Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-14 / 28. szám

„IN Y t K V I D É K-' volna inkább, mint azzal, hogy — kérve a méltányosságot a nyiradonyiak részére — mint analóg példákra a nyíregyház

1, csabai stb. ág. ev. egyházra és a munkácsi egyházmegye ruthén egyházközségeire is hivatkozott. Mert hiszen kérem, mi történik Nyicegyházán, Csabán!? Mind a két ág ev. egyházközségnek a hivei, az intelligenciát kivéve, tot anyanyelvünk. Ezek megmagyarosodásának a hazafias muukája vau itt folyamatban Nyíregyházán több mint busz esztendő óta teljes ,-n magyar a népoktatás, s az eredmény, amit az iskola elért, hatalmas. S hogy templomábau tótul imádkozik ez a nép és nem magyarul, hát erről szólván, csakugyan jogosan lehet hivatkozni a méltányosságra, mert itt egy idegen anyanyelvű nép megmagyarosodásáról van szó, s nem csak méltányossági tekintetek, de épen a magyarosodás érdeke is azt követeli, hogy nagy megfontolással s a viszonyok teljes ismeretével mérlegeltessék, váljon elérkezett-e annak ideje, hogy a magyarosodás (de a magyarosodás!) eredményei ezt az utolsó nagy lépést megtenni megengedik-e már. Szóval Nyíregyházán tót auyanyelvü népet tesznek magyarrá! S mi történik Nyíradonyban? Hát engedelmet kérünk Mezössy Béla úrtól, de egy kis „méltányosságot" kell tóle kérnünk — a hogy most mondani szokták — a magyar Oenius nevében. Mert hát mégis talán csak más és más megitélés alá kell hogy essék Magyarországon annak mérlegelése, hogy egy tót anyanyelvű nép mennyire haladt a magyarosodásban. és annak a látványa, hogy egy teljesen magyar vármegye teljesen magyar anyanyelvű községében az iskola az oda kerölő generációkat eloláhositani akarja. És Mezőssy Béla dr. ur mégis helyén valónak látta, hogy csodálkozását fejezze ki a fölött, hogy mi rossz néven vesszük a nyíradonyi g. kath. egyháztól, hogy az iskolájában oláhul is tanítanak, holott a nyíregyházi ág. ev. templomban is tótul száll az Ige az Istenhez. * * * Firczák Gyula munkácsi és Pável Mihály nagyváradi g. kath. püspököket nem ok nélkül állítottuk mi szembe egymással abban a két ujságczikkben, melyre Mezőssy Béla dr. ur szíves volt reflektálni. Azt moudja Mezőssy Béla ur, hogy Nyíradonybau azért kell oláhul is tanítani a g. kath. iskolában, hogy a nép megértse az istenitisztelet nyelvét. De hát miért oláh a nagyváradi g. kath. püspök egyházi főhatósága alatt álló tiszta magyar Nyíradonyban az isteni tisztelet nyelve, holott a munkácsi g. kath. egyházmegyében a magyar anyanyelvű g. kath egyházközségekben magyar nyelven imádhatják istenöket a g kath. hívek. Hiszen az egyetemes g. kath. egyháznak hivatalos nyelve nem az oláh, hanem a ruthén. És ha egyáltalában lehetséges volt, hogy a munkácsi egyházmegyében a körülbelől egy kedves tartózkodási helyet teremtsen, hol ifjúságok drága és soha vissza nem térő idejét a legnemesebb szórakozással, hasznos munkával eltölthessék, hol gazdag gyakorlati ismereteket szerezzenek az élet számára, melyekből első helyen ők maguk ártatlan örömöket merítenek, csaladjuk számára a terhesebb gondoktól mentes jövőt biztosítják s az egyéni boldogulás által a „iközjóiét' emelkedését is majdan előmozdítsák. Az eszme megvalósult; az ige testté vált! Az évekig mindnyájunk kebelében eszményképen lebegett iskola létrejött s immár e mai nappal életének tizedik évét fejezi be. A ínég 10 évvel ezelőtt gyenge csecsemőt a nőegylet akkori vezetőinek gondos anyai kezei hordozák keblükön, óvták és gyámolítottak: fáradsággal, hangyaszorgalommal, munkás inéhekként hordták össze a társadalom színteréről az ápoláshoz, növekedéshez