Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-06-16 / 24. szám

„IN Y I Ft V I D ÉR" latot pedig az 1883-ik évi XX. t.-cz. 2-ik §-a alapján előre kihirdetendő 8 napon át a netalani felszólalások beadása végett tegye közszemlére s az esetleg oda beadott felszólalásokat a járási főszolgabíró ur utján a közigazgatási bizottság elé terjessze be. Nyíregyháza, 1895. junius 6-án. Alispán helyett: Mikeez János, főjegyző. Szabolcsvármegye közönsége részéről Nyíregyházán az 1895-dik évi május hó 15-én folytatva tartott rendes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 107/95. Bgy., 177., 1637., 4332., 7291/895. K. • A vármegye alispánja 16573/94., 214 . 2802 és 4554/895. szám alatt kiadott azon intézkedéséit melyek szerint a vármegyei egészségügyi alapból egyes beigazolt szegény roncsoló toroklob betegek gyogykezelese czéljából megrendelt gyógyszérurn ára fejében összesen 30 frt 18 krt kiutalt jóváhagyó tudomásul venni, s a hozando határozatot ugyan e ezélból a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszteni kéri ;s ezen ügy gyei kapcsolatban a dadai aiso járás főszolgabírója előterjeszti, hogy járásában a legutóbbi időkben egyes gazdaságokban orbáncz ellen beoltott allatok között oly nagy mérvű elhullások történtek, hogy joggal vélelmezhető, miszerint az elhullás okát az oltó anyag rosszasága képezhette, s épen ^ez okból azon kérelmét terjeszti elő a bizottsági közgyűléshez, hogy az intézkedést megtétetni méltóztassék az iránt, hogy hason ó esetek a gazda közönség rendkívüli megkárosodasára elő ne forduljanak. Határozat. A vármegye alispánjának hivatkozott számú intézkedése jóváhagyatik, s a jelen határozat, a mennyiben ez esetben egy vármegyei közalap igénybe vételéről van szó a szabályszerű közhírré tétel megtörténte után jovahag'yás végett a m. kir belügyminiszterhez felterjesztetni rendeltetik. Ez okból Nyíregyháza város polgármestere és a községek elöljárói felhivatnak, hogy a meghozott határozat szabályszerű közhírré tételét az 1886. XXI. t.-cz. 7. g-anak rendelkezéséhez képest haladék nélkül eszközölvén, az ezen körülmény megtörténlét igazoló bizonylatokat a járási főszolgabirák utján, illetve közvetlenül 8 nap leforgása alatt a vármegye alispánjához okvetlenül beterjeszteni el ne mulasszák. A mi pedig a dadai alsó járás főszolgabirája által előterjesztett kérelmet illeti, a vármegye alispánja felhivatni határoztatik, hogy a panasz miben állása s a nagymérvű állat elhullások okainak kipuhatolása czéljából a legbehatóbb vizsgálatot foganatosíttassa, annak eredményéhez képest minden szükséges intézkedést megtevén, eljárása eredményéről a közgyűléshez jelentést tegyen. Miről Miklós László alispán, a járási főszolgabirák, Nyíregyháza város polgármestere, s végül a vármegye összes községeinek elöljárói a .Nyírvidék" vármegyei hivatalos lap utján jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. Kelt mint fent. Kiadta: Sipos Béla, tb. I.-ső aljegyző. 8022. K. 1895. A kisvárdai járás főszolgabirájának 4133/95. szám alatt kelt jelentését szabalyszerü közhírré tétel s esetleges intézkedés végett másolatban közlöm. Nyíregyháza 1895. május hó 27. Alispán helyett: Mikeez János, főjegyző. (Másolat.) Hivatalos tisztelettel jelentem, miszerint egy a Gzomba Sándor bereginegyei Gergely községi lakos tulajdonát képező egy éves, világos pej, jegytelen, csődör csikója a Kisvárdán f. hó 20-án megtartott országos vásár alkalmával elbitangolt. A csikó nyakába egy kötél volt kötve. Kisvárdán, 1895. május hó 24. Angyalossy Fái, főszolgabíró s. k. Szabolcsvármegye alispánjától. A nyiradoiiyi magyarok. A „Nyírvidék" legutóbbi számának „Két püspök" czimü vezérczikke élénk visszhangot keltett mindenütt a vármegyében, ahol a közdolgok iránt még nem veszett ki egészen a munkálkodó érdeklődés Nevezetes és szinte kínálkozó is volt az alkalom, hogy szembeállítsuk egymással a két g. kath püspököt: Firczák Gyulát és Pável Mihályt, akik mind a ketten kormányoznak itt egyház-községeket Szabolcsvármegyében. A munkácsi püspök látogatást tett a szomszédos Zemplénvármegyében, s minden szava, amit mondott, hatalmas szózata volt a magyar püspöknek, aki tudja s szivének mindeu érzésével és lelkének minden gondolatával tanúsítja, hogy az ó fópásztori állásának fénye és tekintélye az első magyar király országának közjogában gyökeredzik. A másik g. kath püspök, a nagyváradi Pável Mihály, Szabolcsvárinegye területén SzentGyörgy-Abrányban, Nyír-Acsádon és Nyír-Adonyban főpásztor; a többi — vármegyénkbeli g. kath. egyházközségek a munkácsi püspök kormánya alá tartoznak, — hála Istennek! Hála Istennek! Mert a nagyváradi g. kath. püspöki szék is a magyar közjogban bírja ugyan fényének és hatalmának alapját és biztosítékait, de — e kiváltságos fénynek és hatalomnak ez idő szerint való képviselője — ugy látszik — nem akar tudomást venni arról, hogy ő dús javainak élvezetében a magyar korona adományaiból bővelkedik, s hogy állásának nagy jelentőségét a magyar közjog biztosítja. Mert oláh püspökségek csakugyan nincsenek Magyarországon; a magyar közjog csak magyar méltóságokat ösmer! A munkácsi püspök zempléni látogatása s a nyíradonyi g. kath. népiskola e hó 7-dikén végbement vizsgája csaknem egyidőre összeesvén, bizonyára elkerülhetetlen volt meg nem látnunk a különbséget e két magyar püspöki méltóságot viselő főpásztor között, akik közül az egyik ismételten fölhívja az ő ruthén híveinek papjait és tanítóit, hogy a „megbonthatatlanul egységes magyar állam nyelvére tanítsák a gondjaikra bizott népet, amely irántok hálás lesz ezért" és Nyiradonyban (holott pedig a vármegyei közigazgatási bizottságnak a vizsgán jelen volt küldöttsége a viszonyok javulását konstatálta) a g. kath iskolában, a születésüknél fogva tiszta magyar anyanyelvű gyermekeknek oláh nyelvet tanítanak. Sőt — pedig bizony a népiskolai nevelésnek leglényegesebb része a vallás-erkölcsi oktatás — oláh nyelven tanítják ott a vallástant is A mai generáció ezt épen anuyira nem érti, mint i a a r. kath. iskolákban a vallást latin nyelven tanitan:ik, s ilyen módon Nyiradonyban a gyermekek most minden valláserkölcsi oktatás nélkül nevekednek föl, ha ugyan a vallástanuak oláh nyelven, szajkó módra való betanítását vallás-erkölcsi oktatásnak el nem keresztelik. * * * A nyíradonyi g kath. vallású magyarok bizonyára nem lesznek soha oláhok Hatalmas ember lehet ugyan a nagyváradi g kath. püspök; magyar királyok által nyert anyagi eszközeivel s a magyar közjogban biztosított tekintélyével és befolyásával, a mi egészen a nevetségességig naiv és az élhetetlenségig liberális népoktatási törvényünk mellett sok mindenféle visszaélés elkövethető az egységes magyar állam rovására: de a magyar apáktól és magyar anyáktól született nyíradonyi g. katholikus magyarok az oláh nyelvű egyházi ritus kedvéért nem lesznek soha oláhokká Ugyan hová is lennének ezzel az oláh nyelvvel a tiszta magyar Szabolcsvármegyében!? Papjokkal, tanítókkal ha beszélgethetnének; abból azonban uem lehet megélni! * * * Az egyik levél, amit ebben a nyíradonyi kérdésben arról a vidékről kaptunk, a község elöljárósága, nevezetesen a jegyző és a községi főbiró indolenciája és ez ügy iránt való teljes érzéketlenségök miatt emel panaszt. Hát bizonyos igaz, hogy a jegyző urnák, aki állásánál fogva intelligens ember (a községi főbiró urat nem ösmerjük), tudnia kellene, hogy rothad valami abban a nyíradonyi Dániában, s főispánnak, közigazgatási bizottságnak, tanfelügyelőnek ottan való járásából még is csak észre lehetett volna vennie, hogy a rothadás szagát az ő községe határán tul érzik is már. Az emiitett levél ir.