Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
s — Nyugtázás és kSszSnet nyilvánítás, A helybeli izrneita uócgylet álul fuljo évi január 15-éu rendezett é-* fenje.-tn siketŰ t, lái.c/vigslommal Összekötőt tár.ax-estély tisz a jövedelméből i t. rendező elnökség 50 forint ö-szeget adományozott a jótékony nőegylet által ft-n'ariott árvsház javára. Fogadják szí vés adományukért — az árvák nevében — a I.-.-melyebb kö-zöuetUuk nyilvánítását — A nóegyleti elnökség 8/inllá/. Szombaton: .Gyimesi vadvirág.* Ez est megmutatta, hogy van Nyíregyházai t tk oly nagy közönsége, mely kétfelé is szakadva még mindig tekintélyes számú marad. A fényesen sikerült és nagy száminál látogatóit izr. nőegylet estéje daczára — a szitdiáz is meglelt. — Igaz, hogy néhány páholyt á huszárok töltőitek meg. De a földszint és erkély s páholy közönség közöli ott láttuk városunk íntellig.-nliájának sok tagját. — Sajnos, hogy az előadás — a régi szereposztással — kissé pongyolán ment. De Inába a légliálásabb es legliűbb közönség — a karzati — annak kell kedvét keresni. Vasárnup: .Lumpaczius Vagabundus és n hatóin jómadúr*. A hú közönség — a művinél pártoló — a karzati — mint mindig, nagy számmal jelent m g s élénk érdeklődést tanúsított a három jó madár sorsa iránt. Különösen Krémer (Labszyj es Szalóki (Cserna) sok tapsot kaptak. Este: .Czifra Fauna és Áron a becsületes Zsidó.* K. Tarnay Leona (Czifra Punnu) a mindig vig kedelyü pattogó nyelvű özv. menyecske minden mozdulatával, s különösen I. felvonásbeli dalával ért el sikert. Árkosiné a II. felv. utolsó jeleneiében excrjllált. B. Szabó József, Krémer, Deák jók voltak. Hétfőn.Bukow a székelyek hóhéra vagy a csik- mádél'ulvai veszedelem.* Krémer, u társulat ezen sokoldalú, de új színészének jululomjátéka. E kemény önérzetes, seiinni veszedelemben meg nem ingatható lófő székely nemes szerepéi Krémer, a nála megszokott bravúrral játszotta meg. Neje, az igazi feleség — a mindent tűrő, férjéért mindenre kész asszony! — Átko- siné alakitól la kitünően. A visszariaszló Bukow szerepében Német jeleskedett. A kis naiv leányka kitűnő al.(kilója, Zoltán Ilonka ez estén megkapta kiérdemelt tapsait, mint Rózsi - különösen II. felvonásbeli énekéért. — Deák, Szalóki, Barabás - min lanuyiau u legjobb akarattal s tudásuk teljével aluleilottuk, hogy ujutalmaEujííi herceg szobir sorsjegyek Huz;tS “w*-----------------------------------------2-február ll-én Fő nyeremény ___^ZI^^^ZZZ Sorsjegyeket 50 krjával ajánl: Nlercur bank és valtó-Urlet r. t. Budapest. (t Eladó nád. Tizenhatezer kéve, jó minőségű nád kapható Groák Lajosnál Bujon (861-5-5) ., rv Y t íz V I II É K.“ zandónak méltó kezesül szolgálhassanak. A kis Barna Lijos minden újabb szereplésével nagyobb sikereket és edes jutalmakat ért cl. A darabot befejező vigasság — majdnem szomorúsággá változott a függönyhuzó ügyetlensége miatt, ki a függönyt oly ügyetlenül boc-átolta le, hogy a színpadon tánezoló párokra esvén, azok közül Zoltán Ilonát úgy megütötte, hogy az majdnem eszméletet vesztette. Kedden -A eriterás.* Alig nehány ember előtt adták elő e kedves zenejú operettet. A színészek azonban jól játszotlak. K. Tárnái Leona (Rozetlej, Zoltán Ilona (Kukurilli), B. Szabó József (Pabló), mint mindig ügyes játékukért és szép énekükért sok tapsot kaplak Nem különben Árkosiné (Ruiiurdó), Krerner (Goi), Német (Pól) — mindig, de különösen a ll-ik felvonásban élénk derültséget kellettek. Szerdán: mérsékelten lest dili tolt bel várakkal: „Fenegyerekek .* (Róka Menvbér) Kőmley e ternót nyert kalapos mester öröme, kétségbeesése — a folyton hullámzó és változó érzések hű reprodukálásával zajos sikert aratott. Nemkülönben Árkosiné (mint Róka neje) es Szabó az üres fejű Romvári, Német, mint Pcmeskern igen jó alakok voltak. Tarnay Leonának a .Lárüelló'-l kétszer is meg kellőit ismételnie. Csütörtökön: .Don Caesar de llasan' gyér, nagyon gyér közönség előtt. A kik azonban nem sajnállak az eljövetelt, azok p l érezhették magokat. Az operett kedves zenéje — jo interpretalókra akadt. A czimszerepet B. Szabó József énekelte. — Már belépőjét is zajosan megtapsolták s aztán végig kellemes jól iskolázott hangjával s annak kitűnő kezelésével nagy élvezetet nyújtott a jelenlevőknek. K. Tarnay Leona Maritana mintha aa első felvonásban nem lett volna jól dispenálva — nem láttuk a nála már annyira megszokott — fürge csalogató mozdulatokat, fordulatokat. A 2-ik 3-ik felvonásban aztán megint a régi volt. Árkosiné (Bueblo) első i felvonásbeli szerenádját — igen gyenge — de nagyon- nagyon behízelgő kedves hangon csicseregte el. — M. Nagy Mari (D. Uraca) és Kömley (Don Onofrine) mai szerepükkel, de még inkább a kedélyességgel, mely- lyel azt alakítják mindig — zajos derültséget keltenek, Nemet (Király), Krémer (D. Fernandes), Barabás (Alerta), Izsó Martiney kapitány jó játékukkal hozzájárultak az est sikeréhez. Péntek: „II. Rdkócey Ferenci fogságaNémet János jutalomjátékúnak kellett volna lennie. A jó tragikus úgy látszik nem csuk a színpadon, de az életben is kénytelen tragikus lenni. — Talán a rossz termés inián, vagy mi, de oly ritka volt a közönség, hogy az igazán Hirdetmény. A „Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete“ ez évi routie* ííl6í?»ót folyó évi mircziu9 hó 13 ik nappn dóle'ótt 10 órakor tartja meg az intézet saját helyiségében, Bu lapost, V. kér Bá vány u*cza 19. szám. Napirénd. 1. Az évi fizleterulményröl való igazgatósági és felügyelő -bizottsági jelentés tárgyalása. 2. Zárszámadások felülvizsgálása és az évi mérleg meg- úllupitúsa. :j. A tiszta-jövedelemről való rendelkezés. •1. A kilépés és elhalálozás folytán megürült négy igazgatósági tag helyének betöltése. 5. A felügyelő bizottság tagjainak megválasztása és díjazta tásának megállapítása. Ár. alapszabályok 27. §-n szerint a* átlótok is agjai lóvén az intéző nck. »izek u 28. §. szerint magukat a közgyűlésen törvényből ságonkini alakítóit gyűlésükön választolt uiogh&tiiluia- zotijuik álul képvisullolbotik * záloglove okben felvon köleiö- iu‘ik együttes östzegének minden 2 >0.000 frtja után egy-egy képxiselőt vá asztlmtnak, azonban kizárólag csak az intézeti tagok köri bői. Folbivatnak ennélfogva Szabolcs-megye területén lakó adósok, hogy a mennyiben magukat a jelzett napon tartundé r ndoa közgyűló*ou képviseltetni óhajtják, az általuk összesen fölvett Ő6*.M)) forintnyi záloglevél-kölesJn uUin 2 azaz k ittő kdpvi-udő megválasztáia czél:4b»l Nyíregyházán, a varmegye- liá/a kísterm-ben február 13-áu d. «*. 