Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-10-22 / 43. szám

NYÍBVIDE K« Ebben rejlik oka a mi közigazgatásunk felületes voltának, az ellenőrzés kellő hatályosság s a inegkivánható fegyelem hiányának A közönség, mely az állami adókat megfizeti s az állam egyébbb jövedelmeit is beszolgáltatja, kétségkívül elvárhatná, hogy az állam s»ját közigazgatási teendőit ne a törvényhatósági, főkép ne a községi hivatalnokokkal teljesítesse; miután az állam a törvényhatóságok közigazgatási tisztviselőinek javadalmazását viseli, habár törvényhatósági pótadók is ugyané czélra fordittatuak, volna uémi jogosultsága a tisztviselők igénybevételének az állam részéről; községiekének azonban nincs. Ennek főkép a közönség vallja kárát, mennyiben az általa választott és fizetett tisztviselőkkel csak nagyon korlátolt mértékbeu rendelkezik. Nagyon megnehezíti a tisztviselő helyzetét, hogy egyfelől az állami felsőbb közegektől, másfelől a közvetlen felsőbbségtől is függvén, gyakran jön oly helyzetbe, hogy kötelességei összeütköznek. Ily esetekben vagy az illető tisztviselő állása lesz tarthatatlan, vagy a közönség iránt való kötelességeinek elmulasztását kénytelen elnézni annak a közönségnek, mely az illető tisztviselőt választotta és fizeti. Ezzel pedig korán sem ér fel az a jog, hogy a tisztviselők választása az autonotn jogkörhöz tartozik, mert ennek a jognak nem igen van tartalma, miután a választott tisztviselővel mégis csak az állam dolgoztat és rendelkezik. A közigazgatás rovására esik az is, hogy törvényhatósági és községi tisztviselőknek nincs egységes javadalmazásuk s nyugdijaikról sem az állam gondoskodik. A törvényhatósági és községi tisztviselők javadalmazásának mértéke a közönség tetszésétől függ s a nyugdíj is illuzorius, mennyiben annak mértéke az alapok mennyiségétől s a nyugdíjasok számától függ. Nincs a müveit világon több olyan állam, hol a közigazgatás fölötte fontos teendőit oly közegekre biznák, kiknek a törvény a hivatali állás stabilitását meg nem adja s a javadalom és elő, menetel biztonságát nem garantirozza. Maga az a tény, hogy a közigazgatási tisztviselők kvalificatióját is e miatt kellett a tudományos szakképzettség minimumában megállapítani, szinte anachronizinussá teszi a mi közigazgatási szervezetünket a század végén, midőn a közigazgatással szemben a czivilizáczió, a humanizmus, a közkultura, a gazdaság, a politika s az általános közjólét oly nagy igényeket támasztanak. Szinte lehetetlennek látszik, hogy az évtizedek óta igért reform ép' most halasztassék el, midőn az országos szabadelvű párt ép oly elemekkel, a nemzeti párttal gazdagodott, kiknek egykor éppeu a közigazgatás államosítása volt a legkardinálisabb programpontjuk. Mindezeket komoly figyelembe véve nincs okunk, hogy azoknak a garantirozatlan híreknek hitelt adjunk, melyek a reform elhalasztásáról szólanak. i > Az öregasszony szégyenkezve kisomfordált; csak ugy .kopogott a szive az izgatottságtól. 1 Jó idó múlva rányitott Sütő Pali s titokzatosan közölte vele. „A bácsi hajnalban utazik. Addig húzhat egyet, ha kedvé tartja.* „Hát az Erzsi." „Az ott marad. Megütné a guta a kubai birtokot, ha ott hagyná a nagybácsit." „Akkor már csak én is bevárom a végét." Az am, csakhogy az ilyen vén csont nem ura már az akaratának. Addig szöszmö'ölt elmélkedett, sóhajtozott, mig végre is azon vette magát észre, hogy nagy, aranyozott czifra kulcsokkal az övében járja az abesszíniai palota gyönyörű szobáit, fogdossa a pulitiros buto rokat, rakosgatja tulipántos ládákba a drága fehérneműt l9ten ellen való vétek lett volna felocsitani ebből a nagy gyönyörűségéből. ' Hanem hát az Erzsi szempilláit nem vesztegette meg az álom. Csak a vére frissült fel attól az italtól, amit bele erőltettek s mikor a Sütó Pali megint elmondogatta volna, hogy „mi már csak igy vagyunk . . ." hát ugy ütötte hátba a kemény kacsójával, hogy az nagyot nyekkent