Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-10-31 / 44. szám

Y I K V I D É K" egyesítést, legékesebben bizonyíthatja az a jelenség, hogy amaz években, mindőn a két naptár szerinti húsvéti ünnep összeesik, a gör. kath. nép még ott is, a hol csak egy-két más keresztény vallású, vagy szertartású egyén lakik is közbe, nem győzi dicsérni, hogy mily szép és jó dolog az, ha a keresztény nép mind egyszerre ünnepel. A hegyaljai g kath. esperesség ugyau ez ügyben föliratot intézett Firczák Gyula munkácsi g. kath. püspökhöz. Az érdekes memorandumból közöljük a következőket: „Lehetetlen, hogy Méltóságodnak magas figyelmet kikerülhetné az a botrányig nevetséges és káros következetlenség és mondhatni szép magyar hazánkban édes mindnyájunkra az a szörnyű viszásság, hogy mi egymagunkban összesen is csak maroknyi népség, mely nem csak kereszténynek, de igaz katholikusnak is tarlja magát, mintegy kihivólag az összes hazai kereszténységgel, nem akkor ünnepeljük a világ Megváltónak születésének magasztos ünnepét, midőn más keresztények ! Méltóságos Püspök Úr! A kor halad, s mentében, mint zuhogó vizárja leteperi és tönkre is teszi, a mi vele nem halad! Ha nekünk, g. katholikusoknak, akár földi, akár sirontuli, csak legkisebb hasznunk, vagy örömünk lehetne abból, hogy szeparációnkkal ellenállunk a kor sebes haladásának, avagy ha a Julián-naptár csak valamivel is tökéletesebb lenne, mint a Magyarország összes keresztényei részéről elfogadott Gergelynaptár: igy még is csak volna valami csekély értelme, hogy ily mereven ragaszkodtunk idáig a Julián-féle naptárhoz. De midőn látjuk és érezzük is, hogy az ó-naptárhoz való eddigi rakaszkodásunk, nem csak semmi legkisebb örömet, vagy hasznot soha nem hozott életünkre, de inkább csak megszégyenítést, kárhozatot és lenézést, mely okból számtalan esetben czivil értelmiségünk nagy része elhidegült szegény egyházunktól; sőt fájdalmasan tapasztalva, hogy kétségbevonhatatlan hazafiúi erényeink és érdemeink ingnorálását akár az orosz, akár a magyar ajak mellett egyedül csak ennek tulajdonithatjuk s midőn érezzük, hogy dicső emlékű püspökeink, s kiválóan a mai napig is országos elismerésben tündöklő dicső Bazil nagy püspökünk kimagasló honfiúi erénye és érdeme, vagy akár Méltóságodnak is — ki az elévülhetetlen honfiúi erényekkel koszorúzott nagy püspökünk fénykörében nevekedett és szivta a tiszta hazafiság érzelmeit, mint az ő közeli rokona — s ki tehát evvel az átöröklött magasztos hazafiúi szellemével, még nagyprépost korában is büszkesége és védőpalástja volt a parlamentben a munkácsi egyházmegyének, s ki most a püspöki tiára alatt már inkább és pedig ugy átsugározza és megihleti a szintén országosan elismert hazafias szellemével az egész munkácsi egyházmegyét, hogy e hazafias szelleme valóban fényt vet, Magyarország összes g. katholikusaira is, azért mindezek mellett is alig adhat nekünk, sőt sajnos, nem is ad méltó és megérdemlett helyet a közvélemény a tiszta keblű honfiak lajstromában, mert az ó-naptárhoz való eddigi ragaszkodásunk, mint az átkozott kigyó, mindég oda sziszegi az ó-naptár követését, mely ha bensőleg nem is, de külsőleg mégis számos esetben ugy jellemez bennünket (teljesen igazságtalanul ugyan) mint, kik a nagy Oroszországhoz gravilálunk! Mi szemtanúi vagyunk annak, hogy kölönösen a két szertartású kat. házas felek között a legtöbb családi viszálykodás és házi botrány egyedül az ó-naptár miatt kerül elő; és velünk együtt 100 ezrek