Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-04 / 9. szám

„N Y I B V I D É K" Nyíregyháza, márczius 3. Híréből tudjuk csak, de el kell hinnünk, mert mondják s olvassuk is napról-napra az újságokban, hogy nagy vihar van Magyarországon. S látjuk is, messze távol, hol az ég a földdel összeérni látszik, hogy villamos felhők, lángot vetve, egymásba törnek, halljuk zengését is a zivatarnak, de csak úgy, mint más határt pusztító jégverés zörgését. A mi mesgyéinken belől nincs semmi vihar. Csendesek és nyugodtak a szivek és az elmék s ha érdeklődéssel nézzük is, ahogy a fölkavart szenvedélyek az országgyűlés tanácskozásaiban egymásra törnek, nem akad bizony senkisem közöttünk, aki a látványosságon föllelkesedve, peleskei nótáriusként a színpadra rohanjon, megmenteni Othelótól Desdemónát A mi homokunk immúnis terület a fillokszerának. És épen ezért mi itt Szabolcsvármegyében ezekben a „történelmi nagy napokban" is egészen és teíjesen alkalmatosak vagyunk arra, hogy érzékkel bírjunk és érdeklődéssel viseltessünk a minden napi élet szükségleteinek homok szemekből rakott tervezgetései, alkotásai iránt. A mi közéleti tevékenységünk az egyházpolitikai kérdések által országszerte okozott forrongások befolyását egyáltalában nem érzi. S; a szivek, se az elmék nincsenek ennek az egy kérdésnek lefoglalva, — mint ahogy azt sok fele az országban látjuk. Annak idején Szabo'.csvármegye közönsége is üdvözölte a kormányt szabadelvű törekvéseiért; nem rég ideje csak, hogy a vármegye közgyűlése tiltakozott a kath. nagygyűlésnek ama határozata ellen, mely a vallási felekezethez való tartozást az állampolgári kötelességek gyakorlásában is első sorbau irányadó m írtékül állitá; most megint nagy küldöttség ment föl Budapestre arra az országos gyűlésre, mely manifesztálni fogja, hogy mi Magyarország polgárai: katholikusok, protestánsok és zsidók, legelső sorbau is nem katholikusok, protestánsok és zsidók vagyuuk, hanem magyar állampolgárok: mind ezek a dolgok azonban megtörténtek és történnek náluik a nélkül, hogy társadalmi életűikben az izgalomnak legkisebb nyomait is hátrahagyták volna. Ennek a diagnózisnak a koustatálása és följegyzése nem egészen szükségtelen talán. Megmondjuk, hogy miért! Mi, az ilyen módon megállapított diagnózis szerint, igen egészségesnek tartjuk azt az állapotot; hogy a mi társadalmunk hőmerséke és érverése nem mutat semmi változást. És azt hiszszük, hogy tulajdonképen igy van ez egész M <gyarországon ezzel a kérdéssel szemben s hogy mesterséges móddal és eszközökkel csinálódott az a láz, mely a külső tünetek szerint a magyar tár.-adalmat az egyházpolitikai kérdések miatt sorvasztja és bénává teszi. Úgy vagyuuk ezzel a kérdéssel, mint akire rájön a viszketés. Mentül jobban vakarja, an iái „A NYIKVIUEK TÁiíCZÁJAr Női szerepek az élet színpadán. (Irts 8 a nagykállói kaszinó-egylet legutóbbi estélyén felolvista: Farkas Lajos ref. 8.-lelkész.) (Folytatás.) Midőn Napóleon egy nővel folytatott társalgás kőiben fölemlité, hogy a régi nevelési lendszerek nem so kat érnek s megkérdezé tőle, hogy a helyesebb nevelésnek mire volna legfőképen szüksége; a kérdezett nő igy felelt: anyákra. Es nem rosszul felelt. Hiszen ez az . gy szó egész nevelési rendszert tartalmaz, mely a bölcsó nél veszi kezdetét s a halálos ágyon ér befejezést. Bi zonyára nem én mondom először, hogy az otthon, — a nőknek a legfőbb szereplési köre — egyszersmind mind nyájunknak első és legfontosabb iskolája volt. Itt, e kis körön belől, hol az első szót és az első lépést tanultuk meg, itt nyerjük egyszersmind ama benyomásokat is, melyek éltünk további viszonyaira óriási befolyással vannak. A családi küszöbön belől nyillik m^g a gyer meki sziv, képződnek a szokások, alakul a modor, ido mul