Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-01 / 48. szám

Nemzeti irány a tanításban. I. Oktatásügyünk a folyó évtizedig alig mondható nemzeti irányúnak; magán viselte a velőnk szellemi összeköttetésben levó nemzetek bélyegét, nem birt kibontako ni az egyenesen magyarellenes Thuu-rendszer béklyói közül; a haladás törekvéseivel kérkedett, ámbár a maradiság hínárjába tévedt; a kultura színvonalára akarta emelni a nemzetet, szilárd alapos előmunkálatuk nélkül. Nem mondható ugyan egész merevséggel hibának, de bajnak elég bajnak, hogy tanférfiaink nagy része vagy uérnet iskolákban tanult, vagy a német tudomány gondolkodás módját követte; higy a hetvenes és nyolczvanas évek tanárai és tanítói a német ész teljes szupremácziája alatt alkottak; hogy az előbbi nemzedékről fenumaradt tradíciókkal szakítani nem tudtak; hogy híjával voltak az ép érzéknek az iiáut, hogy sorsát függetlenül intéző nemzet miként tudja legnemesebb aspirációit megvalósítani, a különleges nemzeti szellem kívánsága és kényszerűsége értelmébeu Nem mintha kicsinyelnök a német kultúra fokát és erejét, nem mintha el nem ismernők, hogy az emberiség kultúr-munkájában mily nagy részt végzett az örökösen kontempláló németség, de különleges magyar gondolkodásunknak, a magyar észjárásnak s magyar érzelemvilágnak méltó helyet akarnánk bizto 8itaui abban a .szellemi munkakörben, melynek legértékesebb vívmánya a uemzet művelődése. Az előbbi nemzedék erre képteleu volt, csak a 90-es években hallatszik mindeu felől a jelszó: „Nemzeti legyen a tanítás!" Nemzeti, mert annál erősebb lesz népünk, minél jobban ismeri önmagát, munkáját, jellemét, várható jövőjét, hibáit, erényeit, fogyatkozásait és előnyeit; nemzeti, mert aunál önérzetesebb lesz a nevelendő nemzedék, mennél erősebb gyökeret ver lelkében a gondolat, hogy az emberi törekvések elérésében a magyar is nem csak kivette busás részét, hanem küzdve-küzd a legnemesebb ideálokért még most is, és az emberi tökéletesedésének szolgálatában áll minden intézménye; nemzeti, mert a múltnak emléke a jelenkor révedező nemzedékének lelkébe bátorságot önt, az ezredéves dicső mult állhatatosan ragaszkodó, őszintén akaró, világosan itéló nemzethez illik, nem pedig álmatag világpolgárokhoz vagy szűkkeblű uatioualistákhoz. M'g a német minta kényelmes mankóján jártuuk — az előbbi évtizedek munkája csak ment valahogy; de mihelyt a speciális inagya>nemzeti irányt kezdték emlegetni, azonnal megakadt, sok helyütt elposványosodott, elzüllött az a szellemi élet, mely az előbbi mintához ragaszfelülkerekedett benne az orvos is megnyugtató, Dyugodt hangon beszélt. Kikérdezte a beteget, aztán meg kopogtatni kezdte a fájós oldalát. Olaszoritotta a fülét a lázas, meleg testhez. A szobában néma csend volt. A vizsgálat után megirt egy olvashatatlan reczeptet és a leáoynyal szembe állott. A papírra mutatott. — Félóránkint egy evókauállal, de tessék jól felrázni ... A hideg vizet tiz parczenkint . . . Mtkor meg menüi készült, újra eszébe jutott az otthoni perpatvar és csaknem felkiáltott: — Szamárság az egész! A kanalas nem használ. Próbáljon inkább misét-mondatni, kisasszony . . . DJ aztán megint visszatért a pillauatnyi izgalomból az igazi orvoshoz és mosolyogva szólott a leányhoz jóságos, vigasztaló hangján: — Jobban lesz a mamája, kisasszony; hamar jobban lesz . . . Egy pillanatra még megállott, mintha a pénzre várt volna, aztán hamar eltávozott. A leány a kezébe vette a hosszú, vékony pipirt ós zavartan forgatta a vékony ujjai közt. — Van, akit elküldhet érte? — kérdezte Hiuer csendes hangon. A leány hallgatott. Hauer közelebb ment hozzá. — Miért nem szól, Margit? T»lán