Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-20 / 47. szám

t lí. V I t> É. K.‘

„IN V

műveltebb elemeinek e fontos érdek iránt való tevékeny és munkáló fogékonysága szüntetheti meg.

Ha majd általános lesz ez irányban az érdeklődés, egyszerre valóra válnak a közegészségügy adminisztrációnak ma még — sajnos — legnagyobb részben csak papiroson levő intézményei, s akkor, ezen a szilárd alapon el fogjuk érni azt, amit Anglia és Francziaország elértek, hogy az egész társadalom érdeklődése és tevékenysége fog őrt állaui a közegészségügyi érdekek védelmében.

S akkor, ahonnan őseink — kiket nagy birodalmak hittak segélyül, mint győzhetetleneket — a régi múltban hadveró csatákra indultak 8 ahova csak győzelemmel tértek meg: itt e szép hazában, testben és lélekben egyaránt erős nemzedék munkája fogja nagygyá tenni a hazát!

A gávui Katóhalom és környéke.

i.

A szabolcsmegyei őshalmokról az Archeológiái Értesítőben és a „Nyírvidék“-ben 1897. évben megjelent közleményemben beszámoltam azon tiz őshalom felkutatásának eredményéről, melyeknek megásatásában részt

vettem.

A nagykállói határban levő Nagy Korhánynak kincsásás szempontjából negativ eredménnyel történt átkutatását dr. Bleuer Miklós 80 éves Pár, de erélyes, és minden szépre, jóra, lelkesülő, ifjú erőben levő barátom 200 forintnál több áldozattal tette lehetővé.

A régészeti kutatásoknak nem kincskeresés lévén feladata, hanem az, hogy a koromsötét múltba, ha nem is ivlámpával, de legalább is mécscsel bevilágítsunk ; kívánatos, hogy őshalmaink, — melyek nálunk minden eddig ősmert esetben egy hatalmas embernek, és pár esetben a halomnak fele magasságában eltemetett másik egyénnek, — valószínűleg áldozatul leolt rabszolgának — szolgált sírul: sorban és gondosan átkutat.tassanak.

A megélhetés nehéz küzdelmei nem engedik meg magánosoknak az eféle kutatásokat. Nagy köszönet illeti tehát Wlassics miniszter urat, hogy a vidéki múzeumok fellendüléséaek érdekében többek között vármegyénk múzeumát is 400 frt segélyben részesítette.

Hogy ezen összegből, — mely október közepén jutott kezemhez, — mennyit fogok az idén felhasználhatni, az időjárástól és a kutatásokra fordítható üres

időmtől függ.

Mint magyar ember, első sorban a honfoglaláskori emlékekre fektetvén a legnagyobb súlyt, a karászi Gara halmot kutattam át, a melyről a „Nyírvidék“ hasábjain számoltam be, miután ezen ásatás megyénkben általános érdeklődést keltett. Ha az „Arch. Értesítő“ szerkesztője dr. Hampel József úr érdemesnek fogja találni, az eredmény szélesebb körben lesz ösmertetve.

Az, hogy f. hó 3-án és 4-én miért ásattam fel a gávai Katóhalmot, — amelyről tudtam, hogy jóval a honfoglaláskor előtti időből való — bővebb indokolásra

szorul.

Gencsy Albert országgyűlési képviselő barátomnak nagyhalászi határban fekvő „Homoki tanyájáról“ a múlt évben két honfoglaláskori fokos, két kengyel és egy bronz szijdiszités került múzeumunkba, ezen tárgyak ember és ló csontvázak mellett találtattak. Igen valószínű tehát, hogy ott egy honfoglaláskori temető van.

Gencsy Albert megengedte, hogy a kérdéses terüle tét akár legyen az búzával, repczével bevetve, vagy dohánynyal beültetve, tetszés szerinti időben felásathassam.

A Katóhalom tulajdonosa özv. Komlóssyné, csak most, midőn a domb és környéke bevetve nincs, engedte meg az ásatást, és csakis azon feltétel mellett, hogy a halom lehetőleg lehordassék, és a kikerült földtömeg a halom környékén szétterittessék.

A kallói Nagy-Korhány halom megásatását 50 Írtért a tulajdonos csak azon feltétel mellett engedte meg dr. Bleuernek, ha a kihányt földet megint visszahordatja.

Örömmel nyugodtam tehát a Komlóssyné által megszabott feltételekbe, és nem vettem zokon, hogy másfél napon át Árgus szemekkel leste a felszínre kerülő kincseket.

Gáva község, amelytől keletre a berczeli országút baloldalán a Katóhalom fekszik, még ember emlékezet szerint is közvetlen a Tisza balpartján több kilométer hosszúságban elnyúló 5—ß méter magas régi tiszapart- nak egy részén fekszik, szorgalmas, jómódú értelmes lakossággal. A Tisza folyó jelenleg majdnem két kilométer távolságban van a községtől, mint a többi a folyammente balpartján fekvő községek is, mint Vencselő, Balsa, Szabolcs, Tímár, Rakamaz, Nagyfalu, Tisza-Eszlár, Tisza- Lök. stb.

Ezen magas partvonal kincsesháza azon ősidőknek, amikor a népvándorlás hullámai, a kő-, bronz- és vaskorszakot rövid századok alatt amalgamizúlták.

Ezt látszik bizonyítani az 1888.' évi Tisza árvíz által okozott rakamazi, mintegy'500 méter hosszú part- omlás után visszamaradt iszapnak felületén Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész, Fábry Károly és általam talált számos cseréptöredék, bronzöntő kemenczének nagytömegű vörösre égett agyagban talált töredéke, több kővéső, bronzfűrész, népvándorláskori jellegzetes bronz csatt sat.

A még le nem omlott egy-két méter magas partoldalban azt tapasztaltam, hogy a kő-, biönzés vaskorszakra valló tárgyak nnm sorrendben egymás felett vannak elhelyezve, hanem vegyesen, amely észleletemnek helyességét úgy Pulszky Ferencz, valamint dl1. Hampel József ur is különösnek és kétségesnek találták, és azt tartják, hogy ezen különböző kultúrára valló leletek egymásra voltak települve, amely nagyon fontos kérdést azonban csak alapos kutatások d önthetnék el.

Hiszen látjuk, hogy a villám és gőzkorszak mellett Uj-Guineában ma is kőkorszakot élnek. A fiatalok már amerikai, német és angol aczél eszközöket használnak, mig az öregek ma is kőbaltákkal csinálják bámulatos csolnak díszítésüket és bálványfaragmányaikat.

Az ősidők művelődési viszonyait épen úgy nem lehet egy kaptafára huzni, mint a mait.

A kincsszomjas rabló Rómától messze esett a mi halakban, vadakban, a laza homoktalajból könnyen ki- kerithető föld termékekben bővelkedő Nyírünk.

Az itt-ott talált és mindég csak egyes római érmek azt látszanak bizonyítani, hogy csak szegény szökevények kuporgatásának maradványai, mert római műtárgyaknak mi nálunk még nyomai sincsenek.

Nálunk tudomásom szerint egynél több római érem ugyanazon helyen együtt nem találtatott, és csak igen ritkán szórványosan fordulnak elő.

A cliablonszerü kőkorszakot múzeumunkban mintegy 80 balta, véső, és sok száz obsidian és kova-kés, ilyennek töredékei, és nyílhegyek képviselik. Félben maradt nyél-lyuknak fúrása bizonyítja, hogy ilyen tárgyak nem csak behozattak, de itt is készültek.

Érdemes volna meghatározni a kőzeteknek legközelebbi leihelyeit, ahonnan a vármegyénk területén készült kőeszközök anyaga származhatott.

Világosságot vethetne e kérdés földerítése az akkori kereskedelmi közlekedés irányba.

*

* *

Az úgynevezett hallstadti kornak nyomai, a La Tóne korszaknak pedig özöne van nálunk.

Nyíregyháza belterületén és közvetlen közelében több négyszög kilométer területen alig van pont, ahol La Téne korszaki égetelt csontokat tartalmazó hamvvedrekre nem akadnánk.

Ezen úgynevezett La Téne kultúra azonban az én szerény nézetem szerint nem a Neuchateli tó északi csúcsán Marin nevű falu közelében levő csekély viz tájékáról (amilyen természetű helyeket ott minden La Téne-nek, nálunk a Tiszaháton Langonak neveznek) került hozzánk, hanem megfordítva.

Meg lehet, hogy ezen állításom nem igaz, de legalább is valószínű.

A nyíregyházi közvágóhíd, az egy egész lovas ezred részére egy millió forintnál többe került laktanya, a Lichtmann Dezső által létesített sertéshizlaló, dr. Trajtler Somának a vasúti indóház közelében levő szőllőtelepe, a pazonyi utczának északi vége egymástól több kilométer távolságban legalább is hat négyszög kilométernyi területen feküsznek, és e nagy területen mindenütt jellegzetes La Téne korra valló égetett embercsontokkal, vaskésekkel, flbulákkal, bronztárgyakkal telt urnákra akadunk.

A közvágóhíd nivellirozásának alkalmával talált urnák közül ölvennél többet rajzoltam és irtain le. A többek között egyben 13 Kaurit (Gypria moneta) találtam, tehát olyan kagylót, melyet az indiai tengerben halásznak, és amely kagyló még pár évtized előtt is kelet Afrikában pénzül használtatott.

