Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-25 / 39. szám

,N Y I R V 1 D É K.”

a________________________________________________________

me

gtorlására előterjesztést és indítványt tenni neki áll kötelességében.

Nyíregyháza város közdolgai intézésének helyes, egészséges mederbe való terelése addig, mig a képviselőtestületben a mai árnyalatok harczolnak és állanak szemben egymással teljesen lehetetlen.

A viszonyok javulásához két dolog feltétlenül szükséges Az első: a legteljesebb, minden tekintet nélkül való őszinteség a tanács részéről, az előkerülő kérdések előterjesztésénél. Ez a legbiztosabb mód a mindenütt gyanakodó elemek megnyugtatására. Őszinteség és az ügyek állásának olyan előterjesztése, hogy azt a képviselőtestület minden tagja megértse.

Más részről pedig, ami a képviselőtestület úgynevezett ellenzékét illeti, gondoskodjanak arról, hogy vezér-embereik, akik a képviselőtestület elé kerülő kérdések előkészítésében, a különböző bizottságokban és küldöttségekben résztvesznek, ott is — megint csak hangsúlyozzuk, hogy őszintén — ugyanazt az álláspontot képviseljék, amit azután a plenumban védelmezniük kell.

De az a két alakiság, atj'it látunk és tapasztalunk, ami hasonlatos ab 'myos

egyszeri képviselőhöz, aját mindig daruto,1''1»' ' ' .atva~

kerületben, At megösmerni czn.

deresen ó^Jpg ->an — a váczi utczán

— — '■—! aem válik az egészségére a

közjónak. A képviseleti közgyűlés ellenzéke is, ha azt akarja, hogy az ő felfogása, nincs okunk benne kételkedni, hogy jónak, üdvösnek tartja azt — érvényesüljön, hát az előkészítő tanácskozásokba is már olyan képviselőit küldje, akik az ő felfogásának, meggyőződésének ott is kifejezést adnak s a képviselet elé terjesztendő javaslat mikéntjére nézve befolyást gyakorolnak. De, így beszélve itt, s amúgy spicselni — óh nép! — a plénumban: sokkal helyesebb lesz és inkább közjóra szolgáló, ha a képviselőtestület úgy nevezett alsó parlamentje az előkészítő tanácskozásokra Nádasy Lajost, Mészáros Jánost, vagy Belfy Andrást fogja kiküldetni Ezek az urak bizonyosan ugyan azok lesznek ott, mint azután a közgyűlésen s ezzel az őszinteséggel nagy hasznára lesznek, de kárára semmi esetre sem, a városi közügyek helyes intézésének.

„Az ilyen öreg embernek, mint én vagyok, nem sokat nyom a szava most már, mikor a fiatalok dominálnak.“ Ha Kovách Gíerőnek, aki ezeket a szavakat mondotta a képviselőtestületben, nem lenne csakugyan a haja fehér már, azután meg egyébként is nem tudnám, hogy évei szerint is öreg ember, meg talán legrégibb tagja Nyíregyháza város képviselőtestületének: amilyen tűzzel keseredett el — az ő konzervatív, kerékkötő figyelmeztetései ellenében épen a két fiát, (a „tisztelt tagtárs“-akat) látván szembe állani: bizony-bizony nem hina mely szerint az államfogoly két liter szeszes italnál többet nem ihat semmiféle esetben ős számban — naponként.

Nem rokonszenveztem az asztalommal. Rendkívül sunyi ábrázata volt (számomra minden fának, bútornak, sőt háznak van ábrázata,) kijelentettem, hogy nem tekintem karakternek, miután alattomosan biczczentett, a mikor Írni akartam rajta, elképpedve hallgatta szemrehányásomat, nem is próbált mentegetőzni.

Megjelentettem a felügyelő urnák, hogy vele nem leszek boldog soha, és kaptam egy becsületes, széles hátú társas zárkabeli asztalt.

A felügyelő urat pedig az Isten sokáig éltesse.

Hazulról kaptam ágyneműt és tiz kötet olvasni valót Nekidültem Thanhoffer-Anatómiájának, a mikor megtudom, kogy a vér pirosságát a corpu-cula san- guinis-ek okozzák, egyszerre elkezd az alattam levő zárkában zokogni egy asszony, oly szivet reszkettetó gerle bugásos hangon, hogy a könyv kicsúszott a kezemből. A szerencsétlen zokogott vagy egy félórát, reszkettem a részvéttől. Nagy súly esett le a mellemről, a mikor abba hagyta.

Délután ki bátorkodtam a folyosóra. Sétára kísér ték a rabokat. A hetyke egy-két naposokat, a rettenetes szigorral őrzött vizsgálatiakat, a sáppadt felebbezése seket és az életunt elítélteket. Nem volt azoknak az ar czában egy kanálnyi corpu-cula sanguinis sem. A czi- gányok bőre viasz színűvé hagyult a zárkák levegőjén.

Várkonyi séta közben mindig utolsónak marad, vagy hátra tett kezekkel a kövezetre mered, vagy a szakállát simogatja, rendkívül alázatos, de alázatossága mutatott, czinikus körülnézéséből látni, hogy megtörve nincs, (csak fogyva.)

Az első éjszaka. Kegyetlen, álmot nem adó órák.

Az első és hátsó kapunál felállított őrök minden negyed órában tülkölnek, egymást kontrollirozva nehogy elaludjanak. Hát ha ők aludtak is közben, de én nem tettem, szivdobogva vártam a kísérteties tülök szót minden tizenöt perczben. Akkor aztán bújtam a takaró alá.

nénk el neki, hogy komolyan mondta, amit mondott. Annál kevésbbé, mert ő is láthatta, hallhatta, ahogy az éljenzésben a határvonal az „alsó“ és „felső parlameut“ közt megszűnt, hogy a városi zöld asztalnál még mindig számítanak reá. És csakugyan, ő, aki a mi, három-négy évtizeddel alighogy fiatalabb generáció szemében is, egy végkép letűnő szép kor egyik búcsúzó képviselője, erősebb és fiatalabb, nagy időket próbált hittel és lelkesedéssel, mint mi vagyunk: neki talán sikerülne áldásosabb viszonyokat létrehozni ebben a képviselőtestületben, ha vállalkoznék rá, hogy — követelve egyrészről a teljes őszinteséget, a másik oldalon ugyan azzal az őszinteséggel, a mostani két ábrázatú vezetés .leleplezésével és leszorításával, az ellentéteket és a zöld asztal küzdelmeit a magok efídeti és tiszteletreméltó alapjaira visszavezetni^

Próbálja meg. M* bízunk közbelépésének sikerében!

Erzsébet királyné. I

Imádság.

Mindenható Urunk, kegyelmes Isten!

Zokogva borulunk le előtted s összekulcsolt kezekkel rebegjük imánkat s könyörgünk hallgasd meg azt népeknek alyja, nagy Isten!

Egy nemzet, egy szegény árván maradt nemzet imája száll Feléd s reszkető szívvel kér tőled enyhet és megnyugvást ama kimondhatatlan gonoszság elkövetése után, mely szeretet Királyunkat s bennünket szegény magyarokat mélységes gyászba döntölt.

Váratlanul — villámcsapásként lesújtván ért bennünket a hir, hogy hazánk védő asszonyát, nemzetünk őrzőangyalát, Ót a jó, nemes, tiszta és igaz megtestesülését Erzsébet királynőt egy gyilkos kéz életétől megfosztotta s reánk kimondhatatlan gyászt borított.

A gyilkos tőr átszurta a legnemesebb szivet, de átszurta a mi sziveinket is és fájdalomtól nyögve siratjuk elveszett édes anyánkat.

Hatalmas Isten, mindenütt jelen való Isten ! Ezer kérdés jön ajkunkra, hogy felkiáltsunk Hozzád, miért — miért engedted e-t, miért érdemeltük meg ezt? De nem — ajkunk csak imádságra nyílik s bár lélekben megtörve borulunk le Eléd, nem vétkezünk, nem kutatjuk a miértet s az isteni gondviselés akaratába megnyugodva áldjuk szent nevedet.

Meghalt! Jóságos szivének áldásait nem érezzük többé csak siratjuk hozzád repült tiszta lelkét.

Soha el nem múló, áldott és szent lesz emléke előttünk ép úgy mint maradékamk előtt az leszen. A mily igaz szeretettel környeztük Őt életében örömei és szenvedései között egyformán, úgy lesz ő áldva emlékében nem csak általunk, de utódaink által is a mig csak magyar élni fog e hazán.

