Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1895-03-10 / 10. szám
ISYtRVIOÉ K." A „felekezeti alakulásokéhoz.*) Fenti czirn alatt e lap legutóbbi számában egy czikk jelent meg. Legyen szabad nekem e czikkhez hozzá szólanom. Jogczimem lehet erre ] -szőr, hogy a benue apostrofált egyik községi ügyet ismerem; 2-szor, hogy 4 évvel ezelőtt én alakitottam meg megyénkben a czikkben perhorreskált kath. olvasókörök elsejét, mely ma 100 taggal, H 200 kötetet hajadó népkönyvtárral bir. Igyekezni fogok lehetőleg a czikk eszmemenetét követni. Azt mondja czikkiró, hogy az egyházpolitikai áramlatok napirendre kerülése óta járványnyá vált az emberek felekezetek szerint való elkülönítése És ebben — sajnos — igaza van. De téved, midőn czikke további részében ezt mesterségesen szitott mozgalomnak mondja, holott az a dolgok logikai természetének folyománya. Mert hiszen meg volt a felekezetek szerint való elkülönítés hazánkban addig is. De nem nyilvánult - legalább a közel múltban ->— oly éles alakban, mint ma Az elválasztó gát nem volt oly érdes, oly tüskés. Sőt csaknem egész simává esztergályozta azt a már huzamo sabb idő tartó társadalmi békés együttélés. Ma rámondhatjuk, hogy: fűit. Ma felforgatva van az egész társadalom, és éles ellentétben áll egymással nemcsak minden párt, de jobbára minden felekezet is. S mintha valami fenyegető vésztől félve, rettegne mindenki, az általános felbomlás közepette is társulni törekszenek mindeu rokon elemek. S hogy társulhassanak, a vegybomlási processus törvénye szerint eltaszítják maguktól miudamaz idegen elemeket, melyekkel addig adhaesioban voltak. Ily tőkét mesterséges izgatás nem szülhet Természetes folyománya az ma fenforgó közviszonyainknak. Máskülönben nem volna oly általános. Ezek után önként tolul előtérbe a kérdés: mi tette közviszonyainkat ilyenekké? Czikkiró szerint az, hogy „egyes tagjai a magyar társadalomnak, kik hivatottak lennének arra, hogy a nemzeti eszme kultuszát erőteljessé tegyék, e helyett tüzes üszköt dobnak a nép közé." E diaguosis igazságát teljes készséggel aláírom. Aláirom és elfogadom anuál inkább, mert magam is ugy tartom, hogy az egész áldatlan felekezeti merevségnek, idegenkedésnek, mely széttagolja társadalmunkat, azon férfiak a közvetlen okai, kik a következményekkel nem számolva, tüzes üszköt dobtak a nép, a nemzet fiai közé. Do nagyban eltér felfogásunk a tüzes üszök mivoltára nézve. Czikkiró a katb. egyesületeket, kath. dalárdákat, kath. olvasóköröket, melyek mind sűrűbben keletkeznek tartja tüzes öszköknek. Szerintem azok csak okozatok, következmények Következményei az igazi tüzesüszőknek : az egyházpolitikai áramlatoknak. Hisz a közviszpuyok megbomlottak, mielőtt ez egyesületek nagyobb számban létrejöttek volna. S közleménye elején maga czikkiró is az egyház*) E rzikkre lapunk jövö azámában reflektálni fogunk A NYIRVIDÉK* TÁROZÁJA. A „kállai kettős". Erre is el lehet mondani Petőfivel: „van e, ki e nevet nem ismeri?" Azt hiszem, hogy talán csak Chinában akadhat nak'olyan egyesek, akik a fenti név alatt valami kállói kiadású „Siámi kettős"-félét gyanítanak; ellenben a világ legnagyobb része tudja, hogy a .kállai kettős" alatt egy sajátos magyar tánezot kell érteni, egyikét ama specialitásoknak, melyek maguk mellé mintegy jejzó gyanánt a .kállai" melléknevet vették fel. Mert a régi időkben több ily országos hirü specialitással dicsekedhetett Kálló. Á .kállai hóhér", azon időből, midőn még Káliónak pallosjoga volt. A „kállai vár", e nemben kettő is; az egyiknek helyén ma már együgyü libák és kacsák szedegetik a zöld füvet, egy-egy jó izü szálat többre becsülve a Bocskaiak és Itákócziak miudeu