a jellem; egyszóval mindaz, mi a gyermeket etn bérré, magának és az emberi társadalomnak hasznos tagjává — vagy átkává teszi, itt indul csírázásnak az édesanya gondos szemei előtt. Talán nem minden alap nélkül való a sinaiaknak az a szokása, hogy ott soha sem a költőt, tudóst, vagy művészt éri az elismerés babérja, hanem mindig azoknak szüleit. Igen sok páldát hozhatnék fel a modern kor tudó-ainak, költőinek s általában nagy embereinek életéből is, kiknek leendő nagyságuk szunnyadó csiráit az édesanya csodálatos sejtelmei már jóelóre megérezték. Taláu csak az édesanyáknak adatott meg az a látnoki erő, mely a gyermeki sziv legtitkosabb redői közé is bepillantani képes; mely látja ott a foganzó bűa parányi atomjait, hogy azokat idejekorán elfojtsa — észreveszi a nemes tehetségek fejlőcsiráit, hogy azokat az anyai szeretet melegével tenyészetre költse. Oh nők! — ti, kiket gyengéknek szokott nevezni a világ, — honnan vettétek a szeretet ama nagy melegét, mely minden szépet, minden nemest, mit Isten az jobban viszket. S utoljára a vér is kibugygyan és seb támad, amire már orvosság kell. Pedig egy kis türelemmel megszűnt volna a viszketés is. A magyar társadalmat is izgatják jobbról is, balról is a kérdés miatt. És legjobban izgatja a sajtó, mely azon a czimen, hogy referál az eseményekről, lassankint ennek a kérdésnek foglalja le az egész közfigyelmet s ha mindjárt öntudatlanul is, oka annak, hogy események történnek, amikről csakugyan referálnia kell. A főváros nagy napilapjai hetek óta már, kezdve a vezérczikken, egészen a hirdetésekig, még a börze-rovatban is mindég és mindenütt csak az egyházpolitikáról beszélnek. Mintha egyéb nem is érdekelné már az embereket Magyarországon. Hi egy suszter-inas most a képviselőház előtt éljent vagy abczugot kiált, hát ez már az egyházpolitikai rovatban följegyzésre méltó; Munkácsy Mihály nagy képéről megemlékeztek ugyan, de jellemző, hogy az erről széló ujság-czikkek mind azzal kezdődtek, hogy „az egyházpolitikai javaslatok tárgyalása" stb; mintha ez a szó okvetlenül szükséges lenne ahhoz, hogy egy czikket elolvassanak. A bú ia, meg a rozs ára magosabb vagy alacsonyabb lesz, de ez meg nem történhet — az újságok szeriut — az egyházpolitikai kérdések befolyása nélkül. S mig ez előtt képviselő-jelöltek programmbeszédeikben szentül megfogadták, hogy leszállítják az adót, s később, mint képviselők, megszavaztak uj adókat s nem bántotta őket senki, most hasábos tudósításokat közölnek a lapok X. meg Y. képviselők reverAlisairól, mert annak idején mint jelöltek azt nnniták, hogy ők jó katholikusok. Sióval ma mindé.1 lényegtelen, haszontalan dolog, mely az egyházpolitikai kérdésekkel csak valamennyire összefügg vagy azokkal valami módon összekapcsolhitó, kész fogadtatásra talál a sajtóban. S így csinálódik és képződik aztán mesterséges és látszólagos olyan közvélemény, mintha Magyarországon az egyházp >litikai kérdésen kivül az embereket semmi más dolog nem érdekelné. Pedig hát nagy csilódís ezt hinni. Éj nagy hibája az országos zsurnalisztikának, hogy ennek az egy kérdésnek a p trtraktálására szenteli migát egészen, tódítván ezzel és nevelvén a közfelfogást oly irányban, hogy mindtn mis közdolgaiuk is ezen a szemüvegen át nézessenek. Nem vagyuuk csalódásban az iránt, hogy bizony egy szerény vidéki lap ilyen fölszólalása minden nyom nélkül elvész. De azért még is szükségesnek látjuk följegyez íi, h >gy a magyar társadalom mai viszonyainak „lázas izgatottság", „szenvedélyek forrongísa" és a többi kifejezésekkel való illusztrálása a valóságnak meg nem felel. Mi legalább itt Szabolcsvármegyében minden láz nélkül és egészen normális állapotban vagyu ik arra, hogy teljes érdeklődéssel és buzgalommal intézzük el fölmerült