Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-19 / 38. szám

„IN Y I It V I 1> l: 11" szavától, az annak oktatója, vezére: és nem hideg bírája. Az a zászló-erdő csak egy napig leugett; a zöld díszbe öltözött diadalívek lombja elsárgult már bizton; a koszorúk is a hideg márványlapokon elfonnyadtak azóta: de megmaradt bizonyára mindnyájunknál az az édes emlék, a mely e város történelmének megismertetése után lelküukben kitörölhetlenül meg m arad. Csak egy tájt: hogy ennek a vármegyének ősi történelmi nevü családai — tisztelet az egy-két kivételnek — távoliétökkei tündököltek. — És viszont jól esett, hogy a hivatalos világ képviselői megtisztelték a mi ünnepélyünket megjelenésűkkel De hisz ő tőlök elég az, hogy őseik csinál ták a történelmet; a mi kötelességünk, hogy ünnepeljük azt. És ez a kötelesség minden magyar embernek édes kötelesség, és soha nem terhes! Mezőssy Béla. Az ünnepély lefolyásáról adjuk a következő tudósítást : Nagy-Kálló város, híréhez, múltjához híven, igazi nagy ünneppé tette, a vármegye közönsége által a sétatéren, az ev. ref. templom mellett fölállított milleniuini emlékoszlop fölavatását. Ünnepi díszbe öltözött az egész város: a házak fellobogózva s maga a sétatér, ahol az ünnepély végbement, zászlódíszszel, virágfüzérekkel elborítva. A közönség a városházán gyülekezett össze s onnan vonult báró Feilitzsch Bcrtliold, főispán s az elodázhatlan akadályok miatt meg nem jelenhetett alispán helyettese: Mikecz Dezső főjegyző vezetése alatt a sétatéren, az emlékkő előtt fölállított fedett emelvényre, míg N.Kálló város hölgyközönsége, azt hisszük teljes számban s a nagyközönség az emelvény körül helyezkedtek el. Az ünnepély kezdetét mozsárlövések jelezlék s azután a polgári dalárda énekelte el kitűnő előadással a „Szózat"-ot. Az ének elhangzása után Mikecz Dezső főjegyző az ünnepélyt a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt ünneplő közönség! A vármegye törvény szerinti képviselőjének elháríthatatlan akadályoztatása folytán nekem jutott osztályrészül azon megtiszteltetés, hogy e mai napra kitűzött hazafias ünnepélyen a törvényhatóság képviseletében megjelenhessek. Nem kívánom a mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet türelmét hosszabb ideig igénybe venni, csupán néhány szóval vázolom a reánk váró feladat fontosságát. Midőn az elmúlt években a törvényhozás, a királyi kormány, a törvényhatóságok, szép magyar hazánknak minden igaz fia felekezeti és osztály külömbség nélkül nemzeti létünk ezer éves l'enállasának megünneplésére készült, Szabolcsvármegye hazafias közönsége azon művek között, melyekkel e reánk oly fontos évfordulot emlékezetessé tenni kívánta, vármegyénk egyes történeti nevezetességű helyeinek megjelölését is elhatározta. Ez emlékművek egyike, mely hivatva van az idők vas fogának pusztítása folytán ma már eltűnt, de hajdan a nemzeti küzdelmek idején fényes napokat hitolt nagy-kállói végvár helyét megjelölni, előttünk áll, hirdetve hosszú időkre e hely nevezetességét. Emez emlékmű felavatása képezi mai feladatunkat, a mely ünnepélyes alkalomra egybegyűlt lelkes közönséget hazafias érzülettel üdvözölve, mai ünnepünket megnyitom és felkérem Nagytiszteletü Górömbey Péter esperes, biz. tag urat, mint a törvényhatóság által felkért ünnepi szónokot, miszerint emlékbeszédét megtartani szíveskedjék. A zajosan f'ölhangzó éljenzés lecsillapultával Görömbei Péter ev. ref. esperes tartotta meg nagyszabású emlékbeszédét, mely folyton lebilincselve a közönség figyelmét, nagy tudással állította elénk NagyKálló város csaknem ezer éves történetét, költői lendüA szép asszonynak a tekintete pedig olyan volt néha, mint egy márványasszonyé, művészkéztől faragott isteni márványasszonyé, aki arra van teremtve, hogy bá múlja egy világ, mig ő nem érez semmit. Néha pedig olyan