Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-10 / 2. szám

„IN Y í K V I ü É Nyíregyházi dolgok a vármegye előtt. Ily czim alatt egy igen szellemes tollal, de igen kevés igazságérzettel megirt vezérczikket közölt e lap mult heti száma. Az irmodor ügyes; az összehasonlítások érdekese

1;,, , a következtetések látszólag természetesek; csak az a bökkenő, hogy a czikk írója nem akarta, vagy uem tudta a történteknek megfelelően leírni a Szabolcsvármegye törvényhatósági közgyűlésén történteket Mert ha az igazságérzet ratlogikája súgta volna tolla alá mondatait,' ugy bizonyára — „hiába szorította tollát : ki kellett volna annak esni ujjai közül", a mikor oly magas hangú kritika közlésére vállalkozott, hogy „őrizzük meg a vármegyét, a törvényhatóságot attól, hogy jogai discreditáltassanak!" Nem szólottam volna az egész kérdéshez. — hisz az ügy elbírálása jó kezekbe lett letéve — ha ez a lóhátról való beszéd nem sértene engemet is, mint aki, mint vármegyémnek bizottsági tagja, — a szóban forgó határozatokhoz teljesen elfogulatlanul, pusztán igazságérzésem szavát követve, minden habozás nélkül járultam hozzá. Vármegyénk hivatalos közlönye jó referádákat, hű leirásokat közöl a közélet nyilvánulásairól; vezérczikk-irója is jó stylista és mégis csodálatos dolog, hogy mért nem vállalkozik a rendkívüli közgyűlésen történtek leírására és miért szorítkozik a száraz határozatok részleges kivonatolására. Nagyon is közérdekű dolgok történtek ott czikkiró úr és ha, — a helyett, hogy egy biografia színvonalait, — amit különben mindnyájan tudunk — színezte ki — a gyűlés élethű lefolyásának megirására pazarolta volna tentáját: úgy bizonyára nagyobb szolgálatot tett volna a közérdeknek! Mert azon a rendkívüli közgyűlésen nem az történt és nem úgy történt, ahogy a czikkiró úr csillagok égisze alatt elreferál, hanem az, amit én itt szárazon elmondandó vagyok A czikkében oly sokat emlegetett Mikecz József egy felebbezést nyújtott be a vármegye közönségéhez, amely két részből állót. — Első részében azt panaszolta, hogy Nyíregyháza városának közönsége a városi ügykezelés megvizsgálására egy oly bizottságot küldött ki, amelynek tagjai rokoni és egyébb tekintetekből kifolyólag tisztökben elfogulatlanul nem járhatnak el. Természetesen a vármegye közönsége az alakilag teljesen kifogástalan határozatot — — felebbező kérelmének egyhangú elutasításával — jóváhagyta és ebben a részében mint indokolatlan és alaptalan felebbezést, érdemleges tárgyalásra sem méltatta: — nem méltatta pedig azért, mert a kérvény csak állit, de mit sem bizonyít. Hanem igenis annyival inkább figyelmére méltatta a vármegye közönsége a felebbezés másik részét, amely — csodálatos, hogy ezt czikkiró úr mind uem tudja — igen érdekes concrét vádakat tartalmaz. Vádakat, amelyek közigazgatási hivatalos számokra hivatkozva, A „NYÍRVIDÉK* TÁRCZÁJA. Csendélet. Irta : Móra iBtván. Hahogy az ember ugy gőzösön végigszalad az arany kalászszal, termő venyigevei ékes szép Tisza Duna közén, elsiklik előtte fordulóformán egy egy ákáczos, eperfás tanyaház, Ugarján libasereg gágog, útszélin tehenek kérődzenek, udvarán csikók hanczuroznak, fonott kertsövéuye Árnyékában pufók, egészséges fiuk billegtetik a tőkszárdudát. Barna kezű, fejér karu, .ngvállra vetkőzött menyecske terigeti a magafonta vászonvégeket a gyepre. A gazdát nem látni; tán ugarol kint valahol. Hanem az mindegy. Azért csak mindannyiszor újra meg újra elgondolja az ember, hogy Istenem : milyen jó lehet azoknak; hogy a boldogság, mint valami félénk kis gilicze madár az ilyen rejtekhelyeken igazit lészket Meg hogy ezek az emberek, anélkül, hogy tudnák: föltétlen szabadok. Mindenük beterem : nem szorulnak senkire. Nem törik az eszüket rajta, (rá se is érnek) hogy mi minden gyönyörűsége vau még a világnak a jó termésen, boron, búzán, disznótoron, lakadalmon, nőn tul: tehát irigyek se lehetnek. Az Istenen kívül nincs, akitül kérniök kelljen, de nem is tartoznak másnak. Igazán, boldog emberek. I. Tapodi János egy kocsi dinnyét adott el Szabadkán. Árán kelt, mert ott kereskedése van. Viszik föl: Pestre, hova. Azután