uiucseu pénz a háznál? Olyan hangon kérdezte, hogy nem sérthetett véle. — Egy krajczárunk sincsen — mondta a leány szégyenkezve. Hauer a tárczájához nyúlt és a leánv szemébe nézett. — Fogadja el tőlem, Margit . . . — Az anyámért, . . . kölcsön — felelte a leány lehajtott fővel, elpiru'tan. A nyomott hangulatnak egyszerre vége volt. Az orvos rendesen hoz magával egy kis vigasztalást s akik rászorulnak, megosztoznak rajta. Kondánénak is jutott egy kevés a reményből, meg a leányának is. Konda Margit kiszaladt a konyhába a meleg szobából. A'.tán elküldte a kis Katit a reczepttel a patikába . . . kodni nem akart s a nemzeti jellegből folyó jogos kívánalmaknak megfelelni uem tudott. Legjobban bizonyíthatjuk e tételünket azokból az ingadozásokból, melyeket hazánk történelmének és földrajzának tauitása körül észleltünk. Hiszen az anyanyelv mellett ez a két disciplina az, mely egyenesen a nemzeti érzület felköltésének, ébrentartásának és lelkesitéséuek szolgálatában áll. Hazánk történelmének a fő mozgató tényezője a nemzet örökös harcza alkotmányának megőrzése és kiépítése körül. A német minták bizony csak holmi duodéz országocskákból származván, alkotmányos életről fogalmuk sem volt; tankönyveikben se bire, se nyoma nem volt a szabad nemzetek jogi életének; gyakran meg készakarva elütöttek egy a tárgy természetéből folyó alkotmányos kitérést csupa farkcsóváló lojalitásból. Nesze magyar, német kaptára kaptál te is tankönyveket, melyekben legszentebb függetlenségi harczainkat forradalomnak nevezték; melyekben a kronologia kiszorította az oknyomozást, a száraz adat halmaz elnyomta a nemzeti életnek örökké frissen buzgó forrásából merített, vonzó, bensőségteljes előadási modort. Az alkotmány-szerzésnek fő mozzanatait figyelembe netn vették, a német minta-autor gondatlan letnásolói gyakran vették be ifjúságunknak száut tankönyveikbe a Gesatnrattnonarchie felé vezető eszméket. Közegészségügy és gazüakö/iöuség. III. Eiőző közteményeimbeu rámutattam közegészségügyünk egyik nyilt sebíre s kézzel foghatóan bebizonyítottam, hogy a cselédosztály közegészségügye gyors megoldást igényel, amennyiben alárendeltsége ós anyagi tehetetlensége a munkaadó gazdaközönsóg merev indoleucziijával szemben kép'elenné teszi önerejéből való gyógykezeltetésére, mely körülmény erősen iászolgál halálozási statisztikánk emelésére. Közleményem jelen fejezetében pedig közegészségügyü ik egy más hézagára fogok rámutatni, mely a fenti nyilt sebet erősen tágitja, tátongóva teszi oly annyira, hogy nemzeti erőnk gyarapodását is nagy mértékben bénitji, hátráltatja. Ki ne ósmerué ártatlan kisd deink rémséges halálozási statisztikáját? Tudva, hogy ezeknek 73%-át ragadja ei a halál, mielőtt a 7 ik életévet elérték volna. Méltón elszorul a j)bbérzésű szülői szív s rettegve a kővetkező peresek esélyeiről filelem és fájdilom közt rémülten kérdi: A természet törvénye kérlélhetlen rendjeiből folyik-e kisdedeink létjogiban való ily kegyetlen beavatkozás ? Vagy egy sötét végzet láthatatlan keze az, mely oly mélyen belenyál családi tűzhelyünkbe, hogy kegyellen szigorával tönkre tegye a családi élet földi boldogságát ? Avagy talán a földi lét sötét problémája annyira elfajult, hogy az élet hivatottsága nem egyébb, mint egy foszladozó buborék, hogy „lét és halandóság" közt csak annyi tér legyen az idők mennyiségében, amennyit a sir magassága igényel ? Nem! A természet sokkal szelídebb, kegyesebb, sem hogy ily kegyetlen munkára szegődoék. Az anyatermészet nem képes arra, hogy a lét czélját weghimiA leánynak nem maradt senkije. A rokonok csináltatták meg a fekete gyász ruhát és magukkal vitték a szomszéd