Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-08-30 / 35. szám

, IN Y I It V I ÍJ R K» — Templom-épités sorsjegyekből. Kicsike kis egyház a nagybányai ág. h. evangelikus egyház. Rozzant a temploma. Épiteni kellene, mert maholnap fejükre szakad a tető. De nincs miből. A protestáns áldozatkészségre számítani már nem lehet. Kifárad már az adakozásokban. De ha nyerni lehet, akkor még van ereje. A magyar is kezdi megtanulni a nyerészkedést. Szinte már szenvedélyévé válik. A magyar nemzetnek erre a játékszenvedélyére építette a nagybányai ág. liitv. ev. egyház az ő számítását. Sorsjegyeket bocsátott ki. Azoknak jövedelméből óhajtja felépíteni „Istennek elárvult házát s akar emelni szilárd világító tornyot a magyarságnak azon a vidéken, hol a magyar protestantizmus mindinkább elcsenevészedik." A nagybányai ág hitv. ev. egyház 1517. óta áll fenn s már hatodik temploma van. Olyan végponton áll, melyen tul Jókai mondása szerint megszűnik a magyar, a vészes eszmektől zsongó Erdély határán — Laczfalu közvetlen közelében, hol Lukács László hirdet népboldogító nemzetiségi eszméket, Kővárvidék szomszédságában, hol ezelőtt két hónappal, éppen június 8-ának előestéjén tömeges tüntetést rendeztek az évezredes Magyarország ellen. Ilyen ponton arra az egyházra, mely édes hazai nyelvünkön hirdeti az igét s mellé magyarnak vallja magát, valóban szüksége van hazánknak. Egy sorsjegy ára csak 1 korona. Húzás 1897. január hó 3-dikán lesz, mely alkalommal sok szép értékes nyereménytárgy sorsoltatik ki. Sorsjegyek kaphatók Nagybányán az ev. lelkészi hivatalban. Törvénykezés. A kir. kúria egy elvi jelentőségű ítélete A kir. kúria egy előfordult eset alkalmából I. G. 7/896. szám alatt, felperest felülvizsgálati kérelmével a következő elvi jelentőségű okok alapján elutasította: A felperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési bíróságnak itóletét három irányban támadja meg. Első sorban azért, mert panasza szerint a feleb bezési bíróság az által, hogy az 1893. január 1 én életbeléptetett vasúti üzleti szabályzat 01. § ban a fuvardíj helytelen számításából eredő igényekre nézve a korábbi törvényes rendelkezésektől eltérően megálla pitott rövidebb elévülési időtartamra tekiutettel mon dotta ki elévültnek a felperesnek azt a kereseti igényét, a mely a tényállás szeriut, még ennek az üzletszabályzatnak hatályba lépte előtti időben teljesített fizetésből származván, az előbbi törvényes rendelkezések hatálya alatt keletkezett anyagi jogszabályt sértett meg, mert mellőzte annak a jogelvnek az alkalmazását, bogy a későbbi törvénynek a korábbival szemben nem tulajdonitható visszaható erő. Ez a panasz törvényes alappal Dem bír. A törvénynek visszaható erejéről egyáltalán csak akkor lehet szó, ha valamely törvény a korábbi tör vénynek tartama alatt már megszerzett és fenálló jogo kat érint. Az elévülés azonban épeD ugy, mint az elbirtoklás csak alapul szolgálhat arra, hogy bizonyos időtartamúak eltelte után jogok megszereztessenek, vagy azok meg szűnhetnek, de az elévülés jogintézményének szempontjából az elévülési időtartam letelte előtt jogszerzésnek esete be nem következhetik, a miként hogy nem állhat fen jog az elévüléshez sem. Az elévülési időtartamot a korábbi törvénytől