Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-22 / Rendkívüli kiadás

A nyíregyházai takarékpénztár igazgatósága, amint Kossuth Lajos halálhíre idejutott, t. i 21-dikén délelőtt távirati úton fejezte ki fájdalmát és részvétét a család iránt Kossuth Lajos elhunyta felett A Polgári olvasó-egylet Leffler Símnél elnök összehívására s elnöklete mellett szerdán d. a. 5 órakor választmányi ülést tartott s elhatározta, hogy részvétének jegyzőkönyvileg és részvét-távirattal ad kifejezést, egyszersmint gyászünnjpélyt is fog tartani a legközelebbi napokban. * * Kossuth utolsó óráiról és haláláról a következőket közölhetjük még: Az irtózatos haláltusa este 8 órakor vette kezdetét Kossuth megüvegesedett szemei minduntalan könyekkel teltek meg! A golgothai fájdalmakat az orvosok mindenféleképen enyhíteni igyekeztek! Konyakos vizzel mosogatták arczát és remegő ajkait . . . Közben levegő utan kapkodott, ilyenkor oxygént fújtak ajkaihoz! Bozzolo orvos 9 óra után kijelentette, hogy legfeljebb egy fél óra van még hátra . . . Máslel óra mult el és Kossuth Lajos még mindig szenvedett, az a hihetetlenül erős szervezet egyre küzdött az enyészettel . . . Háromnegyed 11 órakor hörgése már alig volt halható — 10 óra 55 perczkor elcsendesült — a halál megszabadította kínjaitól! Ez a pillanat rettenetes volt! Zokogott az egész szoba, sirl az egész utcza, többen összerogytak a sújtó fájdalomban! Szivrepesztő volt látni, mikor bevezették a megtört Ruttkaynét. Ezután a magyar hírlapírók léplek be és zokogva borultak a megdicsőült fölé! A szegény fiuk, ezek a megedzett emberek, egymás nyakába borulva, sirtak kimondhatatlanul! Ember halálküzdelemben annyit még nem szenvedett, mint Kossuth Lajos! Az orvosok szerint mis ember ily agóniában, ily végtelen kinok között néhány perez alatt bevégzi életét! Kossutk Lajos bámulatos erővel öt óra hosszat küzdött a halállal! Hét óra után, mikor a végső tusa megkezdődött, az egész utcza, valamint a szomszéd erkélyek telve vo'tak a turini néppel, külföldi hírlapírókkal ... Az ulolsi perezben táviratilag tanácsoltak reczepteket egyes magyar orvosok. De minden hiába voltl A részvét óriási! Az olasz lapok gyászkeretben jelentek meg, s a legmelegebb hangon írnak Kossuthról. Az amerikai konzul meglátogatta a Kosiuth-családot. A konzul informácziókért járt a családnál, mert az amerik ii Egyesült-Államok hivatalosan képviseltetni akarják magukat a temetésen. Az utolsó perczekben Ruttkayné, Kossuth Ferenc/, és Lajos, Ambrozovics és felesége, Károlyi Gábor gróf, az összes orvosok és Benyovszky gróf voltak a szabóban. Turin, márczius 21. (Feladatott 1 óra 15 perczkor.) A részvét óriási. . . . Az utolsó orvosi bulletin, melyet Kossuth betegségéről kiadtak, szórói-szóra a következő : Ore 31 (este 9 óra) soffocato del catarro che non ha forza di emettere, conserva pero ancora qualche barlune di cosciensa. Bozzolo, Garle, Basso. (Fojtogatva a katarrus által, melyet többé nincs ereje kilökni, mégis bir az öntudatnak csillámaival.) A halálesetet rögtön bejelentették az olasz udvarnak. A királyi családi tanács holnap délelőtt fog határozni a temetés ügyében. Fontana szenátor felajánlotta Turin város tanácsa nevében a turiniak Panteonját, hol a hősi Pienaont legnagyobb emberei nyugosznak ! A nagy halott fehér párnákon fekszik! Giacomini tanár 22-én reggel bebalzsamozta Kossuth ho'tteslét. Kossuth életéből. Akkor történt, midőn Bécs forradalmi állapotban volt. Kossuth egyedül, kiséret nélkül ment fel a Bnrgba, s határozott választ kért, meg akarják-e adni Magyarország jogos kívánalmait vagy sem? A hatalmat Ferdinánd