Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
XIX, évfolyam. 42. szám. Nyíregyháza, 1898. október 16. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. SZABOLCS VARMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCSVÁRMEGYEI községi jegyzők egyletének közlönye. sm~ Megjeleni!* hetenkint egyszer, vasárnapon. -$S*3 Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre . . ...................4 forint. Fé l évre.......................................................2 „ Negyed évre............................................1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzele, megrendeléseit s a lap szétküldésé tárgyában leendő felszó- lamlásolt Jóba Elek kiadó-lulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábozott petit sor «gytzer közlése 5 kr.; többszöri közié* esetében 4 kr. Kincstári bólyegrlij fejétien, minden egye* hirdetés után 30 kr. fizettetik. A nyilt'téri közlemények dija loronkimt 30 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Barnát és Általános Tudőtitó által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. Hivatalos rósz. 1574. fi. ■ ,-—jggg--- Szabolcsvármegye főispánjától. Pá lyázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szabolcsvármegye törvényhatóságánál rendszeresített s lemondás folytán megüresedett egy járási irnoki állásra, — mely állás 500 frt évi fizetés és 100 frt lakpénzzel van javadalmazva, — ezennel pályázatot nyitok, s a pályázni kívánókat felhívom, hogy törvényes minősitvényüket, valamint életkorukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám a folyó évi október hó 31-ikéig, mint záros határidőig, nyújtsák be. Nyíregyházán, 1898. év október hó 12-én. (2—1) Br. Feilitzsch, főispán, „Erzsébet“ alapítvány. Hát még is csak él valamiféle lélek, ha — még igy elföldelve is — abban az elkoptatott, levakolt alkotmányban! Valamiféle lélek, ebben a leesúfolt, elmúlásra kipéczézett vármegyében! Micsoda régen, hogy rángatják fölötte a halál-harang kötelét, hogy szinte hozzá szoktunk már, várva-várni és óhajtani, kellemetlen és terhes betegként való kimúlását — és ime még is tegye kezét szivére minden ember és érezze meg, hogy oda fönnt, a vármegye- házán még is csak összedobbannak a szivek. Ez á szervezet a lelkűnkből, a szivünkből fakadt vérrel van összevakolva, talán az egyetlen intézmény, amely igazán nemzeti, szülötte és neveltje a magyar nemzeti Geniusnak. Hatalmas, szinte megdönthetetlen erősségű szervezet ez, még ma is, raegnyirva, megbop- pasztva, de igy is megtartván a csodás varázsát, hogy akik tanácsának zöld asztalához, ülnek, érzik, tudják azt, hogy ők a: nemzet! Sokat és sokszor figyeltem, hogy a vármegyeház nagytermében ennek az intézménynek, ennek az ősi szervezetnek a lelke hogy megkapja az embereket. Ebben a teremben még lelkesedni is tudunk és együtt érezni, mintha csak a közös oltár berke lenne. íme, amit a vármegye alispánjának az indítványa és annak most lelkesedéssel való elfogadása jelent, olvassák t. olvasóink : Szabolcsvármegye törvényhatósága teljes mértékben osztja az alispán előterjesztésében foglalt azon kijelentést, hogy tekintettel di- csöült Királynénk jellemének azon, kiválóan egyéni vonására, hogy a külső fényt és pompát kerülve, zajtalan jótékonyságban lelte örömét, legméltóbban akkor emelkedünk fel hozzá, ha az 0 szivünkben örökké élő emlékét nem valamely külsőségekkel ható mü, hanem jótékonyságnak gyakorlása és pedig lehetőleg a közművelődésnek erőnkhöz mért előmozdítása által tiszteljük meg, lehetővé téve az által, hogy a törvényhatóság által adott segélyből felnevelt, kiképeztetést nyert ifjak és leányok hálakönynyekkel szeműkben gondoljanak a meg- dicsőültre, kinek a genfi tó partján elhullatott véréből számukra a jótétemény soha sem hervadó virágai fakadtak. Ugyanazért elfogadva az alispánnak az állandó választmány által is pártolt javaslatát, ezennel kimondja a törvényhatóság, hogy: 1. Dicsőült Erzsébet királyné emlékezetét jótékonyság gyakorlása s nevezetesen a közoktatásügy előmozdítása által kívánja megöröki- teni s e végből közművelődési alapjából 20 éven keresztül évenkint 800 frtot vagyontalan gyermekek nevelésére fordít. 