eltérően szabalyozó ujabb törvény tehát már megszerzett jogokat n> m érinthetvén, annál, anuak a jogelvnek alkalmazásáról, hogy a törvény visszaható erővel nem bir, szó uem is lehet. Eldöntendő jogkérdést csak az képezhet, hogy miuő hatálya vau az uj törvénynek, illetve az elévülésre vonatkozó eltérő rendelkezésének a még a korábbi tör vény uralma alatt keletkezett, de már az uj törvény hatályba lépte után 6i vóuyesitett igényeknek érvénye sithetésére. E tekintetben pedig amennyiben az uj tör vény a korábbi törvényuyel szemben rövidebb elévülesi időtartamot állapit meg, a helyes felfogás csak az lehet, hogy az uj törveuynek rövidebb elévülési ideje a korábbi törvéuy hatályának tartama alatt befejezettnek nem tekinthető, hauem az csak az uj törvény hatályba lép tóuek napjatói veszi kezdetét és ettől fogva folyik tovább. Ez a jogi felfogás nyer kifejezést a kereskedelmi törvénynek az átmeneti iutézkedósekre vonatkozó rendelkezésénél is, mert a k. t. 564. § nak abtól a rendelkezéséből, hogy anuak az elévülésre vouatkozó határozatai abbau az esetben nem nyernek alkalmazást, ha a már megkezdett elévülésnek betöltésére a korábbi törvény rövidebb elévülési időt állapított meg, ennek ellenkezőjeként az következik, hogy alkalmazást uyernek a keresk. törvénynek az elévülésre vonatkozó ren delkezései akkor, a mikor a korábbi törvény szerint az elévülési időtartam hosszabb volt. A felebbezési bíróság is ebből a helyes jogi felfogásból indult ki akkor, a mikor az 1892. 25. t. cz.ben nyert felhatalmazás alapján kibocsátott vasúti üzletszabályzat által megállapított, anuak hatályba lépté tői számított rövidebb elévülési időre tekintettel mondotta ki elévültnek a felperes kereseti igényét, következőleg ez irányban anyagi jogszabályt meg nem sértett. Misodsorbau a felperesnek az a panasza, hogy miutáu a vasúti üzletszabályzat 61 §. 4. pontjának ren delkezése szerint a fuvardíj megállapitá.-áuál elófordu t számítási hibákról a vasút a jogosultat értesíteni tar tozik, az ebből eredő igényekre az egy évi elévülési időtartam is csak az értesítés feltétele mellett nyerhet alkalmazást, a felebbezési bíróság e rendelkezést helyteleuUl alkalmazta, mert az értesítés épen a vasúttársaság mulasztása miatt nem történt meg. Ez a panaszpont is alaptalan, mert az üzletszabályzatnak ebben a szakaszábau a fuvardíj helytelen kiszámításából eredő igéuyek érvényesithetése az arról való értesítéstől függővé téve nincs, következőleg az értesítés a jog érvényesítésének feltételét nem képezheti. De másrészről az üzletszabályzat 61. § 4. pontjának szövegezése szerint világos kifejezést nyert az, hogy az olyan igények a fizetés teljesítésének napjától számított egy éven tűi nem érvényesíthetők. E tekintetben a felperes a felülvizsgálati tárgyaláson tett szóbeli előterjesztésében saját védekezési áIlá«pontji mellett azt az érvet hozta fel, hogy miutáu az idézett szakasz az igényeknek egy éven túl való érvényesithetésóuek tilalma iránt foglal magában rendelkezést, — ez a rendelkezés tuUjdonk^-pen nem is az elévülést szabályozza, hanem csak záros határidőt tűz ki azok érvenye-iithetésére. Ez a jogi érv sem ismerhető el helyesnek, mert ep-n aunak kijelentéséből, hogy az igények egy éven tül nem érvényesíthetők, követ kezik, hogy azok ha egy év alatt nem érvényesíttetnek — el is évülnek. De másrészről a mennyiben az egy évi határidő az igéuyek érvenyesithetésének záros határidejét képezné, ez esetben is az a kereseti jogra is vjnatkozváu, a felperesnek védekezési álláspontjának támogatására uem szolgálhatna. Alaptalan végül a foipere-uek harmadsorban felhozott az a panasza is, hogy a felebbezési birótá^ hely telenül tekintette az elévülés félbeszakítására egyedül alkalmas jogcselekménynek a kereset megindítását, halóit az üzletszab. 73. § nrk 3 pontjának rendelkezése szeriut az igények bíróságon kivül felszólamlás utján is érvényesíthetők, a felperes pedig a felebbezési bíróságnak tényállása szerint felszólamlását az egyévi elévülési határidőn belül előterjesztette, s igy ez által az elévülést félbeszakította. Alaptalan ez a panasz azért, mert a birói gyakorlat szerint az elévülést csak a keresetnek megindítása vagy az igénynek a kötelezett által történt elis merése szakítja félbe s a feleknek igényűk rendezése czéljából egymás közt folytatott tárgyalásai az elévülést még meg nem szakítják. Az ellenkezőre nem lehet következtetést levonni, az üzletszabályzat 73. §. 3. pontjának rendelkezéséből sem, miután ezen szakaszpont szerint felszólamlás utján az igények bíróságon kivül rendezhetők, épen az következik, hogy a felszólamlás az igényeknek bíróság előtt való érvényesithetésénől az elévülés félbeszakítására nem elegendő. Csarnok. E?y du?ó története. Az asztalomon egy cognakosüveg nyújtogatta hoszszu nyakát s rettentően hasonlított egy olyan emberhez, a ki díjnok s a mellett az ablakon keresztül látja, hogy princzipálisa cognakozik. Mert az éu cognakos üvegem természetesen üres volt s a fejem éppen azokkal a jámbor gondolatokkal volt tele, hogy milyen különös is volna ha az üveg nem volna üres, midőn az ajtón halk kopogás neszét hallottam. „Szabad!" kiáltám lelkesülten. S belépett egy hosszú, sováuy alak. Miután _j>edig belépett, közelebb is lépett hozzám és kijelentette, hogy az ő neve Metsző Dénes. „Az szép öntől," feleltem megnyugtatólag s egyúttal megkérdeztem, hogy mivel lehetek szolgálatára. A hosszú, sovány alak pedig felborzalta ugyancsak hosszú haját, háromszor egymásután köhögött s a fejét ugy a válla közé húzta, hogy én azt hittem, valami fakír áll előttem, ki azonnal teknősbékává fog változni. M "sző ur azonban nem tette ezt, hanem egy hosszú sóhaj eiotiocsá iása utan azt a felvilágosítást adta, hogy ó nagyon szeren csétlen ember. „Titkos drámaíró ?" kérdóm megrémülve. „Nem." „Felre ismert regóuyiró ?" vallattam tovább. „Az sem." felelte vertfagylaló nyugalommal. „Akkor hat vegrehajió," feleltem világfájdalmas, tompa bugással s körül uéztem, hogy ugyau nincs-e valami ertekesebb tárgy, a mit felteuem kell. Szerencsére uem volt semmi s kihívó nyugodtsággal néztem szeme közé. Da csalódtam. Veudegem alázatosan foiytatá szereplését : „Uram, nekem van egy auyósom." „Ah! . . . Értem Oat. Igazán sajnálom." „Kérem, ne sajnáljon!" „Amint tetszik. Tehát nem sajnálom." „És Gábris a neve," folytatta a hosszú, sovány alak. „Az szép név, de Margit még szebb. Az én feleségem is Margit." „Az enyim is Margit," susogta titokteljesen ő. „Igen ?! . Mily nagyszerű találkozása a véletleunek! Kérem, szíveskedjék a keblemre borulni," fuldokoltam őszinte örömmel. Minthogy pedig ő nem tette azt, hozzá ugrottam s megakartam kezet azoritani. A hosszú, sováuy alak pedig há'ra ugrott, s a hátát öreg C beiüvö görbítve oiyau mozdulatott tet, mint mikor a nyerges varja a nyerget. „Uram, ne nyujon hozzám. Mert en gazember vagyok!" süvített élesen. „Akkor ön e^y nyomorult," feleltem megvetéssel. „Ez tény, de ön meg fog bocsájtaui," susogta esdeklő hangon. „Nem, soha! Istennél a kegyelem, de én meg nem bocsájtok," szavaltam fokozódó lelkesedéssel s öklömmel elutasító mozdulatot irtam a levegőbe. „De uram, hiszen Ön még nem tu Iji mit vétettem, hallgasson meg tehát." Meglepetve vettem észre, hogv ezt az imént csakugyan figyelmen kivül hagytam, intettem tehát, hogy beszeljen. „Anyósom, a Gábris néni szereti az irodalmat." „S azt a-arja, hogy ön is irjon," tettem hozzá látnoki ihlettséggel. „Igen — nyögte megadással. Metsző ur — s minthogy uémi örökségét várunk tőle, kedveznem kellett neki, annyival is inkább, mert fia, a korhely fiskális erővel magához akarja őt venni, mivel Gábris néni már 85 éves. „Borzasztó!" szörnyűködtem én e rettentő szám hallatára. "És ón most engem akar segítségül kérni, hogy írjak őn helyett?" folytatám meglehetős érdekeltséggel. „Dehogy! Hiszen mondtam már, hogy én hitvány ember vagyok," vágott közbe Metsző ur élesen. .Jó, jó! csakhogy azért nem kell u^y hencsegui! utasítottam rendre. „Bocsánat! Tehát én csak arra akarom kérni Uragágoda , hogy írjon egy tárczát, a saját nevében, úgy mint eddig." „Metsző ur! A mint látom, ön vagy tréfálni akar, vagy űem. Ha tréfálni akar, akkor beszéljeu komolyan, l

nJrt bt ezt komolyan noudta, ugy én nem értem az egész beszédet." S e komoly intelem után leültem, hogy boszuságom annál imponálóbb legyen. „Bocsánat! Rögtön érthető lesz. Én arra kérem Önt a'legmélyebb tisztelettel, hogy irjon egy tárczát a saját nevében, de én nem mondom meg, hogy miről." „Uram! Ha ön engem sértegetni akar, ugy ajánlom, keressen magának más czéltáblát," harsogtam boszusan s szavaimhoz az üres cognakos üveggel vertem a taktu3t, mely lassankint szépen átment a Rikóczy-ba, mit végig is játszotam igaz magyar lelkesedéssel. Akkor aztán oda jött Metsző ur s megfogta az üveg végét, „Kérem értsük meg egymást," rebegte esdeklő hangon. „Nem bánom, tehát értsük meg egymást," feleltem kissé megszelídülve. Metsző ur pedig kiegyenesedett s elkezdett szónokolui. „Minthogy anyósom azt akarta, h >gy én tárczát írjak; mithogy továbbá én is akartam, s minthogy a nevünk majdnem ugyauaz, tekintettel mindezekre, Gábris uéninek azt moudtam, hogy az öo neve alatt megjelent czikkek az enyémek." „Hah, alávaló rablógyilkos. Papacosta, betörő," bömböltem vadult haraggal s megragadtam a hosszú, sovány ember hosszú gégéjét. De amint ottragadom, eszembe jut, hogy hiszen ez a névcsalás csak dicsőség reám, eleresztettem tehát s mosolyogva kérdém: „Igen? És Gábris néni mit szolt hozzá? „Meg volt velük elégedve — mondá Metsző ur nyakkendőjét megigazítva — s már reánk akarta íratni mindeuét, mikor egyszerre mint a menykő, megjelent az ön mult heti alávaló, hitvány tárczája." „Mi?! Milyen tárcza?!" ordítottam fel mint a megsebzett medve. „Bocsánat, kitűnő volt — mentegetőzöl amaz — de abban öu egy anyóst ir le, kinek Gábris volt a neve s kit a vő és leánya őszintén óhajtanának a pokolra kü'deni'' „Igaz — felelém bünbánólag — de legyen meggyőződve, hogyha ezt tudom, nem tettem volna." „Hiszem. De még jóvá lehet tenni s én épen azért jöttem Önhöz. Ir hamar egy másik tárczát, egy folytatást, melyben Gábris néni gyermekei kapzsisága fölött érzett bánatában tetszhalottá lesz, de a koporsóból felkelve kijátsz a fiatalokat." „Hm," feleltem egykedvűen. „Nos? Uram esedezve kérem, ne utasítson vissza, ne taszítson a halálba." „Nem tudom fog-e sikerülni?" „Oh bizonyosan fog sikerülni." „S nem szeretném írói nevemet föláldozni." Kérem, ón igórek anyósom halála után 200 frtot." E szókra eléje tettem egy féliv papirt, a tollat, meg a tintát s a 200 frtról szóló kötelezvény egy perez múlva készen volt. Aztán megöleltük, megcsókoltuk egymást és miután megesküdtünk, hogy életüuknek ez volt a legboldogabb felórája, eiváliunk. A következő heteu már megjelent a tárcza. Irgalmatlau rossz tárcza volt, de Metsző ur és anyósa kibékültek. Én pedig csináltam a terveket a feleségemmel együtt. Meghozattam az összes európai cognac-gyárak árjegyzékét s a feleségem számára hét divatlapból kértem mutatványszámot. Szilárdul el voltam tökélve, hogy egy akó cognacot rendelek azonnal, mihelyt a pénzt megkapom, a feleségem számára pedig 25 kiló selymet hozatok. Végre aztán megérkezett a várva várt pillanat. A Gábris néni elköltözött ebből az árnyékvilágból, melyben 86 esztendőt töltött el perelés és irodalom pártolás között. Mikor aztán Metsző úrhoz elvittem a kötelezvényt avval a jámbory kéréssel, hogy fizesse ki, először azt igérte, hogy egy hónap múlva; másodszor megtiltotta, hogy az ő házában kiabáljak; harmadszor ki akart dobatni; negyedszer pedig azt mondta, hogy ugy is csak fojtogatással kényszeritettem a kötelezvény megírására és hogy ha nem nyugszom, hát feljelent, mint zsarolót. És ötödször csakugyan feljelentett. A bíróság azt mondta, hogy 200 frt már még is csak sok, s annyit követelni csakugyan zsarolás volna, de ha 25 frttal megelégszem, felperes elejti a vádat. „Nem elégszem," kiáltám ingerülten. „Akkor a zsarolás vádja fenn forog és méltán." „Megelégszem," s-usogtam bánatosan. Megkaptam a 25 frtot, melyből perköltség gyanánt azonnal kifizettem 24 frt 86 krt, úgy, hogy csak 14 kr. maradt. Mikor aztán haza mentem, elővettem egy cognaceyárnak az árjegyzékét s hozattam egy igen szép üveg du^ót. Ára volt a tárczám ára, 14 kr. Most ez a dugó pöffeszkedik a cognacos üvegem hosszú, sovány nyakán, melyben a feleségem petroleumot tart. Ez aunak a dugónak gyászos története. Vasúti ügyek. A magy kir. államvasutak igazgatóságától. 114635. sz. A kézhesithetlen és fölös szállítmányok az üzletszabályzat 70. § a értelmében nyilvános árverezés utján d. e. 9 órakor az alább felsorolt állomások teheráru raktáraiban a következő napokon kerülnek eladásra, mihez a t. cz. közönség ezennel meghivatik. Újvidék állomáson 1896. szept. 15 én Szeged 9 » n 21 , Budapest ny. p. u. 1) 9 n 21 , Miskolcz gömöri 9 n n 21 , Budapest dunapart 9 n n 24 „ Arad 11 n * 24 „ Debreczen 9 * 9 24 „ Pozsony 9 » * 25 „ Zágráb • a 25 , Brassó • » 1) 25 .