Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1895-04-21 / 16. szám
„N Y í R V I D É K.' májusig megenyhül az időjárás annyira, hogy a fűtésre amúgy sem lenne szükség. Viszont azonban az is bizonyos, hogy a május és junius hónapok, a nálunk rendszerint minden átmenet nélkül beállani szokott nyári meleg miatt nem egészen alkalmasak a szimsaisonokra. A boldog emlékű színkörben ugyan megszoktuk, hogy hozzánk színészek ilyen időtájban jöjjenek, minthogy ott nem is lehetett máskép. Sajnos, hogy ma állandó színház-épületünkkel is ott vagyunk, hogy csak a nyári időszakban tarthatók benne színielőadások. Lapunk, mely a szinügynek mindig buzgó elóharczosa volt. több izben foglalkozott ezzel a kérdéssel, s kifejtettük álláspontunkat nem egyszer abban a tekintetben is, hogy miként tartjuk mi legczélszerübben beoszthatónak, berendezhetőnek szini-saisonainkat. Ez a kérdés azonban, a színházépület kifogástalan füthetésének kérdésével áll elválaszthatlan összefüggésben, inig tehát a fűtés kérdése megoldást nem nyer, addig a másikról is csak mint pium desideriumról beszélhetüuk. Kénytelenek vagyunk tehát elfogadni a fenforgó viszonyokat s belenyugodni abba, hogy a — mondjuk — fósaison ideje május és junius hónap legyen. Az a majdnem teljes félévi pauza, melyet közönségünk a sziuházbajárás élvezetében tartani kénytelen volt, azt hisszük ugy is elég volt arra, hogy magát kipihenje s a szini előadások után vágyakozzék. Most ezen vágya kielégítésére nyílik is alkalma s alig ha csalóduuk, ha azon nézetünknek adunk kifejezést, hogy Tiszay kedvező auspiciumok között kezdi meg előadásait. Hogy aztán a kínálkozó alkalmat ki tudja-e használni, az már legnagyobb részt tőle függ. A nyíregyházi közönség szeszélyes ugyan, de szeszélyeit ki lehet tanulni; s ezenkivül hálás, csak meg kell találni a szivéhez és — zsebéhez vezető utat. A szini előadásokat kedveli, de izlésesok tekintetbeu elkényeztetett, mert emlékezetében vaunak a nem is olyan nagyon „régi jó idők;* mind a mellett többre becsüli a jó középszerűségeket, mint a kikiáltott, de gyarló nagyságokat. A milleniuiii. — Vármegyék bandériuma. — Dókus Gyula kamarás, Zemplénvármegye főjegyzője a következő inditványnyal fog Magyarország törvényhatóságaihoz fordulni: Az országnak vármegyékre lett felosztását, külö nősen a régibb irók, Szen-lstván királynak tulajdonítják. — Hogy azonban a XIV. század előtt milyen szervezettel bírtak, biztos adatok hiányában, megállapítani igen bajos. A vármegyék számáról is csak Zsigmond királynak 1435 ben a vármegyékhoz intézett es a honvédelem szervezésére vonatkozó intézkedéséből vehetünk tu domást. Pesti Frigyesnek „Az eltűnt vármegyékről" irt munkája azon meggyőződésre vezetett, hogy ha a vármegyék a legelső századokban nem is bírtak adminisztratív és bírói szervezettel, de honvédelmi szervezettel a honfoglalás művének megkezdésétől kellett biruiok. Rogerius váradi kanonok is .Cirtne Mis.rabile" czimen irt munkájában a .comítatus* szó alatt azon katonai telepeket érthette, a melyek hadi kötelezettségük szerint bizonyos várhoz tartoztak és egy hadi területet képeztek. Ezen katonai telepnek pirancsnokai a végvárakban a főispánok, az ország belső részében levőknek pedig a főispánoknak alárendelve a várispáuok voltak. A honvédelemnek tehát a honfoglalás utáni első századokban a vármegyei rendszerrel már összeforrva kellett lennie. Sőt ha Anonymus t csak részben fogadjuk is el kutfóuek és hozzá vesszük ujtbbkori íróinknak a honfoglalásra vonatkozó tanulmáuyati: azon eredményre kell jutnunk, hogy a vármegyei ren Iszer alapja már a honfoglalás nagy művénél lett letéve, — és padig azzal, hogy Árpád fejedelem az országban talált 15 várat parancsnokokkal és seregéből örséggel látta el. Természetes, hogy a honfoglaló sereget a harczosok cialádjai kisérték és ott maradva megtelepedtek. A parancsnokok nem csak vezették katonáikat, hinem ugy ő felettük, mint hozzátartozóik felett is gyakorolták a fegyelmet. Ez