s e rövid idő alatt föltálalják itt nekünk gyorsegymásutánban egy egész esztendő legkapósabbnak bizonyult szinitermékeit. S na visszagondolunk egy évvel előbbre, az egy év előtti színházi esték műsorára s annak egyik-másik kiválóau pikáns darabjára, amelynek láttára és hallalara elpirultak leányaink s lángba borult kamasz fiaink arcza az idejekorán föltámasztott vértől, ugyan hasonlítsuk össze ezt az operettet vagy bohózatot a most bevégződött színházi saison hasonló természetű inyenczségeivel: bizony csupa jámborságoknak fogjuk amazokat találni, tisztességeseknek és — — — — talán unalmasoknak is. De hiszeu nem uj dolog ez. Nagyon sokan és évekkel ezelőtt már fölismerték azt a veszedelmet, melyet a mai szinház mai divatos műsorával, pikantériával, egészségtelen és elkorcsosult verismusával ifjúságunkra gyakorol, arnelylyel lassankint méltatlanná teszi magát arra, hogy a színházat Thália templomának nézzük, hogy a színpad a jó ízlés és erkölcs terjesztője legyen s hogy általában a színészetről, mint nemzeti ügyről, mint nemzeti intézményről beszélhessünk, mely az állam és a társadalom támogatását joggal igényelheti. — Na hallja az ur, — mondá az öreg — ha ezt a csúfságot tette velem, az én házamba ugyan be nem teszi a libát többé. Menjen az ur a főbíróhoz lakni, de velem meg a leányommal nem lesz egy fedél allatt. Punktum! — És ezzel ott hagyta a faképnél Lakatgyártó Jánost, nem feledkezvén meg azonban nagy dühében arról, hogy előbb a pinczét gondosan bezárja. Likatgyártó Jáuos ismerte az apóia természetét és azért meg sem kísérelte az öreg kapaczitilását, hanem szégyenkezve elsonfordált, azon tűnődve útközben, hogy vájjon érdemes-e fiskálisi reputácziójáért feláldozni a jólétet, de fóleg Juczikát, az ő gyönyörűséges kis feleségét. Szentpóteri uram nyomban haza ment és elmondta a nagyasszonynak, meg Juczikának a történteket, nem hagyva el az ultimátumot sem, melyiyel megtiltotta vejének a házba való visszatérést. Erre aztán lett felfordulás. A nagyasszony mérgében elmondta a vejét pervesztőnek, sírásónak és a világon mindennek. Juczika meg sirt és váltig erősködött, hogy ő nem hagyja az urát és nyomban felkeresi, ha a világ végére bujdosott is. Erre meg aztán lett olyan országos csetepaté, hogy az egész utcza összeszaladt, megtudandó, hogy mi tőrtént nemes, nemzetes Szentpéteri uramnak uri portiján. Likatgyártó János fiskális ur pedig szentmiklósutczai kanczelláriájában kesergett a történtek felett és talán ki tudja bánatában nem emésztette volna-e el magát, ha alkonytájban oda nem jött volna Juczika, az ő hűséges kis felesége. A menyecske ugyanis megszökött hazulról, mert attól tartott, hogy érzékeny szivü ura valami bolondot talál cselekedni. Juczi nem tett szemrehányást az urának. Ugy gondolkozott, hogy a fiskálisok perekből élnek ós ügyetlenek ha nem kapnak a kedvező alkalmon, mely őket jövedelemhez juttatji. Mikor meg az ura világos beszédével arról is meggyőzte, hogy ebben a perben egy mákszemnyi igaza sincs az öreg Szentpéterinek, — elhatározta, hogy daczolni fog szüleivel és az urát követni fogja bánatában, bajában egyiránt. Nem is busultak tehát a dolgon, hanem kimentek vásártérre, ahol épen nagy vásár volt. Beültek a Botka