helyett a jelenlegi uralkodó atyja, Ferencz Károly főherczeg kezelte, a ki Kossulhnak azt válaszolta, hogy Ferdinánd „a magyarok kívánságát szívesen teljesítené, csak Bécs nyugodt volna, nehogy ugy látszassák, hogy nem szabad akaratból, nem atyai szivénekjsugallatából, hanem a forradalom nyomása alutt szolgáltatott hű magyar nemzetének igazságot." — Adja nekem felséged becsületszavát, — feleié Kossuth, — hogy meg is adják, s becsületesen meg is tartják, a mivel jogos igazság szerint nemzetemnek tartoznak, s én nyugalmat szerzek az osztrák háznak Bécsben (ich schaffe Ruhe dem Hause Österreich in Wien.) — És az osztrák ház önnek örök hálára lesz kötelezve, mondá a főherczeg és szavát adá Kossuthnak, s adott szavát meleg kézszorítással kísérte. — Az egyedüli hála, melyet kívánok, igazság nemzetem iránt, — viszonzá Kossuth. Kossuth Bécsben a nyugalmat helyreállitá, s Battyháuy Lajos másnap megbízatott minisztérium alakításával. István főherczeg és Kossuth. 1848. szeptember első napjának egy késő éjjelén István főherczeg nádor sietve hivatá Kossuthot. — Bocsásson meg, hogy ily későn felzavartam. Nem tudok aludni. Nagyon nyuglalan vagyok. Nem kapok hirt Bécsből. Mit tud ön? Miként állanak a dolgok odafenn? Van-e remény? Kossuth elmondá, hogy a mit tud, nem valami megnyugtató. — Én Istenem! mond a főherczeg, mi lesz ebből? hova fog ez vezetni? Kossuth nyíltan megmondá, hogy itt csak harcz lehet, s a patakokban kiontott vér azoknak fejére száll, kik annak kiontását okozták. A főherczeg az asztalra borult, s azután merően Kossuthoz nézve, mondá: — Meggondolta ön, hogy a harcz mit helyezhet kilátásba? — Meggondoltam fenség. Egy oldalon koronát, mas oldalon vérpadot. A főherczeg elborzadás jeleivel tekintett Kossuthra. — Ne borzadjon fenséged. A vérpad csak nekünk juthat, s mi, ha Isten ránk mérte, zúgolódás nílkül fogadjuk el a hazáért. Fenségednek csak a korona juthat. — Csak nem teszi fel ön felőlem, hogy én unokatestvéremet trónjától megfosztani képes lennék? Kossuth erre hosszasan megmagyarázta a nádornak, hogy mennyire megváltozna a küldiplomatia előtt az önvédelmi harcz színezete, mihelyt ő magát megkoronáztatná. A főherczeg sokáig gondolkozott, s végre kezeit égre emelve kijelenté, hogy a koronát nem fogadhatja el, mert haldokló atyjának kezére borulva esküdött meg, hogy ezt „semmi körülmények közt, soha tenni nem fogja." * * 1848 márczius 14-én Pozsonyban a Felirat elfogadását fáklyászenével ünnepelték meg, mely előbb István nádor lakása elé, onnan a Zöldfa vendéglőhöz, Kossuth szállása elé vonult. Innen a Zöldfa vendéglő erkélyéről mutatta be Kossuth „elegáns dámáktól körülvéve" Battyhány Lajos grófot, Magyarország leendő miniszterelnökét az ujjongó tömegnek. Széchenyi István, látva ezt a leirhatlan örömet és lelkesedést, a méregtől dühösen, — következő keserű szavakra fakadt: — Nous avons vendi le pays pour deux Louis. * * * 1848 szeptember havában történt, miden seregeink Schwechát alatt tanyáztak, s Kossuth szintén oda ment. Egyik reggelen, egy veterán Würtemberg huszár áll elébe, s e szavakat intézi hozzá : — Hoztam urain németel, — s a huszár diadallal mutat a mellette lovagló, lefegyverzett vasas tisztre, kit az előőrsön fogott el. Kossuth elbeszéltette magának az elfogás történetét, s ez az előadás annyira megtetszett neki, hogy a fogolyért 10, a lováért pedig 100 pengő forintot ajándékozott. A huszár megpödörvén hosszú, őszbevegyült bajuszát, álmélkodást mutató arczczal e s/.avakra fakadt: — A ló megér ugyan 100 pengőt, de a német, isten úgyse nem tizet! * * * A nép 1818-ban minden katonát Kossuth katonáj