Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-15 / 50. szám

N T I B V I D ft K» Visszapillantás a főispáni értekezletre. Lapunknak e héten szerdán megjelent rendkívüli számának eczim alatt közölt vezérczikkére vonatkozólag Salamon Tivadar úr hosszabb nyilatkozatot küldött be hozzánk. A nyilatkozatot egész terjedelmében közóljök. megtévén rá természetesen mi is a magunk megjegyzéseit. Salamon Tivadar úr nyilatkozata a következő : Tekintetes Szer ke tető Ur! Becses lapjának f. hó 10-én megjelent rendkívüli kiadásában .Visszapillantás a főispáni értekezletre' czitn alatt irott czikk az én személyemmel is foglalkozik s igy azt hiszem természetesnek találja, ha arra reflectalok. Ezt cselekedvén, mindenekelőtt is kötelességem kijelenteni, hogy ama informátiók, melyek a czikknek, illetve személyemmel összekapcsolt részének megírására szolgálták — bárhonnan meritvék is azok — alaptalanok. Igaz, hogy a kisvárdai járás bizottinánvi tagjai által tartott értekezleten megválasztott küldöttséget nekem volt szerencsém délelőtt a főispán úr ő Méltósága elé vezetni; az is igaz, hogy nem voltam sem frakkban, sem magyar díszruhában, de voltam egy oly tisztességes öltözetben, a melyben már egy főispánnál, meg egy miniszterelnöknél is nagyobb úrhoz vezetett hódoló küldöttségben vettem részt a nélkül, hogy ezen bárki is megütközött volna. Nézetem szerint tehát, legalább is komikussá válik ez a rettenetes gravamen, a mely egyébként a maga teljes borzalmasságában sem lehet alkalmas arra, hogy egy köztisztviselő nyakát szegje. Pedig más gravamenje igazán nem lehet a főispán úrnak, mert hiszen magától az irányzatos czikkből sem tudok mást kiolvasni. Az is igaz, hogy a küldöttség azért járt a főispán úr ó Méltóságánál, hogy őt arról értesítse, miszerint a kisvárdai járáshoz tartozó megyebizottsági tagok egyhangúlag hozott határozatukkal Angyalossy Pál mellett nyilatkoztak, s hogy kifejezést adjanak annak, hogy az az értekezlet azt óhajtja, miszerint most is Angyalossy Pál választassék meg a kisvárdai járás főszolgabirájává. De nem igaz, mintha a főispán úr Ó Méltósága okát adta volna annak, hogy ő miért ellenzi, miért akadályozza, miért akarja de facto lehetetlenné tenni, hogy ez a köztisztviselő mostani állásában megmaradjon. Nem csak, hogy meg nem mondta, de a szó legteljesebb értelmében elhallgatta erre az okokat, holottja küldöttség égett a vágytól megtudni, melyek ama motívumok, a melyek a főispán urat arra bírják, hogy egyenesen ellene nyilatkozzék ama tisztviselőnek, aki teljes mértékben birja járásának bizalmát és becsülését, a kinek hivatali működésé ellen legalább tudtommal soha panasz nem emeltetett, s a kinek hivatali működése ellen legalább tudtommal soha panasz nem emeltetett, s a kinek hivatali működését az időszakonként megejtett hivatali vizsgálatok alkalmával főispán úr O Méltósága nemcsak hogy nem kifogásolta, hanem ellenkezőleg elismerésével tüntette ki. Most sem tudjuk, mik a mellőzés okai és constatálom, hogy valamennyiünk előtt sötét titok ama közszolgálati szempont, mely a főispán úr ó Méltóságát irányította. A tény az, hogy én mint a küldöttség vezetője a kisvárdai járás kórelmét a legildomosabb formában tolmácsoltam, tény az is, hogy a főispán úr ő Méltósága legnagyobb meglepetésünkre azt a kijelentést tette, hogy ő Angyalossy candidálását nem óhajtja, hogy ezt a candidáló bizottságnak tudtára is fogja adni, s hogy elvárja Angyalossytól, miszerint ebből mindenesetre levonja a consekminden véremet és zsibongás szállja meg egész testemet. — Tubi, tubi! Látom, hogy az öreg hosszasan néz reám, de aztán elmosolyodik. — Én is igy tettem valaha! Már én akkor ott vagyok a kerítés mellett. Nem roppant meg a hó lábom alatt; nem vett észre, hogy kicsoda. Én istenem! hát a leány! Az a félhosszu, félkurta ruhás leány, a kinek ringó a dereka, mint a karcsú pálma és örökös mosoly játszik az ajakán. — Jó reggelt Erzsike ! — Jó reggelt Dezső . . . ur! És akkor eszébe jut valami. Lángba borul az arcza ós húzogatja — ha tudná, hogy hosszabbnak lássék az a ruha. Még csak egy árva szónak sem tud ura lenni. Igaza vanl Hisz olyan csúnyán nézek rá, hogy majd elnyelem szemeimmel. Csak egy perczig tart ez. Im lássa, édes asszonyom, azt a nagyvárosi fiút! Hogy nem nézi az a havat, csak átdobja magát a kerítésen és ölébe kapja art a szabadkozó szűzies teremtést és csókolja hosszan, édesen azt a leányt, az arczát, a szemét, a haját, mindenütt, a hol éri, és ugy viszi egy másik jóságos öreg asszony elé. — Te édes, te kedves leány! Az öreg asszony nem szól semmit Gyönyörködve nézi a piruló leánykát. — Hát ti is ugy akarjátok? Már akkor ott érzem nyakamon az ő puha, meleg kaiját, és forró ajakát az enyimen. Hiszen már most szabad. Mert ő az enyém. — Dezső, jó Dezső! hát nem felejtettél? Engem, a kis libát! — Elviszlek magammal! Boldogság ül itt mindenkinek a lelkén. És én is tudom, hogy itt csak itt vagyok boldog közöttetek, ti édes jó emberek. Hogy miért is kell innen újra elmen nem ! Abba a másik rossz világba, rossz' emberek közé?... Nem, nem vala az álom még sem, édes asszonyom! Hi>z itt érezem még mindenütt a szeretetet, a meleg Béget. És itt van ujjamon az a vékony karika gyürü, a mely még most is arra késztet, hogy tovább álmodjam azt az édes, misztikus jövőt, a mely még csak ezután lesz . . . Otthonról jövök . . . ventiákat. Az én válaszom erre az volt, hogy sokkal régebben élem már a megyei életet, semhogy ne tudnám, hogy sehol senki sem candidáltatott még ott, a hol — a bizottságba különben is három tagot nevező — főispán azt jelenti ki a bizottságnak, hogy ő a candidálást ellenzi. Kijelentettem azt is, hogy a főispán úr Ő Méltóságának a jaras spontán óhajának ezen merev s indokolatlan visszautasítását másnak, mint ny ilt hadüzenetnek nem tekinthetem, s hogy a harcz elől megfutni nem fogunk. Ez volt a küldöttség eljárásának törtenete. Ez után következett az értekezlet, a melynek aztán Angyalossy Pál dolgához semmi köze nem voll, s a melyet eme főszolgabírónak a közakarat szempontjából általunk védett érdekére, helyesebben az eddig általa vezetett járás specziális érdekének védelmére visszavezetni lehetetlen. A főispán úr UjMéltósága nem volt kötelezve arra, hogy bennünket értekezletre hivjon, de mert ezt mégis megtette, mert a meghívóban világosan arra utalt, hogy ő „a közvélemény közvetlen nyilvánulását a választást megelőző eljárás alkalmával figyelembe kivánja venni," lehetetlen volt bármelyikünknek is feltenni azt, hogy a főispán úr, az alispán, főjegyző, árvaszéki elnök, árvaszéki ülnökök és helyhez ikm kötött főszolgabiroságokra pályázók kijelölése iránt érdeklődve, egyáltalán nem akar érdeklődni a vármegye egyetlen járásának főszolgabirósága iránt sem, hogy minden egyébre szükségesnek tartja a közvélemény közvetlen nyilvánulását, csak a főszolgabirák tekintetében nem akarja ismerni a kö/.véleményt, hogy tájékozást kíván mindenre, csak erre nem, hogy mindenre akarja ismerni a varmegye ez értekezletre — saját szíves jellemzése szerint — összehívott „színejavának* óhajtását, arra azonban, hogy a közönséggel közvetlenül érintkező főszolgabii ókul kit óhajtunk, nem kíváncsi. Ezt föltennünk nern volt szabad, mert nem volt szabad hinnünk, hogy a főispán úr Ó méltósága eme, a megyei administrátióban főfonlosságu állások betöltését olyanoknak tartja, a melyekre nc/.ve „a közvélemény közvetlen nyilvánítása" felesleges. De legkevésbbé volt szabad feltennünk azl, hogy a főispán ur 0 méltósága oly nagy súlyt helyez az ez iránybani közhangulat nyilvánulásának egyenes elfojtására, hogy még csak szóhoz sein engedi jutni azokat, akik a főszolgabírói állásokról nyilatkozni akarnak. Mintha tartott volna ezektől a nyilatkozatoktól, mintha attól félt volna, hogy ez a közhangulat az ő akarata ellenére nyilatkozik, mintha azt akarta volna megelőzni, hogy valaki az ő circulusait felszólalásával megzavarja, irigylendő gyorsasággal nyirta el az értekezlet fonalát, s