Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-25 / 52. szám

„N T f R V 1 D É K-‘

4.

október 1-ét a tanítók, — kik a haza mostoha gyermekei — úgy várták, mint a zsidók a „Messiás'-t. Fájdalom várakozásuk nem tölt be, s igy továbbra is mostoha gyermekei maradtak a hazának, pedig már az 1893. évi XXVI. t.-cz.-kel a szelíd, edea anyai simogatást ott érezték homlukokon amostohagyermekek, öt hosszú, nélkülözésekkel teljes esztendeig várakoztake simogatás után a többé nem mostoha, hanem a jó kedves anya még jóságosabb kezéből az első falat -kenyérre. A jóltevő simogatást egyikük-másikuk még most is ott érzi gonddal terhes homlokán, de a kenyér még nem sült ki, nagyon hosszú ideig sütik, mert talán olyan kovászt tettek bele, amely teljességgel nem kívánja számukra az éhség csillapító kenyeret élvezhetővé tenni Elkeseredésük tehat nem oknélküli, nem is korai, meri hisz már amióta kérnek, zörgetnek, esedeznek helyzetük javításán, azóta már egy egész tanítói generátió részint kihalt, részint pedig munkaképtelenné válva eszi testet- lelket öló munkájának keserű gyümölcsét, a nyugdíjban.

Innen magyarázható ki, hogy elkeseredésükben az egyházaknak azonnali beperlését követelték az ötöd éves korpótlókért. Elvégre a tisztikar ős a higgadtabb kartársak közül egy-kettő oda módosították a beterjesztett s az ötödéves korpótlékra vonatkozó indítványokat, hogy ez ügyre vonatkozólag a felső szabolcsi ref. tanítói kar mindaddig várakozó álláspontra helyezkedik, mig az egyházak által másodszor is felterjesztett, az ötödéves korpótlékot kérő folyamodványok a minisztériumtól le nem érkeznek. A kérvények kedvezőtlen elintézése után, illetve esetén egy rendkívüli közgyűlés nek azonnali összehívásával elnökség megbizatott.

Délciegli Sándor kemecsei tanítónak: a „tanítói temetkezési egyesület“ létesítését czélzó eszméje elvileg még az április 30 án tartott közgyűlésen elfogadtatott, ugyanakkor az ő elnöklete alatt egy 8 tagú bizottság küldetett ki az alapszabályok megszerkesztésére. A 8 tagú bizottság még a nyár folyamán összeült s az alap szabályokat megszerkesztette. Jelen közgyűlésen felolvastatott s csekély módosítással el is fogadtatott. A tagok mielőbbi jelentkezésre felszólittatuak. Az egyesület működése az 1899. év január havával veszi kezdetét.

Elnök jelentése az egyházmegyéből tartozó olyan kartársakra vonatkozólag, kik tagsági dijakkal ős auna- ticumtnal adósak maradtak.

Tárgyaltatott a kisvárdai járáskor kérvénye, melyben elszámolás terhe mellett bizonyos összegnek a központi pénztárból való kiadatását kéri.

Közgyűlés a nevezett járáskor költségeinek fedezésére esetenkénti összeg kiutalását vette határozatba.

Több aprólákos ügyek s indítványok feletti intéz kedés után a közgyűlés véget ért. Déli 1 órakor társas ebéd volt, melyen a tagtársak csaknem kivétel nélkül részt vettek.

Lengyel József.

A tökekamat-adóról.

Nincsen olyan adónem, melynek megállapításánál az adózó polgárok oly sok zaklatásnak volnának kitéve, mint a tőkekamat-adó kivetésénél; és semmiféle adónemben sem vesznek meg annyi jogtalan adót az embereken, mint a tőkekamat-adó czimén. Ez az oka annak, hogy az adózó polgárok részéről a legtöbb panasz éppen a tőkekamat-adó kivetése és behajtása körül merül föl.