tehát már egy szervezet, melyből később a honvédelmi rendszer és ezzel összeforrva a vármegyei intézmény fejlődött ki. Di ha nem találnók is fel a vármegyei rendszer alapeszméjét a honfoglalás műveletében, uem kell bizonyítanom, hogy a vármegyék ősidőktől nagy szerepet j itszottak történelmünkben. Rogerius fenu idézett munkájában azt mondja, „a királyoka comitatusoktól nyerték örömöket, gazdagságukat, tekintélyüket, hatalmú kat és erejűket". Hazafias kötelességnek tartom tehát, hogy a midőn ezredéves fennállásunkat üunepelní fogjuk, a törvényhatóságok külsőleg is dokumentálják alkotmányjogi fontosságukat; és egyszersmint a mult iránti kegyelet adóját igy is rójják le. Ezt pedig ugy vélem megváló sitani és emlékezetessé tenni, hogy valamint Árpád fejedelem a honfoglaláskor seregét az egyes várakba szétosztotta, most ezen sereg 1000 év után, ha nem is egy tömegében, hanem képviseleti számarányban gyűljön össze ős Buda-várában és mindazon ünnepi diszmenetben, mely az ezredéves ünnepség alkalmából lesz rendezve, és a melyen a koronás király meg fog jelenni, ez képezze testőrségét. Ha minden vármegye és törvényhatósági joggal felruházott város legkevesebb 5 és legkevesebb 15 taggal képviselteti magát, 9—8 száz egyénből álló csapit fogja jelképezhetni a honfoglaló sereget. Minden vármegyében van 5 sőt több oly egyén, a kinek módjában van saját, díszmagyar ruháját felöl teni, lovát felszerelni s a szükséges egypir nipot Budapesten tölteni. Minden vármegyének módjában áll egy a szinelől álló magyar ruhát, a melyet a vármegye zászlóvivője öltene fel, aki hasonlólag uri ember lenne, készíttetni és egy lovat felszereltetni. Egyébb költsége a vármegyéknek uem is lenne, kivéve, ha a küldöttségek oly nagy számban jelentkeznének, hogy lovaikat nem lenne hol elhelyezni, — kellene a közösen építendő fabarak-istállók költségeihez hozzájárulniok, mely azonban pár száz ftnál több kiadást nem fogna okozni. Ssebb és fényesebb fejedelmi kiséret nem is képzelhető, mint a mely 6—8 száz, ugyanannyi féle, — mert mindenki saját szineit viselné, — diszmagyarba öltözött 82 zászló alatt megjelenő lovascsip uból alakulna. A csapatmozgás begyakorlásra 2—3 nap elegendő lenne, mert bizonyosan olyan egyén fog legtöbb vállalkozni a részvételre, aki a katonaságnál megtanu'ta a mozdulatokat vagy pedig lovas ember és pár óra alatt megtanulta azt a uéhány fordulatot, melyett ott ezükJ ségeltetni fog. Hogy ki legyen a lovas had vezetője: eldönteni a bizottságra kívánom rábízni. A legilletékesebb vezér az ország nádora lehetett volna, de ezen hely nincsen betöltve, s azért ez irányban nem is teszek javaslatot. Szóljanak hozzá történészeink, ki lehetne erre régi közjogunk és mai vi-zonyaink mellett legilletékesebb, vagy is tulajdonképen kit illethet meg történelmi hagyományaink szerint ma ezen tisztség. A szervezet kidolgozását minden vármegyéből kiküldendő 1—1 tagból alakítandó nagy bizottságra, annak végrehajtását pedig ezen bizottság által választandó szűkebb küldöttségre vélném bízni, mely Budapesten Pest-Pilis Solt-Kis Kun vármegye összehívására gyűlne össze. Természetes, hogy mindenek előtt Őfelségének beleegyezését kellend kikérni ós engedélyét arra, hogy ez a csapit képezze az ezredévjs ünnepen kíséretét. Sőt ha lehetséges volna magas elhatározát oda írányilani, hogy Őfelsege is lóháton vegyen részt az ünnepségen, vagy legalább annak egy bizonyos részletén: ez nekünk, akkor élőkuek, lélekemelő ós az utódoknak örökké emlékezetes egy történelmi esemény lenne. Ugy hiszem, hogy a társtörvényhatóságok Zemplén-vármegyének ez irányban való kezdeményezését méltányolni és melegen felkarolni fogják: jogczimet ad erre, még ha Anonimus Bilae regis nótáriusának a jelenlegi Zempléu vármegye területén lefolyt eseményekről tett feljegyzéseit tagadnók is, az, hogy ez ős vármegye történelmünk első korától kezdve folytonosan oly nevezetes ós fontos események szintere volt; közönsége a közszabadság ápolásában az