volt, amilyent látni lehet egynémely régi, patinás szobron, a Szaffo képén a görög időkből, vagy abból az időből, amikor a festőművészet megszületett Is en kegyelméből s nem szabadalmazott mesteiek jóvoltából. De leginkább ott látni ezt a mély, titokzatos, rejtelmes s képzelhetlenül szenvedélyes tekintetet azoknak az asszonyoknak a szemében, a kiket belec-alt a világ az élet nagy rejtelmeibe s kitaszította durva, kíméletlen, c-ontos kezével a paradicsomból, a mikor annak mézét éppen megízlelni vágyták . . . . . . Ideges, fanatikus, nagy szerelem van abban a tekintetben, de csak néha, pillanatokra és csak sejtve. . . . Szimoru, ideges, szerető aszonyt hirdet a tekintete . . . Vagy csak játszik? . . . Pali tépelődött, kínlódott, a „nagy jelenet" óta azonban szólni nem mert. * * Délu'án 0 óra lehetett. Sötétedni kezdett. Pali otthon ült, elegáns kényelmes legénylakásán és egy könyvet olvasott. Egyszerre halk kopogás hallatszott az ajtón. Pali nem hallotta, el volt mélyedve. De nem az olvasásba, hanem egy gondolatba, a szép asszonyra gondolt. Újból hangzott a halk, félénk kopogás, de most már kissé hangosabban, idegesebben. Ezt meghallotta a melankóliába merült férfii. — Szabad! szólt némi kíváncsisággal. lettel vonatkoztatva s kapcsolva össze a mult fényes és zivataros eseményeit az ünnepi alkalommal. Mikecz Dezső főjegyző, az ünnepi beszéd elhangzása után az emlékoszlopot a következő szép beszéd kíséretében adta át Nagy-Kálló városának : Tisztelt ünneplő közönség! Elhangzott immár a törvényhatóság által felkért ünnepi szónok hazafias lelkesedés tüzétől áthatott beszéde s annak tartalma lelkünk húrjain még megrezzen, visszaidézve emlékezetünkbe azon rég mult időket, midőn a nemzeti és lelkiismereti szabadság kivívásáért folytatott küzdelmekben fontos és nevezetes szerepet játszott eme, ma már a földszínéről eltűnt vár. De ha látható nyomai el is lüntek, honfiúi a kegyelet gondoskodolt arról, hogy e történeti nevezetességű hely emlékezete örökké éljen, mig el magyar s áll Buda még! A honfiúi kegyelet e szimbólumát, emlékeztető jelét, ez emlékoszlopot tehát midőn Nagy-Kálló község minden rendű és rangú lakosainak s ezek képviseletében a község érdemes főbírójának a törvényhatóság nevében átadom, teszem ezt azon biztos reményben, hogy azt a közság minden egyes polgára oly féltő szeretettel fogja megoltalmazni, miként a szerető anya kisdedét. Te pedig emlékoszlop állj itt örök időkön, mint a multak emléke s a jövő biztató reménye, tanítsd e város, e vármegye lakosait, nemzedékről nemzedékre a hazát szeretni, ugy, mint azt dicső elődeink szerették, hogy okulva egy ezredév bánatából és öröméből fakadó tapasztalatokon, tehessük e nemzetet nagygyá, hatalmassá, mint a minő hajdan volt s a Magyarok Istené meghallgatja a nagy költő szivéből fakadó fohászt: Balsors akit régen tép, hozz reá vig esztendőt^ Megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt. Nagy-Kálló város közönsége nevében Pelsöczy Sándor községi főbiró lépett ekkor elő és igazán talpra esett és nagyon szépen elmondott beszédet tartva, átvette a város nevében a kőoszlopot megőrzés végett, mire az ünnepélyt Mikecz Dezső főjegyző berekesztette. Kiss Ilezsö, a nagy-kállói középiskola tanára elszavalta még cz alkalomra irt hazafias költeményét. Mire az ünnepélyt a polgári dalárda a „tlyinnus" eléneklésével befejezte. Délután 1 Vj órakor bankett volt a kaszinóban, a melyen mintegy 120-an vettek részt. Az első pohárköszöntőt báró Feilitzsch Berthold főispán mondolta, éltetvén a királyt és király asszonyunkat. A zajos |éljenzéssel kísért toasztot a közönség fölállva hallgatta. A második toasztot Mikecz Dezső mondotta a vármegye közönségére s mindjárt utána dr. Bleuer Miklós a fő'spánt köszöntötte fel, Görömbei Péter esperes a törvényhatóság képviselőjére, dr. Kállay