ója — kár — nem erősiti ezt az indolenciát, ezt a homokon nőtt érzéketlenséget semmi ténybeli körülményekkel. Mi azonban ismételten megírjuk, hogy épen két évvel ezelőtt, midőn ott Nyiradonyban a g. kath. népiskola évzáró vizsgáján a főispán ur őméltósága váratlanul megjelent s a tanitó iskolai asztalán talált „Tribuna"-tól kezdve, a botrányos visszaélések egész lánczolatát tapasztalta, hát ebből az alkalomból a „Nyírvidék" egy nagyobb czikkben szólott erről a kérdésről, s a lapból, melyben ez a czikk megjelent, — ha jól emlékezünk — húsz példányt küldöttünk el a nyíradonyi községi jegyző ur czimére egy bizalmas levél kíséretében, melyben jeleztük, hogy a lappéldányokat a község értelmesebb és befolyásosabb polgárai között való szétosztás végett küldjük, még pedig a központi közigazgatási hatóság felügyeletének megbízása folytán. A nyíradonyi községi jegyző — mint ahogy ezt már annak idején is megirtuk — a küldött „Nyírvidék" példányokat felbontatlanul visszaküldte. Nos hát ez a „retour", amit ráírt a felbontatlan keresztkötésre, csakugyan nagy érzéketlenségének a tanúbizonysága * * * Ujfalussy Béla úrtól Mihálydiból szintén kaptunk ez ügyre vonatkozólag levelet, melyet A „NYIRVIDEK"

4 TÁRCZÁJA. Apró tragoedia. Régi igazság, mely mindig uj marad, hogy az életben sokkal több a tragoedia, — mint a színpadon. És ezek az életben lejátszódó tragoediák sokkal megdöbbentőbbek és világosabban festik az életet, mint a nagy művészek által megirt drámák. S azok az életben folyton ismétlődő tragoediák úgynevezett mindennapi történetek, melyekről krónikákat csakis a rendőri sajtó veiet — sokkal kegyetlenebb színben tüntetik fel a végzet hatalmát, ha nincs is meg benuök talán kritikailag a szigorú következetesség és igazság;í mint egy-egy szellem óriási alkotásában, a tragikai bűnhődés •okkal inkább hamarabb és észrevétlenül áll be. Mikor az élet színpadán az expozíció már meg van, a bonyodalom megindul, villám gyanánt, sújt le a bűnhődés s kegyetlenül elpusztítja az illetőt. A színpadon az igazság fogalma szerint a büntetés nemcsak a bűnös lényt, de a bűnösség okozóját is éri és azokban a tragoediákban, melyek az élet színpadán játszódnak le, az élet igen gyakran nem sújtja a főbünösr, az erőst, hanem a gyengét, a kevésbé bűnöst, kit talán, ha az Adáz végzete nem hoz egy olyan léoynyel össze, ki őt bűnre csábítsa s abba taszítsa, talán lelke ment lesz a bűntől halálig. A bűnök fertelmes posvinyából ha a csábító megmenekül, csak éreznünk kell egy kellemetlen fájó érzést, mely lelkünket betölti ilyenkor s nem minden jog nélkül kiáltanak fel sokan: — Ilol vagy igazságos Isten, ki büntetsz és boszut állsz a bűnösökön? . . . Az a kis alább elmondandó történet, melyről a nagy világ mit sem tudott, egy olyan apróbb traogedia a sok közül, mely eléggé példázza a sors igazságtalanságát. A sok közül egy mindennapi szomorú történet, mely örökre uj marad s melynek alfája a szerelem, — ómegája a megcsalatás. Szeretni és megcsalatni! Oh mily kimondhatlan fájdalom és szenvedés van e két szóban összpontosulva, azt csak azok tudják átérezni, kik az ilyest átélték. • * * Gyászolok, halottam van, — a szép kis Charlotte öngyilkos lett, meghalt, mint hajdan