Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-11-10 / 45. szám

„IN Y í It V I D í: K.í. temetővel a város határain kivül. A belső temetőkben egy airhely, a mely mindössze két négyszögméter nagysága területet foglal el, 1051 frank és 80 centime, ez az összeg aránytalanul nő a terület nagyságával, ugy, hogy tiz négyszögméter már 21.001 frank 80 centime. Á területek részletfizetésre kaphatók. Az egész ősszegnek csak egynegyed részét tartozik a vásárló azonnal lefizetni, a többit pedig évenkénti részletekben. Ha a második részletet nem fizetik le pontosan, akkor a sírhely ismét a város tulajdonába jut. Megtörténik elégszer, hogy a vigasztalhatatlan örökösök rövid idő alatt anynyira megvigasztalódnak, hogy elfelejtik a sírhelyért jlró összeget kifizetni, ennek folytán a békében nyugvó halottat átköltöztetik sírjából egy más olcsó sírhelyre, jó messzire a város falain kivül. A sírhely megvásárlása után következik az emlékkő. A leggyakoribb sírkő az elzászi márványból készül, a melyek közül a legol csóbb 580 frankba kerül. Azonban a párisi temetőkben nem ritkák a százezer frankba kerülő sírboltok sem. Thiers síremléke a Póré Lachaíieben és Baschkischeff Maríné a Passysirbertben, majdnem egy millió frankba került. Tirard síremlékét, a melyet egyetlen darab sziklából faragtak ki, ötvenezer frankért készített el Páris leghíresebb műfaragója. Azután jönnek a költségek, a melyek a sir jókarban tartásával járnak. Egy sírnak egész éven át virággal való díszítése 30—50 frankba kerül. Mindenkit csodálkozással tölt el * Pére Lachaise temető bejáratánál levő sir, a mely alatt Worms de Romílly nyugszik, a mely minden évszakban a leggyönyörűbb virágdíszben pompázik, de ez a pompás díszítés éveukint 30 ezer frankjába kerül a családnak. Páris egyik előkelő virágüzletének tulajdonosát a napokban megbízták azzal, hogy a szerencsétlenül járt fiatal amerikai milliomos Mackay koporsóját, a mely San-Francziskóba való átszállításáig a Szent-Ágoston templomban van elhelyezve, az elszállításáig uaponta uj és uj virágdiszszel lássa el, eiért a munkáért 25 ezer frankot fog kapni. Végre azokat a halottakat, a kikről mindenki megfeledkezett, Páris városa minden évben virággal disziti fel. Erre a czélra egy ismeretlen jótevő 100 ezer fraoknyi alapítványt tett. — Magyarország bortermelése 1895-ben. A legutóbb közzétett statisztikai adatok szerint Magyarorszá gon a szőlő területe meghaladja a 220.000 hektárt; a szőlőterület főkép a homoki részeken jelentékenyen sza porodott s minthogy immúnis szőlők szaporítására is nagyobb gondott. fordítottak az utóbbi időben, az idéu már meglehetős bortermés volt Magyarország legtöbb vidékén. Különösen jól sikerült a bortermés az erdélyi vármegyékben, a hol némely helyütt csaknem annyi must termett, hogy a gazdák alig bírtak elegendő hordóra szert tenni. Alsó-Fehér, Nagy- ős KisKüküllő, Maros, Torda, Kolozs vármegyékben az idei szüret többnyire jól ütött be s emiatt a borok is aránylag véve jóval olcsóbbak, mint voltak a mult évben. Az erdélyi vármegyékben a szőlők területe felül van a 25.000 hektáron, egyre-másra véve a termésátlagokat, termett itt mintegy 350—400 000 hektoliter bor. Az ország többi részeiben körülbelül a következő termésünk volt borból: TerUlet lS9S-bcD termés 1814-ben vcglegcaen kiszámított hektár hit. (becsléa) termés hit; Duna balparlja . . . 