Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-04-11 / 15. szám

„N Y l B V I D É H" muriknak tolmácsolása végett a tisztikar folyó hó 8-ik napjának d. e. 12 órájakor fog vezetésem alatt őméltóságánál megjelenni, mely tisztelkedésen való részvételre az összes tisztviselőket ezennel meghívom. Nyíregyháza, 1897. április hó 4-én. Mikecz János, alispán. Az április 4-diki búcsú-tisztelgések sorát a kir. pénzügyigazgatóság tisztikara nyitotta meg, Popp György kir. pénzügyigazgató vezetése alatt. A küldöttséget a távozó főispán dolgozó szobájában fogadta. Popp György kir. pénzügyigazgató a következő beszédet intézte őméltóságához: Méltóságos Főispán ár! Méltóságodnak azon elhatározása, hogy Szabolcsvármegye kormányzásától megválik, a nyíregyházai kir. pénzügyigazgatóság tisztikarát a legfájdalmasabban érintette. Érintette pedig azért, mert a pénzügyi közigazgatás az általános közigazgatással oly contactusba van hozva, hogy a pénzügyi közigazgatás léterejél az általános közigazgatástól nyeri úgy annyira, hogy a pénzügyi administratió a megyei közigazgatás jóakaratú támogatása' nélkül feladatának meg sem felelhet. Méltóságod mint e megye főispánja, úgy is mint a kormány képviselője, úgy is mint közvetlen felügyelőnk, működésünket mindenkor éber figyelemmel volt szives kisérni, s tőlünk szives jóindulatát, míg a törvény és igazság utain haladtunk, soha meg nem tagadta, sőt gyakran kegyes voll jóakaratú s bölcs tanácsával támogatni, hogy a pénzügyi törvények szövevényes utain az igazságot és a méltányosságot megtalálhassuk. Méltóságodnak a főispáni állástól yaló megvallása által .elveszítjük gyakorlotl és éles látású felügyelőnket, elveszítjük jóakaratú és igazságos pártfogónkat. Ezért fáj nekünk, hogy méltóságod minket elhagy! De ha meg kell hajolnunk méltóságod akarata előtt és el kell válnunk szeretve lisztéit közvetlen felügyelőnktől, engedje meg, hogy a válás e komoly perczében méltóságod iránti hálánknak kifejezést adhassunk. Fogadja méltóságod őszinte köszönetünket azon szívességéért, melyben minket hivatásunk teljesítése körül részesíteni kegyes volt; de fogadja mély köszönetünket azon jóindulatáért is. melylyel magánérdekeinket előmozdítani méltóztatott. Továbbá engedje meg, hogy azon óhajunknak is kifejezést adhassunk, hogy az egek ura adjon méltóságodnak hosszú életet, tartós egészséget, boldogítsa az isteni gondviselés kedves családját, tartsa meg a Mindenható családját méltóságodnak és méltóságodat családjának és édes hazánknak, mely utóbbinak ugy méltóságod — mint családjának ősi elődei — évszázadokon át mindenkor oszlopai valának, és jogosult a reményünk, hogy jövőben is a Kállay családból hazánknak számos és nagy férfiai fognak válni Végül engedje meg, hogy arra is kérjük, miszerint az eddig tapasztalt jóindulatában minket jövőben is .megtartani méltóztassék. Éljen soká! Kállay András őméltósága — köszönetét fejezve ki a pénzügyigazgató által tolmácsolt rokonszenvért mindenek .előtt jelzé, hogy az összeköttetés közte és a kir. pénzügyigazgatóság működése között tulajdoképen a vármegye közigazgatási bizottsága által valósult meg és nyert alakot. Ami fogyatékosság benne és a közig, bizottság tagjaiban a pénzügyi törvények szövevényei között való tájékozottság tekintetében fennállott, ennek helyét pótolta az a föltétlen bizalom, amelylyel ő is és a közig, bizottság tagjai is a kir. pénzügyigazgató működése és egyénisége iránt viseltettek. E bizalom teljes megnyugvást szolgáltatott az iránt, hogy a közig, bizottság hozolt határozatai helyesek és eredményesek voltak, es oly tel-* j.es, hogy biztosithatja ez alkalommal is a kir. pénzügyigazgató urat, hogy egész működése és tapintatos eljárása, a kincstár érdekeinek megvédése mellett, a vármegye közönségének osztatlan becsülését és szeretetét biztosította számára. ü méltósága ezulán, kézfogással búcsúzott el a kir. pénzügyiga/.gatóság tisztikarától. Ezután Nyíregyháza város küldöttsége, a polgármester s a tanács tagjai jöttek búcsú-tisztelgésre. Könyek között, meghatotlságtól remegő hangon tolmácsolta Bencs László polgármester a lemondás megmásithatlan tényével szemben Nyíregyháza város közönségének érzelmeit. Hosszú idő óta volt elterjedve — úgymond az a fájdalmas hír, hogy a vármegye főispánja távoznia készül. A hir — sajnos — valónak bizonyult. Eljöttünk, nem búcsúzni, de megköszönni azt a támogatást, azt az atyai szeretetet, melyet Méltóságod irányunkban mindig tanúsítani szives volt, s kérjük Méltóságodat, hogy jóindulatát, szeretet irántunk és városunk iránt tovább is fentartani kegyeskedjék. A mély hatású beszédre a távozó főispán — ki köztudomás szerint Nyíregyháza város iráni mindig kiváló előszeretettel viseltetett — hosszasabban felelt, kiterjeszkedvén válaszában Nyíregyháza város önállósításának kérdésére is. Kérte e tekintetben a várost, hogy az e kérdésben hozott határozatokat vegyék revízió alá, s ha úgy találnák, hogy az önállósítás hívei, az ügy sikere iránti első fellobbanásukban talán tévedtek; ha úgy találnák, hogy az önállósítás által nem lenne minden kétséget kizárólag biztosítva a város haladása és felvirágzása; ha úgy találnák, hogy a város nem rendelkezik még azon intellektuális és anyagi erőkkel, amelyek a kitűzött czél elérését minden kétségen kivül helyeznék ; s ha evidenssé lenne, hogy az önállósítás balsikere még a I vármegyének, mint homogén közigazgatási keretnek károsodásával is járna: egyelőre függeszszélc föl az önállósítás érdekében hozott határosatokat. 11a pedig nem, úgy — őméltósága azon óhajtásának adott kifejezést, hogy a kérdés sine ira et studio, úgy a város, mint a törvényhatóság részéről is a kellő objectivitással tárgyaltassék. Hiszen — mondotta tovább — elvileg nem perhorreskálja az intencziót senki; a városok természetes fejlődésének mindenütt a világon a városok függetlensége volt a koronája, csak az idő megválasztásában rejlik a nehézség, s a kellő időpont eltalálásában a siker. Biztosította végül őméltósága a küldöttséget a város igaz érdekei iránt való további változhatlan együtérzéséről, mire a küldöttség a halolt beszéd mély benyomásai között eltávozott. Rövid idővel Nyíregyháza város küldöttsége után, az e napon rendes havi ülését tartó vármegyei közigazgatási bizottság tagjai jelentek meg testületileg vol elnöküknél, Mikecz János alispán, mint h. elnök vezetése alatt. Megbízásból Gaál Elek volt a búcsu-lisztelgésre jött közigazgatási bizottság szónoka. Röviden, de mély érzéssel szólt. „Mint a közigazgatási bizottság legrégibb tagja — úgymond — ő bízatott meg, hogy kifejezze a veszteségnek mélyen érzett fájdalmát, mely a bizottság minden egyes tagját a főispán távozása miatt eltölti. Tudja, érzi azokat a fényes eredményeket, melyeket a közigazgatási bizottság, törvényszerinti feladataiban a Kállay András vezetése alatt elért; érzi, ludja, hogy Szabolcsvármegye közviszonyai mily hatalmas lendületet nyertek a Kállay András főispánsága alatt, de az elért nagyeredmények feltüntetésére most — a búcsúzásnál — nem vállalkozhat ik. Kállay András őméltósága, Gaál Elek szép beszédére válaszolva, mindenek fölött örömét fejezte ki a fölött, hogy épen ő, a politikai ellenzék egyik vezérférfia az, aki a búcsúzás hangjai közé az ő működése iránti elismerésnek kissé túlszinezett szavait tolmácsolta. Főispáni működésének egy eredménye minden esetre volt, és ez az, hogy — a múlttal szemben uj helyzetet teremtett itt Szabolcsvármegyében, t. i. azt, hogy az ő főispánságának ideje alatt, a vármegye zöld a asztalánál a politikai merev szempontok nem kerestek magoknak érvényesülést. E megteremtett helyzet igen is az ő ama felfogásának eredménye,'hogy ő merev.'polilikai tendenciákat érvényesíteni sohasem akart s ezt az elvi álláspontját mindig híven megtartotta. Megköszönte végül azt az odaadó támogatást, amelyben őt a közig, bizoltság tagjai mindig részesítették. A vármegye tisztikara, úgy a központi, mint a külső tisztviselők déli 12 órára teljes számban gyűltek össze, hatalmas félkörben foglalva állást a vármegyeháza félig kiürített nagytermében. Kállay András őméltósága értesíttetvén, hogy a vármegyei tisztikar tőle, a távozó főispántól való elbúcsúzásra — egybegyűlt: megjelent a nagyteremben. A fölzúgó éljenzés elhangzása után Mikecz János alispán, őméltósága elé lépve a nagy ívü félkör éléről, mély megindultsággal, maga is könyezve és könyeket fakasztva tolmácsolta remek beszédben a vármegye tisztikarának búcsuzását. A hatalmas beszédet egész terjedelmében közöljük: Méltóságos urain! Mint a fergeteg előre hallatszó dübörgése, mint a vés^t jósló fellegek előre vetett árnyékai bizonyos szorongó félelemre ragadnak, ugy töltötték meg kebleinket valami sejtelmes névtelen aggodalommal azok a szállongó hirek, melyek méltóságodnak a főispáni állástól való vissza lépesét adták tudtul a kíváncsi világnak és bár méltóságod maga is ha meg nem erősítette, de meg sem czáfolta e hirek valódiságát, mi Szabolcsvármegye tiszti kara mégis reménykedő bizalommal tekintettünk a jövő felé, mert tudtuk, hogy méltóságodban sokkal erősebb az akarat tehetségeit a közjó javára hasznosítani, mintsem hogy munkásságának sikeres mezejéről elhárithatlau akadályok nélkül visszavonuljon, — jól esett hinnünk, hogy a közte s köztünk feunálló bizalom teljes családi viszony maga is olyan erős, hogy azt igen-igen nagy ok nélkül felbontani méltóságod maga sem lehet hajlandó. Annyival inkább meglepett, söt megrendített bennünket, hogy a szállongó hir valónak b.zonyult. hogy a legilletékesebb helyről nyert értesítés szerint méltóságod csakugyan elhagyja magas állását, s elhagy minket is, a kik mintegy szivéhei forrottaknak hittük magunkat. Es megrendülésünknek, sajgó érzelmeinknek ezen kifejezésében méltóságos urunk! uiucseu semmi frázis. Csaknem teljes nyolez éven át volt méltóságod Szabolcsvármegyének főispánja, milyen főispánja, ítélje meg a történelem, mi reánk e kérdés, e pillanatban nem tartozik, de nyolez év, együtt, egy helyen, közös munkásságban eltöltött nyolez hosszú esztendő, maga is elég terjedelmes idő arra, hogy a puszta meg- és összeszokás folytán is kedvesekké tegye egymás előtt azokat, a kiket összehozott, a puszta megszokás folytán is fájó érzületet okoz, ha valakit nem találunk t§bbé azon a helyen, a hol megszoktuk ót keresni és megtalálni. Hát még ha valaki, mint méltóságod távozik el tőlünk, ki egy testület élére volt helyezve, s ezt a helyzetét nem a rideg parancsolásra, nem az önhatalmú uralkodásra, hanem bizalom keltésre, jó példaadásra, az erők csoportosítására s ennek folytán legtökéletesebb közhasznú értékesítésére használta fel, ha meggondoljuk, hogy méltóságod e testületnek nemcsak szigorú, de igazságos vezére, hanem szerető édes atyja is volt, ha meggondoljuk, hogy méltóságod magas műveltséggel, fáradtságot nem ismerő munkabírással, tekintélyes befolyással, szívélyes, megnyerő modorral, szorgalommal, igazsággal és szerető szívvel folyton arra törekedett, hogy közös czéljaink eléressenek, s hogy e sok méltánytalanságot szenvedett testület erkölcsi értéke és anyagi ereje minél inkább növekedjék, ba tudjuk, hogy méltóságod nem hagyta büntetlenül a bünt de nem bocsátotta segedelem, legalább remény nélkül közülünk senkit el, kinek arra szüksége és joga volt, ha meggondoljuk, hogy méltóságod nemcsak tisztviselő volt, hanem ember is, közös, magasztos eszmékért lángoló, ezen testület érdekeiért is felbuzgó szenvedélylyel: akkor nem szorul indokolásra a fájó érzés, melytől szivünk e pillanatban elfogul, akkor nem szorul indokolásra, hogy méltóságod távozása folytán, miért érzi magát e tiszti kar anuyira elhagyatottnak. És mi Méltóságos uram, — ezen érzelmek hatása alatt, uem is búcsúzni jöttünk ide, mert nem tudjuk elgondolni sem, hogy a hivatalos hatalom jelvényeinek letétele által képes lenne méltóságod körünkből is véglegesen kiszakítani magát; hanem eljöttünk, hogy őszinte, mély sajnálatunknak adjunk kifejezést a viszonyok megváltozása felett, eljöttünk, hogy méltóságodnak irántunk eddig tanúsított jóakaratát és szeretetét szivünk szerint megköszönjük, egyenként és összevéve mindenkor bizonyított megtisztelő jóindulatát továbbra is kikérjük, de kérjük egyszersmit az egek urát is, hogy méltóságodat tegye családjával együtt boldoggá, tervei, szándéka elérése által megelégedetté, egészséges hosszú élet által vidorrá, s irántunk tanúsított sok jóságának állandósága által, nekünk is — sok-sok évekre kedvessé és nélkülözhetetlenné. Az Isten 0 méltóságát tartsa és áldja meg! Néhány persznyi mélységes csend következett. A távozó, a búcsúzó főispán alig tudta leküzdeni mély megindultságát, mely az alispán őszinte, szívből fakadt beszéde alatt erőt vett rajta. S akiket maga előtt látóit: a vármegye alispánja s az egész tisztikar a fölfakasztott fájdalmas érzések igézete alatt könyezett. És ott lebegett a nagyterem levegőjében a nagy kérdőjel: miért?, egyenesen, határozottan fölvetve a kérdés, — amelyre felelni kell, — a vármegye képviselője, kormányzó alispánja által. A tisztikar búcsuzásának az a jelenete, ami ezután a nagyteremben végbement, írással, nyomtatott belüvel le nem másolható. Ahogy a távozó főispán, kibontakozva lassanként az alispán remek beszéde áltat fölkeltett megindultságából, szóhoz jutva, beszélni kezdett, minden gondolata, minden szava, szívéből fakadva, szívekbe nyilallott. Beszédének befejező részét már alig tudta elmondani a megindultságtól, s nem maradt a terembe egyetlen szem sem szárazon. A beszédet a kövelkezőkben közöljük: Mélyen tisztelt alispán úr! Tisztelt tisztviselői kar! A megye alispánjáuak hozzám intézett ékes, megható és szívből jövő megszólításában egy súlyos vád foglaltatott, az t. i. hogy én távozásomat sejttettem ugyan, de annak indokaira nézve a megye közönségét tájékozatlanul hagytam. Szabadjou nékem tehát ez alkalomból kijelentenem, hogy valamint a történelem tanusága szerint, a népek történetében, ugy a társadalmi életben sem bir egyedüli döntő sulylyal az egyéni elhatározás, igy merőben tévedne az, a ki távozásomat kizárólagosan egyéni elhatározásomnak tulajdonítaná, mennyiben az uem egyéb, mint számos és döntő ténykörülmények couseeventiája, a melyekből a végkövetkeztetést levonnom kellett. Es én remélem, hogy idők multával, akkor 1. i. a midőn e kérdésről beszélni egyátalán lehet, ugy a megye közönsége, valamint a tiszti kar is egyet fog velem a tekintetben érteni, hogy távozásomra az időt helyesen választottam meg. Folytatása a mellékleteit