Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-17 / 24. szám

— Föld vásárlás. Ibrányban a község elöljáróságá­nak s általában az értelmiségnek kezdeményezésével nagy jelentőségű mozgalom van folyamatban. Arról van ugyanis szó, hogy Lónyay Pálma grófnő ibrányi birtokából rész­ben a község, mint erkölcsi testület, részben pedig az egyes ibrányi lakos 580 lioldnyi területet megvásárol­janak. A terv szerint az 580 hold földből a község 340 holdat venne meg legelőül, 240 holdat pedi^; az egyes gazdák, természetesen törlesztéses kölcsönnel. Értesülésünk szerint a tulajdonos grófnő és a vevő felek között az árra és a fizetési feltételekre nezve a végleges megállapo­dás már megtörtént. — Pályázat aljegyzői állásra. Dr. Leövey Eiek, a Dyirbátori jirás toszoigabirája, a lemoudás folytán megüresedet evi 800 koroná fizetéssel s természetben lakással ja.adriinazott nyírbátori aljegyzői állásra pályázatot hirdet. A kérvény hozzá legkésőb julius hó l-ső napján d. e. 11 óráig adandók be. A választás Nyírbátor községházánál julius bó 2-án d. e 9 órakor fog megtartatni. — Az utolsó hét. A debreczeni színtársulat a héten befejezi itt nálunk előadásai sorozatát, s bizony rég ideje mult, hogy nincs okunk ez alkalmat jerimiá­dokra felhasználni. A társulat nem csak kiváló erkölcsi sikereket ért el, de a direktor útnak az anyagi ered­mény dolgaban sem lehet oka panaszra. A társulat utolsó előadása pénteken lesz és erre a színházi estére már Csak azért is fölhívjuk a közönség ligyelmét, mert ennek az utolsó előidásnak a jövedelme a társulat de­rék karszemelyzeténuk javára fog szolgálni. A „Télen" czimü népszínmű kerül ez alkalomból színre s mi biz­tosan reméljük, hogy közönségünk zsúfolásig meg fogja tölteni ez utolsó estén a színházat, ugy hogy a bevétel sok fele oszló forintjaiból egy-egy kis summa mégis csak jut ez igazán kitűnő kar minden egyes tagjára. — 100 korona a tanitóknak. A képviselő testület a nyíregyházi tanitóknak megszavazott 100 koronát arra a czélra, hogy ezzel a segítséggel a szabolcsvármegyei általános tanitó egyeaületnek a jövő hó elején Kisvárdán tartandó közgyüUséu részt vehessen k. Hogy a segít­ségnek ezzel a mértékével szemben a tani:ó sok e Nyiregyhlzán, vagy a megszavazott összeg kevés-e: e kérdés fölött ne elmélkedjünk. — Hitelszövetkezetek közgyűlése. Az 1898. XXIII. t.-czikk alapján alakult országos központi hitel­szövetkezet kötelékébe tartozó „Felső tiszai vármegyék hitelszövetkezetének szövetsége" mint az 1891 XXIII. t.-czikk alapján alakult országos központi hitelszövetkezet képviselősége Perbenyiksn junius hó 21-én d. e. 11 orakor a vasúti állomás tőszoinsedságában levő „Nyesés" mulató hely nagy termében tartja meg rendes közgyűlését a kővetkező tárgysorozattal: 1. Elnöki előterjesztés. 2. Titkári jelontés a szövetség évi működéséről. 3. A m.k. belügy­minisztérium által 8631(900. sz. a. jóváhagyott alap­szabályok bemutatása. 4. Indítványok. Gróf Majláth József a szövetség elnöke, fölkéri a hitelszövetkezeteket, hogy ezen közgyűlésen elnökük vagy alelnökük, vagy igazgatóságuknak egy e czélból választott és az utóbbi esetben felhatalmazással ellátandó tagja által, lehetőleg megjelenni szíveskedjenek. — Színházi ínüsor. Hétfőn, junius 18-án, párat­lan bérletben, Kiss Irén búcsúfelléptéül és ujdonságul elő­ször, a Magyar színház nagy sikert aratóit műsordarabja : Névtelen levelek. Bohózat 3 felvonásban. írták: Maurice Desvalieres és Antony Mars. Fordította: Fái J. Béla, kedden, a Gésák, vagy : Egy japán theaház története, szerdán, Sárosi Paula jutalomjátékául, a Nebántsvirág, csütörtökön, búcsúelőadásul, a