Jogos panaszra ad okot a pénzügyi közegeknek az az eljárása, hogy egyrészt olyan tőkék után veinek ki kamatadót, melyek után törvény szerint tőkekamat-adó egyáltalán nem jár; másrészt a kezdetben jogosan kivetett tőkekamat-adót rendesen még akkor is szedik, midőn az adóalap — a kamatozó követelés visszafizetése által — már régóta megszűnt.

Az 1875. évi 22. t.-cz. értelmében tőkekamat-adó fizetendő azoktól a kamatoktól, melyeket kölcsön adott, továbbá hitbizoraányi, családi és alapítványi tőkékből húz valaki. És ennek a világos intézkedésnek ellenére mégis az történik, hogy valamely iparos vagy kereskedő, ki áruit hitelben kénytelen eladni, áruinak vételára, avagy valamely ügyvéd vagy orvos megérdemelt dijai és kész kiadásai iránt késedelmes adósát beperelni kénytelen s a biró neki törvényes késedelmi kamatok után évek hosszú során át fizetteti meg vele a tőkekamat-adót, még akkor is, ha egy árva krajezár kamatot sem kapott, sőt tőkéjét is elvesztette.

Ennél még sokkal gyakoriabbak azok az esetek, midőn a kincstár az eredetileg jogosan kivetett tőkekamat- agót az adóalap megszűnése után éveken át is beszedi; midőn t. i. az adós a bekebelezett tőkét már régen visszafizette, vagy az adós ingatlan vagyona birói árverésen eladatván, a hitelező tőkéjét az elárverezett vagyon vételárából már megkapta, vagy azt — ami igen gyakran szokott megtörténni —, teljesen elvesztette. Midőn tehát a hitelező követelésd már régen megszűnt, sfit annak fenállásakor kamatot sem élvezhetett: a hitelezőre mégis évről-évre vetnek ki kamatadót. Rendesen beletelik nehány — sokszor 10 — esztendő is, mig az adózó polgár erre a jogtalanságra rájön.

Ez nagy baj, melynek csupán a fönnálló kezelési rendszer, vagyis inkább a pénzügyigazga!óságoknál rendszeresített nyilvántartás hisnyossága az okozoja. A pénz- ügvigazgatóságok értesítve lesznek a bekebelezett tőkék törléséről, s ha a nyilvántartás a kellő szabatossággal és skrupulozitással keresztülvitelik, sokkal kevesebb jogtalanság támad. A bajt ilyen módon sem lehet megszüntetni, mert nem minden esetben hibás a nyilvántartó közeg, — amiről alább fogunk szólni.

Igaz ugyan, hogy a tőkekamat-adó kivetés ellen lehet fölebbezni, sőt a már jogerősen kivetett adó leírása iránt folyamodni. Csakhogy ez a félnek sok utánjárásába és költségébe kerül, melytől helyes adópolitikának az adózó polgárt meg kell menteni. Aztán az ilyen folyamodókkal szemben azt a gyakorlatot szokták követni a pénzügyigazgdóságok, hogy kívánják a követelés megszűntének igazolását — törlési végzések által. De erre vajmi kevés alózó képes. Mert a hitelező, — kivált, In egyszerű falus' ember — nem szokta a telekköiyvi hatóságtól kapott törlési végzéseket eltenni; szükségesnek sem lartja azt, hiszen tudja, hogy a pénzügyigazgatóság is kap törlési végzést s az hivatalból köteles a követelés megszűntét a nyilvántartási lájstromba bejegyezni.

Azután az árverési eljárás folytán eszközölt törlésekről kiadott végzésekből többnyire hiányozni szokott annak fölemlitése, vájjon a törölt követelés a C. lap melyik tétele alatt és kinek javára volt betáblázva s igy azok alapján nem lehet hivatalból törlésbe hozni a kamatadót, de a fél is hiába csatolja azokat folyamodványához.

Hasonló az eset a telekkönyvi betétek szerkesztése alkalmával történő zálogjogi törléseknél. Itt egyszerűen kihagyják a megszűnt tehertételeket és sem a hitelező sem a pénzügyigazgatóság nem szokott értesítést kapni.

Más esetben az adós egyszerűen átveszi a visszafizetett kölcsönről szóló adóslevelet a nélkül, hogy egyszersmind töröltetné tartozását, vagy azért, mert nincs hozzá való költsége, vagy nem »ritkán bosszúból, úgy okoskodván, hogy hadd fizesse a hitelező továbbra is a tőkekamat-adót.

Tehát részint a pénzügyigazgatósági nyilvántartás hiányossága, részint fölhozott többi körülmény oka a tőkekamat-adó megállapítása és behajtása körül fölmerülő sok jogtalan zaklatásnak.

E bajt orvosolni kötelessége az államnak, kötelességük saját hatáskörükben az illetékes pénzügyi hatóságoknak.

Nézetünk szerint a bajt akként lehetne legczélsze- rübben orvosolni, ha a pénzügyigazgatóság évenként — a tőkekamat adó kivetése előtt — egy tisztviselőjét küldené ki a körjegyzőségi székhelyekre, ki a tőkekamat adó kivetési lajstrom alapján, a hitelezők és adósok egyenkinti meghallgatása mellett megállapítaná azt a még fennálló tőkekövetelést, mely után kamat lenne fizetendő; az időközben bármi módon megszűnt tőkekövetelések után addig kivetett tőkekamat- és általános jövedelmi pótadó törlése iránt pedig tenne okadalolt ■előterjesztést a pénzügyigazgatóságnak.

Ily eljárással orvosolni lehetne sok jogtalanságot, a melyet a mostani eljárás mellett a honpolgárok elszenvedni kénytelenek; meg lehetne szüntetni sok keserűséget, mely a jogtalanul megsarczolt adózó polgár szivét szinültig eltölti és elejét lehetne venni sok jogos panasznak, a mely eddig csak növelte az adófizetők bizalmatlanságát az állam intézményei és közegei iránt, a mely bizalmatlanság csak káros hatással lehet az állam s ennek polgárai között létező viszonyra. II. Cry.

Fegyelem—illcdolem.

(Irta Ó3 felolvasta: ‘Lengyal József a f.-szabolcsi ref. tanítóegyesületnek 1898. decz. 15-éa tartott közgyűlésén.)

Makra pipa a szájában, kalap a fején volt Kovács Károlynak, helyiségüuk 10 év előtti egyház fiának — midőn szobámba lépett. Pipáját fogai közt szoi'ongatva kérdezte: „Tisztelt tanító úr mehetek már harangozni ?“ „Tizenöt perez hiji a 7 órának — mondám — ü!jöu csak le egy keveset etjbeszelgesrüuk, mig az idő elérkezik.“ Leült, de a kaiap még ükkor is a fején volt. Mit tettem? A fogasról leemeltem az én kalapom s a fejembe nyomtam s úgy né'tera farkas-szemet harangozó urammal, „Talán megy valahová tisztelt tanító uram — kérdé ő kelme — hogy a kalapot feltette?“ Nem a mondám — lássa nekem az a rossz szokásom van, hogy házamban nem szoktam olyau embert süvegeim a ki engem csak szóval tisztel, de valójában nem adja meg a becsületet.

— Észrevette magát, levette kalapját, eltette pipáját.

— „így bizony barátom! ez az emberség, ez a tisztességtudás!

Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem, ki volt a tanítója. Kérdésemre a következő választ kaptam: „Hatvani Ferencz volt, az Isten nyugtassa szegényt, nem tanult az sehol, csak az apjától. Nemzetes Hatvani Mihály tői örökölte a rektorságot, — tudja tanító uram nem is volt az olyan akkurátos tanító, nem is hívtuk csak rekt’ramnak.“ „Engedjen meg barátom, már azt nem hihetem, hogy Hatvani Ferenez annyi Hiedelemre sem tanította volna növendékeit, hogyha tisztességes helyre mennek kalapjukat levegyék. Ds bizonyosan nem fogadták meg a szavát — engedetlenek voltak, vagy ha meg is fogadták — de iskolából kikerülve az életbe soha sem igyekeztek tisztességtudó emberek társaságába, csak olyau helyre, a hol minden szabid, minden lehet, mert uiucs figyelmeztető.“ „Hát bizony tanító uram igen szép az mikor a gyermekeket lebocsátja s azok hazáig szépen párosával mennek, az u'czán szépen kalapat emelve kösiön- nek, csak vélte akad egy-egy kis hamis, a ki a sorból kilépve rendetlenkedik.