Lelkünk mélyéből fohászkodunk Hozzád nagy Isten, hogy szeretett királynénkat — kinek léptei nyomán béke és áldás honolt, fogadd magadhoz tündöklő mennyedbe, s engedd, hogy feltalálja nálad azt akit oly nagyon siratott földi életén keresztül — szeretett fiát.

Engedd jóságos Isten, hogy országodból tekinthessen le tiszta lelke árván maradt nemzetére s őriző angyala lehessen továbbra is ennek az oly sokszor pró • bára tett nemzetnek.

Ha kezem-lábam eleroyedt az összehúzódásban próbáltam kinyújtani, hozzá ért az ágy vasához annak hidege pedig szívélyesen nógatott az újbóli össze húzódásra.

Jól mulattam.

Reggel János egészségemre kívánta az éjszakai nyugodalmat. Megköszöntem.

Reggeli tájon újból ríni kezdett őnagysága az alattam levő czellábau, már alig tudtam sajnálni. Az ember hozzá keményedik környezetéhez, konstatáltam. Már harmad es negyedik napon boszankodtam rá oktalan csendzavarásáért.

Lassacskán megszoktam hajlékom. Legutoljára a rémületes akusztikával béküitem ki. Ha a harmadik emeleten elköhintette magát egy fogoly, csengett, zúgott végig minden emelet. Egy sóhajtás, vihar zügássá^erős- bödött, ha pedig megszólalt valamelyik szerencsétlen, akkor eszembe jutott, hogy milyen nagyot kiálthatott Szilágyi Mihály 40,000 embere a Duna jegén, Mátyás királylyá választatásakor.

Vasárnap templomban voltam. Dr. Bartók Jenő ur jött fel hozzánk.

Szivem közepéig meg voltam illstődve az istenitisztelet alatt. Mikor az a sok Istennek hátat fordított ember rázendítette a melódia ösvényén csak tapogatódzó durva hangon az Ur dicséretét, nem bírtam segíteni nekik az éneklésben pedig én emlékeztem a dicséretre, a torkom nem funkczionált, fojtogatta a meghatottság.

— Térjetek meg! Ez volt a prédikáczió textusa. Le bújtak a pad alá és úgy törülgették a szemüket azok a szerencsétlen öreg gyermekek, akik olyan ember nek termettek, mint mi, de ügyefogyottságukban minduntalan félre lépnek oda künu az életben az igaz útról, itt a börtönben pedig jámborok, mint a kezes bárány, és szót fogadnak, mint a kerekpár a kormáuyrudjának.

Epizód:

Vasárnap délután lefotografáltatta családját a kél fogház őrmester. Van a letartóztatottak közt egy fényképész, azt tették boldoggá vele, hogy munkát adtak

De a megpróbáltatások e nehéz napjaiban engedd meg mindenható Istenünk, hogy a mikor szeretett királynőnk lalki üdvéért imádkozunk — könyörögjünk Hozzád azért is kinek vesztesége és fájdalma a legnagyobb, kinek keservében szivünk mélyéből részt veszünk, engedd, hogy könyörögjünk Felséges Urunkért — Királyunkért.

Imádva hatalmadat jóságos Isten, esdve kérünk, hogy kifogyhatatlan kegyelmeddel adj Felséges Urunk, Királyunk megtört szivének erőt és vigasztalást. Engedd nagy hatalmú Isten, hogy fájdalmában leljen némi enyü- lést tudva, hogy mérhetetlen gyászában hű magyar népe vele együtt érez, vele együtt zokog.

Gyógyítsd meg mielőbb jóságos Isten az ő nemes s már oly sokat szenvedett szivét, azt a szivet a mely a fájdalom óceánjában is Te rád gondol s imád.

Nyújts neki vigaszt és erőt Kegyelmes Atyánk, hogy a gondviselés akaratába belenyugodva éljen jobbágyi hűségünk és szeretetünk közepette. Legyen továbbra is nemzetünknek édes atyja — ne hagyjon el, ne legyen nemzetünk egész árva, maradjon meg számunkra a jóságos Király.

Mindenható Isten! Hallgasd meg igaz népednek esdeklő imádságát és nemzeti bánatunk enyhítésére éltesd [lazánknak — nemzétünknek javára örömére még sokáig szeretett Királyunkat.