Ezen kagyló nem nyugotról, Hallstadtból, vagy a Marin svájczi község közelében levő La Téne langóból kerülhetett hozzánk, hanem ellenkezőleg, innen oda, a keletről nyugat felé előrenyomuló kultúrának.

t l)r. Jósa András.

Az egri főpapokról*1.

Eger egy nagy darab barokk világ, milyen még Versaillesbeu sem jutott tisztább kifejezésre; régi mentsvára a bitnek, a tudományosságnak, melyet papjai zajtalanul, csöndben, de annál hathatósabban terjesztenek.

A XVIII. századuak egészen a végéig csupán püspöki széke volt Egernek, de mint ilyen majdnem a legtekintélyesebb volt az országban. A iörök hódoltság után kiváló püspöke volt egernek Telkessy István, Rákóczy fejedelem bive. Erdődy gróf, msjd Barkóczy Ferencz gróf követték a püspöki széken, és ez utóbbi alatt kezdődött Eger tulajdonképeni fénykora, Birkóczy már nem csak a tudományt, de a magyar literaturát is pártolta és ebben nagy támogatója volt O.czy Lőrincz báró is, a püspöknek szives barátja.

Barkóczy Egerben valódi fejedelmi udvartartást vitt, valamint tarkányi nyaralójában is, mely ügy kívül, mint belül a pazar pompának és kényelemnek volt mintaképe. Az uralkodóház tagjai is megfordultak itt, de különöseu az Orczy köre, a testőr-irók, amiért a kartársak Mátyás régi tudós, budai udvarához hasonlították. Hasonlóan fényes udvart tartott Eszterházy Károly, aki azonban kevésbbé volt fogékony a tásaságos élet örömei iránt. Amellett, hogy a liczeumot építette, rendkívül buzgón foglalkozott térítéssel, amiért saját magát, tréfásan, lelkek halászának nevezte.

Az ő idejére esnek II. József császár rendeletéi, amelyek ellen lűzzel-vassal küzdött.

A császár és a kiváló főpap ellenlábasak voltak s ezt minden alkalommal éreztették is egymással. Történt egyizben, hogy Eszterházy Károly rendkívül díszes és drága fogaton mutatkozott. A császár, aki nem jó szemmel nézte a papok nagy vagyonát, kissé gúnyosan jegyezte meg :

— Négy tollbokrétás ló, aranyos szerszám, hm, hm, tudtommal Jézus Krisztus csak szamárháton járt.

— Lehet — viszouzá fagyos nyugalommal a püspök, — de ő csak a názárethi ács fia volt, én meg Eszterházy grófé.

Azt is megtette a püspök, hogy mikor Egerben járt József császár és a dómot akarta látni, kinyittatván az ajtót, ő lépett előre.

— Ecclesia praecedit. . . mondta a főpap gőgösep, és hátul hagyta menni a kalapos királyt, miuden hibás vallás pártolóját.

Esterházy alatt valóságos Mekkája volt Eger'a művészeknek és Kräcker, Zieh, Maulperts és még több festő, akik akkor világhírűek voltak, dolgoztak a püspök udvarában, , . i

Az erélyes főpap jóval túlélte II. József és ropd szerének bukását, s már Ferencz császár uralkodása alatt a XVIII. század utolsó esztendejében, 1799 ben végezte be fö'di pályafutását. Utána öt évig nem volt betöltve a püspöki szék s miután az egyházmegye ‘ egy részét érsekségre emelte Ferencz czászár, Eszterházy

* Az Uj Idők legutóbbi számából.

Magok a letisztázott füzetek pedig Becsben a családi levéltárban vannak örök emlékül olhelyezve, a II. József és I. Ferencz irkái és tanszerei mellett.

Ferencz József, vagy Ferencz fóherczeg, ahogy dolgozatait aláírta, két krónikaszerü tárgyat dolgozott fel: .Mátyás király, vagy a czinkotai iteze“ és „Miksa császár Mainzban*.

Olvastam mindkettőt, valóságosan fölhabzsolva szememmel a királynak, már akkor kaligrafiki s gyöngy- betűit. Igyekeztem betekinteni gondolataiba érzéseibe s előttem állott az egész kép a múltból, az írás fölé hajlott szöszke fej, a szelíd kék szemekben merengéssel, világverő Mátyás régi dicaőségén, régi kalandjain.

A főtisztelendő ur veres tintával javított iti-ott a szövegben, — néhol ő is roszul. Felviiéki ember lóvén, körülbelől úgy néz ki a dolog, mintha például Matuska Péter tanítana egy fóherczeget magyar nyelvre. De a nagy igyekezet és siker félreismerhetetlen, mert a fenséges növendék immár folyékonyan beszéli el a hires cinkotai kántor furfangos ötleteit. Igaz, hogy hibákat is ejt. Hogyne! Ezek a szerencsétlen magyar igék. A kitanulhatlan hajtogatásuk! Az állhatatlan „meg“, mely mint a kis kutya, hol előtte, hol utána szalad az igének. Hát még a határozatlan és határozott mód! Hát az a sok dupla t meg I. |És azt örökké eltalálni, hova tegyen az ember belőlük kettőt és hol elég^egy is!

