Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-05-28 / 22. szám

hN T 1 R V t D É HA fentiek betartása mellett a betegség gyorsan elmúlik, ami nem kis dolog, mert a hosszas zárlat igen sok veszteséget okozhat a gazdának. Ha még a baj nincs nagyon elterjedve, s nem sok a zár alatti sertép, legjobb ha az egész község össze áll és a zár alatti udvar an lévő sertéseket közösen megveszi és az állatorvos jóváhagyása mellet leöli őket és elfogyasztja. Ha a betegség megszűnt, amellett hogy a gyógyuló félben levő sertéseket az egészségesek köze nem szabad bocsátani, fő figyelem fordítandó a fertőtlenítésre. A fertőtlenítése a hatóság köteles a miniszteri rendeletben foglalt részletes utasítást megadni. Fő dolog a lehető legnagyobb tiszta-ág. A trágya, UrQlék, alom. föld stb. elhordása után forró hamu lúggal kell a sertés ól vagy állá* minden farészét lemosni, ezután pedig ugy ezeket, mint a hidlásokat és a kőburkolatokat is be kell meszelni. Az itató és etető edéoyre különösen nagy gondot kell fordítani. A szövetkezetekről különös tekintettel a községi hitelszövetkezetre.*) Kl emberiség történetére, a letűnt századokra, iót mondhatni ezredévekre, ha c*ak egy rövid vissza pillantást teszünk is, okvetlen meggyőződhetünk arról, hogy minden idő, minden kor embereinek megvoltak a maga különleges igényei, melyek más idők és korok igényeitől többé-kevésbé különböztek. Meggyőződhetünk, hogy minden kor társadalmának megvo tak a maga boldogulási és ölet fel-ételei, megvoltak követelményei, a melyekhez a ki nem alkalmazkodott, azoknak eleget nem tett, nem volt képes lépést tartani az idővel, igyekvő embertársainak anyagi és szellemi elhaladásával Az ilyen az élet nagy harczában elmaradt, nem ritkán elbukott, sokszor anyagilag is erkölcsileg is tönkre ment. A mint hogy ez ok miatt nem csak egyesek, de sokszor egész népek és nemzetek is mentek tönkre a töröltettek el a földszínéről a világtörténelem tanúbizonysága szerint. Ez általam felállított tétel, T. gyülekezet! áll mai korunkra, e mai korunk társadalmi életére is. A ki ma — előre haladott és gyors léptekkel folyton előre haladó korunk viszonyait, körülményeit, létfeltételeit, követelményeit figyelembe nem veszi, számításon kívül hagyj i azokat tetteiben, cselekedeteiben; okulni, tanulni nem akar: az előre nem mehet, az elmarad, boldogului nem tud, küzd egy darabig kétségbeesetten és végre is elbukik. Az őskorban még pénz nélkül is megtudtak élni az emberek, cserébe adott tárgyakkal szerezvén be egymástól élelmi, háztartási s egyéb szükséges czikkeiket. A közép korban már nagyobb becse volt ugy a munkának, mint a pénznek, de az élet igényei s ter hei óriási távolságban állván korunk igényei s terheitől, éppen oly távolságban áll attól az az érték is, a mit ma a pénznek s munkának tulajdonítanak. Mai korunk társadalmi életében a kunyhóktól a palotákig, a legszegényebb embertől a leggazdagabbig mindenütt óriási mértékbeu növekedtek az élet igé nyei. Ma már az emberek nem elégesznek meg azzal az életmóddal, a mit a mult században avagy csak ezelőtt egy néhány évtizeddel is apáink oly jóknak találtak. És ez, a fejlődés éa tökéletesedés szempontjából érthető is. Azonban a növekedő igény, nagyobb kiadással, több pénzzel jár. Ehez jönnek aztán korunk társadalmi • politikai viszonyaiból kifolyólag a vállainkra sulyosodó különböző terhek. É-i itt van aztán véleményem szerint éppen a bajnak fő oka. Az nevezetesen, hogy a növekedő ig'nyekkel és növekedő terhekkel, igen sokaknál igen sok esetben nem áll arányban a jöve delem növekedése. E létező bajt igyekezzünk tehát orvosolni! De miképen? Hogy félre ne értessem, miszerint én, mint pap. ily nagy súlyt fektetek az anyagi javakra, embertár saink anyagi előmenetelére, boldogulására: Bietek magamat röviden kimagyarázni. Véleményem, ugyanis az, hogy Isten a vagyont, az anyagi javakat eszközül adta az ember kezébe abból a czélból, hogy az által előmozdítsuk erkölcsi