bennünket, kik véleményünk nyilvánítására lettünk oda hiva, simpliciter hazaküldött. No kérem, ha ez „alkotmányos forma", akkor igaza van a czikkirónak. a mikor azt teszi kérdés tárgyává, van-e érzékem eme formák iránt?! Ha ez a megye „színe-javával" szemben ildom, akkor concedálom, hogy én voltam ildomtalan; s ha az ilyféle eljárás jellemzésére használja a czikkiró ur a „több, mint loyalis" jelzőt, akkor szeretném tudni, hogy szerinte, mi a kevesebb, mint loyalis? Az van mondva a czikkben, hogy „heves kitörést" tettem. Valószínűleg méltó felháborodásomat minősiti ennek. Nem akarok többet foglalkozni a czikk czáfolásával, de hogy kimutassam, miszerint az a felháborodás nem az én subjectiv affectuson volt, hogy az nem csak az én lelkemben keltett vihart, hogy általános recensus zordult fel annak nyomán, arra elég legyen utalnom ama körülményre hogy a mai napon 75 független gondolkodású es qualitás dolgában minden tekintetben kiválló, pártra, állásra, felekezetre való külömbség nélkül egybegyűlt megyebizottmányi tag Kornis Ferencz ur elnöklete alatt tartott értekezletében egy szó ellenmondás nélkül, általános helyeslés mellett a következő határozati javaslatot fogadta el: Minthogy Kállay András úr ő méltósága, Szabolcsvármegye főispánja a vármegye bizottmányi tagjainak jelentékeny részét folyó hó 7-én e végből hívta egybe értekezletre, hogy az „egyes tiszti állások betöltése kérdésében kellően tájékozva legyen, és eként a közvélemény közvetlen nyilvánulását a választást megelőző kijelölő eljárás alkalmával figyelembe vehesse*, minthogy ebből kifolyólag az ezen értekezletre egybehívottak teljes jogosultsággal várhatták, hogy meghallgatás végett hivatván egybe, meg is fognak kérdeztetni és meg is fognak hallgattatni, minthogy azonban ezzel szemben az történt, hogy az értekezleten elnöklő Méltóságos főispán úr az egyes járási tiszti állások betöltése tárgyában nemcsak hogy kérdést nem intézett az értekezlethez, hanem az e tárgyban felszólalókat és illetve felszólalni óhajtókat, még csak meghallgatni sem akarta, sőt a tanácskozás — senki által nem óhajtott, de a jelenvoltak által még csak fel sem tételezett — váratlan berekesztésével élénken nyilvánult tiltakozás daczára egyenesen kizárta, hogy a jelzett fontos állások tekintetében az értekezleten bárki is nyilatkozhassék: Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottságának politikai pártállásra való tekintet nélkül itt egybegyűlt tagjai a közérdek iránt tartozó kötelességüknek tekintik, hogy önérzetük parancsoló szavára hallgatva ezennel kijelentsék, miszerint méltóságos Kállay András főispán úr ezen eljárása a meghivottakra sértő volt, hogy ezen eljárás folytán a „közvélemény közvetlen nyilvánulását" czélzó értekezlet czéltalanná, a közvélemény nyilvánulása pedig lehetetlenné tétetett, s hogy a szép jelszó alatt egybehívott értekezlet által a tanácskozás elején a főispán urnák kifejezett köszönet indokolatlanul és alaptalanul elölegeztetett. Tiltakoznak az itt egybegyűlt Bizottmány! tagok az ellen, hogy Szabolcsvármegye közönsége és illetve a deczember 7-iki értekezlet a tisztújítás tekintetében meghallgatottnak tekintessék, — tiltakoznak az ellen, hogy a kózvélemeny nyilvánulása éppen az alkotmányosság jelszavának hangoztatása mellett folytassék el és mélyen sajnálva, hogy a főispán úr Ő Méltóságának most panaszlod eljárása által és a forma által, a melyben az jelentkezett a vármegye közönségének annyira óhajtott nyugalma fel lett dúlva, egyenesen a főispán úr ö Méltóságára | hárítják a felelősséget mindama áldatlan következményekért, melyek a béke eme feldulásából és az összhangzatos möködés megzavarásából esetleg származandanak. Alapi Salamon Tódor. Nem valami nagy elragadtatással és túláradó örömmel de újságírói kötelességünkhöz hiven, tettük közé a fenti közleményt; mert hát nem telhet abban öröme senkinek, ha a közügyek elintézése polémikus ujságczikkek tárgyává tétetik. Es arra nem is szolgáltatott okot a