kőzdolgainkat. Vidéki laptársaink is igen helyesen cselekednék, ha a valódi helyzetet hasonló módon konstaemberi szivbe rejtett, — él ető napsugár gyanánt tenyészetre tudtok kelteni; — ki adta gyönge ujjaitoknak az alakító erőt, mely a rengő bölcső lakosából népek és nemzetek által tisztelt dic-,0 férfiút nevel; — ki adta szemeiteknek a gondos anya éberségét, mely még álmaink felett is ott viraszt, mely talán még ama jobb hazából is őrködő gondossággal kisér földi létünk gö röngyös utain! . . . Mély hálával borulunk le előtted legszentebb oltár, szerető anyai sziv! Legyetek áldottak őrangyalaink, gondos édesanyák. Megrepedhet az ég fajunk fölött, elsülyedhet a föld lábaink alatt; a próficiók eltörültetnek, az emberi nyelv szólása megszakadhat, a tudás kincseit a feledés hullámai borithatják el; — de az a szeretet, mit Isten az anyai szivbe lehelt — mely soha meg nem található, soha vissza nem fuethető — nem enyészik el soha. * * * A műrelt uői kedély érzelmi irányzatának túlsúlya jelöli meg azon szerepeket is, melyekben a nő a széle <ebb értelemben vett társadalom teréa is felléphet s ádisosan működhetik anélkül, hogy e azerep'és az ó nóiségéuek ártalmával történnék. M ;rt bár a nő — mint fönaebb mondva volt — első sorban a c;aládé, hiva tása mindennek előtt erre a kis körre utalja őt; bár — amint egy páldibeszéd tartja — az a legjobb házi nő, kiről legkedvesebbet tud a világ; tnégi3 vannak szerepek, vannak kötelességek, melyek a nőt az emberi társadalo 3 szélesebb köreiben is tevékenységre hívják fel. S ht kötelességek vannak, akkor bizonyára meg kell a nőnél lenni mindazon eszközöknek is, melyek őt a társadalom iránti kötelességeinek teljesítésére képessé teszik. Természetes d)log, hogy a nőnek e társadalmi szereplése egyáltalában nem oly értelemben veendő, mint a férfi ikuál. Mirt valamint a színpadon is az eszthetikai és morális érzületre sértóleg hat, hi egy nő férfi szerepekben mozog előttüik; éppej u»y az élet színpadán is az eféle férfi iskodís rendesen a nőiség nimbuszának csökkenésével jtr; — se mellett magában véve is oly visszás, mintha a férfi női szerepekre vá gyakoznék. Jaj annak a nőnek, ki talán becsvágy által sarkalva, szűknek, alacsonynak találja azt a kis kört, hová tálnák s ilyen módon demonstratíve figyelmeztetve lenne a fővárosi sajtó is arra, hogy az egyházp ilitikai kérdések nem dominálják annyira a magyar társadalmat, mint ahogy ők gondolják s mint ahogy — e vélekedésüknek megfelelően — minden egyéb közkérdéseknek fölmerülését csaknem teljesen negligálják. Nyilt levél Nagyságos Thaly Kálmán úrhoz. Minek előtte, az általam felvett tárgyhoz hozzászóllanék, ki kelletik ön előtt nyilatkoztatnom, miként én önnek muuka-körét, irányát, elveit esmérve, azok előtt tisztelettel meghajolok, de egyszersmind helyén valóuak találom, hogy legalább ön előtt, korom magas éveit ne titkoljam. Ugyanis a Miudenható kedvező kegyelméből, már a 80 ik év körül fáradozom s az alkotás örök sztbályai szerént, szabadjon önt öcsémnek szóllitanom. Tehát tisztelt uram öcséin! — Ha emlékezetem félre nem vezetne, midőn a millenáris ü^y, legelsőbben felszínre liozitott, akkori vallás ügyi miuister, boldo gult Ti-df irt ur, a tudominyos acidemiához azon kérdés megfejtését intézte: S'.aktudós férfiak által határoztasiék meg: „Mikor foglalta el Árpád a mai Magyarországot?' Nézetem szerint a boldogult Minister ur, e kérdés megfejtését nem correc ul tette fel. Taláu helyesebb lett volna: „S'.&k tudósok által hitelesen állapittissék meg, mikor jött be hadaival Árpid, a m»i szent földünkre?