Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-10-13 / 41. szám

,N Y I R V I D fc K» Szabolcsvárinegye uj alispánja. Szabolcsvármegye törvényhatósága az elmúlt hét folyamán tartott őszi rendes közgyűlésén töltötte be a néhai Miklós Laszlo elhunytával megüresedett alispáni széket. " A nagyfontosságú állásért két férfiú pályázott. Mikecz János, a vármegye főjegyzője volt az egyik, - Szikszay Pál, a vármegye tiszti főügyésze a másik. Mindkettő kipróbált régi tisztviselője a törvényhatóságnak a mindkettő rátermett az alispáni hivatalra, ugy képzettségénei, mint ügybuzgóságánál fogva. ÉTépen ezen körülmény tette fölötte nehézzé közöttük a választást a bizottsági tagoknak. miként ezt a kedden végbement szavazas eredménye is megmutatta. A szavazás három szótöbbséggel dolt el a Mikecz János javára. Ez a három szavazatkülönbség amily fényes erkölcsi elégtetel a kisebbségben maradt Szikszay Pálnak, ep oly becses, kell, hogy legyen, a megválasztott alispán előtt. Ez az általános vélemény a választas eredményéről a nagyközönség soraiban s ez a mi véleményünk is. * * * Szabolcsvármegye, területe és népessége szerint, egyike az ország legnagyobb vármegyéinek. Mint csaknem tiszta magyar ajkú nep által lakott megye pedig a magyarság szempontjából is egyike a legjelentősebbeknek. llyeu vármegye élén állani, ilyen vármegye első választott tisztviselőjének, kormányzójának alispánjának lenni: valóban szép és nemes hivatás. Magából az önkormányzat jellegéből, tartalmából, olyan feladatok hárulnak e hivatal viselőjére, amelyek nemcsak egész embert, nemcsak jó hivatalnokot, de magasabb látkörü, egységes czélt kitűzni képes és annak megvalósítására öntudatosan munkálni tudó férfiút igényelnek. A vármegye fogalma nem csak azt a pár százezer lakost, nemcsak azt a pár száz négyszögkilométer földterületet jelenti. A vármegye egyik része és pedig jelentós része az országnak; kisebb arányokban maga az ország, amely a vármegyék összeségéből áll. A vármegy.i törvényhatóság, amely önkormányzati jogánál fogva belügyeiben önállólag határoz és intézkedik. A vármegye szerve és pedig fontos szerve az állami közigazgatásnak, amelyet közvetit. Ezenfelül a vármegyéknek jogot adnak országos törvényeiuk arra is, hogy országos ügyekkel foglalkozzanak. És egy ilyen jogokkal felruházott önkormányzati körnek áll élén az alispán. * * * Mikecz János, Szabolcsvármegye megválasztott alispánja, azon nemes hévvel, meggyőző erővel előadott, tökéletes szónoki művet képező beszédében, amelylyel megválasztását a közgyűlésen megköszönte: kifejtette, hogy ismeri azon csak egy golyót belém s édes lesz pihenésem! ... Oh könyörüljetek! A katonák látva urok halt tetemét egyszerre kap tak fegyvereikhez s Húszain számos golyótól találva, boldog mosolylyal lehelte ki egykori ura és nagylelkű, kegyes jóltevője hűlt tetemén. Megtartotta szavát, becsületes ember volt! * • * A huszonhét éves hőst, Eszterházy Liszló grófot Kismartonba vitték a családi sírboltba s a szolgát pedig Eszterházy katonái temették el a harcz mezején . . . A fraknói vár ós időkön keresztül őrizte a hős halállal kimúlt gróf sisakját és páncíólját, valamint a janicsár fegyverét és buzogányát, ezűsttáblán örökítve meg azoknak szomorú történetét . . . Horváth Sándor. Dal a boldogságról. Azt hiszem, édes Marinkám, hogy a merre csak feltekint szemem, rózsaszín felhók közal nefelejtsszemü angyalok tapsolnak felém. Mert a te boldogságodról irok — Marinkám, — arról, mely rajta az arczodon, hangod rezgésén, elmerengő vonásaidon. Es amíg szólok hozzád, nem nézek vissza egy perezre sem, mert nem akarok hinni abban, hogy az állom mellett valósig is