bele. A nagybácsi kaczagott. „No gyerekek, de már erre igyunk egyet!" Összekoczintottak s a leány velük együtt ürítette ki a poharát. Mert addig az a fene nagy ur sem akart iuni, míg a leány poharában csak egy körömhegynyi is maradt. A két ur olykor összekacsintott sbiztatták egymást. .Igyunk a feleséged egészségére." Erre aztán megint csak ki kellett üríteni a poharat. Ugy éjféltájban a nagybácsi igy nyilatkozott. „Te gyerekek, rátok hagyom a váczi körutat.' ,Mind a hatot/ Pislákolva felelt: „Azt azt." Erre megint inni kellett. Erzsinek tüzrózsák fakadtak az orczá n, a szemei szinte szikrákat hánytak A pinczeszövetkezetekröl. Széltében-hosszában ugy szokás a mi szép hazánkat emlegetni, mint a tejjel-mézzel folyó Kanaán gazdag, boldog földjét. Es ha végigmegyünk az ország változatos vidékein, be kell ismernünk, hogy sok igazság van ebben a nagy dicséretben. Búzánk aczélos, rétjeinken gazdag rendedet ád az illatos, kövér fü, mindenütt édesre zsendül a gyümölcs, boraink tüzesek és zamatosak, a vizekben halak, erdőkön, mezőkön vadak tenyésznek, férfiaink erősek és munkások, asszonyaink szépek és szorgalmasak; egyszóval mindenünk megvan, a mi csak egy ország gazdagságához, a nép jólétéhez szükséges. És mégis azt látjuk, hogy népüuk és kivált a gazdaember nem él olyan jólétben, a minőben élnie lehetne, mert nem aknázza ki azokat a kincseket, a melyek földjeinkben rejlenek s nem veszi igénybe azokat az előnyöket, a melyek terményeink feldolgozásánál és értékesítésénél kínálkoznak. Ebben a kis füzetben bortermelésünk bajait őszintén feltárva, azt akarjuk érthető szavakkal előadni, hogyan lehetne e sok megpróbáltatáson keresztül ment foglalkozást virágzásra emelni? Mindvégig kü'önösen szem előtt fogjuk majd tartani a kistermelőknek szükségleteit ős tehetségeit, mert hiszen jó tanácsra, a vezetésre és a segítségre az 1—2 holdas vagy a még ennél ii kisebb szőlősgazdák, az egyszerű, tapasztalatlan, szegény emberek vannak legjobbau reászorulva. Ha a régi, jó módú bortermelő vidékeken járunk, mindenütt csak a filloxsra pusztításairól ós a külföldről hozzánk származott szőlőbetegségről hallunk siralmas panaszokat. Csendes szomorkodással regélnek az öregebb szőlősgazdák arról a jó világról, a mikor a fiiloxera előtti időkben hegyen-Tölgyön hangos szüreteken örvendeztek a szőlősgazdák a bőséges jó terméseknek. Az ilyen bánatos visszaemlékezéseknek aztán rendesen az a vége, hogy a fiiloxera meg a szőlőbetegségek az okai mindennek. A t újonnan telepitett, rónasági szőlők gazdái is csak a szőlőbetegségekre panaszkodnak. Pedig hej! de sok más egyéb baja is vau a magyar bortermelésnek. Mert lám! a fiiloxera'veszedelmet sok vidék már valahogyan kiheverte, sok helyen meg épen most buzgólkodnak azon, hogy újra telepítsék az elpusztult szőlőket; azután meg a homoki szőlők is egyre szaporodnak. Az amerikai szőlők s az oltványok, meg a szénkéneggel való gyérito eljárás már diadalmaskodnak a szörnyű kis ellenségeu. A különböző permetezések, meg műtrágyák s a gondos művelésmódok pedig egyre jobban védelmezik fáradságunk, gyümölcseit más szőlőbetegségek ellen is. Mindezek tehát csak olyan bajok ma már, a melyek ellen szakértelemmel és költséggel lehet védekezni. Bogy azonban a költség kikerüljön, a termelést jövedelmezőbbé kell tenni. Csakhogy náiuuk épen a jövedelmezőség dolga áll mostanában nagyon rosszul. Vegyük csak sorra ennek egyes okait. Első sorban is itt van mindjárt a hazánkban nem ritka jégverés, a mely az utolsó években sok jó borunkat leszüretelte országszerte. Ila a szorgalmas szőlősgazda 3—4 éven át összetakargatott valamit, az ötödikhatodik esztendő jégverése megint csak elnyeli az iparkodás drága gyümölcseit. E baj ellen nincs más védelem, mint a jégbiztosítás, a mely orvosság megint csak keserű, mert ez is uj költség. Azután ritka esztendő az olyan is, a melyben a termést az ország egyik-másik vidékén a