Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-16 / 3. szám

Szabolcsvármegyei szocializmus.

III.

Ugyan szives olvasóm, kedves gazdatársam, kivánhatjátok-é, hogy az elültetett csemetéből egészséges és termő fa váljék, ha azt nem gondozzátok,-ápoljátok ? Jogotok van-é a felett méltatlankodni, hogy földetek elperjésedik és terméketlenné válik, ha azt kellően nem művelitek vagy parlagon hagyjátok! Ugyan kedves gazdatársam, mond meg nékem őszintén, nem hagytad-é műveletlenül, parlagon heverni hazánk legtermékenyebb talaját, — a mely éppen termékenységénél fogva gazt és konkolyt terem, — ha azt kellően nem művelik! Ápoltad és gondoztad-é nemzetünk legdrágább csemetéjét, a most már nagykorúvá vált fiatal nemzedéket, részt kértél és részt vettél-é annak nevelésében, ellenőrizted-é annak oktatását, megfigyelted-é annak ' lelki világát, s figyelemmel kisérted-é annak képességét, hajlamait és fejlődését!

Nem. Te ezt nem tetted. '

Nem tetted az érdeklődés és köteles gondoskodás elmulasztásából, s nem tehetted és nem tehettük mindnyájan, mert a létért való küzdelem ez idő szerinti őrült hajszájában tevékenységünk körén belül csak saját énünkről kellett gondoskodnunk, nem tehettük, mert népnevelési rendszerünk nincs, népoktatási rendszerünk — hézagos és téves.

Ma, midőn közoktatásügyi törvényünket sem lehet végrehajtani, mert a gyermekek növekedő létszáma mellett, nem növekszik az iskolák száma, midőn a már régen fennállott egy-két állami elemi iskolán kívül az állam nem látja szükségesnek megyénkben újak létesítését, vagy a meglevő felekezetiek fokozottabb támogatását, — ma, midőn a tanító képzés érdekében nem tétetnek meg a kellő intézkedések, s a tanítói magasztos, de felette terhes és anyagi tekintetben felette háládatlan pályára minél kevesebben vállalkoznak, úgy, hogy ma már kellő képesítéssel nem bíró tanítók alkalmazásáról is lehet szó, -r ma, midőn a 10 éves gyermek elfelejti azt, a mit a falusi iskolában 6—7 éves korában tanult, mert ismétlő iskoláink rendszere sem nem általános, sem komolyan véve nincs, s az elemi iskolából kikerült‘gyermek tovább fejlesztésére, lelkének emelésére 1 és nemesítésére minden culturalis és különösen minden muukás képző intézmény nélkül vagyunk, — s igy a szegény falusi nép fiai minden ez irányú ellenőrzés nélkül érik el férfikorukat, — ily körülmények között nem csuda,v.ha az ‘üresen hagyott agyba tévtanok szivárognak be és jutnak érvényre.

És az üres agy mellé társul — sajnos — az üres szív; értem a nép lelki világának sivárságát, a köznép vallástalanságát.

3

»Bár volnál úgy, mint anyátlan kicsi gerlék,

Minden nélkül, liogy mindened én lehetnék,

Álmod álma, lelked lelke, szived szive,

Volnánk bárhogy a világon, óh csak igy ne I«

A* eső nagy eseppekbeu kuli. Dörög és villámlik, amitől úgy fél,mgy remeg az a szegény, beteg leány. Vékony kis nyári ruhája csakhamar átázik. Egyes egyedül van ebben a rengeteg erdőben. De mégsem, mert íme lépések zaja hallatszik. Hát mégis csak gondol rá a mamája! Pedig mennyire kétségbe volt esve, milyen elhagyatottnak érezte magát, mert ismét elfogta lelkét az a gondolat, hogy a mamája nem törődik vele, nem szereti őt.