De az eredmény még is meglepő. Két év múlva Ferencz fóherczeg nem csak beszélai, hanem már elbe szólni is tud s néhol egy-egy népies szót is elejt.

Érdekes ez 1846-ban. Még Petőfinek is szemére vetik ebben az időben a pórias szavakat s Ferencz József már használja. Azzal kezdi kis beszélykéjét: „A czinkotai pap egy nap átballagott Czinkotáról Budára, hogy Mátyás királytól valamely kedvezményeket szorítson ki a helységnek, mely másfél órát fekszik Budától“.

íme egy mondatban két népies szó, amiktől még fáznak az akori Írástudók a Petrocsevich , Horváth Lázárok és Vachottok. De tisztelendő Kiss János nyilván nem félt s úgy adta elő a nyelvet ahogy ő összeszedte a köny vekből, meg a néptől vegyesen. Nem volt egészen jára tos a nyelvben, azért tanította jobban. Vagy az is meglehet, hogy a népies szavakat Palatínus Pistától szedte fel a tanulékony fóherczeg.

Az előadás a két dolgozatban elég ügyes, a forma tömör és kerekded, van érzéke a fóherczegnek az iránt, ami lényeges s abból nem is marad el semmi, viszont nincs semmi fölösleges sem. A két történet úgy van elmondva, hogy semmi se rontja, vagy zavarja az értelmet, hanem az élénkségnek, a fordulatosságnak nincs nyoma az egyéniség nem látszik még mikroskopon se. Könnyű lett volna megjósolui, hogy az előkelő növendékből soha se lesz nagy elbeszélő. Amint hogy nem is lett. De lett beiőla nagy király. Ér az is csak valamelyes eredmény.

Örülnék, ha e kis közlemény valamilyen módon feljutna a királyig. Édes mosoly ragyogná be az arczát, hogy ötvenkét éves homályból hirtelen eléje toppin a tanulószoba a tisztelendő Kiss János jámbor alakjával. Eszébe szökkenne sok nagy gondjai fölé a szép rococo történetke a találós kérdéseket föladó királyról. Mikor még az volt a legnagyobb gondja. Aztán, úgy képzelem, hogy sok minden együtt hasadna ki az emlékezés hegyéből ezzel a pensummal. 0 yan is, ami előtte volt, olyan is, ami utána jött.

Ez a kis adoma volt talán az első lépése hozzánk. Nem is tudott róla, mégis az lehetett. A tárgy igaz, hogy igénytelen, egy nagy Rezéről Czinkontán és egy királyról, akit a kántor felülmúl elmésségben. A tisztelendő ur nyilván csak olyan közömbös dolgoknál ma radt, a melyekben nincsen tendenczia. se ide, se oda.

Da az Isten áldja me -. ezért K Hátha még is ezekből hullt a finom lélekbe az a mag, mely Ferencz Józsefet szinte Mátyáshoz hasonló királyává tette a magyaroknak? Ki tudná azt, mi miből támad? Hiszen a mi fiaink is rendszerint a Mátyás legendákból szívják magokba a magyar érzés mézét.

Az első történet meg azért is érdekes, mert a leendő magyar király nem úgy Írja mega Mátyás adomát, ahogy ami krónikáinkban van. Mátyás király náluDk ezt a három kérdést adja fel:

Hol kél föl a nap?

Hol van a világ közepe ?

Mit gondol a király.

Fölséges urunk fiatalkori elbeszélésében ellenben marad az első és utolsó kérdés, de a középső módosul. Mátyás ugyanis azt parancsolja a czinkotai papnak, illetve kántornak, a ki inkognitóban helyettesítette.

— Nyúzza meg a követ.

Mire azt feleli Czinkota agyafúrt mestere:

— Nagyon szívesen, de előbb vétesse a vérét fölséged.

Nagyobb baj van a másik történettel. Mert ebben már nemzeti sérelem is előfordul. A „Miksa császár Mainzban“ czimü történet semmi egyéb mint a Mátyás és Holubár ismeretes históriája.

Miksa császár ugyanis Mainzban mulat ahol a német nemesség környezi és ünnepli. Odavetődik azonban (a király saját magyar szavai) egy Brize nevű fran- czia lovag, három napon át szidalmazta a németeket és fegyvereik dicsőségét, mondván:

— Álljatok hát ki ellenem, ha olyan vitézek vagytok!

És senki sem akadt aki a garázdálkodó nagyszájú Brizét megfenyítse vagy vele szembeszállni merjen, midőn harmadnapon előjön az a bizonyos leeresztett