végignézett a többi piaczon. Hát a csirkések közt meglát két iszonytató szárnyas Hatot, kettőt: píroSiól összekötve. Az bizonyos, hogy azt tárgyazzák, hogy Nyíregyháza városának magisztrátusa hivatalos beadványokat éveken át hevertet; azoknak elintézését felesleges dolognak tartja; városi határozatok ellen beadott felebbezéseket illetékes elbirálás czéljából fel nem terjeszt, szóval olynemü csiklandós dolgokról regél, amelyek tényleges beigazolása esetén, a czikkiró által is bizonyára jól tudott paragrafus furcsán intézkedik. És ekkor határozta el a vármegye közönsége — tiem Menyhért János, hanem egy előkelő vármegyei tisztviselő indítványára — azt, hogy a concrét panaszok vizsgáltassanak meg, egyébként pedig az alispán felügyeleti joga érintetlenül hagyatik. Én ezt az indítványt melegen pártoltam, mert vagy igazak a vádak — és akkor kell, hogy a vétkes tisztviselők méltó büntetésöket elvegyék; vagy nem igazak, akkor kétszeresen kell, hogy alaptalan meghurczoltatásukért fényes elégtételt nyerjenek. Vagy — vagy! itt középút nincs ! tertium non datur! Czikkiró úr! ezek száraz tények, de bigyje el, a közélet iránt érdeklődők szemében sokkal fontosabbak, mint az ön párhuzamos jellemrajzai, arnehek czélja, hogy a felebbezőt az úgy agyondicsért Menyhért Jánossal egy gyékényen állónak tüntesse fel! Pedig az ő felszólalása nem ennek a felebbezésnek volt a tartozéka, hanem egy különálló és megvallom, igen érdekes epizód volt a gyűlés további folyamán. Nem tartozik ugyan szorosan ide, de szemben azzal a nagy csodálkozással, amely eltöltötte szikkíró szívét a feletti bánatában — és a fentebbiekből kitetszőleg, nem alapos bánatában — bogy az a Menyhért János hogyau szegődött társául az oly igeu lenézett felebbezőnek, ki kell jelentenem, hogy tévedésben vau. Mert az a kényes természetű felszólalás a gyűlés későbbi folyamán történt és így a fegyverbarátság miatti kesergés tárgytalanná válik, a felebbezés és a felszólalás közötti logikai összeköttetést a legerősebb vizsgálódással sem tudván felfedezni. Hangsúlyoztam, bogy a megye-gyűlésen történtekről- úgy a vezérczikk, valamint a lap többi hasábjain is a „Nyírvidék" igen hézagosan referál igazán különös óvatosság! Olvasunk biográfiát: látunk párhuzamot;megtudjuk, hogy a főispán ur őméltósága mit akart és mit nern akart; a sorokból szinte kiérezzQk a keserű fájdalmat, hogy Menyhért János mért nem volt eddig a nyiregyházi városi élet lovagja (aminek igen egyszerű magyarázataként megsúgom, hogy csak egy hónap óta tudott bejutni a képviselő testületbe), csepegő mezők és tejfeles fazekak érdekes paráboláit szinezi elénk a czikkiró! csak egyet hallgat el és ezt a legmakacsabb némasággal hallgatja el, hogy hát voltakép az a Menyhért János, a kiről három hasábos vezérczikket irni érdemesnek tartott, ugyan mit is mondott azon a megye gyűlésen? Mert — hangsúlyozom — ő nem a felebbezésben felhozott dolgok felett mondta el nézetét, hanem Nyíregyháza városának költségvetési előirányzatánál tett szóvá egy abban az onmosus felebbezésben nem is érintett kérdést! tyúkféléi;, de akkorák, mint egyik egyik kései pulyka. Fele kakas, fele jércze; ember árulja. János megemeli őket; nehezek, mint a sár. No, ilyen örömei még nem vitt az asszonynak, mint ha ezeket megveheti. Pedig megveszi. — Hogy a csirke? Az árus fölboszankszik. — Ne' nem azon kezdi kend, hogy eladó-e a tojás? — Nono, Látom hogy nem anyányiak. Kérdeni nem szabad. — Szabadnak: szabad. — Hogy lesz no? Az eladó a nyakát csavargatja. — Nem kendnek való. Látja kend, hogy hozatott fajta Tapodi János leteszi a két kokiukiuait. — Ez e? Olyan mint a többi. — Lehet no. Tán hibádzik a kend szeme? — Hogy hibázzon. Csak mondja kend, menyiéi' viszem el? — Kettő-ötvenér'. — A kettőt ötvenért ? — Két forint ötvenért. — Jaj ugy!. . . Avval elfordul. Amaz utána morog: — Mondtam, hogy nem parasztnak való. Tapodi visszafordul erre a szóra: — Hát kend mi a kutya? Nem csúfolódni álltam én meg. Moudja kend az utolsó árát. — Mondtam. — Engedje el kend az egyiket? — A kakast vagy a jérczét. — Ördögöt, a forintot. — Kivánja kend mindaketfőt. Nincs kendnek ahhoz fogalma, hogy ebből a fajtábul két hatos egy tojás. Czikkiró úr! mit. szólana ön ahhoz a referenshez, a kit kiküldene, hogy tudósítsa a lapját tegyük fel p. o. egy miniszter megérkezéséről, és az leirná, hogy a miniszter fekete nadrágot, koczkás gérokkot viselt, vigan szivarozott, nyájasan kezet fogott, a banketten különösen a fogast protezsálta, de hogy mit és hol beszélt, arról nem emlékezne meg!? Ön kiszínezi a Menyhért János érdemes tulajdonait Clio számára, do hogy mit mondott a megye gyűlésen, azzal úgy tesz, mint a macska tett a forró kásával, kerülgeti! Elmondom tehát én! Menyhért János egy botrányosan erős dolgot vitt a közgyűlés elé. — Elmondta, hogy Nyíregyháza városának u. n jogföldeit felsőbb jóváhagyás nélkül eladták; fortélyos útakon a vevőkre át i.s telekköny vezték; a jogtalanúl eladott földek árát iucassálták és Nyíregyháza városának határozata ellenére abból a város egyik adósságát kifizetni elmulasztották. Hibáztatja a czikkiró Menyhértet, hogy felszólalását mért nem a városi képviselőtestületben tette meg? Hát először is azért, mert eddig nem volt képviseleti tag; másodszor pedig azért, mert nem akart a maga igazával úgy járni abban a testületben, mint járt Kovács István kir. törvényszéki biró, a ki ezt az ügyet a képviselőtestület előtt már évekkel ezelőtt megfeszegette s az eredmény az lett, bogy az „érdektelen" bizottsági tagok, egyszerűen leszavazták. Gondolja tán czikkiró, hogy most más lett volna a színjáték lefolyása? Én nem gondolom. A Menyhért János kétségtelenül igen komoly vádjaira a város polgármestere felelt: a tényeket nem czáfolta meg, hanem „politikai hecc" felszínre hozatalával vádolta meg a felszólalót. Nincs igazsága! Miért csinálna Menyhért János és vegyük elvtársai Bencs László polgármester elleu „politikai heccet", hisz — tudtommal eddig egy politikai párthoz tartoztunk a múltban és remélem, tartozni fogunk a jövőben is. Legyen meggyőződve, hogy mindannyiunkban több komolyság van, semhogy „politikai heccek" rögtönzéséhez időnk és kedvünk állana rendelkezésünkre! Tisztelt polgármester úr! Igen jól mondotta ön: „tiszta vizet töltsünk a pohárba!" Egyebet mi sem akarunk. Látni akarjuk, hogy a „szálló igékből" mi igaz, mi nem!? Ha semmi sem igaz: úgy azok, a kik ajaptalanúl vádaskodni mertek, a közélet előtt megszégyenülten fognak megállani; de ha igazak a vádak, úgy ne coinpromittáltassék egy-kettő miatt az egész. Szabolcsvármegye közönsége törvény adta jogával a legkifogástalanabb tormában élt, és ha hiba történt a megye közönsége részéről, úgy az nem abban nyilvánúlt, hogy a vizsgálatot m;i elrendelte, hanem igen is abban, hogy miért volt elnéző eddig és ha tudta évente megvizsgáltatni főszolgabiráit, mért nem élt ezzsl a jogával Nyíregyháza magistratusával szemben is, nyolcz hosszú éven át. Tapodi ugy tett, mintha nem is hallaná. Akkor már a másik soron ballagott. De csak visszakerült megint. — Tudja kend mit? Nem c ufolom az árát, adja kend két pengőért. Arra a másik ember is szelidedik. — Olcsó lesz bátyám. Hanem a kettő-huszér. — Mondom : kettő. — Nohát kettő tiz. — De ezt a hatost megáldomásozzuk. Az eladó az állát dörgölgette. — Hogy legyen hát no Pedig tudom, megmosdat az asszony. — Ugy lehet engem is . .. mondja Tapodi, avval fölveszi a két kokinkiuait és mennek áldomásra. II. Tapodi Jánosnak Peregő a szomszédja. Együtt gyerekeskedtek, együtt szolgálták a császárt, egy farsangon házasodtak, sose volt köztük semmi bontrabont. Tavaly kidőlt a Peregi kertfala Tapodiék felül, föl se vette, hogy közelebb legyen az átjárás, Tapodi meghagyta, hogy a luezeruáján keresztül tapossanak gyalogutat. Minden órán szükség van az ide oda menetre az egymáshoz való szives.'ég végett. A harmadik szomszédot ellenben, aki ugy szakadt ide a szabadkai részről, egyikük se veheti be. Egy az hogy gyüttment, más az, hogy olyan fahitüforma, magánakvaló ember, Ugy hijják: Lábics Zakar. Tehát a neve se jó. A pedig, mikor ezeknek a nagy barátságát látja avval vigasztalja magát: — Nono. Sose volt jó az a nagy barátság. Lesz még ezek közt égzengés. folytatása a mellékleten