Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-31 / 31. szám
a______________________________________________________ ne igyekezett volna a férfinek tetszeni. Annyira igaz ez, hogy még a bicikliző hölgyek se képeznek e tekintetben kivételt, holott pedig a nő soha inkább, mint ha biciklire ül, nem tagadhatja meg önmagát. Még a legnagyobb dekoltázszsal sem! Mert végre is: a nő sorsa a férfi. Ha amikor megfordítva történik — még az is csak ezt bizonyltja! * * * Gróf Csáky Albinná levelének nagy értékét meg fogja bizonyítani már a legközelebbi jövő. „Abczug leánygimnáziám!“ íme, ez egy egész programm! Nevelni, nevelni és harmadszor is nevelni kell a nőt és — distingválván e két fogalmat — ami tudást, tudomást beléjük öntünk, eszköze legyen az a nevelésnek, hogy a lányból igazi nő legyen! Pardon! Azt mondják, hogy sok lány marad vén lánynak Magyarországon! Tessék nőgimnáziumokat állitani! Pár év alatt még egyszer annyi lány marad főkötő nélkül, — — párta nélkül is! Csáky Albin grófné levelét itt közöljük: Föl lettem szólítva, mondjam el véleményemet a főgimnáziumról, egyetemi tanulmányokról! Nem szívesen teszek eleget e felszólításnak, — ár ellenn úszni mindig kellemetlen és háládatlan teladat Tudja, a ki ismer, hogy valódi női hivatásnak egyet ösmerek csak el: a jó, önfeledt, önfeláldozó hitvesét és anyáét, a háznak, övéinek, a tűzhelynek nemtőjét a 'szó legmagasabb, legnemesebb értelmében, a szivnek, szellemnek, műveltségnek minden kincsével, melyekkel nevelje, emelje, eszményítse, lelkesítse övéinek lelkületét. Nem kell erre férfias tanuhnuny csak linóm női nevelés tapintat, gyöngéd érzés, költői fölfogás, bizonyos mértékig rajongási képesség minden szépért, jóért, nemesért, bárhol találkozzunk mindezzel a közéletben, művészetben, irodalomban, történelemben, természetben ; legyen az bár közvetlenül Istennek a műve, akár csak közvetítve az, egy-egy emberek közzé tévedett szikrája az örök isteni szépnek, jónak, igaznak! Hogy erre képesek voltunk mi magyar nők egy egy ezredéven át női nevelésünk mellett, fényesen bizonyítja azt történelmünknek nem egy büszke lapja, bebizonyítja, hála Isten, jelünkben is nem egy szerény, de boldog, nemes, szép házi kör, családi élet — kivált künn s épp hazánk áldott, nyugodt vidékén, hol a létért való lázas küzdelem nem tompított el, nem bénított meg még minden eszményiséget! Tudunk szeretni lángolóan, tudunk rajongni dobogó szivvel, fogunk áldozni büszkén, ha kell nem csupán családukat és családunkért, de hazánkat és hazánkért, tudjuk e/. érzést becsöpögtetni gyermekeink fakadó bimbó sziveibe, tudjuk e lángot lobogóvá szitani férjeink kebeleiben, — szerény női nevelésünk mellett — többet, jobbat, nagyobbat ne kivan, jatok a magyar nőtől! Szegény gimnáziumjáró, könyvmoly, ludákos, pedáns, sápkóros leánykák! Hova lesz nálatok a szivből fakadó, az örökkévalóan nőiesség forrásából eredő lelkesedés jótékony szellemi és testi üdeség, fogékonyság? Megengedem, hogy a női valódi hivatásból szükségszerűen ki van zárva egy bizonyos járadék, s hogy ezekre nézve nagy-nagy jóteményl jelent a számosabban nyíló pálya. De lehet-e a jövő horoszkópját számunkra vonni kicsi leánykorunkban már? mikor a gimnáziumba való fölvétel órája üt? s kell-e ezen hivatást tévesztett hányad kedvéért elsorvasztani az egész felnövekedő női nemzedéket? — Pedig ha van leánygimnázium, nincs A vonathoz vezető utón csakugyan elcsípte Here pit a féltékeny Borda. Nagy pakkot czipelt a jámbor, a négy őrási vonathoz balagván. — Uram, Herepi ur! Csak egy perezre álljon meg, — e szavakkal tartóztatta fel a féltékeny férj. Utasunk megállóit és a dolog természete szerint bámult. — Nagy szívességet tenne velem uram, ha meg látogatna bennünket. Itt lakom, nem messze, a Szarvas utczán . . . Utasunk még jobban bámult. Borda pedig meg fogta karját és vezetni kezdé. — A feleségem óhajtja látni. Miért is nem jött ei hozzánk? Talán csak nem tetszik haragudni? Menjünk Herepi ur, mindjárt ott leszünk . . . Utasunk hagyta magát vezetni. Nem sokára megérkeztek. Az előszobában elvette tőle a nagy pakot az udvarias férj, s bevezette a szalonba nejéhez, maga pedig Otthellóhoz illő féltékenységgel úgy tett, mintha a hivatalba rohant volna el; pedig csak elbüT a függöny mögé a neje hálószobájában, hogy őket onnan kihallgassa . . . Évike ránézett a vendégre, tisztában volt a hely zettel. Azt is jól látta, hogy férje nem a hivatalba távozott, de elbütt. Nagyon megharagudott, s a helyett, hogy a vendéget üléssel kínálta volna meg, Józsihoz sietett. — Te féltékeny ember, igy űzöl belőlem nevetséget? Ide vezeted ezt az embert, aki ... aki .. . nem Herepi 1 — Nem Herepi?! Hát ki? Szakasztott olyau, mint Herepi!! Csak czivilbe van . . . azért nem ismered fel mindjárt édesem . . . — Hallgass! Én jobban ismerem őt!! — Talán csak én is ismerem leánykori udvarlódat . . . — Azt hiszem, hogy uálam nem jobban, erről meglehetsz győződve. Eredj be hozzá és szórakoztasd, Y I I í V I D rá eset, hogy bele ne csőditsék a gyönge, hiú, vak, szülők derüre-borura mind a leány csemetéiket. Mert hol van az a fehérholló apa, anya, ki gyermekében a nagy tehetséget föl ne fedezte volna, a legmagasabbra hivatottnak ne tartaná? — S az, a mi már régen áll a férfiakra, a női szellemi tulprodukezió és proletárius is bekövetkezik. Mert végig csoszogott, bármily döczögőn, a gimnázium 7 osztályán, azt fogja hinni minden onnan kijutó leány, hogy kanalakkal ette a bölcsességet, meg fogja vetni a praktikus életben reá váró számos hasznos és üdvös föladatol, tudós, tanár, bölcsész, ügyvéd. Uram irgalmazz! Még politikus és országos képviselő is akar majd le.ini, s az emésztetlen tudomány, a szellemi félmüveltség adeptusai, kik már is tulszámosan kerülnek ki gimnáziumainkból, még a nők özönével is lógnak szaporodni. Már is hemzseg az ország kellő tehetség nélkül fölvergődött, műveletlen osztályokból kikerült kenyérnéiküli proletároktól és műveletlen papoktól. Hogy milyen hasznára a hazának és szegénysorsu népének, tapasztaljuk naponta! Ne szaporítsunk még ezen, köréből kirántott, az újba be nem illő és illeszkedhető, szükségszerűen elégedetlen, szoczialista, anarkista, demagog elemet a nők kontingensével is! ezek szivük és szenvedélyük uralma alatt állva, nem az ész és higgadt megfontolás sugalmát követve, még ezerszsrte veszedelmesebb rendbontó, forradalmár elemmé fajulhatnának. A német költő szavait szeretném a női szív érze- iemvilágára alkalmazni: „Wohltätig ist des Feuers Macht, Wenn sie der Mensch bezähmt, bewacht, Doch furchtbar wird die Himmelskraft, Wenn sie der Fessel sich entrafft, Einherlritt auf eigner Spur Die freie Tochter der Natur.