csodálkoznak, sőt megbotránkoznak azon, hogy eme valóságos botránykövet, az ó-naptár használatát hogyan tűrhetik behunyt "szemmel az intéző körök, annyi ezrek kárára és botrányára! — Mert, ugyanis, ha a férj gkath., követeli, hogy az ő ünnepét tartsa meg latin kath. neje, s ily módon majd a latin kath. ünnepen vele együtt menjen latin kath. neje kapálni, vagy bármely más mezei munkát végezni; igy a latin kat. nő a maga ünnepén sokszor zokogva megy a munkára, de mindannyiszor avval az elszántsággal, hogy készebb inkább nem élni ferjével, mintsem hogy ő a maga ünnepét igy megrontsa. Innen támadnak aztán a legpiszkosabb, istentelen és vallástalan sértegetések! Szidja szegény asszony az „orosz Krisztust", piszkolja az oiosz vallást, az orosz papot, és még azt, is aki kigondolta: „hogy két Péter-Pál ünnep legyen a nyári nagy munkaidőben". Piszkolja az orosz népet is, piszkolja gör, kath. férje egész családját az „orosz" czimen, piszkolja élő vagy meghalt apját, anyját férjének ! S itt következnek aztán — a kath. sz. vallás nagyobb dicsőségére — sokszor a véres verekedések; ezután a szegény nő megszökik a háztól, olt hagyja férjét és gyermekeit, s másnap megy a plébánosához keserves panaszra, kijelentve: hogy ő inkább megöli magát, de evvel a „buta orosz" emberrel nem fog élni . . ." Ref. tanitók gyűlése. A felső szabolcsi ev. ref. tanitó egyesület ez évi őszi közgyűlését október 27-ik napján Nyíregyházán tartotta Horváth István nyíregyházi igazgató-tanító elnöklete alatt. A tagok tekintettel azon körülményre, hogy az egyesületi közgyűlésen való megjelenésű'c alkalmával, már ez úttal fuvar és napdijban részesüllek egyházaik részéről — igen szép számmal jelentek meg. A lelkészi kar részéről a többek között két kiváló nevelő és tanügy férfiú, Nagyváthy Ferencz keéki és Vas Mihály gégényi lelkipásztorok, felsó-szabolcsi tanácsbirak is jelen voltak, s néhány a tanügyért lelkesülni tudó világi lanügybarát. Különben az érdekes közgyűlés a következőleg folyt le. A mult évben tartott milleniumi disz és közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesitese után: Horváth István magvas elnöki megnyitója következett. Remek beszédével a jelenvollakat annyira elragadta, hogy Délczegh Sándor alelnök indítványára az elnöknek egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak, s ugyan akkor elhatároztatott, hogy e jeles beszéd az egyesület hivatalos lapjában a „Nyirvidék"-ben közzé tétessek. László Gyula bákai ref. tanitó, — a kis-várdai ref. tanítói járáskör elnöke gyönyörű emlékbeszédet tartott néhai Lőrincz József, Gégényben 32 éves korában elhalt, fáradhatlan tevékenységű pályatársunk felett. Bandái• Miklós ibrányi tanitó „Isten mindenütt jelen valósága, s az ember Istensége" czimű vallás-bölcseleti tárgyról értekezett nagy hatással. Seres Gáspár papi ref. tanitó „paedagogiai esetek" a fegyelem köréből. Lengyel József nyíregyházi tanitó „Nevelhet-e az iskolai" cz. aktuális kérdésről értekezett nagy hatással és szép eredménynyel A tanítói özvegy árvái gyámpénztár alapszabályainak új kidolgozásával, s átalakításával Horváth István, Délczegh Sándor, Bán Lajos, Lengyel József, László Gyula, Magos József és Balogh Tamás bízattak meg. Az egyesület hiányzó tisztviselőinek megválasztása zárta be a közgyűlést. — Egyesületi főjegyző lett: Lengyel József, nyíregyházi; másod jegyzők : Magos József, n&gykallói és Szabó Gyula, ujfehértói tanítók. Több aprólékos indítvány megvitatása után, a közgyűlés tagjai társas ebédre mentek, a hol a szépen sikerült közgyűlés lefolyásáról, s egyébb napirenden lévő thémáról folyt a diskurzus jó kedvvel, szellemes ötletek között. Tószt okban sem volt hiány. Délczegh Sándor, szeretett elnökünkre és Nagyváthy tanácsbiróra: Sikolya Antal a búcsúzó s volt főjegyző, a nagy philozóphusra, Bandár Miklósra. Kun Bertalan a tanitók ügyeiért oly nemesen harezoló alelnökre, Délczegh Sándorra; Szabó Antal az új főjegyzőre, s műkedveó iróra, Lengyel Józsefre; Lengyel József pedig a felső-szabolcsi ref. tanitók költőjére, Szabó Antalra emelték poharaikat. Még egy elismerésre méltó tényt kell felemlilenem. A lársas összejövetel alkalmával, midőn a kartársak oszladozni kezdtek, a jelenlévők elhatározták, hogy szeretőit elnöküket, Horváth Istvánt 17 évi buzgó elnökösködésé alkalmából, úgy is, mint a ref. tanitók előliarezosát, s azok leghűbb védőjét, kedves családja körében üdvözlik. A tisztelgés megtörtént, a fogadtatás meleg és szívélyes volt. A kik oü voj^ik^-. bizonyosan jó benyomással, kedves emlékkel szivökben lávoztak otthonukba. Horváth István elnöki beszéde a következő: Igen tisztelt kartársak! Kedves vendégcink! A milleniumi év, mely befejezője volt a magyar haza ezeréves fenállásának, melyben a magyar nemzet kézi ügyességének, szellemi képességének - produktumát bemutatta az idegen nemzetek képviselői előtt, alámerült az idők nagy Óceánjába. A Budapesten lélesitelt országos kiállítás diszes palotáival, mint egy álom-világ tündérképei, vonulnak el lelki szem ink előtt. A folyó évvel eg> uj, második ezredévbe leplünk át. Vájjon fog-e a magyar nemzet több milléniumi evet érni? Ezredéves kiállítással életképességének, kulturális fejlődésének a külföl ú nemzetek előtt logja-c több izben tanújelét adni? Ez a jövő titka. Magyar őseink vitézségükkel elfoglalták e hazát, utódaik hazaszeretetükkel, véráldozatukkal megoltalmazták a megsemmisülés veszélyétől és örökségképen hagyták számunkra. Mi magyarok, e szent örökséget, hogy továbbra megtarthassuk, halhallanságát a beállott ezer évre biztosithassuk, figyelembe kell vennünk és követnünk korunk prófétai ihletségü, lángl.lkü irója: Jókai Mórnak nyilatkozatát, ki megmondta: „E hazát a magyar nemzet számára újra meg kell hódítani és ez a feladat a néptanítókra vár." Nagy jelentésű szavak ezek, tisztelt kartársak! Illő, hogy most, a második ezred első évében fontolóra vegyük ezen szavakat mi, kik a magyar nemzeties irányú népnevelés munkásai vagyunk; fontolóra vegyük ezen szavakat, melyek • megjelölik az irányát iskolai működésünknek, melyeknek t'elgondolása, átérzése. egyező akarattal keresztülvitele biztosítja a magyar haza megmaradását, nenizeli életünk békés fejlődését, a bekövetkezendő második ezer évben. Meghódilan* a magyar hazát a magyar nemzet számára! Hiszen magyar őseink ezer év előtt, Á pád vezérlete alatt elvégezték e nagy munkát. A magyar haza Európa continensén, természetes határok által van megjelölve. Miért kell ezt a magyar nép számára újra meghóditaní? Azért, hogy magyar ember szántsa annak rónáit, magyar beszéd hangozzék annak minden részében, magyar ember legyen mindenki, kit e föld kebelén táplál, magyarul imádja Istenét mindenki, ki csak e haza határain belül lakozik. Oh mert ha e haza földén lakó nemzetet nézzük, be kell látnunk, hogy a magyar nemzet ina nem egységes magyar nemzet. Nemzetiségi és felekezeti válaszfalak különítik el a magyar nemzet tagjait egymástól; nemzetiségi