liudolf, az ünnepélyt rendező bizottság elnöke Nagy-Kálló város vendegeire, dr. Borosnyói LUJMCS Béla, az országos tébolyda igazgató főorvosa az ünnepi szónok Görömbei Péterre, Benedek János pedig Nagy-Kálló város közönségére ürítettek poharat. Iklódy Márton a kerület orsz. képviselőjét: dr. Mezőssy Bélát éltette, aki erre nagy hatást keltett beszéddel válaszolt. A burgonya termelés emelése burgonya szárító tehpek felállítása által. Irta: Mandel Lipót. A burgonyát Magyarországon étkezési czélokra mindenütt, azonban ipari czélokra és pedig nagyobb mennyi égekben csak azon vidékeken termelik, a hol a klimatikus viszonyok a szalmás növéuyek termelését alig, vagy egyáltalán nem engedik meg, é* ottan, a hol a főid me^muukálás szempontjából ezen gumó növény termelése egyenesen szük.-éges. Éghajlati viszonyok a burgonya termesztései ha záuk északi megyéiben, tehát Bereg, Uug, Zemplén, Slros, Abauj-Torua, Szepes, Atva, Túrócz, Liptó, Trencsín megyékben parancsolják, mig a föld megmivelése és kellő kiaknázása azt Szabolcs, Szatmár és mindazon megyékben megköveteli, a hol a föld könnyű és homokos. A burgonyát cfakis étkezési czélokra lehet magasabb árban értékesíteni; magasabb árt fizetnek a Az ajtó erre lassan kinyilt és egy erősen, f-űrűen lefátyolozott nő surrant be rajta. Pali ilegesen felugrott, két lépést tett a nő felé, de még mielőtt egy szót is szólhatott volna, a fátyol mögül megszólalt egy jól ismert hang, a szép asszony hangja : — 111 vagyok! C-ak ennyit mondott. Pali az első pillanatban teljesen el volt kábulva, de aztán kissé összeszedte magát és szólni kezdett: — Asszonyom . . . — Várjon, előbb én beszélek, — mondá az asszony és mindenekelőtt nyugodtan leült egy karszékbe, föltolta fátyolát és mosolygós arczczal szólt ekképpen: — Megmondtam az uramnak, hogy magát szeretem . . . — De asszonyom, az isten szerelmére . , . — Várjon kérem és hagyjon engem beszélni. Hát Palikám, én megmondtam az uramnak, hogy magát szeretem és hogy én mással nem tudok, de nem is akarok élni. csak magával. Ő ugy fogadta a „lesújtó" hírt, mint egy világfi, vagyis higgadt előkelőséggel, vagy előkelő higgadtsággal, ami — gondolom — egyre megy. Én pedig összecsomagoltam . . . — De asszonyom . . . — Hát maga nem tud türelemmel várni?! Én tehát összecsomagoltam a holmaimat és megbíztam egy szállítót, hogy hozassa ide a maga lakására. Mindjárt itt is lesz a nagy butorszállitó kocsi. Én pedig, — amiut látja — itt vagyok ! Pali kékült-sárgult. Erre nem számított. — De asszonyom . . . — Hallja Pali, maga roppant unalmas kezd lenni azzal az örökös „de asszonyom'-jával! Ttláu elküld? faj burgonyáért mivel ezek a nagyobb távolságok fuvarköltségeit is elbírják. Azon bur

bonják azonban, melyek akár minőségüknél fogva, akár pedig a fogyan(ási géczponttól való távolság következtében már mint evő burgonyák nem értékesíthetők, gazdasági szeszgyárakban és burgonya keményítő gyárakban siogálnak nyers anyagul. Mindkét nevezett iparág korlátok közzé szorítkozik. Azon megyék burgonyái, melyek termelése éghajlati viszonyoktól függ, a távolsági forgalomban étkezési czélokra csekély piactot találnak — bár nagy tápértékkel bírnak, azaz keményítő dúsak. Tudnivaló, hogy 20% keményítő tartalmat meghaladó burgonyák alig haszuáihatók étkezési czélokra, sohu sem főnek meg jól — igy csakis a helyi forga-' lomban cjnsumültatik evő burgonya gyanánt, alkalma sabb híjén. Természetesen következik ebből, hogy nagy kiterjedésű területeknek ezen fó termesztménye csakis ipari czélokra értékesíthető. Magyarország mezőgazdasági szeszgyártása, mert szamba vehetően c-ak ez dolgozik fel burgonyát, összességben és átlagban mintegy évi 300.000 hl. abs. szeszt termel ós feltéve, hogy az e<;ész mennyiség burgonyából producáltatnék, a mi nem áll, mivel van több kizárólag répát vagy tengerit feldolgozó mezőgazdasági szeszgyár is hazánkban, feltéve továbbá, hogy niindeu 100 liter abs. szesz előállitá.