májusi fagyok meg ne dézsmálnák. Ezekhez az elemi csapásokhoz járulnak még azok a gazdasági és üzleti bajok is, a melyek országszerte többé-kevésbbé mindenütt érezhetők. Ezek már a termés mennyiségét nem igen veszélyeztetik, hanem nagyon erősen nyomjlk lefelé az árakat. Igen nagy baj az, hogy egyenlő minőségű nagyobb borkészleteket az egyes borvidékeken alig lehet beszerezni. Ugyanannak a szőlőnek két egymásutáni évbeli hanem a kezeivel annál keményebb hátbüfföket tudott osztogatni, a mire a nagybácsi előbb felnevetett, utóbb már inkább csak felcsuklott. Mikor a szürkület első derengő fénye áttörte magát az éj ólomsötétségén, a nagybácsi imbolygó fejmozdulatokkal előszedte a pénzes tárczáját s abból előkeresgélt valamit; egy marha passzus volt. Aztán a fejét szelíden a vállára támasztva, végig csúsztatta keze alatt a jelzett értékpapirost az asztalon s mondá. „Reátok hagyom ezt." Sütő Pali makacskodó szempillái alul hosszú, kémlelő tekintetet vetett a hagyatékra, majd megnehezült fejét előre tolta, mígnem az asztal közepén állánál fogva megtámasztá. Akkor szempillái végképpen lezáródtak. Fejét kissé féloldalt hajtotta s hogy arcza megérinté az adakozó kezet, lomhán felkereste azt ajkaival s czuppantott rajta egyet. Aztán elaludt mind a kettő, mint két bölcsőbeli buba. Erzsi nagyot nyújtózkodott, akár csak egy királytigris, mikor elvégezték vele a mutatványt. Kihajolt az ablakon, melyeD keresztül friss, harmatos levegő kívánkozott be. Egy forspont már ott állott az udvaron, gazdájára várva, mely föltűnően hasonlított a szeghalmi kasznár fogatjához. Erzsi felrázta a tetszhalott nagybácsit s felsegítette a kocsijába, mire ez kinyithatta a szemeit, meglepődve nézett reá, s mondani akart valamit. De végre is csak a még mindég fogva tartott marha passzust nyomta a markába s azzal folytatta a tetszhallált a kidöczögó kocsiján. A leány ezután Paliba igyekezett lelket önteni, dehogy ez nem sikerült, rá teritette szépen az asztal teritőt, nehogy meghűljön szegényke. Most aztán álmodhatott ő is a szantiágói dominiumáról. És pitymalatkor, mielőtt még a pacsirta felimádkozott volna ehhez a friss erőt fakasztó, gyönyörű természethez, a leány már a mezőn hajlongott a ledöntött kalászcsomók után; üdén, frissen, jó kedvvel végezte munkáját napestig anélkül, hogy a verejték mesgyét mosot volna rózsa piros arczán. Buday Barna. termése éppen ugy elüt egymástól, mint két szomszédos gazdának ugyanegy évjáratból való bora. Már padig állandó és biztos vevőkre leginkább csak ugy számithatunk ha évről-évre lehetőleg egyforma minőségű borkészletet, kellő mennyiségben vagyunk képesek nekik nyújtani. Gondoljuk csak végig egy-egy magyar szüret lefolyását s még egy csomó termelési hibára, sőt vétekre akadunk. A mint a szőlősgazda jókor regg 1 elkezdi a szüretet, a keverten ültetett szőlőfajtákat egymásután hordják együvé a nagy kádakban ugy, a mint jön, reggeltől estig. Azután megtapossák, a tehetősebbek itt-ott szőlőmalmon megzúzzák, sót — ugy a hogy —ki is préselik. A must aztán a maga emberségéből erjed ugy, a mint azt a pincze hőmérséklete engedi. Már most gondoljuk meg, ho

ö'y a különböző fajú ssőlőfürtök érettségi foka mennyire eltér egymástól; az az egyiknek czukortarialma nagyobb, a másiké kisebb; a korán reggel szedett, hideg szőlőből másképen indul meg az erjedés, mint a délutáni átmelegedett szemekből. A fehér szőlő héjában levő igen finom, zamatos annyagok a törkölybe kerülnek s értéktelenül, kihasználatlanul pusztulnak el abbau azzal a czukorral együtt, a melyet a tökéletlen taposás és sajtolás nem tudott belőle kivonni. Maga a pincie kezelés legfoutosabb munkája, az erjedés, a piucze hőmérséklete szerint egyszer hamarább szűnik meg, máskor meg tovább tart, mint kellene. Vájjon csodálkozhatunk-e azon, ha a kevert fajtájú és különbözőképen érett, hidegen es melegen együvé zagyvált szőlőből kevés és silány minőségű