Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-04 / 36. szám

„N T í R V I D É K1'

S

— Köszönet nyilvánítás. Grosz L. H. ur, helybeli nagykereskedő, leánya kiházasitása alkalmából 100 Irtot küldött hozzám, hogy ezen összeget szegény, szűkölködő hitsorsosaink között pszszarn ki. Fogadja e nemes adakozásáért, szegényeink nevében, köszönetemet. Baruch Arnold, hitközségi elnök.

— Haladunk ! Bizony, Nyíregyháza is halad. Már el kell ösmernünk, hogy nagy város. Mert az csak egy nagy varosban eshelik meg, a rni itt a múlt héten megtörtént. Ugyanis a kaszinó zárt udvaráról a Kubasty Béla bicziklijét — mialalt ő bent időzött a kaszinóban — ellopták. Reméljük, hogy ez csak egy rossz tréfa, de az is meglehet, hogy Kubassy ur sem fog az ő „Adrid“- ján többet a kaszinóba kerekezni.

— Nap- 6s lőgfUrdők. Egy tekintélyes angol orvosi szaklap, a „Strand Magazine“, egy angol orvosnak nagy szaktudással megirt csikkét közli, melyben az a legújabb therapiai újdonságról, a nap-és légkuráról értekezik. Az uj gyógymód különösen Ausztriában, Franczia és Olaszországban terjed. Az orvos megírja tapasztalatait, melyeket Veldesbeu, egy az adriai tenger mellet fekvő városkában szerzett, ahol egy ilyeu nap és lóg gyógy intézetet meglátogatott és alig talál szavakat a késérietek nagyszerű eredaiéuyeiuek méltatására. A nap és légfürdők külöuöseu az általáuos testi gyengeségben szenvedőkre tesznek jótékony hatást. A gyógymód feltalálói Kronrcker és Martin orvostanárok, abból a feltevésből indultak ki, hogy a gyönge emberre természetszerűleg semminek sem lehet jobb hatása, mint a teljes ádámi állapotú k, amely ben évezredeken át számtalan generáczió élt és erősbödött. Természetes, hogy manapság a közetkö'c-ökre való tekintettel, igen sok nehézséggel jár a teljes meztelenséget követelő gyógymód szélesebb körben való alkalmazása; lehet azonban erre a czélra külön intézeteket berendezni, ahol a két nembeli pácziensek magas falak által teljesen elvannak egymástól külöuitve. Már is számos ily intézet alakult gyönyörű, tágas kertekkel, zöld pázsitos, verőfényes tisztásokkal, ahol a gyógyulást keresők kedvükre használhatják a nap-és Iöíífürdőket, miközben illatos fűben sétálgatnak vagy heverésznek. A betegek életmódja a lehető legegyszerűbb. Mindnyájan korán kelnek föl s a tápláló, de kizárólag növényi anyagokból álló reggelit a szabid ég alatt költik el. Az agyafúrt civilizácziő minden kényelmeszámüzvevan azintézetbőlésa legszigorúbb tisztaság uralkodik mindenütt. A szintén csaknem teljesen növényi eledelekből álló ebédig kikiugy töltheti el idejét* ahogy neki tetszik; futkározhit a napfényben, vagy leheverhet valamelyik napos tisztásonéa igy élvezheti a napsugarak kellemes melegét. Ha az- eső nem esik nagyon, a szabadban végzett sétákat nem szakítják félbe, ellenkezőleg a test rendszeres edzése a kúrának egyik főczélja, amit különösen az előbbi elpuhult életmód radikális kiküszöbölése és egyszerű, de tápláló ételekkel érnek el. A test és a lélek nincs rázkódtatásoknak kitéve, az életerőt mesterségesen növelik, az étvágyat, melyet a mértékletlenség gyakran teljesen elrontott, újból rendessé teszik, szóval a legtöbb esetben a lehető legjobb eredménynyel végződik a kúra. Az állandó mozgás a szabadban, a mezítláb való futkározás a nedves pázsiton, a friss tengeri levegő élvezése, a nyíló virágok és a lombos fák szemlélése és a lemondás minden előbbi szokásról és kényelemről, még a lemegátalkodottabb pácdeust is ahiposa-n kigyógyitja, úgy, hogy a kedvező eredménynek már néhány hét múlva mu atkozuia kell. Emellett a gyógymód rendkívül olcsó, úgy, hogy még a legszegényebb emberek is élhetnek vele, mert elvből nem használnak semminemű orvosságot, kivéve a természetes gyógyszereket. Tulajdonképen csak a Kneipp-kurs radikálisabb keresztülvitele az egész, azzalakülömbséggel, hogy a vizgyógymód egymagában nem elég, hanem azi I apcíolátba hozzák á fény- és léggyógymóddal ős egészséges, üdítő táplálkozással. — Kinek ne jutna közöttünk eszébe — ez ismertetéstolvasva— anőhaiöreg jó. Ungerleider doktor bácú, aki eunek a gyógymódnak egyik apostola volt

:—A debreczeui színészet százéves jubileuma. Említettük, hogy Debreczen megünnepli a színészetének százéves évfordulóját. Mint debreczeni levelezőnk jelenti, a Csokonai-kör választmánya Koinlóssy Arthur elnöklete alatt megállapította a nagyszabású ünnepély sorrendjét. Az ünnepély folyó évi október 23-án lesz a kövatkező sorrenddel: Első rész. Délelőtt 11 órakor a Csokonai- diszgyülést tart a vármegye termében (az épület helyén állott százév előtt a szinjátszó-bódé.) 1. A debreczeni dalegylet énekli a Hymnuszt. 2. Komlóssy Arthur ünnepi megnyitója. 3. Ünnepi óda, irta és szavalja E. Kovács Gyula. 4. A debreczeni színészet történetéből. Irta és felolvassa Géressy Kálmán. II. rész. 1. Tizenkét órakor a vármegyeházánál az emléktáblát leleplezik. 2. Ünnepi beszédet mond Bakony Samu dr. 3. A Szózatot éneklik az összes debreczeni dalegyletek. Délután egy órakor a Bika termében társas ebéd. III. rész. Este díszelőadás alkalmi előjátékkal. A Csokonai-kör választmánya az ünnepélyre meghívta a Nemzeti színházat, a szomszédvárosok irodalmi társulatait, lelkesedéssel elhatározták, hogy meghívják Jókai Mórt, a ki harminezöt év előtt a debreczeni kőszinház megnyitására alkalmi darabot irt; Blaha Lujzát és Ujházy Edét, Debreczen város szülöttét.

— A négerek egy istene. A keresztény négerek mind nagy szeretettel és tisztelettel beszélnek a miz szionáriusaikról és hálásan ismerik el a jót, mit a fehérek honositauak meg náluk. Egy togo-néger a következőket beszélte, Afrikában nagyon sok az óriás kígyó Gyakrau megesik hogy az alvóhoz odacsusznak, annak fekhelyére. (Lupa ijedtséggel és rémülettel igyekszik az a lehelő leggyorsabban elmenekülni, amint a sima, hideg test borzalmas érintése felköltötte álmából. A pogány négernek nem szabad a kígyót megölnie, mert ez istene neki. Gyakrau megesik, hogy a gyermeket elnyeli u kigyó. Ha az anya jelen van, nyugodtan kell néznie, mint nyeli el kedvenpzőt a szörnyeteg: nem szabad a kígyót megölnie, mert az egyik isteue neki.

— A kútviz (ivőviz) tisztítása. Vegyünk jól kiégetett porózus szeűdarabokat, és kössünk fonalak segélyével 20 drbot egy csomóba, csomagoljunk 3 ilyen csomót és kössünk miodegyikéhez 2 klgr. kősó darabot. Eresszük e csomókat a viz tükrének különböző pontjain le a kút fenekére, 3 nap múlva kristály tiszta és legjobb minőségű lesz a vize. Ezt az eljárást ismételjük évenként 3—4-szer, de csak egyszer kössünk a szőucsomókhoz kősót a többi alkalomkor porózus téglákkal súlyosítsuk azokat meg. — A f iszéndarabok annyi piszkot, meszet, gypszet stb. magukba szívnak, hogy végre olyan súlyosak lesznek, mint a kőszén. Ugyanazon faszéndarabok 2—3 esztendeig a kutban maradhatnak.

— Mi van a bibliában! Egy svájezi- a következő ■számításokat tette a bibliára vonatkozólag : Van benne 31,173 versecskestrófa, 773,692 szó és 8.566,480 betű AfJehova (Isten) szó 6855-ször és az „és“ 46,227-szer fordul benne elő. A ki nem hiszi, hát számoljon utána j

Kérelem és felhívás!

Vármegyénk egyik virágzott és népes községét Pátrohát f. hó 1-én óriási csapás érte, a szokatlan erővel dühöngött vihar tartama alatt támadt tűzvész ugyanis rövid pár óra folyamán 93 lakóházat, minden melléképületekkel s a behordott életnemüekkel és takarmányfélékkel hamvasztott el.

A vészhir tudomásomra jutása után főispán úr ő méltósága társaságában azonnal a helyszínére utaztam, részint, hogy a helyzetről közvetlen tapasztalatot szerezzek, s részint, hogy a pillanatnyi nyomor enyhítése, valamint a netalán szükséges állandó segélyezése iránt intézkedjem.

Reánk nézve elszomorító, a közvetlenül éredekel- tekre nézve kétségbeejtő volt a látvány, mely elénk tárult; a mig füstölgő romok között, többnyire csak a rajtuk levőt megmentve, tanácstalanul keseregtek a ká- károsullak a mindenüket képezett vagyonok roncsain, vagy családjukkal a kertek végire hurczolkodva aggodalmaskodtak a jövő felett, mely egyesekre nézve, még a holnapi nap eledele tekintetében is bizonytalan volt.

Nem akarom itt részletezni az általunk tett intézkedéseket, de hálás köszönettel és őszinte elismeréssel kell felemlítenem, hogy a felső szabolcsi tiszaszabályozó és belvizlevezető társulat nemes szivü alelnöke, Kállay András ur Ő méltósága még a vész napján 200 frtot bocsátott a társulati pénztárból a főszolgabíró rendelkezése alá, hogy abból a károsultak legégetőbb szükségletei kiolégittessenek.

Ily módon a pillanatnyi nyomor enyhittelett ugyan, de egyáltalában nem biztosittatott a lehetőség arra nézve, hogy a rommá lett, többnyire teljesen leégett épületek, most a tél küszöbén, sürgősen helyre állíttassanak s beszerezhetők legyenek azon legszükségesebb élelmi szerek, melyek a mindenüktől megfosztott családok, özvegy nők, aggok és gyermekek, tovább tengődését biztosítani nélkülözhetetlenek.

Szabolcsvánnegye áldozatkész közönsége mindenkor az elsők között járt ott, hol az igazi nyomort enyhíteni, a kesergők könnyeit felszáritani kellett, éppen azért, bizalom teljesen kérem c törvényhatóság minden rendű és rangú lakosait, hogy most, midőn a jótékony adakozás nemes kötelességét, önhibájukon kívül koldusokká lett édes testvéreink érdekében kell gyakorolnunk, —- a szeretet és irgalom nevében siessenek forintjaikat vagy filléreiket szerencsétlen polgártársaink balsorsának javítására felajánlani.

Az adományozott összegeket a községi elöljárók elfogadják és nyugtázni kötelesek, Nyíregyháza város polgármesterét és a községi elöljárókat pedig utasítom, hogy a kónyöradomány gyűjtést a legszélesebb körben foganatosítván, a begyült összegeket az adakozók névjegyzékével együtt a lehető legsürgősebben Pátroha község elöljáróságához küldjék el, s a hatósági felügyelet és ellcnőrizés gyakorlása végett, az elküldött összegek mennyiségéről hozzám s a kisvárdai járás főszolgabirá- jához is, egyidejűleg jelentést tegyenek.

Az adományok szabályszerű kezelése, méltányos megosztása és pontos elszámolása iránt már a helyszínén intézkedtem.

Nyíregyháza 1898. szeptember 3.

Mikecz János, alispán.

Csarnok.

Egyedül.

