Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-27 / 13. szám

És erre a földbirtokos osztály nagyon rá van utalva. Ugyan, kérem Önöket, fáradjanak el a hit. telekkönyvi hivatalokba és tekintsék meg ott az „urak“ t. könyvi G. lapjait, s látni fogják, hogy az ezelőtt 40 évvel még teljesen tiszta teherlapok kilenczvenkilencz századrésze meg van, sőt túl van terhelve, vagy ennek ^ következtében már gazdát is cserélt, s abba bizony parasztbirtok sehol be nem olvadt; de viszont meg fognak győződni arról is, hogy a paraszt birtok sokkal szilárdabb kezekben és jórészben tehermentes ; s e körülményből csak a rosszakarat és tudatlanság vonhatja le azon következtetést, hogy az ősmagyar nemesség saját könnyelműségének lön áldozata, — a jó akarat és igazság nem mást, mint azt, hogy a magyarság e typusát kellenék tehát első sorban megmenteni; — megmenteni és támogatni már csak azért is, hogy szabadabban fellélegzve és erőhöz jutva, a föld népének nyomorúságain segíthessen.

De bár hogy legyen is, a föld-felosztás fogalma, — mint azt önök is nagyon helyesen mondják — egy képtelen utópia, ami ellen egész Európa, de azt hiszem, hogy még China is erősen protestálna.

Ha már most — igy mondják Önök — a földosztás nem feladata is tárgya az Önök szövetkezetének, mi marad akkor még hátra? — Úgy gondolják Önök, hogy talán czélra vezető lenne Önöknek időnként a napszám és fuvarbér megállapításáról értekezni, vagy óvszerekről gondoskodni, hogy a szegény nép a gabona-uzsora áldozataivá ne váljék?

Hát t. barátaim, ez utóbbi felette elharapódzott bajon — a gabonauzsorán — segíteni minden esetre szükséges és kell is; ámde ez a leghatalmasabb népszövetkezeteknek sincs módjában; e bajon csak a törvényhozás tiltó rendelkezésével, s a társadalom összessége jótékony közreműködésével segíthet; a. napszám- és fuvarbérnek bármely egyoldalú határozat folytán való megállapítása pedig — talán még nagyobb utópia a földosztásnál ; csak gondolkozzanak felőle és Önök meg fogják érteni, hogy ma — az általános nagy verseny korában, — ma, midőn a munkaadó, ha X. községben munkást nem kap, azt Y. községből, a szomszéd, vagy tizedik vármegyéből, — . esetleg Galicziából szerzi be, vagy minden munkát gazdasági gépekkel végeztet — egy teljesen képtelen és sikertelen vállalat lenne a munka- vagy fuvarbér önkényes és egyoldalú megállapítása érdekében még kísérletet is tenni.

Kérem Önöket, — engedjenek meg tisztelt uraim, —• de én és birtokos társaim, mi bizony soha sem tanácskoztunk arról, hogy váljon időn- kint mi legyen a fuvar- vagy napszámbér, hanem szó nélkül megfizettük azon bérösszeget, amit a napszámos magának kikötött; és biztosítom Önöket, hogy a jövőben is így lészen, ha a követelések egyáltalán teljesíthetők lesznek, mert jól tudjuk, hogy a munkabért a kereslet és kínálat között kitejlődö te/niészetes viszony állapíthatja meg egyedül, nem pedig az önkény, sem a tömeg.

Együtt sétáltunk egy alkonyat tájt a nyüzsgő város széles utczáin. Én jókedvűen, kifeszitve mellem, ha lányok jöttek szembe és csörtetve kardom a dara bős kövezeten, Tibor pedig egykedvűen se jobbra se balra nem nézve szótlanul ballagott mellettem. Egyszerre felütötte fejét és merően nézett egy négy ablakos házra, mely velünk szemben volt az u'cza hajtásánál. Hirtelen oda pillantottam én is. Az ablaknál egy hölgy állott kékes-lilás ruhában, kezében piros vászon- kötésű könyvet tartott és reánk nézett.

Tibor mintha meg lett volna bűvölve, nem tudta fejét elfordítani az ablakról.

A hogy közelebb értünk a hölgy rá mosolygott Tiborra. Gyönyörű barna szemei voltak. Nagyon szép lány volt s a hogy mosolyából kivettem nagyon ka ezér is.

— Láttad? fordult hozzám Tibor elfehérült arczczal.

— Láttam — feleltem kimeresztett szemekkel, tréfára akarván fordítani a dolgot. Boszantott Tibornak ez a nagy elragadottsága Lát-tam — két szarva volt — huh !