mustott kapunk? Nem természetes-e továbbá, hogy ebből a siláuy nyers anyagból a tökéletlen erjedés és későbbi ügyetlen kezelés után, mindenféle betegségnek kitett rossz bort kapunk? Az eczetesedés, a dohosság, a nyulósodás, a törés és a nehéz derülés és sok más baj ered a hibás szüretelésből és helytelen kexelásből. Aztán, ha e sok veszedelem között mégis csak talál a vevő kedvére való bort, tudnánk e neki ebből egyforma minőségben még egy pár száz vagy ezer hektoliterrel szolgálni? Bizony még a legnagyobb termelők is alig képesek erre! Általában a mi borászatunknak a következő fogyatkozásai és hibái vannak: 1. a drága nyers anyagot nagyon hiányosan, rosszul használjuk ki: 2. a gondatlan és hibás kezelés folytán sokkal silányabb minőségű bort tudunk előállítani, mint a milyent okszerű müveletekkel előállíthatnánk: 3. borainknak nincs állandó, egyforma minősége és jellege. ' A legnagyobb baj, a melyből minden kár ered, az, hogy minden szőlősgazda maga szüreteli le a szőlőjét s borát maga erjeszti, kezeli és árusítja. Az 1—2 holdas szőlősgazdák egyáltalában nem, de még a nagyobbak is csak ritkán rendelhetnek be olyan nagy és költséges présházakat, erjesztő kamarákat, a szüreteléshéz és a borkezeléshez szükséges drága gépeket és eszköxöket, a milyenekre a fent elősorolt bajok orvoslása végett szükség van. Bizony nem igen tehetik ezt a mi termelőink, különösen nem a kisgazdáink. A kinek egy kis megtakarított tőkéje volt, az jóformán elfogyott a védekezési munkálatokra, meg az újra telepítés költségeire, sőt sok szőlősgazda a rossz esztendők alatt adótságba keveredett. A legtöbb termelő tehát sem a maga tőkéjével, sem kölcsönpénzzel nem vállalkozhatik nagyobb befektetésre. Tarthatnak-e maguknak tanult, szakértő borkezelőket, avagy maguk egész idejüket reá • fordíthatják e a néhány hektoliter bor kezelésére? .Bizonyára nem! , , (Folytatása következik.) Egészségügyi jelentés. Nyíregyháza egészségügye szeptemberben. A folyó év szeptember havában az egészségügyi viszonyok, tekintve a beérkezett halottjegyzőkönyvefc adatait, sokkal kedvezőbbek voltak, mint a mult év megfelelő havában. Az elmúlt év szeptember havában elhált 111, addig ez év szeptember havában a halálozás 62-tőt mutat, kevesebb tehát 49-el. Nem szerint elhalt ti 35, nő 27. Családi hovatartozandóság és foglalkozás szerint elhalt a napszámos és cselédek osztályához tartozók közül 29, földmíves gazda 16, iparos és kereskedő 12, értelmiségi 5. Ezeken kivül halva született 4, kora szülött volt —. Idegen határbeli el lett Nyíregyházán temetve 4. Törvénytelen ágyból származó elhalt 4. Élve született 123, és pedig: 68 fi és 55 nő, ezek közül törvénytelen ágyból származik 11, és pedig 3 fi, 8 nő, az elhaltaknál több tehát az élve szülöttek száma 61-el. Házasságot kötött 5 pár. Vallásra nézve elhalt: róm. kath. fi 2, nő 4 = 6, ág. evang. fi 25, nő 17 = 42, helv. hitv. fi ,3, nő 2 = 5, gör. kath. fi 4, nő 2 = 6, izraelita fi 1, nő 2 = 3. Életkor szerint 0—1 évig = 23, 1—5 évig = 9, 5-7 évig = 2, 7—20 évig = 2, 20—30 évig ,= 4, 30—40 évig = 4, 40—60 évig — 8, 60 -80 évig = 8, 80 éven felül 2; összesen 62. A város belterületén elhalt 35 egyén, ezek közül 7 éven alóli volt 18, kik mind gyógykezelve voltak; 7 éven felüli volt 17, ezek is mind gyógykezelve voltak. A város belterületén elhalt 35 egyén mind orvosolva volt. A város külterületén elhalt 27 egyén, kik közül 7 éven alóli volt 16, ezekből nem lett gyógykezelve 2, 7 éven felül volt 11, ezek mind orvosolva voltak a külterületen elhalt 27 egyén közül tehát gyógykezelés nélkül elhalt 2. Az összes 62 elhalt közül tehát 2 nem lett gyógykezelve. Orvosrendőri hullaszemle 5 esetben lett eszközölve és pedig 2 öngyilkos, egy égési sebekben, elhalt, egy vizbe fult gyermek és egy halva szülött gyermek hulláján. Orvosrendőri hullaszemle egy véletlen baleset folytán meghalt egyén (lórugás) hullája felett volt.