elhaladásunkat,' tökéletesedébünket, lelki boldogságunkat. Istennek nagy áldása rejlik az anyagi javakban erkölcsi tekintetben is, ha azokkal a javakkal a szó nemes értelmében tudunk élni. Nagy erkölcsi haszon rejlik azokban ai anyagi javakban, a melyek egy nemei lelkű könyörületes szívű, a jótékonyságot s ember társainak anyagi, erkölcsi és szellemi előmenetelét előmozdítani akaró ember kezébe vannak letéve. Ha nagy részben igaz az a tétel, hogy ép testben lakik ép lélek, nem kevésbé igaz az is, hogy aj anyagi javak, ha azokkal Isten parancsa szerint élünk, előfeltételei lehetnek az erkölcsi javaknak. Erkölcsi tekintetben is tehát ily nagy hasznot látván az anyagi jvakban, térjünk vissza arra a kér désre, hogy miképen orvosolhatjuk, ha nem egészben, csak legalább némi részben társadalmi életünkben oly sajnosán jelentkező, leveróleg ható anyagi baja.nkat. Mai időben már mindenkinek azon a téren, a melyre állíttatott a gondviselés által, tanulniaokuln.. kell hogy megtudja helyét állani. A példa beszéd is az mondja: holtig tanul a jó pap, még.s tanulatlan hal meg miutegy annak jellemzéséül, hogy bármennyit tanurunk Tapasztalunk is, nem tudunk eleget apuim. A falusi gazdának, . munkás embernek is okulni ta nulni kell, meg kell figyelnie az életben, a tárolómban mindent a mi jó, haszno,, üdvös ós igyekezni azt követni, annak érvényt szerezni. «) Azok közzül a sokféle hasznos dolgok és ismeretek közüí, melyek hivatva vannak bolgolu<ásunkat ^lolv,.ta: Szabó Aladár ev. ref lelké.. Ap.gjon folré hó 11-én, Tétben folyó bó 14-er. x..,.,^-. é. J^Stt^^SírxtS^ kajából veszem át. előmozdítani, ez alkalommal egy dologra óhajtom a T. gyülekezet becset figyelmét felhívni, a melyben a világ kezdete óta mindig a legnagyobb erő rejlett s kivált épen nagy erő rejlik ma: es a uövetkesé*. Igen, azt mondhatom, hogy leieaó bajainkon se gitsQnk, már már elviselhetetlen terheinken könnyitsűnk, mi falusi gazdák éa munkások is tömörüljünk, szövetkezzünk, tegyük össze erőinket, hogy egymás ereje által jobban boldoguljunk. Hnzen világos dolog, hogy több erővel többet lehet végezni, mint kevesebb erővel. Látjuk, tapiüztaljuk, hogy a más foglalkozású emberek már régóta tömörülnek, szövetkeznek, segítik egymást. A különböző mester emberek, iparosok, kereekcdók, hivatalnokok már régen czéheket, társulatokat, következeteket, alakítottak egymás támogatására Európa műveltebb országaiban a gazdák és munkások is összetartanak már, mert látják, tapasztalják, hogy ugy jobban és könnyebben boldogulnak. Egyedül a falusi magyar gazdák és munkások közönsége az, a kiknél alig találunk még ilyen tömörülést, szövetkezést, egyesülést. Már pedig, ha magunknak, családunknak, ki-ki saját anyaszentegyházának, valamint a szeretett magyar hazának anyagi és erkölcsi előhaladását, felvirágzását őszintén óhajtjuk, magunk iránti elengedhetetlen kötelességünk nekűuk falusi gazdáknak és munkásoknak is egyesülni, szövetkezni. Hiszen a magyar haza anyagi jóléte s igy erkölcsi elő haladása is, mint alapon, a gazdák és munkások életén, munkáján nyugszik. A gazdák és munkások szövetkezésének, tömö rűlésónek, összetartásának egyik legerősebb, legbiztosabb eszköze a községi hitelszövetkezet, mely erősen összetartja a tagokai, egymás támogatására, segedel mére, előmenetelére és pedig nem csak anyagi, h^nem miként látni fogjuk, erkölcsi tekintetben is. De lássuk most már röviden, hogy miben íb áll az a hitelszövetkezet? összeállanak az emberek 10-en, 20-an, 30-an vagy többen — minél több annál jobb — azzal a szándékkal, hogy hol közülök egyik vagy másik megszorul, becsületes módon segítenek egymáson, segítenek tisztességes, kevés kamatú kölcsönnel. Hogy pedig segíthessenek egymáson, össze rakják krajczáraikat hetenként 10 krajczárjával s igy a sok krajczárból sok forint leszen. Vannak olyanok is, akiknek olykor-olykor kevés megtakarított pénzök is akad, a mely ha nálok marad, könnyen elmegy egyre-másra, ugy szólván minden