“ Azért, ha az én véleményemre kiváncsi valaki, az bizony csak: Abczug leánygimnázium! Ellenben elismerem, hogy ama bizonyos, hivatás- tévesztett százalékra üdvös és jó dolog, ha nyittatik számára újabb, tehetségeinek és képességeinek megfelelő tudományos pálya is. Ezért örömmel üdvözlöm az orvosi és gyógyszerészi pályának számukra való megnyitását. Tapasztalásból tudom, hogy a nő, finom megfigyelő képességénél fogva, mely részben gyöngéd érzékenységén és irgalomra, részvétre hajló szivén alapul, fölötte alkalmas a gyógyászaira, melyet, meg vagyok győződve, számosán a legnemesebb ambiczioval, legönfeláldozóbb odaadással fognak sikeresen gyakorolni. A valódi női természetében fekszik az irgalmas szamaritánus hivatása, s ha ezt tudornánnynyal fölfegyverkezve fogja gyakorolhatni természetesen csak előnyére válhatik természet- szerű hivatásának. De a pályára elég, ha akkor készül, amikor már önmaga érett észszel ítélhet hajlama és hivatása felett, és azon előkészítő tanfolyam, mit akkor érett észszel, hivatásáért lángolva czéltudatos erős akarattal fog követni, egy-két év alatt eredményre fogja vezetni, mint a gimnáziumban sablonszerűén agyonütött 8 évnek pedánsan lenyelt iskolapora. Már mostani felsőbb leányiskoláinkból úgy szeretnék kiküszöbölve látni annyi fölösleges, időt rabló algebrát, magasabb mathemalikát, melynek mi nők annyira hasznát nem vesszük, hogy legrövidebb idő alatt merőben elfelejtjük. Tapasztalásból szólok — jó muthematikus voltam, — öröme jó öreg Sorlay tanáromnak, — és — nem most harmincz, de már három év múltán annyira elfelejtettem, hogy fogalmam sem volt többé arról, mint kell győkött vonni, vagy rádiuszt kiszámítani. Nem volna-e okosabb már ezen nálunk fölösleges tudományok helyett több időt szentelni az élő nyelvek jó tanítására, a világirodalom tüzetesebb oktatására? És azonkívül hetenként pár órát annak oktatására is keríteni, a mit a nő saját birodalmában, házában, függetlenné tenné cselédeitől? főzést, mosást, vasalási, alapos ruha és fehérnemű varrást ? A sok, néha fölösleges apró kézimunka helyett, melyekkel annyi időt pazarolnak el! — és pláne most még női gimnáziumokat létesítenek! Nők, nők, nem tudjátok ti, mit cselekesztek! Megengedem, hogy nemes ainbiczió volt rugója sokaknál a ha ide hívtad, én ugyan a kedvedért nem fogom mulattatni ! A férj homlokát kezdte törülgetni, melyet a verejték kövér cseppekben begyöugyözött. — Persze, te jobban ismered Herepit . . , Kedves feleségem, sose leszek többé féltékeny, csak küld el ezt az embert . . . Mondjad neki, hogy lekésik a vonatról .. . Igazán is, azért nem felelt egész utón, mert néma. Évikóm, küldd el valahogy, ha már én ide csaltam és — engedj meg nekem. S a kijózanodott férj a hivatalba rohant a vihar elől. * * * Este felé Évike nagysám rózsaszínű levélkét kapott Szerajevóból az igazi Herepitől. írj r, hogy egy itt állomásozó svadronhoz lett áttéve, s arra kéri imádottját, tudassa vele, hol lesz az alkalmas légyott. S mig Évike irulva-pirulva Írja meg a levelet a főhadnagy ürnak, Borda Józsi a hivatalból jövet egész utón azon töprenkedik, hogy mit vegyen a feleségének, a minek megörülne s igy megbocsátaná neki, a