Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-01-15 / 3. szám

Cselédek és munkások megjutalmazása. Nyolczszáz forintot küldött a földmivelésügyi miniszter a múlt napokban — mint azt lapunk legutóbbi számában megírtuk — vármegyénk főispánjához, egy helyen hoszszabb időn át szolgált gazdasági cselédek és jóravalóságukkal, becsületességükkel kitünó gazdasági munkások megjutalmazására A 800 frt 16 részre oss.tva, tehát 50 írtjával osztatott ki a kiválasztottak között, kiknek lapunk legutóbbi számában névsorát is közöltük és a kik — a pénzbeli jutalmon kivül — diszes kiállitású elösmerő oklevelet is kaptak a földmivelésügyi minisztertől hűségüknek és becsületes munkájoknak megőrzendő méltánylásául és rámutatásul példájuk követésére. Épen a mi vármegyénkben, ahol a népboldogitásnak • legújabb feltalálásu zászlójával, az úgynevezett agrár-szocziálizmussal olyan szerencsétlen helyzetet tudott teremteni néhány élelmes agitátor, épen itt nálunk, nagy jelentősége van a töldmivelésügyi miniszter ez irányú kezdeményezésének, s a vármegye közönsége bizonyára a legelső alkalmat föl fogja használni arra, hogy e tényeért a földmivelésügyi kormánynak köszönetét kifejezze. De — talán egyébbre is kötelezi vármegyénket ez a kezdeményezés, abban az esjtben tudniillik, ha azt helyesnek, czélravezetőnek ismerjük el abban az iráuybau, hogy a lezajlott szocziálisztikus mozgalmak által föl tárult bajok, méltánytalanságok, hiányosságok gyógyitására, sanálására a jó cselédek és gazdasági munkások megjutalmazása és kitüntetése helyes és okos dolog. Az 800 frt, amit erre a czélra most kaptunk, bizonyára tekiutélyes összeg, különösen, ha meggondoljuk, hogy mily sokfélék és nagy kiterjedésüek azok a feladatok, amelyeket a a földmivelésügyi kormány tárczája budgetjének korlátai között megvalósitania kell. Ebből a 800 frtból tizenhat 50 frtos jutalmat lehetett kiosztani, s bizonyára már most is voltak feles számmal, kik — hasonló érdemességük alapján — jutalomra szintén rászolgáltak. De föl kell tennünk — mert egyébként csaknem czéltéveszteit lenne az államnak e tekintetben való áldozatkészsége — hogy a példa vonzani fog, hogy a jutalmazásnak és elösmerésnek hire nevelő hatással lesz, s a jó és hűséges cselédek és gazdasági munkások számának nagy gyarapodását fogja ez a kezdeményezés előidézni. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy ebben a tekintetben minden bizonyosság szerint szaporodó jogos igények további kielégítésére — ha már a kezdeméuyezés megtörtént — az anyagi eszközöket megszerezzük Mindenek előtt magának a vármegye kökőzönségének — ha ugyan, amiben nem kételkedünk, az agrár-szocziális bajok gyógyítása és sanálására a hűséges cselédek és munkások A „NYIRV1DEK" TÁROZÁJA. Az áruló jegygyűrű. Szomorú novemberi nap volt. A köd miut egy sUrü, sötét fátyol boritá az egész láthatárt. A megkopaszodott faágakról nagy, Dehéz cseppekben hullott alá a már vízzé vált ködpára. O.y szomorúnak látszott minden, mintha nem is jönne többé kikelet, mintha a termeszet pompája örök időkre eltávozott volna ... A megsárgult falevelek suhogva csapkodták ablakomat, mintha azt mondanák: „Mementó móri." Azután lehullottak a földre, vastag rétegben terülve szét, mintha a földet akarnák eltemetni. A szél szomorúan zúgta hozzá & halotti éneket. Óh, mily szomorú látvány a természet haldoklása! Egy elázott kis madár félénken húzódott meg ablakom párkányán, figyelmesen tekintve szét, hogy nem fenyegeti-e életét valami veszély? Midón meg győződött, hogy semmi veszély Dineden, vígan kezdett szedegetni a számára kitett kenyérmorzsából, s mikor jóllakott, fejecskéjét szárnya alá dugva, nyugodtan el szuadikált. Hogy föl ne ébreszszem, lábujjhegyen jöttem el az ablaktól, s egy kerevetre ülve, valami édes, boldogító érzés fogott el. Elfeledtem a zord, ködös időt, elfeledtem a természet pusztulását, s vidáman kezdtem egy dalt dúdolni. Az én szivemben tavasz volt, derült, napfényes tavasz, telve megnyugvással. Jegyesemet vártam. Nyugodtan szemléltem kis szobám kárpitozott falát, 8 szemem véletlenül az órára tévedt. — Ah — goudolám — már négy óra, s ő még nincs itt, pedig mily epedve várom! Hogy az idő hamarabb múljék, könyvesszekrényemből elővettem Dumas „Mont-Christo-'ját és olvastam. Midón oda értem, hol Dantés Edmondot, & mennyegzőjé ről elhurczolják, s vissza sem eresztik többé és a szép Mercedes szivettépő fájdalmával egyedül marad — megborzadtam. — Oh Istenem, ha én járnék iyy, megőrülnék fájdalmamban! Nem, az nem lehet! jutalomban részesítését egyik helyes módnak tartja — gondoskodnia kellene erre a czélra szolgáló alapról, vagy legalább az évről-évre e czélra szükséges összeg biztosításáról. És mi ebben az irányban ugy látjuk, hogy nagyon előrelátó áldozatkészség lenne a vármegye közönsége részéről, ha erre a czélra egy minimális pótadót, mondjuk egy fél százalékot — alap vetésül — megszavazna. Föl lehetni használni taláu és erre a czélra forditaui a közművelődési alap jövedelmének és bévéteI leinek egy részét, mondjuk 20 százalékát mert | hiszen ez a czél a közművelődési alap rendeltetéseivel talán nem ellenkezik. Növelni és folytonosan gyarapítani lehetne ezt az alapot — t i. a jutalmazásokra szolgáló alapot — a munkás szerződések megkötése alkalmából a munka-adók által fizetendő valamelyes csekély díj, mondjuk esetenkint 1 frt fizetése kötelezettségének kimondása által. A cselédek és gazdák, gazdasági munkások és munkaadók ebbeli viszonyából keletkező peres esetekből kifolyólag kirótt pénzbüntetések, ez alap gyarapítására lehetnének szintén fölhasználhatók. Es — bár valósziuüleg ez csak törvényváltoztatással lenne lehetséges, nem pedig helyi statutummal— mi a magunk részéről egészen indokoltnak tartanánk, hogy a házassági kihirdetés alóli fölmentések, melyek a polgári házasságról szóló törvény életbeléptetése óta olyan mód felett megszaporodtak, esetenkint mondjuk 1 írtjával, erre czélra megadóztatnának. Egy szóval csupa megadóztatás, még pedig önmegadóztatás. Népszerűtlen és ellenszenves dolog ez rettenetesen, de hát e tekintetben való közviszonyainkra orvosszert áldozatkészség nélkül hol keressünk. Többet, mint amit kaptunk, az államtól igazán nem várhatunk, és az évi 800 frt segélyt, ha állandósittatik, mély köszönettel és hálával kell fogadnunk. Akik pedig azt hiszik, hogy nincs ezekre a jutalmazásokra semmi szükség, mert hiszen minden baj elmúlt, csend van és rend van mindenütt a vármegyében: gondoljanak arra, hogy két év előtt is csend és rend volt és hogy milyen könnyen bomlott meg ez a csend és ez a rend. És gondolják meg, hogy épen a helyreállott nyugalom idejét kell fölhasználnunk arra, hogy mezőgazdasági muakásviszonyainkban a békés fejlődés folytonosságának feltételeit intézményekkel biztosítsuk. Gazdasági tanfolyam. Egy, a gazdaközönségre és a földműves munkásokra kiváló fontosságú tanfolyam szerveztetett városunkban. A földmivelésügyi miniszter intézkedéséből ugyanis téli gazdasági tanfolyam rendeztetett, melynek czélja népünket a