országnak minden időben oly kiváló szolgálatokat tett és oly sok hírneves nagy férfiút adott a nemzetnek, a kik szolgálataikat az ország jólétének emelésére fordították. Ezért hát remélhetjük is, hogy ezen országos nevezetességű mozgalom sikeres keresztülvitelénel a társtörvényhatóságok hazafias támogatására számolhatunk. Mindezek előre bocsájtásával indítványozom, határozza el a tekintetes vármegye közönsége, hogy: 1 ör. A régi vármegyékre való kegyeletes emlékezés indokából, egy az összes törvényhatóságok küldöttségeiből összeállítandó lovascsapatnak a milleniumi ünnepség alkalmából leendő alakítására a társtörvényhatóságok megkeresésével mozgalmat indít. 2 or. Esen csapatba később a jelentkezésekhez képest meghatározandó számú tagot kiküld, illetve megválaszt. 3 or. A vármegye zászlóját vivő tag részére a vármegye sziueiből a legrégibb kornak megfelelő ruházat és lófelszerelés költségeinek fedezéséről gondoskodik. 4-er. A társtörvényhatósá^k által hasonló Jirányba n hozott határozatnak lehetőleg szeptember hóig velünk leendő közlésére az összes vármegyéket, törvényhatósági joggal felruházott városokat és Fiume várost átiratban felkéri. 5 ör. Midőn az összes válaszok birtokában lesz, azt Pest Pilis-Solt Kis-Kun vármegye törvényhatóságának a rendező bizottság összehívása iránt leendő intézkedés megtétele czéljából, minek szíves teljesítésére magarészéről már most felkéri, átküldi. 6 or A rendező bizottságba, mely minden törvényhatóságból választott 1 — 1 tagból fogna állani, képviselőjét már most megválasztja és a megválasztott tagot a vármegye képviseletével megbízza. Ezen indítványomat, mely ha kellő lelkesedéssel végrehajtva megvalósittatik, a külfölddel szemben államiságunk öregbítésének csak hasznára lesz, honfitár. sainknsk a multak iráuti kegyelet lerovására alkalmul szolgál és a jövendő nemzedéknek egy emlékezetes történelmi fényes esemény tanulságául fog szolgálhatni, — a tekintetes törvényhatóság bölcs elhatározása alá bocsájtva, hazafias lelkesedéstől vezérelt tisztelettet kérem annak elfogadását. aráczíóhoz. Én édes teremtőm! hogy tudta az beszédével felkeresni a szivek legérzékenyebb húrjait! Szólt az özvegyhez, a rokonsághoz, az egybegyűlt résztvevőkhöz olyan szivetolvasztó hangon, hogy bőgött a tisztelt jelenlevő sokaság. Egybekeveredett szegény és gazd.'g a fáj latomban. Bizony még az Isten szent igéjét ritkán halló rücskös képű vén czigányasszony is, ki véletlenül odakerült, egyre törülgette füstös tenyerével a sovány arczán lepergő forró könyeket. Csak épen egyetlen ember volt oly kőszívű, kit e gyászbeszéd érzéketlenül hagyott. Komló Pista volt az, a nyalka legény, ki csak épp egy héttel előbb került haza Nyiregyházáról.hol huszári állapotban volt. Ó bizony nem rücskölt a többiekkel. Majd még oly anyámasszo nyos tempót követne el egy kiszolgált magyar huszár!.. I Derék, tagbaszakadt, köpczös legény volt a Pista. Öiv. Komiónénak szemefénye és édes büszkesége. Ugy is várta már hazafelé, hogy a zsidók se jobban a Messiást. Mikor aztán hazajött, a helyét is alig lelte; uagy örömében csaknem kezet csókolt neki. A Pista maga sem bánta, hogy végtére vége lett a szubordináczióuak. Mert hát nagy sor az, mikor háromszélű gályához szokott magyar legénynek bárom esztendeig vastag, posztó nadrágban kell járnia. Sohasem volt ó rajta eddig efféle kétágú készítmény, mig a századhoz fel nem masírozott. Varrt az anyja saját szövésű vá szonból gyolc (fehérségű széles lábravalót. Füstős képű bagólesi czigányasszonytól vett belé erős madzagot, aztáu a Pista vasárnaponként ugy kiránczolgatta elől hátul, hogy gyönyörűség volt szemlélni. Első dolga is lett, mihelyt hazakerült, ledobui magáról a gyönyörű uniformist, éppen hogy csak egy pásztor sétált végig benne az utczán, hogy lássák az eladók: minő derék huszár volt ő a regimentnél. Aztán azt mondta az anyjának: hogy csak keresse elő azt a háromszélü gatyát. Jobban fül a lelke ahhoz. Szépen kiöltözve ment az Ujjas