Lukrétia. Betelt a világgal., szeretett, megcsalatott, s később elbukott. Szeretett egy lényt, forrón, teljes odaadással, feláldozta érette mindenét — becsületét s mi lett a jutalma? . . . Amig viruló bimbó volt, addig csábitója kéjjel szívta magához, később eldobta magától, mint az elrongyolt selymet. — Szegény Charlotte nem bírta elviselni szégyenét, öngyilkos lett. Először is méreghez, a nők szokott mindennapi fegyveréhez nyúlt, de a mentők idejekorán segítettek rajta. Pár hét múlva a Duna hullámai közzé vetette magát, most ottan fekszik a kórház halottas szobájában hidegen, mereven. Hófehér ágyán, hófehér arczczal, gyönyörű szőke híja félig leomolva csüng alá. Az orvos jó ismerősöm volt s megengedte, hogy emlékül vágjak le egy fürtöt. Nem volt elég erőm hozzá, mikor megérintém haját s igy az orvos vágott le egy fürtöt, melyet emlékül tárczámba rej'ék el. Szép arezát a fájdalom nem torziiá el, szép igy is a halottas ágyon, szemei azonban mindörökre zárvák, mert kialudt belólök a régi láng, szive nem dobog többé, ajka nem remeg, ereiben nem lüktet a vér, az idomos testnek nincs már ingere. Mikor igy látom halva szegény Charlottet, eszembe jutnak Hugó Viktor szavai: A test azéit szép, mert nincs márványból, mert remeg, dobog, pirul, vérez, mert nem merev, fehér s nem rideg, mert megrezzen, s hozzá tehetjük, mert vétkezik. Még csak néhány nappal ezelőtt milyen különös jó kedvű s pajzán volt. Mikor meglátogattam abban a József-körúti ezukrász boltban, hol alkalmazva volt, nyakamba ugrott, összeharapta ajkaimat s ugy szivta belőle a vért. Idegeimet zsibbadni éreztem s a mámor egészen agyamba szállt s megbódultam. Leültünk a pamlagra s élénken kezdett velem vitatkozni a nőemancipációról. Jól tudta, hogy ez eszmének milyen rossz barátja vagyok, tehát kórt, hogy szegődjem ez eszme pártolói közé. Olyan csábítóan, olyan hizelgően kért, s olyan vervvel beszólt, hogy lehetetlen volt megtagadnom. Nevetve idézte Toldyt, hogy a nőemanczipáció Klióból histerikus asszonyt csinál. Elmondá, hogy széttépi a családi köteléket, tisztára mossa a szép szemű szülegyilkost, kedveséért elárulja hónát, megfosztja költészetétől a szerelmet, nőiességétől a nőt, a gyermektől az anyát. Ámulva hallgattam a nőt s megbűvölten néztem égszínkék szemeibe, láztól kipirult arzára. — Eh, mit az elvekkel! — igy szóltam most s önkivülten borultam keblére annak a nőnek, ki oly csodálatosan beszólt, kihez joga volt mindenkinek, kiben a romlottság már meg vala s egyedüli erénye csupán az volt, hogy életétől megszabadulni igyekezett. Itt jól lehet alkalmazni Shakespeare eme szavait: helyén a bűnnek is haszna van. De kérdem, romlottan jött e nő a világra? . . . Bizonyára nem. Ki tette azzá? ... A sors, a társadalom, mely a nőknek ma sem képes alapos nevelést adni. Ott született Charlotte. — ahol a bűn 8 erkölcstelenség tanyáz, a Szajna partján levő uj Sodomában, Párizsban. Atyja,— ki magasrangu katonatiszt volt, — a poroszokkal vivott szerencsétlen csatában tisztibojtját és vállrojtját elveszitó, kénytelen volt hazáját odahagyni s családjával Schwaiczba költözni. De szégyene csakhamar sírba vitte az atyját s most Charlotte szegény, beteges anyjával maradt, minden gyám és oltalom nélkül. A leány megtanult zongorázni s nyelveket beszélni, kissé értett a kézimunkához is. Felnőtt s megszépült, de nem kellett senkinek, hiszen szegény volt, lett belőle tehát nevelőnő. Eljött Magyarországba s ott valahol a Duuántul egy gazdag főúrnál kapott helyet. Pár hónapon keresztül jól folyt dolga. Egyszer a mort-saisonra haza került a mort kouzinja — egy moFolytat&aa » mellékleten.