16.000 200.000 146.303 Duna jobbpartja . . . 72.000 1,030.000 499.917 Duna-Tisza köze . . . 64.000 840.000 441.935 Tisza jobbpartja . . . 4.500 45.000 7.691 Tisza balpartja . . . 15.000 150.000 52.365 Tisia-Maros szöge . . 17.000 225.000 105.359 Az erdélyi vármegyék . 25 000 375.000 133.539 Összesen 223.500 2,865.000 1,387.009 Az idei bortermés tehát, ámbár a peronospóra főkép egyes vidékeken sok kárt okozott, mégis közel 1,500.000 hektoliterrel kedvezőbben ütött ki, mint a mult évben. A borok minőségre nézve, a mint ez most már a borok terjedése után kitőnik, az 1894 iki boroknál mintegy 15—20 százalékkal jobbak; igen jó volt az idei bor minőségre az erdélyi vármegyéken kivül az alföldi részeken és nagyobb részben a Duna jobb- és balpartján. A tokajvidéki, valamint a biharmegyei borok is tulnyomólag kitűnő minőségűek. A borárak a közönségesebb fajoknál hektoliterenkint 10—17 írttal jegyeztettek; néhol elkelt a gyengébb minőségű bor is 18—23 frton a finomabb fajok pedig 20—36 frton. Az egészen kitűnő csemegeborokat 40—60 írttal vásárolják a termelőktől. Az asszu-borok (ilyen fajta bor termett az idén kisebb mennyiségben: Alsii Fehér, Arad, Kis Küküllő, Zemplén, Veszprém, Sopron, Tolna és Heves vármegyékben) 80—120 frttal értékesíttetik. — Beöthy Zsolt-ról terjedelmesebb monographía jelent meg Dr. Kórösy László fővárosi iró „Korrajzok' czimü nagybecsű irodalmi vállalatának 15. 16. ós 17 ik füzeteiben. Beöthy Zsolt irodalmunk egyik legelőkelőbb alakja s igy a művelt olvasó örömmel fogja lapozgatni a vaskos kötet következő fejezeteit: Beöthy ifjúsága. Szépirodalmi munkássága. A Kisfaludy-Társaságbau. Az Akadémiában. Mint szerkesztő. A tanügy szolgálatában. Mint irodalmi szónok. Mint essay-iró és eszthetikus. Az irodalomtörténeti becsű füzetet Beöthy arczképe s a kötet számára irt kéziratmása disziti. — Megrendelhető kilenczven krért. — A .Korrajzok* ban eddig megjelentek: XIII. Leo, Fereucz József. Kossuth Lajos, Jókai Mór, Vaszary Kolos, Vadnay Károly ós Beöthy Zsolt. A a előfizetők fele áron kapják a szép kiállítású köteteket és pedig harmincz számot kilencz frt helyett öt forintért. Ajánljuk a derék hazafias ós tudomáuyos vállalatot olvasóink szíves rokonszenvébe. Megrendelhető Budapesten, Andrássy-ut 25. a „Korrajzok* kiadóhivatalában. — A magyar háziipar. Az ezredéves kiállítás egyik legszebb ós legűdvösebb feladata megösmertetni a magyar népet a világgal. A magyar népet, a maga teljes valóságában. A házát, a szobáját, a csűrét, az ólját, a viseletét, az életmódját, a szokásait, az erkölcseit és a két keze munkáját. Ennek a czélnak szentelik a kiállítás faluját, ötveunél több épületével és százon fel £ levő melléképületeivel. Erről a faluról még többször lesz alkalmunk beszélni, most csak egy nagy épületéről essék szó, a hol a magyar háziipar kerül bemutatóra. Maga az épület a pozsonyi városházának mása lesz s pozsonyi iparosok épitik, egészen hiven az eredeti Dyomán. Négy nagy csoportra oszlik benne a kiállítás; ezek: 1. a fonó- és szövő ipar, 2. fonások fúzvesszóből, háncsból, gyékényből, szalmából, 3. agyagípari czikkek, 4. faipari készítmények. Mindenik csoport nemcsak a készített tárgyak bemutatására szorítkozik, hinem egy szersmind teljes statisztikáját adja, hogy hány ember foglalkozik az illető házíípirral, hány