inak tartott, s azt hivé, hogy az egész hadsereg az övé, és ruhát, fegyvert saját erszényéből állítja ki; azt is hivé, hogy az egész ország Kossuthé. Ez onnan magyarázható, mert a nép sokkal többet hallotta említeni a Kossuth nevét, mint a királyét. Mily általános tisztelet tárgya volt e nagy férfiú, kiviláglik az alábbiakból: Zemplénmegye egyik helysége lefestetle Kossuthot s az elöljárók különösen meghagyták a festőnek, hogy fejét környező dicsfénynyel fesse le, — mi valóban megtörténvén, a sikerült kép az oltár fölé akasztatott. Nem utolsó példáját adta rajongásának az a nógrádmegyei parasztasszony sem, ki meglátván Kossuth arczképét, földre borult, s második üdvözítőt szemlélvén benne, több ideig imádkozott a kép előtt. Vagy a vén huszár a szabadságharcz után: — Nekem nein parancsol senki, mert én három császárt szolgáltam: Ferencz császirt, Ferdinánd császárt, meg Kossuth császárt. * * * 1849. januárjában történt, midőn Windischgratz volt az ur Pesten. Az uri utczai házak egyikéből kijön epy szerezsán, s nevetséges gőggel halad a Tigris vendéglő felé, a hol Jeüasich volt szállva. A szerezsánt egy sereg suszterinas követte, s pillanatról-pillanatra szaporodott körülölte a tömeg, mely leirhatlan lelkesedéssel, szünet nélkül éljenezte Jellasich harambasáját. A szerezsán meg volt lepve, s büszkén lenézte az őt éljenző tömeget s kevélyen járkált, mintha nyársat nyelt volna. Az éljenzés folyvást tartott. A Tigris felé közeledvén, a szerezsán kollegái kirohantak, megnézni, mi történik bajtársukkal? Amint a hátát meglátták, rögtön meg volt fejtve a talány és a közönség lelkesedése. A szerezsán hátára egy plakát volt lű/ve, melyen e szavak állottak: Éljen Kossuth! Kossuth irott műveiből. E nemzetnek nagy szerencsétlensége van. Három századon keresztül lassankint leszállittatták a lóról; kivették a fegyvert kezéből és férfias erejét a puhaság által elmulasztották. Engem ez nemzetem sorsa felett kétségbe nem ejt; mert ludoui, hogy a népekben van egy magkő, magerő, mely gyümölcsösé fog érlelődni, mihelyt a kellő idő meg van, mely az érlelésre megkívántatik, — a nemzet férfiasabbá fog válni, mint valaha volt; de arra, hogy megérjék, két oktaló közül egyre van szüksége : Vagy érlelni fogja az idő és gyakorlat, vagy a veszély. Mert a veszély is nagy lanitó. * * * Debreczenben hideg téli éjjelt n Kossuth a miniszteri tanácsból épen hazamenvén, egy ház alatt didergő honvédőrt lát. — Te fázol: kérdi őt. — Oh nagyon! Mar négy órája vagyok itt s még nem váltottak fel. — S hány órát kellene itt állnod? — Csak egyet. — Fölváltlak én. -- Uram, az nem lehel. Főbe lőnek. — Mitől se tarts, add át fegyveredet és fövegedeti s az enyémmel menj a napos liszthez. Nyomatott Jóba Elek könyvnyomdájában Nyíregyházán. 1894. — Azt nem teszem uram, én becsületes katona vagyok. — De én parancsolom. S átvevé a honvédtől a puskát és csákót, s saját fövegét tette fejére. A honvéd a vártára érvén, a napos tiszt bámulva rival rá: — Ficzkó, hogy merted helyed elhagyni. — Fölváltottak, uram. — Megőrültél? ki váltott föl? — Nem ösmerem. Valami nagy urlehet, mert ugyancsak parancsolt. Meglátva a tiszt a föveget a honvéd fején, kérdi tőle : — Se föveg? — Tőle van uram. A tiszt eszeveszetten szaladt az őrhelyhez s valóban nem csalódott, mert Kossuth sétált ott le s fel fegyvercsen. Kossuth szigorúan kérdé: — Ön a napos tiszt? — Igen uram. — Vegye e puskát. Reggeli nyolez óráig fog itt őrt állani. * * * Kell, hogy oly emberek is legyenek, kik az elvet, mely életük vezércsillaga volt, nem adják föl semmi áron. Elvhüségük néha termő maggá lehet a jövendő földében. Néha poraikból kél ki, mi életükből ki nem kelhetett.' Ha martyrok nincsenek, a kereszt nem ül vala diadalt. * * * Gyűlölség szeretettel sohasem terem. Nemzetiségünket vágyunk terjeszteni? Ne riasszuk vissza szeretellenséggel a közeledőt, ezt a józan politika kárhoztatja, s a kereszténységnek mindnyájunkkal közős alapelve, mely ugy fohászkodik: Mi Atyánk, ki az egekben vagy. — E szóban testvérszeretet elve rejtezik, s ezt gyakorolnunk kell egész életünkben, ha igazán óhajtjuk, hogy idegen ajkú polgártársaink nemzeti érdekeinkhez simulva, igy említsék a közös hon édes nevét: Mi atyánk, ki a főidőn vagy! * * * Minden népnek állapota rosz karban van, hol a pap több mint pap, hol az egyszersmind politikai hatalmat is gyakorol. * * * A népnevelés olyan, mint a tölgy, melynek idő kell, mig a kisded makkból élő fa lesz; de ép azért nem lehet vele elégge sietnünk; s ha csakugyan nem rajtunk áll egész erdőket vetni egyszerre, ültessen csak kiki tehetsége szerint apró csemetéket, — majd fa fa mellett erdőt csinál. Kossuth halálára. Sírjatok ti árván hagyott nemzetek, Honunk leányi gyászba öltözzetek : Legyenek az ö érette hullt könyek Emlékezetét fentartó könyvek. Szivekeket formáljátok oszlopnak, Melynek betűi soha le nem kopnak! Ur Isten! a kiért leküldtél mennyből, Kivetkőztetvén a romlandó testből; Hervadható koszorúi helyébe Ilervadhatlant tégy az ö fejébe. A dicsőség fedezze áldott porát, Dicsőült lelke néhai sátorát! (221. dief. 4—6 v ) A főváros gyásza. Meghaló módon nyilvánul a főváros részvéte a nemzet nagy halottja iránt. A még az éj folyamán kifüggesztett gyászlobogók a reggeli órákban csakhamar megszaporodtak. Egymásután jelentek meg a házak homlokzatain a fekete hírnökök, melyek néma lengetéssel jelentették a bennünket ért nagy gyászesetet. Az üzletek kirakataiban megjelent Kossuth arczképe, fekete fátyol vonta körül a szent öreg mindenki által ismert vonásait és minden járó-kelő egy-egy pillantást vetett a drága arezra, hogy örökre bevésődjék emléke szivünkbe, agyunkba . . . A belváros utczái valóságos gyászporapát fejtettek ki. Nincs egyetlen ház. melyen egy-egy fekete zászló nem hirdetné nagy fájdalmunkat. Mint egy fekete sáv, ugy húzódik végig a főváros utczáin a gyászlobogók hosszú Iáncza. Az országgyűlés két háza, a magyar tudományos akadémia, a piaristák temploma, a két városháza, Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye háza voltak az első középületek, melyekre a gyászlobor gót kitűzték. A Deák Ferer.cz-téri evangélikus templomról óriási zászló hirdeti a lutheránus egyházat ért nagy veszteséget A Pesti hazai első takarékpénztár épülete fekete drapériákkal vonta be első emeletét. Kossuth-szobor Debreczenben. Debreczenből a következő felhívást vettük : Fölhívás a magyar nemzet, de különösen Débrecsen város közönségéhez ! Azon fájdalo m, mely bennünket, magyarokat a legnagyobb magyar, Kossuth Lijos halálával ért — semnnképen nem enyhíthető. — Sokszor elmulasztottuk tartozásunkat leróvni vele szemben, de most már tudnia kell kötelességét minden magyar élő lénynek. Még nélkülözés között is hozzon mindenki áldozatot. Állítsunk szobrot Kossuth Lajosnak Debreczenben ! Debreczenben mondatott ki Kossuth Lajos által, az egybehívott országgyűlésen ,Magyaroszág függetlensége" — ő mondta, hogy „Debreczen a magyarság és az ország szive!" Legilletékesebb tehát Debreczen arra, hogy itt az akkori időkben elnevezett szabadság-téren, a nagytemplom előtt a szobor a nagy emberhez méltólag felállittassék. A szobor alapjára a gyűjtést a helybeli lapok elfogadják. Felelős szerkesztő: Inczédy Lajos.