Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-08-23 / 34. szám

Melléklet a „Nyirvidék" 1896. 34-ik számához. Színészet. I. Ahogy a szeptemberi napokkal beköszönt az ősz, élet lesz megiut a mi igaz,in szép kis színházunkban Be van már jelentve, meg is van hirdetve, hogy a jövő hó elején színtársulat jón városunkba s előadásokat fog itt. a sziuházbau tartani. Megokolt dolog tehát, hogy városunk szinészeti ügyével ismét foglalkozunk, egyébként is meggyőződésünk lévén, — uem pedig hogy épen csak még divatját uem mult s egészeu el uem kopott frázisként mondjuk — hogy a színészet a mi uyilváuos társadalmi életüukbeu nevezetes kulturális tényező, akár nemesítő, akár erjesztő irányban érvéuyesiti is befolyását a közönségre, de nevezetes tényező, a rendelkezésére álló eszközök batalmáuál fogva. A színtársulat jövetelének hírével fölvetődik rlőttünk a kérdés, milyen sors vár itt erre a színtársulatra és — ez a kérdés közérdekű voltának léuyegesebb része, de hozzáfüzödik ahhoz, az a második kérdés: hogy a i „nyíregyházi színészet ügye", mint intézmény, mint szervezet, élve és táplálva a közöuség e tekintetben kielégítésre váró igénye, ízlése és — hangulata által: a Veszprémyné társulatának vállalkozása révén erősödni fog-e, avagy egy második fiaskó természetszerű hatása folytán ujabb alkalmul fog szolgálni arra, hogy a nyíregyházi közönség élet-szükségleteinek programtnjában a színházba járás megiut és még inkább háttérbe szoruljou és elmosódjék?! Nyíregyháza város, rohamos igyekezetében, hogy várossá legyen, a színeszet ügyéről, mint társadalmának egyik kulturálisszervezetéről, hogy az itt nálunk is szervezett, ellátott és igazgatott közintézmény legyen, csaknem teljeseu megfeledkezett. A nires fabódé, ott a zöldség-piacz mellett, eltűnt ugyan. — mert roudasága csakugyan sértette már a hiuságunkat, — de ahogy széjjel hordták s feltüzelték, uem az következett utáua, hogy a várossá lett város, mint erkölcsi testület, befogadta volna a színészetet az ó patronátusa szárnyai alá s megadta volna ezzel ennek az ügynek azt az erkölcsi támogatást, hogy ime én város elismerem és tanúsítom, hogy a színészet kulturális tényező, ezért hát építek neki hajlékot s befoglalom szervezetének, igazgatásának és istápolásának ügyét a magam többi gondjai közé. hanem a magán-vállalkozás áldozatkészségének kellett lehetővé tenni, hogy — ha most krumpli terem is a lebontott aréna helyén — színháza legyen Nyíregyházának. Meg is építették a színházat, részvények utján. Nagy és jeleutóséges tény bizonyára, hogy össze lehetett hozni olyan tekintélyes, csaknem 50.00O frtnyi összeget, holott mindenki tudta, hogy nem tőke-befektetést csinál, de áldozatot hoz. Van tehát nálunk közöuség, ez az egy tény is nyilvánvalóan mutatja, melynek, hogy .színházba is járjon, szükségletei tanítja igenis „a felsőbb hatóságoknak engedelmeskedést", sőt elismer bizonyos előkelőséget is; de ennek az előkelőségnek alapjául azt mondja: „aki közületek első akar lenni, legyen mindeneknek szolgája." Nem az a nő előkelő tehát Jézus szemeiben, aki az u. n. „jó társaságból való" s ezért talán gyermeke iránt való kötelességéről is meg tud feledkezni, hanem az a gyermekápoló, aki éjszakáról-éjszakára ott virraszt a beteg ágya mellett, mert tudja kötelességét; nem az a gazdag, előkelő, aki magas körök élvezetében dúskál, hanem az az apa, aki családjáért minden élvezetről le tud mondani; előkelő nem az a fiu, aki ifjú életét mulatságokban pazarolja el, hanern aki hálás szülei iránt s küzd, fárad, hogy azoknak örömöt szerezzen. Született nagyság Jézus előtt nincs s ha „a társadalmi rend felforgatása" a született tekintélyek degradálásában áll, akkor örömmel ismerem be, hogy a^Jézus vallása ehhez nagyban hozzájárult, de én ezt csak szellőztetésnek, a társadalom kitakarításának nevezem. Az előkelőség a szívben gyökerezik, csak ilyen előkelőséget fogad el a keresztyénség. És ezeket így isinerve, — nem esik rosszul az a szemrehányásod, hogy mi papok korlátolt látkórrel bírunk, a szokás rabjai vagyunk s mert így neveltek, hát azért beszélünk mindig csak Jézus Krisztusról. Ne hidd azt, hogy rni rnás nagy embereket nem ismerünk, hogy el volnánk zárva a nagy szellemek megismerésétől. Buddha, Konfucius, Zarathustra, Muharned, Sokrates s más vallásalapítók s bölcsészek tanait jól ismerjük, minden más vallás elemeiben is jártasok vagyunk, becsüljük is mindenkiben azt, ami jó. Üe legyenek ezek bárminő nagy szellemek, legyen vallásuk s moráljuk bárminő áldásos, egy dologban mindenik fölé messze kimagaslik Jézus és az ő vallása s ez: az Isten iránti legtisztább szeretet. .Isten maga a szeretet s aki a szeretetben marad, az Istenben marad s Isten is ő-benne" ; — ez a Jézus vallásának központi tétele, erre épül fel a keresztyénseg egész rendszere. Ezért tartjuk mi őt az emberiség legnagyobb lángszellemének s ezért nem bírjuk őt bírálni, csak hódolattal csodálni. közé tartozik, épen úgy, mint a szappan a mozsdáshoz. A „Nyírvidék", mikor a „színház-részvénytársaság" alakulóban volt, megírta már, hogy a színészet ügyének (így részvénytársaság gondjaira való bízása nem csak hogy helytelen igénybevétele egyesek áldozatkészségének, de egyeneseu rá fog vezetni arra, hogy a színészet ügye nálunk zátonyra jussou. Mindezek a dolgok csakugyan bekövetkeztek. Akik részvényeket írtak alá s még inkább, akik a, társulat adósságáért jótálltak, nagy áldozatokat hoztak, és ennek daczára a színészet ügye, mint intézmény, mint kulturális szervezet sohase állott rosszabbul, szegényebbül Nyíregyházán, mint ma. Az áldozatok között ott van a város is, az erkölcsi testület, a maga 10,000 frttal jegyzett részvényeivel és — mikor a veszedelem nyilvánvaló lett, akkor megszavazott 6000 frtos kamat nélküli kölcsöuével, mint egyedül hibás abban, hogy — mikor szétbontották a zöldségpiaczi régi aréna rozoga fa-alkotmányát, nem használta föl ezt az alkalmat arra, hogy befogadja a szinészet ügyét az ő többi kulturális feladatai közé. Nem nyervén meg ilyen formán a szinészet ügye azt az erkölcsi támogatást sem, hogy, mint kulturális tényező, közintézetek módjára kezeltessék, a magánemberekből álló részvénytársas igot nem menthette meg minden meghozott anyagi áldozata sem attól, hogy mi közönség, a mindennapi élet gondjaiban élő emberek, anuak a megépített szép színháznak a', ügyes-bajos dolgait meg ne szóljuk. Hogy igy, meg amúgy! Kinyomtatni nem akarjuk, mert a napi pletykázás eraberszólása, ha ártatlan is, nyomda-festékhez jutva igaztalan súlya leune; bizonyos igaz azonban, hogy divatja született, áramlata lett, domináló és ellentmondást nem tűrő, egy haugulatnak — hogy így mondjuk — mely a színház épületben megtestesült részvénytársaságnak sárga földig való lebuukózásábau nyilatkozott meg, nagy ártalmára természetesen magáuak a szinészet ügyének, mert a sok kifogás, sok megszólás rá vén — hogy ugy mondjuk — szinte divatba jött színházba nem járni többá. — Ugyanegy időben azonbau a nyíregyházi börzén, a Tester Lajos kávéházában nem is jegyezték a színházrészvénytársaság részvényeit. Hacsak keresztapai ajándékképeu egy-egy bölcsőbe nem jutott belőlük. Igy végződött a legutolsó színházi saison Nyíregyházán! A tűzoltók és a dalárda. A Magyarország ezeréves fennállásának emlékezetére rendezett ünuepélyek között ránk nézve, akik csak távolról szemlélői, és a hazafiúi lelkesedés örömével közvetve résztvevői vagyunk a nagy felbuzdulás mesteralkotásainak, mindenkoron nevezetes és önérzettel eltöltő lesz az elmúlt hét kettős eseménye. Amint ez a két gyűjtő név igy együtt van, különkülön is dicsőséget jelent Nyíregyházára, együtt pedig Emberfia! — igy szerette magát Jézus nevezni a méltóságok osztogatásának korszakában. Legfőbb öröme abban állott, ha szolgálhatott az embereknek. Nekünk sem azok a kitüntetések és méltóságok adják meg igazi értékünket, amiket emberek osztogatnak, hanem abban van a ini valódi értékünk, ha emberek vagyunk. Ez az igazi előkelőség. Van-e hát szükségünk uj vallásra, új Messiásra? A keresztyénség múltját idézem fel feleletül. Ha meggondoljuk, hogy minden tökéletesedésünket s az emberi sors javulásáuak minden lépését az Emberfiának köszönhetjük, hogy hova emelte ő a nőt, mennyire megdicsőítette az apa nevet, mennyire védelmébe vette a gyermekeket; ha meggondoljuk, hogy ő a legszegényebb és legalacsonyabb sorsú emberben is a legmagasabb emberi méltóságot látta s tanította tisztelni; ha meggondoljuk, mennyi aggodalmat oszlatott el, mennyi vigasztalást árasztó!t el a nyomor csillagtalan éjszakájában, mennyi kétségbeesett szívet békített ki megbántott Istenével; ha meggondoljuk, hogy szelleme újra meg újra ifjúi erőt önt az emberiségbe s lelkesít újra ineg újra minden jó és nemes tettre; ha látjuk, hogy szelleme korunk fiainak is tud mit beszélni s czélokat kitűzni, melyekért küzdeni a legkiválóbb szellem,'knek is érdemes: akkor kiolthatlan hálaérzettel borulunk le Krisztus nagysága előtt és legszentebb meggyőződéssel kell hirdetnünk, hogy a jövő vallása csak a keresztyénség lelict! Ne kicsinyeld azért, édes Birátom! ezt a kincset, csak azért, mert meg volt régen s meg van ma is; ne vágyakozzál a filozófok uj vallásira esik azért, mert az uj Isten mentse meg az emberiséget attól, hogy a szél minden fuvására forgassa köpenyét. Isten veled! Örömmel üdvözöl Balsa, 1896. augusztus hó. igaz barátod Lic. Itácz Kálmán. ev. ref. lelkész. \ büszkeséget kelt mindannyiunkban, akik többé kevésbbé közvetlenebb kapocscsal vagyunk a nyíregyházi tűzoltó ós dalár egyesülethez fűzve. Mindkét egyesület résztvett az országos versenyben, mindkét egyesület a kitüntetés konkrét jelével tért haza, mindkét egyesület tehát kiválóságának hivatottságának ós önzetlen feladata jeles betöltésének fényes tűzpróbáját állotta ki. Mi nyíregyháziak, mert épen közülünk való tagokból álló két nemes törekvésű egyesületről van szó, alig szeretjük észrevenni őket, alig-alig, hogy érdeklődünk emberbaráti és kulturális működésük iránt, annál kevésbbé győződünk meg kiválóságukról, nem is tudjuk tehát, hogy ez a két fáradhatlan egyesületünk az ország összes városainak hasonló czélu egyesületei között előkelő helyet foglal el, s győzelemmé képes és tud versenyezni az elismerés pályabéréért. Az az oklevél, amelyet lelkes dalárdáink az országos dalárversenyről haza hoztak, valamint az az ezüst billikom,amely derék tűzoltóink versenyét jutalmazta az ország kezéből, — buzdítás a jövőre, jutalom a munkában eltöltött múltért — nekik, nekünk intelem a jövőre, mindkettőnek pedig dicsőség es büszkeség. Hi valamely közhasznú és czélu egyesület demons trativ pirtolás mellett a tökély imponáló magasságára emelkedik, mindannyiukban a tisztelet és elismerés élénk érzelmeit kelti fel. De ha a megtagadott érdeklődés, támogatás és buzdítás daczára tud önónmagáról és saját czéljának tudatából származott lelkesedésével az ország színe előtt fényes győzelmet aratni: az hálára késztet és büszkévé tesz. Ez az utóbbi esel van meg náluuk, mert hogy Nyíregyházán ügy a tűzoltók, mint a daláregyesület évtizedes működését a közönség részéről közvetlenebb ós megérdemelt érdeklődés kisérte volna, — bizonyára nem állítja senki. Épen azért Nyíregyháza város közönségét kell hogy gondolkodóba ejtse két jeles egyesületének országos kitüntetése s kell egyszersmint, hogy a nyert elismeiésből támadt büszkeség szeretetet is fejleszszen a tűzoltók és dalárok iránt. Az országos verzenyekrői való tudósításunkat következőkben adjuk : * * * Gutta civat lapidem, non vi, sed saepe cadendo • E latin közmondást bátran alkalmazhatjuk dalegyletüakre, mely az alakulása óta lefolyt tiz év alatt folyton tevékenységgel s mindig nagyobb és nagyobb sikerrel egyengeti az utat arra, hogy magát az ország első dalegyletei közé felküzdje. — Városuakuak büszkesége már is a dalegylet s hisszük, nemsokára eljő az idő, hogy annak dédelgetett kedvencze lesz. Minden fellép ísével igazolj í azt, hogy a nemes czélt nem puszta frázisként írta zászlajára, hanem a magyar dal harmonikus, művészi tökólyesbitése létének főfeladata s ennek elérése érdekében nem kímél időt, nem fáradságot s a uemes zászló ma már nemcsak városuukban, de szerte e hazában közfigyelem és közbecsülés tárgya. Az országos dalszövetség szeretett hazánk történetében korszakot alkotó jelen évben Budapestre tűzte ki az országos dalverseny színhelyét, az ipar, művészet, gazdaság és történelem felhalmozott kincsei mellett bemutatni a hazának, be az egész világuak az ország egyik legfényesebb gyöngyét, a magyar dal szépségét, a magyar dal varázsát. A haza fényes multu, régi, koszorúzott hatalmas dalegyletei sorakoztak a verseny sorompóiban. — Dalegyletünk. mint fennállására talán az összes jelentkezett egyletek között a legfiatalabb, — erőt merítve a fiumei országos dalversenyen kiérdemelt kitüntetésből — szintén a küzdtérre lépett. Bogár Lajos, az egyesület fáradhatlan buzgó alelnökének vezetése alatt rándult meg a dalegylet huszonhét működő tagja, fényét érdemeket szerzett jeles karmesterével, Santroch Alajossal és lelkes pénztárosa, Nóvák Gyulával. Budapesteu mindannyian együttesen a MarksSzomoru jövő. — A >Review of Reviewsc agrárregénye. — Borul az ég az angol gazdák fölött is. Naprólnapra világosabbá válik, hogy a régi nyomokon nem lehet haladni tovább s a régi politika hínárba vezet. A buza ára esik, a szántóföldek parlagon maradnak, mert az érték egyetlen mértéke az arany, a napról napra inkább elhatalmasuló plutocratia édes gyermeke, hatalma eszköze. Az angolok ijedve nézik ezt a fejlődést és fölmerül a kérdés, hová fog mindez vezetni? Erre igyekszik felelni az előttünk fekvő agrárregény,* a mely azt a szomorú jövőt rajzolja, mely Angliára vár — ha szabad kezet enged a terjeszkedő p'utocratiáuak és eltűri, hogy az ezüstön élő, tehát olcsóa dolgozó chinaiak stb. tönkre tegyék gyárait. A regénynek Angliában igen nagy sikere volt és ép ezért érdemes, lngy vele mi is foglalkozzunk, hiszen azok a problémák, melyeket tárgyal, ma már nálunk sem egészeu idegenek. Nekünk is megvan a hat frtos búzánk és nem ismeretlenek előttünk a plutocratia veszélyei sem. Sit bizonyos, hogy a legutóbb elmúlt harmincz év, mely sok tekintetben a haladás és muuka, sőt az auyagi gyarapodás időszaka volt. Magyarország társadalmát fenekestől felforgatta és közgazdasági viszonyait alapjaiban megrendítette: egy egész társadalmi osztály semmisült meg s azzal együtt a nemzet erkölcsi tőkéjének egy nagy része, melynek az az osztály letéteményese és ápolója volt. A magyar birtokos középosztály megszűnt létezni; a mi imitt amott megmaradt ós a boldogulás feltételeit neki immár meg nem adó, darabka földjéhez és az apák erkölcseihez ragaszkodva él vagy csak tengődik, tiszteletreméltó töredék, megható emléke annak, a mi volt. A középbirtok ma kézről kézre jár s a föld e mobilisatióji közben elvesztette nemesítő erejét: ideig óráig való gazdáját nem képss •Stead: The Splendid Pjupírs: a tale of the co ninj plutocracy.