Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-07 / 45. szám

XVIII. évfolyam. 45, szám. Nyíregyháza, 1897. november 7. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJ A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE >leajelenih: hetenkint egyszer, vasárnapon. -»4a A. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre . . 4 forint Fél évre 2 Negyed évre 1 A községi jegyző és tanit J uraknak égés? évre csak két forint. Hirdetési dijak: Az előfizetési pénzeli, megrendelések s a x l

aP szellemi-részét képező küldemények, lap szétküldése tárgyában leendő felszó- ' ^"^zior*_alatt kéretnek betűiden, lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos J^f e' levelek c*ak „mert kez-ktől közlése s kr.; tMkulrl közíl..ISib" Ar könyvnyomdájához iskola-utcza 8 szám • . , - • ,' Kincstári bélyeg iij fejé en. mind n egyei l.iríl-ínnwltv hár) * kéziratok csak világos kívánatra s az detés ntán .SO kr. Szelte ik. I '."i

Qazk) haz) intezendok

. „let^költségére küTdétnek vissz

a A nyílt-téri közlemények dija soronkint 30 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza ö-üf'-skáíi); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten Haasenstein Vagler ir

o'

l

uJ

;'

lj;

l" Becsben, Pragaban és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. altal Hamburgban Szabolcs vármegye alispánjától. Hivatalos rész, 16328. K. 1897. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Közhírré tétéi végett közlöm, hogy a megye nagykállói közkórházában az 18'J8. év folyamán ápolás alá kerülő b.tegek élelmezésének biztosítása czéljából folyó évi november hó 17-én d. e. 10 órakor Nyíregyházán, a vármegyeháza kistermében zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni, melyre a pályázni óhajtók azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy u pályázati feltételeket a vármegye alispáni hivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetik, s hogy a zárt ajánlatok a kitűzött napon d. e. 3/