faluba. Konda Mirgit csak ritkán járt be ezentúl a városba, de ha bejött az ismerőseihez, Hiuerrel rendesen összetalálkozott. Ilyenkor nyújtották az idit ős lassan haladuk egymás mellett a keskeny kövezeten. A leány hosszú, fekete fátyolát H merhez csap kodta a gyönge, meleg szellő és Hiuer ugy erezte ilyenkor, mintha valami hideg feketeség furakodnék közéjők és távolodnának folytonosan, pedig közeledtek egymáshoz napról napra. Lissaukint a leány sértett önérzete is megtört, felolvadt a gyászban s mikor levethette a fekete ruháját és fellehette a menyasszonyi fátyolt, hát H mer elvitte a házához második f;leségnek. A leány meg szívesen ment, mert szerette Hauert és gyűlölte nagyon az első feleségét. A bold>g>ágához tartozott, mintegy kiegészítette a boldogságát, hogy anuak az ártatlaD, porladó asszoDy nak a helyére jutott, akivel e.'y ember szeretett s aki a pillanatokig tartó boldogságával ós győzedelmével annyira megkeserítette az ő életét. Az esküvő után egyenesen a Hiuer lakására mentek. Konda Mirgitot átö'elte valami csendes bo'dogság, amint a férje o'dilán ült. A szükségből a jilétbe jutott, a gyászból a szerelembe s a hűvös, meszelt falakat barátságos, fjstett szobákkal cserélte fel. Hiuer szerelmesen suttogott az uj asszony fülébe : — Bj'dogsájjot hozott magával, M ir

bit, tenger bo'dojságot . . . — Boldogsággal jöttem — felelt vissza az asszony csendesen. — Mikor örömem volt — filytatta Hiuer — mindig h ányzott belőle valami. Síhse tud'am, hogy mi hiányzott a bo'd ígságomból, de most már tudom. Mist mir nem hiányzik semmi . . . A', asszo ;y hosszan, szó nélkül, szerelmesen nézett bele a férje kék szemébe. A faragváuyos fili óra csendesen, dallamo an ü'ötte el a nyolciat. A szomszéd szobiból valami lassú mozgolódás hallatszott, meg a dijka álmosító, ciendes dúsítsa, hanem az emberek kegyetlenek — főleg ha CMszolatlan érzelmek hállózzák be a sziveket. Ilyenkor a gyermek élet nagyon olcsó portéka, olykor pedig csak uyüg. Lépten-nyomon fajdalommal tapasztalhatjuk, hogy bárdolatlan érzelmek, az érzelemvilág oly torzkepe, mely kivetkőzteti az anyákat a hivatottság medréből, hogy az auyai szeretet helyeit átszenteskedés ülje orgiáját H megfertőztesse a természet leghűségesebb oltványát — \ szent anyai kö elességet. Tisztelet és becsület a ki vételeknek — de manapság hol találunk igazi jó anyákat ? Eltűntek a mesevilág ködében, bogy eszményi hagyatékukban méltatlan utódok turkáljanak, — felülről a rang és móddal járó könnyelműség, alulról pedig a csiszolatlau érzelmek durva érzektelensége bűzlik s kisdedeink sinlik a természet adományának ezen eszményi hiányát. De mert ott, a hol az élet felpislog, legott bele van oltva a halál csirája i

j, a gyenge gyermek csakhamar megsinli eme hiaDyt, mi erős tápot nyújt a halál garázdálkodásának, mi anuál inkább érvéuyesü

1, mert itt nem csak az ápolás-gondozás hiánya jön számításba, hanem az is, hogy köznépünk jobban sajnálja a pénzét, mint gyermekét. E ösmerem és tudom, hogy e fölötte magas halálozási arányban, az élettani föltételeknek és van Démi része de távolról sem annyira, hogy társadalmi ós családi életünkből kifolyó káros hatányok kiküszöbölésével, amazt jó részben leapisztaui ue lehetne. DJ fájdalom, a közbejátszó mulasztásoknak egész láuczolatával állunk szembe, a jóakarat pedig a „hét alvók" köít szunnyadozik. A szülők nem igen nagyon törődnek az „o'csó portéká* val, társadalmi rendünk hivatottjii pedig sokkal j >bban törődnek az anyagi jogrend kibővítésével, mint közegészségügyünk eme mély sebjével. A tu'ajdon jogtalan elsajátítására métermázsa számra menő törvényeink vanuak, a gyermekélet védekezésére