dicsőségénél; a másik, mely 1740-ból veszi eredetét, az az impozáns, vastag falazatú épület, mely a város kellő közepén mint valami óriási emlékköve az elmúlt, hires restaurationalis világnak, még ma ii fennáll s szomorú missiouak néz elé. A .kállai egyes", sötét adószerű tauyája a vármegye mindenható kezeibe került gonosztevőknek, hol sem ülni, sem állani, vagy feküdni nem lehetett. Mindezeket nevükkel, emlekükkel, dicsőségükkel együtt elsodorta az a vén, nagy hullámü folyam, mely nem tudni, honnan, hová folyik, — az idó. Ám e specialitások egyike, a „kállai kettős,' ma is ól nemcsak névben, de bizonyos töredékben ,iu uatura" is, dallamban, szövegben és tánezban. Sajnos, hogy csak töredékbín, mert a maga egészében és eredetV ségében már—már ez is csak a múlté. — Az a nemzedék, mely a régi jó időknek tanuja volt, melynek b<5alkalmu vigalmán, társas összejövetelein, 2—3 napig tartó lakodalmain rendes vendég volt a .kállai kettős," hat lábnyi mélyen van már a föld alatt s magával vitte kedvencz tánczának művészetét is. Aztán meg ma politikai áramlatok napi rendre kerülésétől datálja a felekezeti járványt, Annak okai tehát nem lehetnek a kath. egyesületek, legyenek bár azok dalárdák avagy olvasókörök E szerint tévesztett dolog, mit czikkiró tesz, a baj orvoslása czéljából a kath. egyesületek — tehát az okozat — ellen sorakoztatni, s tömörittetni mindazokat, „kiknek szavuk van, melyet meghallgatnak, befolyásuk vau, melyet érvényesíthetnek." Ez szerencsétlen gondolat volna, s csak akutabbá tenné a bajt. Dugjuk be az igazi forrást, a houuan a vészes áramlat származik, és csend leszeu. s elsimulnak a tajtékzó hullámok. A fenyegető vés felleg eloszlásával eltűnik az ellene való védekezés szüksége, amaz ismert elv szerint: cessante causa cessat et e/l'ectus. Mig ez be nem következik, hiu reményben ringatjuk magunkat. Czikkiró őrületnek nevezi a felekezeti jellegű községi képviselő-testületeket, s felkiált: mi köze a közigazgatási teendőknek ahhoz, hogy a jegyző, biró vagy esküdt milyen vallású! . . Mindkét állításhoz igen sok szó fér. Az elsőt most mellőzöm. A másodikra meg azt mondom, hogy biz annak igen nagy köze van ahhoz — igen sok helyen. Például a hol a nép, az a czikkiró szerinti „mély vallásos érzelmű", a községházánál, a hol czikkiró szerint „vallásos érzelmeinek kielégítését nem keresheti", hanem a hol — ugyancsak czikkiró szerint — „mindenek lelett szedik az adót . . végzik a lakosok ügyes-bajos dolgát", egyik elöljárójától — a ki véletlenül épen református — istenének hatalmas szidalmazását, a másiktól — a ki véletlenül szintén református — az Istenben, a halhatatlanságban és feltámadásban való hit babonaságát, s ezzel szemben a természet istenité3ét hallja prédikálni, — hát ilyen helyen attól a „inély ^vallásos érzelmű" néptől épen „mély vallásos érzelménél fogva" alaposan uem lehet kérdezni, hogy mi köze a közigazgatási teendőknek ahhoz, hogy milyen vallású a biró, jegyző vagy esküdt. Ilyen helyen annak a „mély vallásos érzelmű" népnek, épen „mély vallásos érzelménél fogva", nem lehet bűuül felróni, ha a kígyótól megcsipetve, a gyíkban is kígyót vél lappangani s e remegésében csakis kipróbált keresztény érzelmű férfiakat óhajt az elöljárói székeken látni. Aligha nem ilyen dolgok adtak lökést ama felekezeti jellegű képviselőtestületi s jegyzői mozgalomnak is, a melyre czikkiró közleményében czéloz, de a melynek mivoltjára nézve alaposan félre van vezetve. Amint én ösmerem amaz ügyet, az történt ott kicsinyben, a mi az országban történik ma nagyban. A maroknyi kisebbségü ref. felekezet vagy annak vezére egy sakkhúzással majorizálta a háromszor akkora katholikusokat, s törvényteleu módon kiszorította a képviselőtestületből a katholikusoknak közmegelégedésre évek óta ott helyet foglalt, biróviselt képviselőit, protestánsokká! t jltetvén „nem is ugy van, mint volt régen"; más idők, más emberek ... A mai korszellem auyagias iránya, a megélhetés nehéz gondjai mind megaunyi ellenségévé lettek a régi pátriárchális'élet egyszerű, naiv kedvteléseinek, melyek között a könnyebb, gondtalanabb élet, a kedé lyek természetesebb, melegebb hullámzata, 3zinte teimékeny talaj volt e táncz fortélyainak virágoztatásához. Ez az oka, hogy a mai nemzedék nem kultiválja már ugy hires tánczát, mint a régi, s bizony jó szerencse, ha egy egy vigabb lakodalom adtán találkozik egy pír, mely rászánja magát, hogy valamit bemutasson a régi dicsőségből, melyet atyjától, vagy nigyatvjától öregség képen maradt reá. Ily viszonyok között magam is szívesen vettem részt egy pár Ugybuzgó polgár azon törekvésében, hogy e hires specialitásnak legalább még ez idő szerint meglevő darabjait összegyüj:ö»essük s megmentsük az enyészettől. Felkerestük mindazokat, a k król gvanitottuk, hogy valami felvilágosítást nyújthatnak. — És nyújtottak is szívesen, egyik ezt, a másik amazt, a mi épen emlékezetében megmaradt: itt e ry strópha szöveget, amott egy melódiát sikerült feljegyeznünk s bizonyból eset látnunk t zeket, a mult emlékei iránt lelkesülő, többnyire öreg, roskatag alakokat, a kik közül egyikmásik épsn a betegség párnái között dúdolta el az" általa ismert részleteket. Gyüjtésünk eredménye gyanánt öt fele melódiát s egy csomo szöveget sikerült ös-ze zedDünk, melyek állítólag — mind a kallai kettőshöz tartoznak. Dehogy mennyiben felel meg ez állítás a valónak, ezt ma már bajos dolog eldönteni, annyival is i ikább, mert e tekintetben forrásaiuak is különböző módon nyilatkoznak. — Vannak, kik eróseu állítják, hogy a tulajdonképeni kállai kettőshöz csak két dallam használtatott, egy andalgó szerű lassú és egy toborzó jellegű friss. — Mások pedig ugyancsak tekintélyekre hivatkozva álli'ják, hogy a kállai kettős köré több melódia csoportosult, a melyeknek különböző jellege és ritmusa szerint a tánezolók most lassan andalogva, majd frissen aprózva lejtettek. — Hogy melyik részen van a tárgyilagos igazság, nem tudom. Annyi bizonyos, hogy forrásaink ugy pro, mint be helyüket. S mikor e miatt a kijátszott, vagy mint a nép mondta „csúffá tett" katholikusok törvényes téren orvoslást kerestek, hogy visszaállíthassák a békét biztosító méltányos és igazságos számarányt, rájok kiabáltak, hogy mit zavarják a vizet! mit akarnak vallásháborút! . . . Ez a sértett jogérzet, és nem a felekezeti gyűlölet, kereste az orvoslást akkor is, mikor arról az esetleges jegyzőcseréról volt szó. Ekkor sem felekezeti jellegű képviselőtestületet akartak azok a túlnyomó többségbeu levő katholikusok, hisz jelöltjeik közt reformátusok is voltak, hanem csak a számarányuknak megfelelő helyeket. Higyje meg czikkiró ur, nem a felekezeti béke forgott ott veszélyben hanem az egyeduralmi hatalom prestigeje De hogy ez elmaszkiroztassék, ráadták a mozgalomra a felekezeti köpönyeget Sapienti pauca! A maszlagról kell meg valamit mondanom. Czikkiró t i. maszlagnak nevezte egy 3U részben katholikus községnek abbeli törekvését, hogy — inter pares — saját felekezetbeli jegyzőt nyerhessen, ámde ha maszlag az az alkotmányos elven nyugvó gyakorlat, melynél fogva községi választásoknál többnyire a többség' feekezetére is tekintettel szoktak lenui, akkor kimoudhatjuk, hogy Szabolcsvármegyében már csak katholikusok nincsenek megmaszlagositva Nálok t. i. még előfordul, hogy tiszta katholikus létökre is református jegyzőt választanak maguknak, mint például legközelebb Rakamaz. Sajnos, nem igen láthatjuk ezt oly helyekről, nol reformátusoké a többség, annál kevésbbé pedig olyanokról, hol kizárólag övék az uralom. S ebből az a régi igazság a tanulság, hogy a katholikusok elvileg hangoztatják, de nem igen gyakorolják, a reformátusok ellenben elvileg elleue vannak, gyakorlatilag azonban ugyancsak érvényesitik, hogy: csak magunk fajtáját! Exempla sunt odiosa. Kinek szemei vannak, tekintsen szét, s találhat példát többet az elégnél . . . Azt is mondja czikkiró, hogy ha beveszi a nép e maszlagot (hogy t. i. többségben levő felekezetéből való jegyzőt válaszs»ou), akkor „templomában nem fogja többé a megnyugvás teljeségét megtalálni". Erre csak azt kérdezem: hát mikor fogja megtalálni? A czikk logikája szerint akkor, ha pl. egy 3/t részben katholikus nép már a priori reformátust választ. Ez önkéntelenül is amaz ismert következtetést juttatja eszembe: baculus in angulo, ergo pluit. Ezzel eljutottam oda, hogy a czikk végén tett eme kérdésekre feleljek: mire jók a r k dalárdák? mire jók a r. k. olvasókörök? mire jók a felekezeti jellegű községi képviselőtestületek? De mielőtt feleletemet megadnám, legyen szabad egy kérdést tennem czikkiróhoz. Mért nem tetszik azt is kérdezni: mire jók a ref. dalárdák? mire jók a ref. olvasókörök? Mert ám ilyenek is vaunak, sőt megyénkben az utóbbi időkig csakis ilyenek voltak. Az ugy nevezett polgári dalárdák, s olvasókörök lénvecontra nem igen hivatkoztak másra mint a megszokásra és az általuk látottakra; s e tekintetben mindenik félnek a saját szempontjából igaza lehet. Ám de máa kérdés az, hogy különböző szokások és eltérő gyakorlatok hol és mennyit vettek el az eredetitől, vagy hol és menynyit toldottak ahoz az elmúlt évtizedek folyamán. Ha — eltekintve e véleményektől — magukat a dallamokat s azoknak a benső hangulatát és rithmikai beosztását vizsgáljuk, nagyon valószínűnek látszik, hogy a két első melódia, mint egy és ugjanazon müegésznek .andalgó" és „friss" részletei, szoros összefüggésben illannak egymással. Egy vér lüktet bennük s egy és ugyanazon hangulat uralja mind a kettőt. Az első gyönyörű szép andalgó, bizonyos bájos melaucholiával, egyszei ü, de sokat mondó moll-tónusból. Jellemző vonása a dallam közepén és végén refrainszerüleg megujuló u. n. .pityegtetés", mit hegedűn piccicatóval, énekléskor pedig dongókarszerű ümmögéssel s a hüvelyk ós közép ujjak rithmikus csattogtatásával szoktak előadni. A második dallam egy alapon nyugszik az elsővel, de rithmusa gyorsabb, apróbb, mely bő alkalmat nyújt a tánczolóknak a magyar tánezrithmus sok féle aprózásában és figuráiban való ügyességök bemutatására. Ha jól emlékszem, ezt a dallamot Szénfy is felhasználta „kis ábránd* czimü müve egyik tételében. A harmadik és negyedik dallam ismét összefüggésben áll egymással, de benső értéküket tekintve az előbbi kettőnél sokkal gyengébbek. Egyszerű, keveset mondó melódiák, közepas gyors tempóval, mely sem a a régi magyar „Andalgó", sem a .Palotás* kereteibe be nem illik. Azt hiszem magam is, hogy e melódiák egyike sem tartozhatott az eredeti kállai kettőshöz, miután azokon még nem nagy zenei érzék mellett is azonnal észrevehető bizonyos szláv motívumokon nyugvó borongós hangulat, (mely pedig lényegesen külömbözik a „sirva vigadó" magyar kedély busulásától), a dallamoknak ugyau e fajra emlékeztető monoton vontatettsága, nemkülönben rithmus merevebb ós nehezen tagolható volta. Az ötödik dallam ismét külön áll. Kifejezéste'.jés magyar dallam, erős stacco jelleggel mintegy középen i áll a régi ,Palo tá s" és a ma divatos „Ciárdás* kö :ött Folytatás uz I. mellékleten.