t10 óráig a közig, iktatói hivatalban beadandók. Nyíregyháza, 1897. november hó 4. Mikeez János, alispán. Eladó színház. I ü í 000 forint befektetett értéket képvisel a nyíregyházi szinház-épitő részvény-társaság által emelt Síinház: — 25.000 forintért, eddigi czéljai szerint való használatra, a városnak eladó! Ez a szinház-kérdés; amelylyel, ha netn lenne ahoz egyszersmint a nyíregyházi színészet létkérdése is hozzáfűzve, ezen a helyen bizonyára nem foglalkoznánk. Fölvetődik pedig most ez a kérdés, még pedig akként, mint ahogy azt előbb körvonaloztuk — egész teljességében és sürgősségében abból az okból, mert a szinház-épitő részvénytársaságot 25.000 forintnyi adóssága megli/.etéseért beperelték, a biróság elmarasztalta s a dicsőséges szcéna teljességéhez csak a meg ndult processus legközelebbi fejleménye hiányzik már, hogy t i. megüssék a dobot Nyíregyháza város szinháza, mondjuk inkább, a nyíregyházi szinészet ügye felett. A „NYIRVIDÉK* TÁRCZAJA. A föld. Nyáron néha lerándulok kis városomba. Jól esik embereket látnom, a kik ismernek, azokat a jóképű öregurakat, a kik most hányják szememre rég elfeledett gyerekkori csinyjeimet, szidják a jelent, hogy dicsőíthessék a multat és beszélnek édesapámról, a ki akkor költözött el közülünk, mikor módunkban lett volna némi nyugalmat biztosítani számára az értünk töltött sanyaruságos napokért. Jól esik lelkemnek vcgigkalandoznom velük a tovatűnt, halványuló időt, jól esik szívnom a port, mely naphosszat ott gomolyog a széles utczákon, sőt jól esik a temető szomorú köveiről is leolvasnom egy-egy ismerős nevet. Lassankint alig is lesz ismerősöm már, az öregeken kivül. A fiatalok megnőnek, elszélednek, tiicgv.il: óznak, a régi nádfödeles viskók helyén cserép-zsindelyes, uri házak épülnek, csak épen az öregek élnek ugy, a mint régen; a sok redő kö/.t nem venni észre az ujat s talán csak pipájuk tajtékja feketedik az évek gyorsan váltakozó sora szerint. Ezek közt a régi öregek közt Bogdány bácsit szerettem leginkább. Gazdag ember hírében állott s sokat hallottam emlegetni jószágát, földjét, melynek messze földön nem volt párja. Egy napon könnyű homokfutó állt meg házunk előtt s az öreg Bogdány hívására készséggel foglaltam helyet a puha bőrülésen, semmi másra nem gondolva, mint hogy ismét élvezni fogom az alföldi alkony rég nélkülözött csodás poézisét. Terebélyes lombú, poros akáczoktól szegélyzetl homokos uton kocsiztunk előre. Jobbról-balra mérhetetlen sikság, nem futóhomok, hanem puha, termő fekete föld, aranysárga búzatáblák, zöldelő zabvetések, — néhol meg Akik városunk e nevezetes kulturális kérdése iránt érdeklődnek és figyelemmel kisérték ezt az ügyet már annak idején, midőn a részvény-társaság által létesítendő színházépítés terve fölmerült, talán emlékezni foguak rá, hogy a" „Nyirvidék" a szinház építésre vállalkozó részvény-társaság megalakításának tervével szemben erélyesen és imételve hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést a városnak, mint erkölcsi testületnek kell megoldania és meg valósítania, inert a szinház-épités ügye és a színészet ügye egy és ugyan azt jelentvén, annak első sorban is a többi hatósági feladatok közé beillesztett szervezésre és — amint az, nem is lehet másként — a városnak, inint erkölcsi testületnek folytonos és megállapított támogatására van szüksége. Másként nyert azonban a kérdés megoldást A részvény-társaság megalakult, a város 10.000 forint ára részvény nyel az alapításban résztvett, és ezzel — áldozathozatal sóhajtásával és nemzeti szinü dekorácziók között — közönség és képviselő testület kérdés fölött napirendre tértr. A régi viszonyokhoz képest, midőn a színészet ügye, a zöldség-piaczi deszkabódéban magán-spekulánsoknak volt kiszolgáltatva, ez is uagy haladás volt és csaknem áldozatkészségnek látszott a Tbália oltárára megajánlott 10.000 forint. És nagyon sokan voltak, akik a szinészet ügyének végleges vagy legalább is hosszú időre terjedő rendezését látták imigyen biztosítva Nyíregyházán, még pedig nagyon praktikusan és ügyesen való rendezését, viszonyítva azokhoz az áldozatokhoz, amiket más városok — csaknem kivétel nélkül — a szinészet érdekében meghoztak, befogadván a színészetet — és ilyenül elősnervén — a többi, hatósági gondozást és istápolást igénylő kulturális intézmények sorába. kivillant egy darab ugari öld, tarkálva színes vadvirágokkal. Odább legelő következett; fehérszőrű, jámbor tehenek lustálkodtak az izzó tüzű nap melegében, a csordás szélesperemü szalmakalapját mélyen szemére húzva támaszkodott nagy, kampós boljára A szemhatár alján alacsony fasor látszott, homályosan, mintha linóm ködbe volna burkolva az egész. Az öreg Bogdány kinyújtotta felé karját és büszke, elégedett hangon mondta: — Látja öcsém azokat a nyárfákat? ü.la határom! A szélső tanyám is olt van, a ménesem is. A gulyáin itt össze-vissza, a juhok az érparti tarlón. Pompás