aspirátiók, külföldi hatalmak által sújtott felekezeti törekvések akadályozzák meg nemzeti életünk szabad fejlődését. Hányan vannak e magyar hazában, kik szégyenlik a magyar nevezetet, gúnyolják, ócsárolják a magyar szokásokat, intézetekel, sárba tapodják jelvényét, idegen nyelveken imádják a teremtő és gondviselő istent, idegen nyelveken, melyeket nem értenek, csak elmormolnak. Ezen válaszfalakat kell lerombolni, ezen ellentörekvéseknek kell uljába állani, melyek akadályozzák nemzeti életünk fejlődését. Az áldott kéve kalászait széthordja, elpusztítja a vihar, a tagokra bomlott nemzetet is megsemmisítheti egy politikai vihar dúlása, áramlata. Fenmaradásra csak az a nemzet számíthat, biztos jövőnek csak az a nemzet nézhet elébe, melyet egyenlő hazafiúi szellem éltet, egyenlő hazafiúi érzelem lelkesít, mely egy nyelvet használ gondolatainak, érzelmeinek kifejezésére, mely tiszteletben tartja a multak emlékeit, mely lelkesedni tud az elhunyt ősök példáján, melynek csak egy érdeke van: a haza önállósága, jóléte s boldogsága. A magyar nemzetet egy egységes magyar nemzetté változtatni; nyelvben, szokásokban egységes nemzetté alakítani; hazafiúi érzelem heve által ugy egygyé olvasztani, hogy e haza minden lakóját, a magyar nemzetnek minden tagját, egy nemzeti közös szellem hasson át, egy hazafiúi érzelem dobogtassa kebelet, egy hazaszeretet lelkesítsen hazafiúi erények, nemes tettek elkövetésére; ez a nagy feladat a néptanítókra vár, a nemzet azon kulturmunkásaira, kiknek állását és személyét a társadalomnak egy nagy része még ma is kicsinyli, lenézi, megveti; kiknek testi erőt és lelki tehetséget egyaránt fárasztó, idő előtt kimerítő nemes munkásságát ugy jutalmazza, hogy egy uradalmi qualifikálatlan béres, hintós kocsis, vagy egy kiszolgált führer, vagy őrmesterből hivatal-szolgává előléptetett, uniformisba bujtatott egyen fizetésével hozza egyensúlyba; azon néptanítókra vár, kiknek legnagyobb részének ajakán ezen ismeretes jianasz hangzik fel: „Ouem dii oderunt, praeceptorem fecerunl." Igen, a néptanítóktól várja koszorúzott irónk e nagy feladat teljesítését és méltó joggal; hiszen a néplanitók kezeben van letéve egyeseknek és nemzeteknek sorsa. Ki az, ki a szülei szeretettel ápolt s nevelt kis polgárt az iskola falai között szeretettel fogadja? Ki az, ki a haza egyes polgárait az elemi ismeretek birtokába juttatja? Ki az, ki a gyermeki szívben feléleszti s ápolja Isten, haza és embertársak iránti szeretetnek tüzét? Ki az, ki fogékonynyá teszi a gyermeket a szép, jó, nemes felismerésére és követésére? A néptanító. Bizony-bizony, ti rövidlátó és szűkkeblű tagjai a társadalomnak! Vegyétek ki csak az emberi társadalomból a néptanítók osztályát, meglátjátok, hogy az emberi társadalom kulturális fejlődésének magaslatáról vissza fog esni az oktalan állatok sorába, hol állati ösztöneinek kielégítése végett folytatott ádáz harezokban fogja felemészleni embertársát; tul téve magát az erkölcsi és polgári törvények megszorító korláta n, irgalmatlan kezekkel fogja feldúlni egyesek és nemzetek jólétét és nyugodalmát ! Ne kicsinyeljétek hát a néptanítókat, hanem adjátok meg neki azt az elismerést és tiszteletet, a melyet az emberiség kulturális fejlődésének előbbvitele végett folytatott nemes munkásságával, méltán megérdemelnek. Teremtsetek nekik oly jólétet, hogy minden anyagi gondoktól megszabadulva, testi erejüket és szellemi képességüket a ti- szellemi, kedélyi és erkölcsi nevelésetek előmozdítására