pedig három hiányos § díszlik s ezek is végrehaj'atlauul, parlagban hevernek. Egy kendő jogtalan elsajátításáért, a tettest ha megcsípik, hónapokra menő szabadság vesztésre ítélik, a szülők gondatlansága miatt elpusztult gyermek életért pedig 1—2 frtra büntetik, — ha ugyan egyáltalán büntetik. Ne csodálkozzunk teliát, ha ily szomorú viszonyok közepette a rém keselyűje ha lecsap as ártatlan gyermekek csoportjára: a rosszul őrzött nyájat kegyetlenül megtizedeli! S ne c;odálkozzuak, ha az anyák bű iét ós közDépünk érzéki fogyatékosságát ily drága árban fizetjük meg! Hogy mily árral fizetjük, azt az alábbiakban akarom kimu'atni. Tegyük fel, hogy megyénkben évenként például tízezer születési eset fordul elő. Ezekből statisztikai adataink szerint megmarad 3670, elpusztul 7330 (73%). S'.ámos évi megfigyelésem nyomán arra az eredményre jutottam, hogy megyénkben a gyermekek megbetegülésí esetei közül 65—70%-a hevenye." gyomorbé burut eseteire esik. Ezen betegség természeténél fogva Dem valami nagyon veszélyes ugyan, ha idejekorán rendes gyógykezelés alá vétetik s kellő ápolás-gondozásban részesittetík. De a 65 —70% közül, Vio-ed részénél fordul az elő, héttizedrészénél pedig az egyik is, a másik is vagy fogyatékos, vagy teljesen el van hanyagolva. B zonyos az, hogy a háromtizedrósznél az eredmény kedvező és 75—80% megmarad, mig ellenben az elhanyagolt héttizedré9znél éppen ellenkező eredményt cyerüik s ezek közül 65—70% elpusztul. Adjuk most össze ezen adatokat s azt fogjuk találni, hogy tizezer születési esetekhez arányosítva, minden évben 1850 —1900 gyermek pusztán csak a hiányos gyógykezelés fogyatékos gondozás-ápolás miatt pusztul él megyénkben. Mily külömbség és mily óriási ár! Ezen külömbözet közel 30% át teszen ki a halálozási arányban, s igy kézen Folytatása a mellékleten dolása. Aztán elfojtott gyermeksirás hatott keresztül a nehéz, vastag ajtón ... / A? asszony felugrott a férje mellől és átsietett a másik szobába a kis Hiuer Bindihoz. Az ölébe kapta és szeretettel szorította magához. — Jer ide, kis árvám, nagyon szeretlek — mondta szenvedélylyel. És igazat beszélt. De az a szeretet a 'gyűlöletből fakadt. Végtelenül szerette azt a cseppet, mert mikor a világra jött, az anyja meghalt és azóta készülődik az ő boldogsága. Sierette, mert általa győzedelmeskedett egy kis szerelmes, porladó asszony felett annyira. Hiuer pedig könyes szemmel, meghatva, boldogan nézte a feleségét. — Jó mostohája lesz, Mirgit, ugy-e ? — Az anyja sem szerethetné jobban — mondta az asszooy az altató nóta dallamára. — Szeresse is — kérte még egyszer Hauer ós ugy érezte, hogy egyszerre szorosabban fűződnek egymáshoz ezzel a szeretettel. És ez a hitvány, önző szeretet mégis ért valamit. Mert az a gyermek csak azt fogja érezni, hogy szeretik, de hogy miért szeretik olyan nagyou, nem fogja megtudni soha. t, ... A kis Bindi elctendesedett és az asszony tovább sétált vele a tágas, tiszta szobában. Hiuer akkorra már mindent elmondott., amit a szerető, jó férj lek az esküvő napján el kell mondani. Az ajkán ott ült a boldog mosolygás és abba a mosolyba mégis vegyü't valami kellemetlen érzés. Az első feleségének könuyebben mondta el mindezt s mikor másodiknak ismételte, a kedveskedések nyomán lassankint feléledtek a régi emlékek és az arczába szökött a vér . . . Másodszor már nehezebb a boldogság ... ,1 A jó mostoha karjai közt álmodva, csendesen lélegzett a kis Hiuer Bindi. Az asszony meg széjjeltekiutett maga körül és ujult erővel érezte a boldogságot. A'.tán odaszorította az ajkát az álmodó gyermek rózsás arczlhiz és a fülébe súgta csendesen: — Neked köszönhetem, piczi Bandi . . .