férfi, nő, gyermek, mennyit tesz az évi termelés, s mennyi a munka keresete. De ezen felül, hogy a kiállítás képét változatossá s magát a kiállítást tanulságossá tegyek, bemutatják életnagyságú figurákkal és csoportokon a készítés módját is. Az agyagipari csoportban példíul ez? tűzálló téglából összerakott kis házikó lesz, a meiyben a papírmasszától élethűen utánzott zsaluzsányi fazekas korongján tálakat és bögrékét készít, egy másik csoportban az asszony meg a fiu az agyagot veri, áztatja és gyúrja a fizekas kezéhez; egy harmadik pedig a kész fazekakat, tálakat, bögrékét rakosgatja és helyezi el. A fonóés szövő ipari csoportban látnivaló lesz a torontáli szőnyeget szövő asszony a szövőszékével, a varrottast készítő bánffy hunyadi nő, a felvidéki csipkeverő leány. A vessző és háncs fonó csoportban láható lesz a dorogmai kosárfonó család munkássága, azon kezdve, mikor a család ifjabb tagjai hántani kezdik a füzvesszőt s végig minden proczesszuson, amint a készülő kosár kézról-kézre jár s végre a c-alid fejének a kezéből kerül ki, mint formás, kész kosár. — Ugyauigy látható lesz egy hajdú nánási szalmakalap készítő család s egy bártfai, gyermekjátékot, babákat, fa faragásokat csináló família. A bábukat mind az illető vidék ruháiba öltöztetik s a szükséges ruhákat, eszközöket, szerszámokat már fel is hozatták Budapestre. A közönség köréből.*) A „Nyirvidék* legutóbbi számában az a hir, illetve állítás olvasható, hogy Ginz és társa czég csak az elektromos világítási konczesziót igyékezeit megkapni s tovább nem törődik Nyíregyházával. Az igazság érdekében teszem, midőn a nagy közönség tudomására hozom, miszerint Ganz és társa czég csak is 1896. okt. 20 tói kezdve felelős a világítás megkezdéséért, illetve akadálytalan folytatásáért. A mi pedig addig az időpoutig talán hiányosnak látszik, vagy meg nem felelőnek bizonyul, a Ganz és társa czég felelősségére be nem tudható: kivévén a megvilágítandó helyiségek belső berendezését. Sít ellenkezőleg, a Ganz és társa czég előzékenységet tanúsított Nyíregyháza iránt, midőn az elektromosságot fejlesztő gépet és a hozzá való készülékeket, vezetékeket, egy évvel előbb díjtalanul a város közönsége rendelkezésére bocsátotta. A mi pedig azt az állítást illeti, hogy Nyíregyháza város közönsége az elektromos készülékeket csak is Ganz ós társa czégnél szerezheti be, hát ez természetes dolog. Vagy pedig megkellett volna a dolgot jobban fontolni és a 4 ajánlat közzül csakugyan a legelőnyösebb ajánlatot kellett volna a város tekintetes közönségének elfogadni. Tisztelettel: Zigcr Sándor. Csarnok. | Egy asszonyról. — Levél egy nő-üsmeróhöz — Kedves barátom! Jól tudod, gondjiink s a mindennapi élet nehéz küzdelmei nem igen engedik meg, hogy az asszonyokkal papíron is foglalkozzunk s hogy én ezt még is teszem — egy könnyelműen tett Ígéretem folytán vezet az a czél, hogy téged, aki nem mindenuapi lélekbúvárnak képzeled magad, meggyőzzelek a magam — s hozzám hasonló százezrek azon elvéről hogy az asszony örök rejtély. íme tehát! * * * Mindnyájunk ideálja volt az az asszony, kiről e rövid törtéuet szólani fog. Tied is! Hiába rázod komoly tudományokkal megrakott fejedet; ép úgy rajongtál érte, mint mi mindnyájan s tegyük hozzá: ép oly sok álmatlan éjjeled volt miatta, mint — nekünk — mindnyájunknak. Ah, az az asszony! Ha