Kedvetlenül hajtotta le a fejét. — Ne komédiázz, ez nem tréfa.

Éreztem, hogy igazat mond, — ez nem tréfa.

— Ne okoskodj, Tibor evvel a méukü nagy sze- relemmel, nem neked való az, látom, hogy nagyon komolyan veszed, hát ha sánta, vagy üvegből van a szeme, hiszen igy ablakon át nem lehet még azt sem meglátni, hogy nem viasz baba-e. Érdekes volna — szakái lamra mondom, ha viasz babába szerettél volna. Ne gyerünk erre többé pajtás, nem neked való az ilyen játék, nem érted te ezt., gyerek vagy te még ehez.

•— Már késő.

De már erre nem nevetiem. Valami úgy torkon kapott, hogy majd megfultam bele. Egy pereczes fiú

„N Y í B V t D É K‘

Ily értelemben tehát a népszövetkezetnek jogosultságát nem ismerem el, s azoktól gyakorlati eredményt nem várok; de ha e nézetem téves lenne, még abban az esetben is kérnem kellene Önöket, miszerint a jelen mozgalmas időben, — a midőn a legjobb intentiók is félreértésre szolgáltathatnának indokot, — a szövetkezet működését egyelőre beszüntetni szíveskedjenek.

Talán itt lesz helyén reá mutatni azon félreértésre, a mi az önök válaszában, a polgári házasságról általam elmondottakra vonatkozik. A polgári házasság kötés — mint állami intézmény — egy vagy más formában be van már hozva Európa minden czivilisalt államában; ez elől tartósan elzárkózni tehát nekünk sem igen lehetett volna, nem annál kevésbbé nálunk, a hol a keresztény és nem keresztény közötti házasságkötés lehetőségét elősegíteni kellett. Nem is akarja ezen intézmény elvi jogosultságát senki sem tagadni, csak hogy a megvalósítás és életbe léptetés körül követtettek el végzetes hibák. U. i. azzal mindenki egészen tisztában van. hogy a polgári házasság, vagy egyáltalán az egyház-politikai törvények behozatalánál fő indító ok nem egyedül a concret értelemben vett salus rei pub- licae, hanem más volt: egy kabinet válság siettetése, az 1868-ik, s a papoknak, legfőképpen pedig a Calvin hitvallású papoknak indokolatlan féltékenykedése. — De bármi indokolta is annak idején az egyházpolitikai reformok keresztül vitelét, egy bizonyos, és ez az, hogy ezeket fokozatosan több kímélet és tapintattal és mindenesetre a felekezetnélküliség kihagyásával kellett volna létesíteni. Ez az én nézetem. S ha ezen törvényes intézménynek a népre való hatásáról kell nyilatkoznom, úgy a tapasztaltak után, sajnos, el kell mondanom, hogy az, mint orvosság rosszabbnak bizonyult a betegségnél. —

Ezekben voltam bátor a t. népszövetkezetnek válaszára viszonválaszomat megadni, érintve annak egy némely pontjait; s ha ezek után Önök azt követelik tőlem, hogy reá mutassak azon ösvényre, a melyre lépve és azon haladva a munkás nép a boldogulás vagy legalább a tisztességes megélhetés czélját elérhetné, úgy nem tehetek mást, mint hogy Önöket a röpiratomban foglaltakra figyelmeztessem s arra kérjem, legyenek résen, óvják meg függetlenségüket s válasz- szanak az ország tanácsába annak idején kizárólagosan oly férfiakat, a kik a mezőgazdaság s a munkásnép érdekeit mindenek felelt szivükben viselik.

Kelt Nyíregyházán, 1898. márczius hó 25.

Kállay András.

A f.-szabolcsi ref. egyházmegye véleménye,

a magyar országgyűlés Jcépviselöházához beterjesztett s a lelkészt jövedelem kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyában.

Általánosan tudva van, hogy a magyar ország gyűlés képviselőházának folyó évi február hó 7. napjiu tartott ülésében a nagyméltóságá vallás ős közoktatásügyi m. kir. miniszter ur beterjesztette a következő czimü törvényjavaslatot: Törvényjavaslat a lelkészi jövedelem kiegészítéséről. — Ezen tisztelettel említett

jött szembe ránk a járdáü, kínomban úgy ráorditottam, hogy elejtette a kosarát, a sóspereczek szanaszét hullottak az utón.