Mikor mi jártunk? Mintha a pokolbéli sátánok szabadultak volna ki sötét odúikból — oly óriási zajjal rohantunk haza, ha Iebocsátott a rekt’ram. Meg aztán az iskolában is szabadon járlunk ki s be — mikor tetszett. Hej! de másként is van most, — milyet fordult a világ kereke! sóhajtott egyházfi uram.

A 15 perct elmúlt, elrepü t feleltünk, mert óh mioodák az életnek perczei, órái sőt esztendei is az órökkévdóság végtelenségéhez képest? Ilullám-esapá sai ama nagy tengernek, melybe az életűek minden folyamai oda sietnek! De ez a 15 perez nem repült el felettünkj hasztalanul, nyomot hagyott az mindkét tőnk lelkében. Mindketten hasznát vettük, ő emberséget tanult, én pádig gazdagítottam paedagogiai isme reteimet. M ndjárl kivettem, hogy Hatvani uram isko fájában nem igen értették a gyermekek mire való az legyelem, milyenuek kell lenni egy illedelmes gyermeknek. D) nem ítéltem el az olyan tanítót, a ki maga sem luita az’, mi az a piedagogia, mi a fegyelem, hagyna kell fagyai n;zni? Da igenis elítélem azon initó társamat ma és mindankor, a ki tudatos, módszeres tanítás mellett Kovács Károlyokat nevel.

Eltöprengtem azon, milyen furcsa, milyen változékony, puhatalodzó nevelés-tanítási eljárása lehetett az olyan rekt’ramnak, a ki 3—4 osztatlan, falusi iskolát végezve — tanítóságot, vállalt! Bizony, hogy egy kissé drasztikus kifejezéssel éljek „vak vezette a világtalant.“

Hogy lehetett volna még kívánni is, hogy az a ki maga soha sem tanult fegyelmet, mást arra tanítson, szoktasson.

Igen uraim! mert én az Hiedelmet a fegyelem édes gyermekének tekintem, Hiedelem nem létezik fe • gyelem, — fegyelem Hiedelem nélkül. Vagyis a ki fegyelmezve vau, annál még ha arra nem is oktatjuk — kifejlődik az Hiedelem, s viszont illedelmes senki sem lehet., a ki előbb fegyelmezve nem volt. Ez olyan tény, mit bizonyítgatni felesleges. Ha már a fegyelem és Hiedelem ily karöltve járó, az egész életre kiható tulajdonok, mindenesetre nagy súly helyezendő ezekre az iskolai nevélés-tanitásban.

Sok iskola látogató az iskolának csak külső, alaki és nem tartalmi nívóját vizsgálja meg, — s az álaki érdemről lcövetlceatet a tartalmi mivoltra.

Helyesen! mert nem láttam, sót nem is képzelek fegyelmezett, illemtudó gyermekeket tudatlanoknak s viszont fegyelmezetlen, illedelmetlen, gyermekeket tu dósoknak.

Nem, mert az előbbinél a tudományszerzés alapja fófeltétele a fegyelem megvan; az utóbbinál a fegyelmezetlenség, az illedelmetlenség szintén alapja a tu datlanságnak.

Azért halljuk sok tapasztalt vizsgázó ajkiról, hogy: „ebben az iskolában a példás rend és fegyelem az illedelmes viselet az első pillanatra oly megkapó volt, hogy azonnal következtettem a kitűnő vezetőre és értelmes gyermekekre.“ Vagy: „Mikor abba az iskolába léptünk befelé, a tanító akkor is kápláros han gon fegyelmezett, vesszejével jobbra-balra vagdalkozott, még akkor is csak az nem zajougott, akit a vessző ért, mindjárt gondoltam, hogy bizony itt a gyermekek nem sokat foguak tudni — nem is csalatkoztam.“

Minthogy azonban nem czólom czikkemet hosz- szúra nyújtani, továbbá az sem, hogy mindenki által ismert paedagógiai tárgyalásokat folytassak, rá térek azon eljárás rövid leírására melyet én szoktam követni a fegyelmezést illetőleg iskolámban.