klassikus spanyol irodalom remeke : Közönyt közönynyel. Vígjáték 3 felvonásban. Irta: Moretó. — Az árvaszék munkássága. A vármegyei árva­szék munkásságát a mult hónapban a következő adatok tüntették föl: április hóról átjött elintézetlenül 1375 ügy­darab, május hóban erkezett 2450, elintézetlenül volt tehát 3825, elintéztetett 2733. Hátralék junius l-én 1092 ügydarab. — A nyiregykázi városi árvaszéknél április végén volt hátralék 40, májusban érkezett 437 el­intézendő volt 477, elintéztetett 389, hatralék junius l-én 88 ügydarab. — Gyanús haláleset. Drotár Mária 5V t éves kis leány, Drotár András királyteleki szőllős gazda gyermeke, valamelyik nap egész estig vígan játszadozott társaival. Éjszaka hirtelen rosszul lett s félórára rá meghalt. A gyanús haláleset rendőri beavátkozást vont maga után, a kis leány holttestét felbontották s kitűnt, hogy egy óriási galandféreg okozta a hirtelen halált. — Ösztöndíj iparosok részére. A nagyméltóságú m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur a „Pesti keres­kedelmi bank" által tett 30,000 korona alapítványi összeg kamataiból a folyó évre esedékes 1350 koronás ösztöndíjra pilyázatot hirdet, melynek feltételei követ­kezők: Az ösztöndíj elnyerése iránt folyamodhatnak oly iparosok is kik a budapesti vagy a kassai állami felső ipariskolát jó sikerrel végezték, mely körülmény iskolai végbizonyítvánnyal igazolandó. A folyamodványban meg­jelölendő azon specziális ismeret, melynek elsajátítása, vagy tovább tanulmányozása végett az ille:ő a tanul­mányutat megtenni szándékozik. Feletnlitendők folya­modóknak esetleges szakmunkálatai az illető ismeret­körben, nyelvismeretei, valamint a tervezett taoulmányut programmja és időtartama valamint azon körülmény is, hogy a folyamodó hány évet töltött szakbavágó műhelyben vagy gyárban B katonai kötelezettségének eleget tetté, vagy sem? Végül megemlítendő, hogy folyamodó miként véli szerzett ismereteit és tapasztalatait a taoulmányut befejeztével itthon értékesíteni. Oly pályázó, ki jeles iskolai képzettség mellett a tanulmányozandó vagy elsajátítandó specziális ismeretek körében már elméleti 'ágy gyakorlati irányú tanulmányokra hivatkozhatik ős ezt igazolni képes, valamint kellő nyelvismerettel is bír, az ösztöadíj odritélésénél előnyben fog részesittetni. Az ösztöndíjas tanulmányutjának eredményóról a miniszter úrhoz annak idején jelentést tenni tartozik. A folyamod­ványok a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrhoz czimezve, a pályázó rendes lakhelyére nézve illetékes kereskedelmi és iparkamarához a folyó év julius hó 20-ikáig nyújtandók be. IV Y t IT V I 1> K — Drágának vélt polgárjog. Kállai Dániel Albert és Gzukker Bertalan nyíregyházi lakosokat a városi képviselő testület, 50—50 frt lakositási dij fizetése mellett vette föl — saját kérésükre — a városi polgárok kötelékébe. Mind a ketten soknak találták azonban e titulushoz való jog megszerzésének ezt a kiszabott diját s megfelebbezték a határozatot a vármegye közigazga tási bizottságához, mely jóváhagyta a képviselőtestület határozatát, mert Kállai Albertre nézve vagyoni viszo­nyai, C/mkker Bertalanra nézve pedig társadalmi állása szerint megfelelőnek találta a kiszabott lakositási dij mennyiségét. — Rab statisztika. A nyíregyházi kir. törvényszék fogházában juuius 1-en letartóztatásban volt: jogerősen ítélve 154 felebbezés alatt 10, vizsgálati fogságban 4, összesen 168 egyén, akik közül 152 férfi, 16 pedig nő volt. — Munkás közvet tés. A földmivelésügyi mini.