A lépések egyre közelednek és Margit látja, hogy csalódott, mert csak egy szegény munkás asszony közeledik kis láoyával, kit most karjaiba emel, hogy gyorsabban haladhasson. Leveszi kendőjét és abba takarja gyermekét, pedig viseltes karton ruhája teljeseu át ázott, fedetlen karjait, fejét csapkodja a vihar. A munkásnő részvéttel, szánakozva tekint rá. Margit megérzi ezt és elgondolja, hogy ennek a szegény asszonynak milyen jó szive lehet. Oh, csak az ő mamájának nin esen szive!

Csak hallgatja tovább a vihar zúgását, és halálra rémül, midőn egyik-másik fát derékba (űri a vihar. Asztalhoz, pádhoz, támaszkodva próbál menekülni. De olyan erőtlennek érzi magát, mint (alán soha azelőtt. Érzi, hogy mindig, mindig gyöngébb lesz, ilyen talán a halál? A pad túlsó végénél elhagyja ereje s eszméletét vesztve összeesik.

* *

*

A mama kétségbeesve tördeli kezeit, midőn elbeszéli az orvos, hogy ó, látva hogy a vihar szűnni ke/.d, a városba indult egy súlyos beteg látogatására, midőn egy pad előtt áléivá találta Margitot, akit aztán karjában hozott fel. Valami olyasmit is mondott, hogy némely asszony égetni való.

Margit nagy beteg lett. Gyönyörű szőke haja szétbontva hull a párnára s a legszebb keretet képezi hal vány, .szép arczához. Lázban égő, nagy, kék szeme há lásan tekint az orvosra, kit megmentőjének nevez. Összefüggéstelen szókat mond, beszél egy szegény asz

„IN y í B v t d íi K“

S ha valahol, úgy itt jogosult az a capite determinatio, itt feltűnő a társadalom mulasztása, e téren boszantó a művelt és vagyonosabb körökben és osztályban a már általánossá vált közömbösség s azon körülmény, hogy jó példaadás helyett, mi csepegtetjük a köznép szivébe a vallástalanság mérgét.

Én nem akarok a vallás hitbeli vonatkozású természetével és jelentőségével foglalkozni s nem lenne itt helye rámutatni a vallás-, törvény és társadalom keletkezési viszonyaira, de ha a vallásnak — egyesek és az együtt érzők hitbeli meggyőződésének látható, alkalmas orgánuma, egyházi és a világi vonatkozású ügyekben megfelelő képviselője ,a vallásfelekezet, — akkor nékem ne hivatkozzék vallásosságra senki, a ki annak felekezeti jellegét mellőzi, ne dicsekedjék senki benső meggyőződésének szeplőtlenségével és szentségével, mert a társadalom nem kér senkitől reversalist benső meggyőződéséről, de igenis figyelemmel kíséri azok nyilvánulásait, aiokat, mint mellőzendő, vagy követendő példákat állítja a nép szemei elé, s ez úton hódit tért annak szivében hitnek, erkölcsnek és értelemnek.

De még csak hagyján, ha egyébb baj nem lenne, s a vallástalanságnak csak azon negativ következménye volna tapasztalható, a mely a szegény embert gondolkozóba ejti a felett, hogy váljon az „úri ember" miért nem jár templomba, s váljon az, aki nállánál többet tud és vagyonosabb, s akit nem fűzfából vájt tekuőben ringattak, — miért nem imádja-Istenét úgy. miként ő.

Ámde itt van még, — hogy többeket ne említsek, — az aránytalanság a papi, bérek kirovásában és fizetésében, a rendszertelenség azok beszedésében és behajtásában, itt van a mezei munkásokra és cselédekre vonatkozó vasárnapi munkaszünet hiánya, s azon körülmény, hogy a katholikus hívők miuden világi vonatkozású ügyekben az önkormányzat sánczain kívül maradtak, s így lelkész s a hívek között semmiféle Közelebbi érintkezés és. belsőbb viszony nem létesülhet, s végül — ki hitte volua —• itt állunk szemben azon nem várt jelenséggel, hogy a polgári házasságkötés behozatala, —■ a melynek a valláshoz nézetem szerint sincs semmi köze, — a vallásosság és a papi tekintély érdekében a köznépre, amely csak a külsőségekből Ítél s a házasságkötéseknél a pap mellőzbetését látja, — jó hatással nem volt A pap elveszítette eddigi tekintélyét, a uyáj pásztor nélkül, a nép, mint azt sajnosán tapasztalhatjuk, tanácsadó nélkül maradt.

