Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-03-03 / 9. szám

Melléklet a „INTyirvidék" 1895. 9-ik számához szedni; de — igenis higyjék el azok, akiket illet — mindig népünk tiszta, vallásos érzésének megcsorbítását eredményezik az ilyen, felekezeti jelszavak alatt történő községi választások s az a nép, amelylyel például azt akarják elhitetni, hogy — mint ez legutóbb egyik községünkben történt — azért kell egy felekezethez tartozó képviselőtestületet választani, mert — idős lévén a jegyző, megtörténhet, hogy jegyzőt kell választani s annak a jegyzőnek azon felekezethez kell tartozni: hát ez a nép, ha beveszi magába ezt a maszlagot, templomában, mely ez a nép, hála legyen érte, még Isten házának tekint, nem fogja többé a megnyugvás teljességét megtalálni. * * * Magyarország mai általános közviszonyaiban van a magyarázata annak, hogy mi ezekkel az apró jelentőségű s nem is épen most történt dolgokkal foglalkozunk. Aktualitása nem is lenne a kérdés tárgyaiásásának s a vármegyénk egyes községeiben már régebben fölmerült jelenségek most való fölemlegetésének, ha — amint említettük — a közviszonyoknak magyar társadalmi egységünket, népünk békés együtt élését fenyegető átalakulásai elénkbe nem állítanák a kötelességet, hogy mindenki, akinek csak szava van, a melyet meghallgatnak, befolyása van, amelyet érvényesíthet, vegyen éazre, lásson meg minden, — ha még olyan apró jelenséget is és küzdjön ellene, mely a mi társadalmi és — ami ezzel elválaszthatlanul összekapcsolódik — politikai közéletünket felekezeti jelszavak alatt, két táborba sorakoztatja. Szabolcsvármegye területe és józan magyar népe idáig még, hála Istennek immúnis maradt ama mesterséges izgalmak befogadására, melyek Magyarország más vidékein, felekezeti jelszavak alatt, részben agrár-socialista, másutt nemzetiségi törekvések, majd megint ködös-homályos katholikus néppárt elnevezéssel csaknem lángra gyúlnak. Mi még megélünk békében egymással. Sok ugyan az adó, de hát azért abban is egyek vagyunk, hogy együtt szidjuk a finánczot, meg még a trafikot is, régi jó magyar erkölcscsel; megint a börzét, amelyik miatt a drága gabonának négy és fél forint diZ &T3i, cl szabályozást, amitül tetőre való nád sem terem már s még fizetni is kell érte (buza, az terem, ha terem); a p)lgári házasságról is hallottunk már, beszélgetünk is róla, hogy már ezután hogy is lesz. Békességben azonban; s közben református Örzsik, meg Borcsák, Gyurikkal, meg Jánosokkal, akik katholikusok — és megfordítva — boldogan egybekelnek s — „Beatus ille qui procul negotiis" . . . bizony meg sem látják, hogy onnan felülről, ahonnan nekiek a törvényeket csinálják, micsoda háborúságba akarják keverni őket egymással az ő képviselőik. * * * Egyszóval, minden jelek arra mutatnak, hogy nekünk, apró kis embereknek a vidéken, akik mégis valamiképen a mozaik tenger koczmeg kicsit a szive is. Hogy szívfájdalmában hány perczentje volt a hiúságnak, azt hamarjában kiszámítani nem tudom. Elég az hozzá, hogy benyitott egy sötét szobába, hogy ledőljöu. Hát a divánról halk zokogást hall, s egy fehér alakot vesz észre. — Te vagy az keresztpulyám ? Mi bajod ! Az fölugrik, ráborul a vállára, és sir keservesen. — Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Beszélj már! Rózsa még sírt egy sort, aztán, hogy Bodolay letörli könyeit. és hízelkedve biztatja, rákezdi a vallomást. — Az a haszontalan Beőthey Rucsí. Hát tudod keresztapám, már régen szerettük egymást; és ő ma megkérte apától a kezemet; nem tudom biztosan hogy apa mit mondott neki, hogy várjon még egy kicsit, fiatalok vagyunk mind a ketten, vagy hogy most niucs is annak ideje, hogy azonnal határozzon vagy nem tudom én mit, csak hogy ő nagy dühösen elment, becsapta az ajtót maga utáo, és azt kiáltotta vissza apának, hogy kap ő mindenkor olyan lányt, miut Almásy Rózsi. Es újra rákezdi a sírást. — No — no azért nem kell úgy kétségbe esni, Részeg volt a kölyök. Mijd vissza jöa ő még, ne félj semmit, sírva fog bocsánatot kérni. — Nem jöa. Nem jön. DJ ne is jöjjöu. mert én ki nem állhatom, nekem ugyan nem kell többet. — No no! csak ne sírj már megint És ismét le törli könyeit, magához ölelve a reszkető leányt, jobbról, balról megcsókolja mind a két arczáját. Hiszen te vagy az én kis keresztpulyám; tudod te azt nagyou jól, hogy mennyire szeretlek én téged. Mijd beszélek édes apáddal, meg avval a kölyökkel is, megmosom a fejét mind a kettőnek. És karjába fűzve a karját, bemennek az ebéd •jóbe. kái között, kisebb-nagyobb területen, valahogy színesebbek vagyunk, résen kell lenni. Az az áramlat, bár milyen mesterséges is, mely ma már, idáig ismeretlen megkülönböztetésekkel, felekezeti jelszavak viszályával széttagolja Magyarország törvényhozási képviseletét, — ismételjük — bármennyire mesterséges és nem természetes forrásokból is való ereje, ha előbb nem, az országos képviselőválasztásoknál ide fog érkezni a mi határainkhoz is. Eleibe állhatunk, de csak ugy, ha addig is, — idő van rá — mindenki, minden kisebb és nagyobb tényezője közéletünkuek, aki csak szereti egymás között való életünknek békességét, résen áll s észrevesz és csirájában elfojtani igyekszik minden olyan törekvést, mely ezt a maga egész erejére és a maga minden erejének együtt való teljes kifejtésére utalt magyar társadalmat, a legújabb őrület szerint felekezetek szerint egymással fölemésztetni akarja. A ki nem hiszi, hogy nekünk minden erőnk egységes működésére szükségünk van, az magyarázza meg, hogy mire jók hát a r. kath. dalárdák, r. kath. olvasókörök és felekezeti jellegű községi képviselő-testületek ? Szabolcsvármegye a közegészségügyért, ii. A heveny fertőző betegségi esetekről szóló belügyminiszteri rendelet arra kötelezvén a községi és körorvosokat, hogy minden egyes megbetegedésnél meg jelenni, a betegség ^minőségéről! meggyőződni, a ragály tovább terjedésének megakadályozása czéljából az előirt óvintézkedéseket és fertőtlenítést személyesen eszközölni kötelesek. Hát szívesen elismerjük, hogy ez a rendelkezés, kü'önösen ha nem. szórványos jellegll a kór, óriási munkával róji meg a nevetségesen dotált körorvosokat. — IgoZ az is, hogy a miuiszteri rendelet végrehajtása a községi és körorvosokat illető részében sok felesleges idő- és anyagi áldozatot kíván, s végül concedáljuk azt is, hogy úgy a kör, valamint a községi orvosok tetemes része a hevenyfertő betegségek nélkül is annyira igénybe van véve, hogy a miniszteri rendelet pontos betartása a mindennapi praxis kénytelen-kellemetlen elhanyagolását, eredményezheti, s a közönségesen előfordulni szokott betegedéseknél könnyen előállhat azaz eset, hogy az orvosnak uem fog ideje jutni a segélyek kellő időben és mérvben való nyújtására. Hinetn ez elvégre is a legszélsőbb eshetőség, amelyen belül a helyzet mégsem oly sötét, amiként azt a közegészségügyi bizottság jjlentése feltünteti. Ez a jelentés mindenesetre czéltudatos s következetesen megfelel a feltett intentiónak, t. i. anaak, hogy a hevenyfertőző betegségek tárgyában kelt bel ügyminiszteri reudeletek értékét, lehetőleg devalválja. Elhisszük a tényeit, mikre hivatkozik, követjük átgondolt okoskodásait, de mintha végén az a meggyőződés lopódzna be önkéutelenül is öntudatunkba, mikép mintha túlságosan lenne az inteutió beczézgetve. Ha a heveny fertőzőbetegségek szigorú ellenőrzésének a körorvosokra nehezedő terhe csakugyan annyira elviselbetleu, amint azt a jelentés feltünteti — abból szerintünk nem az ellenőrzés szigorának enyhítése, tehát nem az következik, hogy a miniszteri rendelet az orvosok érdekében