-z tértől az itteni muuKás-közvetitehöz érkezett legújabb adatok szerint az ország különböző részein a következő helyeken állanak mezőgazdasági munkások rendelkezésre : Jász-Nagy-Kun-Szolnok várme. Bárdos hida 50. Csongrád vm. Mindszent 1000. Hm. Vásárhely 180, Csongrád 500, Szegvár 260, Horgos 200, Djrozsma 410 Kistelek 250. Torontál vm. Magyar Pádé 150. Szerb Pádé 100, Heves vm. Tiszt Náua 250. Köralő 200, Békés vm. Gyulavár 160. Endród 390. Algyó 113, Csaba 350 Körös-Tarcsa 29, Máromaros vm. N.-Bocskó 100. Sándorfílva 60, T.iraciköz 250 Talaborfa'va 100, üjfi 250, Kricsfalva 100 Csonáuf ilva 150 Vajuág 50 Jomj-'s 100, Szilistye 150, Virnícze 61, Szilágy vm. Kavika 173 Máramaros vm Husztköz 50. Alsó-Ajsa 100, Kódvéiyes 200, K.-Lonka 325 Eötvö-falva 200 S<aploncza 130, N.-Küküllő vm. Sindorfa va 130. Aradvm. S«ekudvar 200. Kurries 400, Pest vm. Kilocsa 260. C/.egléd-B rc'.»l 50, Bács-Bodrog vm. Nemes-Miktics 225. Mohol 300, Z^nta 100, S'anisici. 100, Birdáu 472, Ó-B >cse 200, Bícs­Topoiya 200, Dintova 300, Ó-Szivácz 400 Szautova 100, Biji 80 Cionop'a 100. B-KuU 34 Ó-Sztapár 300, Bilrity 97, B'ja 150, Biltvr vm. Siáp 30. R4v 180, Tóröi 180, N.-Bijom 100, M-C<éke 140, D.-Cséke 120, Gömör vm. Jolsva 70, Csaszádon vm. Vegh°gyháza 50. Gömör vm. HamarcstégU m. 7, Hódmezővásárhely 480. — Orvosi szaktekintélyek szerint a véleménye Keleti J. budapesti elsőrangú czég által gyártott és fel­talált cs. és kir. szab. pnaumatikus sérvkötők, orthapae­diai járó és nyújtó gépek, műlábak, műkezek egyenes­tartók, ferdenövésüeknek, haskötők a legjobbak és leg­megbízhatóbbak. Keleti már évek óta azon fáradozik, hogy ezen a téren a legkiválóbbat és legtökéletesebbet nyújtsa, a külföldet és a legelső klinikákat tanulmányozta, miért is a legmelegebben ajánlhatjuk a kitűnő speczia­listát az érdeklődőknek. 5—3 — Déryné naplója. Kit füzet jelent meg Déryné hites naplójából, Singer ós Wolfnerék kiadásában. A hires magyar művésznő lebiliucselő közvetlenséggel, himezés-hámozás nélkül irja le benne regényes életét és egyúttal érdekfeszítő képet ad az akkori Magyar ország társaséletéről. Déryné naplója tehát nemcsak valóságos átélt regény, hanem becses ereklye és kor­történet is. A napló füzetekben jelenik meg, egy-egy füzet ára 50 fillér. Megrendelhető minden könyvkeres­kedésben, valamint a kiadónál Singer és Wolfner Budapest. — A fürdés áldozata. Karakó Erzsébet és Rusz­kovszki Borbála vencsellői fiatal leányok fürödni mentek a Tiszára, e közben a viz árja elkapta őket s oda fúl­tak. Holttesteiket másnap fogták ki. — Iparosok ügyeimébe. A m. kir. honvédelmi miuiszter ur 0 nagyméltósága megküldvén a kamarának a honvédség részére, az 1901. évi márczius hó végéig szállítandó bakkancsok és könnyű czipők elkészítésének felvállalására vonatkozó pályázati feltételeket, ugy a nevezett, valamint a kereskedelemügyi miniszter ur utasította a kamarát, hogy e szállításban való részvé­telre a kisiparosokat hivja fel. A m. kir. honvédség részére szükséges bakkancsokból 12,000 pár és a könnyű czipőkből 11,000 pár akisiparosoknak tartatott fenD, a miniszter ur álfal közlött s a kamara hivatalában meg­tekinthető feltételek értelmében, oly kikötés mellett azonban, hogy a szállitásbau kizárólag adófizető éa ipartestületi kö el kbeu lévő kisiparosok és ilyenekből alakult szövetkezetek, avagy oly községből, hol a tör­véuyben megkívánt szám hiányából ipartestület nem létesülhetett, — részesülhetnek. A bakkancsok páron­kénti ára 9 korona 70 fillérben, a könnyű czipők ára pedig páronként 8 koroua 32 fi lérben lett megállapítva; mely lábbeliek legkésőbb 1901. évi márczius hó végéig a honvéd-központi ruhatárba Budapestre lesznek beszál­litandók; a netalán már 