miér meggyötörte az ár atlant féltékenységével először ős — utóljára. Egy doboz rózsaszínű levélpapírt vett, meg egy divatos Jambókalapot. Évike látszólag megörült a férje ajándékainak. Majd mikor egyedül maradt hálószobájában, kaezőran felkaczagott. — Józsi csak azt hiszi, hogy Herepinek az ilyen kalap tetszik . . . egy csepp Ízlése sincs ennek a Józsinak . . . Látom őt újra . . . nem feledett el . . . Szép akarok előtte lenni, mert még mindig szeretem — őt . . . Herepit . . . Tizenöt forintos kalapot rendelek holnap . . . Eh! És idegesen dobta a férje vette kalapot a siffon aljába. Szegény kalap. mozgalomnak, de elfelejtik ők, hogy midőn egyenlővé tenni igyekeznek a nőt a férfival, kivetkőztetik őt saját bájából, kirántják magasabb légköréből, melyben elvonta a mindennapi élet csatazajától, porától, Sárától, piszkától, mintegy őrszemet áll a férfi küzdelmei fölött, — kisérte azokat éber szemmel, meleg érdeklődéssel, — de bele nem keveredve a harezba, megtarthatta objektiv tisztánlátását, szeretően óvhatta, inthette társát, ha a saját maga őrtornyából veszélyt, ballépést szimatolt közeledőben, szive melegével éleszthette újra a reményt és munkakedvet, a csüggesztő balsiker dermedése után, ott volt mindig az érzés, gyöngédség legutolsó menedékhelye is, hol most még meghúzódik, a boldog, a nyugodt, az egyetértő és egyetérző szűk családi kör. Ne romboljátok le, nők, saját szentségtörő kezeitekkel az utolsó szentélyt, melyet szét nem zúzott még az idők siető, tipró kereke, tiszteljétek gyöngeségün- ket, mely gyöngédséggé válik, ha hozzánk méltóan neveljük és emeljük azt, becsüljétek még alárendeltségünket, mely legerősebb és legszebb fegyverünk! Ne óhajtsuk általánossá tenni azt, mi egyesekre applikálva helyes, jótékony és üdvös lehet! Szóval: lehessenek a nők orvosaink, gyógyszerészeink, - hisz a kivétel csak megerősíti a szabályt, — de ne legyen, a világért se legyen női gimnáziumunk, melybe épp úgy rohanna hivatott-hivatlan, mint a légy a mézre, vagy jelenleg leányaink a tanítói pályára, mint a legurasabbra; mig iparosaink, müiparosaink panaszkodnak, hogy nincs számukra női kéz, — mely pedig kenyerét oly jól, oly tisztességesen megkereshetné. Miért legyen egyenlőség e földön férfi és nő között mikor egyenlőség nincs széles e világon semmiben, de semmiben ? Mikor egyenlő két levél nem létezik a fán. Mikor ellentéteken alapul a világon minden öröm, minden haladás, minden igyekezet! Mely szem bírná el a soha le nem áldozó nap fényét ? Mely szervezet' tartaná ki az éj nyugalma nélküli folytonos tevékenységet? Mely növény tudna megélni eső nélkül, ..örökké mosolygó ég alatt? mely szív -volna még fogékony öröm iránt, ha soha bánat még nem érte volna ? Miért nem kívánjuk a rózsától a tölgy erejét ? Miért élvezzük ennek árnyát forró délben, a nélkül, hogy bírna annak'ifiatával, pompájával,? Miért nem óhajtjuk, hogy . élvezhessük egyúttal a nap aranyos áttetsző sugarát, midőn gyönyörködünk ' a komor fekete viharfelhő czikkázó kék villámában ? Hatalmasan dörgő mennykövében ? Szép, hatalmas, éltető, imponáló marad mindegyi- kök természetéhez híven, a nélkül, hogy kivetkőznék ebből s felöllené a másét. Maradjon a nő is virágnak, szeretete melegével éltető napfénynek, ne vágyódjék . a tölgy erejére, a vihar