megváltoztatandó, hanem az orvosok számát kell szaporítani. Magát a jelentést vészük ezen következtetésünk megerősítéséhez. E jelentés ugyanis köztudomásu dologként érinti köznépünk rideg ellenszenvét az orvosi interventió ellen. A fertőtlenítésben nem hisz, a ragá'yos terjedésben feltétlenül kételkedik, a járvány-kórházak fontosságát nem Oda benn épen azt énekelte Tokicsán, hogy: Semmi, kis lány semmi Eanek igy kell leírni Régi szerelemnek Vege szokott lenni. Nem sokára ezután szétoszlott a társaság. Sok volt mára jóból. Bodolay is felült szánkójába, hogy haza menjen. Egyedül mint afféle agglegény, jól beburkolózva a farkasbőr bundába Rigyujtott egy szivarra az útra és átengedte magát a zavaros goodolatainak. A szél erősen hordta a havat, s a csipős téli levegő olyan jól esett kábult fejének. Egész lelke tele volt azzal az aszszonynyal. De amint lasanként egy—egy józan gondolat átcsiHámlott a hálón, mit a mámor szőtt érzékeire, kezdte belátni, hogy csakugyan nem helyes olyan szekér utáu szaladni, a melyik nem akarja fölvenni az embert. Hiszen az igaz, hogy sohasem volt tisztában Theklával, de sokszor mégis nyújtott neki némi reményt. Ilyen kategorikusan mint ma, még eddig egyszer sem utasította vissza. Amint közeledett Bídolához, már egészen tisztán állott, tudta az okát is a Tbekla mai viseletének. Hej! okos asszony az, tudji mit csiníl, a mikor igyekszik lelánczolni Tokicsán Kristófot, az örmény mágnást, amint mindenki nevezte rengeteg vagyona miatt. Az a becsületes, jámbor nábob épen neki való férj lesz. Hogy kijózanodott Bodolay, fölébredt benne a férfias büszkeség is. Szégyelte magát a múltért. A mint leszállott a szánról, kedveucz vizslája nagy örömmel szaladt elébe, hízelkedve dörzsölve az orrát ura lábaihoz. Suha — soha olyan árván nem érezte magát otthon, mint az este. O.yan rideg volt neki az egész ház. Boszantotta a sok szoba. Az igaz, hogy sok egy magyarnak. De hát falusi ember nem adja ki a szülei házát, ahol született, felnőtt, ós ugyszólváu meg is öregedett. Mindég gondolta, hogy egyszer csak kerít aszlátja be, s végül nincs az a földi hatalom, mely az elfogult köznéppé' elhitetni tudná, hogy a hevenyfortőző beteggel való érintkezés veszedelmes, a ragály tovább terjedését eredményezheti, s hogy az óvintézkedések a ra ály meggátlása, va-y legalább is szűkebb mederben való tartása érdekeben szükségesek. Elismeri ez a je lentés aztán, hogy ugy az elkülönítés, a fertőtlenítés, valamint az összes óvintézkedések hatósági közbelépés sot a leggyakrabban erőszak alkalmazása nélkül keresztül nem vihetők. Tehát hogy az orvos mindenütt jelen való szeme nélkül illuzórius minden cselekmény, mely a heveuyfertőző betegségek meggátlását czélozza.' Ebből pedig az következik : hogy a ministeri rendelet neliézményezett szigora — helyes. Az előb taxatíve nörüiirt intézkedések másra nem bízhatók, csupán a hozzá értő körorvosokra, kiket aztán felülvizsgál ós ellenőriz a járás orvos és szolgabíró. Végezünk a további következtetésekkel egyszere. A jelentésből tudjuk, hogy a községi és körorvosokat,csak nem az elviselhetetleu^ógig terheli meg a Kérdéses ministeri rendelet. Érthető volna tehát, ha kimerült orvos felületesebben teljesíteni a heveny fertőző betegségek körüli teendőit. A járás orvos és szolgabíró ellenőrzése, még pedig minden egyes előforduló betegedési esetnél teljesen indokolva van. Különösebben meg azzal is, hogy az orvosi redeletek foganatosításánál lépten nyomon tapasztalt ellenállások es idült indolentia megkapja a maga nyomatékos ellenszerét a járás orvosi és főszolgabírói tekintélyében. Tehát a kiterjesztett ellenőrzés körüli szigor is helyes a ministeri rendeletien. Fordítsuk meg a tételt s tegyük fel, — hogy a ministeri rendelet euyhiteni fog a körorvosok felelősége tekintetében. Váljon lesz e, aki önként tenné azt, a mit ma az orvos tesz ? Magában a jelentésben kapjuk meg a tagadó választ. A helyzet tehát rosszabbodna a ragály előnyére. Ebben a kérdésben tévesztettnek látjuk az egészségügyi bizottság jelentését, bármennyire elastikus értelmet tulajdonítunk is ama kijelentésének, hogy ,amig az állam a kellő anyagi eszközöket meg nem teremti a kormány rendeletek végrehajtására, míg az egészségügyi teendők végzésére oly javadalmazással ellátott orvosi kart nem állit, hogy „ezen orvosi kar magán praksisának folytatására ne legyen kénytelen támaszkodni, hanem magának és családjának létfentartását biztosítva látván, a működését teljesen a közügy rendelkezésére bocsáthatja, — addig jo egészségügyi administratiót elképzelni, az egészségügy érdekeit tovább fejleszteni nem lehet.' Hát hiszen az is lényeges, hogy az orvosi kar kellően dotáltassék, hogy anyagi gondokkal ne] kénytelenítessék küszködni. Ridikalis gyógyszernek azonban nem nevezhető, mert ha valahol, itt érvényesülhet az orvosok numericus, 8 nem qualitási jelentősége. A kormány rendeletek kérlelhetlen végrehajtása áldásosnak bizonyult a legutóbbi évek kolera járványának megzabolásánál. Da ugyanakkor egy másik fontos észleletet tehettünk, s ez|az, hogy az orvosi személyzet szaporítása épen ilyen jelentőséggel bír. Az ekként kibővített orvosi kar aztán minden esetre ellátandó a kellő anyagi erőkkel. A conditió síné qut non azonban csak a szaporítás, s ezzel párhuzamban az egészségügyi administratió államosítása marad. Kifejeztük elismerésünket az iránt, hogy az egészségügyi bizottságnak tag alt jelentőse valóban követke_ zetes a kitűzött intentiója láthatáron tartásában. És élénk színei, miket a pointhoz alkalmaz, valóban alkalmasak arra, hogy az olvasóban a meggyőzés hatását kéltség. Nem habozunk azonban kijelenteni, hogy fejtegetéseiből sokszor kiérzik, mikép a pragmatikus igazság másodrendű a hatásos pointirozás3al szemben. A heveny fertőző betegségek szórványos eseteinek ellenőrzése, s a további hatósági intézkedések foganatosítása érdekében kötelességévé teszi a ministeri rendelet a községi elöljáróságnak, hogy minden egyes előszonyt belé. Különösen az utóbbi időben. S nehéz volt neki egyszere lemondani erről. Harmadnapra eszébe jutott a kis keresztlánya az ő szivbanatával, s a neki tett ígérete. Át is hajtatott Almásra megtudni, hogy miben van a dolog. Almásy Zsiga nem volt otthon, Rózsika egyedül fogadta keresztapját az ebédlőben. — Hogy vagy keresztpulyám ? látom jól nézel ki. Egy kicsit halaványabb vagy, as igaz, meg aztán olyan komoly képeket csinálsz, mintha elakarnád velem hitetni, hogy nagy bánata van a te kis szivednek. Ne bú, Rózsám ! — Nem is. Búsoljon a ló, elég nagy a feje. (Olyan elszántan mosolyog hozzá, míg ezeket mondja, 3 olyan komoly puritán, az egísz megjelenése. Egyszerű szürke szőr ruha, fehér köt^uy, egy csomó kulcscsal az oldalán. De azért ennivalóan néz ki.) — Nem volt itt azóta az úrfi? kérdi Bodolay, míg leülnek egymás mellé a divánra. — Nem, de ne Í8 jöjjön, nem gondolok én rá többett, elmúlt az egész. — Ez már okos beszéd, ezt szeretem. S pár perczig szótalanul ülnek. Végre Rózsa szólal meg. — Hát te keresztapám, mennyire vagy már a szép asszonynyal. — Semennyire, lelkem. Elmúlt az is, én sem gondolok rá többet. S egy fájdalmas vonás támad ajkai körül, míg ezeket mondja. Rózsa észreveszi. — Kedves keresztapám! most már én vigasztallak téged. Nem szabad ám busulní. Föláll 8 megölelve a Bodolay fejét.oda szorítja kebléhez.Az fölnéz rá, 08 némán csókra nyújtja ajkait kereszt lányának. Megszokták.Rózsa gyermekkora óta egész bizalmasan csókolóztak ők mindég. Akár maguk voltak, akár társaságban. De azért soha-soha olyan édes, odaadó csókot nem Váltottak, mint