— Nem takarodsz előlem, pusztulj mert agyon váglak. C akugyan úgy szerettem volna valakit, vagy valakiket, vagy az egész világot levágni.

Aztán mi történt ?

Tibor nem volt jóformán eszméleténél ezentúl. Mindég közelében tartózkodtam, hogy valami bolondot ne tegyen.

Napról-napra’elmentünk a négy ablakos ház felé. Oh hogy gyűlöltem én azt a házat, szét tudtam volna szedni a körmeimmel, hogy két tégla sem maradt volna belőle egymáson.

A barna szemű lány mindég ott ült az ablaknál. Mulatságnak vette a rendszeres ablak viziteket.. Komédiának vette az egész, hogy is mondjam — hát — komédiát — és tetszett neki ennek a bolond fiúnak a rajongása. Mulatott rajtunk. I yen szemekkel képzeltem el a pokolbeli fúriákat, mint a milyen ezé a lányé volt. Megfojtottam volna — pedig szép volt — nagyon szép.

Aztán mi történt utóljára?

Kencsy Tibor, te áldott jó fiú, te ostoba idealista, rólad beszélek. Nemtelenség tőlem, hogy hallóira rosz- szat mondok; de kimondom azért is, hogy miért hagytál itt — ostobaság volt tőled, a miért meglőtted magad.

Délután, ragyogó napos délután, együtt jöttünk az előtt az átkozott ház előtt, a mikor velünk szemben a cseh hadnagy karján a Zotacsekeri jön a barna szemű lány. — Hogy mosolygott, verje meg ... ez ölte meg Tibort. Megkapta a karom, talán elvágódik ha meg nem kapja, de már akkor haldoklott, haza kisértem, nála voltam késő estig, nem szólt egy szót sem . . . haldoklott.

Reggelre aztán meghalt.

törvényjavaslat az egyetemes magyar ref. egyház jelenét s jövőjét oly közelről érinti, hogy a felett a feliő- szabolcsi ev. ref. egyházmegye közgyűlésének hallgatásával mintegy belenyugvását nyilvánítani annyival ia inkább nem lehet, mivel egyházi törvényeink 58. §. értelmében a törvényhozó zsinat együtt nem léte esetén egyetemes konveutüuk van hivatva arra, hogy egyházunk érdekét az állammal szemben képviselje s amennyiben ezen főhatóságunk a törvényjavaslatra nézve nem nyilatkozott s talán remény sem lehet arra, hogy a törvény- javaslat országgyűlési tárgyalásáig nyilatkozhassék és e létérdekünket oly közelről érintő kérdésben a magyar ev. ref. egyház álláspontját érvényre juttathassa: a felső szabolcsi egyházmegyei közgyűlés iudittatva őrzi magát e fontos ügyben saját külön érdekeink szemmel tartásával, mint alsóbbfoku egyházi hatóság is, véle ményt nyilvánítani s a szóbanforgó törvényjavaslatra nézve észrevételeit a következőkben tenni meg:

Bár a törvényjavaslatban nem találhatjuk fel azon elvnek érvényre juttatására irányzott törekvést, melyet a magyar nemzet törvényhozása épen egy félszázzd előtt, már az 1848. XX. t. ez. 2. § ában kimondott, hogy t. i. a hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve külömbsőg nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapittatik meg; sőt a benyújtott törvényjavaslat az idézett törvény ellenére is még fennálló egyenlőtlenséget egy §-ában szentesíti és bár nem tartatott meg az 1848. évi XX. t. ez. 3. § áuak azon rendelkezése sem, hogy a törvényjavaslatban ezéiba vett uagyfontosságú intézkedések az illetékes felekezetek előleges meghallgatásával állapíttattak volna meg: mindezek daczára, azon kényszer helyzet nyomása alatt, melyet a változott viszonyok miatt sokszor ínséggel küzdő lelkészeink helyzete teremtett, a feUó-szabo'csi ev. ref. egyházmegye közgyűlése a tisztelettel czimzett törvényjavaslatot, mint az 1848. XX. t. ez. részleges beváltásit általánosságban elfogadhatónak tartja, világos és határozott kijelentésével annak, hogy törvéuynyő válása esetén azt csak első lépésnek tekinti arra nézve, hogy e magyar hazában élő vallásfőlekezetek teljes jogegyenlősége bekövetkezzék.

Azonban, hogy a törvényjavaslat legalább némi részben üdvös hatasu legyen ev. ref. egyházunkra nézve, felette szükségesnek tartjuk egyes intézkedéseinek, javítását s kötelességünknek véljük rámutatni mintegy azon pontokra, miknek változtatás nélküli elfogadása sérelmet, sőt veszélyt okozna.