I. A fegyelemre vonatkoeólag.

1. Minden reggel és minden délután én vagyok az első a ki iskolába megyek, utolsó a ki kijövök.

2. Egyenként — kivéve a kivételes eseteket — soha, csakis együttesen bocsátom ki növendékeimet 9—10 órakor előbb 5, aztán 10 perezre, délután 3 órakor 10 perezre. Ilyenkor is mintha haza mennének párjával ki és be.

3. Az íakola piaczára az én engedelmen nélkül lépni, vagy a pádból — ha már egyszer bementek — kilépni tilos.

4. A növendékeknek a hely változtatást nem engedem meg.

5. A rendes és pontos iskola látogatást nemcsak a növendékek részéről követelem, de sőt magam mutatok nekik példát e tekintetben.

G. Arra törekszem, hogy czélirányos munka nélkül egy nap se múljék el felettünk.

7. Ha a csend bármi módon megzavartatott, nem folytatom addig a tanítást, mig az helyre nem állott.

8. Minthogy elv az, hogy semmit se tanítsunk olyat, a miről később le kell szoktatni növendékeinket, azért már a kezdőket is cseudre, figyelemre szoktatom.

9. Szemeimmel folyton a tanulók csoportja felett őrködöm, nem nézek el semmit, a mi a szórakozottság nyilvános jele. Végül a felelni akarókkal, vagy kikőredz- kedőkkel jelekkel beszélek.

10. Későn jövők engedelmem nélkül helyre nem mehetnek.

Olyan fegyelmet, hogy a légy zsongása is hallható legyen — általán ne erőszakoljunk növendékeinkre, mert ha a gyermek moczczani sem mer, akkor lehetetlen, hogy az iskolában jól érezze magát; már pedig a ki jól nem érzi magát, az figyelemmel nem is hallgathatja az oktatást, igy a tanítás sikere veszélyeztetve volna.

Hogy az ily eljárás mellett növendékeim menynyire figyelmesek irántam, önmaguk ős mások iránt, álljon itt egy példa:

Két évvel ezelőtt egy tavaszi napon lelkészem nem lévén honn, nekem kellett végezni a templomi imát. Egy V öd osztályú növendékemnek előtte való nap estéjén meghagytam, hogy reggel, ha haraugozta- luuk, menjen a lelkész ur lakására s hozza el az imakönyvet, a minek rendes helye évek óta a templomi papszékbeu volt.

Minthogy azomban az ünnepi diák a szokást nem tudván, előtte való nap ünnep harmadnapja lévén, ő rekesztette be az ünnepet, de az imakönyvet még az nap észrevettem — hogy elvitte a papiakra.

Mondom a nevezett nap reggelén a hogy felmentem a templomba s oda néztem az imakönyv szokott helyére, nem volt ott! Feltekintek az iskolás gyermekek karjába! Azonnal megértették, bár akit megbíztam megbetegedett s nem volt jelen, mégis 10 is szaladt volna az Tmakönyvért, ha újammal nem intek, hogy egy is elég.

Ciekélységnek tetsző dolognak tarthatja sok kartársam a fenntebbi s hozzá hasonló eseteket, én nem, mert az ilyen esetekből ón a fegyelmezettségre, különösen a figyelem éberségére következtetek: örömmel szoktam feljegyezni naplómba az ilyen kicsinyesnek látszó az iskolai életben gyakran előforduló eseményeket.

II. Hiedelemre néeve :

1. Követelem a karban való helyes ülést.

2 Zajtalan járást-kelőst.

3. Értelmes, illedelmes, hangos feleletet.

4. Bátor de nyílt, őszinte tekintetet.