szép hazánk több ezer írója összes csengőbongó frázisainktól meg nem fosztott volna, akkor most ide raknám szokat sorra, egymásután : a harmatcsepp tői ragyogó rózsabimbón kezdve a kívánatos, hamvas őszibaraczkig. Mind ráillett volna! — De nem, — nem végezek felesleges munkát, hisz ösmerted jól s — hiába tagadod — bámultad is eleget. S azt is tudod, hogy az, aki e kincsnek, e gyermek asszonynak egyedüli tulajdonosa volt — vala az a beesett mellű, köhögős, hatvan s még néhány éves uri ember, akinek összes jó tulajdonságát néhány háza s valahány rongyos pár százezres képezte. Hogy hogy került e rózsabimbó ez utczaszéli tövishez — bocsáss meg e nem mindennapi banalitásért! — nem ku'attam, de tény, hogy ott volt s pedig törvényes s hites asszonya — az az csak felesége! — Isten s ember előtt. De felesége az volt! Hogy ragaszkodott ahhoz az emberhez, — amint egy macska: mondád, de me iynyire imádta — oh, csak élve kárhozzak e szóért — s milyen hű volt hozzá! Valóságos martyr! A hű-ég s házasság martyrja! Egy igazi szent! Helyemben iró ember álmatlan éjjeleken, lágy párnákra omló forró könyekról szép poémát irhitna, én azonban, aki a valóságot mondom itt el neked, kénytelen vagyok bevallani, hogy az asszony tökéletes bol• E rovat alatt közérd«ku felszólalásokat dijtalaaul kozlUak beküldő felelőssége mellett. Sierk . dogságáról csodálkozva beszólt mindenki, aki még csak azon feledtető eszközökhöz sem folyamodott, melyeket helyében mindég közönséges lélek igénybe vett volna: — a szórakozást, mulatságot, fényt s pompát. Vén férje kedvéért lemondott mindenről — türelmesen várt, mondád te cynikusan - nem is látszott, hogy vágyódnék után na. Boldog volt, ha megelégedést látott az időtől sűrűn barázdolt arezon s nem volt vágva, ha annak megnyerte tetszését, akiért lenni látszott. Szent volt ő s martyr! • • • Megtörtént azonban, az a nem szokatlan s épen nem váratlen esemény, hogy az öreg egy szép napon saját akaratán kivül — itt hagyta ezt a ragyogó, napfényes világot (tavasz volt!) s elköltözött —'oda, hova egyáltalában nem kívánkozott — ki, egész a kerepesuti temetőbe. Egy szóval: — meghalt biz ó örökre s megmásíthatatlanul! Emlékezhetsz a fényes temetésre, a fogatok százaira, a résztvevők ezreire, eszedbe juthat a zokogó szép, patakzó könyeivel, megható gyászával. Ah! barátom, nem krokodil könyek voltak azok, mint te nevezted: nem is a terhétől megszabadult nő örömkönnyei, mint sokan hitték, de az igaz fájdalomból, valódi hitvesi érzelemből fakadt drága gyöngyök, melyek — én hiszem! — könnyűvé tették az elköltözött hantjait. az elköltözöttre csekély vigasztalás volt e könnyüfég, de az asszony gyásza valóban megdöbbentő s érthetetlen volt. Mert könyeket, fájdalmat mutatni lehet egyszerkétszer, de oly igazán s oly hosszau gyászolni, csak egy szerető sziv tud egy elvesztett — szeretőt. De hát a gyászév is letelt! S a mint népies zamatu mondásoddal megjegyezted volna: (ha történetes még ott vagy): „Most már szabad a vásár!* Pedig csak részbeu lett volna igazad. Mert igaz, e naptól kezdve megnyíltak a szép asszony termei s fényes salonja gyúlhelye lett péDzszellem-, sót részben még születósi arisztokratának is, de ő továbbra is megmaradt azért annak, — a ki eddig volt — az erény s tisztaság mintaképének. Olyan megfoghatlan, érthetetlen volt előttem ez az asszony: mert hisz, én teremtóm! — ki rótta volna meg e „Csupa élet' „csupa tűz* húsból s vérből való nőt, ha végre meghajlik a természet törvényei előtt s odaadja magát anuak az egynek, az igaznak, a ki remegő szive dobbanására dobbanással felelt volna, a ki megérti s ki után vágyódnia kellett. Oh! Ne érts félre barátom! Nem a tiltott, a titkolt szerelem bűvös-bájos édességeit akarom itt mentegetni, (bár elitélni ezért se tudtam volna) de értek egy valódi igaz szerelemből kötött uj házasságot, egy ter mészetes, igaz, valódi frigyet. Pedig elhiheted! — vállalkozó volt elég —mindkét irányban, de győztes — egyse! * * * Egyszer aztán ismét elcseudesült minden! A zongora ki kicsapódó hangjai a melyek oly sokszor izgatták kéjesen idegeinket — oh! gyönyörteljes, holdvilágos éjszakák! — elnémultak; a nehéz redőnyök titkolózva borultak a sötét ablakokra s mi többé hiába leftük titkos imádottunk tárgyát; a szépasszony eltűnt mindnyájunk elől nyomtalanul. Senki se tudta hová lett (pedig sokan keresték), senki se tudta miért tűnt el (még barátai sem) De én megtudtam! (Hogy mily része volt itt saját szeretetre | méltóságomnak s mennyi a fitos orrú Miczi szobalánynak, azt diseretiom tiltja elárulni). Elégedj meg azzal, hogy én megtudtam s íme! most elárulom ueked. Nem is olyan messze — egy közeli fűrdóbe — s oh! csodák csodája: — nem is egyedül. S az a kinek karjaiba dobta magát, az a kiért örökre lemondott a „becsületes asszony* titulusról; nem a fess katonatisztek közül való volt, mint hihetnéd a nem is az aranyos ifjúság ragyogó sorai közül, hanem volt az a kis szerény jogász gyerek, a kinek egy számmal beljebb volt szobája s a kin egyedüli feltűnő sikkes bajuszkája volt. Es ezért az ifjúért tette tönkre magát ez az aszszony! S még mennyire! Nem kellett annak a csodálatos teremtésnek semmi csak az a gyerek, nem voltak vágyai, sem szeszélyei s a mily érthetetlen volt eddig, oly érthetetlen rajongással vette körül szerelmének tárgyát. Képzelheted az ifjú meg volt elégedve a helyzettel a a rablánczok a melyekkel békoba fűzéte ez az aaszony, egyáltalában nem voltak terhére. Sőt már, már egész természetesnek találta! De hát meg vagyon irva (ha jól tudom Juda Haléry irta meg): Semmi sem örök e világom, még csak a szerelem se! Egyszer ennek a gyereknek ez az ötlete támadt (nem tudom szeszély vagy kötekedési vágy volt e?), hogy azt a kis .sikkes" bajuszkát, a mely mint ama népdalból ösmert „czifra szúr* tok mindennek .szemtanúja* volt eltávolítsa a igy állítson be az ót váró asszonykához. Itt a hatás kedvéért — persze, ha elbeszélést írnék! — szólhatnék egy pelyhes madár fészekről, (ez volna az aaszony bondoirja) hol a pihegő keblű galamb (tudod ki??) remegve várja távollévő párját. Leírhatnám, mint rezzen össze — akárcsak egy szerelmes bakkfis! — midőn az ösmerős léptekett hallja ; — én ezekről azonban hallgatok — ugy is eleget fecsegtem már! — « csak annyit írok még, hogy az aszszony, a szerető, a ki feláldozta hírnevét, a világbecsülését, a ki kicsúfolt minden logikát s tönkre silányított minden lélek ösmeretet; az ifjút, ,a kedvest," a kiért mindez történt, midőn .fenséges* mosolylval, de ,megbajusztalanitva" lépett eléje — kikergett — másnap otthon volt a fővárosban ~ egyedül. Barátom! Nőösmeró! Gyújts világot e homályban s légy Ariadném e tömkelegben. ' Wóza.