Kirepült a kis madár a fészkéből, üres lett az a kis szoba, melyhez oly sok kellemes, de kellemetlen emlők is kőt. Eltávozott lakója messze innen, s magá val vitte szivem jobbik felét. Eltávozott, de emléke itt maradt szivemben. Kiolthatatlan vágyódás gyötör utána, s nap-nap után esténkint elvisz utam a külvárosi há zacska elé, mely előtt oly sokszor dobbant meg szivem, s mely tanúja volt nagy boldogságomnak. — Es most 1 Gázolom az utcza sarát, hogy láthassam az én kis kiröpült madaram fészkét. Ábrándozva járok a jól ismert utón, kimondhatatlan fájdalom fog el, amint az ablakba kitett fehér papirou olvasom: „Egy bútorozott szoba kiadó I“

* *

*

Tizenhét éve daczára, még egészen gyermek volt. Gyermeteg, naiv kedélye ismeretségünk első perczóben megragadta figyelmemet. Megszerettem; megszerettem azzal a szerelemmel, melyet csakis azok tudnak érezni, kiket az élet keserű megpróbáltatásai a sorscsapások elkeserítettek, akik sohasem érezték a szeretet jóleső melegét, — s nem ismertek egyebet, mint a fárasztó küzdelmet a létért.

Nem ismertem a szerelmet; ő megtanított rá. Ez a szerelem betöltötte egész valómat, bevilágította szivemet. Találtam abban sok csodálatos dolgot, melyekről eddig sejtelmem sem volt. Például nézni az ő gömbölyű kedves arczát, gyönyörű metafórdkat arról az arczról és csilingelő rímeket, melyekhez képzelni csak a szók hiányoztak ajkamról, hogy a világ legszebb költeménye, legyenek. Ereket a szókat kerestem piros hajnal hasai dásáig — de nem találtam meg. Nem találtam megmert ő nem értett meg, pedig kutattam, tanulmányoztam lelkét, hogy megismerjem s alkalmazkodni tudjak hozzá.

Az emberi lelket, sőt a női lelket ismerni akarni! Micsoda chimaera, micsoda balgaság! Mennyire igaz az a spanyol példaszó, hogy „cada persona es un mundo“: „minden ember egy külön világ“. Valóban az. Soha két ember, ha egy ugyanazon anyanyelven beszélnek is, nem érti meg egymást egészen, — mert minden

embernek külön nyelve van, s a szavaknak minden emberre külön értelme, külön színe, hogy úgy mondjam külön illata van, mely külsőséget, szeszélyes és átöröklött emlékeket idéznek elő benne. — És én mégis törekedtem megismerni az ó lelkét, egy pillanatra betekinteni abba s az akkor kilopott vízióknak egy logikus lánczolatát összeállítani.

Sokáig nem sikerült. Lestem minden pillantását, mozdulatát s ebből akartam következtetni lelkiállapotára. Eleinte hiúnak, nagyravágyónak, kaczérnak tartottam, s mert őrülten szerettem — félteni kezdtem. Majd észrevenni véltem, hogy társaságomban az unalom fogja el, a női léleknek az az általános anémiája, mely minden ballépésre kőszti a nőket — fogja el — és hogy fél tőlem. De csalódtam.

* *

*

A kis szoba ablaka előtt áesorogva, mindig eszembe jut az a nap, melyen lelkét ismerni kezdtem, melyen egyetlen Bzavával megdöntötte hosszas megfigyelés ős gondolkodás utján róla alkotott összes nézeteimet.

Hideg, ködös deczemberi délután volt, meglátogattam. Egyedül volt otthon. Esteledett a kis szoba ablakán a gázlámpa fénye szűrődött be a sötét szobába, a kályhából előtörő fény halványan világította be a bútorokat.

Nem is tudom: mi adott bátorságot, hogy meg- valljam forró szerelmemet. Talán az egyedüllét, talán az a fájó tudat, hogy nemsokára eltávozik messze tőlem — és sokáig nem fogom látni. Nem tudom.

Halkan, szinte félve beszéltem. Láttam az arczán. hogy figyelmesen hallgat rám s ez bátorságot adott, Beszéltem, bár jobban szerettem volna hallgatni, de éreztem, hogy beszélnem kell, hogy választ kapjak, mert e választó! függött boldogságom . . .

* *

*

Szeret, viszont szeret! Van-e nagyobb boldogság a földön, mint az, amit ez a kőt szó kifejez. Gyermekes örömmel, mint egy alvajáró jártam napokon át, szerettem volna az egész világot szivemre ölelni, hogy velem együtt örüljön minden szenvedő, hogy letörüljem a boldogtalanok keserű könnyeit. Boldogságom ép oly teljes volt, mint a milyen rövid . ..

Üres lett a kis fészek, eltávozott lakója! Én pedig járok-kelek a kis szobában, tudva, hogy lakója nem tér vissza többé. A szoba sötét, csak a bútorok halvány körvonalai látszanak a függönyön át szivárgó holdfőnyben. Halálos lethargiába sülyedt minden, s oly rosszul érzem magamat a mély csendben.

És oly jól esik nekem, hogy senki, semmi nem udja azokat az égő álmokat, amelyek agyamon átvonulnak; jól esik, hogy a sötétben senki sem látja, mint szorítom ajkaimra emlékül ott maradt kendőjét, hogy elfojtsam a hangját annak a sok beczézgető, édes szónak, amikkel a te nevedet suttogtam, hogy elfojtsam a csókokat, amik neked szólnak .. Neked, te édes, drága 'ány, aki soha sem lehetsz az enyém . . .

Az uj kenyér.

A mi mindennapi kenyerürket add meg nekünk ma ... A városi ember az Űri imádságnak ezt a mélységes fohászát sohasem mondhatja ki azzal az igazi megilletődőssel, mint a vidék népe, a szántóvető ember, ki a gabonát életnek nevezi.

Mit tudja a városi ember, hegy mi az, mikor uj búzából süt friss kenyeret az asszony? Mert az nem megy csak úgy egyszerre. Először le kell kaszálni a búzát, aztán kévébe kötni, asztagba rakni, elcsépelni, a malomba vinni, csak azután kerül a teknőbe, onnan a kemenezébe s azután az asztalra.

Nagy dolog az, mikor a föld népe először lát uj búzából friss czipót az asztalon. Nincs semmi különös czeremoniája a megszegésének, de azért a család minden egyes tagjának megdobban a szive, mikor az Isten áldását, a szépen megkelt kenyér első falatját a szájához viszi. Ekkor érezi alevenen, közve.lenül, hogy az Í9ten meghallgatta imádságát s megáldotta munkáját.

Az Alföldön már javában esznek az uj kenyérből s a jó púha falatokat még izesebbé teszi az a gondolat, hogy ha nem is bőven, de maradt vetnivalóra is.

Milyen más az uj kenyér, mint a régi, melynek javarésze a tavalyi rossz termés után csupa korpa volt. Hiszen meg lehet enni a korpakenyeret is, az orvosok széltiben „javalják“ is a rosszgyomru embereknek. De ezek a rosszgyomru emberek csak a drága étel mellé eszik a korpakenyeret, inkább szokásból, mint szükségből.

Ha az alföldi földmives népből egy Brillat Savarin kerülne, ki az étkezés művészetét elmés mondásokba öntené, remek dolgokat Írhatna az uj kenyér ropogós derczéjéről, a napon szárított tarhonyáról, a lebbencs- levesbe való laskáról s mindenekfölött a fokhagymával megsuhintott piritósról, melyet a nyárson sült szalonna csöppjei áztatnak.

Mindez igen előkelő helyet foglal el a nép gasztronómiájában. És mindezt meghozza az uj búza.

Mostani izgalmas napjainkban kétségtelenül ez a legmegnyugtatóbb momentum. Érdeklődéssel nézünk a vzép alföldi tájakra, honnan tavaly annyi nyugtalanító hirt hozott a táviró. Parasztzendülésről, aratási sztrájkról, ostromállapotról szólották a Jób-hirek. Volt benne sok, ami igaz, és még több, ami túlzás.

Most hetek óta, mintha elvágták volna a táviró- drótokat. A nagy Alföld nyugodt s nyugalma nem nyugtalanítja a kormányzatot.

Hová lettek a hangos szavú kolomposok? Mi vau az agrárszocziálizmussal? Ki paczifikálta a kalászos rónát ?

Nos, a kalász, mely magot adott, s mely friss czipó képében ott mosolyog az asztalon.

De ha már ilyen derűs alföldi tájképet festünk, mért ne mehetnénk egy lépéssel tovább is? Mért ne mondhatnék, hogy lesz még szőlő lágy kenyérrel.

Semmi józan okunk sincs szürkére festeni az alföldi tájkép hátterét, legkevésbbé most, hogy az uj