András temetésére is. Megránczolgatta a rojtos lábrivalót műértő kezekkel; a vászoningen felül szép gombokkal tarkított posztómellényt vett fel s darutollas pörge kalapot nyomott betyárosan a fejébe. Bizony rá is bámult mindenki, de legjobban az eladó lányok. Tartott a tisztelendő ur beszéde hosszan. Émelygős egyformaságban sorolgatta fel a szivet hasogató gyászos eseményt. A szegény Rébi ájuló félben volt már tőle. Jó, hogy nem valami khasszonyos természet volt, mert akár tízszer is fellocsolhatták volna. Végre elérkeztünk az óhajtott Ámenhez. Még egyszer megzendült az ének, mintegy intőjelül, hogy: • Vegyétek fel a mir ziporköayekkel befestett, Setét koporsóba rejtett, meghidegült testet Vegyétek fel resztvevö f-lek, Bocsissltok vérző kebelek : Hívják az örókö é elek l< Cseber Pali ott volt készenlétben két erős rúddal. Faluhelyen ez képezi a gyászkocsit. Alá dugták a kopor sónak s négy erős ember, (köztük Komló Pista a kiszolgált huszár) megragadta a rudak végeit és megindult a gyászos menet a temető felé, hogy átadassék a pornak, ami porból vétetett. Künn a temetőben épen bucsusu»arait hintette szét az alkonyuló nap. Szép, tiszta őszi idő volt. A levegőben gyolc^szálu pjkok úszkáltak s a nap piros fénye biborszinre változtatta a temető fakó hantjait. Eddig minden jól ment, szépen, rendesen, ahogy illik is ily:n komoly foglalatosság alkalmával. A tiszteletes ur még elmondott egy rövid síri beszédet, azután az erósebb nemen levők megragad'ák a koporsót és odaszállították a megvájt gödörhöz. Fura szokás volt e tekintetben az én szülőhelyemen. Ugy ásták a gödröt, hogy a koporsó épen belepte, s a ki leszállt a gödörbe, hogy a koporsót leemelni !>e gitse, csak a gödör végénél, a már letett koporsóra lépve ugorhatott ki onnan. Most sem j írtak el másképen. Ujjas András mivel érdemelt volna szélesebb árkot, mint más halandó? . . . Komló Pista meg akarván mutatni a huszári virtust, hamarjában leugrott a gödörbe és felkiáltott a fentlevőknek : — Ereszszék no! Majd megtartom én a végit! Le is ment a gyászos koporsó minden baj nélkül a elhamvasztó gödörbe. Komló Pista elrendezgette ottan akkurátosan s még ki sem ugrott jóformán, már tizenkét férfiú (hat hat mind a két oldalon) kapáját a hantba vágva, húzni kezdé befelé a gödröt. Komló Pista a sir szélén megállva, még egyszer lehajolt, hogy megtekintse: minden jól van-e ugy, ahogy van s e pillanatban egyik kapás férfiú kapája" nyelével ki találta billenteni fejéből a darutollas kalapot, mely is illő gyorsasággal sietett le a gödörbe s mielőtt a megtökfedőtlenitett legény szóhoz jutott volna, zsupsz! Tizenkét kapa egyszerre dobott hantot a gödörbe, elfedezvén a megboldogult Üjjas András koporsóját s vele együtt Komló Pista betyárosan hordott, darutollas kalapját is. Mint felleges ég alól kitörő napfény, oly hirtelen derengett át a megszomorodott résztvevők arczán a mosoly e jelenetre. Komló Pista meg ott állt fedetlen fejjel, mintha ő is a rokonsághoz tartoznék, kik szokásnak hódolva - ugy szokták kikísérni a jobblétre szenderültet. * Csupán az özvegygyé lett szép asszony mutatta szörnyű bánatát fájdalomtól viharzó lelkével. Alig alig tudták visszatartani a vele egynemen levők azon bolond cselekedettől, hogy a sirba ugorjók. Kezeit tördelve, arczán leomló meleg könyeit törülgetve sóhajtotta : Ja a-a aj! Edes drága párom. Ki lesz most már az én uram? . . Jaj beh boldogtalan lettem! . . . Jaj, bár csak én is meghalnék ur. nV >, j?/\V é\ bakte r is'kifakadt e fájdalom látkezdé lépkedett hozzá a gödörtől, aztán vigasztalni — Ugyan Rébi húgom, győzd meg már magad! . .. Hászen nem vagy te még épen valami vén cseléd 1... Asszonybánat pipafüst. Majd elmúlik az, mint a tavaszí eso! — Soha sem felejtem! - zokogta Rébi. — Nem lesz nekem többet senki olyan drága aki ugy szeressen ugy megvigasztaljon, nem lesz több olyan senki! K ft m|,Tp f Ö SÍri ének vetett v é8 et e tereferének. Komló Pista maga is segítettből ni mutatni aka r,