10 órakor tartand » vál isztó-gyü éson in* jelenni * réuvétoli jogosultságukat iga ol > fizetési könyvüket ma ukk.il hozni *ziveikodjonck. Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete (41-1-D igazgatrsaga. 430 hold tagos birtok Búj községbeu megfelelő úri lakkal és belsőséggel, doh&nyengedélylyel ellátva, folyó évtől kezdődóleg hn^zonbérbe kiadó. Hasonlag haszonbérbe kiadó mintegy 200 ll»ltl, esetleg több, ívti ledőlő nyári llii*/,- UÁIllír * B.-V.-Ardóbau, Beregszász városához uegyedórányi távolságra. Értekezhetni lehet a tulajdonossal Szuuyoíliy Isváiimtl Ujfo »órtón. isi-s-d Ifjaknak és öregeknek! Kik ifjúkori kíc ipoiguok ó ók fc6v*tk*ciéb?o id-í«léidu >»fH* , td í*«'H»‘*d'tv<t>»,i. f rfi fy-n**^^gt»*,i« .» miudr-a abbó íaljrrt «yenf«>4*tí *llBf»*»th«o i**rv do-*, ■ dr. Müller i I r á n uűiio iia-ri » )->t»ak t.U t regearratló« ké«xlt- méoyel *lul *y -»*yir •!*«*• Km« r .%■ t4<lj«k n -I* I >uk«dt i Jó >*lótt kt« rfiu M**rvrkot »c er*« iftai rufcayottágoi (S3M—?—5» leen fyakraa aehiaj nap alatt vár gyógy«14« mataUoilk. idi( irt kii«rili (QiMUl é« bi»*i4Ut» ai>ti- távi«l : *<*• íziti nj'iintn »xiraatott b»C***éi»*koél 1 írt 6) kr. 2-0» Mim rét|» chroanu« hiiokatl 2 írt 5) kr Pattit kQ iéanéi 2!» krral drágibb E'óiM«* p &zkü'd>*t»éoyek po«ttat% uDToa »*ük«éí^*'k. — V«» »d« »ioW*b*-o c*»k » Sxeat-Oyőrgy gyógyuerUrbia R-<i V i. Mlanerf*»»« SS, h >«* a ad n ira»b*li «•* p nud I aéipi iaia«9oJ«c. »K«t • hirdetést t*«ók kivifoi ét «lUnni.« nem válik a város dicséretére. Hisz Német oly kitűnő ereje a társulatnak, drámai szer.peibsn oly erővel alakit, hogy örülnünk kellene, hí öl neki való szerepében a színpadon láthatjuk. Hiába a tragikum ma már nem „faron/*. Caviár kell! .Fel szüzek*, .Baránykák* — mert nem választolt ezekből, vagy közkívánatra a „Ki- kapós patikártu“ — vagy akárminő ostobaságot — csak ne komoly irányú színművel. A szomorúságot, látva ezt a sóvár közönyt cnyhitelle kissé az az örvendetes körülmény, hogy a diákság igazán szorongott a szioház- bin. — Csak aztán ne legyenek ők is olyanok, mint a Jókai professorai, kik diákkorukban egész ifjúi lelkesedéssel, szivük egész hevével lángoltuk a .Csikvárí krónikáért*, hogy aztán professor korukban annál nagyobb tűzzel üldözzék. — Azt a közönyt — a mit iáinak — valahogy el ne sajátítsák, de őrizzék meg a lelkesedést — hogy majdan is oly jó, lelkes pártolói legyenek, a bizony Nyíregyházán is még mindig magyar kultúrát és hazatias missiót teljesítő színészetnek — mint a minők most — megszégyenítésére sokaknak, kiknek elöl kellene járni, de a kik folytonos lávollétükkel tündökölnek. Az előadás különben egyike voll a legjobbaknak. — Mindjárt az I-ső felvonásban M. Nagy Mari (Rákóczin,') adta hatalmas erővel a legdrágább kincsétől megfosztott anyát — ki első szép liíra kénytelen rámondani, hogy halott. Arkosiné, mint mindig, igaz érzéssel alakította a szépért, nemesért lelkesülő tiszta kedélyű nőt s a férjét szerető feleséget, Német, (Bercsényi) a Il-ik felvonásbeli, Rákóczival való jelenete, az elfojtott keserűség, a véghetetlen bánat kitünően sikerült, Krémer Rákóczy átalakulását adta hűen vissza, igen jó volt B. Szabó József, mint Lehman. GABONA-CSAUXOK. Nyíregyháza, 1898. éri jannár hó 22-éu. A g.bana-os.rooknfkl b.j.gys.tt árak. Búza 100 kiló 11.50tól 11.60 lg. Rozs 100 n 7.70-től 7 80 ig. Árpa 100 n 6 — lől 6 20 ig. Zab 100 n 0.20 tói 6 30 ig. Tengeri (uj) 100 » 4.70 tói 4.80 ig. Köles 100 » —tői —ig. Paszuly febér 100 » —tői —.—ig. Sze^z literenkiut 18'/. öö'/a Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos : JÓBA KLEK. Alólirott elfogad k.-semjéni és napkori birtokán levő ugar- és kaszáló-legelőre WO darab szarvasmarhát és 500 db., juhot. Ajánlatok február hó 15-ig o/ólirotthoz Nyíregyházára intézendők. (3_ij Kállay András. Cs. és kir. I4. huszárezred. Pótkeret parancsnoksága. (19. sz. Hirdetmény. A cs. és kir. 14. huszárezred pótkeret paraucs- { noksága részéről közhírré tétetik, miszerint az ezred állományából Nyíregyházán 60 darab kinc>t*rí ló t fog megbízható váilulkozóknak tartásra kiadatni. Ezen lovak az 1898-ik évi lavatzi szemle alól felmentetnek, A kiadandó 5—7 éves lovak gondosan ki lessnek választva, egészségesek, hibátlanok és miuden, a használatra káros tulajdonoktól mentek. A lovak párosával be lesznek tanítva s errjökhöz és vérmérsékletükhöz képest össze fogva. Felkéretnek mindazok, kik e lovakból tartásra kivenni szándékoznak, hogy ebbeli elhatározásukról a fenti pMkeretparancsnokságot Nyíregyházán, mielőbb értesíteni s a pol. hatóság által hitelesített .vagyoni bizonyítvány* t mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Ez alkalommal egyúttal a vállalkozók különös kívánságai is az említett parancsnokságnak tudomására hozha’ók, hogy azok lehetőleg tekintetbe vétessenek A lovak 1898. év mórczius hóban kiadatnak; — kiadó hely-, nap-, és éráról vállalkozók később értesítve lesznek. Nyíregyháza, 1898. január bő 21. ] ««-I-!) Kolouch József, cs. és k. századot, pótkeret parancsnok. Árverési hirdetmény. M7 P .1 1897. | Alulírott kiküldött végrehajts u I8sl. éri LX I ez. lot. I » értelrnsb-n n-nnrt közhírré teszt, hogy s nylrrgybtzi kir. Jérii. hirötit I385yi897 P >z4ou vé;s*«f álul, dr. Plrgnznn J-nö ügyvéd, oyirrgth izl Iskos »rgr-bsjutö jsvtra, Btrri Miodor, Mér-. Aotzl é> Tu. I.trto puosyl lsko.uk rllus, 65 farlat töke, -no-k 1897. ér mlrcotM hö I9 lk napjától aitnltzndö M/# kamat'I és ■ ddi< ö.w.-o 3S for>ot 85 kr. perköltség köt# I- é. »rajéig «Irrodrtt kirlégi'Szi régr'h JtA. slkslatv.l bírói- igg ir- *» PH foglalt é. 995 Irtrs brezült S ló, st«kér. louar- azéna, a-rtés és gósia. loiabrrradrzA.bdl siló ing »Azok nyíl vino, srvvréz ot)Aa rlsd.taskMrly érvvrisask s 16791/ 897. P uiau kiküldést rsadvld véjtés fo'ytéa • k-lyuméa, vtgyis Pszooyssa <lp-r«isk Iski• ndó rsikAsiésér- 1*99. éri Jaaoir kó 27-lk napjának délatAa S ártja kslirídMI kitüs-tik A. ahhoz a v-aoi sziodé- közös -troo-l oly argjvgytéaa»l kirsta.k tasg, hogy zz érin- t.it log stgok ura irvrrétso u 1881. évi LX L-cs. 107. | a rrtvlBében, • Ivgtöbbot igéróork becséron slul is slsdstoi fogosk. As flérvvrsssadi iogöslgok vélsIAra ss 1881 évi LX. t.-cs. 108. |-ibaa ■vgéllspitotl fe létvlek ueriat leas kiSsstsndd. Erit Nylrsgyhésio, 1898 évi jsouir hó 7-lk aspiéa. Oláh Gyula. kir. birósigl vegrrhejid. (lé*—1 — 1)