2. Hogy ezen összeget az alispáni jelentéshez mellékelt tervezet szerinti felhasználás végett két egyenlő részben a vármegye területén lévő gimnáziumok, első sorban pedig a nyíregyházai főgimnázium, és a Nyíregyházán létesíteni tervezett ev. ref. leány internátus közt osztja meg s azt a vármegyében lakó szülőktől származott s felekezeti különbség nélkül az alapítványi oklevél alapján kijelölendő kifogástalan magaviseletü és jó tanuló gyermekek neveltetési költségeinek fedezésére fordítja. 3. Már most kijelenti a törvényhatóság, hogy a kijelölésnél első sorban szülótlen árvák, másodsorban közszolgálatban álló egyének gyermekei, harmadsorban önhibájukon kívül éláze- gényedett családok tagjai fognak különben egyenlő feltételek mellett előnyben részesíthetni. 4. Elrendeli a törvényhatóság, hogy ezen elhatározásának megvalósulásáig is már az 1898/99-iki tanévre különittessék el az évi 800 frt a közművelődési alapból és Erzsébet királyné alap czimen külön kezeltessék. 5. Annak kijelentése mellett, hogy azon esetben, ha az alispáni jelentésben emlitéfit leány-internátus öt éven belül nem létesül, a törvényhatóság vissza nyeri az ennek javára megajánlott összeg feletti szabad rendelkezési jogot s megbízza az alispánt, hogy úgy a nyíregyházi főgimnázium vezetőivel, mint a leánynevelő intézet létesítésével foglalkozó körökkel érintkezésbe lépve, a kijelölési jog gyakorlatának módozataira, a felajánlott összeg miként leendő felosztására és felhasználására vonatkozólag egy részletes tervezetet és alapító oklevelet dolgozzon ki és azt a törvényhatósághoz annak idején mutassa be. A „NYIRVIDEK“ TÁROZÁJA. A praeceptor. i. „Ugyan Magduska vau jó dolgod ? Ebbe a melegbe a kertbe menni!“ Csakugyan a júniusi nap égetően ontotta le su garait s ilyenkor mindenki, kivált a mamák vonulnak vissza előszeretettel a hűvös szobákba. Halminé ő nagysága sem törődött tovább az ő bobó kis lányával, aki a legnagyobb napra fűlött le a kertbe, hanem egy nagy legyezővel az egyik kezében, másikban pedig egy sárga kötésű franczia regénynyel ledőlt a díványra s már most az egész ház lábra kelhetett felőle. Magduska sem törődött a mama rzavaival. Oh milyen is volt az a mama! Hát a Saharán étien, szom jan, igy volt feljegyezve Magduska naplójában, át nem zarándokolt volna, hogy őt lássa! És itt nem is kellett oly hosszú utat tenni. A virágos kerten és aztán keresztül vágva a veteményes táblákon, szemünk elé tárul az Ígéret földje, paszulylyal befutott filegória képében. A tarka paszulyvirágok hosszú fürtökben csünge- nek alá. Belülről hangok hallatszanak; hasonlítsuk ten ger mormoláshoz, dörmögéshez, moll skálához s ha egybeolvadnak e külömtüző fogalmak: kikerül egy diák, aki magol istenigazábau. — Igen, Magduska, amint oda szorítja fülecskéit a zöld falhoz, hallja, hogy Elek tanul, tanul elkeseredetten a holnapi szigorlatra s nem tudja a fejébe verni a „der, die, das“ használatát, der Muter, das Fater, die Kind minden lehető képen össze és felcserélve. A fonatos nádszéken némán, szótlanul, felrakva lábait nem épen ezstétikus módon az átellenes karosszékre, ingujra vetkőzve ül a praeceptnr, vagy Beregi úr, a mint Elek nagy respectussal titulálja, és egy nagy paszulylevéllel hajtja magáról a legyeket. A zöld plafon tanulmányozásába látszik elmerülni, de gondolatai messze járnak a lugastól, ahol szabad, idejét töltötte, messze az ügyvédi irodától, a hol szürke verejtékkel kereste a mindennapi kenyeret: ott látta magát a bársonyszékben. Az inasok hajlongnak a kegyelmes úr előtt, az írnokok hátgörbülve teszik a mindennapi jelentést és ő mosolyog .... és Elek oda csapta a könyvet, hogy a praeceptor úr elé helyezett nádpálcza legurult az asztalról, onnan a fekvő helyzetben levő Beregi úr izmos kacsói közzé: „Maga nebuló, sohasem fog észre térni.' Mondtam már magának“, és itt a nád- pálcza gyorsan kopogott az Elek nem épen rózsaszínű körmein „tanulni kell kitartással, szorgalommal, az emberből vagy utczakaparó, vagy miniszter legyen“. Magduska megrettenve hallgatta a zajos jelenetet, élvezi e az idelál férfiasán csengő rekedt hangját. Az ő gondolatai is együtt szárnyaltak a praeceptoréval, csakhogy lányosabban gondolkozott. Kocsizörgést vélt hallani, aztán a hintó megállt a rácsos kapu ejőtt és ki Bzállt Ó, megférfiasodva, délczegen, ki szállt Ó, mint kész miniszter és mondta : „Eljöttem azért a kis lányért, akit szeretek, fény és pompa nem vakítottak el ...“ Szóval tartott egy gyönyörű dikcziót. És az apa mondja: áldásom rátok*, és a mama zokog: „Oh gyermekeim“. És ez igy lesz, ennek igy kell lenni, mert O mondta ezt maga egy szép májusi estén, midőn együtt fogdosták a cserebogarakat a holdvilágnál, a mama különös kérelmére. S midőn elmondta álmát Arthur, Magduska úgy elcsodálkozott, hogy a köténye két csücskét is eleresztette é9 szerte hulltak a cserebogarak a harmatos füven .... II. A Redoute ablakai pazar fényben ragyogtak. A zöld növényekkel díszített emelvényen elhelyezett czigánybanda rázendítette: „Ez a kis lány, ez a kis lány“ ...........és elkezdődött a souper csárdás, a me ly felejthetetlen minden lány előtt, minden bál után. A melyről regél a nagymama a karosszékben, amelyről álmodik a kis bakfi9, mig tágra nyílt szemekkel hallgatja a nagy leány édes emlékeit. Aznap este ott, az atlétha bálon Terpsichore istenasszony diadalát ülte. Megelégedetten mosolyogva, arany trónusán fogadja százok meg százok hódolatát, a töménytelen áldozatot, mely ott hevert az illatos parfümfüstös oltáron. Jöttek az áldozók seregi. Elől polka lépésben a kis leány, reszkető kezekkel teszi le szivecskójét és dúdolja halkan: „Megtört szivem a bál után*. S jönnek a vig kaczér asszonyok s ledobják az égő szegfűt keblükről, jönnek a fiatal emberek, kifestett, megreperált öreg gavalérok, mind letérdelnek a zsámoly előtt 8 ha már nem marad más áldozni hátra, fölajánlják legalább lakk- czipóik orrait. Magduska kimerültén ült le a néni mellé. 10 órától kezdve meg nem állt, röpítették egyik karból a másikba s a kis elefántcsont tánczrendben, amelynek felső lapján Ámorkák dobálóztak keresztül lőtt szivekkel, nem maradt egy parányi hely sem. A néni fájdalmas sóhajjal nézett végig a krepp báli ruhán, a mely tönkre volt téve a szó legnemesebb értelmében. Magduska (bár meghaladta már a 18 évet, de senkinek sem jutott eszébe őt Magdának szólítani,) kimerül en dőlt vissza a puha karo3székben. De hasztalan, a fiatal emberek egész hada rohanta meg egyszerre az ünnepelt szőke szépséget, a Halmi alispán leányát. Magduska nem kis gyönyörűségére egyszerre tizen is esedeztek a csárdásért. A fiatal leány oda nyújtotta a tánczrendet a legközelebb álló udvarlónak: „Győzződjön meg,“ szólalt meg az 6 kedves, hízelgő hangján, „minden tánczom le van foglalva, a csárdás a Lenkeyé“. A csalódás az elégedetlenség moraja futott végig a kis csapaton s aztán egyenkint vonultak vissza nem épen szívesen engedve helyet egy magas, barna fiatal embernek. „Csakhogy már jön*, kiáltott éléje tettetett kétségbeeséssel Magduska, „még egy pillanat s feladom a várat. Ilyen soká is váratni magára*. A csárdásnak Mai számunk 8 oldalra terjed,