* Atudnnínyos aculemia e kérdésre kitérőleg válaszolt, holott pedig az ős régi örmény tudós — Ibis Citina, a görög történetírók, Censtantiuus Porphirogeuitu-, Pry^eos It tor hátrahagyott kéziratai nyomán, köztudemásu tény az, hogy Á-pá l hadaival, a Vereczkei szoroson, a 885 ik évben jitt bé a mii Magyarországba, (azo í időben még Mígerek) Muukácson 40 nap>kig pihenőt tartván, táboraikkil felkerekedvén, sátoraikat Síerencsen ütötték fal. Hi tehát mir Szerencsig az országba behatoltak, ezen tényt is lehetett volna foglalásnak tekinteni. Da ht ezen foglalás nem képezne elegendő alapot, a Pusztaszeri véráldomást kitűntető idő tartalmat lehetett volua érintenie. Hogy én, ezen eliutézetlen kérdés megfejtését újra felszínre kívánom hozni, a jövő nemzedékre nézve szükségét találom. Síükségét látnám további a Millennáris ünnepségek idejére, szak-tudósok által egy memorandum készítését, mely a fent elsorolt tényeket felölelvén, örök emlékű' az utókornak hátra hagyassák s hogy ez micsoda részleteket tartalmazzon, annak tartalmát szaktudósok határozzák meg. Tisztelt Uram öcsém! a fentebb jelzett tárgyikhoz, midőn hozzá akartam szóllani, tollat fogtam, de resxke'.ő kezemből ki esett. Iueu neki, a tudós férfiik, ezen vakmerő c elekedetemért anathemával talán nem fognak sujani s ha netalán, nézeteimben hibáinék, helyre fognak igazítani, hiszen én, egyedül homályba tapogatózom. Ti-ztelt Uram öcsém! Zirkózott magányban, mint ki közéletünk mozgalmát egyedül, távolból szemlélhetem, örömtől lelkesülten olvasám a Millenáris ügyben ön által tett indítványt. Elfogadom, helyeselem, sőt sokaknak nevében hazafiúi indítványáért köszönetet tolmácsolván, annak fog»natosilslsát követeljük. E neltessék a hót vezérnek megillető diszes szobor Budapesten, mint hasonlag kisebb alakokbau a vidékeken. Het helyen indi ványozza ön, az emlékek felállítását; igen, de ön bizonyára megőt Isten bölcsesége első sorban szereplésre hivta; ki férfi is föltengéssel küzdelemre vágyik s dicsőség, hírnév által sarkaira, a nagy világ zajgó hullámai közé dobja magát. Az ilyen lehet bár tisztelet és csodálat tárgya, halom számra arathatja a dicsőítés babérlombjait: — de igazán szeretve, gyöngéd tisztelet által környezve alig lehet. Jól mondja a költő: >Hollof*rnes vé.zí fajével, Vagy a zászlót lengetvt fent I Ragyoghat a nó hírnevével, L het bámult és ünnepelt; De más, igaz becsét mi adja : Lélekfönség, sziv és kedély . . . (Tompa.) Mindezek daczára is fájdalommal kell tapasztal nunk, hogy a század végének divatos szelleme ma már igen sok uót kényszeritett oda, hogy szerepeket vállaljon a nyilváuoi élet nagy színpadán. Mert nem kell azt gondolni, hogy ama nehéz probléma, mely általiban nöemancipatió néven ismeretes, csupán egy pár amerikaias szellemű hölgy nagyravágyásának műve volna. E szomorú és nehéz problémát maga az élet s a korszellem egyes beteges kinövései teremtették meg. Szomorúnak neveztem e problémát; ós pedig nemcsak azért, mert az u n. nőemancipácio mozgalmaiban a női magasitos hivatás sajnos megtévesztése ős kicsinylése észlelhető, de szomorúnak neveztem főképen azért, mert én ez első tekintetre talán hangzatosnak látszó jelszó alatt a gyenge nőnek szomorú harczát látom a megélhetés nehéz ós nem ritkán durva kérdéseivel. Mindazáltal is e mindinkább aku'tá válló mozgalmat kárhoztatni nem lehet s nem is szabad. Mert ha vannak hátrányai, kétségkívül vannak előnyei is. Mindenesetre nagyon megfontolandó e mozgalom apostolainak azon érve, hogy a m igára higyott nőnek alkalom és mód adassék a becsületes munka utáui tisztességes megélhetésre; aztáu az is igaz, hogy a nők a társadalmi élet egyes szerepeit csakúgy betölthetik, mint a férfiak ; senki sem tagadhatja, hogy a nők éppen ugy lehetnek tu lósok, költők, művészek, lelkiismeretes pontos hivatalnokok, mim a férfi ik; sót el kell ismernünk hogy vannak terek,Jhol a nők nagyobb sikerrel szolgálhatják a társa. Folytatása a mellékleten