Állami iskolák felállítása, vagy — a mi a népre való tekiutittel még kívánatosabb, — a felekezetiek hathatós támogatása, tanítók képzése és előnyösebb anyagi helyzetbe való juttatása, ismétlő és munkásképző iskolák szerszonyról meg egy kis lányról. Az anyját nem tűri ágyánál. Irtózik, borzad tőle. A mama sértve őrzi magát aDyai méltóságában s a szegény lizas betegnek az illemről beszél, miközbeu a tükör előtt állva rendbe hozza szétbontott froufrouját. Az orvos nem bízik a mamában s azért éjfélig a betegnél marad. Hozzá hajolva végig simítja homlokát. Csodás hatása lehet keze érintésének, mert a beteg ilyenkor nyugodtabb lesz. Rég elmúlt már éjfél, midőn elhagyja betegét., de előbb figyelmezle i auyjit, hogy vigyázzon rá és ne izgassa, nehogy ismét előjöjjenek sirógöncsei.

Lakására siet, de olyan nyugtalan. Folyton a beteget látja maga előtt. Könyvet vesz elő, hogy más irányt adjon gondolatainak, de azok mindig hozzá térnek vissza. Úgy szánja azt a szegény, boldogtalan leányt, akinek niucs senkije ezen az egész világon. Ét éppen azért, — gondolja az orvos, ő lesz neki mindene; meg- gyógyítja — magának. Éppen olyan jó, kedves és gondos feleség válik belőle, mint az első volt. S hogy a jövő képé annál élénkebben álljon előtte, lezárja szemeit és tovább is folyton Margitra gondol. Kedvez, bájos képek jelennek meg lelki szemei előtt, s aztán később megváltozik a kép, és bár a doktor nem hisz a telepátiában, egyszerre különös érzések gyötrik. Maga előtt látja Margitot, aki karjait feléje tárva szivszaggatóau könyörög hozzá, hogy ne hagyja őt el. — Hallani véli zokogását, ----a nevén szólítja valaki,-----hívja — hívja.

Az

tán ott látja a hófehér párnákon a gyönyörű szőke fejet mereven, hidegen.

Az orvos tudja, hogy mindez a képzelődés játékai s a szánalom, mit betege iránt érez, izgatta föl ennyire idegeit. Hanem azért mégis megindul az ajtónak. — A fák rejtelmesen suttognak körülötte; valami ösztönszerü félelem szállja meg ezt az erős, egészséges embert, amint a beteg lakásához közeledik.

Bír kissé nagy a távolság Margit lakásáig, sohasem találta még ilyen hosszúnak az utat. Úgy kívánja már látni, s amint egyre közeledik, hallja azt a jól ismert fájdalmas zokogást. Végre odaér. Benyit. A képze let valóvá változott. — Ott pihen gyönyörű, szőke Margiija, — hidegen, mereven.

Balogh Bella.

vezése, az értelmiségnek mindezek iránti folytonos érdeklődése, a nép vallásos érzületének ápolása, a mezőgazdasági vasárnapi munkaszü net behozatala s ott, a hol az nincs, az egyházi önkormányzati jogoknak és kötelességeknek kiterjesztési a hívőkre miden kivétel nélkül, — ezek azon eszközök, a melyek a nép valláserkölcsi és értelmi fejlődését előmozdítani hivatva vannak, s a melyek létesítéséről a társadalomnak gondoskodni kell.

Csakhogy ez a társadalom, nagyon beteg, talán betegebb mint minőnek mi lennni látjuk és érezzük, — kik benne élünk. De hiszem, hogy helyes diagnosis után, megfelelő gyógykezelés még öntudatra ébresztheti a nagy beteget, ki nem sínylődött gyermek Korától fogva veleszületett gyengeségben, s a ki nem annyira szervi bajban, mint inkább idült idegbántalmakban és hypnozisban szenved

A társadalom zöme — hála a gondviselésnek —- kifogástalan úgy hazafias magatartásában. tisztesség dolgában és minden tekintetben; hiszen a többség mindég és mindenütt is az volt. — Hja de egy tolakodó, stréber és fellépésében a szemtelenségig elbizakodott törpe kissebbség, a melynek soraiban u. n. „ügyes“ embereket, nadrágban járó tolvajokat, váltóharaisi- tókat, soha rajta nem kapott pyrotecbnikusokat és meggazdagodott, talán most már „jótékony- czélokra is adakozó“ uzsorásokat látunk, — ez a törpe kissebbség nyomja rá typusát és bélyegét a meglepett és bámuló társadalomra; — s miért! . . azért, mert a törvény nyakon csípi a csirke tolvajokat, a törvény megbünteti, a társadalom megbályegzi a ruhátlan — didergő szegény ördögöt, ki fűtőt lop, — elítéli és meg- bélyegzi azt, kit, nyomor, lehet éhező gyermekeinek jaj kiáltásai kényszerítenek a bűn ösvényére, — de meg bocsát, felejt, sőt keblébe fogadja azokat, a kiknek egy vagy más utón sikerült kikerülni a törvény büntető kezét, — holott a társadalom épp arra lenne hivatva, hogy jury jogával élve, a törvény helyett büntessen, s az ily elemeket, mint rákfenét, ép testéből eltávolítsa.

Nem akarok én „laudator temporis acti“ lenni; tudom én azt igen jól, hogy valamint más nemzetek történetében egy Lycurgus, egy Solon vagy egy Numa Pompilius korszakát egy Diogenes vagy egy Seneca romlott korszakának kellett követnie, — úgy a modern társadalom is idővel le fog térni azon ösvényről, a melyet számára a keresztény hit jelölt meg s a melyen felépült és folyton fejlődött, — de nékem úgy tetszik, mintha mi az 50 év előtti, — megengedem elmaradt — közviszonyokból tulroharaosau haladnánk előre és századvégi eszeveszett futásunkban megfeledkeznénk a czél elérésére szükséges eszközök megválogatásáról, Pedig nem kell hivatásszerű sociologusnak lennünk, nem szükséges egy Spencer Herbert éles elméjével és Ítélő képességével bírnunk, hogy a mi társadalmi viszonyunk és a nép élete, Ítélete és magatartása közötti oki viszonyt kimutassuk, a mely magyar népünk Ítélete pedig, ha az rossz irányban nem befolyásoltatik, mindég józan és megbízható volt, és alkalmas arra, hogy reá súlyt fektessünk.

Bűnt követnek el tehát azok, a kik a népünk természet adta józan felfogását rossz irányban befolyásolják, de ennél többet, hazaárulást azok, a kik a nép szegénységére és befolyásolható voltára építve, azt pénzen megvásárolható áruczikké alacsonyitják le; s ha meggondoljuk, hogy a pénz ma már mindent lehetővé tesz. a siker pedig mindent igazol, nem kell-e kétségbe esnünk hazánk jövője felett a mely nem C9ak közgazdasági, de társadalmi és politikai téren is a tőke korlátlan és kíméletlen hatalmának van kiszolgáltatva!

Fel tehát lelkes polgártársak s ti gazdatársaim, kik arra vagytok hivatva, hogy a nép százezreinek keressétek meg a mindennapi kenyerét, teremtsünk minden izében tisztességes társadalmat, hogy az a föld népének, melylyel mindennap érintkeznünk kell, mintaképül szolgáljon, ne nyúljunk hozzá avatatlan kézzel és hatalmi eszközökkel ahoz, a mit ö hitének és meggyőződésének vall; sőt erősítsük meg azokban, mert auarchia felé csak azon nép hajlik, a melynek a társadalmi rendbe vetett hite megingott. — —

Jöjj már most, szives olvasóra, velem a falvakba, hogy onnan többé el se távozzunk- keressük fel ott a földművest, a napszámost es cselédet sajat hajlékában es kérdezzük meg tőle, mi a baja és kívánsága.