Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-05-10 / 19. szám

/ A nyári évad alalt minden ünnep- és vasárnapon, valamint a radnai bucsu-napokon Arad és Radna-Lippa között a mult évbrn is mindkét irányban közlekedett c$y~ egy helyi vonat ismét forgalomba helyeztetik, minek folytán ezen napokon a reggel 6 óra 30 perczkor Arad­ról Tövisre induló és az este 8 óra 55 perczkor Tövisről Aradra érkező személy vonalnál Arad és Radna-Lippa között a szomszédos forgalmú meneljegyeknok haszná­lata kizáratik. A helyi vonat Aradról reggel G óra 55 perczkor indul és Radna-Lippára d. e. S óra 17 percz­kor érkezik; Radna-Lippáról pedig este 8 óra 3 percz­kor indíttatik és Aradra este 9 óra 19 perczkor érkezik. Végül Aradról este 7 óra 25 perczkor induló és Radna-Lippára este 9 óra 14 perczkor érkező teher­vonatot ez idén is napontai személyszállításra rendez­zük be. A püspök-ladány— mármaros-sziget— kőrösmezei vonalon. Budapest és Nagyvárad között közlekedő uj személy­vonatokkal közvetlen csatlakozásban Püspök-Lndány és Debreezen között mindkét irányban egy-egy uj személy­vonat helyeztetik forgalomba. E vonat Debreczentfől reggel 4 órakor fog indulni és Püspök-Ladányba reggel 5 óra 11 perczkor érkezik; Püspök-Ladányból pedig reggel 6 óra 8 perczkor fog indíttatni és Debreczenbe reggel 7 óra 20 perczkor érkezik. A jdenleg Püspök­Ladányból reggel 6 óra 12 perczkor induló és Debre­czenbe reggel 7 óra 41 perczkor érkező gyorstehervonat­nál ennek következtében a személyszállítás megszün­tettetik. Végül a Püspök-Ladányról éjjel 3 óra 20 perczkor Szatmárra induló helyi vonat a Predeál felől érkező gyorsvonattal való csatlakoztatás végett reggel 4 óra 1 perczkor fog indíttatni. A debreezen—szerencsi vonalon. A Szerencsről Debreezen felé jelenleg d. u. 4 óra 38 perczkor induló személyvonat a Lawocne felől érkező gyorsvonattal csatlakozásba hozatott, minek következté­ben indulása Szerencsről 5 óra 13 perczkor les/.. A kis-terenne—kis-ujszállási vonalon. Kisújszállás és Szalok-Taskony között mindkét irány­ban a mult nyáron közlekedett egy-egy vonat, ismét forgalomba helyeztetik. Ezen vonat Kisújszállásra csatla­kozással a Budapest felől érkező gyorsvonathoz d. u. 5 óra 19 perczkor indul és Szalok-Taskonyról pedig este 8 órakor indíttatik és Kisújszállásra este 9 óra 14 percz­kor érkezik s ott csatlakozást talál a Püspök-Lndány felé induló személyvonathoz. A Szeghalom—füzesgyarmati vonalon Mindkét irányban egy-egy uj vegyesvonat fog köz­lekedni. F. vonat Szeghalomról d. u. 1 óra 15 perczkor indul és Füzes-Gyarmatra d. u. 1 óra 1-0 pén zkor érke­zik. Füzes-Gyarmatról pedig d. u. 3 óra 25 perczkor indul és Szeghalomra d. u. 3 óra 50 perczkor érkezik, a hol közvetlen csatlakozást talál Nagy-Várad felé. A nagyvárad—püspök fürdő— félixfürdöi vonalon. A mult nyáron közlekedett fürdővonatok a fürdő­évad tartamára ismét forgalomba helyeztetnek. Az aranyos—gyéres—tordai vonalon. Az Aranyos-Gyéresről jelenleg d. u. 4 órakor induló vonat, a Kolozsvár és Tövis között közlekedő uj személy­szállító gyorstehervonattal való csatlakoztatás miatt csak délután 5 órakor indíttatik. A kocsárd—marosvásárhely—szászrégeni vonalon. A Kocsárdról Maros-Vásárhelyre jelenleg este 8 óra 59 perczkor induló személyvonat a Budapest felől érkező személyvonathoz csallakozólag éjjel 10 óra 59 perczkor indul és Maros-Vásárhelyre éjjel 1 óra 14 perczkor érkezik. A kiskapus—nagyszebeni vonalon. A Kis-Kapusról Nagy-Szebenbe jelenleg csupán kedden és pénteken reggel 4 óra 45 perczkor induló és onnét Kis-Kapusra d. u. 3 óra 39 perczkor vissza­érkező személyszállító tehervonat naponta fog személy­szállítással közlekedni. A mult nyáron csak junius 1-től közlekedett fflrdő­vonatot az idén már május 15-étől szeptember 15-ig Nagy-Szebenből naponta d. u. 4 óra 10 perczkor Vízakna községre és onnan este 7 órakor vissza Nagy-Szebenbe, továbbá ünnep- és vasárnapon Nagy-Szebenből d. u. 2 óra 20 perczkor Vízakna községbe és onnan d. u. 3 óra 5 perczkor vissza Nagy-Szebenbe fognak közlekedni. A brassó—zernesti vonalon. Mindkét irányban egy-egy harmadik vegyesvonat helyeztetik forgalomba. E vonat Brassóból reggel 4 óra 30 perczkor indul és Zernestre reggel 5 óra 49 perczkor érkezik. Zernestről pedig este 7 óra 20 perczkor indul és Brassóba este 8 óra 31 perczkor érkezik. A mezö-tnr—mezőhegyesi és mezö-tur — turkevei vonalakon. A reggeli vonatok korábban fognak Mezőhegyes és Turkevéről indulni, miáltal Aradról Budapest felé közlekedő uj személyvonatokhoz csatlakozás létesíttetik. Az arad—temesvári vonalon. A jelenleg Temesvárról d. u. 1 óra 12 perczkor Arad felé induló, valamint az Aradról Temesvárra d. u. 2 óra 5 perczkor visszaérkező vegyesvonat helyett mind­két irányban egy-egy személyvonat helyeztetik forgalomba, a mely vonat Aradról d. e. 11 óra 25 perczkor indul és Temesvárra d. u. 1 óra 10 perczkor érkezik. Temes­várról pedig d. u. 2 órakor indul és Aradra ugy, mint jelenleg, d. u. 3 óra 44 perczkor érkezik. Ezen vonatok Temesvárott. Budapest, Orsova és Báziás felé, illetve felől közvetlen csatlakozásban állanak. A budapest—orsovai és a temesvár—báziási vonalon. Budapest és Temesvár között mindkét irányban, Zsombolyán Nagy-Becskerek felé, illetve felől a torontáli helyi érdekű vasutak uj vonataival is csatlakozásban, egy-egy uj gyorsvonat helyeztetik forgalomba, amely Budapest ny. p.-u.-ból reggel 8 óra 15 perczkor indul és Temesvárra d. u. 1 óra 52 perczkor érkezik; Temes­várról pedig d. u. 1 óra 53 perczkor indul és Budapest ny. p.-u.-ba este 7 óra 40 perczkor érkezik. E vonatokkal közvetlen csatlakozásban Temesvár és Báziás között mindkét irányban egy-egy uj személy­vonat fog közlekedni, amely Báziásról d. e. 9 óra 55 perczkor indul és Temesvárra d. u. 1 óra 29 perczkor érkezik; Temesvárról pedig d. u. 2 éra 30 perczkor indul és Báziásra este 6 órakor érkezik. A jelenleg Temesvárról d. e. 11 óra 30 perczkor Báziás felé induló, valamint a Báziás felől Temesvárra d. u. 3 óra 56 perczkor érkező személyvonat megszüntettetik. Az ezredéves országos kiállításra való tekintettel Budapest és Szeged között, vagy Budapest nyugati pályaudvarból jelenleg éjjel 10 óra 25 perczkor induló és Szegedre éjjel 1 óra 50 perczkor érkező gyors­vonalnak egy idejű megszünlelése mellett mindkét irány­ban egy-egy uj személyvonat helyeztetik forgalomba, a mely Bpest ny. p. u.-róí éjjel 10 óra 40 perezhor indul és Szegedre reggel 4 óra 20 perczkor érkezik, a hol köz­vetlen csatlakozást talál Temesvár felé; vissza Szegedről pedig éjjel 2 óra 40 perczkor indul és Budapest ny. p. uba reggel 8 óra 30 perczkor érkezik. Az ulóbbi vonat a czegléd—budapesti vonalon csak beszállás czéljából fog megállani. Temesvár és Orsova közötti a jelenleg Temesvárról Orsova felé d. e. 9 óra 35 perczkor induló és Orsova felől d. u. 3 óra 35 perczkor Temesvárra visszaérkező vegyesvonatnak egyidejű megszüntetése mellett a Buda­pest és Temesvár kőzött közlekedő uj gyorsvonatokkal való csatlakozásban mindkét iránban egy-egy uj személy­vonat fog közlekedni. E vonat Orsováról reggel 6 óra 40 perczkor indul és Temesvárra délután 1 óra 15 perczkor érkezik; Te­mesvárról pedig délután 2 óra 12 perczkor indul és Orsovára este 8 óra 45 perczkor érkezik. A Temesvárról jelenleg délelőlt 10 óra 15 perczkor Budapest felé induló személyvonat már délelőtt 9 óra 25 perczkor fog indulni és Budapest nyugoti pályaudvarba este 6 óra 50 perczkor érkezni. A Budapest nyugoti pályaudvarból jelenleg délután 1 óra 25 perczkor Szeged felé induló és Szeged felől Buda­pest ny.-p.-u.-ra délelőtt 10 óra 10 perczkor érkező sze­mélyvonat május 1 -étől a budapest—czeglédi vonalrészen a feltételes megállóhelyeken Ferencz-József megállóhely kivételével nem fog megállani. Megjegyeztetik továbbá, hogy a jelenleg Temesvár­Józsefvárosról reggel 5 óra 5 perczkor Szegedre induló személyszállító gyorstehervonat és az innét reggel 8 óra 14 perczkor Temesvár-Józsefvárosra érkező személyvonat Zsombolyán a torontáli helyi érdekű vasutaknak Nagy­Becskerek felől érkező vonatával áll csatlakozásban.

Next

/
Thumbnails
Contents