birkamosót épített lavaly a német, gőzbirkamosót. Szegény fővárosi lelkembe beköltözött a sápadt irigység. Két frissvérü szürke röpítette a könnyű liomokfutol, a jóképű kocsis olykor megsuhinlolla ostorát, a/, öreg meg tovább dicsekedett, nem az én kedvemért, hanem, hogy a maga lelket turös/.tgesse elégedett jólétében. — Hát biz ezt ugy szántogattuk össze, öcsém. A szépapám bocskoros paraszt volt, az öregapám már kekbeli ember, én meg, öcsém. — polgár. Polgár és nem úr. Úr a szolgabíró, a polgármester. Az ügyvéd is úr. a kinek nvolczszáz forint konvencziót tizetek évenként. Ok az urak es köszönök is nekik, ha találkozom. A diplomát becsülöm, öcsém. A tudományt nem veri el a jég, sem meg nem emeszti a gödöly, hanem azért igy is jó. Egy kicsit elhallgatott. Napsütötte kemény arczán meglátszott, hogy „igy is jó." Régi, bclémrögzött vágyaim jutottak eszembe s csend és nyugodalmos élet után sóvárgó lelkem kicsit exaltált szavakban tört utal magának: — Csak „igy jó", bátyám. Mi odafönn éveken át izzadunk, szűkölködünk, úri pompában kényeskedünk, mások lábakapczaja vagyunk és mi az eredmény? Elégedetlen, üres sziv, örökös gond és fáradt idegzet. Boldog volnék, ha negyedrészét birnam annak, a miben most a szemem gyönyörködik. Vagy annyit sem : csak egy kis Megalakult tehát a szinház-épitő részvénytársaság, 22.000 forintot aláirtak és befizettek egyesek, per 100 frt részvéuyenkiut; 10.0 >0 frt ára részvényt jegyzet és váltott meg a város; adott aztán 6000 frt kamat nélküli kölcsönt; adóssága vau a részvény - társasági) a k 25 000 frt. Miud ez, összesen 63.000 forint. És felépült a szinház szépen, berendeztetett csin >san Es bekövetkezett, hogy a vállalat zátonyra jutott. A részvény-társaságot beperelték, ellenében a biróság a követelést megítélte s ino->t — következnék a végrehajtás és azután az árverés Es hogy ez az idáig is már csufságos dolog bekövetkezett, egészen természetes. Gyenge színtársulat nem jöhet ide. mert a mi közönségünknek jó előadások kellenek. Jó társulat meg azért nem, mert nagy regije vau. Az a naponként 40—50 frtra tehető kiadás aztán, amelyet a szinház bérlete, fűtése és világítása képvisel, lehetetlenné teszi azt. hogy — mondjuk például a debreczeni színtársulat, nálunk előadásokat tarthasson Üebreczenben ingyen szinház, ingyen fűtés, ingyen világítás és — 10.000 forint évi szubvenczió tartja fenn a színészetet, — tegyük hozzá mindjárt, hogy csaknem napról-napra telt házak mellett Nálunk — nem hogy s/.ubvencziója lenne az ide kerülő színtársulatoknak, de árendát kell fizetniök a szinház épületért; s világítsanak és fütsenek a magok költségén — akár csak Bergengócziában. és jó, hogy még különböző hatósági praesentiákat is nem kell honoráluiok. A színház részvény-társaság bekövetkezett katasztrófája elibénk állítja a kérdést: kell-e, avagy nem, szükséges-e, avagy uem szükséges, hogy Nyíregyházán színház legyen I! Ha uem kell, ha nem szükséges, akkor engedjük egyszerűen a sorsára a színházat, csendes tanya, békés családi lűzhely itt ebben a fönséges és véghetetlen nyugalomban, a hol a/, ember lelke üdén, tisztán és áhítatosan érzi az Istenség közellétét. Hsak ez boldogil. A, többi fáraszt, a zaj unalmassa válik s az emberek láz'as vergődése elzsibbaszlja lelkünk jobb felét. Az öreg maga elé nézett. — Lehet, hogy igaza van, öcséin, lehel, hogy nincs. Én nem ismerem a tuaguk életét, maga nem az enyémet. És lássa, az én egyszerű eszem mégis azt képzeli, hogy nincs a diplománál nagyobb kincs. Három fiam van; derék, szép szál fiuk. Keltő házas is, jól gazdálkodnak, de néha mégis fáj a lelkem, hogy egyik sem tanult. Nincs diplomájuk. Öcsémnek sohasem kell félnie semmi csapástól. A fejében a kenyere. — A diplomát emlegeti, bátyám, — mondtam keserűen mosolyogva, — a diplomát? Vájjon a diplomából megélnek-e gyerekeim ? Ha családom volna és ha fiatal koromban szólítana magához az Isten, min osztozkodnának, mi biztositana számukra gondtalan életet? Az a kutyabőr, a minek az értéke velem együtt megsemmisül ? Csak a föld marad meg, bátyám, csak a föld háládatos! Az öreg elhallgatott. Elmerült szeme a föld áldásán ; a tanyai kis kastély kifehérlell már a zöld Iák közül, a sárgásszőrü lompos komondor ott ugrált a kocsi körül s barátságos füst gomolygott a cserepes tető felett. Berobogtunk a nyitott, zöldrácsos kapun, a kocsi egyet fordult és megállt az oszlopos tornácz előtt. Mig lekászolódtunk róla, az öreg Bogdány jókedvűen magyarázgatott. — Ezt a kis házacskát magamnak építtettem. Hét szobacska van benne, ha néha jó embereim meglátogatnak. A széleken a fiaim a gazdak, itt csak a legkisebb marad közelemben. Ez a tag az övé marad halálom után. Azt hiszem, hogy most mindnyájan együtt vannak. A szobában mindenesetre voltak emberek. A tornáczra durva, veszekedő hangok hallatszottak ki, erős, Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva.