Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-04-19 / 16. szám

, állatok ezen vizsgalatok eredményéhez képest teljesen ' egészségeseknek találtattak. Felhívom egyúttal a törvény­hatóságot, utasítsa a területén levő marharakodókhoz kirendelt szakértőket, hogy az állal kiállításokra szánt allatok felrakása előtt ugy a rakodók, mint a vasúti kocsiknak kellően törtent fertőtlenítéséről különös gonddal iparkodjanak meggyőződést szerezni s a felrakandó allatokat, illetőleg az állatorvosi vizsgálatot legszigorúbb felelősség terhe mellett eszközöljek és a mennyiben egyes állatoknál bárminő betegség legkisebb gyanúját is észlel­nek, azoknak, illetve a mennyiben fi rlőző betegség gya­núja merülne fel: a gyanús származási helyről érkező ö=szes állatoknak felrakását semmi szín alatt meg ne engedjék. Tett intézkedéséiről jelentési t elvárom. Kelt Budapesten, 1896. évi április hó 9-én. Darányi. 5.">59. K. 1&96. Szabolcsvármegye alispánjától. A községek elöljáróinak. A folyó évben megtartandó kataszteri felmérésekre és mérnöki helyszínelésekre vonatkozó határozatomat oly telbivással közlöm, hogy azon esetben ha ezen munká­latok a határozatban meg nem emiilett községek halárára is kitérj-sztetnének, az elöljárók az általam elrendelt köz­ségi szolgáltatások rendelkezésre bocsátasa iránt intézked­jenek s a munkalatokat teljesítő mérnököket eljárásuk­ban készségesen támogassák. Nyíregyháza, Iö'.ift. április 1". Mikecz János, alispán. 5559. K. 1896. Szabolcsvárrnegye alispánjától. A nagyméltóságú m. kir. pénzügyminiszter úr az 1896-ik evben végrehajtandó országos kataszteri leimérések és mérnöki helyszínelések előirányzatát 18319/1896. számn körrendelete knpe-án megküldi. Határozat. Az előirányzat szerint Szabolcsmegye bogdányi járá­sában Ibrony, Keres, Ramoc-aháza, Tét községekben; a kisvárdai járásban: La.'kod, l'etneháza községekben; a nyírbátori járásban: Besenyőd, Bogát, Gyulaj, Jákó, Kis­Léta, Levelek, Lórántháza, Mária-Pócs, Nyir-Mada, Ó-Fe­hérló. Eőr, Pócs-Petri, Bobod, Vaja községekben az i'íT.'.-ík évi VII. t. cz. 58. §-a, illetve az lS85-ik évi XXII. t. cz. értelmében vezetendő földadó kataszteri nyil­vantartá.-, de különösen az 1886-ik évi XXIX. t. cz. értel­mében megindítandó illetve rnár folyamatbari lévő telek­könyvi belét szerkesztés czéljából a korábban készült ka­taszteri fe mérési munkálatoknak szükségessé vált kiiga­z'l.isa mérnöki helyszínelés, az ujabb felmérési munkála­tokban pedig előállott változásoknak átvezetési mérnöki nyilvántartás uiján fog foganatosíttatni. M'gj'/vi/ni kívánom itt, hogy a fentebb említett m.-m'iki rmU:m irt.i - i -i-lVg olyan itt mrg nem nevezett k ,"-<v*'kb'n i- ni' / fog lart.it ni, melyekben a telekkönyvi b«rt<-k-k -z'-rkc-zli -•• már folyamatban van, vagy pedig a melyekben ezen művelet megkezdése közeli kilátásba helyeztetett. eseU'-g a melyikben a bejelentett birtoklási változások tnegallapilasa időnként mérnöki közbenjárást igényel, úgyszintén a szomszéd Szatmár és Zcmplénvár­megyékben tartandó háromszögméreli háromszögelési mun­kálatoknak a fel óbb rendű hálózatnak a szomszédos — e vármegyi beli — községekre is ki kell terjeszkedni, me­lyekben a háromszögelés czéljaira szükséges főbb pontok észlelése fog szükségessé válni. Hogy azonban az illető községek a határukban megejtendő ebbeli munkálalok iránt ideje korán kellően tájékozva legyenek a m. kir. pénzügyminiszter utasítása folytán az illető felmérési fel­ügyelőségek mindazon esetekben a melyekben a fent erintelt munkák egyik vagy másik irányban szükségesekké fognak válni, erről az illető községeket, működési terve­zetük részletesebb leírása is előirányzatban „községi köte­lezettségek" alatt felsorolt szolgálmányok tüzetes meg­jelölése mellett előzetesen értesíteni fogják. Az illető községek kötelezettségét fogja képezni a rendes mérnöki helyszíneléssel megbízott, úgyszintén a nyilvántartás czéljából kitűzött mérnöki személyzet részére a szükséges irodai helyiségeknek egyébb helyszíni mun­kák végzéséhez szükséges napszámosoknak, anyagoknak, kocsiknak ingyen leendő kiszolgáltatása, továbbá tartoz­nak a községek elöljárói a kiküldött mérnököket eljárá­sában általában, de különösen a községi nyilvántartó közreműködése által a leghathatósabban támogatni a ki­rendelt mérnökök részére a kezeiknel lévő nyilt rendele­tekben felsorolt szolgalmán) okat vonakodás nélkül kiállí­tani s egyáltalán az előirányzatban részletesen feltünte­tett kötelezettségeket teljesíteni. Azon czélból, hogy a mérnöki személyzetet meg­illető természetbeni lakások rendelkezésre bocsátása körül a községi lakosok részéről előállható visszaéléseknek eleje vétessék, figyelmeztetem a fent megnevezett községek elöl­járóit, miszerint saját érdekükben áll, hogy a községi szolgálmányok költségei ok nélkül ne emelkedjenek s hogy a mérnöki személyzet szere kiszolgáltatandó alkalmas és száraz lakásokról idejében és pedig a helyi viszonyok s a méltányosságnak megfelelő és az illető községek által fizetendő lakbér mellett gondoskodjanak. A mennyiben pedig a kataszteri mérnököknek má­soktól külön megbízásoktól külön megbízásokat elfogadni, magánjellegű munkákat elvállalni, bárminő térkép máso­latokat készíteni, vagy azokat a feleknek átengedni nem szabad — ennélfogva az illető főszolgabirákat és a köz­ségek elöljáróit felhívom, hogy a felmérő közegek netaláni visszaéléseiről a tényállást jegyzőkönyvileg állapítsák meg s erről hozzám azonnal jelentést tegyenek. Miről Krasznay Péter főszolgabíró és általa Ibrány, Kércs, Rnmocsaházn, Tét községek elöljárói; Angyalossy Pál főszolgabíró és általa Laskod, l'etneháza községek elöljárói; Vay István főszolgabíró és általa Besenyőd. Bo­gát, Gyulaj. Jákó, Kis-Léta, Levelek, Lórántháza, Mária­Pócs, Ny.-Bakta, Ny.-Bátor, Ny.-Mada, Ó-Fehértó, Eőr, Pócs-Pelri, Vaja, Bobod községek elöljárói jelen határo­zat és az „Előirányzat" egy-egy példányával — és végül a varmegyebeli többi községek elöljárói előzetes tudo­másul vétel végett a „Nyírvidék" hivatalos lap utján értesíttetnek. Nyíregyháza, 1896. április 17. Mikecz János, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 6307. K. 1896. A járási föszolgabíráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. Hivatkozva a f. évi márczius hó 9-én kett 4363. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy Gelse községben Reichmann Dávid ottani lakos egy darab lovára rühkór miatt elrendelt zár a f. hó 7-én fel­| oldatott. Nyíregyháza, 1896. április 10. Mikecz János, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 6522. K. 1896. Hivatkozva a folyó évi január hó 29-én kelt 1640. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy az Ujfehértó község határában, az Istenes András gazda­ságában lévő sertésállományban uralkodott száj- és köröm­fájás járvány folytán elrendelt zár feloldatott. Nyíregyháza. i896. április 16. Mikecz Jáuos, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 6595. K. I 896. Hivatkozva a mult évi november hó 27-én kelt 17772. K. számú értesítésemre tudomására hozom, hogy a Domb­rád községben előfordult veszettségi eset folytán Géczy István dombrádi lakos sertéseire elrendelt zár a folyó hó 10-én feloldatott. Nyíregyháza, 1896. április 16. Mikecz János, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 6726. K. 1896. Értesítem, hogy az Ujfehértói községben levő összes kutyák egy veszettségre valló gyanús tünetek között ki­irtott ebnek a községben történt kóborlása következtében 40 napi zár alá helyeztettek Nyíregyháza, 1896. április 17. Mikecz János, alispán. 678 a­K- I Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi márczius hó 6-án kelt 4164. K'. számú értesítésemre tudomására hozom, hogy a Döghe községben felmerült veszettségi eset folytán a községben levő összes kutyákra elrendelt zár a folyó hó 12-én fel­oldatott. Nyíregyháza, 1896. április 17-én. Mikecz János, alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents