Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-12 / 37. szám

„IN Y t I* V t V> Az ünnepély a szabolcsi és balsai népiskolás gyermekek énekével vette kezdetét. A diszbe öltözött k

;s fiuk és leányok igazán nagyon szépen adlúk elő alkalmi éneküket. A közönség zajosan megéljenezte őket. Ezután Tomory András szabolcsi .lelkész lépett a sátor emelvényének szélére s ott remek imát mondott, melyet a kővetkezőkben közlünk: Tomory imája. Örök Isten, végetlen valóság! Népeknek és nemzetiknek hatalmas Ura! Minékünk is szerető Islenünk, gondviselő Atyánk! A legszentebb hálaérzelemmel eltelve, gyűltünk ma össze természeti templomodnak e szentséges helyén, hogy ünnepet szentelnénk őseink emlékezetének, s porladozó tetemeik felett áldoznánk tenéked menny, föld Istenének a hálaadás legszentebb áldozatával, az eltűnt és i nmár megujult Il-ik ezer évben velünk közlött kegyelmeidért. Esdve kérünk atyánk. Óh halld meg szent imánk. Ámen. Népeknek és nemzeteknek hatalmas Ura! Menny, föld nagy Istene! Kihez mennénk rajtad kivül az elmúlt és megujult második ezer esztendőnek kezdetén, hálaimánk szent áldozatával, hiszen te nálad vannak óh Atyánk az örök életnek beszédei és igazságai. Hozzád jövünk azért, szent Istenünk s Atyánk. — Öh, mert a te léted örökké valóság! Gondviselő kegyelmed átvilágol a végetlen mindenség roppant birodalmán. Dicsőségedről beszélnek a mennynek milliárd csillagzatai és a földön a legkisebb fűszál, a legkisebb porszem. Bölcsességedet hirdeti a megujuló és eltűnő idő, az évezredek sokaságában. „Végetlen valóság, ki betöltesz mindent!" Szent félelemmel állunk itt előtted, óh mert látjuk, hogy a te hatalmad népeket és nemzeteket teremt, és egyiket dicsőséggel, a másikat megalázva viszi a mulandóság felé, az egyik alig élve néhány pár századot, a másik ennél is jóval kevesebbet. Mivel lehettünk mi jobbak ezeknél szeretett Istenünk, édes jó Atyánk!? Nem kérdezzük azt, hiszen a te Dölcsességed titkai közé tartozik, hogy annyi „bal szerencse közt, oly sok viszály után" egy hosszú ezer év tiz századán, megtartád magyar nemzetedet, nagygyá, szabaddá tetted, hatalmasabbá és erősebbé, mint valaha volt. Lélekben és igazságban a föld poráig alázzuk meg magunkat s leborulunk mindenütt jelen való Istenséged előtt, megköszönve szerető gondviselésedet, hogy egy ezredéven át alyai kegyelmed és bölcsességeddel vezérled magyar nemzetünket. Örök élet forrása! Népeknek és nemzeteknek hatalmas Ura! Nagy és magasztos örömünnep ez, melyet te rendeltél, melyen a te magyar nemzeted ide telepitéd, s élő nemzedéke ezt mondja: „Jertek el, li szerető testvérek Szabolcs vezérnek ezredéves várába, őseinknek vérrel megszentelt földére, s megállva azoknak szétszórt csontjai és porladozó tetemei felett, mutassuk be áldozatunkat őseink Had Urának, a mi szerető jó Alyánknak, gondviselő kegyelme és megtartásáért, Hatalmas Istenünk, megáldó jó Atyánk .'Feléd száll népednek legszentebb fohásza, arra kérve téged, fogadd el kedvesen hálaáldozatunk ez egyszerű jelét, amaz emlékszobrot. melylyel a mai nemzedék megtiszteli az elmúlt idők nagy eseményeit. Óh áldd, őrizd, tedd megszenteltté ez emlékszobornak minden legkisebb részletét, tedd felemelővé s áldást hozóvá ez ezredéves földvárorom felett, e külső jel magasztos emlékét. Hadd legyen az a multakra kegyelet és tiszteletünk tárgya a jelen és jövendőre, egyetértés s hazaszeretetnek intő tanulsága. Áldásodat kértük imánknak kezdetén, áldásodat várjuk annak végeztén is. A te atyai kegyelmed áldólag lebegett magyar néped felett az elszállt ezer esztendőben, ha ottan-ottan nehez próbáitatásokat