helyes gazdálkodásra kiképezni, velük különösen a talajmivelés, a növénytermelés, az állattenyésztés és a viszonyokhoz mérten a kertészet, szőlészet, baromfi Ekkor kinyílt az ajtó és Edmondom szép, délezeg alakja tüut elő. Örömmel mentem elébe, de Edmond arcza szomorú volt. Megütközve kérdém, hogy mi baja van. — Egy örökség átvétele, édesem, ha nem hosszú időre is, de mégis megfoszt attól az élvezettől, hogy mindennap láthassam, s kedves hangját hallhassam, mi nekem egyedüli boldogságom. — Hosszú időre hagy ei? — kérdém végtelen szomorúsággal, mely szivem mélyéből fakadt. — Nem, drágám, csak két vagy három hétre, de annak, aki ugy szeret, mint én, annak ez egy örökkévalóság. — Hova fog utazni? Még nem is mondta. — Párisba egy ottlakó n igynénémhez, kitől a birtokot kell átveunem. — Soha sem emlité nagynénjét. — Kissé h'iragbau voltuuk, azért nem említettem. Ugyanis a nagynéni mindig házasítani akart, s dúsgaz dag leányokat kellett volna elvennem: de mert én szerelem nélkül nem akartam nősülni, hát megharagudott s kitagadással fenyegetett. De amint most látom, megbékült és nein tagad ki. — De hátha ismét megszállja nénjét a régi szen vedélye és csak ugy adja át a birtokot, ha az ő akara tát teljesiti, vagyis ha elveszi az általa kiszemelt dú>gazdag leányt. Mit tesz akkor? — Hogy kérdezhet ilyet Lídia? Megköszönöm a néni jóságát és a leghamarább induló vonattal jövök hazza az én édes kis L'diámhoz. — Köszönöm, Edmond, ób köszönöm — mondám végtelen boldogan, és szeretettel szoritám meg kezét. Ó oly gyöngéden, mint anya gyermekét — megölelt s egy csókol nyomott égő homlokomra. Oh milyen végtelen boldog voltam akkor! — Fog-e reám gondolni Párisban is, Edmond? — Mindig, Lídia! Edmond elment, s vele együtt eltűnt az én boldogságom is! Két hét, vagy talán még több is! Óh Istenem, milyen végtelen hosszú idő ez Edmond nélkül! . . . Nem akartam magamat egészen átengedni a bu-ulásnak, ismét elővettem „Minte Cáristo"-', di ezutta tenyésztés és méhészet okszerű kezelését és művelését megismertetni. Kívánatosnak tartjuk, hogy a földmivelésügyi m. kir. miniszter nemes intencziójának minél nagyobb gyakorlati eredménye legyen, azaz, hogy a tanfolyamnak legyen állandó hallgatósága, akik megértve az előadottakat, elvigyék az okszerű gazdálkodás tudásának csiráit, a vármegye minden részébe. Kívánatosnak tartjuk ezt annál inkább, mert sajnosan tudott dolog, ho?y népünk ma még nagyon is messze áll az okszerű gazdálkodás üzésétől, annak tudásától. Hogy csak egy, ujabban nagy föllendülésnek indult művelési ágat említsünk, felhozzuk a szőlőművelést. Ezreket keresnek vármegyénk egyes területein földmives munkásaink a szőlő-munkából, s ha lámpával keresnénk, sem tuduuk találni oly munkás-kézre, mely a szőlő munkálásánál önállóan helyesen működni képes volna. És így vagyunk a gazdálkodásnak majdnem minden ágában. Ugy ahogy elvégzi mindenki teendőjét; az apának ósdi s ma már jövedelmezőség szempontjából alig valamit érő tanácsait s szokásait követi a fin, az u oka, s ennek teljesítésével, mint aki jól végezte dolgát, hagyja forogni tovább a világ kerekét. S ha valaki újításokat tanácsol, ha valaki fdlakarja világosítani őt arról, hogy ma már nem elegeudő az okszerű gazdálkodáshoz a föld, meg a két kéz, — annak szavát bizalmatlanul fogadja a nép, s még jó, ha csak annyit mond neki: — Ha az apámnak jó volt így, nekem sem kell máskép. És ez az, ami miatt mi félünk, hogy a gazdasági tanfolyamnak nem lesz meg a kellő sikere. A maradiság s a