haszon nélkül, hogy ezt kikerülhessék, beteszik megtakarított krajczárjaikat lassanként a közös pénz tárba, hogy tisztességes kamatot kapjanak utánna s hogy midőn igazán szükségök van reá, midőn haszuos befektetést tehetnek vele, azonnal elővehessék. Utóhang. A Bessenyei-ünnepélyhez. Okolicsányi Menyhért úr a következő sorok közlésére kert föl: Tekintetes Szerkesztő úr! Vártam, hogy talán akad Szabolcsvármegyében olyan barát és tisztelő, ki az érdemeket a nyugalomba vonultaknak is szereti megadni, nemcsak a hatalom polezán levőknek. A Bessenyei szobor leleplezésének ünnepélye elég fényesen sikerült, de az ünnepély folyamán mindenki megfeledkezett arról, miként ezen szobor megteremtésében nagy szerepet játszott méltóságos Kállay András szeretett volt főispánunk, ki a tudományokat kedvező szereteténél fogva mindent elkövetett, hogy a Bessenyei szobor létesüljön, a magyar nemzet és megyénk díszére. Ugy hiszem tehát, hogy minden jó fia Szabolcsmegyének, kik az érdemeket mindenkiben tisztelik, osztoznak velem, hogy ezen Bessenyei szobor létrejöttének egyik főtényezője, méltóságos Kállay András ur iránt hálás elismerésünket nyilvánítsuk.*) Okollcsányi Menyhért. S/inház. I. Emlékezzünk régiekről . . . Réges régen, valamikor még a mult héten, kedden, ott aludtam az igazak álmát a színházban, a parterr egyik nádszékén. A színpadon kedvetlen Bzereplók, a nézőtéren meg esernyóhiány miatt, eső elől bemenekedett, kis számú közönség. Szép Heléna járta. Álmomban a zene hullámain, rengeteg ócska limlom, egy egész brokantór üzlet úszott el mellettem. Zenélő óra, lármát csináló szivardoboz, muzsikáló album, ordító szivarhamu-tartó, tolongott az árban Majd majom tánczoltató sípládája, plánétás szereDce-osztó hörgő instrumentum*, forgó komédiás hívogató verklije és csatát soha nem látott, féllábú agg harcsos kintornája súgta, bőgte, zörögte, csattogta és sattöbbizte a fülembe, hogy: E', el, el Krétába, meg fel Cytherébe, meg három Istennő elegyedett. A magasban, imbolygó fényesség közepette feltűnt egy lelket remegtető vízió, egy zenélő hurkatöltő, a mék aszondta: Evvé, ezen Istennők tőrbe csalták a legényt. Nem érdemes aludni, gondoltam, ez a fránya álom bolondot űz belőlem, zenélő hurkatöltő, mint vizió. Nem szeretem, ha komédiáznak velem, megharagudtam, felébredtem. A színpadon a szellemi verseny dühöngött. Figyelek is, nem is. Menelaus kérdez valamit. Azt mondja rá Chalcas és Agamemnon, hogy ók bizony nem tudják. *) Az ünnepély lefolyásáról szóló tudósításunkban e fele dékenységről és mulasztásról mi már megemlí-keitdnlr. — Hát az, magyarázkodik Sziklai, hogy a szamár nem gondolkodik, mert van ; a szíüQgyi bisottság nem gondolkodik, mert nincs! — Mi a kő? Meredek a színpadra. Mi volt légyen eme beszéd? A közönség tapsolt, de as a taps ugy csattogott, mint a kuvasz foga, a mikor varangyba harapott. — Evvé! Sóhajtok, nem érdemes ébren lenni, bo lond beszédet hallok, vagy Ulán valami hurkatOliós vizió ez is. Nem szeretem, ha komédiáznak velem, megharagudtam, elaludtam. írom e referádát, kellemetlenül nyomja a gyomromat ama roasz viezez. Bosszú, mondom, környékrsz meg óh bosszúállás nemes érzete. Leírom a viczeset, a bogy emlékeztem *rá, megtoldva egy pár nyavigás mondattal és megszabadultam a kellemetlen nyomástól. Másnsp. Hajh ! Fekete másnap. Kim üzennek a redakeióból: — Baj van! Haragúik Sziklai ur! Levelet irt. Demenlál, argumentál, diffidál. A referádában lapsui van, az a viczca nem ugy vao. Másképen van, jobbén van, nem is 6 csinálta! Elolvasom a levelét. Igen kinoi hangon vao írva. Tyűh! Sóhajtok. Azt a jégen kopogóját, John mit csináltál? Megharagítottál egy jó urat ok hiján; a mellet, e hibád miatt azt hiheti ama jó úr, a mint hiszi is, hogy te rosszakaratulag fordítottad el a beszédjét, jámbor sűletlenségról, komisz sűletlenségre, hogy amint kifejezi magát a jó ízlés orvtámadójának és inkorrekt szioésznek tekintsék. Te tudod, hogy makulátlan vagy, de uiost