lehet, csak követem a fényességet, mely boldogságod nyomán jár, amelyuek melegét csak ti érezhetitek, de a ragyogásban — mert meglátom azt — osztozom én is! Olyan igaz ós őszinte, a mit elmondok neked, hogy ugy képzelem, minden szavammal egy virágot tépek, hogy aztán bokrétába kötve, köszöntsem vele boldogságodat! — Gyermek vagy még, akinek csak dal, imádság és álom volt eddig élete, a szeretet őrködött minden lépésed felett s a szerelem, mely mirtuskoszorut fon fejedre ós fátyolt borit édes, gyermekarezod fölé, egy uj világnak csodálatosságával tölti el szived. Talán még magad sem tudtad: mi lehet az a hang, mely imáid közben lopta be a lelkedbe magát s nagyfontosságú és sokoldalú feladatokat, azou súlyos és — mint mondja — igen gyakran méltánytalan felelősségeket, amelyek az alispán vállaira nehezednek; — de felemeló lelkesültséggel gondol azokra, mert mig egyrészt megválasztatását eddigi közszolgálati tevékenységének elismerése és jutalma gyanánt tekinti, addig másrész: most már nyitva áll előtte a tér. melyen a törvényhatóság érdekeit kitűzött életczéljához hiven teljes odaadással szolgálhatja. És tényleg Mikecz János alispán, aki immár tizenhatodik éve szolgálja Szabolcsvármegyét és tizedik éve. hogy az alispáui hivatal egyik legképzettebb és ügybuzgőbb munkása, sót helyettesi minőségben annak több ízben, legutóbb nagyérdemű elődjének elhalálozása óta majdnem féléven át vezetője volt, teljes mértékben megismerhette hivatalának jelentőségét. Ugyauezen beszédében a törvényhatóság szine előtt tett fogadást, tnikép uiindeu erejét és tehetségét arra forditaudja, hogy tisztéuek minden igazságát betöltse. Ez a fogadalom szivből jött és szívhez talált. De észből i s öntudatosan is egyszersmind. És az elmék, valamint a választás izgalmai által természetszerűleg megzavart kedélyek megnyugvást találtak abban a tudatban, hogy az alispáni kormánypáleza jó kezekben vau letéve! * * * Mikecz János alispán remek beszédét az alábbiakban egész terjedelmében közöljük: Mélyen tisztelt Törvényhatósági közgyűlés '. Méltóságos Főispán úr.' E perezben, midőn Szabolcs vármegye közönségének megtisztelő és felemelő bizalma a törvényhatóság első tisztviselőjévé megválasztani méltóz'atott, ezen előttem örökké emlékezetes és ünnepélyes pillanatban csak a bála és köszönet kifejezésére nyílhatnak meg ajkaim. Tizenhatodik éve már, hogy Szabolcsvármegye közönségének szolgája vagyok, a közlegénységen kezdtem, amint szokták mondani, tizedik éve, hogy az alispán hivatalnak munkása lettem, és egy szomorú esemény következtében fél éve, hogy az alispáni teendőket, törvényes kötelességem szerint, teljesítenem kelletett. Ezen idő alatt, korlátolt tehetségeim daczára, s talán ha nem akartam volna is, kimerítő és alapos ismeretére jutottam azon nagyfontosságú és sokoldalú feladatoknak, azon súlyos és igen gyakran méltánytalan felelősségeknek, melyek az alispán vállaira nehezednek; s ezek tudatában felemelő lelkesültséggel, dj gyakran sejtelmes aggodalommal is gondoltam e perezre, midőn az ország egyik első vármegyéje igénytelen személyemet méltóztatik törvényszerinti képviselőjévé, jogainak letéteményesévé, kötelességeinek teljesítő közegévé kiválasztani. Sejtelmes aggodalommal, mert az alispáni munkakör nagy terjedelmével a feladatok óriási halmazával szemben testi és szellemi erőim korlátolt voltát ismerem, de felemelő lelkesültséggel is, in írt egyrészről e kitüntető megbízatást hálás szivvel ugy tekintem, mint eddigi közszolgálati tevékenységenmek elismerését és jutalmát s másrészről, mert most már nyitva van előttem a tér szeretett törvényhatóságom érdekében, egyéni felfogásom öntudatlan álmodtál róla, mikor még sejtés volt csak és nem válthatta valóra hited. Most már tisztán, kibontott szárnyakkal áll előtted a képzelet s mig ábrándokra kész szived a jövőbe lát, körülötted kiszínezve ezer hang suttogja, hogy az a szerelem. Szeretném, ha verőfényes napsugár leune minden szavam, hogy visszaverődók lelkeden és oda illenék a többi haug közé. Szeretném elfeledni, hogy mig a földön élünk, rög tapad mindenhez, ha szivünk, agyunk tisztább légkörben él is, lábainkkal sarat kell tapodni még is. S miért ne feledhetném? Mi zavarhatná meg a hangot, mely most szerelemről szól és diadalt ünnepel? Elég nekem egy tekintet reád, hogy a te világodba képzeljem magam s nem kell oda más, csak emlékezés és körülvesznek újra — mint most téged is az illúziók. Szeretsz Marinka, szeretve vagy, a sors bőkezűen megáldott mindennel, ami a boldogságnak feltétele lehet, joggal is tarthatsz arra idényt. Sakat vársz az élettől, mert teljesnek akarod tudui azt s mig gonditlanul szö vöd a terveket, erós szívvel, biztos fővel nézed a jövőt. Ne láss te ott felhót sehol, ne hidd, hogy valamikor szertefoszlik az aranyköd, mely most menyországot igér, ne tudd meg soha, hogy illúzió a legtöbb képzelet, hogy elmúlik az is, mint el az ifjúság, az élet és a szerelem. Nevesd ki ezt a dőre okoskodást, moud rá, hogy ez a sophisták tana és kegyetlenül józan az a sziv, mely abban hiuni tud. M;rt lehetne e máskép, hogy a küszöbön tul, melyet átlépsz majd, ne hallanád meg a boldogság dalát, hisz nem vonhu le, nem kisebbedhetik közötted az élet javj, mert egygyel több azoknak száma, akik nagyon szeretnek téged. Mi lenne hát a jövő biztositéka, mikor két egymásban bízó szív frigyre lép, ha az nein, amit a ti Telketeknek oly gazdagon adott a sors? HjI lenue a megnyugvás, ha nem láthatnám meg arezod ragyogásán azt? Mi győzné meg a kételyt egy hosszú ut elején, ha nem az, hogy szentség vau szivetek mélyén és talizmán, amit egymás szerelme ad nektek őrző angyalul! — Es ahogy képzeletemmel bejárom az uut,°ui3y szerint, kitűzött életczélomhoz hiven, minden erőmmel, minden tehetségemmel, szivem és lelkem minden akaratával, hiven, fáradhatatlanul, teljes odaadással szolgálni. A jogosult aggodalmak daczára is, őszintén köszönöm azért a törvényhatósági bizottság kitüntető bizalmát, melylyel érdemeimen felül megjutalmazni kegyeskedett. És én reménylem, ki is merem nyilvánítani, hogy e bizalmai, — ha Isten erőimet használni engedi, megérdemelni és meghálálni is fogom. Mert jogom van hinni, hogy törvényes és közhasznú törekvéseimtől ezen bizalom a jövőben sem fog megvonatni, jogom van hinni, hogy az én egyéni gyengeségem a közönség atyai támogatása által tiszteletet parancsoló erővé izmosul, jogom van hinni, hogy közviszonyaink kormányzatára és elővitelére irányzandó törekvéseimnél az leend nekem a törvényhatóság bizodalma és segedelme, ami volt Anteusnak a föld. ami a fának a gyökereit elvezető éltető talaj. De mélyen tisztelt törvényhatósági közgyűlés! hivatalos működésem sikeréhez, meggyőződésem szerint feltétlenül szükséges az is, hogy főispán ur őméltósága, mint a magas kormány képviselője s köztem, mint a törvényhatóság képviselője közölt a jótékony együttműködés feltételei meg legyenek. És engem e tekintetben is kedvező kilátások biztatnak. Mert egyrészről őméltóságának ügyszeretete és ügybuzgalma, igazságos ielke, alkotmányos jogaink iránti érzéke, magas műveltsége és törvényhatóságunk minden viszonyaira vonatkozó teljes és alapos értesültsége; másrészről azon szilárdan eltökélt szándékom, hogy hivatalos kötelességeimet mindenkor pónto.an fogom teljesíteni, hogy törvényhatóságunk összes szellemi és anyagi értékeit lelkiismeretes hűséggel megőrzendőm, hogy jogainkból engedni nem fogok, de vi.-zont nem igénylek semmit, aminek ne a jog lenne az alapja: remélnem engedik, hogy őméltóságának jó akaratával a sikeres együtt-működést biztositanunk és a közjó hasznára háborítatlanul fentartanunk lehet. És végül nagyfontosságú küldetésem küszöbén bizalomteljesen számitok a törvényhatóságnak általam szerelett tisztikarára is, e tisztikarra, melynek csaknem minden tagjához a személyes barátság köteléke csatol, melylyel majdnem két évtizednek örömét és bánatát együtt éltem ál, s melyről meg vagyok győződve, hogy ha egyes tagjának személyem ellen kifogása lenne is, az hivatalos működését és tevékenységét meg nem bénítaná, mert erősebben él benne a kötelességérzet és törvények iránti tisztelet, hogy semmint a közérdekkel szemközt különben is kicsinyes inagánérzelmeket irányadókul tekintené. Hálás szivvel, meghatottan mondok azért köszönetet a mélyen tisztelt törvényhatósági közgyűlésnek a kitüntető bizalomért, melyet a közjó érdekében is esdve kérek továbbra is, s melynek bár aránytalan viszonzásául tne lekötöm — habár csekélyek is — minden erőimet, minden tehetségeimet, ime ünnepélyesen ígérem, hogy mindenkor szent lesz előttem a törvényhatóság joga és érdeke, igérem, hogy hivatalos kötelességeimet lelkiismeretesen, szorgalommal, igazságosan a törvények méltányos és tapintatos végrehajtásával igyekszem teljesíteni, ígérem, hogy ember és ember között a törvény előtt különbséget nem ismerendek, s igérem, hogy a kezeimhez, a törvényhatóság nagy pecsétjének átadása állal jelképileg elhelyezett hatalommal visszaélni nem fogok, sőt azt okosan és igazságosan használni törekszem. Isten engem ugy segéljen! nektek nyit virágokat, édes dal csendül meg mindenütt, amelybe nem vegyül diszharmónia s a mely meg nem csendesedik, el nem hal sehol . . . Te nem tudod még — s mert nagy, ellenállhatatlan szerelem vesz körűi, nem is fogod megtudni soha, hogy vannak az életnek bajai, amelyek alatt jaj hanggal roskad meg a szív. De azt ne hidd s ne is kívánd, hogy meg légy váltva minden kis fájdalomtól. Éi azt hiszem, — talán különösnek mondod e hitem — hogy fájdalom a boldogság alkatrésze. Ne érezz te keserűséget soha, de ha igaz, nemes fájdalmad van, ha könyet osztana a sorsod, vedd ugy, mint váltságdíjul kért gyöngyöket, amelyet meghajtott fővel fogadsz, mert nem is becsülhetnéd boldogságodat igazán, ha árt nem kívánna érte életed. Örülj és élvezd teljes szivvel, mi most tulajdonod, ne félj megszőni az álmokat, és kihimezni azokat, hisz életednek legszebb, legboldogabb uora ez s az álom nem egyébb, mint az élet fűszere, mely egy-egy perczet megédesít. Ha majd lebontják fejedről menyasszonyi fátyolodat, csókold meg koszorúd virágját, a testvér csókja lesz az s hidd el, hegy megőrzöd mindörökre illúziódat. Az a mirtusvirág nem fog elhervadni soha, a te életednek symboluma marad, mit a tiszta szerelem a legtávolabb uton is csak áldani tud. Találj egy boldog, szerető otthonra, a hova nem hat el a zaj, amely szentély leszen neked és annak, kit most szíved első szerelmével rajongva vesz körül. Vidd el magaddal jó szivednek minden tulajdonát és boldoggá teszed általa a férfit, akinek joga lesz egész életedhez. Sok és nagy szeretet kisór el utadra s hogy nem lesz azon tövis, tudom, mert veled a sok között, ki meg sejtene minden parányi bánatot, édes anyád érted élő szive. Igaz, őszinte minden, mit hozzád irtam, amelylyel jót kívántam neked, virágot téptem a lelkemról minden szavammal s im bokrétába szedtem, hogy áldjam és köszöntsem vele boldogságodat! Margit. Folytatása ai I. mellékleten.