Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1895-03-17 / 11. szám
II-ilí melléklet a N Y t B V I D É K.» lO-lk számához. Irodalom. — Az Athenaeum Képes Irodalomtörténetéből,, melyet Beöthy Zsolt szerkeszt, megjelent a 30 ik füzet három Ívnyi terjedelemben. Három magvas tanulmány van benne: Baráth Ferenczé Eötvösről, Gyulai Pálé Kemény Zsigmondról ós Sebestyén Gyuláé (dr.) Népköltészetünkről. Ez utóbbi történeti fejlődésükben s egészen új szempontok szerint tárgyalja a népköltészet termékeit, melyeknek — tudtunkra — maga is szorgalmas és szerencsés gyűjtője. A szöveget ezúttal is nagyszámú kép illusztrálja: A Karthauzi-lak, Eötvös svábhegyi nyaralója, arczképe és síremléke, Keménynek ifjú s férfikori arczképe, névaláírása, sírja, s egy régi bájoló imádság 1578 bői. Külön mellékletekül: Vörösmarty .Hazafiak" cz. költeményének első fogalmazása s müveinek egykori illusztráczióiból 4 kép van csatolva. A bejezéséhez közeledő nagyfontosságú vállalat körülbelül 35 füzetben fog megjelenni, s füzetenkint 40 krért kapható. KÖZGAZDASÁG. Adatok a kendertermeléshez. A gazdasági tugomány a talaj 4 alkatrészére van különös tekintettel, mint olyanokra, a melyek a kultúrnövények táplálkozásához okvetlenül szükségesek. Ezek: a nitrogenium, a fosforsav, a káli és a mész. Minden anyagoknak bizonyos pénzértékük van, a melyet a műtrágyák piaczi árából szoktak meghitározni. Ha pl. a Thomassalaknak, a mely 18% oldható fosforsavat tartalmaz, az ára per métermázsa 3 frt 30 kr., akkor 1 kiló fosforsavért 18 krajczár fizetődik. Ép ily formán jövünk rá, hogy a legolcsóbb nitrogénnek, a mit a világpiacz nyújthat 70 kr. kilója, a kálié 8 kr., a mészé 1 kr. Az egyes műveleti növényeink különböző mennyiségeket fogyasztanak ezen fő növényi tápanyagokból s a gazdára nézve az a hasznosabb a mely legkevésbbé veszi igénybe a talaj éléstárát, s a mely, csekély költ séggel pótolható mennyiségeket fogyaszt. Az alábbi tálázatban e szempontból van összehasonlítás téve a kend r, a czukorirépa és a repcze közt, dr. Wolf Emil tanár elemezései alapján. A vegyelmezett növény Ára 1 kilónak 70 kr lskr 8 kr. 1 kr. B -<Z> BO 1 Ó frt kr. 400Ö kl. kenderkirj tartalmaz 150JO „ czukorrépa 0„ 900 „ őszi buzi I- " n 80) „ tavaszi árpa g„ 850 „ őszi repcze )%"„ 0 13., 47. 6 21.» 23. s 15. 7 19, 10 34., I7. 7 22 9ö.„ 17,15 16.3 21 67. 2 23. 5 18.3 10.„ 24 4 45 25 16 28 A szakértő gazdának azonnal szemébe ötlik azon nagy horderejű körülmény, hogy a kender a legértékesebb növényi tápanyagokból, a nitrogeniumból egy szemernyit sem, mig a többi növényeink abból jelentékeny mennyiséget fogyasztanak. A legolcsóbb, s a talajban nagy mennyiségekben előforduló növényi tápanyagból, a mészből merít a kender a legtöbbet, a melynek kilója 70 szer olcsóbb a nitrogeniuménál s legfeljebb 1 krajczárba számitható a talajerő visszapótlás alkalmával. Fosforsavat és kálit a gabona félékkel körülbelől egyforma mennyiségben von el a talajtól, de mégis jóval kevesebbet, mint a czukorrépa, a mi különösen káli tekintetében igen magas igényű. Ha talajunknak mindazt visszaadni szándékozunk, amit egy hold czukorrépa termés abból kivesz, akkor 45 frt 17 kr. áru műtrágya, illetve növénytápauyagokra volna szükség, mig ugyanazon czélt a kenderföldön 4 frt 70 kr. csekély költséggel is elérhetjük. A különbség a kettő közt igen tekintélyes: 40 frt 47 kr. katasztr. holdanként, a mit nem direkte a zsebünk érez ugyau, hanem csak a földünk, de hogy a föld ezen összeget csak rövid időre adja kölcsön s kérlelhetlenül behajtja gazdáján, azt répatermelőink közül igen sokan már sajnosan tapasztalták. GABONA-CSARNOK. Nyíregyháza, 1895. márczius 16-án. A gabona-csarnoknál Burgonya 1DO kiló 2.— bejegyzett árak. Marha hÚB 1 » —.52 Buza 100 kiló 6.20 6.30 Borjú hús 1 > —.52 Rozs 100 » 5.20 5 25 Sertés hús 1 » —.48 Árpa 100 » 5.60 5.70 Juh hús 1 > — 28 Zab 100 » 5 60 5 70 Háj 1 > —.— KukoriczalOO » 6 25 6 30 Diszuó-zsir 1 » —.64 K. repcze 100 > —. .— Szalonna 1 > —.56 Paszuly fehér > 5 60 5.70 Faggyú (nyers) 1 » — .24 Szesz literenként 15'/ 2 52»/ 2 Zöldség 1 csomó —.07 Piaczi árak. Papriki 1 kiló—.80 Borsó 1 kiló —.18 írós VAJ l liter —.80 Lencse 1 » —.22 Eczet 1 > —.08 Mund-liszt 1 » —.13 Széna 101) kiló 2.80 Zsemlye-liszt 1 < —.11 Szalma (tak.) 100 » 1.90 Búza-liszt 1 » —.10 Bikfa 1 köbmtr 3.40 Barna kenyér-liszt 1 » —.09 Töl*yfa 1 » 3.20 Felelős szerkesztő riNCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér, Köszönet nyilvánítás. A nyíregyházai Terménycsarnok tekintes Igazgatósába engemet azon örök hálára méltó kegyben részesített, hogy elhunyt, felejthetetlen jó férjem által a nevezett intézetnél életében általa betöltött, halálával megüresedett szolgálat teljesítésével megbízott; ezen ténykedés által engemet, a kenyérkereső, családfentartó nélkül négy neveletlen árvával nyomor és ínségre jutott özvegyet a további megélhetés epesztő gondjai alul megmenteni méltóztatott. Ezen általam nagyra becsült, soha eléggé meg nem hálálható kegyet a fentnevezett intézet tekintetes Igazgatóságának midőn egyenként és összesen megköszönöm, ezen érzelmemnek a nyilvánosság előtti kinyilvánítását is kedves kötelességemnek ismerem. Kelt Nyíregyházán, 1895. évi márczius 12 én. Özvegy Kazlnczl Györgyné, (113—1—1) intézeti kiszolgáló. Póthirdetmény, 483. Tk. 1895. A nyíregyházi kir. törvényszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Reizinann Hermannak Furmann Pál elleni végrehajtási ügyében a nyíregyházai 691. sz. tjkvben A. + 1. sor. 605. hrsz. alatt foglalt ingatlanra a 172/895. Tk. sz. árverési hirdetménnyel 1895. április 18-ik napjára kitűzött árverés a nyíregyházai takarékpénztár, mint csatlakozott végrehaj tatónak 500 frt töke követelése, ennek 1893. márczius 1-töl folyó 8'/« kamatai és 39 frt 75 kr. költségek behajtása végett a nyíregyházai takarékpénztár érdekében még abban az esetben is megtartandó lesz, ha korábbi végrehajtató az árverés megtartásától elállana. Kelt Nyíregyházán a kir. tszék tkvi osztályánál 1895. február hó 12-én. Borbély, kir. törvényszéki biró. Árverési hirdetmény. (116-1-1) Hirdetmény. A kállói-utczán levő 42. számú házam udvari lakása, mely 3 szoba, konyha, kamara és pinczéből áll, az udvar hátulsó része el van kerítve, tehát különállónak tekinthetők; továbbá a tokaji-uteza 5-ik sz. újonnan átalakított házamban egy szép bolthelyiség azonnal kiadók. Végre az ó-szöllö középtáján 2551 • öl területű szöllöm, melyen szép nagy lakás van, teljes felszereléssel együtt azonnal eladó. Értekezhetni tokaji-uteza 9. szám alatt. (ii4-3-i> Dietz Sándor, tulajdonos. 200 2. Psz. ~T89Í Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. LX. t. cz. lOü. §-a értelmében közhírré teszi, hogy a nyíresiyhízi kir. törvényszék 3172./894. P. sz. végzése következtében, Urbia János végrehajtató javára, Barkaszi Mária, G. Szilágyi Miklósné, Bjrkaszi Erzsébet, Alexa Mihályné, Barkaszi János, Barkaszi Miklós, Birkaszi Anna, Nagy Sinderné, Barkaszi Gáborué, Liza Auua, de mint kiskorú Barkaszi Péter f. és t. gyámja, mindannyian, mint a néhai Barkaszi Gábor és Harkaszi János ismert örökösei és Kovás Zsigmond ügyvéri, m!nt a néhai Barkaszi• János ismeretlen örökösei részére kirendelt ügygondnok — továbbá Urbin József és Urbin Péter ellen, még pedig a két utóbbi ellen 17 forint perköltség, további. 640 frt 16 2/ 3 kr. töke, ennek 1894. julius 3-tól iáró 6% kamatai, 36 frt 5 kr. költség, (Ezen összegek egészben Urbia József és Pétert terhelik) végül Kovács Zsigmond ügygondnok kivételével valamennyi alperes ellen 71 frt 65 kr perbeli, 8 frt 15 kr. felebbezési, 19 frt 45 kr. végrefujtás kérési, 20 frt 42 kr. végrehajtás foganatositásí, ugy 3 frt hirdetési és póstadij, valamint egy forint 80 kr. árverés tüzési költség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmávil Urbia József, Urbia Péter, G. Szilágyi Miklósné, Barkaszi Mária, Alex i Mihályné és végül Birkaszi Miklósnál bíróilag lefoglalt és 340 frt 70 krra becsült különféle bútorok, ágynemüek, sertések, vegyes edények, lovak, libák, stbból álló ingók, nyilvános árverés utján eladitnak. Ezen árverésnek a nagy-kállói kir. járásbíróság 2002/394 P. sz. kiküldő végzése folytán a helyszínén vjgyis Bököayhen végrehajtist szenvedettek lakásin leendő esz'<özlésere az 1895-dik év mirczius 28-ik napjának délelőtti 9 órája batáridőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, bojy az érintett ingóságod ezen árverésen az 18S1. LX. t. cz. 107. és 108. §§-ai értelmében a legtöbbet igéróuek becsiron alul is el fognak adatni. Nagy-Kálló, 1895. február hó 28-ik napján. Körtvélyfáy Péter, (98—1—1) kir. bír. végrehajtó. Köhögése megszűnik a hírneves (469—17-13) Kayser mell-bonbons-jainak szép bolthely iség Pavlovits Imre iskola-utcza 5. számú házában azonnal kiadó. (80-3-2) használata után, mely kitűnő szer köhögés, rekedtség, katairhus és elnyálkásodás ellen. Biztos batást ériink el, az elismert és nagyra becsült Kayser-féle PfelTeriiiuiiz-Ctirauiellák által, étvágyhiány, gyomor fájdalmak, Yosz és elromlott gyomornál. — Kapható 20 krért Léderer Ignácz és Szopkó Alfréd gyógyszertárában Nyíregyházán. Kiadó ház. A pazonyi-uteza 33. szám alatt levő házam, 3 utczai s egy udvari szobával, önálló udvarral, istállóval, kocsiszínnel, s megfelelő mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. Értekezhetni alulírott tulajdonossal pazonyiuteza 17. sz. a. (100-3—2) Dr. Rosenberg Emil, orvos. Kiváló gépen tisztított és a budapesti magy. kir. állami vetőmagvizsgáló állomás által megvizsgált és teljesen arankamentesnek constatált elsőrendű PÍT* lóheremag kapható Hollandét Adolf és fia czégnél (105—2-4) Ungvárt. Magy. kir. szabad park étgyár. DunkelV.K. Kassán ajánlja kitűnő száraz tölgyfából készített sokszorosan kitüntetett Parkétáit úgynevezett amerikait tömör és berakott koc/ikáit jutányos árak mellett. A lerakás gyári lerakók által a legpontosabban eszközöltetik. Képes rajzminták és költségvetés díjmentesen szolgáltatnak ki. Vállalkozó, épitészés asztalos uraknak legolcsóbb árak számittatnak Nagybani kivitel mindenfelé. „Minden méretű fürészelt tölgyfa (Dimensi • onshölzer) megrendelhető". Szőlőkarók raktáron tartatnak. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X K X X X X X X X X gÜF^ Különleges festék-árú raktár. Van szerencsénk a helybeli és vidéki nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, miszerint a vármegyeház-tér 9 ik szám alalt, a Fabry Karolyné féle emeletes házban, egy festék*árú és a festészethez tartozó segédeszközökből álló különlegességi raktárt nyitottunk. Ezen üzletnek városunkban való felállítását a nagy közönség méltányos igényeinek kielégítésére igen szükségesnek tartottuk. Raktárunkat, mint szikértők ugy rendeztük be, hogy az egyes e szakba vágó iparágakhoz szükségelt árúk, különösen a festő, mizoló, aszta'03, bádogo3 és kocsi-gyártó ipirhoz tartozó festókczikkek a legjobb ós bármilyen mennyiség é3 minőségben g/ári áron szerezhetők be. . Raktárunkon van minden szinü és minőségű olajban tört fe3tók, [firniss], gépolaj, a legfinomabb borostyán és spiritusz pid'ó lack minién színben Lick, firnÍ33 és porfestékek. Mindennemű és különféle ecsetek. Az asztalos iparághoz szükséges amerikai fournier és faragványok raktára, stb. stb. Ezúttal bátorkodunk a helybeli és vidéki nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, miszerint 25 éven át folytatott szob.ifestészeti és mizoló ipirágunkat u*y mint eddig, ezután is a legnagyobb buzgalommal-és szorgalommal folytatni fogjuk, és az ebbeli megbízatásokat Stein Mir fogja eszközölni. A festék-árú üzletet pedig Stein Sám«a! vezeti és kezeli. A n. é. közönség becses pártfogását kérve, maradtunk kiváló tisztelettel (97—3—2) Stein testvérei*. X X X X X X H » » * * > * X X ) J 1 : : :