-ára a maláta beszámitásá val 800 kg. burgonya szükségeltetik, az összes mezőgazdasági szeszgyárakban évenként 2,400.000 mm. burgonya használtatnék fel. Ha ezen mennyiséget a répa és tengerire eső quotával leszállítjuk, ellenben a ke ményitő gyártásra felhasznált burgonya súlyát hozzá adjuk az ipari czélokra feldolgozott burgonya mennyiséget 2,500 000 mm.-ban inkább többre, miut kevesebbre bec;ültük. Rossz burgonya termést vagyis hectáronkéut 150 mm. burgonyát véve alapul, ezen mennyiség termeitsére mindössze 17000 hektár, vagyis kerek szám 42000 kis hold föld lehet igénybe véve. A felső Magyarországban producált rozs és buza meunyiség, a mennyiben elszállításra kerül és igy a fö dmivesnek jövedelmét képezné, alig vehető számba; az áipi és zab kedvezőbb e tekintetben és csak a burgonya volna a hivatott, hogy termése hozamával a fóldmivelőket fenti hiányokért kárpótolja. Vidékünk földje ugyan nem oly válogatós, éghajlatunk elég mérsékelt ahoz, hogy mint kalászos, mint gumó növényeket megérleljen; ám ha összehasonlítjuk azok jövedelmezőségét, ugy találjuk, hogy nem érdemes halászost termelni, csak dohányt és burgonyát, ha ezt mindig kellően értékesithetnők, a mi ritka esztendőben lehetséges. Mert jő burgonya termés esetén, leszámítva a fogyasztás által igénybe vett quantumot, a meglévő gazdasági szeszgyárak képtelenek a termés feldolgozására, korlátozva lévén gyártás képességük adudén irányban, vagyis 240 nap alatt 1680.14 szesznél többet nem producálhatnak. Természetes kifolyása eunek, hogy uagy kínálat mellett a burgonyát igen olcsón vagy a mi szintén elő fordul, ideig darabig egyáltalában nem értékesíthetik a termelők. Ha ellenben rossz terméssel állunk szemben, a concum nem változott, a gazdasági szeszgyárak nem képesek szükségletüket olc ón beszerezni, üzemüket reducáljuk. Tehát mindkét esetben, akár jó, akár rossz termés esetén a productus fosztatik meg a lehetőségtől, hogy a helyzetet saját előnyére kiaknázhassa. Ily körülmények között nem Csodálkozunk azon, hogy gazdáink a burgonyát ugy szólván csak kényszerből veteméLyezik, és azt is csak azok, kiknek talajviszonyok parancsolják azt. Pedig tárgyilagosan vizsgálva jövedelmezőségét a burgonya termelésnek, az oly szembe tűnő, hogy érdemessé válnék a legjobb talajt is termelésére felhasználni. Statisztikai alapon indulva 3 évi átlagban közép minőségű trágyázott földben hec'áronként vagyis 2 és •/• Folytatása a mellékleten — Kérem, gondolja meg: ez azéclat! - dadogta a félelmében reszketni kezdő udvarló. — Nos hát igen, éclat! De a szerelem, az semmi ? — Mit fog szólni a vi'ág ? — Bánom is ón, akármit szól; a feje tetejére állhat. Én magát szeretem ós itt vagyok. — De hiszen ez egy iszonyú skandalum lesz! —• Barátom, ugy látom, hogy magának nem is tetszik a dolog . . . Ekkor már Pál ur miuden tagjában reszketett mintha valaki erősen rázná . . . — Oh, kérem, nekem nagyon tetszik, de könyörgöm, gondolja meg . . . — Furcsa ember, én gondoljam meg, mikor itt vagyok . . . E pillanatban közeledő léptek zaja hallatszott. Ilona elkiáltotta magát: — Jaj, a férjem ! Pál ur pedig teljesen oda lett ós legjobban szeretett volna a föld alá sülyedni vagy az ablakon kiugrani. Egyelőre azonban egyiket sem tette meg, hanem tökéletesen megsemmisülve a pamlagra rogyott, megadással várva a történeudőket. Időközben a szép asszony férje behatolt a szobába ós igy szólt: — Hona éu már nem győztelek lent várni; talán már elég lenne? . . . Azt hiszem, a kura alapos volt . . . — Bizony alapos! szólt nevetve a szép asszooy Palikám, maga igen gyáva! — Megijedt egy butorszállitó kocsitól is. Hja, a czigaretta papiros az csak czigaretta papiros. Adieu! / Huberth.