1 Elismerjük, hogy a javaslat némi kis könnyebbü- lést szerez az Ínség sokszor fenyegető veszélyével küzdő lelkészeink helyzetén, de más oldalról nincs a javaslatnak egy pontja sem, mely könnyítene azon óriási terheken, változtatna azon köztudomás szerint is elvisel- betlen állapoton, mely egyház fenntartó híveink vállán oly súlyosan fekszik, melyet tovább viselni képtelenek.

Az 1848. XX. t. ez. 3. § a az egyház és iskola fenntartás összes terhét az állam feladatává tette, e törvény mindaddig fennáll, mig eltörölve, vagy megváltoztatva nincs.

Mélyen érzi a felső szabolcsi ev. ref. egyházmegyei közgyűlés, hogy e törvény betüszerinti végrehajtásának már annak meghozatalakor nagy akadályai voltak/ez akadályok részben ma is fennállanak, mélyen érezzük, hogy minél nagyobb mértékben vesz segélyt, vagy egyenes ellátást ev. ref. egyházunk az államtól, annál nagyobb mértékben van veszélyeztetve autonomikus szabadsága, függetlensége s igy mindaddig, mig annak lehetősége elő nem áll, hogy e veszélytől félnünk nem kell, az állam általi teljes ellátást óhajtanunk nem lehet; de midőn a másik veszély fenyegeti egyházunkat — ős a jelen perezben ez a nagyobb veszély — hogy egyházunk tagjai kénytelenek lesznek a rajtuk levő egyházi terhek- uek még egyházuk Odahagyásával is, leendő — könnyítésére — egyházunk megtámadott életórdekőnek védelmére szót kell emelnünk.

Századok óta a magyar állam helyett mi viseljük a népiskolai oktatás terhét, azok az ev. ref. lelkészi hivatalok, miket felállitottuuk a múltban b fenntartunk a jelenben, a magyar állameszme leghívebb terjesztői azonban híveink, kik óriási áldozataikkal az iskolákat, egyházakat fenntartják, az állami, törvényhatósági, községi kiadások s a társadalmi viszonyok elhárithatlan követelményei folytán anuyira tül vannak terhelve, hogy az áldozatok további viselésére képtelenek ős a jelen társadalmi helyzetet tekintve, a mikor az anarchizmus terére lépett szocziálizmus tévtanaival telített pép látja azt, hogy a nyomo.ral küzdő lelkész az államtól segélyt kap, az ő óriási terhén azonban segítve nincs, még inkább hitelt ad az ámitók szavának, kik őt vallása, lelkésze ellen izgatják, s ne csodáljuk, ha nem lesz elég ereje ellenállani a kisértésnek ős hogy enyhítsen anyagi sorsán, nem meggyőződésből, de kényszerűségből, a felekezetnélküliség karjaiba veti magát.

Fájdalom, éppen egyházmegyénk jelen helyzete, hol már több egyházban megtagadták az egyházi adó fizetést, hol kijelentették: nem kell vallás, nem kell pap, igazolja az összeköttetést, mely vau a szocziálizmus és felekezetnélküliség közt, mely a személy- és vagyon biztonság veszélyeztetésére vezet, úgy, hogy ha semmi egyéb nem, csakis pénzügyi szempont áll a magas kormány és országgyűlés előtt — amit feltennünk nem szabad ■—• már ettől eltekintve íb óriási különbség vau azon két összeg közt, mit az állam kiad a veszélyes tévtanok elleni védelemre és a közt, mit kiadni kellene a bajok orvoslására.

Nem kiváltságot, de jogegyenlőséget kérünk; kérjük, hogy az egyházi hatóságok által a fennálló egyházi törvények értelmében kivetett egyházi adók s az egy házak háztartásában muihatlanul szükséges összegek között esetleg jelentkező hiányt fedezze az állam, a törvény által megszabott országos költségvetésből, de ha ezen forrásból nem lehetne, úgy a vallásalapból, melyről, mint a néhai dicső emlékű magyar királyok és más kegyes alapítók által vallási czélokra szánt alapítványokról, mi — a legmagyarabb egyház tagjai —- a történelmi igazság és jogfolytonosság szempontjából sem mondhatunk le soha; sőt ma fokozottabb mértékben, mint valaha, fenntartjuk ahhoz való igényünkét.

2. Nem kerülheti el figyelmünket, hogy több egyházunkban — és bizonyosan a többi egyházmegyékben