bocsátál is a te nemzetedre, ha sokszor volt könyhullatása kenyere, éjjel és nappal, miként a zsoltár írónak, ha nehéz bá,Nagy volt az ár szörnyen, nagy, mint a feladat! „Vitézeink java a hareztéren maradt. „Nincs család közöttünk, a kit gyász nem ére, „Kinek apja halott, kinek fia, vére. „Hadúr megsegített, őrködvén felettünk, „Eszköz volt csak a harcz, melylyel hont szereztünk. „A harcz, miként a tűz emészti anyagát, „Békén gyarapodva tartjuk meg a hazát! „Miénk a győzelem, ámde, a ki adta, „Osztályrészét Hadúr abból már kikapta? . . „Imában forrjon ma egygyé minden lélek, „Gyujtsunk áldozatot népünk Istenének! „Hol átkeltünk, füzes partján a Tiszának, „Egyesült erővel építsünk mi várat. „Gyönge vár, mit használ gyáva népnek védül, „Nem védnek építsük, csak örök emlékül! . . . Mint zavargó tenger támadó morajja, Szavára felzúg a nemzet sűrű rajja. Istenünk: Hadúrnak első az áldozat,! És vezetnek nyomban féken fehér lovat. Ropog a rőzse és felgyúlad a máglya, Égre száll a füstje, égre tör a lángja ! Pezsegve forr a vér duzzadó erekbe', Szerencsét jelez az késő ezredikbe. Sátrakban kancza tej borrá megerjedve, Bele fúlad a gond habzó serlegekbe. Mulatoznak, isznak: egyik víg áldomást, Halottért gyászt fakaszt, égő könyekre mást . . . Mint folyam medréből, kicsap a kedv árja ! Pedig a tavasz, ej — már-már felén járja. Dalosok ajkáról lesik ifjak, — vének Fentartó dalait ősök emlékének. natában Jeremiás prófétával eként kiáltott fel: „A fájdalmak és csapások nagy siralma miatt csaknem elfogyott a szív immár mibennünk". Ha a küzdelmekben kifáradva, s földig eltiporva, titkon ajtóját bezárva, könnyeket hullatva imádkozott hozzád, szerető jó Atyánk, meghallád jaj szavát s felemelted a végpusztulásnak sírja szélén is. Eme prófétai szavakkal fogadva : „Én vagyok a te Urad.(gondviselő és megtartó Istened, eredj el békesseggel, tűrj és szenvedj, megpróbállalak és megáldlak téged". És Istennek legyen örök hála, megáldá, meg is segítette magyar nemzetét. Világoknak hatalmas Ura, jó Atyánk! E második ezer esztendőben és a beláthatatlan jövendőben Istenségedtől kérünk áldást, segedelmet szeretett hazánkra, had viruljon, had legyen nagy, erős és hatalmas a te nemzeted. Aid meg ezt jóléttel, áld meg békességgel. Áld meg a Krisztus tiszta tudományán épült anyaszentegyházakat a megváltás és szeretet terjesztésének eszményével, had vezéreljék a népeket faj, nyelv és felekezeti külömbség nélkül, Isten nevének igaz dicsőítésében, haza és az ember szeretetben. Áld meg óh Atyánk jó királyunkat, szeretett élettársa, a mi nemzetünk védangyalával, a napok és évek hosszúságával. Támasz hozzá hasonló bölcs uralkodókat, akik megértsék, hogy a nép boldogsága az ő boldogságuk is. Áld meg az uralkodót bölcs tanácsadókkal, hogy a kiket elhívtál, hogy fénylenének, mint nap, igazán tündököljenek a reájok bízottakban. Áld meg Ur isten a te népedet, annak nagyjait és kicsinjeit, gazdagait és szegényeit jóléttel, békességgel. Áld meg a vallás szent hitével, az örök fennmaradás édes reményeivel. Örök Isten, létei és élet forássa! Te megmaradsz örökön örökké, mi pedig elsietünk elődeink nyomán, óh mert ami élet időnk oly rövid, s megemésztjük azt, mint a beszedet, csak te vagy örök és változhatatlan, aki előtt ezer esztendő annyi, mint a tegnapnak ő elmullása és egy éjnek rövid vigyázása. E te Isteni hatalmad s lételed örök titkából küldj egy fénysugárt, a mely a beláthatatlan ezredéveken vilá goljon s a nemzeti lét örök fennmaradását hirdesse nekünk a nagy költő ama szavaival: E nagy világon e kiviil Nincsen számodra hely, Áldjon, vagy verj »n sors keze Itt élned s halnod kell. Mi Atyánk alb. Atyánk óh néz le iánk Halld meg buzg\ imánk Örök áldásodat Oh add reánk Atyánk. Az ima utolsó szavainak elhangzása után a tiszaháti dalárda kitűnően előadott éneke következett. A rendkívüli díszközgyűlés. Ezután báró Feilitzsch Berthold főispán, ki magyar díszruhában jelent meg, a kővetkező beszéddel nyitotta meg a diszközgyülést: Tekintetes Tüncnyhatósdyi Bieottsdg A honfoglalás ezredik évfordulóját méltón megünneplendő, Szabolcsvármegye hazafias közönsége áldozatkészséggel ragadta meg az alkalmat, hazaszeretetének emberbaráti intézmények létesítése es nevezetes történelmi helyein, emlékoszlopoknak felállítása által kifejezést adni. — Ezen emlékoszlopok közül a szabolcsi földvárban emelt oszlopot a megye közönsége rendkívüli közgyűlésben óhajtván leleplezni, azt a mai napra összehívtam, az elődök öröme, szenvedése és vére által egyaránt megszentelt helyre, melyhez egy évezredes múlt fűződik, dicső nemzedékeivel és ezek hőseivel. — Tanúbizonyságot tesznek e hely és e földvárnak falai, a honfoglalásról, Szent-László király bölcs törvényhozásáról, a tatárjárásról, a török uralomról, a vallás szabadságért és az alkotmány épségben tartása érdekében vezetett vén-j küzdelmekről. Ezen történeti inalt országos fontosságot kölcsönöz e helynek, a felállított emlékoszlop leleplezési ünnepelyét pedig országos ünnep jellegével ruházza fel a társhatóságok küldötteinek szíves részvétele, kiket ezért köszönet illet meg. A megye közönsége által emelt emlékoszlop évszázadokon keresztül fogja hirdetni az utódoknak, a inai nemzedék kegyeletét és háláját az elmúlt nemzedék nagysága iránt, hirdetni és ápolni fogja a magyar sziv leghatalmasabb érzelmét: a hazaszeretetet, melynek Szabolcs számtalanszor tanújelét adta. Áthatva a haza és koronás királyunk ő Felsége iránt érzett szeretetünk és hűségünktől, szülőföldjük szeretett vármegyénk jóléte és felvirágzásához fűzött reményünkben arrj kérem Önöket, kiáltsák velem együtt egy szóval, egy lélekkel: Éljen a haza! Éljen a király! Éljen Szabolcs! Ezek után, midőn a társtőrvényhatóságok kiküldötteit atyafiságos szeretettel körünkben üdvözölném és a törvényhatóság hazafias buzgóságukban tekintélyes számban megjelent tagjait köszönteném, a inai napra összehívott rendkívüli kö'.gyűlést megnyitom. A zajos éljenzés lecsillapodván, dr. Jósa András vármegyei főorvos felolvasta a szabolcsi várról irt tanulmányát, mely mindvégig lekötötte a hallgatóság érdeklődését. Az érdekes felolvasást egész terjedelmében itt közöljük: Dr. Jósa András felolvasása. Kmlékezíünk régiekről, -1 Szittya honból kijattekról I 894-ik évben őseink Symeon bolgár fejedelmet három ízben tönkre vervén, ugyanazon évben Arnulf császár meghívására Szvatopluk morva fejedelemre támadtak. A magyar haderő távollétét Symeon bosszújának kielégítésére használta fel, és a szittyák legharcziasabb törzsével, a bessenyőkkel szövetkezett, azon néppel, mely a Kazár birodalmat is örökös rettegésben tartotta, a mely birodalom pedig a mai európai Oroszországnak csaknem egész déli feléből állott, és a mely államnak 960-ban uralkodott József királya leírván országának területét, 38 fejedelmet vall vazallusának, a kik felelt ekkor már békében uralkodott. Az Etelközben, vagy mint másként is neveztetik, Lebediában, a Szvatopluk elleni hadjárat alatt otthon maradt magyarokat a Symeonnal szövetkezett bessenyők csaknem kiirtották, «s így hazatért őseinknek ott már maradásuk nem lévén, a legutóbbi hadjárat alatt kiösmert mai hazánkat szemelték ki maguknak lakóhelyül, annál is inkább, mert hunivadékoknak tartván magukat, jogos visszafoglalást vélhettek tenni. Hazánk lerül tét azon időben szétforgácsolt és a váratlan támadásra el nem készült népek lakván, őseink, hogy a tisztességet meg ne sértsék, fehér lovak ajándékozásával akarták megszerezni. Szvatopluk örőkeseivel sikerült is a vásár, csupán Zobor szláv vitéz állott ellent, kit Árpád Nyitra mellett, a Zobor hegyen végeztetett ki. Szabolcs vezér, ki a Bodrogközön állapodott meg, ugyanezen hódítási módszert kísérletté meg Zalán, bolgár fejedelemmel szemben, 12 fehérlónak árán kérve tőle birodalmának Sajó-Öcsödig, a Sajóig terjedő részét, a mit a védelemre el nem készült Zalántól meg is kapott. — Későbben, midőn Szabolcs atyánk ugyanilyen módsz rrel a Zigyváig akart terjeszkedni, de miután Zalán — inegsokalva a követelést — Alpárnál ellent állott, azt legyőzte. Csak ezután fordult Szabolcs a Biharon székelő Ménmaroth kazár fejedelemhez 12 fehér lóval támogatott azon kérésével, hogy birodalmának a Kőrösig vagy Szamosig terjerjedő részét neki átengedje. Ménmaroth hivatkozva arra, hogy ő a byzanthi császár hűbérese, a kérést megtagadta. Erre Szabolcs Folytatása az I. mellékleten Nincs veg nélkül semmi, enyh' — adó álom Nehezül a lankadt, húnyó szempillákon. Minden sötét, csak az őr tűz marad égve, Örei vigyáznak be a sötétségbe. Derengő hajnal a nap előfutárja, A zsibongó népet munkában találja. Homok, iszap, nyirok agyag vegyülettel, Szabolcs s népe nagy földvárat épített fel. Itt áll a vár Ősünk nagy, dicső munkája, Csodálkozva nézünk s kegyelettel rája. Hogy az enyészet, bár tetejére lépett. Nem seperhette el, kibírt ezer évet. Ezredes múltjáról rege nem maradt fenn. Ura halálától gyászban áll özvegyen. Ormán nincs lobogó, udvarán nincs lárma, Omló kapu rése ha urára várna ! . . . Egyszer vett ünnepi díszruhát magára, Szent László király, hogy törvényt tenni jára. Eljött, felkereste, ilt a Tisza parlon, Hogy tágas udvarán, nemzet-gyűlést tartson. Mennyi hős dalia gyülekezett össze, Imádott királyát, hogy fénnyel körözze. Panaszló ügyében a jó király látott Nem törvényt — miként ma — hanem igazságot! Ragyogó lovagkor kihamvadt világa, Vissza sóvárgani késő, mind hiába! . . . Tűnő sok századdal, a mely elviharzott, Munka váltotta fel, korunkban a harczol. Fehérre meszelten, a nádtetős falak; Sátrak helyén falu épült a vár alatt. Meredek oldalán szőllő kakaszkodik, Fürttel megrakodtan egész a vár fokig. Hol nem rég tanyát vert, a bozót dó vadja, A nép szorgalmának gyümölcsét aratja, A jól mivelt földön terjedve nagy szélben, Arany kalász ring a langy fuvalmu szélben. Bűzhödt ló helyén, mely vad madár tanyája, Iratos mezőnek dús füvét kaszálja. Bárhova tekintsünk, mindenik oldalon. Csodákat mivel a kitartás, szorgalom. Csinos iskolában a közel jövőnek, Reménye, gyermekek jól oktatva nőnek, Hivó harangszóra az Ur templomába Hivek áhítata szól búzgó imába. Vészben és viharban máig fenn maradva, Öreg vár, a múltnak szép emlék darabja. E fejlődő falu szerényen övez itt, Bennetek mult, jelen, jövő ölelkezik. Jóságodban veteti rendületlen hitben. Leborulva kérünk mindenható Isten! Tartsd meg e szép hazát, e várat, e népet! Szélső határaig a végtelenségnek! Tedd nagygyá a magyart, nemzeteknek atyja! Életképességét íme megmutatja, . . . Szinterén midőn ily fenséggel jelen meg, A nemzet fenntartó munkás küzdelemnek. Oszlop, mit e megye, a munkás kegyelet, őse emlékének emelt a vár felett, Elmúlt egy ezer év, annak állj, miot őre. És légy buzdító jel, a munkás jövőre! . . Hirdesd, mig a világ, hirdesd míg napja tart: Hogy helyén találja harcz, s munka a magyart!