bizalmatlanság sokkal erősebb gyökeret vert népünkben, semhogy azt az első kísérlettel meg lehetne törni. A sikertelenség lehető meggátlása erkölcsi kötelessége vármegyénk minden lakosának, aki a nép igaz barátja, amiért is mi szükségesnek tartjuk, hogy a gazdasági tanfolyam létesítésének tényét ne vegyük egyszerűen csak tudomásul. A lelkészek, a tanitók, a jegyzők leghivatottabbak arra, hogy megértessék a néppel a tanfolyam haszuát s mi hisszük is, hogy ők most is meg teszik kötelességüket. E mellett azonbau szükségesnek tartanánk még azt is, ha a tanfolyam állandó s arra ráutalt hallgatói némi anyagi segélyben is részesülnének. Mert igaz ugyan, hogy a földmivelésügyi miniszter anyagi áldozatot hoz a tanfolyam rendezésével s azzal, hogy azt ingyenessé teszi, de igaz az is, hogy annak a szegény népnek, akinek a tanfolyam hallgatása leginkább kívánatos, ma vau ép legkevesebb anyagi ereje ahhoz, hogy hónapokat töltsön távol falujától. Azt hisszük, hogy a tanfolyam vezetőjének ily irányú megindokolt felterjesztését a földmivelésügyi miniszter nem helyezué egyszerűen irattárba, hanem igazat adna azoknak, akik azt állitják, ' hogy népünk alacsony értelmisége folytán csakis bizonyos anyagi előnyökért hajlandó tanulni, még akkor is, ha a tanulásra saját jól fdlfogott érdekében lesz felhíva. Hogy a gazdasági tanfolyammal kapcsolatosan a kosárfonás is taníttatni fog, — azt szerencsés gondolatnak tartjuk; mert tény, hogy köznépünk, különösen a férfi rész, a téli időn át legnagyobb, részt henyél s a korcsmáros zsebét, vagy hi kész pénze nincs, fekete tábláját tölti meg, a jobb jövő reményében. X nem tudtam olvasni. Olyan nyomást éreztem a szivemben, hogy szinte elakadt a lélegzetem. Majd megfulladtam. Szüleim vigasztalni akartak, de nem sikerült; én levert és bánatos maradtam. Szemeim mindennap ki voltak sirva, Szívszorongva vártam a postát, mely Edmondtól levelet fog hozni. Egy hétig kellett az első levélre várnom. E levélnek minden betűje Edmondom nagy szerelmét tolmácsold. Tele szenvedélyes, epedő szavakkal, tele lángoló szerelemmel. Ez a levél enyhítette bánatomat és nyugodtabban vártam a második levelet. E második levélre két hétig kellett várnom. Én ugy találtam, hogy ez egy kissé hosszú idő. De végre mégis megjött a levél, s én őrömtől reszkető kézzel bontottam föl; azt hittem, az van benne, hogy útban van hazafelé De nem. Ez a levél rövidebb volt az elsőnél és hiányoztak belőle azok a forró szerelemről taniskodó szavak, melyek ugy hatottak az én epedő szivemre, mint a langyos nyári eső a mőzőre. Az volt benne elmondva, hogy ottmaradását meg kellett hosszabbítania egy egész hónappal. — Egy hó! Istenem, egy örökkévalóság! Könnyes szemekkel tettem íróasztalom fiókjába a levelet, s vártam a határidő elérkezését, bár uagy mértékben szomorított, hogy oly ritkán kapok Edmondtól levelet. Három hétig vártam a harmadik levélre. Végre ez is megérkezett. Még rövidebb volt a másodiknál is, és ugy találtam, hogy hidegebb is. Ujabb terminus volt benne, még pedig bizonytalan időre. Szerelemről szó sem volt benne. Kihullt kezemből a levél, s én csüggedten néztem a levegőbe, mintha egy szörnyű gondolat megfejtését keresném ott. Hátha nem is igaz, hátha csak szabadulni akar tőlem, s azért találta ki ezt az egész mesét! Ezzel a gondolattal foglalkoztam, amig egy ujabb levelet nem kaptam; ekkor már ^nem remegtem az örömtől. Tudtam, hogy szó sincs benne a hazajövetelről. Nem is volt. De mikor az aláírást megláttam, ujabb reményem támadt: