Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-03-10 / 10. szám

N Y í B V I D É K." holelódeink a történelmi nevezetességű szókat: ,monamur pro rege nostro" kimondák: nem is csak azt a helyet, hol a gályarabokat itéló - nem bíróság - ezt a nevet nem erdemük - gyilkobük működtek: nem is csak azt a remek templomot, a melyből hajdan az értemi felvilágosodást és lelkiismereti szabadság eszméit hirdetők s melyben mi a jezsuiták terjesztik a szeretetlens

é j-.éit; _ hanem ott, az ág. ev. lyceum szerény, elrejtett epülete mellett (most szép városrész) akkor elhagyatott régi temetó-helyeu, több sírbolt közül volt egy — s az a luteráuus tanár, kinek neve sem volt magyar, talán az elsó magyar szót sem édes anyjátul hallá; — ki nekünk hazánk történelmét tanitá, - gyermek növendékeit oda vezette a tanterem ablakához és mondá: néz zétek ott nyugszik egy igen derék férü, egy valód, mag var hazah (báró Jeszeuák János, 1848-ik. kormány biztosi ki mert hazája iránt kötelességét h.ven teljesité, az önkényuralom áldozata lett; tanuljatok példáján, hogy kell a „hazáért élni és halni." És ugyanaz az ág. ev. tanár, az akkor még teljesen idegen uyeivü lutatszeii városban, és abban az_ időben, mikor magyarnak lenni, magyarul érezni bun volt, megtanította magyarul beszélni, magyarul érezni a német anyanyelvű gyermekeket, és ma ezek és ezeknek utódai mind ott vannak a sta isztika által kimutatott - millió magyar közt; s az a luteránus tanár még többet is tett, mint bölcs orvos mint gondos kertész, teljes erejével irta tt pánszláv apák gyermekeinek lelkéből a szülő házából hozott kórauyagot, ártalmas gyomot s igyekezetét uagy részben siker koronázta. — Es ha maradtak is bullák Mudronyok. Ilurbánok — ez nem az ő becsületes hazafias igyekezetükön mult;—de másrészről neveltek nekünk Próuayakat, Uadvánszkyakat.Győriket, Zelenkákat, dr. Szlávikokat stb. Mint gyermek uz ág. ev. tanárok önfeláldozó, hazafias működésének tanúja voltam s anuak áldásthozó és nemzetünkre oly uagy foutosságu eredményét, mint férfi meg Ítélni és inóltáuyolui tudom, s az elismerés legnagyobb mértékével kell, hogy áldozzam nékik, vagy talán már csak emléküknek. De mivel tudom, hogy hazai ág. ev. iskoláinkban ez a hazafias szellem van ma is, és lesz azután is: — ebben látom én megdönthetlen alapját a a hazai két protestáns felekezet egyesülésének. Te, édes barátom, azt is irod, hogy az ág. evangélikusoknál oltár, ostya van, és irod, hallottad ag, ev. telvnagosűlt főúrtól, hogy az a mi egyszerű templomain kat magtarnak nevezte — és ezek téged az egyesülés lehetetlen volta kimondására vezettek. Az általad ouilitet fóur felvilágosult voltára én részemről nem sokat adok; bőt az sem bánt, ha valaki, még ha főúr is, az én egyszerű kálvinista templomomat magtárnak nevezi; elfogadom e czimet, — régi gazda vagyok; láttam a magamén kivül sok gazdaságot — és azt tapaztaltam, hogy okos gazda nem hord magtárába polyvát, konkolyt, oda csak a tiszta csiraképes magot helyezi el. — Igen magtár az én kálvinista templomom, ebben van elhelyezve az a jó mag, melyből a magyar haza jólétének ós ebben a teljes vallásszabadság és egyenlőségének, az értelmi és szellemi felvilágosodásnak áldást hozó vetése kikerül! Az oltár, az ostya pedig egy világtörténelmi esemenyt juttat eszembe, Konstantinápolynak a törökök általi meghódítását, mikor az utolsó, görög császár, hogy hazáját a végpusztulástól megmentse. Kész volt lemoudaui dogmáiról, segélyül hívta a pápát, az olaszokat s a görög nep, midőn uralkodója szándékairól értesült, követelte, hogy az uj hit-formában benne legyen a filioque és az ostya savanyiiailan kovászbol készüljön. És fellázadt a pápa által küldött geuuai segélyhad ellen; azt mondta: inkább a szultán turbánját lássa oltárán, mint a tiarát. Kívánsága szerint lett, azon különbséggel, hogy — turbánt látott, de oltárt többé nem. Oly részletesen, oly híven elősorolod a veszélyt, mely nem csak a magyar protestantizmust, de magát a magyar hazát feuyegeti; meguevezed ellenségeinket, a kik á hitetlenség, u vakhit, az ultramontanismus képében ellenünk küzdenek: minden betűdet aláírom, — sőt ellenségeink számat a nemzetiségekkel többnek látom — ós mi most, a küzdelem órájában a felett vitatkozzunk, hogy az ostya savanyitatlau kovászból készüljöu? Azt tárgyaljuk, ellenségeink elótt azt hirdessük, hogy lehe tétlen egyesülnünk azokkal, épen azokkal, kik egyek voltak velünk a mult szeuvedéseiben, a kikkel együtt viseltük a rablánczot, a kiuek vérével egyesült a mi kiontott vérünk és a kinek egygyé kell leuniók velünk a jelen és jövő küzdelmeibeu is; — és mi most az elválasztó vonalakat vizsgáljuk, nem pedig az összekö'ó kapcsokat keressük? Épen én, ki tégedet, a te bensődet, a te működésedet aunyira ismerem; ki tudom, hogy te uemc->ak a türelmes papíron, de ott, a te igen derek és jö híveid között miuden nap nemcsak szóval, de tényekkel építed a .jövő egyházát;" habár azt irod, hogy ág. ev. testvéreinkkel az egyesQlés lehetetlen, — állítani merem, hogy te miudeu perczbeu minden áldásos tetteiddel a lehetetlenség legyőzésén működül, és ha e nemes, e szent, e hazafias muukád végzésében isten ueked erőt ad, és ha a te példádat lelkésztársaid követik, és ág. ev testvéreink ugyanazt teszik, a mit te: — hiszem, erősen hiszem, hogy az a lehetelenség — el fog tüuni. Nagyon anyagi világot élünk s ez egy üj tudománynak adott léteit és gyors fejlődést; ez az uj tudomáuy némely tételek mellé oly erős argumentumokat állit, hogy azután e tételeket semmi más tudomáuy, sem theologia, sem dogmatika megdönteni nem képes; — ez az uj tudomáuy a statisztika; ez tükre az államok jelenének és jövőjének. S ha éu e tukőrból nemzetem es felekezetem jelen helyzetét nézem, híven tüuteti ezt nekem a tükör elém, — és ha lelki szemeim elé állítom azt a buzgó, hazafias, vallásos tevékenységet, a melyet te és a hozzád hasonlók ugy a mi, mint a testvérfelekezet részéről kifejtenek: — én ugy látom, bármit mondanak a theologusok, dogmatikusok: — el fog jönni, eljő a idő, mikor az uj statisztika nem 3 millió kálvinista és 1'/, millió lutheránusról, de 6—7 millió magyar protestáusról fog beszélni ós e számban nem lesznek, ne is legyenek — Dullák, Mudronyok, Hurbánok. Igazad van, kedves barátom! ne mondjuk, ne zaklassuk, ne keseritgessük egymást az egyesülés feszegetésével, maradjunk .édes testvérek," de ne mondjuk ki, hiszen uem vagyunk mi a Vatikán urai, — a non possumust, sót inkább keressük, készítsük, a mit te és sokan ma lehetetlennek tartanak, — mert Magyarországnak magyarrá kell lenni — el fog következi i, és te ezen egyesülésnek ép oly barátja leszesz, azért épen űgy fogsz lelkesülui, mint igaz barátod: Ujfalussy Béla „Fegyelmi eset a főgimnáziumban/' Nyilatkozat. A „Nyírvidék" tekintetes Szerkesztőségének. Olvastam becses lapjának 8-dik számában „Fegyelmi eset a főgymnasiumhan" czímű újdonságát, de abban a meggyőződésben levén, hogy tanulók fegyelmi ügyét hirlapilag szellőztetni, vagy pláne érdemileg tárgyalni tapintatlan. kényes és czéltévesztett dolog akár az illető tanulót magát, akár a szülőket, akár pedig a tanulóifjúságot tekintem; azért nem is válaszoltam az újdonságra, daczára annak, hogy én abban hangulat csinálást láttam a kizáratásra méltónak tartott tanuló iránt a tanártestület rovására. Mert hiába mondja az újdonság írója, hogy .,Kötelességének ismeri magát az esetet, a valódi tényállást elmondani, mindenféle mendemondákat megszüntetendő," nem mondja el az esetet a maga pártatlanságában, mondjuk: meztelenségében; nem, mert egyáltalán nem fektet súlyt a modorra, a hangra, egyes kifejezésekre, a fellépésre — pedig a tény elbirálsánál az mind nagyon is számbaveendő tekintet — melyet a tanuló, társai jelenlétében, tanárával szemben magának megengedni jónak látott. Az újdonság irója csak mosolyt, talán ártatlan mosolyt lát a tanuló arczán, de aztán már a szelid mosolygás mellett látja a haragos tornatanárt, a kegyetlen tanártestületet s látja a kegyelmes fegyelmi bizottságot. No hát gondoltam: legyen az újdondásznak az ő hite szerint, s hallgattam azért is, mert jól tudom, hogy az ellogulatlan közönség fel nem teszi egy főgymnasium tanártestületéről, hogy egy gymnasistá', csak azért, mert mosolygott, akarna kizárni az iskolából. De meg aztán azt is megkérdezhettem volna, hogy hát ki bízta meg a riporter urat s miért éppen őt azzal, liogy kötelességének tartsa a tényállást constatálni? és hogy honnan, mely forrásból merítette a részletes adatokat? Mert tudomásom szerint ott, hol a fegyelmi eset összes adatai, szálai összegyüjtvék, a főgymnasium igazgatójánál, ez irányban a riporter ur lépéseket nem tett s magát illetékes oldalról egyáltalán nem tájékoztatta. Ismétlem, mind ezen csiklandós, de elég nyomós körülmények daczára hallgattam. Most azonban már, mikor a „Kisvárdai Lapok" egyenesen a Nyírvidékre mint forrásra való hivatkozással jónak látta e fegyelmi esetet feleleveníteni, mondván lapjának 9-dik számában: „hogy egy fiatal gymnasista azért csapódott ki a nemes főgymnasium falai és tanítványai közül és tanárai által, mert a tornaórán elmosolyodott." S nem a legjobb Ízlésről tanúskodva, élczelődve, kevés szellemmel, de minden elmeél nélkül neki megy a tanártestületnek, különösen a tornatanárnak, ilyen körülmények között kényszerítve látom magamat, hogy tartózkodó helyzetemből kimozduljak s kelletlenül bár — ismételten — elmondjam a fegyelmi eset részleteit. Tény az, hogy II. E. tanuló, P. Gy. tornatanár többszöri figyelmeztetése daczára, a tornakörben a szabadgyakorlatok alatt nevetgélt s ez által megsértette a tornakör alapszabályainak 8. és 11-dik §§-ait. Tény a7, hogy ennélfogva a tornatanár a tanulót a sorból kiállíttatta s megjegyezte ,,hogy csak bolondok nevetnek ok nélkiil." Erre a tanuló feleselgetni kezdett s egyet mást „kikért"' magának a tornatanártól. Tény az, hogy a tornatanár a kényes helyzetnek véget vetendő, H. E. tanulót a tornateremből való eltávozásra szólította fel; de ez nem távozott még akkor sem, a mikor figyelmeztetve lett. hogy a tornateremből a pedellus által vezettetik ki. Tény az, hogy mikor megérkezett az iskolaszolga, H. E. ezen szavakkal „szeretném én azt látni, hogy engem innen a tanár ur kidobat", a leghatározottabban megtagadta az engedelmességet s továbbra is a tereinben maradt. Tény az, hogy a tornatanár tettlegességre nem akarván vinni a dolgot, nyomban jelentést tett a tornakör elnökének L. S. tanárnak, a köteles engedelmesség durva megsértéseért elégtételt keresendő magának. Tény az, hogy a kör elnöke gyűlésbe hozta össze a kör tagjait s két kérdést intézett hozzájok: 1.) Vétett e II. E. az alapszabályok §§-ai ellen ? s 2.) ha igen, érdemes e, hogy továbbra is a kör kebelében maradjon? Az első kérdésre a kör tagjainak tuln-, 'omó többsége a tanuló bűnössége mellett nyilatkozott s mégis megtette azt, hogy néhánv szavazat többséggel nem-mel szavazott a második kérdésre. Tény az, hogy a kör elnöke a helytelen irányban és módon nyilvánult pajtáskodás által a tanári tekintélyt megsértve látta, jelentést tett a fegyelmi esetről az igazgatónak, s