szükséges eszközöket ; erős kezekre, szakértő tanítókra — bízták kezdettől fogva a duzzadó erejű, életerős gyermeket s ennek a gondos ápolásnak kell tulajdonítanom, hogy e gyermek beteg soha nem volt, hanem növekedett ,Isten és emberek előtti kedvességben* a mai napig, midőn a gyors fejlődés folyamán nem gyermek többé, hanem viruló ifjúként áll testi szemeink előtt. E viruló, munkás kezű, pezsgő-vérü ifju a mi „»wipariskolunk', mélyen tisztelt ünneplő közönség! Örömet lelhetnek benne azok. akik életre hivták; ürömét láthatnak benne azok, kik fejlődésében annyi szeretettel és kitartással gyámoliták, örömet találhat benne társadalmunk minden tagja, mely társadalomnak emelésére, jólétének előmozdítására immár egy évtized óta működik annyi buzgósággal és mindnyájunk által elismert fényes eredménynyel. Ezért nevezem el a mai napot ünnepnek s illetem az egybegyűlt tanügybarátokat az ünneplő elnevezéssel. Ünnepet ülünk tehát mi ma, egy életképes intézet hasznos munkálkodásának tízéves fenállása ünnepét. — Ünnepét a becsületes munkának, mely egy egységes tár200,000-nyi lelket számláló magyar egyházközségekben (a ruthén nyelvű egyházközségekben ruthén az isteuitisztelet nyelve) a hívek magyarul imádkozhatnak, bizonyára föltűnő dolog, hogy a szintén g. kath , szintén magyar nyíradonyi népnek az istenitiszteletet oláh nyelven szolgáltatják ki, tehát nem az egyház hivatalos uyelvén, nem is a hívek auyanyelvén, hanem az idegen oláh nyelven. Hogy ez milyen erőszakos dolog (pedig az erőszakoskodást még akkor is perhorreskálnunk kell, ha a magyarosodás érdekében történnék) épen az bizonyítja, amivel Mezössy Béla dr. ur a nyíradonyi üzelmeket mentegetni ak írja, hogy t i. az iskolában oláhul ke/J tanítani, mert különben nem értenék meg az istenitiszteletet. Bizony nem tartjuk mi „nagy alaknak" Pável Mihályt.; a nyíradonyi g. kath. lelkész urnák pedig, ha — mint M. B. ur mondja — jó hazafi, igen gyönge intelligeuciáju férfiúnak kell lenni és erélytelen embernek, hogy észre nem vette és ő maga útjába nem állt azoknak az üzelmeknek, amik az ő közvetlen felügyelete alatt álló iskolában folytak. * * * Hangsúlyozzuk még egyszer, hogy Magyarországon magyar ember, ha még olyan türelmes is — miut ahogy türelmesek is vagyunk — a nemzetiségekkel szembeu, nem lehet türelmes és nem lehet méltányos azzal a törekvéssel szemben, amit itt nálunk megpróbáltak, hogy egy tiszta magyar vármegye, tiszta magyar ajkú községének népét eloláhositsák. * * * Ujfalussy Béla ur, kinek figyelmét közdolgaink iráut való érdeklődése e kérdés iránt is felköltötte, egy — lapunk szerkesztőjéhez intézett levelében, újólag néhány megjegyzést tesz a nyíradonyi iskola ügyére vonatkozólag Levelének e részét a következőkben közöljük: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A nyíradonyi ügyhöz írott soraimban teljességgel nem volt szándékom Szabolcs/árinegye tanfelügyelőjét megtámadni, habár erre épen a nyíradonyi állapot elég okot adott volna. En a tanfelügyelő ur működését — legalább eredményeiből — nem ismerem s amikor soraimban „talán gyenge felügyeletiről tettem említést, ezt nem vádként tevém, de jelezni akartam, hogy üdvösnek tartom, ha az itteni dolgok főispán ur ő méltósága figyelmét felköltötték, s az ő kezdményezése folytán a vármegyei hatóság beavatkozott s igyekezett a tanfelügyelő ur tekintélyét, intézkedéseit hatásosabbá tenni. Nem volt időm eddig ezek kijelentésére, most utólag kell ezt megtennem. A t. szerkesztő ur megjegyezte, hogy a tanfelügyelő ur négyszer volt a mult évben Nyír-Adonybau. Állítani merem, a viszonyok ösmeretéből, hogy ha nem négyszer, de negyvennégyszer jelenend is ott meg, az ottani, bár elég egyszerű oláh pópa és dáskállal szemben, állásának tekintélyt nem szerez. így örülnünk kell, hogy az itteni viszosadalmi élet alapfeltétele, jó irányban való kifejlődésének nélkülözhetlen tényezője; az egyén, a család, a haza boldogságának üdítő forrása, mert a közmegelégedés és köznyugalomnak egyedüli faktora. Pedig ha valaha, akkor éppen napjainkban van szükség arra, hogy a munkásság iránt való szeretet a társadalom minden rétegében meghonosodjék, megizmosodjék. Napjainkban — mondom — midőn a mi józan gondolkodású magyar népünk szivében is és pedig e szép hazának aranykalászszal gazdag rónaságán a küllőidről beszivárgó egészségtelen elvek és nézetek epidemiája terjed. szerencsére eddig csak lassan támadja meg ellenálló erős fajunkat; — de már itt van közöttünk s nem egy esetben gyógykezelésre szorult, provokálta az államhatalom erélyes közbelépését! Az alföld téréin hódítanak leginkább a socialistikus elvek és törekvések álapostolai, ,nein respektálják a törvényt, nem tisztelik a szerzett jogokat, megakarják dönteni a fennálló rendel s egy uj társadalmi forradalomról ábrándoznak, melynek végczéljául a cagyon-egyenlöség kommunizmus — az urírend eltörlése, a vallási kötelezettségek megszüntetése és ehez hasonlo hangzatos, de veszedelmes elvek, jelszavak vannak kibontott zászlóikra véres betűkkel felírva! Mi hozta létre a kórtüneteket hazánkban ? A munkátlanságra, a könnyű szerrel való meggazdagodásra irányuló hajlam ! Mi van hivatva azokat ismét lesöpörni, mint hitvány szemetet, a szeretett haza testéről? A becsületes, kitartó, szakszerű munkálkodás! Ezt nem én állítom egyedül, hanem a magyar nép józan gondolkodása és épen dicsőségesen uralkodó királyunk, 0 Felsége előtt történt megnyilatkozása is megerősíti. Elmondom, éber emlékemben van, e napokban olvastam egyik előkelő magyar lap hasábjain: .Midőn ezelőtt 16 évvel, 1879. inárezius 18-án Ö Felsége, urunk és királyunk meglátogatta az árvíz által romokba döntött Szeged városát, s midőn a reáliskolába menekült nép közül kettőt is megszólított: ,van-e valami szükségük? nyok a főispán úr őméltósága figyelmét magukra vonták. Elég azonban e tárgyról; személyeskedésre sem okom, sem akaratom, engemet az ügy érdekel s örömömnek adok kifejezést hogy közlésem a t. Szerkesztő ur érdeklődésével találkozott s igy szabad hinnem, hogy nem csak abban vallunk egy nézetet, hogy a nyíradonyi állapot szégyenfoltot képez Szabolcsvármegye életén, de egyetértóleg törekedni fogunk e folt letörlésére. Múltkor irott soraimban már jeleztem, hogy Nyíradonyban szükséges volna egy magyar állami iskolát felállítani és hogy — ha az jól kezeltetett — ma erre néhány ezer frt alapnak kell lenni. Az pedig köztudomásu, miszerint kormányunk az ezredévre néhány száz iskolát akar felállítani. — Lehetetlen, hogy a mi főispánunk ki nem tudná eszközölni, hogy ez iskolák egyike Nyíradonyban állíttassák fel. Nagyon tudnám indokolni ez iskola felállításának szükséges voltát, — hiszem azonban, hogy ez indokolást, a tanfelügyelő előterjesztése alapján őméltósága még helyesebben és alaposabban fogja megtenni. Ujfalussy Béla. A polgári házasság és állami anyakönyvvezetés. (Ismertelés.) Előző számuukban megígértük, hogy az október 1-sején életbelépő, a kötelező polgári házasságról, a gyermekek vallásáról, és az állami anyakönyvvezetésről szóló törvények lehető rövid és világos ismertetését e számunkban megkezdjük. ígéretünknek az alábbiakban igyekszünk megfelelni. Szükségesnek találjuk az említett törvények és a reájuk vonatkozó kormányrendeletek ismertetését, mert sajuálattal tapasztaljuk szinte nap-nap mellett, hogy ezekkel a nagy horderejű és nagy változások előidézésére hivatott törvényekkel nem csak az úgynevezett közuép, de még az intelligensebb elemek sincsenek tisztában. Annyira nincsenek, hogy például számtalanszor hallható az a megjegyzés, hogy a polgári házasság és állami anyakönyvvezetés abban áll, hogy ezután nem a pap, hanem a polgármester (illetve faluhelyen a jegyzó) fogja végezni az esketéseket ós vezeti az anyakönyveket, meg hogy,, ezután keresztény és zsidó is lephet házasságra. Ahány szó, csaknem annyi tévedés! A részletek felől pedig akkora tájékozatlanság mutatkozik még ma is, alig pár hónappal a törvények életbelépése előtt, hogy például magában Nyíregyháza városában sem tudni, ki lesz az állami anyakönyvvezető meit az a téves hit uralkodik, hogy a hivatalt ós czimet elég lesz a város polgármesterének elfogadni, aki majd a házasságok megkötésénél diszattillában ós nemzetiszínű vállszalaggal közreműködik, — az anyakönyvek vezetését majd elvégzi egyik vagy másik irnok, vagy épen dijnok ! Látni fogjuk később ennek a felfogásnak is helytelen, sőt egyenesen képtelen voltát. Nincs szándékunkban, mert hiszen kitűzött ezóluuk keretén tul esik, hogy az uj törvények czélszerüségóvel, hasznos ós szükséges voltával, a bennök rejlő és jogrendszerünk hatalmas fejlődésére valló elvekkel foglalkozzunk. Eleget meghányták-vetették ezeket az örökre emlékezetes egyházpolitikai viták folyama alatt Írásban és szóban egyaránt. — E helyett áttérünk maguknak a törvényeknek és miniszteri rendeleteknek ismernem szenvednek valamiben hiányt?" — a két megszólított — kubikos, földmunkás volt mindakettő — a jóságos szavakra önérzetesen igy felelt: „Semmire sincsen szükségünk felséges urunk, mert mig dolgozunk, mögélünk a saját emberségünkből is." A büszke, önérzetes, de egészséges eszű magyar nép gondolkodásának megnyilatkozása volt ez mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! A becsületes munka, a tisztességes foglalkozás egyéni boldogságunk és függetlenségünk alapköve! És mire tanít ez intézet már tiz év óta? A becsületes munkára; s a társadalom, mely elemeit részesiti első helyen felemelő áldásaiban? Épen azokat, kiknek arra legnagyobb szükségük van, a gyenge és sokféle körülmény miatt nagyon is függő viszonyban álló magyar nőt. Pedig a magyar társadalom a legszabadabb elvű és leglovagiasabb érzelmű volt mindig a gyöngébb nem iránt. A magyar nőnek több joga, több szabadsága van, mint bármely nőnek széles e világon. Itt a tisztelet és megérdemlett hódolat jut osztályrészül az igazi honleánynak. A munkás családanyát, gyermekeinek jóságos nevelőjét, férje gondjainak felerészét a közelismerés virágaiból font koszorúval övezi és tünteti ki mindenkor. Önökhöz fordulok, kedves növendékei ez iskolának, igyekezzenek megszerezni s majdan megérdemelni az elismerésnek és tiszteletnek eme nemes virágait! Igyekezzenek a munkásságot, a munkaszeretetet — melyet itt volt alkalmunk elsajátítani — átvinni az életbe is és emlékezzenek jelen szavaimra, hogy boldogok és boldogítók lesznek. Midőn ez ünnep alkalmából a nőegylet képviseletében immár tizedszer nekem van szerencsém az ipariskola évzáró kiállítását megnyitni, nem mulaszthatom el, hogy köszönetet ne mondjak mindazoknak, kik az intézet pártfogása és támogatása s közreműködésük által ez évben is érdemeket szereztek maguknak. Köszönet a városnak! T. polgármester ur! A saját erőnkből emelt és fáradságos gonddal fentartott iskolát a Fulytatásu o mellékleten.