Neki pedig jó Atyánk nyújts mielőbb irt bánatos szivére, hogy lassanként feledve a mérhetetlen csapást mint eddig — úgy még sok-sok éven át teljesíthesse felséges hivatását.

Éltesd mindenható jó Isten Királyunkat hű magyarjai örömére s gyógyisd meg sokat szenvedett beteg szivét szeretett hazánknak boldogulására Ámen !

Irta: Bodnár Géza.

Törvény a királynéról.

Törvényjavaslat dicsőült Erzsébet császárné és királyné emlékének törvénybeiktatásáról.

Ő császári és királyi felségének Erzsébet királynénak gyászos elhunyta alkalmából a törvényhozás elhatározza :

1. §. Hőn szeretett dicső királynénknak, a haza jóttevő nemtőjének áldásos emléke soha nem szűnő hálánk és kegyeletünk jeléül törvénybe iktattassék.

2. §. Hogy egy a megdicsőüllhóz méltó emléknek az önkéntesen megindult adakozás utján a begyülendő összegek igénybevételével Budapesten felállítása végett azonnal megfelelő intézkedések tétessenek.

3. §. A tett intézkedésekről, azok eredményéről és az emlék ügyéről általában az országgyűlés mindkét házának minden év végén jelentés teendő mindaddig, mig az emlék tetlleg felállítva nem lesz.

4. §. E törvény kihirdetése után azonnal életbe lép, végrehajtásával a minisztérium bizatik meg.

A király köszöneté.

Ő felsége a király az Erzsébet királyné elhunyta alkalmából nyilvánult részvétért a kővetkező nyilatkoz- ványt bocsátotta ki:

Népeimhez!

A legsúlyosabb, legkegyetlenebb megpróbáltatás ért Engem és Házamat.

Hitvesem, trónom ékessége, hű társam, a ki életem legnehezebb óráiban vigaszom és támaszom volt, kiben többet vesztettem, mint azt kimondhatnám — nincs többé! Egy rettenetes végzet elragadta őt Tőlem és népeimtől.

Egy gyilkos kéz, azon őrjöngő szenvedély eszköze, mely a fennálló társadalmi rend megsemmisítését czélozza, a nők legnemesebbike ellen emelte tőrét és vak czéltalan gyűlölettel átdöfte azon szivet, mely gyűlöletet nem ismert és csak a jóért dobogott.

Azon határtalan fájdalom közepette,' mely Engem és Házamat ért, szemben ama hallatlan tettel,

neki unalmas fogságában. Az emeletről néztem egy néhány őrrel, hogy szorgoskodik gépe körül az át szelleműit Kohn. • (

— Mégis furcsa az emberi elmllet. Szól István.

— Az! Hmgetnek rá a többiek.

— De hát az nem fór az én fejembe, hogy miként kerül az a kép arra a papirosra. A tekintotes ur okos embernek látszik (bók) mongya hát meg minekünk, hogy esik a potograpálás.

— Hát ide figyeljen István! A masinába olyan lemezt tesznek, ami ha világosság éri, abban a minu- tumban változtatja a színét, minuél erősebben éri a világosság, annál világosabb lesz az a lemez is, ha n«m egyformán kap világosságot, hát nem egyformán változik a színe ...

— Várjon csak a tekintetes ur! Hát van olyan anyag, ami más színű lesz, ha rá süt á nap.

— Hogy ne lenne. Mondhatni minden anyag színére hatással van a fény, nézze csak azt a deszkát, az fehér volt mikor kiszegezték, már egy hét múlva sárga lett, ma már barna a nap hevétől.

— Az ám el is hasadt, megyek megszegőiem.

Szabadulás. Kapok egy igazolványt, amit ha felmutattam, ki ereszt az őr.

Ki lépek az utczára, — szabad lettem.

Egy nagyot lélekzem a szabad levegőből, szabad vagyok. Mintha örülnék is.

— Jó reggelt kívánok. (Egy ismerősömet Udvö zöltem.)

Van szerencsém jó reggelt kívánni. (Egy másik ismerősömnek köszöntem.)

Szabad vagyok, nyúzhatom a kalapom , újra a menkü sok köszöntésben, beszélhetek embertársaimmal az időről és kedves egészségükről.

Szabad vagyok, a mindenható társadalom újra markomba nyomta a kardot és nyakamba akasztotta előítéleteinek és nyakatekert szabályainak tarisznyáját czipelhetem tovább.