hogy hiteted ezt el Sziklai úrral? Felkerestem a komikus ssinéist. Elmondtam neki a mit mentségemül elmondhattam éa megígértem, hogy jóvá teszek mindent, miután kijelentette, hogy rosszakaratú támadónak nem tart. ígéretemet a következőkben váltom be: A mult héten kedden, 16-án Sziklai úr, mint Menelaus a következő, más által kitalált rébuszt adta fel udvarának : — Mi külömbség van a nyiregyhási Bessenyei szobor és a szini választmány között? Magyarázat: — A szobor gondolkozik, mert van; a ssinűgyi bizottság nem gondolkozik, mert nincs 1 A mit a mult számban irtam, az tékát ciak nekem igaz, nekem, aki nem figyeltem oda. Valójában a most leirt, szintén minden szellem nélkül való szavak hangzottak el. Különben az egész dolog nem érdemelte meg a ráfordított fáradság egy tizedét sem. Ha az igen tisitelt színész úr azt hiszi, hogy az ilyen hasaontalanaágok művészi reputácziójábsn támsdják meg, határozottan téved és mint pesszimista válik halhatatlanná. Remélem, hogy meg van elégedve velem. Én meg vagyok elégedve magammal. II. Rendre, rendre t . . . 20. és 21-én a „Hadak útja." Első nap üres, második napon mérsékelten telt ház előtt. Ez a darab obruálva van szebbnél szebb gondolatokkal. 1848. te isteni numeruB, nagy a te hatalmad rajtunk, a hogy körűi vagy rakva vérrel és dicsőséggel. A mikor a színpadon láttuk azokat a körülményekhez képest sikerülten produkált képeket a legszebb időkből; megrázta a szivünket a magyarságunk. És mégis, minden kép után, mintha az érintetlenség szűzi hímporát törülte volna le ezekről az eseményekről a leszálló függöny. Szebben, jobban, nemesebben vannak azok a képek megalkotva a mi sziveinkben, a te uradnak Istenednek nevét pedig biában fel ne vedd. A két primadonna „búsul a lengyel'-je, a mint egymásra hajolva énekelték, erős hatásssl volt a megilletődött közönségre. A templom csöndje éi tisztes komolysága terjengett szét a hallgatóság fölött, mikor a .perelj uram, perlőimmel" kezdetű régi kálomists éneket énekelte s társulat színen levő része. Dicséretet érdemel a fegyelmezett ős nagy hanganyagu kar. Van benne egy pár impozáns, dörgő baszszus és egy néhány csengő szoprán, a mely az ország bármely színpadán megállná helyét.) Az egyes szereplők jók voltak, jónál jobbak is vágynák tartja a nép, ezen az előadáson Rúboi Árpád mint Sata, sánta volt, ez a jobb. Hétfőn a fekete rigó. Kár volt ezt a madarat lépre csalni, hadd ugrált, fütyült volna az ismeretlenség erdőjének rejtő lombjai között, ott jobban érezte volna magát, meg jobban meg is illetné az a hely, mint a színpad. Pedig hát meg van az írva emberül; mesteremberül meg van csinálva, de mikor eszünkbe jut, hogy mi lenne az egész darabból a nélkül a baltenéki almafa nélkül, hát a torkunkon akad as elismerés szava. A kis közönség azért mulatott, mert azzal a szándékkal jött el a színházba, hogy mulatni fog, na meg Sziklai ugyancsak megingatta komolyságának szikláit, kacisgtató Szelid Gerzonjával. Rubot Árpád mint Senki Miska volt meg az egyedüli valaki, a kit hatalmasan megtapsolt a ház. — Tomboló tetszészaj között kellett megismételnie fura nótáit. 23-án Dreyfus kapitány. Újdonság, mondja a színlap, de maga is mosolyog. Bizony, bizony semmi ujat se lehet már erről az áldatlan Dreyfus-űgyről mondani. — Minden bűnöm az, hogy zsidó vagyok! Mondatja az ártatlan, (vagy ludas) kapitánynyal a hatásvadászó szerző. Kellemetlen hang, a ki elhiszi elfogult, hoey erősebb jelzőt ne rántsak elő. A czimszerepben Tóth Elek előnyösen mutatta be képességeit. A fekete fátyolos hölgy, Ferenczyné ez estén játszott először. — Mikor színre lépett élénk zizegés kelt a nézőtéren, mint mikor az őszi szél levág a száraz nád közé. Az érdeklődő közönség a szinlapot teregette izét, hogy megtudja a feltűnő biztonsággal mozgó színésznő nevét. Fenyéri Paty du Clam intrikus szerepében is jól érezte magát. Fái Flóra igen, igen rokonszenvessé tudta tenni a Dreyfus szenvedő nejének vezőrczikk stílusban beszélő