lapunk mult, rendkívüli számában megjelent „ Viaszapillantás a főispáni értekezletre" czímű közlemény; még pedig már csak azért sem, mert hiszen az minden bővebb színezés és indokolás nélkül, csak a megtörtént tényeket sorolja elő, s nolle velle e történetből annak főhősét Salamon Tivadar biz. tag úrat semmi képen nem lehetett kihagyni. De ha már napvilágot kellett látni e közleménynek,— nem tehetjük azt közzé a nélkül, hogy helyre igazító reflexióinkat hozzá ne füzzük. De mielőtt ezt tennők, engedje meg Salamon Tivadar biz. tag úr, hogy öt egy téren ne kövessük, s ne mi constatáljuk azt. hogy mi igaz és mi nem igaz, hanem hogy elmondjuk a tényeket egyszerűen, ugy ahogy mi azokat tudjuk, s annak constatálását, hogy ki mondott igazat, — bízzuk másra — a szíves, bár, hiszszük, türelemvesztett olvasóra. És ne éljünk vissza az olvasó türelmével sem, magyarázatával aunak, hogy megyénk főispánja elé — legyen az Kállay András vagy más — magyar díszruhában vagy pongyolában lehet-e járulni, — avagy az illemtan különös tanulmányozása nélkül nem lehet-e eltalálni a helyes közép utat; hagyjuk talán felelet nélkül azon felfogást is, hogy közleményünk minő borzasztó írányzatos volt — sőt a rövidség kedveért talán helyes lesz, ha napirendre térünk azon hajmeresztő látvány fölött is, — melyben egy vérengző főispán egy tisztviselő nyakát szegi, — és végre ne kutassuk annak indokait sem, — hogy váljon Salamon bíz tag ur, ki a Tiszai járásban, mint közigazgatási keretben gyakorolja autonom jogait, miként jön ahoz, — hogy a kisvárdai járás küldöttségének élére áll;,— mindezekre vészük a — thuzséri, — pardon-chlumí köd kíméletes fátyolát, — de kezdjük ott, hol a közleményszerzője igy kiált fel: „De nem igaz"! stb. Nohát bocsánatot kérünk, — az már csakugyan nem járja, — hogy czikk iró biz. tag ur valamely tételt kigondol, — azt felállítja, — s a saját maga állítását legott meg is czáfolja, meghazudtolja! Hát ugyan ezen „visszapillantás" czimü közleményben állittatott-é csak egy szóval is, — hogy a főispán álláspontját mással indokolta volna, mint a közszolgálati érdekkel? Mire való tehát reánk fogni azt, — hogy mi annak elleukezójét állítottuk volna. A mi pedig a küldöttség eljárását illeti, — hát annak története nem az, mit czikkiró biz. tag ur előad, — hanem az, hogy Salamon biz. tag ur a legkíméletlenebb hangon, a leghevesebb gestikulációk között adott annak kifejezést. — hogy a főispán ellenében a legkérlelhetlenebb represszáliákat (kényszer eszközöket) fogja alkalmazásba venni — s hogy ezt nem alaptalan információból merítjük, — annak bizonyításául talán elég lesz megemlíteni, hogy mind ezek szemünk láttára és fülünk hallattára történtek. Ennyit a magunk szempontjából; — a következőkben pedig a főispán ur ő méltósága álláspontját tolmácsoljuk, — kihez e tekintetben felvilágosításokért fordultunk. A főispán ur mindenekelőtt azon nézetének adott kifejezést, — hogy ama 11-iki értekezletnek nem tulajdonit valami nagy fontosságot, — mert bár kétség nem fér a megjelentek „független gondolkozásához" és „qualitásához", — s bár megengedi, hogy az ott kifejtett gravaminák ólom sulylyal nehezednek a „zsarnok" (!) főispán bűnlajstromának a nélkül is már túlterhelt mérlegébe, — mégis kételyeket füz ahoz a bizonyos 75-ös számhoz, s ugy értesült, hogy a határozathoz a megjelentek fele sem járult hozzá, hanem csak mint nézők szerepeltek az értekezleten; valamint főispán úr azon nézetének is adott kifejezést, miszerint még ahoz is füz kételyeket, — hogy ez az egész mozgalom a megyei autonom jogok védelmére lett volna rögtönözve, mert hiszen a közügyek e fórumán szerepelt különben „ független gondolkodású" és „qualitásu" jeles férfiak tógája alól bizony kilógott a nemzeti párti, mások szerint néppárti lóláb s ennek tetejében főispán úr ennek teljes bizonyítékát birja, hogy maga az értekezlet elnöke nem lehetett a főispán eljárása ellen és Angyalosy főszolgabifósága mellett. Folytatása ai I. mellékleten.