1901. év folyamán történő szállításért esedékes kereseii összegek csak ',901. évi január elején, — a jövő évben a kitűzött határidőig bármikor beszállított lábbelikért igények keresmények azonban a szálli mányra vonatkozó átvételi bizonyítvány számvevőségi érvényesítése után azonnal fognak ki­fizettetni. Ezen szállításban résztveuui akaró kisiparosok értesíttetnek, hogy az általuk közösen aláirt ajánlat, tekintet nélkül a', aláírók számára, ivenkint csupán egy koronás bélyeggel látandó el. Ellenben azok az iparosok, kik külön-külön ajánlatokat nyújtanak be, kötelesek külön-külön leróni az egy korona bélyeget. — Az eset­ben, ha egyes iparosok vagy alkalmi szövetkezetek a részükre juttatott bakkancsok és könnyű czipők készí­tésétől a megrendelés után bármi okból visszalépnek, kötelesek erről a kamaránál haladéktalanul jelentési tenni, hogy az ekként rendelkezésre maradó lábbeliek­nek mások által leendő szállítása iránt intézkedés tétethessék. A kamara irodájában megtekinthető szerző­dési feltételekben foglaltak figyelembe vételével kiállí­tandó és szabályszerű bélyeggel ellátott írásbeli ajánla­tok legkésőbb folyó évi julius hó l-ig — ahol ipirtestü­let van, annak utjáu, különben pedig közvetlenül — az alulirt kamarához nyújtandók be. Debreczen, 1900. junius 11. A kereskedelmi és ip*rkamara nevében: Szabó Kálmán, elnök. dr. Király Ferencz, titkár. — Királyfiak pénzzavarban. Csinos jelenet ját­szódott le a napokaan a berlini állatkertben. A pénztár előtt három különböző korú fiu jelent meg, akiket egv ur kíséri. A legidősébb fiu egy kétmárkást tett az asztalra e szavakkal: — Kérek három egész és egy fél belépő jegyet r » ~ ,­áSZán feDs é^' ~ válaszolt a pénztárnok tiszteletteljesen — a pénz nem elég. A három herczeg meglepetve nézett egymásra. Zavarukból a kísérő ür mentette ki őket e szavakkal: — Kérem, herezeg, majd kifizetem én. Ugy látszik, a takarékos német császár fiainak meglehetősen szűken jár ki a zsebpénz és ha a nevelő ki nem segili ó:.et zavarukból, akkor talán nem is gyönyörködhetlek volna uj honfitársaik, a félvad sza­moai emberek mutatványaiban, akik most produkálják magukat a ber ini állatkertben. A vármegyei régiségi múzeum minden szombaton és vasárnap d. e. 10-től 12 óráig nyitva van s ingyen megtekinthető. - A Muzeum katha­logusa 20 krért ugyanott megszerezhető. Szili ház. Ha e hetet színházi szempontból kellene elnevez­nünk, akkor operette hétnek mondhatnók. Azonban ha az előadott darabokat vesszük figyelembe, ugy bizony egy-kettő kivételével, sajnálattal gondolunk vissza azokra az estékre, a melyeket e héten ott eltöltöttünk. Jó ér­zésű ember nem minden boszankodás nélkül hagyja ott a színházat, - időn oly üres d irabokat lát, mint ezek a hires operettek. Azzal szokták magokat védeni a szer­zők és előadók egyaránt, hogy a mai kornak ilyen tet­szik, komoly dologért lelkesedni nem tud. A inai közön­ség nem azért megy a színházba, hogy tanuljon, okul­jon, művelődjék, h inem hogy mulasson. Elismerem, hogy sok igazság vau ezen védelemben, de oz csak a közön­séget ócsárolja, de a darab haszontalan ürességét nem menti. Mi g ha olyan is az a közönség, akkor sem sza­bad e ferde irányú gondolkodást, felfogást támogatni és istápolni. Ha pedig talá l azt mondaná valaki, hogy le­hetetlen dolog a közönség érzelmeit és felfogását figyel­men kivül hagyni, sőt talán ez ellen tenni, mert akkor üres volna a nézőtér, akkor tessék bezárni a színház kapuit, és lessék felállítani egy czirkuszt, a hol azután mulatni és kaczagni lehet. Ott megvan engedve, hogy az Augustok mindenféle sületlen dolgokkal és mondással traktálják a közönségei. De a színpad talán még sem arra való. S ha mégis néha-néha egy-két darab heten­ként előfordul is, de az egész héten át majd minden este, ez nem csak a közönségnek, de bizonyára a színész­nek is émelygős. — Ime a műsor: Szombat, junius 9 én. „A kis szökevény". Monekton Lionel és Cairill Iván op reltéj \ Szép számú közönség. A szereplők, közül különösen kitűnlek a közönség ked­vencze, a folyton mo-olygó Sárosi Paula, kinek minden jelenetét meg kellett ismételni. Igen sok tapsot kapott Sziklay, a nem színpadra való mókáival s lovával igen nagy tetszést aratott. Jók voltak még Kállai Lujza, Gallyassy Paula, Szathmáry, Makray. S a többiek is jó alakítást nyújtottak. Úgy az éneke — mint a zenekar igen jó volt. Vasárnap, junins ll-én, délután 4 órakor gyermek és népelőadásul a „Sulamilh" került színre. Dicséretére legyen mondva az igazgatónak a délutáni előadásért, de a Sulamith nem volthelyén, mert sem a gyermekek, sem a nép, a mely pedig a karzalol meglehetősen megszállta nem értette meg ezt a darabot. Máskor könnyebbet kérünk. Este a „Kis szökevény" másodszor, rendes, sima előadás s telt ház. Hétfőn, junius 11-én. „A görög rabszolga" került újra. Kállai, Bődi és Sárosi dominálták az estél, kikhez Karacs és Környei csatlakozott erőteljes énekszámaikkal. Kedden, junius 12-én. Kállai Lujza jutalomjátékául „Egyptom gyöngyét" adták másodszor. Sok virággal lepi ék meg a művésznőt tisztelői, sok tapsol és egy két­száz koronával megtöltött selyem erszényt kapott, de ezzel meg is kellet neki elégednie, mert a ház nem egészen telt meg. Nagyobb pártfogást is megérdemelt volna a közönségtől. Szerdán, junius 12-án. A sok operette után végre egy vígjáték „Az aranykakas" Blumenthal és Kadelburg szerzeménye Fáy által magyarosítva. Ügyes meséjü, sok kellemességet tartalmazó darab. A közönség igen jól mulatott különösen Sziklay alakításán. Kállai Lujza a vig fogadósnőt igen jól adta. Sárosi Paula, Kis Irén, a Tanay pár, Rubos, Pataky, szintén igen jó alakítást nyújtottak. Szathmáry a tudós szerepében kitűnő volt, a közönség nagy része azonban nem igen értelte meg ezt a szerepet, pedig igen sikerült maga a szerep is s Szathmáry alakí­tásában pedig remek. Csütötökön, junius 14-én. „A csillag fia" ment volna, a melyet a tár ulat itt tanult be nálunk, de Bődi Ella rekedtsége miatt mást k« llett elővenni. S igy megismétel­ték az „Aranykakast." Reméljük azonban, hogy még ez idényben lesz szerencsenk látni a csillag fiát is. Pénteken junius 15 én. Komjáthyné bucsu felléptéül Pinen színmüvét: „Második feleség" cziműt adták. Igen hatásos, szép compositióju, tartalmas darab, a milyet Komjáthyné csak magának választhatott, hogy búcsúzóul tehetségét ragyogtassa s maradandó emléket hagyjon maga után, a mig majd újra viszontláthatjuk. Elismerésül tisztelőitől egy remek koszorút és virág bokrétát kapott s azonkívül sok tapsot. Méltó partnere volt Szacsvay, ki szivében dult indulatokat remekül tudta visszaadni „cy hordozásával, mozdulataival mint mimikájával. Halmi Marcit és Tanay, kinek szintén nagy szerepük volt, minden tekintetben támogatták a két főszereplőt s igen jol alakítottak. Ugy szintén a többiek is kisebb szerepeiben. E darabnak az előadása, a melyet bátran irány­darabnak mondhatunk, tanúbizonysága annak, a mit referádánk elején mondottunk, hogy a közönség mar jo lakott a slendriánságokkal s igen szívesen veszi a szín­müveket, okul belőlök s élvezi azokat. Ugy tudjuk, hogy ez idényben már leginkább ilyenek jönnek sorra, mert a zenekarnak és az énekes művészeknek megkezdődik a szünideje, pihenése.

Next

/
Thumbnails
Contents