hatalmasságára — Isten erejét, hatalmát, nagyságát hirdetik ezek is, amazok is, ki mind, teremtette őket, a mint teremtette s szép hivatást adott ennek is, annak is, a maga saját körében. Fokozo?ott igények. Sokféle kornak nevezték már a mai kort; nem tudom igények korának nevezte-é már valaki, de joggal nevezhetné. Ma mindenkinek megvan a maga igénye, a régi magyarnak nem volt ; annyira nem, hogy a szót sem ismerve, mely egészen újabb keletű, mint a fogalom, a mit jelöl. És pedig nem természetes hajtása a népszellem fájának, hanem u* *y oltották, bele, tudós kertész urak. S az oltás sikerült: az uj ág megerősödött, sót megkövéredett. Mi már mindenki tudja, hogy mi az igény ős mindönkinek vannak igényei. Mégis csak eredeti, hogy elődeink nem is ösmer- tők azt a fogalmat, azt a szót, mely ma mindenre rányomja bélyegét és korszakot alkot. - Pedig u&yi váu. Úgy van a dolog, hogy egyik idő ellensége a másiknak. Van olyan idő, mikor az embereket eszmék vezérlik: s annak alája rendelnek mindent, tehát önnön érdeköket is. S van olyau idő, mikor az embereket az, önérdek, az ego vezérli s annak alája rendelnek mindent, tehát az eszméket, ideákat is. Ideje van az ideáüsmusnak s ideje van az egoismusnak. S mivel egyik idő ellensége a másiknak: az ideálizmus és egoismus soha le nem teszik a fegyvert, hol egyik, hol másik kerekedik felül, de állandó, plane örökös uralomra nem jut egyik sem. Hogy korunk az egoismus kora, azt nem kell bi. zonyitani. Majdnem minden eljárás köpenyege alól kilátszik az egoismus lólába, vagy ha jobban tetszik: oroszlán körme. Az első rész az oioszlánő, a második a legerősebbé, a harmadik a legbátrabbé; a ki a ne- gjedikhez nyúl, bajbi kerül. így teszi rá az egészre oroszlánkörmét különböző czimeken, de mindig egy czélra az egoismus. A régi világban meséneki vették, hogy az ifjú Narcis beleszeretett önmagába; a mai világ tele van valóságos élő Nárcisokkal. A régi világban csak a papnak volt telhetetlen zsákja, ma majdnem mindenkinek; csakhogy a zsákot igénynek nevezik. A régi bölcs mondás: „ismerd meg temagadat*, modern nyelvre fordítva igy hangzik: „ismérd meg igényeidet.“ A régi bölcsmondás arra serkenti az embert, hogy hasonlítsa össze magát másokkal, ;az egész- szel, tehát az elsőkkel ős az utolsókkal s ebből alkossa meg a fogalmat a maga ős a mások értékéről. A mai nagy emberversenyben mindenki csak a? előtte valókat nézi és senki sem az utána levőket; sőt összezavarják a különböző nemű futásokat; minden versenyben nevez mindenki s olyan díjért pályázik, mely őt meg nem illeti, olyan igényeket formál, melyeket a társadalom ki nem elégíthet. Innen van a nagy elégedetlenség az egész vonalon. Az osztály különbséget meg kell szüntetni emberi szempontbólisteni és emberi törvények előtt legyen egyforma minden ember. De társadalmi igények szempontjából fenn kell tartani s ha nem volnának, fel kellene állitani-a különböző osztályokat; itt nem az ember s az őt megillető jog, hanem a munka s az azt megillető bőr szempontja dominál. A milyen a munka, olyan legyen a bőre. S mivel nem minden munka egynemű s egyforma nagy a bére sem. Hogy igények dolgában a mai társadalom osztályai össze vannak keveredve, az külsőleg is erősen ki van fejezve már a ruházatban. Ma viseletből csak gyakov-