egyúttal lemondott a tornakor elnökségéről. Tény az, hogy ezután a fegyelmi kihágást az igazgató a tanártestület elé vitte s midőn egyértelmüleg constatálta azt a tanári kar - ezt a tanárszék elé megidézett tanuló maga is elismerte, — hogy a tanárral szemben tartozó engedelmesség és köteles tisztelet durván megsértetett. a tanár testület szavazat többséggel a tanulónak a tanintézetből való kizárását hozta javaslatba a kizárási ügyben végérvényesen határozó fegyelmi bizottság előtt. Tény az. hogy a fegyelmi bizottság a következő indokolással: bár a bizottság belátta azt, hogy H. E. tanuló P. Gy. tornatanárral szemben a tanítványtól méltán elvárható illedelem teljes ignorálása mellett a köteles engedelmességet többszörösen és durván megtagadta, s ekként a tanártestületi értekezlet által a tanintézet fegyelmi szabályainak áthágása miatt hozott — s nevezett tanulót a tanintézetből kizáró határozat őt méltán sújthatná, — mindazáltal tekintettel egyrészről arra, hogy II. E. eddigi magaviselete súlyosabb beszámítás alá vehető nem volt s mint az intézet VHI-dik osztályába járó növendéknek, kirekesztése jövőre esetleg kártékony befolyással hathatna; — tekintettel másrészről arra is, hogy az általa elkövetett fegyelmi kihágás alkalmával azon, bar helytelenül alkalmazott vélelemben lehetett, hogy eljárását nem a rendes, kötelezett tanórán s ekként nem tanára, de a tornakör vezető tisztviselője ellen alkalmazza; — s tekintettel végül arra, hogy illetlen magaviseletét s eljárásának helytelenségét a tanártestület előtt önként beismerte: a tanártestület többségének határozata ellenében a tanártestület kisebbségének álláspontjára helyezkedve, H. E. tanulót elitélte arra, hogy a tanulóifjúság jelenlétében a megsértett tanártól bocsánatot kérjen, a tornakörből kizárassék. hogy 3 órára becsukassék, hogy erkölcsi magaviseletében megróvassék. Ez a tényállás t. szerkesztőség, nem pedig az, a miként azt a jelzett újdonság szerzője előadta. Nem akarok e fegyelmi eset alkalmából teljesen tárgyilagos előadásomhoz tanulságos refleksziókat fűzni, pedig árzem, tudom, hogy nem végeznék felesleges munkát kivált akkor, a mikor nap-nap mellett, lépten-nyomon látjuk, miként terjednek, harapódznak el az ifjúság körében a rossz szokások; miként vesznek erőt az ifjúság caracterében az alapjában kiirtandó kinövések: a nyegleség, a hányiveteiég; a szerény, illedelmes magaviselet helyett a kihívó, léha pöffeszkedés és önhittség, az engedelmeskedni nem-akarás, az önfegyelemhiány, a dacz, stb. stb. Nem keresem a hibák okait, okozóit, pedig újjal mutathatnám meg, hogy hol vannak, hogy mik és kik azok, csak annyit jelentek ki, hogy a tanártestület minden tagja legjobb tudása s lelkiismerete szerint fogja ezután is teljesíteni kötelességét minden irányban és mindenkivel szemben egyformán, hűen. Nyíregyháza, 1895. márczius 7. Martinyi József, főgymn. igazgató. ÚJDONSÁGOK. — Ministeri köszönetnyilvánítás. A honvédelmi minister Uj-Fehértó község képviselőtestületének a honvéd-menház részére adományozott 10 frtért köszönetét nyilvánította. — Márczius 15-ike. Az iparos ifjúság önképző egylete megünnepelni készül a nagy tettek e nevezetes napját. Mint halljuk saját egyleti helyiségében rendezi az ünnepélyt. — Ülések a vármegyén. Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága csütörtökön, folyó hó 14-én délelőtt, a közigazgatási bizottság árvaügyi felebbviteli küldöttsége ugyanaznap délután 3 órakor, a fegyelmi választmány pedig 4 órakor ülést tart. — Országos tébolyda Nagy-Kállóban. Dr. Niederman Gyula a lipótmezei országos elmegyógyintézet igazgató főorvosa dr. Jósa András vármegyei főorvos és Koczok László kir. főmérnök közbenjöltével alapos és részletes tervet dolgozott ki a nagy kállói régi székháznak országos elmegyógyintézetté leendő átalakítása tárgyában. A majdnem egy teljes hetet igénylő munkálat eredménye szerint az átalakítási és teljes berendezési költségek mintegy 70—80,000 forintot igényelnének, mellyel szemben a minister tudvalevőleg csak 50000 forintot irányzott elő. Ennek a daczára remélhető, sőt biztosra vehető, hogy a tébolyda felállítása megtörténik, sőt az építkezésekhez már a tavaszon hozzákezdenek. Az intézet 250 személyre lesz berendezve s megnyitása után a lipótmezei tébolydából 200 elmebeteget szállítanak le külön vonaton. — „Fegyelmi eset a f'őgyiunasiuniban". E czim alatt ez évi február hó 28-áu megjelent számunkban egy újdonságot közöltünk, melyre vonatkozólag a főgymnasium igazgatójától egy nyilatkozatot kaptunk, melyet lapunk más helyén közlünk. — Az újdonság megirója — vagy a nyilatkozat szerint: szerzője — a nyilatkozatra e helyütt a következőket jegyzi meg: A kérdésben forgó eset hírlapi közzétételét az eset nem ismeréséből származó azon különféle kommentárok tették indokolttá és. szükségessé, melyeket akkor tájban városszerte hallani lehetett. a „Kisvárdai Lapolc" miként „dolgozta fel" az illető hírt, azért feleljen a „Kisvárdai Lapok". De hogy maga az illető közlemény nem foglalt állást sem pro, sem contra, hanem a legteljesebb és higgadt tárgyilagossággal íratott meg, annak igazolására, szemben az igazgató ur nyilatkozatával, álljon itt újból az egész újdonság: „Kinos feltűnést keltett városunkban a lefolyt héten egy helybeli főgimnáziumi tanuló esete, melyet városszerte élénken tárgyaltak és sokféle komentárral kisérték, — különösen, mert magát a tényállást sem ismerték egyformán. Épen ezért a mindenféle mendemondákat megszüntetendő, kötelességünknek ismerjük magát az esetet elmondani, ahogy megtörtént. A helybeli főgimnázium felsőbb osztályának tanulói körében egy „tornakor" áll fenn. Ennek tagjai közé tartozik egy 8-ik osztálybeli tanuló is. A körnek egyik tornaóráján a főgimnázium tornatanára néhány növendeket a sorból kiállíttatott fenyitésképen. E közben az illető 8-ad éves tanuló elmosolyodott. Az illető szaktanár e miatt kérdőre vonta, s mert "mosolygásának okát adni nem volt hajlandó, a teremből kiutasította. Az illető azonban a kiutasítást jogosnak el nem ismervén, nem távozott még akkor sem, mikor erre a behívott pedellus által szólittatott fel. Ez az eset a tornakör választmánya elé került; a választmány azonban bár szótöbbséggel vétkesnek találta a tanulót, nem büntette. Ez ok miatt az illető szaktanár a tanárkar elé vitte az ügyet s a tanárikar a tanulónak az iskolából való kizárását határozta el. Minthogy azonban ezen határozat érvényéhez a főgimnáziumi fegyelmi tanács hozzájárulása is szükséges, az ugy ezen tanács elé került. A fegyelmi tanács szerdán délután tartott ülésében nem tette magáévá a tanári kar határozatát, hanem az illető tanulót három órai elzarasra ítélte, és kötelezte, hogy az illető tornatanártól bocsánatot kérjen. — Ez a valódi tényállás." — Halálozás. Városunk tanítói karának egyik buzgó es érdemes tagja: Erdős K. Vazul e hó 6-dikán meghalt. Elhunytáról a helybeli g. kath. egvház a következő gyászjelentést adta ki: „Nyíregyháza város gör. kath. egyháza fájdalommal tudatja ügybuzgó tanítója Erdős K. Vazulnak 10 évi fáradhatlan, lelkiismeretes hivatali működése közben, élte 33-ik évében, folyó évi márczius G-án bekövetkezett gyászos elhunytát. Hült teteme folyó évi márczius 7-én d. u. 4 órakor fog a gör. kath. egyház szertartása szerint, Szt.-Mihályi utczai lakásából, a vasúti sírkertbe az örök nyugalomnak átadatni. Nyíregyháza, 1895. márcz. 7. Áldott legyen emléke!