fordíthassák, liögy teljes ügyszeretettel, egész odaadással munkálhassák gyermekeiteknek, mint Isten országa tagjainak és e szeretett magyar haza polgárainak szellemi tökéletesedését, anyagi jólétét és boldogságát. Mi néplanitók, biztosítunk titeket arról, hogy ha az irányunkba tartozó elismerés és tisztelettel nem kisIclküsködlök, a nemzet kulturális fejlődése, az emberiség lökélyesbitése végeit teljesített, testet, lelket fárasztó és idő előtt kimerítő nemes munkálkodásunk jutalmazásától szükkeblüségből filléreiteket nem sajnáljátok: gyermekeitek számára oly tőkét teremtetek, melynek szellemi, erkölcsi és anyagi hasznai gyermekeitek jövő életében és boldogságában fogjátok megtalálhatni és szülei gyönyörrel élvezhetni. De kérditek talán, tisztelt kartársak: mi módon végezhetjük el e nagy feladatot, mely mi ránk, néptanítókra vár? Engedjétek meg nekem, hogy ez alkalommal erre nézve felvilágosítással szolgáljak. Az ember, mint a haza polgára, kiknek összetételéből áll a nemzet, testből és lélekből áll. Lelkével a teremtő Istennel áll összefüggésben, mint ilyen Isten országának tagja; testével pedig e haza földével áll kapcsolatban, mely őt keblére fogadja, mely őt földi életében önként nyujtol, bő áldásával elhalmozza. Ezen igazságnak felismerése, megértése megmutatja nekünk a helyes utat és módot, miket iskolai működésünk közben szemeink előtt soha el nem kell tévesztenünk, melyeknek követése által legbiztosabban czélt érhetünk. Islen, haza és felebarát. Ezen jelszókat irjuk lel iskola ajtónk felébe; ezen eszmékre irányítsuk tanítói működésünket. Istent ismertessük meg növendékeinkkel, mint teremtő, gondviselő és jóságos mennyei atyát, kinek véghetetlen halalma tartja fenn a világot, bölcsessége igazgatja a világban és az emberek életében történő eseményeket ; kegyelme, irgalma, áldó szeretete árasztja el az emberiséget, igazsága itéli meg az emberek cselekedeteit. Ezen Istennek szeretetére, lélekben és igazságban leendő tiszteletére tanítsuk meg növendékeinket és az ő akaratára, melyet Mózes és Jézus által kijelentett. Érezze szivében a gyermek Isten jelenlétét és Istentől való függését és az ő parancsolatainak teljesítésében találja fel örömét, lelkiösmeretének nyugodalmát. Ebben áll az igaz vallásossíg, az ember erkölcsi élete, Isten országának megalapítása. Necsak a vallásos tárgyak tanításánál, hanem a reáltantárgyak tanítása közben Istenre irányítsuk a gyermek lelkét; lássa be a gyermek, hogy a történeti eseményeket Isten igazgatja, kinek igazsága jutalmaz, vagy büntet egyeseket és nemzeteket, véghez vitt cselekedeteik szerint. A természeti tárgyak tanítása közben szemlélje a gyermek Istennek véghetetlen hatalmát, mely örök időktől fogva állandó törvények szerint igazgatja a világot, jóságát, mely minden éghajlat lakóinak számára megadja a szükséges táplálékot: az eszkimóknak a borjú fókát és iram szarvast, a forró tartományokban lakóknak a tevét; bölcsességét, melylyel előhozza a természetben előforduló változásokat. Még a szám és nyelvtani tárgyak tanítása közben is lehet irányítani növendékeink lelkét Istenre. Ismertessük meg növendékeinkkel a szép, jo, nemes cselekedetek fogalmát, a jónak jó, a rossznak rossz következéseit; szoktassuk arra, hogy a jónak és szépnek cselekvésében, a rossznak elkerülésében, megutálásában találja fel örömét megelégedését és boldogságát. Ily vallás erkölcsi nevelés mellett hasznos szolgálatot teszünk a nemzeti nevelésFolytat&«a u mellékletei*